Nógrád. 1978. szeptember (34. évfolyam. 206-231. szám)

1978-09-02 / 207. szám

Tóparti pillanatképek FIATALOK ROL NAK Balatoni jegyzet „A Balaton Közép-Európa legnagyobb melegvizű tava, területe 591 négyzetkilométer, s a tó 200 kilométeres part­vonalán 44 település fogadja a vendégeket. A főszezonban naponta félmillió ember stran­dol.” Az M 7-esen már a 140-et ütögeti az óramutató, de a kocsikaravánban ez jóformán föl sem tűnik, egyébként is ez a kora reggeli légáramlat, az ígéretesen önmagát muto­gató napfény, és az ABBA- kazetta pergő ritmusai, mint­ha szárnyakat adnának. Egé­szen Balatonalmádiig, ahol „upaloműzésként”, két német lány kéreszkedik föl, Tihanyig. Szegényes nyelvtudásunk tel­jes latbavetésével derül ki a nevük (Marianna és Korné­lia), a foglalkozásuk (óvónők), úticéljuk (Siófok) és még né­hány apróság, aminek hiteles­sége meglehetősen kétségbe vonható. Ámbár az is lehet félreértettük, netán nem ér­tettük egymást. Tihany után kissé unalmas­nak tűnik az út, egészen Ba- latonedericsig, ahol építőtábo- rozókra bukkanunk, akik csak­nem két hetet töltenek a tó mellett. Igaz, kemény mun­kát végeznek, de a délután­juk mégis csak szabad. S in­nen már csak félórányi út a déli oldal, amely jóval moz­galmasabb, „balatoniasabb”. Kezdődik azzal, hogy a sze­ntesi ifjúsági táborban — az előzetes információink szerint 500 gyereknek kell ott üdül­nie — egyetlen nógrádival sem találkozunk. Azaz, hogy egy_ megyénkbeli vadkempin­gezővel mégis csak összefu­tunk, arra kér menekítsük meg a^ rendőrség elől. Nem sok idő van a „dobbantásra”, mert végszóra odaér a kék autó is, azonban „honfitár­si1^” akkorra már szőrén- szálán eltűnik. így aztán, nem tudunk a további fejlemé­nyekről semmit. Távozásunkkor három kem­pingezőt elviszünk Zamárdiba. Útközben elmesélik, hogyan lehet megélni tíz forintból egy teljes héten át, úgy, hogy még három _ képeslapra is fussa a keretből. Nos, nyilvánosságra hozom a receptet: sehogy, ök ugyanis megpróbáltak min­dent, a „darizástól” az alkalmi munkavállalásig, mindhiába. V V ♦ V V V • V V V V V V V V V V '♦ »*♦ ♦*» **« ♦'* Ismerkedjünk a jazzmuzsikával! (2.) A jazz nem születhetett volna meg a blues és annak különböző előzmé­nyei nélkül. Zenei anyagát tekintve ha­sonló a spirituáléhoz, ám jóval sze­mélyesebb jellegű. Bizonyítékul rész­let egy spirituálé szövegéből: „Mindig arra vágyom, hogy állhatnék A sziklán, hol Mózes állott rég; A Fáraó serege vízbe fúlt- Ú, Mária ne sírj.” És egy bluesrészlet: „Jó nagy kövér mama vagyok, ja), reng a fenekem, Jó nagy kövér mama vagyok, jaj, reng a fenekem, Ügy reng, hogy a girhes lányok férjét elszeretem.” Nem a megbotránkoztatás volt a cé­lunk, amikor éppen ezt a részletet vá­lasztottuk, csupán jelezni kívántuk, hogy a bluest éneklő néger más em­ber volt, mint a spirituálét megterem­tő néger. Szabadabb, emberibb életű, mint amilyen a rabszolgaságban volt. A polgárháború (1861—1865), az emancipáció négerségének terméke a blues. Ez idő tájt érezhette először a fekete bőrű ember, hogy van magán­élete. A blues e változásokat hűen tükrözte, de általában is igaz, hogy a négerség társadalmi helyzetének válto­zásait zenéjükben lehet a legjobban nyomon követni. A kezdetleges blues szinte kizáróla­gosain vokális zene volt. Rendszerint háromsoros szakaszokból áll, tizenkét ütemes, egy-egy sor körülbelül négy­ütemű. Az európai zenében jártas mű­értő könnyedén kimutathatja, hogy bármely blues funkciós rendszert mu­tat- Pernye András szavaival: „A funk­ciós rendszer lényege abban áll, hogy bizonyos akkord után csakis egy bizo­nyos akkord következhet; tágabb ér­telemben: egy bizonyos akkordfajta után egy bizonyos másik akkordfajta. Minden létező akkord a három funk­ció, az úgynevezett »tonika«, a »szub- domináns« és a »domináns« valame­lyikéhez tartozik. E három funkció vonzási viszonyban van egymással, a zene folyamata tehát nem egyéb, mint e vonzásrendszer lehetőségeinek valóra váltása.” Vagyis: a jazzmuzsikának alapjául szolgáló bluesforma, annak teljes hangkészlete európai származék! Csakhogy az előadás módja a maga nemében páratlan. A ritmikai és in­tonációs sajátosságok adják meg a bluesnak, később a jazznek azt az ízt és művészi erőt, amelyre Európa olyan korán felfigyelt. A jazzt persze nem szabad a blues követőjének tekinteni, hanem igazi né­ger zenének, amely a bluesból nőtt ki, azzal párhuzamosan élt, majct“ saját utakon fejlődött tovább­Közismert New Orleans szerepe a jazzmuzsika születésében. A város la­kossága még az amerikai viszonyokhoz képest is igen vegyes volt. A franciák, spanyolok mellett sokan éltek itt ola­szok, portugálok, kreolok stb. ás ter­mészetesen négerek. A város kultúrá­ját az állandó érintkezés, pezsgés, egy­másra hatás jellemezte. A New Or- leans-i mulattok (kreolok) kultúrája különösen jelentős volt a jazz szem­pontjából- A négerekre nagy hatással voltak a hangszerek, amiken a kreo­lok játszottak. Az ő közvetítésükkel ismerkedtek meg a tubával, puzónna!. klarinéttal és a trombitával. Űj kor­szak kezdődött: a jazz. vagyis a tisz­tán hangszeres blues korszaka. Sárközi Gábor Siófokon már érezhető a balatoni hangulat. Sűrű em­bertömeg az utcákon, andalgó szerelmesek a mólón, apad- hatatlan szenvedélyűek a já­tékbarlangban, s mérhetetlen drágaság az éttermekben, sőt a parkolóhelyeken. Fotóripor­ter kollégám vígasztalóan idézi Toni Schmückert, aki szerint a közlekedés csődje akkor érkezik majd el, amikor a parkolóhely drágább lesz, mint az autózás. Hát, ott még azért nem tartunk. Itt, a siófoki parton meg­mártózunk a vízben. Húsz fok körüli lehet, nem a leg­tisztább, de elviselhető. Jó darabon alig több egyméte­resnél, ahol még egy egész gyermekhad pancsol körülöt­tünk, beljebb haladva aztán egyre ritkulnak, végül telje­sen elmaradoznak. A partról márcsak tűhegynyi pontok le­hetünk, bent pedig valami különleges atmoszférájú han­gulatot érezni, szinte velünk ring az egész tó. Estefelé átmegyünk Bala- tonföldvárra, a nemzetközi if­júsági tábor diszkójára. Pont­ban nyolckor egy Baranyai István nevezetű jockey fel­srófolja a hangerőt, s pilla­natok alatt megtelik a tánctér lányokkal, akik úgy látszik szívesebben „zörögnek” együtt. Később rákapcsolnak a fiúk, aztán valamelyest kiegyenlí­tődik az arány. Tíz órakor az egyébként gyenge műsor vé­get ér, mindenkit ágyba kül­denek. Afféle muszáj módra. A földvári buszmegállóban megesik a szívünk két árva várakozón, felajánljuk, hogy elvisszük őket Siófokra. Ti­zennyolc év körüli, diákkiné­zetű, szende kislányok. — Siófokon laktok, ugye? — kérdezzük minden kíván­csiság nélkül, csak éppen, hogy az időt elüssük vala­hogy, ilyenkor éjféltájt. — Nem, Balatonföldváron. — .. .ott szálltatok fel... — Na és? Siófokon reggel négyig nyitva vannak a szó­rakozóhelyek. .. Egyébként is, magánügy. Itt félbe is szakadt a tár­salgás. Siófokon szépen ki­szálltak, belibegtek az egyik éjszakai mulatóba. Később jöttünk rá, hogy kicsit sal­gótarjáni méretekben gondol­koztunk, ugyanis idehaza éj­félkor már csak egyetlen út áll a szórakozni vágyó előtt: az éjszakai csöndes nyugalom. Csakhogy Siófoktól Salgó­tarjánig még csaknem har­madfél száz kilométert meg kell tenni. Egy kézen meg tudjuk számolni, mennyi sze­mélyautóval találkozunk út­közben. Kihalt, sötét és meg­lehetősen unalmas az éjsza­ka. A főváros utcái is pihen­nek, a lámpák engedelmesen zöldre váltanak, mikor köze­lükbe érünk. Negyed kettő­kor a kocsi lámpája a „Sal­gótarján” feliratú táblára vi­lágít. Megérkeztünk. Tanka László Egy szál gitár és én... Bessie Smith Ahol gitárjával megjelenik, ott jó a hangulat. Az utób­bi két évben egyre többet, egyre gyakrabban találkozni vele és a gitárjával. Fellép if­júsági találkozókon, táborok­ban, szolidaritási műsorokban, irodalmi színpadi összeállí­tásokban. — Szeretek énekelni. Fiatal vagyok, közöttük érzem jól magam. Szeretek adni, épp ezért, ha a munkám megen­gedi, a meghívásoknak min­dig eleget teszek. Az ének, a zene közelebb hozza egymás­hoz az embereket. Míg dal fakad az emberek ajkán, ad­dig nincs baj... Hiszem és vallom, hogy a politikai da. lók az énekes hitvallása, amely valamilyen belső re­akciót vált ki a hallgatók­ban. Egy szál gitár, és én így szórakoztatom a fiatalo­kat, miközben politizálunk — vallja kedvteléséről a fiatal polbeaténekes, Hrúz Dénes. — Milyen dalokat énekelsz? — Főleg politikai dalokat. Gyűlölöm az elnyomást, az emberi szabadság porba tiprá- sát, a háborút. Mindent, ami megsérti, bántja az embert. Én így tiltakozom, így leszek szolidáris az elnyomott né­pekkel. A hallgatók és azok, akik velem együtt énekelnek, így azonosulnak ezekkel a gondolatokkal. — Mikor kerültél közeleb. bi barátságba a zenével? — Még általános iskolás koromban. Zenei iskolába jártam. Több hangszeren játszottam. Énekelni a szülő­falumban, a szécsényfelfalui ifjúsági klubban énekeltem először. Aztán egyre több helyre hívtak, egyre többet énekeltem. Három éve tuda­tosan csinálom. — Ügy tudom, hogy zene­szerzéssel is foglalkozol... — Igen. Annak a „szele is megcsapott”. Körülbelül öt­ven saját szerzeményem van. A fiatal polbeaténekes az elmúlt évben, ezért a tevé­kenységért megkapta a KISZ kb dicsérő oklevelét. — Terveid? — Fiatal vagyok, húszéves. Életem összenőtt a zenével, amit szeretnék még nagyon soká művelni. Arra sohasem gondoltam, hogy csak a zene jelentse számomra az életet. A munkámról nem mondok le. A szécsényi művelődési központ művészeti előadója vagyok. így a hobbim egy kicsit ahhoz is idomul. — szenográdi — NÓGRAD — 1978. szeptember 2., szombat 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom