Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)
1978-09-17 / 220. szám
A munkások és — Majd ha a rendezők rólunk, munkásokról csinálnak filmeket, akkor többet járunk moziba, jobban látogatjuk a magyar filmeket. Ez a mondat egy beszélgetésen hangzott el, s nemcsak a vita vezetője, hanem a résztvevők többsége is kétségbe vonta a felszólaló igazát. Vitathatatlanul tovább csökken az érdeklődés egyes magyar filmek iránt és akadt felszólaló, aki meg is fordította a kérdést, valahogy így: az hiányozna még, hogy több film szóljon a munkásokról, lehet, hogy még annyian sem váltanának mozijegyet, mint eddig. Ez a vita pedig egy olyan beszélgetésben zajlott, amit a most már hagyományosan megrendezésre kerülő „mun- kásfilmnapokon” tartottak az elmúlt évben. Az ősszel Immár rendszeresen visszatérő filmes eseménysorozat ihlető- je ugyanis éppen az a gondolat volt, hogy meg kell ragadni minden eszközt, amivel a magyar. filmművészetet és a munkásokat közelebb lehet hozni egymáshoz. Ezért szerveznek a nagyüzemekben külön vetítéssorozatot, rendeznek találkozókat az alkotókkal, kritikusokkal, hogy akik talán maguktól a hétköznapi vetítésre nem váltanának jegyet, most mégis találkozzanak a magvar filmgyártás régebbi, s legújabb produkcióival. Azon a nógrádi vitán, ahol ezek az érvek elhangzottak, az a kérdés is felmerült: vajon milyenek a munkások, akikről több filmnek kellene szólni. Milyenek a mai munkások? Nemcsak egy alkalmi filmvita nagy kérdése ez, hanem társadalmunk egészéé, bizony alaposan ráférne a tudományos kutatás, az elemzés, a témában rejlő kérdéscsoportok pontos megválaszolására Természetesen maguk a filmesek is megpróbálnak válaszolni, hiszen ha olyan filmet készítenek, amelynek a mai munkások a hősei, akkor kikerülhetetlen az ilyesfajta válaszadás kötelezettsége. Márpedig készítenek a magyar filmesek munkásokról szóló filmeket. Nem is keveset, s már csak ezért sincs igaza annak a felszólalónak, akinek bevezetőül a véleményét idéztük.^ Hogy csak egyetlen rendező nevét és — hazánkon kívül elég nagy visszhangot keltett műveinek címeit — idézzük, itt va Mészáros Márta. Legutolsó bemutatott filmjében az ők ketten-ben Monori Lili egy mai munkásasszonyt, és Marina Vlady is egy munkásnőből lett vezető alakját formálta meg. A férfifőszereplő, bár technikusi végzettsége volt, a film története szerint ugyancsak munkásként dolgozott. Mészáros Márta Határkövek Csak legyint: „Hogy milyen volt 37 évvel ezelőtt? Ugyan, arról nem is érdemes beszélni. ..” De mégis, mit jelentett akkor itt, Nagybárkányban az iskola? A noszogatásra csak elmondja Szolnoki József igazgatóhelyettes: 1942- ben, amikor idekerült, egy- termes kisiskolát kapott, annak lehetett tanítója, tanár bácsija, vezetője. Később már két „tanerő” dolgozott itt — természetesen (és akkor ez valóban természetes volt) ugyanabban a teremben, egymás mellett.. A körzetesítés előtt már hatan voltak, az osztatlan tagiskolák bekör- zetesítésével kilencre nőtt a tantestület. Azaz tizenkilencre — hiszen egy éve már közös igazgatás alá vonták a nagy- bárkányi és lucfalvai iskolákat. A hosszú évekig bizony, igen elzárt völgyben, ahol a megrekedt a szellemi mozgás, a kultúrában a leghátrányosabb helyzetű tájak közé tartozott — korábban ezt elképzelni sem tudták volna: kilenc településneík két iskola, közös tantestület, egy igazgatással ? Ehhez útépítés kellett- Több buszjárat, az elzártság feloldása. És hozta magával a a film előző filmje a Kilenc hónap volt. Ebben — szintén Monori Lili — ugyancsak munkásasz- szonyt játszott, bár ha egyetemre is járt közben. Az ezt megelőző Mészáros Márta- filmben Berek Kati játszott egy gyerek után vágyódó magányos munkásasszonyt (Örök- befogadás). Idézhetnénk az elmúlt hónapok filmjei közül Rényi Tamás K. O.-ját is, amelynek bokszoló hőse munkás volt, apja családja egy jellegzetes munkáskömyezetet személyesített meg. Vagy itt van például az elmúlt év — szakmai körökben legalábbis — a legnagyobb visszhangot kiváltott műve a Filmregény. A három lányfőszereplő egy munkáscsalád három gyereke, s a filmben külön is nagy hangsúlyt kap a mai munkásélet néhány jellegzetes vonása. A példák sorát folytatni lehetne, de talán ennyi is elegendő annak bizonyítására, hogy filmvásznainkról egyáltalán nem hiányoznak azok a hősök, akiknek munkás a foglalkozása. Ez a megfogalmazás talán már jelzi is egy másfajta, a korábbitól eltérő munkásértelmezés lényegét. A felsorolt filmekben ugyanis az a körülmény, hogy valaki egy üzem munkásaként keresi a kenyerét egyszer sem volt a jellemét, törekvéseit, emberi magatartását egyedül megkijárók számának növekedését, a nagyobb mértékű munkavállalást. Megszületett az igény óvodákra: Lucfalván már működik, a kisebb településekről is hoznak be gyerekeket, Nagybárkányban épül. A korszerűsítés, a felzárkóztatás feladatainak vállalása nem kevés többlet terhet ró a pedagógusokra. Nincs többé 1—8 ! Először a központi iskolát kerestük fel Nagybárkányban, ahol ősztől két tanteremmel több lett a felújítás során. Az épület vakító, friss festésű falairól vidám, pirosfehér keretű nagy ablakok néznek az utcára. Hol is láttam ilyet? — töprengek a folyosóra érve —, ahol még itt- ott látni a nem oly régi költözködés nyomait — aztán eszembe jut: hiszen a lucfalvai két épület ugyanilyen külsejű! És belül? A termekben (ösz- szesen csak négy van a két újjal együtt) az új padlóburkolat, a világítótestek, a szak- tanteremmé alakítás kísérlete tűnik szembehatározó tényező. Az egyik munkásnő (Berek Kati) zárkózott volt, szigorú, egyszerű, visszahúzódó. A másik (Monori Lili mindkét filmben) kicsit agresszív, néha önző, az érzelmét nyíltan vállaló, de mindig őszinte, kitartó, kemény karakter. A Filmregény munkásai nagyon különbözőek voltak. A K. O.-ban szereplő apa (Bencze Ferenc) konok, kicsit műveletlen, de hallatlanul tisztességes; magának- való ember: Magyarán: azért mert munkások, azért nem lehet egyszerűsíteni a jellemüket. A művészet számára pedig alapvetően fontos, hogy teljes és hiteles emberi jellemet próbáljanak megrajzolni, olyan kitalált lényét, akiről el lehet hinni, hogy akár létezhetett volna is. Emellett persze szinte mindegyikre jellemző volt néhány, elsősorban a munkás- osztályra jellemző tulajdonság: a vonzódás az őszinteséghez, a tisztességhez, a szókimondás, keménység, a „megját- szások” elutasítása és így tovább. Emberek voltak tehát ezek a hősök, akiken a „munkássors” nem mint valami külön ruha, e célra varrt különleges kosztüm díszelgett, hanem szerves része volt emberi jellemüknek. Ebből persze az is következik, hogy nem is volt mindig olyan jelentősége annak: mi a foglalkozásuk. Lehet, hogy most munkások, de holnap mérnökök lesznek, vagy lehet, hogy „nagymenő” volt valamelyik, aki mára minden segédmunkát elvállal. — A megyében még sokan tudják, ismerik, milyen az