Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-01 / 179. szám
Harminc Soemlron s egy BULL—GAMMA Csordás Tamás vezclő operátor. VVeizer Krisz* Schlablik László üzemmérnök és Kovács Jó- tina operátor és Bodrogi László elektronikai zsef elektroműszerész, a légkondicionáló be- "űvf , t tBVL.^~®AMMA, «ámítógépbő) rc szakértöi. nyert adatokat vizsgálja a légkondicionált gépteremben. (bábéi felv.) Tanácstagok a gyarmati járásban Erősödött a népkép viseleti jelleg Tavaly szeptemberben kezdték fölvenni a dolgozókat, s idén július elsejétől már hasznos munkát végez a Számítástechnikai és. Ügyvitelszervező Vállalat salgótarjáni számítóközpontja. — Még építési munkák zajlanak az üzemben, ezért nem volt nagy hírverése az indításnak — hallottuk dr. Hajdú Gyula igazgatótól. — Egy BULL—GAMMA 115-ös gépcsoport érkezett meg, valamint 30 darab Soemtron adatrögzítő. Ezek kezdték a munkát . . . Mindössze öt nógrádi! Mint megtudtuk, a gépek értéke nem csekély. A BULL—GAMMA körülbelül 10 milliót ér — kilenc évet dolgozott Győrben —, a vadonatúj Soemtron masinák darabja 170 ezer forintba került. Ám evvel még nincs vége a gépek érkezésének: szeptember elején egy másik — a mostaninál nagyobb BULL—GAMMA-t hoznak. Akkorra az építést is befejezik, s nagyobb „hűhót” kap majd az átadás. — Ma nyolc megbízó vállalatnak végzünk 18-féle munkát — kaptuk az újaob információt dr. Hajdú Gyulától. — Ezek közül azonban sajnos csak öt nógrádi. Csupán az SKU, a Nógrádi Szénbányák, a STÉSZ, a tarjáni öblösüveggyár és a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár igényli a számítóközpont szolgáltatásait. Többek között az ügyvitelt, a munkaügyi nyilvántartást, a kiszámlázást, a selejtnyil- vántartást könnyítik, gyorsítják és javítják ezáltal. — Az igazi persze, a termelésirányítás lenne — így az igazgató. — Ez ennek a munkának a szépsége, na és a leghasznosabb része is. Egy-két év múlva kerülhet rá sor; a bánya ,már jelezte, hogy szeretné igénybe venni . . . Jelen pillanatban azonban a lehetőségekhez képest is elenyésző a nógrádi igény. Heúes és Pest megyei vállalatokkal léptek kapcsolatba, s az ő megrendeléseikkel kötik le a kapacitás egy részét. A kihasználtság ellenben így is csak 20—30 százalékos egyelőre. — Az egyik baj az, hogy számos megyei gyárnak Pesten van a központja, s ha az itteniek akarnák is ezt a szolgáltatást, előbb el kell érniük, hogy a felettesek beleegyezzenek — vélekedett az igazgató. Idén négy és fél millió A második fél évben az előirányzat szerint négy es fél millió forint lesz, a számítóközpont bevétele. így még — összhangban a korábbi elképzelésekkel — ráfizetéses az üzem, de jövőre a tizenegymilliós bevétellel már hozni kívánják a fönntartá- si költségeket. Ügy számítanak, hogy 1980-tól lesz nyereséges a tarjáni központ. — 1981-ben érkezik egy gép — mondta dr. Hajdú Gyula a későbbi tervekről. — Annak segítségével 1982- től már 20—22 millió forintos éves tervvel számolhatunk. Akkorra el is költöznek a most felújított épületből egy újba, ami a Rákóczi úton épül majd fel, egy 120 milliós beruházás keretében. Ebbe az összegbe beleszámoltatott az R—35-ös értéke is, ami körülbelül 50 millió forint. Biztonságos döntések Létszámgondjaik — meglepetésre — nincsenek. Mos- , tan 140 ember dolgozik a központban, még 10—11 kellene, ám ez — az elsőrangú munkakörülmények , eredményeképp — aligha lesz gond. Egyedüli ..rázós” föladat; lebírni a helyi gyárak látszólagos közömbösségét. Ez a gyáraknak is érdeke. Hogy könyebben menjen, jövő szeptembertől tanfolyamot tartanak a Számítástechnikai Oktatási Központ tanárai Tarjánban az itteni gyárak szakembereinek, s ezzel beavatják őket a számítás- technika rejtelmeibe. — Szolgáltatásunk kezdetben nem föltétien jelent létszám-megtakarítást — ösz- szegezte véleményét az igazgató. — De már a bevezetéstől fogva csökkenti a manuális, nehézkes munkát, s megoldja a vezetés gyorsabb, pontosabb és szélesebb körű informálását; elősegíti — ám nem végzi el! — a helyes döntéseket. — molnár — A tanácstagi képviselet tartalmának változásairól, a népképviseleti munka erősödéséről, gazdagodásáról és elmélyüléséről beszélgettünk a balassagyarmati járási hivatal elnökhelyettesével, Fábián Jánosnéval. Az elmúlt két év tapasztalatai nyomán, milyen eredményekről adhatunk számot, miként fejlődött a tanácstagi munka a járás községeiben? — Elsősorban azt érdemes hangsúlyozni, hogy a községi tanácstagok között helyes szemlélet uralkodik a különböző érdekek összehangolásában. Bár többségük fokozott figyelemmel szolgálja választókerülete érdekeit, ugyanakkor mégis a település érdekeivel összhangban tevékenykednek. Ez azért fontos, mert a közös tanácsoknál az érdekek helyes egyeztetésének kiemelkedő jelentősége van. Különösen az egyesülést követő néhány évben jelentkezik a figyelem fokozottan. A lakosság a területen végzett munka legkisebb aránytalanságára is élesen reagál. A felelősség külön'sen a fejlesztések elhatározásánál jelent komoly feladatot. Jó hatásúak a párhuzamosan elhatározott fejlesztések, ígv például Drégelypalánkon. örhalom- ban és társközségeikben egyidejűig építették a ravatalozót, Cserhátsurányban a gázcseretelepet. A székhelyközségi kiemelt fejlesztéseken a társközségek tanácstagjai is szervezik a társadalmi munkát. Ez történt a szügyi óvoda építésénél, Drégelypalánkon az iskola építésénél.. A székhelyközségek és társközségeik kapcsolata egyre harmonikusabban fejlődik. Ugyanakkor tapasztalható a társközségben lakó tanácstagok munkájánál, hogy a la- losság nagyobb figyelemmel kíséri tevékenységüket, mint a székhelyközségbeliekét. Mi az oka ennek? Nagyobb önállóság — A társközségekben lakó tanácstagok munkáját azért kísérik nagyobb figyelemmel, mert a legtöbb helyen kis településekről van szó, ahol a tanácstag és a lakosság közötti kapcsolat jóval szorosabb és állandóbb. Közrejátszik ebben az is, hogy a tanácsi tisztségviselők innen nehezebben érhetők el, s ilyenformán a lakosság egyre inkább elismeri tanácstagjait, a tanácstagi csoportvezetőket, a népképviselet, a tanács megtestesítőinek. Általános érvénnyel megállapítható, hogy az utóbbi két esztendőben is tovább erősödött a tanácsok, s természetesen a tanácstagok munkájának népképviseleti jellege. A társközségek tanácstagjai különösen a társadalmi munka szervezésében és irányításában vállalnak aktív szerepet, míg a tanácstagi csoportok főként a fejlesztési tervek előzetes megvitatásában végeznek jelentős munkát. A tanácsi testületek, bizottságok összetétele a lakosság arányának, rétegződésének megfelelő, s ez ugyancsak előmozdítja a népképviseleti munka további erősítését. Egyértelmű az a vélemény, hogy a tanácsok jellegének változásával, a nagyobb önállóság gyakorlásával a tanácstagok aktivitása jelentősen megnőtt. A lehetőség, hogy a tanácsok önállóan rendelkeznek pénzeszközeikkel, a tanácstagoknál