Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-03 / 208. szám

Jövsde’mező a müanyagüzem Régi malomépületben mű­ködik a homokterenyei „Zagy­v.T-ö'^ye” Termelőszövetkezet műanyagüzeme. Ez a mellékte­vékenység igen jól jövedel­mez: évente 16 millió forint árbevételt jelent a. közös gaz­daságnak. A cél azonban nem­csak a nyereség fokozása, ha­nem annak a faluban élő 45 főnek — többségükben nők­nek — a téli-nyári foglalkoz­tatása, akik családjuk, háztar­tásuk ellátása mellett bedol­gozóként is ezt a munkát vég­zik. Előnyös még a tsz száma­ra az is, hogy ezek a dolgo­zók a nyári mezőgazdasági kampánymunkák idejében a földeken segítenek. A tsz-nek termékei értéke­sítésénél az egész országra ki­terjedő kapcsolatai vannak. Nagy mennyiségű csomagoló­anyagot, ' hibridvetőmag-zsá- kot és a nádudvari Vörös Csillag Tsz-nek öntözőcsöve­ket készítenek. A kereslet e cikkek iránt akkora, hogy ki sem tudják elégíteni. ezért szükségessé vált az üzem bő­vítése. Erre az engedélyt már megkapták. A 3 és fél millió forint beruházási költséget pedig termelési adóból visz- szafizetendő feilesztési hozzá­járulásból fogják fedezni. A tervek szerint a malomépület még fel nem használt részét alakítják át részben munka­teremmé. részben a szociális helyiségek kiegészítésére. A fejlesztés —. amelynek kivite­lezésére az idén és a jövő év­ben kerül sor — az előzetes számítások alapián évi 3—4 millió forint többletárbevé­telt eredményez majd a tsz számára. November 6—7: kétnapos munkaszünel Ebben az évben november 7-e kedd, ezért a munkarend a korábbi évek gyakorlatának megfelelően —-a következő: november 4-én szombaton ren­des munkanap lesz, ekkor kell ledolgozni a hétfői munkana­pot. November 5-én vasárnap a nem szabad szombatos mun­karendben dolgozók részére szombati munkaidő-beosztás, a többieknél szünnap. November 6-a, hétfő heti pihenőnap, no­vember 7-e munkaszüneti nap lesz. Nem vonatkozik ez a munkarend a megszakítás nél­kül üzemelő (folytonos) és a rendeltetésük folytán munka­szüneti napokon is működő vállalatoknál, illetőleg ilyen jellegű munkakörben foglal­koztatott dolgozókra (MTI) 80 negyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 35. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. Négy találatot 80 fogadó ért el, nyereményük egyenként 81 404 forint. Há­rom találata 9 655 fogadónak volt, nyereményük 341 forint. A 2 találatos szelvények száma 279 844, ezekre egyen­ként 15 forintot fizetnek. Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma. egész­nap orvosi ügyeletet tartanak a Vöröshadsereg úti rendelő- intézetben. Itt látják el a já­rás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletet is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun.) Kihí­vás a kórház számain a 11-20-as számtól 11-25-ig. Az ügyelet hívható a 27-91-es telefonon is. A Salgótarján városi lakosok az ügyeletet csak a 28-00 számon hívhat­ják. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon: 344), ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. NÓGRÁD Csehszlovák folklórosok Salgótarjánban A SZISZ besztercebányai és a KISZ Salgótarján városi bi­zottságainak együttműködési megállapodása alapján au­gusztus 31. és szeptember 3. között negyvenkét tagú cseh­szlovák folklóregyüttes tar­tózkodik a megyeszékhelyen. A SZISZ-fiatalok városnézé­sen ismerkednek meg Salgó­tarjánnal, baráti találkozókon a magyar fiatalokkal, vala­mint ellátogatnak Karancsbe- rénybe, Nemtibe, s egy egész napos kirándulás során Eger­be is. Itt-tartózkodásuk alatt három alkalommal mutatják be folklórműsorukat. Másfél százan felkészítőn A KISZ rétsági járási bi­zottsága szervezésében szep­tember 1—3. között Királyré­ten rendezik meg a KISZ-ak- tivisták éves felkészítését, amelyen csaknem másfél száz alapszervezeti vezetőségi tag, ifi-, klubvezető, valamint if­júgárdista vesz részt. A fiata­lok előadást hallhatnak az ak­cióprogram időarányos végre­hajtásáról, az ifjúsági törvény feldolgozásáról, a szabadidős­programok közül pedig Ki­emelkedik a VIT-élménybeszá- moló és a börzsönyi túra. ./ Vízi zene Sónkon A Bánki-tó vízi színpadjának hangulatos környéke nyújt méltó foglalatot ahhoz a ka­marazenei hangversenyhez, melyet szeptember kilencedi­kén este rendez a rétsági Asz­talos János Művelődési Köz­pont. A balassagyarmati Jo­hann Sebastian Bach kamara- együttes a műsor első részé­vel névadójának tiszteleg. A második részben külföldi és hazai szerzők darabjai hang­zanak majd el. Rossz idő ese­tén a kamarazene kedvelői csak a romantikus környezet­től, de nem a szép muzsikától lesznek megfosztva. Ez eset­ben ugyanis a hangversenyt a művelődési központban tart­ják meg. Fáklya-ismertető A Fáklya szeptember 10-én megjelenő 17. száma cikkeket és dokumentumokat közöl a Tolsztoj-emlékév alkalmából. Színes írással emlékezik a lap Dmitrij Medvegyevre, a hős partizánra és íróra. Gazdag összeállítás mutatja be a Budapesti Nemzetközi Vá­sár szovjet kiállításán felvo­nuló árucikkeket. Megismerkedhetnek az ol­vasók a Susenszkojétól — Le­nin egykori száműzetésének helyétől — 60 kilométerre fek­vő Minuszinszk városával, amelynek tájmúzeumán kívül további érdekessége, hogy itt működött az első- szibériai drámai színház, ma pedig har­mincnál is több tudományos kutatóintézet és tervezőiroda képviseli a modern időket. A tudományos kaleidosz­kóp új, éghetetlen műanyag­ról, a lézersugár hasznosítá sáról, a facsemete-nevelés újabb módszeréről és más ér­dekességekről tudósít. Képes riport számol be a Magnyitogorszk környékén működő munkás-kertszövetke- zetekről. Hagyományos anyagok, mint például orosz nyelvlecke, film- előzetes és keresztrejtvény egészíti ki a Fáklya legújabb számát. Felhős idő Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős idő, szórványosan kialakuló kisebb esővel, záporral. Mérsékelt, többfelé megélénkülő, a Dunántúlon időnként megerő­södő nyugati, északnyugati szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 15—20 fok között. Törlés Naptár 1978. szeptember 3., va­sárnap. Hilda napja. A Nap kel: 5.05, nyugszik: 18.22 órakor. A Hold kel: 5.44, nyugszik: 18.39 órakor. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy a 35. fogadási heti totószelvényen szereplő pótmérkőzések közül a 15. Építők SC—Budapesti Spartacus mérkőzést törölte. (MTI) — Vendégfotós képei látha­tók péntektől a salgótarjáni József Attila megyei Művelő­dési Központ fotógalériájában. A Pécsett élő Tóth Károly munkáiból válogatták a mi­nitárlat anyagát. — Országjáró tsz-tagok. A nagyoroszi termelőszövetkezet negyvenfős csoportja indult szombaton körútra a Coop- tourist szervezésében. Az or­szág déli fertályával ismer­kednek meg, Kecskeméten a Katona József Színházba is ellátogatnak, Kalocsa népmű­vészeti, Pécs történelmi em­lékeivel ismerkednek. — Kitelepülnek. A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat nagybátonyi 100. számú üzlete a bányász­napi ünnepség alkalmából 6 méteres sátorral települt ki az ünnepi nagygyűlés színhe­lyére, hogy a résztvevők ren­delkezésére állhasson. Tanuló bútorgyártók Számos dolgozó vesz részt szakmai továbbképzésben a balassagyarmati Ipoly Bútor­gyár foglalkoztatottjai közül. Műszaki, faipari, illetve Köz- gazdasági egyetemen, valamint számviteli főiskolán heten ta­nulnak az idén, közülük nár- man nappali tagozaton ösz­töndíjasok, négyen levelező oktatásban vesznek részt. Fa­ipari szakközépiskolában hár­man, a helyi gimnáziumban tizenhármán tanulnak; mér­legképes könyvelői tanfolya­mon három ember gyarapítja tudását. A tanulást a gyár többféleképpen támogatja. A felsőfokú iskolával birkózók­kal tanulmányi szerződést köt­nek, a tanulók havi 500 forin­tot kapnak az üzemtől. A te­lephelyen kívüli szakközépis­kolába járók 300 forint anyagi támogatásban részesülnek. Ha a bútorgyár dolgozói az álta­lános iskola elvégzéséért ta­nulnak, teljes költségtérítést kapnak a vállalattól. 1978. szeptember 4., hétfő. Rozália napja. A Nap kel: 5.06, nyugszik: 18.20 órakor. A Hold kel: 6.47, nyugszik: 19.05 órakor. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk VARGA ISTVÁN (1931—1978) végső búcsúztatásén részt vet­tek. Külön köszönetünket fe­jezzük ki a munkahelyi ve­zetőknek. alkalmazottaknak, hogy együttérzésükkel fájdal­munkban osztoztak. A GYÁSZOLÓ család ....II..... A nógrádiak is szívesen keresik fel hét végeken a hangulatos Szentendrét kj ­Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898. szeptember 3-án született a néhány esztendővel ezelőtt el­hunyt Mihályit Ernő politikus, újságíró, neves közéleti sze­mélyiség. A Nógrád megyei Béren szü­letett, evangélikus papi csa­ládból. Fiatalon az Est-lapok­nál újságíróskodott. A szegedi egyetemen művelődéstörténet­ből doktorált, majd riportút- ra ment Amerikába, ahol ma­ga tartotta el magát és felké­szülésének újabb állomásaként gazdag élettapasztalatokat gyűjtött. Hazatérve ismét az Est-lapoknál dolgozott; főleg képzőművészeti kritikai tevé­kenysége volt jelentős. Nem­csak Derkovits egyik támoga­tója és őszinte barátja volt, de Nagy István, Mészáros László és sokan mások is tőle kapták az első, tehetségükhöz méltó biztató, ígéretes soro­kat. Szerkesztette a Magyar- ország, majd a Független Ma­gyarország című lapot, s 1942- ben egyik tevékeny szervezője volt a Történelmi Emlékbi­zottságnak. Közéleti tevékenysége a fel- szabadulás után teljesedett ki. 1947-ben tájékoztatási minisz­ter lett, s mint a Történelmi Emlékbizottság főtitkára szer­vezte az 1848—1849-es forrada­lom és szabadságharc cente­náriumának méltó megünnep­lését. Hosszabb ideig tevé­kenykedett művelődési terüle­ten; évtizedeken át, volt or­szággyűlési képviselő; egyebek között vezette az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem új­ságíró-tanszékét, s hosszú esz­tendőkön át főszerkesztője volt a Magyar Nemzetnek. Hatvan évvel ezelőtt, 1918. szeptember 4-én született Sár­váron a néhány éve elhunyt Vrbán Ernő Kossuth-díjas író, költő, újságíró. Félparaszti kisiparos család­ból származott. Az érettségi után egy évig Pannonhalmán bencés novícius volt, majd a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karának magyar — francia szakos hallgatója, 1937-től két esztendőn át Eöt­vös-kollégista. Első tárcái 1939-ben jelentek meg főváro­si lapokban. A felszabadulás után függetlenített pártmun­kás, járási titkár, majd az MKP központi vezetősége propagandaosztályának mun­katársa lett; 1946-tól a Szabad Föld főmunkatársa, később se­gédszerkesztője. Korán kezdett írni és 1950. óta csak az irodalomnak élt. Széles körű publicisztikai te­vékenységet is folytatott, en­nek fóruma elsősorban a Sza­bad Nép, illetve a Népszabad­ság volt. A verstől egyre in­kább a dráma, a film, a pró­za felé fordult, színházaink több drámáját bemutatták, így 1951-ben a Gál Anna diada­lát (Vidám Színház), majd ugyanebben az évben a Tűz­keresztséget (Nemzeti Szín­ház). Utóbbi műve az egyéni paraszti gazdálkodásról a sző. vetkezeti útra való áttérést mutatja be; a darabért Kos- suth-díjat kapott, s filmválto­zata a Kariovi Vary-i film- fesztiválon is díjat nyert. Ter­mékeny író volt, akinek írá­sait az életközelség és az ak­tuális társadalmi-politikai kér­dések iránti fogékonyság jel­lemzi. — Kézimunka-kiállítást rendeznek a Budapesti Fi­nomkötöttárugyár balassa­gyarmati gyáregységének KISZ-esei. Több mint har­minc fiatal mutatja be kézi­munkáit a napokban a gyár­egység tanácskozótermében. A legsikeresebb kiállítási da­rabokat ajándéktárgyakkal ju­talmazzák. — Társadalmi munkában segítettek a Bartók Béla úti Általános Iskola költözködésé­nél Salgótarjánban, az ingat­lankezelő vállalat szocialista brigádjai. Részt vettek az új tálaló kialakításában és a takarításban is. — Vásárok. Ma Balassa­gyarmaton autóvásárt, Érsek- vadkerten országos állat- és kirakodóvásárt tartanak. Hét­főn Balassagyarmaton lesz or­szágos kirakodóvásár. — Az ifjúsági parlamentek előkészítéséről, a megszerve­zéssel kapcsolatos feladatokról lesz szó szeptember 7-én a salgótarjáni Bányász Művelő­dési Házban, ahol a Nógrádi Szénbányák üzemvezetői, a szakszervezeti bizottságok tit­kárai, a KISZ-titkárok és az ifjúsági bizottságok alelnökei- nek részvételével rendeznek tanácskozást. — Kirándulást szervezett a BRG salgótarjáni gyáregységé­nek KISZ-bizottsága a kö­zelmúltban Pécsre és Har­kányba. A KISZ-vezetőségi tagokból álló 42 tagú csoport két napot töltött Baranya megyében. — Baráti találkozón vettek részt Karcagon a közelmúlt­ban a salgótarjáni TIGÁZ-ki- rendeltségen dolgozó szocia­lista brigádtagok, akik meg­ismerkedtek a karcagi TIGÁZ- kirendeltség Asztalos János nevét vjselő szocialista bri­gádjának életével, munkájá­val. — Eger történelmi neveze­tességeivel ismerkednek meg a mai napon rendezett kirán­duláson a beszterce-telepi építkezésen dolgozó PEVA- szerelő brigád tagjai. Cigánykliib Nögrádszakálon A közelmúltban a nógrád- szakáli klubkÜhyvtárban a helybeli cigányfiatalok gyűl­tek össze. A járási művelődési központ kezdeményezésére a cigányklub alakuló ülését tar­tották. A fiatalok elbeszélget­tek a leendő klub feladatai­ról, a lehetőségek kihasználá­sáról. Ezt követően Hrúz Dé­nes, polbeaténekest hallgatták meg, s diszkóprogrammal ért véget az első foglalkozás. A tervek szerint a cigány- fiatalok klubját a Ludányha- lászi közös községi Tanács tartja fenn. A jó munkához... Igazán nem panaszkodhat­tak időszűkére a MÁV ma­gasépítési főnökségének azon dolgozói, akik Salgótarján- külső állomásépületét „fel­húzták.” Évek hosszú során át tartó, kimért lassúsággal vég­zett munkájuk igazán felté­telezte volna a kimagasló precizitást, a technológiai elő­írások szigorú betartását. Vél­né az ember, olyanra sikere­dett kezük nyomán ez a fon­tos obicktum, hogy jobb már nem is lehetne. S, hogy rá­juk még az áligaz „jó munká­hoz idő kell!’' mondás sem vonatkoztatható, az már több mint részvét... Hiszen az ál- lomásfönök által éppen csak három hónapja átvett épület helyenként már régi látszatot kelt; mert éppen a napokban, továbbképzést hallgatók fejére hullott a vakolat, s uram bo- csá’. kis híján a párttitkárt is betakarta a szobájában lezú­duló mennyezettörmelék. A vasútiak meg csak állnak, s ők pironkodnak a cégükhöz tartozó vállalat munkája mi­att. Pedig nem nekik kelle­ne. . .1 — karácsony — NOGRAD a Mas var Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megvet Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján Palőcz I. tér 4. Telefon: 22-94 «2-93. 22-9« 2Í-97. Főszerkesztő: 12-94. n-4fl Sportrovat: 11-59 Giszakai szerkesztés: 15-89 Kiadta a Nógrád mesvel Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Cbválla Emil, a Nm-i Lapkiadó V. mb. Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz I. tér 1. Telefon: 10-29 Telex: 229 Iá9 Iránvftószám Slot Terjeszti: a Magyar Posta F'őfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díJ egv hónapra 20 forint. Előállítja: 8 Nógraí megyei Nyomdaipari »általat. '3101.Salgótarján, Palócai L tér 4. Pt.i 96., Fv.; Kelemen Gábor igazgató Indexszám: 23 022. HU ISSN 0133—1538

Next

/
Oldalképek
Tartalom