osztatlan iskola, az elsőtől nyolcadikig, vagy alsóban és felsőben együtt tanulni. A körzetünkben ez nincs többé! A körzetesítésnél az utazási lehetőségek mellett a nemzetiségi nyelv oktatását is figyelembe vettük — nálunk nincs ilyen, csak Lucfalván. — A két község iskoláiba összesen közel 300 tanuló jár. Hogyan fogadták a körzetesítést a szülők és hogyan az érintett pedagógusok? — A szülők többségének örömet jelentett. Megértették a célját — persze, a buszö- zástól kissé tartottak. A nevelők? Korábban sem voltunk ismeretlenek egymásnak. Az, hogy szóló osztályokban taníthatunk, színvonalasabb munkát biztosíthat, az új dokumentumok alapján köny- nyebb egy-egy osztálynak tanmenetet készíteni- Még az egész fogadtatásáról annyit hadd mondjak el: a bútorok átköltöztetésében a megszüntetett iskolákból ide, az udvar rendezésében, az iskola környékének csinosításában a helybeli segédrendőrök és a termelőszövetkezet gépkoS ha sikerült a filmeseknek valódi embereket ábrázolni — ez persze nem mindig sikerült — akkor eleget tettek legfőbb művészi kötelességüknek. S mert a magyar filmesek túlnyomó többsége a munkás- osztály ügyének elkötelezettje, ezért többnyire olyan munkásokat ábrázoltak, akik ugyancsak elkötelezettjei a humanitásnak, a tisztességnek, a köz ügyének. Akkor is, ha erről külön nem beszéltek e hősök, mert nem a szóbeli elkötelezettségen van a hangsúly. Persze, aki munkásokról elkötelezett filmet készít, az nem biztos, hogy egyúttal jó filmet is csinál. Olyat, amelyik érdeklődést kelt, leköti az embereket, megmozgatja gondolkodásukat, s másfél órára elszórakoztatja őket A „munkásfilm” tehát nem ad felmentést a kötelezettség alól, hogy egyben jó filmet kell készíteni. S, hogy ezek a magyar filmek jók-e, vagy sem, erről bőven lehet vitatkozni. Remélhetőleg vitatkoznak is majd sokan, hiszen idén is megrendezik a Munkás- filmnapokat szerte az országban. Az sem lenne baj, ha' valamivel kevesebb lenne a rendezvények száma, s a kevesebb vetítésen, kevesebb Vitán többen lennének jelen, nagyobb elmélyültséggel, nagyobb haszonnal cserélnék ki véleményeiket az ott megjelentek. A jó vitákra a lehetőségeket az elmúlt év, s néhány új bemutatásra váró film megfelelő lehetőségeket kínál. Bernáth László csivezetője társadalmi mun. kában segített és további segítséget is ígértek. Minden év egy állomás Lucfalván a felső Iskola nevelői szobájában találom az igazgatót, Cserényi Jánost- Itt tanított, nemsokára átmegy Nagybárkányba. — Az iskolák összevonásának, körzetesítésének legnagyobb előnye éppen ez az átjárás, a szakos ellátottság javításának lehetősége. Ha egy kis helyen órarendet készítenek, a 11 napos ciklusban sokszor megalkuvásra kényszerít a kis létszám. Most nőtt az óraszám, szakos nevelővel tudjuk ellátni a felső tagozatosak óráinak többségét Minden év egy-egy állomás: három évvel ezelőtt 27 százalék, tavaly 50 százalék, idén 80 százalék a szakos ellátottság. A tárgyi és személyi feltételek egyaránt adottak ahhoz, hogy Nagybárkány után itt Is végig „szóló” osztályokban történjen a tanítás. Most még — a kis létszám miatt — 5—6 és 7—8-os összevonás van felsőben. Mi változott még? Márkházán eddig nem volt orosz oktatás — a körzetesítés megoldotta, mellette szakkörön, tanulószobán segítjük a felzárkózást, már reálisabb, ha középiskolai továbbtanulásra gondoltak ezek a tanulók. Az iskola-előkészítés évekig gondot okozott, hiszen Nagybárkányban