Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-03 / 181. szám
Húsz éve sportvezető „A sport az emberi élet meghatározó tényezője..*’9 A járási sportfelügyelőség szobájában a vitrinben serlegek, a falon oklevelek és zászlók őrzik az elmúlt évek egy-egy sportrendezvényének sikeres állomását. Domszky György két évtizede irányítja, vezeti a szé- csényi járás sportéletét. Akkor, húsz évvel ezelőtt jóformán csak a labdarúgás jelentette a sportéletet" a járásban. Ma a labdarúgás mellett kézi- - és röplabdából, sakkból, tekéből rendeznek járási szintű bajnokságot. Az atléták, súlyemelők híre túlnőtt a megye határán. Több sportágban eredményesen szerepelnek a járás csapatai a megyei bajnokságban. Az eredményekben, sikerekben a járási sportfelügyelő munkája is benne van. — Annak örülök, hogy a •port az emberek életének egyre inkább meghatározó elemévé válik. Hogy egyre többen és többen ismerik fel a mozgás, a testedzés fontosságát. Munkánk sokrétű. A tehetségeket felkutatni, lehetőséget teremteni a képességek kibontakoztatására, az embereket meggyőzni és megnyerni ' a sport ügyének. Biztosítani a sportolási feltételeket, a testnevelés eszközeivel nevelni az embereket. Mindezt közvetlenül, vagy közvetve a sportkörök irányításán és ellenőrzésén keresztül tudom megvalósítani. Ezt a tevékenységemet a szövetségekben és bizottságokban dolgozó társadalmi aktívák segítik — vallotta munkájáról. — Az irányítás, szervezés, ellenőrzés sok energiát igényel. A húsz év alatt sohasem érezte, hogy belefáradt? — De igen. És sohasem a munka volt az, ami kifárasztott. Az emberek közönye. Volt rá példa, hogy minden részletet megbeszéltem a sportvezetővel. Többször is felkerestem és a többszöri ígéret ellenére még sem vett részt csapata a körzeti mérkőzésen. Sok energiámba került egy-egy gazdasági, vagy tanácsi vezető meggyőzése, hogy az emberek nevelése közügy. Aztán a következő pályaavató, vagy az önfeledt, labdát kergető gyermekek, a soron következő bajnokság mindig visszaadta munkakedvemet. Domszky György sohasem volt elégedett önmagával. A mércét mindig feljebb és feljebb tette. Állandóan kutatta, kereste, hogyan lehetne jobban, eredményesebben dolgozni. Miként lehetne még több embert bevinni a sportolók táborába. így szervezte meg tizenöt évvel ezelőtt a háziipari szövetkezetben a munkahelyi testnevelést, ami azóta a járás nagyon sok üzemében elterjedt. Meghonosította a tollaslabdát. Súlyemelő-, tornaszakosztályok megalakítását szorgalmazta Szécsényben. A felügyelőség korcsolya-, görkorcsolyaversenyeket szervezett. Jó munkakapcsolatot alakított ki az iskolákkal. Bizonyítja a sok közös rendezvény, az a sporttémájú rajzpályázat, amit megyénkben első ízben szerveztek meg. — Tudom, nem volt köny- nyű az eltelt húsz év. A mostani számvetésnél mi az, amit úgy könyvel el a sportfelügyelő, hogy ezért érdemes volt dolgozni? — Életfilozófiám: ahová állítanak, ott képességeink szerint a legtöbbet adjunk. Ha visszapillantok az eltelt húsz évre, minden kis sikernek, eredménynek tudok örülni. Ha valamit ki kell emelni, az az, hogy mindenütt kereteket biztosítunk a szervezett sportoláshoz. Az e járásban lakók 27—28 százaléka vesz részt valamilyen sporttevékenységben. Sok új pályát, öltözőt építettünk. A húsz év alatt sohasem a saját érdekét, kényelmét nézte. Ha valahol szervezni kellett, motorkerékpárra ült — még a szemerkélő eső sem tarthatta vissza —, s ott volt, hogy segítsen. Nem nézte az óráját, hogy letelt a munkaidő. Sokszor a késő esti órákban ért haza egy-egy sportköri értekezletről, vezetőségi ülésről. Munkáját a felsőbb szervek is elismerték. Megkapta a KISZ Érdemérmet, a Sport Érdemérem ezüst, a Munka Érdemrend bronz fokozatát. — Sohasem az elismerésért dolgoztam — vallotta —, de jólesett, amikor 1960-ban munkám elismeréseként kimehettem a római olimpiára. Domszky György húsz éve