Nógrád. 1978. október (34. évfolyam. 232-257. szám)

1978-10-20 / 248. szám

^CsIHosfás” nélkül ••• ' A BRG-ben nemrég feje­ződött be az üzemi kispályás labdarúgó-bajnokság, mely­nek nyomait egyesek még mindig a lábukon hordják. No nem kell megijedni, senki sem szenvedett komolyabb sé­rülést a csatározások során. Nem tűntek fel ugyan újabb Az AUTÖKER megbízásá­ból a hatvani s „LENIN” Mgtsz. autóbontó telepe átvesz forgalomból kivont személy- és tehergépkocsikat bontásra és elad használt autó- alkatrészeket Cím: Hatvan, „Leniig” Mgtsz. Béke-tanya (Jászberényi út mellett) Telefon: 10-75, 18-as mellék. Pelék és Eusébiók, de a lé­nyeg, hogy a foci heteken át tartalmas időtöltést, szórako­zást jelentett a dolgozók szá­mára. A „kis döntőbe” a vég­mérő Che Guevara brigádja, a Lovász József ,KISZ-alap- szervezet műszerészcsapata, valamint a lakatosbrigád fiai kerültek. • A „triumvirátusból” a laka­tosok csupaszív csapata került ki győztesen, legyőzve mind a két ellenlábast. VEGYÉPSZER Salgótarjáni Gyára felvételre keres egyetemi, vagy főiskolai végzettségű, legalább 5 éves gyakorlattal rendel­kező termelésvezetöt és gépgyáriás- technolégusl. Jelentkezni lehet a VEGYÉPSZER Salgótar­jáni Gyára személyzeti osztályán, Salgótarján, Rá­kóczi út 249. A GYÖÍSIGY 7 nyelven beszél! GYÖNGY Az aranyszínű szőlőlé csupa napsugár, csupa szüreti jókedv. Mennyi ragyogás, mennyi őszi zamat egyetlen kortyban! Egy szó mint száz, az íze meg fogja lepni! Mert ez a GYÖNGY - igazgyöngy! üprőhirdeteselc r EZÜSTFENYŐ, KARACSONYFATE­LEP létesítéséhez 15—20 cm-es, álla­milag ellenőrzött, is­kolázott, valódi ezüst­fenyő-csemete szá­zanként háromszáz forintért, postán után­véttel kapható. Né­meth Jenő 9444 Fertőszentmiklós, Pe- tőházi út. 1. GARÁZS kiadó. Érdeklődni lehet Salgótarján 29-89 te­lefonon. RENAULT 16 prí­ma állapotban el­adó. Érdeklődni va­sárnap kivételével 8-tól 17 óráig Salgó­tarján, Rákóczi út. 7. Illatszerbolt. ŐSZI nagytaka­rítást, ajtó-, ablak-, szőnyeg- szőnyegpad­ló tisztítást, festés utáni nagytakarítást, közületeknek is vállal Bartos kis­iparos. Balassagyar­mat, Rákóczi út 36., III. emelet 5. ajtó. Balassa étterem felett. COOPTOURIST ajánlata december hóban 4 napos tur­nusokban személy- gépkocsival vagy vonattal utazás Ungvárra. A csopor­tok már tíz fővel is mehetnek. Rész­vételi díj 2 ágyas szobákban 1020 Ft/fő teljes panzió­val. Érdeklődni és jelentkezni lehet az ix-odában. Salgótar­ján, Klapka tér 2. Telefon; 29-86. ESKÜVŐI alkal­makra és egyéb ren­dezvényekre kise­lejtezett vágótyú- kok kaphatók ház­hoz szállítással is. Zagyvaróna, Ko­vácsik Gyula. Z AGY V AP ALF AL ­VAN családi ház eladó. „Érdemes” Jeligére a kiadóba. TIZENÖT