Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-23 / 225. szám

IV*fele io« a köpenyen Város és főiskola „Apám mellett szerettem meg...” Csendes, hétköznapi délelőtt Bujákon, a Cserhátgyöngye kisvendéglőben. A pult mö­gött csinos fiatalasszony szol­gálja ki a néhány fröcs- csöt, a hűsítőket. Ö a csapos; a Szirák és Vidéke ÁFÉSZ ifjúsági bizottságának a titká­ra; a helyi szakszervezeti bi­zalmi. Munkájáról, hivatásá­ról szót váltani a sarokasz­talhoz telepszünk­★ Halk szavú, csöndes be­szédű, szerény asszony. Akár­csak a köpenyére hímzett ap­ró virág, a kék nefelejcs. — Nyolc éve dolgozom a szövetkezetnél — kezdi val­lomását a huszonkét éves fia­talasszony. — Itt voltam tanu­ló is a Cserhátgyöngye előtt, az ABC-áruházban alkalmaz­tak. Sándor Józsefné nem vélet. lenül választotta élete hivatá­sául a kereskedelmet és a vendéglátást, ez derül ki sza­vaiból: — Ha úgy tetszik, családi • hagyomány. Apám üzletveze. tő volt, és én mindig ott lá- batlankodtam körülötte. Min­dig sokat dolgozott, haza hoz­ta a papírmunkát, én meg se­gítettem neki- Ügy belejöttem, hogy rövidesen már a tabló­készítés sem okozott gondot. Bejártam az üzletbe is segí­teni. a kiszolgálás mellett ott megtanultam még az áru­átvételt is. Beszélgetésünk alatt lop­va a söntés felé tekint. Sze­mében látom, hogy azt ellen­őrzi: rendben van-e minden, tartják-e a helyét. Semmi hi­ba, helyettesítik, a kiszolgá­lás zavartalan. — Délben van több dol­gunk, amikor az ebédet szol­gáljuk fel — mondja meg­nyugodva. — Nagyobb munká­ra — és természetesen több türelemre is — a hét vége­ken meg a fizetésnapokon van szükség, ekkor ugrásszerűen megnő a forgalom- Ilyenkor, bizony elkelne még egy sze­mély és a főnök is oda áll a pult mögé. — Gondolom, ilyenkor du­haj ember is megfordul az üzletben. Hogyan bír velük a csaposnő? — Bejön, persze, hogy be­jön ilyen alkalommal részeg ember is. Az az elvem, hogy mindént el lehet intézni, szép csendesen, a „leszerelés” nem okoz különösebb gondot. Ehhez hozzásegít, hogy nehe­zen jövök ki a sodromból. Türelmes vagyok, mert sze­retem a szakmámat. Sándor Józsefné, a társadal­mi munkától sem tartja távol magát- Az ifjúsági bizottság münkájáról például —amely­nek titkára — a következőket mondja: — Munkánk egyik részét a sportolási és szórakozási lehe­tőségek megteremtése adja, fo'ntos szerepet töltünk be az érdekvédelmi feladatok ellátá­sával. Ugyancsak szerepünk van a tanulók szervezésében. Ezzel azonban nem ér véget ez a teendő, hiszen a tanulók munkáját folyamatosan fi­gyelemmel kísérjük, arra is van gondunk, hogy a már szakképzett dolgozók miként segítik tapasztalataikkal a tanulókat. — Mennyire partnere az if­júsági bizottság az ÁFÉSZ igazgatóságának ? — Az utóbbi időben különö­sen előtérbe került, megnö­vekedett az ifjúsági bizottság szerepe. Azt mondhatom, hogy az ÁFÉSZ vezetősége a fontos kérdésekben — külö­nösen a fiatalokat érintő ügyekben — számít rá'nk, ki­kérik a véleményünket. — Az ÁFÉSZ sziráki köz­pontjában hallottam, hogy egyéb megbízatása is van. — Igen, a bujáki szövetke­zeti dolgozók szakszervezeti bizalmija vagyok- Ez is sok munkát ad — hiszen nemcsak a tagsági díj beszedéséről van .szó —, mégis szívesen csiná­lom. Csak egy a baj: elég nagy a falu és igen sok alkalom­mal mindén sarkába el kell mennem. Nem mondja, de tudom: nem sajnálja a fáradságot, mert a társaiért és a szövet­kezetért teszi azt, amit tesz. Azért a szövetkezetért, amely­hez több szál is fűzi a csa­ládot. —n— Lelkiismereti szolgálat Sári néni vigasztalhatatlan. Férjhez ment a gondozója, s az ember megtiltotta, hogy cselekedjen- Keres ő annyit, harsogja férfigőggel utcaszer- te, hogy ne kelljen házhoz járni az asszonyának. Külön­ben