erősítette azt a törekvést, hogy közösen keressék a hatékonyabb felhasználás lehetőségeit. — Hogy ítélik meg a tanácstagok kellő tájékoztatását? — A tanácsülésekre szóló előterjesztéseket minden községben írásban is kiadják tanácstagjaink részére. Ilyenformán megfelelő lehetőségük van a tervek, fejlesztési elképzelések megismerésre. Az a tapasztalatunk, hogy a tanácstagok a fontosabb terveket, elképzeléseket ismerik. Ezt bizonyítja az a gyakran tapasztalható megnyilvánulás is, hogy egyes feladatok megvalósításának késését tanácstagjaink rendszeresen számon kérik. Szükségesnek látszik ugyanakkor az is, hogy a fontosabb döntéseket írásban megkapják. Változás a szemléletben A tanácstagi munka megbecsülésének fokmérője az is, hogy javaslataikat miként fogadják a községi tanácsok tisztségviselői. Milyen tapasztalatokról számolhatunk be? — Általános jelenség, hogy a testületi üléseken nagyon sok javaslat hangzik el tanácstagjaink részéről. Régebben előfordult néhány eset, amikor tisztségviselőink közül egyik-másik nem fogadta örömmel, ha előterjesztését bírálták, vagy a határozati javaslat módosítását, kiegészítését kezdeményezték. Néhány olyan esetre is emlékszünk, amikor a tisztségviselő személyes sértésnek tekintette a módosítási, kiegészítési javaslatot. Ma. ilyen jellegű problémáink nincsnek, lényeges változás történt a tisztségviselők szemléletében. Hozzájárultak ehhez szakmai ismeretük gyarapodása és azok a rendezések is, amelyek a szervezési és működési szabályzatban történtek. Éje segített a szemlélet kialakításában a tanácstagság ösz- szetételének kedvező változása is. — A tanácstagok részvétele a döntések végrehajtásának szervezésében és ellenőrzésében a tanácsi munka olyan területe, amelyen további fejlődésre van szükség. Elvétve fordul elő, hogy egy- egy határozat végrehajtásáért tanácstagot tesznek felelőssé. Tanácsaink még nem élnek kellően ezzel a lehetőséggel. Két évvel ezelőtt a száznegyvenegy tanácshatározatból négy esetben jelölték felelősként a tanácstagot. Tavaly, az első fél évben, mindössze két határozatnál fordult ugyanaz elő. A községek egy részénél az időközi választások során arra törekedtek, hogy a rendszeresen mulasztó, az ülésekről elmaradó tanácstagok helyére újak kerüljenek. Formalitás nélkül Tanácstagjaink rendszeresen ginek interpellációs jogukkal — hangsúlyozta Fábián Jánosné. — Az interpellációk oka községenként eltérő, néhány esetben a tanácsi vezetésen belüli problémák miatt hangzott el interpelláció. Az átlagosnál több az ilyen jellegű felszólalás a több községből álló közös tanácsoknál. Ennek okát abban látjuk, hogy a tisztségviselők kevesebbet találkoznak a tanácstagokkal, s a gondok ismertetésére a tanácsüléseken nyílik jó lehetőség. — Beszámolási kötelezettségüknek tanácstagjaink rendszeresen eleget tesznek, a beszámolókra gondosan felkészülnek és mindent megtesznek annak érdekében, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtsanak a lakosságnak. A választók érdekélődését megfelelőnek tartjuk, az elmúlt években átlagosan ha,t-nyolc ezgr személy vett részt a beszámolókon. A fogadóórákat a községi tanácstagok, a tisztségviselők kivételével, nem tartanak. Családlátogatást a Szanda községi Tanácshoz tartozó Cservölgypusztán alkalmaznak. a település szétszórtsága miatt. Az ügyrendi bizottságok folyamatosan vizsgálták eddig is a tanácstagok tevékenységét. Ezek a vizsgálatok korábban meglehetősen