ÉVES gyakorlattal ven­déglátói, üzletve­zetői képesítéssel, egy-, vagy más­fél személyes presz- szót, vagy italboltot vállalnék. „Lakás szükséges” jeligére a balassagyarmati hirdetőbe. TAKARÍTÓNŐT 8 órás elfoglaltság­gal keres az OTP Nógrád megyei Igazgatósága, Sal­gótarján. MADÁCH Imre -Középiskolai Kollé­gium Balassagyarmat, Szondi utca 15. kony­hai kisegítőt keres azonnali felvételre. Jelentkezni bármikor. ALBÉRLETET ke­res fiatalember Sal­gótarján központjá­ban. „Sürgős 50546” jeligére a salgótarjá­ni hirdetőbe. ZL rendszámú P 126 eladó. Érdeklőd­ni 18 óra után 44-85 telefonon. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni, vásártéri, másfél szobás tanácsi gázfűtéses lakásomat két és fél szobás vá­rosközpontira. „Gáz­fűtéses 50544” jel­igére a salgótarjáni hirdetőbe. A ZÖLDÉRT Vál­lalat Balassagyarmat területén ' felvételre keres szakképzett bolti eladókat. A más munkáltatónál már 840 órát ledol­gozott nyugdíjas szakképzett eladókat is még 420 órás idő­tartamra tovább fog­lalkoztatjuk. Jelent­kezés Balassagyar­mat, ZÖLDÉRT Vál­lalat 38. sz. boltjának vezetőjénél. Rákóczi út 18. sz. BALASSAGYARMA­TI LAKOSOK FI­GYELMÉBE! HIRDE­TÉSFELVÉTEL A NÖGRÄD C. MEGYEI LAPBA BALASSA­GYARMAT. LUTHER UTCA 8., KARD- HORDO MIKLÖSNÉ- NAL WARTBURG IL­es 1981-ig műszaki­zott, kitűnő álla­potban, valamint DTAMOND 100-as két- tűágyas kötőgép el­adó. Salgótarján 370-es vasbolt. Tele­fon : 12-25 Salgótar­ján. WARTBURG Lim. US írsz. 1981-ig vizs­gázott eladó. Hasz­nos, Dobó út 32. Csépe. A rétsági posta- hivatal 8 órás hírlap­kézbesítőt azonnali belépéssel felvesz. Je­lentkezés a hivatal- vezetőnél. Sakk Nagy küzdelem után Gan% Villany —Salgótarjánt IC «,5-5,5 Derekasan helytállt, kemé­nyen küzdött az STC sakkcsa­pata az OB II. 10. fordulójá­ban Budapesten a 3. helyre aspiráló Ganz Villany együt­tese ellen. Az eredmény (8,5—5.5) nagy küzdelem után született meg és kis szerencsé­vel szorosabb is lehetett vol­na. Az STC sakkozói — a ve­reség ellenére — tartják he­lyüket a középmezőnyben. A csoportban egyébként nagy harc folyik a feljutásért a két debreceni csapat között, de a táblázat alsó régiójában he­lyet foglaló csapatok közül sem lehet tudni, hogy a Bp. MEDICOR mellett melyik két együttes kénytelen búcsúzni. Az STC sakkozói közül Tóth L., Palla, Szarvas és Klenóczki győzött, Kánya, Simkó és Kassai döntetlent ért el. A forduló további eredmé­nyei: Lá'ng Vasas—DVTK, 9—5, Bp. ' Selyemkikészítő— Miskolci Spartacus 6,5—7,5, BKV Előre—DEAC 3—10 (1), Nyíregyházi Asztalos SE— MÉM 5,5—5,5 (3), Debreceni Spartacus—Szolnoki MTE 9,5—3,5 (1), Bp. MEDICOR— Szegedi VSE 4,5—7,5 (2.) A Keleti csoport állása 1. Debr. EAC 10 ? 1- 93,5 a) 2. Debr. Sp. 10 9­1 90,5 a) 3. Asztalos SE 10 6 2 2 82 (3) 4. Ganz Vili., 10 6 1 3 79 5. Miskolci Sp. 10 6 2 2 74,5 6. MÉM 10 2 5 3 72 (3) 7. Láng V. 10 5 1 4 69 8. STC 10 3 3 4 66,5 9. Szóin. MTE 10 5 1 4 66 (1) 10. Szegedi VSE 10 3 2 5 63 (2) 11. BKV Előre 10 3­7 58 (1) 12. DVTK 10 1 1 8 58 13. Bp. Selyem. 10 2­8 55 14. Bp. MED. 10 1­9 46 (2) Az STC a 11. fordulóban, Labdarúgó» Eredmények, táblázatok Járási bajnokságok. Balas­sagyarmati járás. Felnőttek. A csoport: Mohora—Galga­guta 6—1 (0—0), Patak—Bér­céi 5—1 (2—0), Csesztve— örhalom 2—1 (1—1), Heren- csény—Hont 2—2 (0—2), Dej- tár—Ipolyszög 0—3 (0—2), Magyarnándor—Szügy 0—4 (0—1). A tiszta tabella állása 1. Ménkesi B. 6 2. Ceredi SK 5 3. M.-mindsz. 5 4. K.-berény 6 5. K.-z.-völgye 5 6. Etesi FSK 6 7. M.-gerge 5 8. Kishartyán 6 9. Rónafalu SK 5 10. T.-völgye SE 5 11. K.-ter. SE 2 12. K.-keszi Sp. 6- 24— 4 11 1 18— 3 7 1 11— 5 7 2 11— 7 7 19—66 3 11—14 6 2 6—12 6 7—20 6 6—9 3- 3 1 3 2 3 4—9 111—2- 6 3—20 Szécsényi járás. Felnőttek: Ipolytarnóc—Ludányhalászi 3—3, Nógrádszakál—Hollókő 3— 0, Varsány—Nógrádsipek 1—3, Nagylóc—Endrefalva 4— 2, Szalmatercs—Rimóc 1—0, Nógrádmegyeri Tsz— Karancsság 4—1, Ságujfalu— Nógrádmegyeri Sp. 2—0. A bajnokság állása Herencsény 8 6 2 1 22—10 14 Bércéi 8 6 1 1 30—11 13 Patak 8 4 3 1 26—12 11 Szügy 7 5 11 16— 7 11 Hont 8 4 1 3 20—20 9 Ipolyszög 7 4-3 19—12 8 Mohora 7 3 13 13—13 7 Örhalom 8 3 - 5 22—16 6 Dejtár 7 2 1 4 12—23 5 Csesztve 7 2 1 4 12—23 5 Galgaguta 8 - 1 7 9—32 1 M.-nándor 8 - 1 7 9—34 1 Ifjúságiak; Síküveg II.— Mátramindszent 0—4, Ka­rancsberény—Etesi FSK 7—0, TarnavÖlgye SE—Kishartyán 2—3, Ménkesi J3-—Kis-Zagy- vavölgye Tsz 1—3, STC IV. —Karancskeszi ifi 2—0. Ifjúságiak; Mohora—Galga­guta 1—1 (1—0), Patak— Bércéi 0—4 (0—0), Csesztve— örhalom 1—5 (1—1), Heren­csény—Hont 3—0 (1—0), Dej­tár—Ipolyszög 4—0 (3—0), Magyarnándor—Szügy 3—1 (1—1). A bajnokság állása 1. Bércéi 8 8 - - 34— 6 16 2. Dejtár 8 6 1 1 24— 8 13 3. örhalom 8 5 1 2 22—13 11 4. Galgaguta 8 4 3 1 22—13 11 5. Mohora 7 4 12 16—11 9 6. Herencsény 8 4 13 14—12 9 7. Patak R 3 1 4 8—12 7 8. M.-nándor 8 2 - 6 7—16 4 9. Ipolyszög 7 2 - 5 8—22 4 10. Hont 8 116 7—16 3 11. Csesztve 7 - 2 5 4—19 2 12. Szügy 7-16 7—21 1 B csoport; Cserhátsurány— Terény 2—0 (1—0), Patvarc —Csitár 0—0, Szanda—Nóg- rádmarcal elmaradt, Hugyag —Cserháthal áp elmaradt, Becske szabadnapos. A bajnokság állása K.-berény 6 5 1 - 24— 6 11 STC IV. 5 5 - - 23— 1 10 M. -mindsz. 7 5-2 17— 9 10 K.-z.-völgye 6 3 3 - 17— 6 9 N. -bát. B. 5 4-1 14— 6 8 Etesi FSK 7 3 2 2 15—13 8 Ménkesi B. 6 2 1 3 21—14 5 Ceredi SK 5 13 1 14— 8 5 Slküveggy. 6 1 1 4 9—29 3 Kishartyán 6 1 - 5 5—34 2 K.-ter. SE 3-120—21 K.