is, sokra mennének azzal a hétszáz forinttal, amit a tanácsnál havonta az öreg­asszony gondozásáért kifizet­nek. Ismerős okoskodás, önma­gam szinte naponta találkoz­tam ehhez hasonlóval. Bará­tom felesége szervező, házi szociális gondozónő, szóval az a valaki az egészségügyi osz­tályon, aki valamilyen módon gondozót kerít a magatehetet­len öregeknek. Van egy mo­torja. s azzal jóformán egész nap úton van. Bizony, sok hiábavaló kilométert hagy maga mögött, mert hát nem könnyű a szervezés. Nem va­lami vonzó dolog az öregek istápolása. pedig vannak szép számmal- A legújabb statisz­tika tanúbizonysága szerint a nyugdíjasok száma megköze­líti a kétmilliót. Csaknem minden ötödik állampolgár túl van a munkáséletén! Per­sze öreg ember, akár a közép­korú vagy a nagyon fiatal, sokféle van. Legtöbb a de­rék. akin meg se látszik, hogy leszokott esténként a vekker felhúzásáról, vagv ha mégse, hát „továbbszolgál” ráér még az öregséggel, „aki dolgozik, az nem ér rá betegeskedni”. Aztán vannak czép számmal, akiknek elegük volt, éppén annyit dolgoztak, amennyi megadatott nekik, pihennének. Megvan a házuk vagy a laká­suk, valamilyen hobbyjuk, néhány cimbora az iskolából, műhelyből vagy éppenséggel a katonaságtól. A gyerek se lakik messze, nem múlik el hét. hogy át ne ugrana asz- szonyostul, unokástul, de ha nem jönnék valamiért, akkor is elvannak valahogy. Ilyen felhőtlen lenne az öregség manapság? Nem egé­szen. és főleg nem mindenki­nek- Sok magára hagyott, tel­jesen egyedül élő. sorsát egyik napról a másikra ten­gető öregember van az or­szágban. Olyan is, akinek van közeli hozzátartozója, de fé­lé se néz, vagy aki olyan egyedül él. akár a kisujja. A vér szerinti rokonon legfel­jebb a gondozási díj hajtható be, egyéb felelősséggel nem tartozik. Csak a lelkiismeret törvénye kötelezné... A házi szociális gondozás társadalmunk talán legember­ségesebb vívmánya bár e lé­lekemelő tevékenység ma még nem vívta ki igazi társadalmi rangját. Kevés a gondozó, s a szükségesnél is több kellene- Hogy Sári néninek egyik nap­ról a másikra legyen pártfo­gója. aki nem kizárólag jö­vedelemkiegészítésnek tekint ti a vele eltöltött perceket. Mert a házi szociális gondos­kodás nem csupán takarítás­ból, bevásárlásból. gyújtós- vágásból, konzervfelmele- gítés-ből áll. Mindez csak életben tartja az öregeket, akiknek jóformán a gondozó­juk jelenti az egyetlen társa­ságot, a külvilágot, híreivel- eseményeivel, az emberi szót, ami éltetheti őket. Hogy ne haljanak meg amíg élnek. Tovább kell gondolni az öregvédelmet, hiszen csak az első lépést tettük meg. s annyi bizonyos, hogy jó úton járunk. Mindenekelőtt tár­sadalmibbá kell szélesíteni, hogy ne csak a szerencséseb­bek részesüljenek gondozás­ban. Hogy ne csak alacsony nyugdíjú nénikék, akik ha­marosan maguk is segítségre szorulnak, vállalják java­részt ezt a jószolgálati külde­tést. Több főfoglalkozású gondozónő kellene akik napi nyolc órában újra és újra vé­giglátogatják az öregeket. Többet vállalhatnának ma­gukra a népfrontszerveze­tek, s mindenekelőtt a fiata­lok. De nem kampányszerűen, ahogy egy-egy akciót, hanem elkötelezetten, nap mint nap, tenni kell. Mindenkinek nem jut hely a szociális otthon­ban, az öregek napközijé­ben. s különben is van akit erővel sem lehetne beutalni: ragaszkodik a magáéhoz, a megszokott környezetéhez. Fo­gadjuk el olyannak őket, ami­lyenek, s ne várjuk, el, hogy töredékéletükkel ők alkal­mazkodjanak hozzánk. Lel­kiismereti szolgálat ez iga­zából, nagyobb tisztességet és szebb nevet is érdemelne. Kertész Péter Melyik úton 7 Megyénk egyetlen felsőokta­tási intézménye, a Pénzügyi - és Számviteli Főiskola salgó­tarjáni tagozata az idén a he­tedik életévébe lépett, ösz- szességében nehéz lenne meg­határozni, az eltelt időszak alatt a megyeszékhely szelle­mi életében mennyire érződik jelenlétük, miként segítik a hasonló feladatokkal birkózó­kat, az iskolából kikerülők milyen rendű-rangú tényezői­vé válnak a városnak. Ismétlem, egy szűk terjede­lemre szabott cikk nem ölel­heti át, nem is szándékozza el­készíteni a hat év mérlegét. Csupán az ifjúsági mozgalom szempontjából lényeges gon­dokat, teendőket szándékozik felvázolni, egy beszélgetés for­májában, melyre Dudásné Be­ne Ágnes KISZ-titkár és Vi­rág Éva vezetőségi tag adott lehetőséget. A néhány hónappal ezelőtti küldöttgyűlés beszámolójában hiába keresem a bevezetőben említett kérdések válaszait, nem találom. — Valahogyan kimaradt? — kérdem a titkártól. — A beszámoló anyagának figyelmes átolvasásából ki kell derülnie annak, mit tettünk és mit teszünk a megye „értelmi- ság-utánpótlásának” biztosítá­sáért, milyen szerepet válla­lunk a feladatokból . . . — Akkor szóljunk néhány­ról. — Előbb hadd mondjak egy sajátosságot, mely nélkül nem alkothatunk reális képet. Tud­valevő, hogy iskolánknak jó­formán alig van hagyománya, egyáltalán nem volt mit „át­vennünk”, nem voltak jó, vagy rossz tapasztalataink, egyszóval: az útkeresés nehéz­ségeit jártuk. — Hét év alatt meddig si­került eljutni? — Néhány példát említek an­nak bizonyítására, hogyan és hányszor próbálkoztunk kap­csolatainkat kialakítani, bőví­teni. Salgótarjánban megke­restünk néhány iskolát, intéz­ményt. Legnagyobb meglepe­tésünkre, több helyen nem is igényelték segítségünket. — Például? — A Táncsics Mihály Ke­reskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolában, a 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Inté­zetben az utóbbi két évben egyáltalán nem kérték a fel­ajánlott segítségünket, koráb­ban tartottunk néhány elő­adást, dehát négy embernek...? — Ezzel kimerítettük a le­hetőségeket? — A KISZ-bizottság kultúr- felelőse, Bajor József most nagy ambícióval dolgozik azon, hogy az ifjúsági-művelődési házzal, a művelődési központ­tal és a TIT-tel megfelelőek legyenek a kapcsolataink, eze­ken a csatornákon is bekap­csolódhassunk a város, a me­gye életébe. — És a munkásfiatalság? — Itt kell tennünk a leg­többet. Jóformán semmilyen kapcsolatot nem tudtunk ez idáig kialakítani. — Fordítsuk most meg a kérdést: véleménye szerint a főiskola diáksága, KISZ-tag- jai felkészültségükkel, szemlé­letükkel képesek-e lényeges szerepet játszani, jó irányba befolyásolni, alakítani a szék­hely, a megye „értelmiségi színvonalát?” — Feltétlenül. Csak kérdés, hogy mennyire és milyen színvonalon. És itt időzzünk egy kicsit. A mi álláspontunk az, hogy mindenekelőtt és mindeneké fölött az iskolánk belső élete legyen megfelelő, kiegyensúlyozott. Gondolok a mozgalmi munkára, a tanulás­ra, a közösségekre, a tanár­diák kapcsolatra és a többi. Ha ez megvan, akkor a meg­levő energiánkkal, tudásunk­kal igyekszünk, úgynevezett többletmunkát végezni. A „belső” és a „külső” ellentéte lehet, hogy kicsit élesre fo­galmazódott — bár ez a való­ságban szorosan összefügg1 —, de ez tulajdonképpen azt je­lenti, mi érezzük a felelőssé­get, s épp ezért akarunk fel­készült, jó szakembereket, kö­zösségért élő fiatalokat nevel­ni. Virág Éva agitációs-propa­gandista titkárral a KISZ-élet rangjáról, szerepéről beszél­getünk. — Ha már a rangról esik szó — válaszolja —, akkor hadd mondjam el, nálunk mindenki tagja — több mint kétszázan — az ifjúsági szer­vezetnek. Jól működő klubunk van, amely gyakran zsúfolt is, kivéve a vizsgaidőszakot. Az elmúlt évekhez viszonyítva jócskán előreléptünk, s moz­galmi év végén megkaptuk — tagozatunk történetében elő­ször! — a KISZ-kb dicsérő oklevelét, két személy szintén magas elismerést vehetett át. — Hallomásból tudom, nogy a számvitelin nagyszerű az érdekképviseleti tevékenység... — Ügy érezzük, sikerül hat­hatósan beleszólnunk a diá­kokat érintő valamennyi kér­désbe, gyakran kérnek véle­ményt tőlünk, s figyelembe veszik azt. — Melyek most a legfonto­sabb mozgalmi feladatok? — Számunkra most kezdő­dik az 1078—79-es mozgalmi év, nagyon szeretnénk a tava­lyihoz képest még sikereseb­ben zárni. Feltétlenül emel­nünk kell a politikai képzései? színvonalát. És természetesen mind jobban bekapcsolódni a megyeszékhely szellemi életé­be. ♦ írásom indítékát, tulajdon­képpen egy tari eset adta. Ottj-jártamkor egy szűkebb társaságban szóba jött, hogy „Nógrád megyének miért nin­csen felsőoktatási intézmé­nye . . .”(?) Megdöbbentem: ennyire is­meretlen lenne a számviteli főiskola? Vagy talán ez a 1a- riak „szegénységi bizonyítvá­nya”? Aztán úgy gondoltam, mind a kettő igaz, valame­lyest. Ámbár, mint a beszél­getésből remélhetőleg kide­rült, a főiskolások szeretnék magukat „megismertetni”, azonban kezdeményezésük nem talál mindig visszhangra, s ez érthetően néha lehangolja őket. Érdemes lenne tehát job­ban odafigyelni! Tanka László A köny vkiadás néhány szovjet köztársaságban Az Oroszországi Föderáció 55 kiadóvállalata által kiadott könyvek példányszáma egy esztendő alatt megközelítette a félmilliárdot. Az OSZSZSZK minden 100 lakosára több mint 970 könyv, valamint 110 különböző újság jut. * Az Ukrán SZSZK 26 ki­adója jelenleg több mint 8000 könyvet és kiadványt gondoz, melyek együttes pél­dányszáma meghaladja a 150 milliót- A forradalom előtti szinthez képest csak az ukrán nyelven megjelenő könyvek száma a 153-szorosára növe­kedett. Belorusziában 1913-ban 261 könyvet adtak ki. Jelenleg a köztársaság hét kiadóválla­lata évente 3000 könyvet je­lentet meg, majdnem 35 millió példányban. * Üzbegisztánban a szovjet­hatalom megszületése óta 73 279 könyvet és brosúrát adtak ki. A kiadványok pél­dányszáma 1913-hoz viszo­nyítva több mint 300-szorosá- ra emelkedett és napjainkban elérte a 925 milliót A csak üzbég nyelven megjelent könyvek példányszáma a 263- szorosára nőtt. ★ A Kazah SZSZK hat köz­társasáéi kiadója évente több mint 2000, összesen 25 millió példányszámban megjelenő könyvet és kiadványt gon­doz. Az 1913-as esztendőhöz viszonyítva a csupán kazah nyelven forgalomba került könyvek száma a 90-szeresé- re növekedett. ★ Grúziában a szovjethata­lom éveiben a nyomtatott termékek száma 16-szorosára, a grúz nyelven megjelent kiadványok mennyisége pe­dig a 29-szeresére növekedett. A tíz köztársasági könyvki­adó évente 2300 könyvet és brosúrát bocsát ki 16 milliót meghaladó példányszámban. * Azerbajdzsánban az anya­nyelven megjelenő művek túllépték a 9 milliós pél­dányszámot. Az öt helyi kiadó évente több mint 1000 könyvet és egyéb kiadványt rendez sajtó alá, a példányszám pe­dig 11 millió körül jár. Mind több korszerű gép segíti a fizikai erőt igénylő munkát a salgótarjáni Karancs Húsipari Szövetkezet Közös Vállalatánál is. Legutóbb a töltelékáru ké­szítésére alkalmas automata be­rendezés sikeres próbaüzeme fe­jeződött be, így ezután óránként nyolc mázsa szalámi, kolbászféle­ség készülhet a vágóhídon. Ez a mennyiség háromszor több mint a korábban előállított. A teljesít­mény mellett azonban feltétlenül számottevő, hogy megszűnt ezen a területen is a nehéz fizikai munka, higiénikusabb lett a gyár­tás folyamata, egyenletesen jő lesz a minőség. Ezentúl Oláh Ele­mérné, Szabó Istvánné és mun­katársaik — képünkön — már nem darálják, aprítják, ízesítik* szállítják az alapanyagokat, ha­nem csak a töltőgépből kike­rülő termékek füstölőre való elő­készítését végzik. — kulcsár —; J

Next

/
Oldalképek
Tartalom