irányítja a szécsényi járás sportéletét. Ez év július elsejével megbízták a balassagyarmati járás sportfelügyelői teendőinek ellátásával. Munkáját az új helyen is úgy szeretné végezni, hogy hozzájáruljon megyénk sportéletének előbbre lépéséhez. Szenográdi Ferenc Megegyeztek az V. Dózsával * Bíró és Adóm marad Hosszú idő óta húzódó ügy végére került pont a közelmúltban az Cjpesti Dózsa és az STC labdarúgó-szakosztálya között. Véglegessé vált, hogy Kovács József visszatért egy év után Salgótarjánba, érte pedig Kardos Józsefet kiadta az STC a lila-fehéreknek, örvendetes, hogy a korábban egy évre kölcsönadott Bíró Antal és Ádám László szerepléséhez újabb egy évre hozzájárult az C. Dózsa. Tehát az STC színeiben küzdhetnek az 1978/79. évi NB I-es labdarúgó-bajnokságban. Egy év alatt pedig még sok minden történhet... A szécsényi járásból r A szécsényi sportegyesülei augusztus 20-án délután 2 órai kezdettel súlyemelőversenyt rendez, melyre meghívják a salgótarjáni és nagybátonyi versenyzőket is. A rendezvény kapcsolódik az augusztus 20-i ünnepi sportműsorhoz. ★ A járási labdarúgó-bajnokság 14 csapat résztvételével augusztus 13-án kezdődik. A felnőttcsapatok mellett az ifjúságiak szerepeltetése is kötelező. A járási labdarúgó-szövetség a serdülők részére külön sorsolást készít. * Az elmúlt napokban ülésezett a spartakiád- és tömegsportbizottság. Értékelték a spartakiádversenyeket. Megállapították, hogy a legjobb helyi rendezvényt a nagylóci sportkör tartotta. A járási, megyei versenyeken is ők szerepeltek a legeredményesebben. A tanácskozáson szó volt az Edzett ifjúságért mozgalom járási tapasztalatairól. ★ A ságújfalui sportkör elnöke, Janik János idős korára hivatkozva, kérte az egyesület vezetőségét, hogy mentsék fel megbízatása alól. A hét elején megtartott ülésen a vezetőség egyetértett az egyesület elnökének kérésével. He- rencsvölgyi Gábort megválasztották a sportkör új elnökének. Edzett ifjúságért Több sportlétesítmény Eredményes munkáról adhatott ozámot az Edzett ifjúságért mozgalom keretében a balassagyarmati járási sporffelügyelőség a „Legyen sportpálya minden oktatási intézmény mellett” akcióban Magyamándorban 80 ezer forint anyagi támogatással és jelentős társadalmi munka hozzájárulással tornaszobát építettek. Dejtáron nagyméretű, Cserhátsurány- ban kisméretű tornaszoba készült. Szandaváralján és Drégelypalánkon beindították a turisztikai központok kialakítását. Nógrádkövesden sportkombinát épül. Bérceién folyamatban van a kispályák építése. Cserhátsu- rányban és Érsekvadkerten is hasonló gondolattal foglalkoznak. A KISZ járási bizottsága további bővítések érdekében az 1978—79-es évre a korcsolyapályák építésének akcióját hirdeti meg. Sakk Mesterrangadók a Salgó ’78 tornán Hatalmas küzdelem jellemezte a harmadik forduló játszmáit az eresztvéryi Salgó ’78. vegyes mesterversenyen. A legnagyobb érdeklődés a mesterek játszmáit kísérte, s a fordulóban három rangadóra is sor került. A két legmagasabb 2435 Élő-pont- számmal rendelkező mester Meleghegyi és Varnusz egymással játszott, s a találkozót pontos játékkal Varnusz nyerte a tavalyi tornagyőztes ellen, s ezzel kiköszörülte a Král elleni kisiklást. Káposztás egyenlő anyag mellett huszárjával és királyával jól monőverezve, finom végjátékvezetéssel vette el a pontot Szurovszkytól. Hradeczky legyőzte Szőllősit, s ezzel átvette a vezetést! Král továbbra is jól szerepel, ezúttal Eperjesitől csípett le egy fél pontot. Frink is újabb egyséHradeczky Tamás, az MTK- VM mestere vezet a tornán. get szerzett Gál ellen. Két találkozó döntetlenül ért véget — nagy harc és függőzés után. A Frink—Ponyi, a Král— Szőllősi és a dr. Eperjesi- Káposztás találkozót ma délelőtt játsszék. A harmadik forduló eredményei: Tóth—Kánya 0,5—0.5, Káposztás—Szurovszky 1—0, Král—dr. Eperjesi 0,5'—0,5, Meleghegyi—Varnusz 0—1, Hradeczky—Szőllősi 1—0, Frink—Gál 1—0, Ponyi—Szo- kács 0,5—0,5. Az élcsoport állása: Hradeczky (MTK-VM) 2,5, Frink (STC) 2 (1), Král (Miskolc) és Káposztás (Vasas) 1,5—1,5 (1—1), Meleghegyi (Vasas), Szurovszky (DVTK), Tóth (STC) és Varnusz (Bp. Spartacus) 1,5—1,5 pont. A fordulókat 15 órától rendezik a Hotel Salgóban. Sporthírek Modellezés Továbbra is az élvonalban „A jelenlegi sakkvilágbaj- noki döntő korlátlan játszmá- jú rendje felülvizsgálandó” — jelentette ki a Karpov— Korcsnoj-finálé főbírája, a nyugatnémet Lothar Schmid. Schmid véleménye szerint a Karpov és Korcsnoj közötti jelenlegi viadal nemcsak a résztvevők számára okoz nagy nehézségeket, de a rendezők költségei is napról napra emelkednek. Ügy véli, a 24 vagy 30 játszmás világbajnoki döntő volná a legmegfelelőbb a Jövőben>_ Nyilatkozatát az újságíróit 'téfé fordulva így fejezte be Baguióban, a verseny színhelyén: „Itt tölthetik el egész életüket-” A romániai Brassóban megkezdődtek az ez évi felnőtt tenisz Európa-bajnokság küzdelmei. A magyarok gyengén szerepeltek, kiesett a fér- f jegyesből: Baranyi, Machán és Szőke, a nők küzdelmeiből: Nemetz és Fridenzi. ★ A csehszlovákiai Prerovban a juniorok EB-jén sem ment sokkal jobban a magyaroknak. A fiúknál a 16 éves korcsoportban Gulyás kikapott, a lányoknál viszont egy vereség és két győzelem az eddigi eredmény. . A repülőmodellek 1978. évi országos bajnokságát az idén Pécsett rendezték meg. Ezen a versenyen természetesen képviseltették magukat e sportág hazai kiválóságai. A nagy mezőnyben ott voltak Nógrád megye MHSZ-klub- jainak modellezői is. Az elmúlt évben Sze'geden országos bajnokságot is szerveztek megyénk modellezői. Az idén az igaz, nem sikerült a dobogó legmagasabb fokára kerülni, ennek ellenére ott maradtak Nógrád modellezői az élmezőnyben. A megyénk színeit képviselő 10 fős együttes négy számban állt rajthoz. Szabadon repülő, A/2-es, gumimotoros, valamint huzalos műrepülő kategóriában indultak a csapatok. A legjobb eredményt a műrepülő kategóriában érték el. A Zsigmond József (S.-tarján), Havran Sándor (S—tarján), Ludányi Csaba (Pásztó) összeállítású Nógrád megyei csapat a dobogó harmadik fokát harcolta ki. A bronzérem sem elvetendő az ilyen nagy versenyen. Ugyanebben a számban Havran Sándor egyéniben az ötödik helyezést harcolta ki. Az A/2, valamint gumimotoros kategóriában 8., illetve 9. helyezéssel tértek haza az MHSZ modellezői. A teljességhez tartozik, hogy a műrepülő kategóriában Budapest, Borsod megye után Nógrád foglalja el a harmadik helyezést, amelyért elismerés illeti a csapat tagjait. A versenyről haza jövet Havran Sándorral, az MHSZ megyei vezetőség főelőadójával beszélgettünk a soron j következő erőpróbáról. Megtudtak, hogy legközelebb szeptemberben szerepelnek majd nagyobb versenyen. Salgótarjánban rendezik majd meg a Nógrád Kupa küzdelmeket. Arra törekednek, hogy ezt a hagyományos versenyt lehetőleg már az új körrepülőpálya avatásával egybekötve rendezzék meg. — demény •— j Csitári győzelem Az Edzett ifjúságért moz- leti körzetben, ahol Patvare,' galom jegyében labdarúgó- Csitár, örhalom és Hugyag tornát szerveztek a balassa- csapatai mérték össze tudá- gyarmati járásban. A járási sukat, befejeződött a nyári sportfelügyelőség a három labdarúgótorna. A serleg a körzeti győztesnek egv-egy csitári sportkör vitrinjébe serleget ajánlott fel. A Ke- kerül. Labdarúgás Bajnokság elolt kupadöntő Mekkorát csíp a „ti un dongó”? Befejeződtek a rétsági járásban a labdarúgó Nyári Kupa selejtezői. A két csoportban lejátszott mérkőzéseken a honvéd csapatok bizonyultak a legjobbnak. A döntőre augusztus 6-án, 17 órakor kerül sor Nagyorosziban, ahol a,helyi BHSE ellenfele a Rétsági Honvéd Vörös Csillag SE. Két héttel később, auguszA labdarúgó Interkontinentális Kupa visszavágó mérkőzésére kedden este 35 ezer néző előtt került sor Karls- ruheban (NSZK) a Wildpark- stadionban. A nemzetközi találkozón az argentin Boca Junior 3—0-ra győzött a nyugatnémet Borussia Mönchengladbach ellen, s mivel a két tus 20-án megkezdődik a járási labdarúgó-bajnokság. Ismét két csoportba sorolják a csapatokat, melyek közül az „A” osztályban tizennégy szerepel majd. Itt ifjúsági csapatok indítása is kötelező. A „B” osztályban játszó együttesek számát az eddigi nyolcról tízre emelik a tervek szerint. A nevezési határidő: augusztus 5. csapat közötti első találkozó 2—2-es döntetlen volt, az argentin együttes 5—2-es össz- gólkülönbséggel szerezte meg a kupát. Boca Junior—Borussia Mön- chengladbach 3—0 (3—0). Vezette: Cerullo (uruguayi). Góllövők: Salinas (2, és 37. p.) és Mastrangelo (33 p.) Olyan egyenes eddigi pályája, mint egy kifogástalanul tervezett-épített sugárút. Tizennyolc éves, eddig minden korosztályban szerzett magyar bajnoki címet, ahol szerencsét próbált: a serdülőknél kettőt, az ifjúságiak között ugyanannyit, és idén együtt az ifjúságit és juniort. Jelenleg ugyan csak a legtehetségesebb fiatalnak tartják kötöttfogású birkózóberkekben, de már a felnőtt válogatók is élénken figyelik, nagy várakozással tekintenek Gáspár Tamás sokat ígérő pályafutása elé. Az FTC nehézsúlyú üdvöskéje — „Kundongó” becenévvel illetik, mert hobbija a méhészkedés — olyan tisztán, világosan fogalmaz, mintha már legalábbis olimpiai aranyérem lenne a tarsolyában. Legutóbb azzal hívta fel magára ismételten a figyelmet, hogy duplázott az IBV-n. 1977 és 1978 nehézsúlyú aranyérmese volt. Játszi könnyedséggel dobálja a nála 30—40 kilóval súlyosabb társait — nemzetközi szinten is. Valamennyit kétvállal veri. Ez egyfajta birkózói „ars poetica” ? — A mi sportágunkban a legcélravezetőbb a tusgyőzelem — adja a választ a 100— 102 kilogrammos fiatalember. — Ezért én minden mérkőzésen csak arra figyelek, miként lehet megfogni az ellenfelet. Nem félek a súlykülönbségtől, az nem előny velem szemben, hiszen én gyors vagyok, és így technikámat elég zökkenő- mentesen tudom érvényesíteni a „pufik” ellen. Nem kapatott el a páratlan diadalát? — Megdolgoztam érte, tudom mit akarok. Ezért száműztem versenyzői szótáramból az elégedettséget, netán a túlzott önbizalmat. Pontosan anynyi ilyen jellegű hajtóerőt plántálok magamba, amennyi a sikerhez kell. „Kundongó” minden segítséget megkapott klubjától, édesapjától, aki először ötéves korában vitte le a zöldfehér csarnokba a srácot. Azonnal ottragadt. Első versenyén második, a másodikon első lett, s azóta csak nyer. 1979 fontos év lesz, juniorként már joga van a felnőttmezőnyben is szőnyegre lépni. — A 100 kg-os kategória lesz az enyém, ott érzem magam jól. Külön öröm, hogy a jelenlegi válogatott Farkas és az őt ijesztgető Bozó személyében erős riválisaim lesznek. Ennek jövőre még örülök, de az olimpia évében szeretném „lerendezni” őket. Ezek szerint Moszkva a nagy álom? — Az bizony! Mindent az öt karikáért. Az utazási joghoz persze kell egy felnőttvilágversenyen való részvétel is Meglesz! Ezek elég komoly ígéretek, tervek, s feltűnően biztosnak tűnsz a jósolgatásban... — Kidolgoztam egy menetrendet, s ha eddig sikerült, ezután miért ne? Dolgozni kell, s biztosnak lenni mindenben. Légióként önmagámban. Mit eszik egy 18 éves, 100 kilós ifjú? — Sok húst, kevés szénhidrátot. Egyébként soha nem kell megtartóztatnom magam, szerencsés alkat vagyok. Kedvencem a grillcsirke, abból simán eltűnik egy egész. Lehet, hogy ez nem sok, de semmivel sem eszem többet, mint az átlagemberek. Példakép? — Ne vegyék szerénytelenségnek, de ilyesmire nincs szükségem. Szeretnék egyéniség lenni. S erre talán az 1980-as EB alkalmas terep volna — ha számításba vesznek Azon vagyok! „Kundongó” nagy érték. Kevés hasonló ígéret forog ma a hazai bírkózószőnyegeken. Sok és nagy csípéseket kívánunk neki! NÖGRÁD — 1978. augusztus 3., csütörtök 7 Kikapott a Mönchengladbach