-keszi Sp. 6-15 0—10 1 T.-völgye SE 6 - 1 5 6—26 1 A bajnokság N.-megy. Tsz 10 N.-sipek Nagylóc K. -ság Ságujfalu Ipolytarnóc L. -halászi N.-szakái Rimóc Hollókő Endrefalva Szalmatercs Varsány N.-megy. Sp állása 1 1 30—11 17 - 3 36—21 14 3 25—21 12 4 32—21 11 2 25—17 11 3 30—31 10 4 16—21 10 3 18—12 4 15—16 6 16—25 5 17—28 5 11—20 6 14—24 5 4—21 A bajnokság állása október 29-én, Salgótarján­ban fogadja az Asztalos SE csapatát. (Sz. L.) Tájékozódási futás 4 Agasvár Kupa Salgótarjánban Vasárnap tizenharmadik al­kalommal rendezik meg a tá­jékozódási futók Ágasvár Ku­pa versenyét Salgótarjánban és környékén. A Nógrád me­gyei szövetség megbízásából a Pásztói SE és a Balassagyar­mati MEDOSZ SE tájfutó­szakosztálya közösen rende­zi a versenyt. Az országos, egyfordulós egyéni (minősítő; csapatversenyen az alábbi ka­tegóriákban hirdetnek győzte­seket: F—21 B, F—17 B, F—15 B, N—19 B, N—17 B, N—15 C és nyílt férfi-női. Az egyéni helyezettek pla­kettet és tiszteletdíjat, a csa­patverseny helyezettjei okle­velet kapnak. A legtöbb pon­tot elérő szakosztály védi egy évig az Ágasvár Kupát. A 12 forint nevezési díj fejében a résztvevők térképet kapnak, használhatják az öltözőt, für­dőt stb. A többszínnyomású, 1:20 000 arányosságú térkép pontos tájékozódási lehetőséget nyújt az igen szabdalt, tech­nikás pályákkal-- és a szokott­nál rövidebb távokkal teli­tűzdelt terepről. Olcsó szállás- lehetőségről a megyei Idegen- forgalmi Hivatal gondoskodik. Találkozás október 22-én reg­gel 10 óráig a tarjáni cem- pingnél. A jelenlegi kupavédő az Egri Spartacus, de a tavalyi győztesek közt több Nógrád megyei is van: a nagybáto- nyi Horváth Győző, a pásztói Holtner Győző és a balassa­gyarmati Márton Krisztina. A vendéglátók nagyon készülnek, ezúttal szeretnék itthon tar­tani az értékes trófeát. (várkonyi) Becske Patvarc Cs.-haláp N.-marcal Csitár Cs.-surány Szanda Hugyag Terény 1 23—12 1 21—10 2 20—14 2 13— 9 3 14— 9 3 9—15 3 12—21 3 10—19 5 7—20 Pásztói járás. Felnőttek. A csoport: Kalló—Buják 1—5, Tar—Csécse 4—2, Felsőtold— Mátraszőllős 9—1, Vanyarc— Szurdokpüspöki 0—1, Erdő­kürt—Ecseg 3—1. A bajnokság állása 1. Sz.-püspöki 8 8 - - 21— 4 16 2. Erdőkürt 9 6 3 - 35—11 15 3. Hasznos 8 5 2 1 23—11 12 4. Eeseg 8 5 1 2 21—16 11 5. M.-SZŐ11ŐS 8 4 13 17—15 9 6. Felsőtold 8 3 2 3 23—18 8 7. Buják 7 3 2 2 18—13 8 8. Tar 8 3 14 14—19 7 9. Bér 8 2 2 4 12—19 6 10. Szirák 8 2 15 14—16 5 11. Vanyarc 9 2 1 6 13—29 5 12. Csécse 9 2 - 7 13—33 4 13. Kálló 8 - - 8 9—29 ­Ifjúságiak: Kálló—Buják 2—4, Tar—Csécse 5—2, Fel­sőtold—Mátraszőllős 1—4, Va­nyarc—Szurdokpüspöki 1—2, Erdőkürt—Ecseg 4—2. Ifjúságiak: Ipolytarnóc— Ludányhalászi 0—3, Nógrád- szaká!—Hollókő 1—0, Var­sány—Nógrádsipek 0—3, Nagylóc—Endrefalva 6—1, Szalmatercs—Rimóc 1—1, Nógrádmegyeri Tsz—Karancs­ság 3—1, Sátrújfalu—Nógrád­megyeri Sp. 3—0. A bajnokság állása 1. N.-sipek 10 8 2 _ 25— 2 18 2. Ságujfalu 10 7 2 1 24— 7 18 3. Varsány 10 7­3 33— 9 14 4. Nagylóc 10 6 2 2 24—14 14 5. N.-szakái 10 6 2 2 29—21 14 6. L.-halászi 10 5 3 2 30— 5 13 7. N.-megy. Tsz 10 6 1 3 15—16 13 8. Karancsság 10 4 2 4 18—19 10 rt. Rimóc 10 2 2 6 12—24 6 10. Hollókő 10 3­7 10—18 fi H. Szalmatercs 10 2 2 6 8—24 0 12. N.-meey. Sp. 10 2­8 11—33 4 13. Endrefalva 10 1 2 7 7—33 4 14. I.-tarnóc 10 1 2 9 3—26 2 Megvei serdülők. Déli cso­port. St. Síküveggyár—STC TV (1—1, STC TTI.—Szőnvt SE 0—1, Somos—Pásztó 1—2, Palotás—Nagybátony 1—6. A bajnokság állása Salgótarjáni járás. Felnőt­tek; Síküveg II.—Mátramind­szent 4—1, Karancsberény— Etesi FSK 3—0, TarnavÖlgye SE—Kishartyán 1—2, Ménke­si B.—Kis-Zagyvavölgye Tsz 2—1, Mihálygerge—Napvbá­tony II. 1—7, Rónafalu SK— Karancskeszi Sp. 3—0. A bajnokság állása Sz.-püspöki 8 6 1 1 23— 7 13 6 11 24— 9 13 1. Pásztó 5 5 ­- 34— 2 10 ?. N.-báton^ 5 4 ­1 25— 3 8 3. Sz*ny1 SE 5 3 ­2 14—11 fi 4. STC ITT. 5 3 ­2 7—3 fi 5. St. Síküveg. 5 2 ­3 10—17 4 6. Somos 5 2 ­3 10—18 4 j. STC rv. 5- ­5 6—33­Hasznos Erdőkürt M.-SZŐ11ŐS Szirák Ecseg Tar Vanyarc Felsőtold 8 5 8 5 8 3 8 3 9 3 8 3 Északi csoport. STC II.— 3 23—13 12 ötvözet MTE 7—0, Karancs- * I í?Ziü í? Iapujtő—2. sz. Volán 4—4, 1 4 16—18 7 Mátranovák—Kazár 3—1, St. 2 3 21—jo 8 Bányagépgyár—Bárna 15—2.- 6 15—23 6- 5 14—26 6 a bajnokság állása A bajnokság állása Síküveg II. 7 6 - 1 34— 6 12 N.-bát. II. Ménkesi B. 7 K.-berény 7 Etesi FSK 7 Ceredi SK 6 M.-mindsz. 7 K.-z.-völgye 6 Kishartyán 6 M.-gerge 7 Rónafalu SK 7 T.-völgye SE 7 K.-ter. SE 3 K.-keszi Sp. 6 1 28—10 12 1 26— 7 11 2 14— 9 9 3 15—14 2 18— 9 3 15—14 2 9—10 3 7—20 4 7—25 5 7—21 5 4—20 2 2—4 10. Csécse 9 2 1 6 13—20 5 1. St. Bányag. 5 5­- 28— 3 10 11. Buják 7 2 1 4 7—17 5 2. M.-novák 5 4­1 30— 9 8 12. Kálló 8 2-6 16—21 4 3. STC II. 5 4 _ 1 21— 8 8 13. Bér 8 2 - 6 11—24 4 4. St. Volán 4 2 1 1 12— 8 5 5. K.-Iapujtő 5 1 2 2 11—19 4 B csoport; Bér—Hasznos 6. Kazár 5 1­4 27—14 2 1—1, Erdőtarcsa—Kisbágyon 1 __Q 7 . ötvözet 8. Bárna 4 5 ~ 1 3 1—34 5 2—47 1- - 6 3—20 ­A bajnokság állása 1. Kisbágyon 6 5 1 - 27— 8 11 2. Palotás II. 4 12 1 4—10 4 3. Sz.