formálisak voltak. A tanácstagi munka tekintélyének növelése, a tanácstagok aktivitásának fejlesztése érdekében azonban ebben is sikerült előbbre lépnünk — mondotta befejezésül Fábián Jánosné. T. Pataki László R—35-ös szovjet számító Hivatáskereső H ogyan van az, hogy manapság már csak idős mesterek szájából hallja az ember a szakma dicséretét? — kérdezi a termelési tanácskozáson az igazgatótól az egyik esztergályos. Hogyan van az, hogy a fiatalabbak mesélni sem tudnak mesterségükről? Az értekezleten ez volt az egyetlen nem anyagi természetű hozzászólás, így az igazgató kapott az aikalmon —, válaszában erre hivatkozott: mostanában jobbára a pénz köti le az emberek fantáziáját, nem a szakma szeretete. Szomorú felelet. A tanácskozás végén újra szót kért az esztergályos. Csak annyit mondott —, ha minden úgy van, ahogy azt az igazgató véli, akkor ebben az országban nincs boldog ember. Előhívom gyerekkorom emlékképeit. Ülök a kissámlin, mellettem, támlás székben a szomszéd, Váradi bácsi az üvegfúvásról beszél. Kezét a szája elé teszi, mutatja hogyan kell, s szemét a képzeletbeli üvegre szegezi, mintha tüdejének erejéből valóban domborodna, formálódna az anyag. Akkor azt hittem: nekem mesél. Ma már tudom: magának Nyugdíjaséveiben is élt-halt az üvegért, ha tányér, vagy pohár tört, mintha lelkében csörömpölt volna. Az angyalföldi házban magam előtt látom Gast Istvánt is, aki a csavargyártásról tudott úgy szólni, mint szobrász a művéről. Ahogy így visszagondolok, már-már hajlamos vagyok osztozni az igazgató véleményével — elvesztették az emberek mesélőkedvüket, s talán elvesztették vele a szenvedélyt, a hivatásérzetet is. A^ anyaggal — közhellyel élve — ma már valóban csak a szobrász birkózik. Nem lenne hát boldog ember Magyarországon? Mert igazat kell adnom az esztergályosnak is: nem boldog az, aki gépe mellett csak forintosokat lát, s közönyös a formálódó munkadarab iránt. Újra csak az emlékezetből szemezgetek, s kipuskázom a jegyzetfüzetből, hogyan vallanak a munkáról a mai fiatalok: kényelmes, nem piszkos, jól fizető —, ezek a jellemzők fordulnak elő a legsűrűbben. Szerencsére ezután egy szakmai versenyt nyert marós vallomásához érek, aki a gépről és az anyagról beszél;- fiatal állattenyésztőhöz, aki naplót vezet a hozzá tartozó jószágok állapotáról, viselkedéséről. Viszont jól emlékszem osztálytársamra is — ő volt a legjobb tanuló —, aki mindent pénzzel mért. Érettségi előtt elhatározta, hogy orvos lesz, az egyetemen úgy mondta — kutató. Mi mindnyájan arra szavaztunk, hogy meggondolja magát és nőgyógyász válik belőle, hiszen az jövedelmezőbb. Nem csalódtunk. Dehogy lett ő kutató... Amivel nem akarok természetesen általánosítani, mert még kutatóként is lehet valaki pénzhajhász —, elvileg nem kizárt — és nőgyógyászként is hivatásának élő! Mennyi mindent mérlegre tesz az ember, amikor pályát választ! A serpenyők telis-tele vannak praktikus, romantikus, anyagias és szenvedélyes várakozásokkal, s jó ideig ide-oda billen a mutató, anélkül, hogy döntés születne. A szülői házban feléledt vágyakat egyeztetni kell a realistásokkal, a fiatalnak a terveivel, a képességeivel és a lehetőségekkel. Szívesen emlegetjük a szélsőségeket. Tabellák készülnek arról, hogy melyik híres, maradandót alkotó ember tanult rosszul, szívesen olvasunk fogorvosból lett drámaíróról, építészmérnökből lett színészről —, azaz olyanokról, akik idejekorán korrigáltak a pályájukon, hogy valóban szenvedélyük, hivatásérzetük hajtsa őket munkájukban. Nemcsak szívesen olvassuk — szívesen is emlegetjük ezeket az eseteket, valami általánosat keresve bennük. A szülő így hárítja el magából a felelősséget, a fiatal így odázza el a döntést, vagy pedig egy kifogyhatatlan zsákból ömleni kezdenek a közhelyek: „több legyen a gyerekem, mint én”, „tanulj, aztán majd meglátod”, „az leszek, ami a nagybátyám, mert ő sokat utazik külföldre”, „az apu bedug a vállalathoz”... Mi leszek, ha nagy leszek? A mondókaízű kérdés ott feszül valamennyi nemrég végzett nyolcadikos és érettségiző szívében. Hányán is vannak? Az előzetes felmérések szerint több mint százezer diák végzett az idén az általános iskolákban, a gimnáziumokban, valamint a szakközépiskolákban pedig 50 ezren fejezik be tanulmányaikat. Ilyenkor fejeződik be a pályaválasztási munka első szakasza: a tanácsadás, a pályaválasztási filmek vetítése, az üzemlátogatás. Néhá- nyan bizonyos, hogy eljutottak a pszichológusokhoz, akik írásbeli feladatokat oldattak meg velük, majd irkalap négyzeteinek közepébe kellett lyukakat ütniük, hegyes kalapácscsal, volt személyiségvizsgálat is, hogy aztán elkészüljön a javaslat: melyik szakmát válassza X, vagy Y? Azt már kevesebben vizsgálják, hogy mi történik X-szel, vagy Y-nal, ha hallgat a javaslatra. Az egyik Szabolcs-Szatmár megyei mezőgazdasági szakmunkásképző iskola tanulóinak csaknem a fele évközben lemorzsolódik. Nem jobb a helyzet némelyik ipari szakmában sem, s az egyetemek, főiskolák is „rostálnak” az első esztendőben. Hányszor választ az ember pályát? A pszichológusok szerint általában kétszer-háromszor. Ebbe beleértik a serdülőkor álmait is. Viszonylag kevesen vannak olyanok, akik a tizenév elején pontosan tudják, mik akarnak lenni. Ez persze nem jelenti azt, hogy néhány év múltán ne találnának rá a hivatásukra. Mert valahol mindenki hivatásra vágyik. Csak azután jönnek a praktikus meggondolások. Kezdődnek ezek az otthoni injekciókkal, mert a szülők „már sokat tanultak az élettől”, majd belülről bukkannak elő a másfajta igények, még mindig inkább a közhelyek terepén: divatos, rangos szakma legyen és lehetőség nyíljék az „önmegvalósításra”. .. De sorjáznak az eldurvult esetek is, amelyek hallatán keserű lesz az ember szája íze: diplomás benzinkutasról, mérnök lángossütőről... A világot megváltó tervek nagyhirtelen benzin- és ételolajszagúak lesznek —, mert a pénznek nincs szaga. .. Akadnak állás nélkül tengődő egyetemet végzettek, akik nem hajlandók vidéken, kis helyen dolgozni; telefonra várók, akik sorsuk jobbra fordulását protektoruktól várják. Senkinek sem mindegy, hogy pályát választ, vagy pályára kényszerül. Többet kellene törődni a tanácsadással, komolyabban venni a pályirányítást, a népgazdaság érdekeit. Az egyik általános iskolában az igazgatónő furcsa kérdést tett fel nyolcadikosainak: melyik szakmát becsülik a legtöbbre? A gyerekek sorolták: a bányászét, a kohászét... Érdekes —, gondolkozott el az igazgatónő. — Ezek mind hiányszakmák. .. Föltette hát a következő héten a második kérdést: mi szeretnél lenni? Egy gyerek sem választotta az általa legtöbbre becsült szakmát! P edig de jó volna, ha minél több fiatal tudna hosszan- szépen-átszellemülten beszélni mesterségéről! Mert, aki erre nem képes, annak a szakma valóban csupán nyolc óra munka, s hó elején a bérrel telt boríték. Tamás Ervin | NÓGRÁD — 1978. augusztus 1., kedd 3