nem volt óvoda. Már tavalyelőtt elkezdte az alsós nevelő a 192 órás előkészítő foglalkozásokat, idén is indul. A tankötelezettségi törvény végrehajtása érdekében az alsóban maximálisan kihasználjuk a korrepetálási órakeretet. Sok a hátrányos helyzetű, cigány tanulónk — részükre a tanács tanszer- és ruhasegélyt is biztosított. — A járás területén elsőként önöknél hoztak létre kö-’ zös igazgatást. Melyek a tapasztalatok erről? — Még csak egy esztendő van a hátunk mögött. A legpozitívabb az, hogy rengeteget jelent a hatékonyság növelésében. Az átjárást, a szakos ellátottság új lehetőségeit már említettem. Jobb lesz a szemléltetőeszközök felhasználása, javultak a tankötelezettségi törvény végrehajtásának mutatói. Eddig csak ábránd lehetett a felnőttoktatás — most már folyik az igények felmérése. Nem iskolai jellegű, hanem közművelődési formára gondoltunk. Ügy érezzük, nem csupán a diákoknak, hanem a bárkányi völgy lakosságának is jó változást hoz mindaz, ami az iskola fejlesztése érdekében történt. G. Kiss Magdolna Szép magyar városok Mielőtt mi is feltennénk a kérdést, amelyet Granasztói Pál felvetett könyve elején, hogy tudniillik: „Szépek-e a magyar városok? Vagy /an- nak-e szépek közöttük?”, talán nem felesleges legalább pár szót szólni kialakulásukról. A városkutatásnak, amely mind összetettebb módon, tehát társadalmi, politikai, gazdasági, földrajzi, régészeti, műtörténeti stb eredményekre támaszkodva igyekszik megrajzolni a magyar városiasodás történelmünk viszontagságai következtében távolról sem zökkenőmentes folyamatát, mind több nagyra értékelhető eredménye van. A kutatásokat, ásatásokat azonban még sokáig folytatni kell, különösen a magyar középkor városképző tényezőinek vizsgálata szempontjából. Mindenesetre bizonyos, hogy a magyar városkialakulás kezdetei a X. század második felére nyúlnak vissza. A tatárjárás után pedig IV. Béla várospolitikája korszakos jelentőségű fellendülést hoz a hazai vá. rosfejlődésben. A XIII. és XV. század között alakult ki a magyar gótikus városkép, a középkori magyar város. Tudjuk, hogy az Anjou-korban mintegy 700, a XV. század végén körülbelül 800 városunk — vagy inkább ilyen jellegűnek tekinthető településünk — volt. A nyugat-európai gazdasági fejlődés és a másfél százados török uralom azonban véget vetett >a városiasodás folyamatának, Magyarország e szempontból is nagy lépéshátrányba került. A török kiűzése után a XVIII. században lassan induló városfejlődés már barokk modorban történik, az ország legyengült- sége következtében a nyugat- európaihoz képest ugyancsak kisszerűbb — ám napjainkig élő — városképeket kialakítva. A klasszicizmus figyelmet érdemlő eredményei után a századforduló körüli évtizedek városépítési teljesítményei az eklektika jegyében születtek, a léptékváltás szempontjából is értékelendők. Napjainkban városaink újabb léptékváltásának vagyunk részesei. Éppen ezért roppant fontos, hogy a korábbi századok amúgy is kevés emlékét, pótolhatatlan értékű városképét, épületeit megmentsük nemzeti múltunkat is becsülve ezzel. Tehát: szépek-e a magyar városok? A neves urbanista, Granasztói Pál Szép magyar városok egy építész szemével című könyvében Czeizing Lajossal együtt, aki a városokat fényképezte, arra vállalkozott, hogy gazdag élete ismereteinek birtokában, nem titkolt szeretettel mértéktartó választ adjon erre a kérdésre mind az ország lakói, mind vendégei számára. Építészről lévén szó válaszát autentikusnak tarthatjuk. Nem első ilyen jellegű vállalkozása ez a könyv. Budapest egy építész szemével című munkájának (1971.) sikere megelőzte újabb könyvét. A könyv avatott tollal íródott, városaink szépségének hirdetője, több nyelvem Csaknem száz mai magyar városunk közül tizenkettőt mutat be, hazai szempontból közepes nagyságú városokat. Jó lenne ha —, mint ígéri — egy építész kisvárosainkról is születne ilyen könyv. A tizenkét város: Esztergom, Székesfehérvár, Veszprém, Pécs, Eger, Szeged, Debrecen, Miskolc és Salgótarján. Célja, amint arra bevezetőjében utal, nem a teljesség, hanem sűrített összkép kialakítása hazai városainkról (Budapest kivételével). Éppen ezért csupán a legjellegzetesebb nazai emlékanyagot őrző városokról szól, a kisebb méretűekről. mint például Kőszeg, Szentendre, Vác, Sárospatak, bár nagy értékek őrzői, valamint újabb városainkról (Salgótarján kivételével) nem. Ez utóbbiak városképe változóban van, gyakorta kialakulatlan. Válogatásának oka az a vélekedés, amellyel szintén egyetértünk, hogy városaink karakterét ma még főként múltjukban leljük fel, leginkább oel- városaikban. A méltán leglátogatottabb —, mert legváltozatosabb hazai értékeink hordozói — dunántúli városokon túl az ország más tájainak városaiból is bemutat nér szemével hányat, így például az északkeleti vidékről Miskolcot, az Alföldről Debrecent, hogy csak ezt a két példát említsük. Végezetül még egy lényeges szempont a könyv megértéséhez: Granasztói Pál csupán városképi szempontból szól a tizenkét városról. Versenghetünk-e a nyugati városokkal, teszi fel a kérdést. Válasza: „Versengésről nincs, nem lehet szó, hanem más mérték alkalmazásáról, bár itt a szubjektív megítélés veszélyei leselkednek”. Ezt elkerülendő, szigorú tárgyilagosságra törekszik, bár sohasem tagadja, hogy szeretettel szól mindegyik városunkról. Ez a szeretet azonban nem ragadtat já túlzásokra, mert hatal. más szakismerettel párosul, így városaink sorsának felvillantásával végül kicsit az ország történelme is felvillan. Az a történelem, melynek során földdel váltak egyenlővé román kori és gótikus katedrá- lisaink, néha egy-egy torony maradt meg, mint Szegeden, vagy felismerhetetlenségig átépültek, mint Pécsett, vagy teljesen rommezővé váltak, mint Székesfehérváron. Néhány nyugati határszéli város kivételével, mint például Sopron, a középkori város létére legfeljebb utcaszerkezet utal. A barokk és a klasszicizmus emlékei szintén szerényebbe!!, néhány jellegzetességük azonban a szerencsésebb európai tájak ismerői számára is tartogatnak örömöt, mindenekelőtt nyugodt városképi megjelenésükkel, a szerényebb vonalvezetéssel, táji ízekkel. Őrzik a magyar vidékek, a történelmi múlt egyediségét. Az előkelő eúrópai műtörténeti térképre nem kerülnek rá, így is vallanak azonban az európai civilizációhoz való mindenkori kapcsolódás tényéről. Mit őriznek még? Granasztói Pál szerint: „Mondhatni, egy nép sorsát, hányattatásait. Azt, hogy itt ennyire tellett, a amire tellett, abból is csak ennyi maradt. Mi itthon tehát, így közeledünk hozzájuk, nekünk becsesek”. Tehát szépek, egyszerűségükben és egyediségükben. Kifejeznek bennünket. Aki ránk, múltunkra és jelenünkre — kicsit j övünkre — kíváncsi, nem kerülheti el őket. A könyv a képzőművészeti világhétre a Corvina Kiadó gondozásában látott napvilágot. Tóth Elemér . 8 NOGRAD — 1978. szeptember 17., vasárnap w