-gede 5 113 14—15 3 4. Erdőtarcsa 5 1-4 9—21 2 Szarvaseede—Palotás * II. mérkőzésről jelentés nem ér­kezett. Nyugati csoport. Érsekvad- kert—Bgy. SE III. 2—2, Rom­hány—Egyházasgerge 3—2, Szécsény—Bgy. SE II. mér­kőzésről jelentés nem érke­zett. A bajnokság állása Ismét nagy arányban győzött az STC Az NB Il-es nagygolyós te- Csongrádi 386, Puszta 365, kecsapat-bajnokságban leg- Dávid 411. utóbb az őszi nyolcadik for- Az NB Ill-as nagygolyós dúló küzdelmeit bonyolítót- tekecsapat-bajnokságban a ták le. A Salgótarjáni TC te- Mátraszőllős újabb értékes kézői idehaza látták vendé- győzelmet aratott a Somoskő- gül a Bp. Pénzügyőr SE újfalu ellen. Az Egri Közút együttesét. A tarjáni csapat viszont legyőzte a Mátránová- jó teljesítményekkel rukkolt ki Vasas együttesét, ki és 8—0 arányban győzött a Mátraszőllős—Somoskőúj­fővárosi csapat ellenében. Az falu 6—2 (2397—2337 fa). Mát- St. Üveggyár Cegléden mér- raszőllős: Koczka L. 412, Tóth között, s szoros küzdelemben 387, Csemer 366, Győri Á. 410, 5—3 arányú vereséget szén- Huber 400, Koczka M. 422. vedett. Somoskőújfalu: Miskei 408, STC—Bp. Pénzügyőr SE Molnár T. 364, Szabó J. 393, 8—0 (2700—2286 fa). STC: Szabó S. 389, Molnár J. 413, Magyar N. 436, Polaneczky P. Balázs 370. 458, Verbovszki 478, Bánházi Egri Közút—Mátranováki 439, Kotroczó S. 452, Ponyi Vasas 6—2 (2415—2279 fa). 437. Pénzügyőr SE: Kör" Egri Közút: Birinyi 396. Ve- möczy 337, Egyed 412, Madók rés 409, Hangácsi 365, id. 344, Huszár 432, Szalai 354, Nagy 415, ifj. Nagy 432, Gáti 407. Szecski 398. Mátranováki Va­Ceglédi Közgép.—St. Üveg- sas: id. Kecskés B. 431, Fodor gyár 5—3 (2520—2336 fa). S. 394, Nádasdi 361, Akácz Ceglédi Közgép: Nyíri 425, 324, ifj. Kecskés B. 411, Kot" Tornyosi 471, Sárik 422, Ki- roczó M. 358. rály 404, Murányi 397, Raf- _ fay 401. St. Üveggyár: Jakus | L. 408, Mag 415, Jakus J. 401, j 1. Bgy. SE II. 4 4­­39— 0 8 2. É.-vadkert 5 3 1 1 17— 7 7 3. Szécsény 4 3­1 14— 8 6 4. Bgy. SE in. 5 1 2 2 10—14 4 5. Romhány 5 1 1 3 7—24 3 6. E.-gerge 5­­5 4—38­Megyei I. osztály. Ifjúsági eredmények: St. Síküveggyár —Szécsény 0—1, Somos—Pa­lotás 1—1, Mátranovák—Ér- sekvadkert 5—0, Karancs- lapujtő—Kazár 1—2, Nagy­bátony—Egyházasgerge 8—0, Ötvözet MTE—Romhány 8—0, Pásztó—Bárna 13—0, 2. sz. Volán—Bgy. SE II. 1—2, Öt­vözet MTE—St. Bányagép­gyár 4—1, (hétközben játszot­ták le), St. Bányagépgyár— STC III. mérkőzés elmaradt, mert a játékvezetők nem je­lentek meg. A bajnokság állása 1. Pásztó 9 8 1 . 53— 7 17 2. Bgy. SE II. 9 8 1­35— 5 17 3. Szécsény 9 8­1 29— 5 16 4. STC III. 8 7­1 35—14 14 5. ötvözet MTE 9 6 2 1 36—19 14 6. Palotás 9 5 3 1 17—13 13 7. N.-bátony 9 5­4 28—13 10 8. M.-novák 9 5­4 25—14 10 9. St. Síküv. 9 3 2 4 17—10 8 10. Romhány 9 4­5 20—25 8 11. Somos. 9 2 2 5 9—23 fi 12. Kazár 9 2 1 6 6—16 5 13. E.-gerge 9 2 1 6 9—36 5 14. Bányagép. 8 1 2 5 11—27 4 15. 2. sz. Volán 9 1 2 6 9—28 4 Ifi. É.-vadkert 9 1 2 6 6—26 4 17. K.-Iapujtő 9 1 2 6 13—44 4 18. Bárna 9­1 8 4—38 t NÓGRÁD - 1978. október 20., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom