Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-07 / 211. szám
Zene a könyvtárban ' X rádió melletti kuporgá- sokat nem számítva az első szívet-lelket melengető, nagy koncertélményem a gyulai könyvtárhoz kötődik. Nem tévesztettem el a „házszámot”, nem művelődési központot akartam mondani — az olvasóteremben, fülhallgatóval a fejemen, folyóiratok lapozgatása közben „szerkesztettem” komolyzenei műsort magamnak. Aztán pár évvel később szegedi egyetemista koromban a kedves Somogyi könyvtár, a népszerű kultúrpalota kis zeneszobája révén újból hódolhattam ennek a szenvedélyemnek ' a ritka hangversenyek közti időszakokban. Nem utópia és a nagyobb könyvtárakban már sok éves múltra tekint vissza a zenei részlegek kialakítása. Megyénkben a hetvenes évek elejétől szerepel a tervekben, az utóbbi két esztendőben pedig komolyabb előkészület folyik e szolgáltatás kiépítésére. Jelenleg még csak a salgótarjáni városi gyermek- könyvtárban van rendszeres zenehallgatási lehetőség. A Balassi Bálint megyei Könyvtár zenei részlegének vezetőjétől, Zgolombiczki Erzsébettől a folytatás iránt érdeklődtünk. — Aki nem ismeri, nem is hiszi el, milyen hosszadalmas munka a feldolgozás, amíg igaz zenei állományt alakítunk ki, katalogizálunk. De nem emiatt késik a szolgáltatás bevezetése, hanem — nálunk éppúgy, mint a legtöbb járási könyvtárunkban — a helyhiány, a helyszűke a döntő. Itt a kötészet kiköltözése után tudjuk kialakítani a zenei részleget — a terv december 31-i határidőt jelöl meg. Azt hisszük, a jövő évet már ezzel gazdagodva kezdhetjük. — Említetted a feldolgozást. Milyen nagyságú és minőségű az állomány? És a technikai felszerelés? — Már szép gyűjteményünk van és nem értéktelen darabokból, körülbelül 2200 lemez, megvannak a legfontosabb zenéi könyvek, sok kottánk is összegyűlt. Jelenleg szerte a könyvtárban kaptak helyet — az igazgatói szobában, a mi irodánkban. A zenehallgatáshoz a megfelelő helyiség és tárolóhelyek mellett keverőpult, lemezjátszók és magnók is kellenek. Már Összehangoltan Ä párbeszéd — a gondolatok szabad cseréje. Vita mindarról, ami gond egyénnek, közösségnek egyaránt Egy ilyen párbeszéden vettem részt a közelmúltban, amelyen pedagógusok, népművelők, könyvtárosok vitatkoznak egymással a közművelődési törvény életbe lépése óta megtett útról és természetesen a további feladatokról is- A párbeszéd summázata ez volt: még mindig csak egymás mellett haladunk, de nem lépünk egyszerre. Ez a találó megfogalmazás azt a még mindig létező, helytelen szemléletet tükrözi, mely szerint az egyes oktatási és művelődési intézmények önmagukban, egymástól elszigetelve is képesek megoldani a kulturális életben, a művelődésben rájuk háruló feladatokat. Ha van is együttműködés az egy településen működő intézmények között, az leginkább abból áll, hogy az iskolák „csak” használják ä művelődési ház termeit, de oktató-nevelő programot előre ott nem terveznek számukra. Cserébe az iskolák közönséget szerveznek a közművelődési intézmények rendezvényeire. Pedig a sokszínű, tartalmi együttműködésre éppen az ifjúság körében lenne a legnagyobb szükségA fiatalok folyamatos művelődésében elengedhetetlen az óvoda, az iskola és a különböző közművelődési intézmények egymásra épülő, egymást kiegészítő közös munkálkodása. Az óvodák készítik elő a gyerekeket az iskolára, az iskola pedig a felnőttéletre. Az, hogy a jövő nemzedéke milyen kulturális igényekkel — és alapokkal — érkezik el a felnőttélet kapujához, az elsősorban az iskolában dől el. Ahhoz viszont, hogy ez a döntés pozitív legyen, sokat tehetnek és kell is tenniök a művelődési intézményeknek. Márcsak önös érdekből is: önmaguk jövőbeni közönségét teremtik meg azáltal, ha részt vállalnak a fiatalok nevelésébenEz a gondolat vezette a váci járás vezetőit több mint egy esztendővel ezelőtt, amikor kísérletképpen a járás hat nagyközségében szoros együttműködést alakítottak ki a települések közoktatási és közművelődési intézményei között Feladatként azt szabták meg, hogy a közművelődés valamennyi intézménye egészítse ki az általános iskolában tanult ismereteket, tegye lehetővé a művelődés folytonosságát, folyamatosságát. A szervezett, szabályozott kapcsolat, együttműködés biztosítására koordináló vezetői testületek alakultak. A testületek, az intézmények — óvoda, iskola, művelődési ház, filmszínház, múzeum, zeneiskola, könyvtár — vezetőiből állnak, s irányításukra, összefogásukra a tanácsok végrehajtó bizottságainak titkárai kaptak megbízást. A koordináló vezetői testület — az egyes intézmények előzetesen elkészített munkatervi javaslatai alapján — kidolgozta éves tervét- Ez a terv valamennyi intézmény számára megjelölte az együttműködés,' az összehangolt tevékenység legfontosabb feladatait. Ez a szervezeti keret — több, mint egy év tapasztalatai egyértelműen igazolják — jobb feltételeket biztosított az eredményesebb munkához, helyesen ösztönözte az érintett intézményeket a kapcsolódó tevékenységi területek feltárására. Fokozatosan alkalmazkodtak egymás feltételeihez, működési sajátosságaihoz. A felismert egy- másrautalság volt a biztosítéka és ösztönzője a folyamatos együttműködésnek. A pedagógusok többsége itt ma már tudja, hogy az iskola nemcsak ismereteket adó intézmény, hanem olyan kulturális környezet, amely kialakíthatja a fiatalokban az önművelés egész életre szóló igényét- Ugyanakkor a közművelődés intézményei egyre tervszerűbben törekszenek az óvodában és iskolában tanult ismeretek kiegészítésére. Fokozódott a művelődési házak kihasználtsága, nőtt a könyvtárak és múzeumok látogatottsága. Rendszeressé váltak az iskolák könyvtárban megtartott foglalkozásai. És jelentős az együttműködés a táry gyi és anyagi erők koncentrálásában is. összehangolttá vált az intézmények technikai eszköztárának fejlesztése- Oldódott az „enyém-tied” szemlélet. Vetítőgépeket, magnetofont, lemezjátszót, írásvetítőt kölcsönöznek egymásnak. összehangolták a könyvbeszerzéseket. Közelebb került egymáshoz az iskolai könyvtáros és a közművelődési könyvtár vezetője. A múzeumok az irodalmi, történelmi, művészeti órák szemléltetőhelyeivé váltak. És a mozikban is mind több olyan filmet vetítenek, amelyek szorosan kapcsolódnak az iskolai tananyaghozA művelődési intézményeknek ez a komplex irányítása több helyen már beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A sikert elsősorban az magyarázza, hogy reális szükségletet elégít ki, olyan igények valóra váltását teszi lehe- • övé. amely egyaránt szolgálja az egyén és a közösség fejtését. P- Pe téren is folyik a felkészülés, tárgyaltunk szakemberekkel, a régi gépeink helyett pedig újakat fogunk beszerezni. A lemezeink megérdemlik a jó minőségű lemezjátszókat: művészileg és pénzben is értékesek, meg kell becsülni őket. — Eddig nem is tudták kihasználni ezeket? — De, sok intézmény tudja, hogy mi „vagyunk” (zenei részleg, zenehallgatási lehetőségek nélkül egyelőre...) és sokféle kérés befutott már, amelyeket igyekszünk kielégíteni. Kerestem már anyagot tornabemutatóhoz az OSN előtt, vettünk át magnóra ünnepi műsorhoz, irodalmi színpadi produkcióhoz lemezről zenét, verseket. És néhány esetben, főleg intézményeknek, olvasótáborokba kölcsönöztünk is lemezt. Gondolható, hogy ettől kissé tartunk, féltjük az állományt, nehogy leromoljon, mire megnyílna a zeneszóba. — A megyeszékhelyen tehát negyedéven belül teljesül a régi óhaj, zenét is hallgathatnak a könyvtárlátogatók. Mi a helyzet a többi nagyobb könyvtárban, a járási székhelyeken? — Tavasszal három helyen, Rétságon, Szécsényben és Pásztón készítettünk felmérést, érdeklődtünk a lehetőségekről. Legközelebb a rétságiak állnak ahhoz, hogy ezzel a szolgáltatással is gazdagítsák a könyvtári életet. A fejhallgatók megvannak, körülbelül 200 darab, bár kissé vegyes a lemezállomány. Az olvasóterem egyik sarkában szeretnék kialakítani a zenei részleget. Szécsényben és Pásztón alkalmilag, egy-egy programhoz, műsorhoz használják a lemezeiket, még nem készült el á feltárásuk és a helyszűke mellett szakember- hiány is gátolja, hogy hamarosan bevezethessék a zenehallgatást. Nem túl nagy a zenei beszerzési keretük sem — igaz, tőlünk kaptak ajándékcsomagot. Hozzá tartozik a teljes képhez, hogy több helyen — kisebb, körzeti intézményben is — vannak lemezgyűjtemények, főleg a gyermekfoglalkozásokhoz, irodalmi délutánokhoz, műsorösszeállításhoz használják, de néhány helyről lemezhallgató estékről is hallottunk hírt. Ez nemcsak a lemeztár nagyságán múlik, inkább az embereken, az igényeken. Sok helyen a saját lemezeiket viszik be, hogy mások is meghallgassák. Elmondom, hogyan is találkoztam először zenével a könyvtárban. Zgolombiczki Erzsébet mutatja a zsúfolt katalógust, a lemezeket rejtő sok kartondobozt: jövőre már itt is halmozható a két élvezet: olvasás és zene. G. Kiss Magdolna Ä rádió mellett Rendhagyó baleset Lázár Ervin hangjátéka Lázár Ervin hagyományos hangjátéka nem okozott csalódást; két szociografikus játék után valóságos felüdülést jelentett. Riport helyett tisztességesen megírt, jól megrendezett rádiószín- házat hallottunk. Holott a téma, az értelmileg fogyatékos gyermekek sorsa, szinte kiált a riportszerű feldolgozás után... Jellegzetes, hogy a két utóbbi bemutató, de különösen Dobray Györgyé nem hagyott különösebb nyomot a hallgató emlékezetében, pedig az úgynevezett „valóság” szólalt meg bennük, amíg Lázár Ervin „irodalmi” alakjai talán még napok múlva is fel rémlenek. Gyuri, Miska úr és a többiek valószerűségén lehetne vitatkozni; kicsit idealizált figurák valamennyien, ám a társadalmi hitelesség szempontjából nincs mit kifogásolnunk. Miska úr vívódásai Gyuri halála miatt, valóságos erkölcsi kérdés. A „nem egészen tiszta” Gyuri lezuhan a tetőről, szörnyethal. Haláláért senki sem felelős, legalábbis jogilag senki. A villanyszerelők, akik mellett Gyuri dolgozott, mégsem tudnak napirendre térni a baleset fölött. Miska úr erkölcsi érzéke azt súgja, hogy a balesetért valamennyien felelősek. Mert Gyurival nem bántak emberül, szeretetéhségét nem vették komolyan. Kinevették, becsapták, hazudtak neki, nem sejtve, hogy Gyuri érző lélek, mint akármelyik egészséges kamasz. Dégi István éppen ezt az „érző lelket” jelenítette meg hangjával, nem pedig afféle szánalomra méltó fickót. A többiek is (elsősorban Sinkó László és Szabó Gyula) pontosan értették a szerző szándékát, nemesen egyszerű játékuk elérte a kívánt hatást. Gyuri sorsa, Miska úr önmarcangoló kétségei nemcsak az értelmileg fogyatékos gyermekek iránti részvétet keltették fel, hanem igazi drámához méltón: túlmutatott tárgyán. Hogyan is írja Tóth Árpád? „Ö, jaj, barátság és jaj szerelem! Ö, jaj, az út lélektől lélekig!” Sárközi Gábor Himnuszok A világ legrégebbi nemzeti himnusza a japán himnusz, amely a IX. században keletkezett. A leghosszabb nemzeti himnusz a görögöké: 158 sorból áll. Ezzel szemben a japán himnusz alig négysoros. Ugyancsak rövid I Jordánia és San Marino him- ’ nusza is. Holtai Kálmánnal játszóit együtt Kovács Krisztián színésznek készül Molnár Ferenc igen népszerű ifjúsági regényének, a „Rab ember fiai”-nak film- változatát július-augusztus folyamán forgatták különböző helyszíneken. Többek között a városligeti Vajdahu- nyad várában is gyakori vendégek voltak a felvevőkamerák. A fejedelemfi szerepét, az ismert gyermekszínész Kovács Krisztián alakította, aki ritka rekorddal büszkélkedhet: 13 éves korára már több mint 30 filmben szerepelhetett. — Három és fél éves voltam, amikor nagybátyám felfigyelt egy újsághirdetésre, melyben gyerekeket kerestek filmszerepekre — mesélte rákosligeti házuk nyugalmát árasztó ebédlőjében Krisztián. — Palásty György rendezte „A varázsló” című filmet, ebben tettem meg az első lépéseketA számára is elsősorban elmondásból ismert történetet követte a többi. Komoly, megfontolt szavakkal sorolja fel egymás után a filmeket, amelyek kivétel 'nélkül nagy közönségsikert arattak. Előre mondja a „Hahó, öcsi”-t, ez tetszett neki utólag is a legjobban. Nem kevesebb, mint 52 ország vette meg, s fesztiválok egész sorát járta végig. Így Madridban, Moszkvában, Teheránban, Münchenben és Hollywoodban is zsűrizték. A „Keménykalap és krumpliorr” viszont a legtöbb díjat nyerte, szám szerint nem is tudja hányat. A „Hahó, a tenger”, a „Barátom Bonca” és a többiek mind kellemes perceket szereztek a nézőknek— Mostanában egyre ritkábban filmezel. Ügy hírlik — legalábbis egy időre — abbahagyod. Igaz ez? — Év közben már az előző tanévben sem vállaltam semmiféle filmszerepet. Kicsit visszaestem a tanulásban, na meg a tanárok is ferde,, szemmel néztek rám. A „Rab ember fiai”-ban felkínált szerepet is csak azért vállaltam el, mert a felvételek a nyári szünidőre estek. Egész jól megismertem néhány Pest; környéki községet, így Pilisboros jenőt, Tinnyét és Biator- bágyot. A forgatás felért egy fél nyaralással. Krisztián az általános iskola hetedik osztályát jó eredménnyel fejezte be. Az idei nyár különösen jól sikerült számára, mivel édesapja — aki szakács az egyik magyar tengerjáró hajón — éppen hazaérkezett szabadságra és ebben az évben már nem is utazik el. Ö sem akar elmaradni jó erőben levő édesapja mögött, ezért is jár immár második éve hetente két alkalommal judóedzésekre. S bár találkozásunk idején még a nyári vakáció kellős közepén jártunk, mégis elejtett néhány szót az új tanévvel kapcsolatban is. — Különösen a fizikát, a földrajzot és az élővilágot tanulom szívesen, de a többi tárgyat is komolyabban akarom venni az utolsó általános iskolás évemben. Nem; mindegy, milyen végbizonyítvánnyal megyek át a középiskolába. Ezután persze visszakanyarodtunk a filmekkel, a televízióval, a színészvilággal kapcsolatos kérdésekhez. Természetesén szóba került a színház is, hiszen Krisztiánnak' már ott is komoly múltja van. A Fővárosi Operettszínházban még Latinovits Zoltánnal együtt kezdett el játszani- „A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak” című zenés színdarabban, amelyben nyolc előadást követően Latinovits elárvult helyét Hollai Kálmán vette át. Három év alatt mindenesetre túljutottak a bűvös százas számon, már ami az előadások számát illeti. — A színházban nem játszom tovább. Kinőttem a szerepbeli figurámat. Ez persze nem azt jelenti, hogy végleg eltűnök a reflektorok világából. Nagyon komolyan készülök arra, hogy színész leszek.’ Jocha Károly /VI ai tó ve a jón la fsunk 18.00: A FINN TELEVÍZIÓ ESTJE. Ebben az évben is sort kerítettünk a Finn Tmevízió estjének megrendezésére — mondja a műsor egyik szerkesztője, Torday Aliz. — ösz- szeállításunkból először egy dokumentumfilmet láthatnak a lappföldi emberek életéről, amelyet „Rénszarvaspásztorok” címmel mutatunk be. Bepillantást kaphatnak az északi emberek küzdelmes hétköznapjaiba, a farkasokkal, a hideggel és a sötétséggel folytatott állandó harcukba. Nagyon szép, de kemény hangulatú film. Ezután Finnország hétköznapjai címen ugyancsak egy dokumentumfilmet sugárzunk. Gazdag mozaikgyűjtemény ez az ezer tó országáról: a fakitermelésről, az iparról, a hadseregről, az építészetről,' a gyerekekről és sok másról. Főműsorunk egy játékfilm: Manilakötél. ■ Hőse Joose, egy Svejkljsz hasonlatos, derék egyszerű finn katona, aki a fronton egy igen nagy értéknek számító manilakötelet talál és azt haza akarja menteni. Az író, Veija Meri a mai finn irodalom képviselője a hétköznapi ember háborúhoz való viszonyát ábrázolja. Könyvét tizenhat nvelvre fordították le mielőtt filmet forgattak belőle. A késői órákban kerül sor egy ugyancsak regényből született balettfilmre, amelyet Väinö Linna művéből készítettek a Raatikko Táncszínház fiataljai. Végezetül egy bur- leszket is láthatnak a finn szaunáról. 4 NOGRÁD — 1978. szeptember 7., csütörtök A mezőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezetben a régi hagyományok felhasználásával tányérokra festik a színes motívumokat, az ügyes kezű asszonyok. Mitől fáradtak a gyerekek ? Az NSZK-ban. ahol körülbelül 10 millió a tanulók száma, egyre nagyobb probléma a gyerekek dekoncentráltsá- ga, ami tanulás közben jelentkezik. Az általános iskolában minden második tanuló már az első óra után egyszerűen elalszik. Ennek nemcsak az az oka, hogy a gyerekeket túlterhelték a tananyaggal, hanem az is, hogy ellenőrizetlen szabad idejükben túl sokat foglalkoznak képregények», olvasásával, keveset vannak otthon, este pedig még a késői órákban is a televíziót nézik. j
