Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-22 / 224. szám

Egy fiú Nógrádmegyerbő! Sokoldalú tevékenységet folytatnak a Nógrád megyei Távközlési Özem szakemberei. A fenntar­tási és hibaelhárítási csoport Május 1. Szocialista Brigádja a telefonkészülékek bekötésén túl a vonalhálózatot is építi, valamint hibaelhárítást is végez. Az ötfős munkakollektiva, Mutter Pál, Budai Sándor és munkatársaik azonnal a helyszínre utaznak, ha néma a telefon. ,- kj ­Í3LMLTA1JUK A buszsofőrt Behcsik István, salgótarjáni helyijárati buszsofőr, a két forduló között mondja: — Hét éve a 7 és 7/A számú autóbuszokat vezetem. A sal­gótarjáni Kemerovo körút házai a szemem előtt emel­kedtek a magasba. Az ott la* kokat jól ismerem. Tudom, hogy reggelente, ki, hová megy és délutánonként, ha vi­szem haza a népet, azt is megtudom, hogyan sikerült a napjuk. Az arcokból is lehet olvasni. Kezdettől fogva itt lakunk. A feleségem, a két éve megnyílt ABC-üzlet pénz­tárosa. Bencsik István Bujákon szü­letett. Tizennégy évesen ke­rült Budapestre és ott tett szert a kőművesszakma for­télyaira és a szakmunkás-ok­levélre- Tanulás mellett gép- járművezetői tanfolyamra járt. Első munkahelye a Budapes­ti Közlekedési és Szállítási Vállalat. 1963-ban került visz- sza Nógrád megyébe. A sal­gótarjáni Volán 2. számú egy­ségénél először távolsági és különjárati buszokat vezetett, mindaddig, amíg véglegesen áthelyezték a Kemerovo kör­úti helyijáratra. — Az idén fejeztem be középiskolai tanulmányaimat Középfokú gépjárműtechnikai képesítést szereztem- Az isme­retszerzés minden vágyam. Műszaki egyetemre szeretnék jelentkezni. De ehhez már ke­vés az akarat, segítség is kell. A 12 tagú ifjúsági brigád vezetője. Vállalásaik a járat­kimaradások megszüntetése, a kocsik rendben tartása, a be­vétel időben történő leszámo­lása. Egyszóval a mindenna­pos teendők pontos és példa­mutató betartása. Eddigi mun­kájukra feltették a koronát: elnyerték a „Szocialista bri­gád’” címet­— Az utas csak a tisztán csillogó ablaküveget és a mö­götte ülő egyenruhás pilótát látja. Azt, hogy általában, mo­solyogva adjuk a jegyet, tré­fálkozva váltjuk apróra a pénzt és nézünk minduntalan karóránkra, hogy percnyi pon­tossággal induljunk. Azt nem tudhatják, hogy sokszor az éj­jeli órákba nyúlva dolgozunk. Mikor már mindenki alszik, mi sikáljuk az autót, ellen­őrizzük a karosszériát. Napköz­ben jó, ha reggelizni és tan­kolni jut időnk. — Mi ennek az oka? — Körülbelül négy éve. hogy forgalomba jöttek a csehszlovák Skoda-buszok. Sokszor a kocsik nagy része áll, mert egyszerűen nincs hozzá alkatrész- Akkor be kell ugráni, a lerobbant jármű­vek helyére. Munkanapokon 40—45-ször fordul menetrendszerűen: oda-visza. Érkezésekkor ki­tölti a menetlevelet, időt el­lenőriz és a menetjegyek sor­számát követi. Mindezek mel­lett fordulónként rendszere­sen tájékoztatja az utazókö­zönséget — A mikrofon bevezetését jónak tartom. Főként a kór­házi vonalon, a vidéki látoga­tóknak nem kell kérdezősköd­niük. — És a közlekedés-..? — A jelzőlámpáknál ha csak a figyelmeztető sárga jel­zés villog, sokkal kiegyensú­lyozottabb a forgalom. Min­denki tudja és érzi, hogy vb gyáznia kell. Nincs torlódás. Ma már mindenki közlekedik. A gyalogos, a járművezetők... Egymásra kell vigyáznunk. A gyalogosok... hát a legjellem­zőbb rájuk, a kényelmesség- Tanúja voltam már számtalan gyalogátkelőhelyi tereferének. Ha a fantáziámra bízom, lehet hogy éppen a másnapi rande­vút beszélik meg. Sokszor csikordul a fék fi­gyelmetlenség miatt. Sok­szor jajdulnak fel az autóbusz utasai, amikor a hirtelen meg­állástól egymás lábán tapos­nak. A komoly balesetet az el­múlt 15 év alatt elkerülte Bencsik István. A „zümmögő óriás” kormányánál ülve, emberek százainak életéért felelős. — A közlekedésen túli sza­badnapjait mivel tölti? — Közlekedem — válaszol­ja nevetve- — Van egy idesto­va 20 éves Opel személygépko­csim, amelyet igyekszem jól karbantartani. Meg van egy hétvégi telkem, amelyen ker­tészkedem. Elbíbelődöm a zöldségekkel, amelyek a ház­tartásban is jól jönnek. Beszélgetésünk: végén keki színű, egyenruhás alakját „elnyeli” a forgalmi iroda ajtaja. Pillanatok múlva újbóí megjelenik és lépéseit az egyik autóbusz felé irányít­ja. . • Tóth Zsuzsanna Neve: Mulyad József. Ko­ra: tizenhét éves- Szakmája: szerkezetlakatos. Munkahe­lye: VEGYÉPSZER salgótar­jáni gyára. Szabó Pál, a személyzeti osztály vezetője kalauzol Jóska munkahelyére. A Szak­ma kiváló tanulója egy hatal­mas vascsőből bújik elő.-. Nincsen rajta semmi külön­leges, feltűnő. Mai fiatal; hosszú, ízlésesen fésült haj, nyílt tekintet. Cigarettával kínálom. — Szabad már? — Most már nem a tanmű­helyben vagyok.-. Brigádban dolgozom. Ha kedvem szoty- tyan és időm is van: elszív­hatok egy-egy cigit... — Mióta dolgozol ..igazi” munkásként? — Lassan két hónapja lesz­— Más az életed mint ta­nulóként? — Életmódom nem sokat változott. Bejáró vagyok, öt órakor kelek. 3 óra körül érek haza. A munka az más. Több önállóság kell, mint tanuló koromban. Nagyobb a felelős­ség. A brigádtagok szeren­csére mindenben segítenek­— A szakmunkásvizsgán jeles eredménnyel végeztél. Nem akarsz továbbtanulni? — Éppen a napokban intéz­kedtem ez ügyben. Megszer- zem az érettségit! A brigádban több társamnak technikusi oklevele van. nem akarok én sem lemaradni. — Nem akarsz beköltözni Tarjánba? — Jobban szeretem a falusi életet. Nyugalmasabb. Meg­szoktam a bejárást, sokan ezt teszik, nekem is bírnom kell- Édesapámnak is segíteni aka­rok, sokat betegeskedik. Ve­le különben is jó dolgozni, azt hiszem, nem véletlenül lettem lakatos: apámtól örö­költem... Az ..öregnek” sze­reztem egy boldog -napot: jú­lius 2-án a NÖGRÁD-ban ki­nyomtatták a nevemet.-, A 211. számú Szakmunkásképző Intézetben július 1-én volt az ünnepélyes szakmunkásavató. Az iskola 28 éves történetében első alkalommal rendezték meg a végzősök közös bú­csúztatását. Egy fotó is volt a lapban, a kitűnő és jeles szak­munkás-bizonyítványt szer­zők között én is látszottam.-. A család büszke volt rám, mi­nek tagadjam: nekem is jól­esett... — Édesapád mesélt nekem egy másfajta kitüntetésről is. Mi volt az? — Tavasszal, április 4-én Moszkvába utazhattam- A gyár anyagi segítsége tette lehetővé az utazást. Páratlan élmény volt! öt napig tartott mindössze, de a mai napig és még biztosan sokáig eszembe jutnak az élmények. — Tíz év múlva jvajon hol kereshetlek fel? — Hogy-hogy hol? Hát itt, a VÉGYÉPSZER-ben! Min­dent itt tanuPam, itt keresem a kenyeremet, tíz év múlva is megkereshetem, ez bizonyos. Jóska visszabújik a vas­csőbe. Dolgozik tovább. Ko­molyan, megfontoltan- Aho­gyan egy fiatal szakmunkás­hoz illik. Sárközi Gábor Város és falu E sztendőnként jó néhány nagyközség vívja ki magának a városi rangot — központi határozat alapján. A város­sá válás efféle adminisztratív feltételei ponto­sak, jogszabályban rögzítettek. Szólnak a lélekszámról, a közművesítés fokáról, az el­látottságról, minden olyan tényezőről tehát, amely lényeges az ott élők szempontjából. A városi rangra pályázó falvak, nagyközsé­gek pedig általában jobban állnánk a követel­ményeknél. A jelenségnek — ez nyilvánvaló — két oka lehet: a mérce alacsonysága, il­letve az adott település kiemelkedőnek tet­sző fejlettsége- Mindkét szempont igazsága könnyűszerrel bebizonyítható — csupán né­zőpont kérdése az egész. Már csak azért is így van ez, mert csupán nehezen határozhatók meg a városi lét alap­vető jegyei. Ha például az ellátottságot — az élelmiszerekben, a háztartási gépekben, vagy éppen a ruházati cikkekben — vesszük alapul, akkor a teljesség léte még korántsem tanúbizonyság a várossá válás jogossága mel­lett. Mert milyen alapon állíthatnánk, hogy a falvak vagy a kisebb települések nem ,,ér- f demlik” meg, hogy üzleteikben legyen elegen­dő tej, hús, kenyér, vagy nadrág és zakó? Ilyen nézőpont szerint az ellátottság mértéke aligha lehet minősítő tényező. És hozzátehető mindehhez — a nemrégiben várossá vált településeken tapasztaltak alap­ján •—, hogy a magasabb kategóriába sorolás nem több, s nem kevesebb lehetőségnél. A bizalom jeleként értékelhető, hogy a volt nagyközség módot kapott rá, hogy bebizo­nyítsa élet-, sőt fejlődőképes- Nemrégiben az egyik, a közeljövőben vá­rossá váló nagyközségben jártam. Érdekes módon (vagy természetesen) nem az épülő lakótelepek, az odatelepített ipari üzemek, a városrendezés igazán nagyszerű eredményei maradtak meg bennem, hanem a. tanácsel­nök véleménye arról, mi is a teendője egy település „elöljárójának”. Szavai szerint nem csupán abból áll a munkája, hogy vezesse a település közigazgatását. Az efféle hétköz­napi teendők mellett az is gondja, hogy — a szó jó értelmében — „menedzselje” a te­lepülést. íme egy példa. Az ipari üzemek ki­telepítése Budapestről jogszabályon alapuló szükségszerű kötelessége az erre rászorított vállalatoknak- Nyilvánvaló, hogy abban a vidéki településben lesz a későbbiekben új munkaalkalmuk az ott élőknek, amely a leg­több kedvezményt nyújtja majd a költözők­nek. Az említett tanácselnök tárgyalt, vi­tatkozott, sőt kompromisszumokra is hajlandó volt annak érdekében, hogy az általa, vezetett nagyközségben módja legyen a városiasodás­ra utaló ipari munkát vállalni a lakosság­nak. És a helyes, a jó célt szolgáló menedzse­lésre még számtalan jó példa hozható föl. A színházi együttesek vendégszereplésétől kezdve a környezetet védő társadalmi mun­káig számtalan eset sorolható fel igazolás­képpen. Mindez csak azért érdekes a várossá válás­ról szólva, mert meggyőződésem szerint alig­ha csupán a rideg, kézzelfogható tárgyi fel­tételeken — a lakótelepek, a boltok, az üze­mek számán — múlik, hogy az adott tele­pülés jogosult-e a városi rangra. A személyi­nek nevezett feltételek szerintem legalább annyit nyomnak a latba, mint a tárgyiként meghatározott tényezők- Mert. ami már ké­szen áll, adott mint lehetőség — az dicsér­hető, jogos miatta a büszkeség, ám a tovább-, lépéshez mindenképpen szükségesek szem­berek is. Mondhatni, nélkülözhetetlenek. A várossá válás szép eredmény, ám in­kább kötelezettségekkel, mint automatikusan megkapható jo­gokkal jár. Mert az csupán a dolog egyik fele, hogy az ott élők büszkék rá: város létt a nagyközség. A másik — és ko­rántsem elhanyagolható — oldála mindennek, hogy a gondolkodásmódjuk is városiassá vál­jon. A szemlélet, a szokások megváltoztatá­sához pedig, nélkülözhetetlenek a megfelelő tárgyi feltételek- Mindez a tettre, a változta­tásra alkalmas, s hajlamos emberekkel nyil­vánvalóan könnyebben megteremthetők, mint nélkülük. Pontosabban: csak velük ér­hető el a cél, hogy váljon valóban várossá a várossá nyilvánított település. Malonyai Péter RÉGEBBEN, HA EGY KI- Utimarsallok Utódai sok-sok telefon árán lehetett RÄLY, vagy fejedelem útnak előteremteni. Vagy arról, ami­indult, valamelyik hűbéresét, « f . kor — sajnos, ha nagy ritkán, akinek a birtoka útba esett, mlIlT űrfV TITW’rtC «TfTTHPgfPT* de ilyen is előfordul — az kinevezte útimarsallnak. Az Vr ^»f JT ItllkVw áa V4 A sir Q ?, W A egyik utas minősíthetetlen aztán fővesztés terhe mellett viselkedéséért, az idegenveze­felelős volt azért, hogy az elő- kislány Szerbiában járt álta- lóival, de még nagyobb, ha majd megszakad a sok tenni- tőnek kell a vendéglátóktól kelő útonjáró jól érezze ma- lános iskolába. Később a csa- mást ismertethetek meg vele. valóban, szállás, étkezés, valu- elnézést kérnie. A reklamáció gát, legyen szállása, kosztja, Iád befogad egy lengyel mene- Az ismerős, aki Telek Ti- ta, programok, közlekedés, néha az ellentétévé is változ- kényelme, biztonsága. Nem kült nőt és az hálából németül vadamét „beszervezte” Gyár- mind az ő vállát nyomja, hat, mint annál a nőküldött- volt éppen veszélytelen dicső- kezdi tanítani. A magyar mel- mathy Dénes, ő a 60-as évek- azonban ebből a csoport egyet- ségnél, amelyik a Szovjetunió­ség, mégis sokan ácsingóztak lett elsajátított három nyelv- ben még az IBUSZ-nál dolgo- len tagja sem vehet észre ba, oda felé vonat helyett re­rá, mert ha jól sikerült az út, nek később veszi igazán nasz- zott. Azóta munkahelyet vál- semmit. Az idegenvezető nem pülővel utazott, s kitört a,.pá­a rablók sem támadtak a ka- nát. toztatott, de az idegenvezetés- lehet fáradt. nik”. mert még nem ültek lé­ravánraj kerék se törött, ak- — Vizsgákat kellett tennem ről nem tud lemondani. — Nagyon nehezen elérhető gi járművön. Hazafelé a síné­kor a hazatérés után szép zsí- nyelvből is, országjárásból is — Annak idején kötelessé- célok! Megvalósítható ez? ken zötyögve, már ez volt a ros adománylevél volt várna- a TIT-néí. És azután eljöttek gemnek éreztem, hogy *s- — Hát hogyne! — válaszol közvélemény: „Igazán jöhet­tó a nagy úr kegyéből. az első utak. Akkor is, azóta merjem azokat az utakat, mosolyogva. — Persze, az tünk volna repülőgépen haza Ma már nem engedhetjük is mindig igyekszem minél lel- amelyeket megyei főszervező- az igazság, néha úgy érzem, is!” meg magunknak, hogy egyéni kiismeretesebben felkészülni, ként az ügyfeleknek ajánlót- hogy .nem sikerült. Vannak inFrpvvr zFT« _T7 útjainkra efféle útimarsallt Előre tudnom kell, merre já- tam. így kezdtem csoportokat ilyen utak. Ezt azonban igyek- T íVnnwPpm ' EZETO TU- fogadjunk. Azonban az úti- runk majd, mit érdemes meg- kísérni és nagyon megszeret- szem az útitársak elől elt.it- LA.TDONKÉPPEN olyar, mint marsallok utódai nélkül nehe- nézni, mit, hol lehet megtalál- tem ezt a munkát. Tapasztala- kölni. Az út végén, amikor az a lobbi ember, csak nagyon zen volna elképzelhető egy- ni. tóm az, hogy a nógrádi utazó- élményektől eltelve mindenki szeret ac nl> segíteni, vállalja egy társasutazás. —Az idegenvezető nem is- közönség nagyon kulturált, azt érzi: „Olyan jó hazajön- vagy 100 utrakelt hon­i Az idegenvezető tulajdon- meri mindig előre az útvona- igényli a különböző progra- ni” meg szoktam köszönni az iharsa gondját, baját, hogy képpen ugyanolyan, mint a lat? mókát. utasoknak az együttműködést. az. szórakozását, pihenését többi ember. Vagy mégsem? — Nagyon sokszor előfor- — Mi kell ahhoz, hogy va- Lehet, hogy ez első hallásra alinel líe7,í'Se°^ • Y0?, zavaría­Telek Tivadarné, kórházija- dúl, hogy mi is akkor járunk laki idegenvezető legyen? frázisnak tűnik, de gyakran s mindehhez mi kell? Egy boratóriumi asszisztens több ott először, ennek ellenére uta- — Nagyon nagy embersze- nagyon sok múlik azon, mi- szóval tálán így lehetne kife­mint 12 éve kísér IBUSZ-cso- saink elvárják tőlünk — és retet, tisztelet az utazók iránt lyen is a csoport. Nagyon sok .iezni- hivatastudat. Ami pedig portokat külföldre. joggal —, hogy tájékozottak és felelősségérzet. Valaki több kellemes élményem van ezzel * >>szakmai ’ ismereteket ille­— Annak idején egy isme- legyünk. éven át takarékoskodik, hogy kapcsolatban. t1» f ~Í.T ”2?* azok is megsze­rősöm, aki az IBUSZ-nál dől- — Hová szeret csoportot részt vegyen egy úton. Nem A kellemetlen emlékekről, rezhetok. ^ Meg az idén indul gozott, ajánlotta, legyek ide- vinni? szabad csalódnia! Azt kell hadd ne essék szó! Arról, kalgoterjanban egy újabb tan­genvezető. Szerettem mindig — Leningrádot nagyon sze- kapnia, amit vár. Sokfélekép- amikor valaki megbetegedett “°£y azok, akik kel­az embereket, szerettem a retem! Igen gyakran járok pen lehet végezni ezt a mun- Bécsben, és a hazaszállításra, *° nyelvismeret birtokában szépet, vállaltam. Ügy adó- Jugoszláviába is, a bécsi uta- kát. Én megpróbálok, mint egy a mentőre a pénzt, más meg- k?dvet ereznek az utimarsall- dott, hogy nyelveket is tud- kát azonban nem szeretem, kü- titkos karmester, mindenütt ott oldás híjával, a követség saShoz, elérhessek céljukat, tam. lönöser, ha sokan vannak, lenni, ugyanakkor arra törek- ügyeletesének felébresztése és Külön regényt lehetne akik csak vásárolni akarnak, szem, hogy a csoport minden nyelvismeretéről írni. Az édes- Nekem nagy öröm, ha mégis- tagja úgy érezze, egyéni úton 1 apa orosz, édesanya zombori, a merhetek egy várost, látniva- van. Az idegenvezető sokszor J —g.— NÓGRÁD — 1978. szeptember 22., péntek 5 !

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom