Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-22 / 197. szám
Ki tolmácsol angolról — amerikaira? SZOT-fídul^» Sopronban KETTEN a nyolcvanezerből Az Egyesült Államokban beszélt angol nyelv olyan gyors ütemben változik és tér el az angliaitól, hogy kétszáz év múlva az angolok és az amerikaiak már csak tolmács útján tudnak majd beszélni egymással. Ezt a meghökkentő kijelentést nem akárki tette, hanem Robert Burchfield, az oxfordi egyetem kiadójánál megjelenő — és abszolút hitelesnek tartott — összes angol szótárak főszerkesztője, mégpedig az Egyesült Államokban, Chicagóban egy sajtókonferencián. „Az amerikai és az angliai angol nyelv 1776 óta eltérő irányban fejlődik — mondta a neves szakember —, és ez a folyamat további kétszáz év múlva oda fog vezetni, hogy nem értjük meg egymást.” Általánosan elterjedt nézet, hogy a tömegtájékoztató eszközök — rádió, televízió, sajtó — révén a két nyelv közti szakadék csökkenni fog — ezt azonban Robert Burchfield tévhiedelemnek bélyegezte, mivel — mondja — „nem a tömegtájékoztató eszközök szabják meg, hogy hogyan beszélünk, hanem az, hogy hogyan beszél, levelezik, társalog egymással az a 200 millió amerikai, aki soha nem járt és nem is fog Angliában járni, és az a becslés szerint 47 millió angol, aki soha nem járt az Egyesült Államokban.” Hozzátette még: az Egyesült Államokban sok ember nem első nyelvként (nem anyanyelvként) beszéli az angolt. Azonkívül itt több inger éri az embert, mint Angliában, márpedig az új fejlődés gyakran megteremti új szavak szükségességét is. Ügy érzem, hogy az angliai angol jobban megtartja régi jellegét. Amellett Angliában van egyfajta „standard” angol, amelynek az elsajátítására az emberek törekszenek. Az Egyesült Államokban nincs egyetlen ilyen „standard” — mondta az oxfordi szótárak főszerkesztője. P. G. P. SOPRONBAN, A VÁROS peremén, a hegyek lábánál egymás mellett sorakoznak a SZOT-üdülők. Az ország különböző részéből érkeznek ide emberek, hogy félretéve az otthon, a munkahely gondjait, pihenjenek. A fenyők és tölgyek övezte pedagógusüdülőben kéthetenként 102 felnőtt és gyermek pihen, szórakcrik. Főidényben- 6 turnusban családok veszik birtokukba az üdülő szobáit, a parkban felállított kempingházakat. Az üdülő vendégei között gyakoriak a nógrádiak. A 4-es faházban találkoztunk Benyovics Tiborral és családjával, akik Balassagyarmatról érkeztek az Alpok aljára. A négyéves kis Renáta el újságolta, hogy sok játszótársa van, akikkel az üdülő parkjában szokott játszani. — Látja, ez is megmutatja a családos üdülés előnyét. A gyerekek barátkoznak, sok új társsal ismerkednek meg — magyarázta a családfő. , — Nekem nagyon tetszik Sopron. Sok múzeumban jártunk. Voltunk az erdőben kirándulni — foglalta össze véleményét Magdi, aki a kedvünkért felfüggesztette a társasjátékot barátnőjével. — Hány éves vagy? — Most leszek 8. osztályos. Az üdülés arra is jó, hogy sok érdekes növénnyel kiegészítsem a gyűjteményemet, amit itt szedtem, de ezt ne tessék megírni, mert az osztálytársaim strébernek” tartanak majd. — Volt már a család együtt üdülni? — Kicsik voltak a gyerekek, eddig nem nagyon mehettünk. Sem velük, sem nélkülük. Tavaly voltunk, Mátraderecskén, de az önel- latós volt, úgyhogy ez az első igazi üdülésünk. Benyovics Tibor, a Balassagyarmati Városgazdálkodási Vállalatnál dolgozik, autószerelő. Felesége az SZTK alkalmazottja. — Nagyon örültünk, amikor megkaptuk a beutalót — magyarázta a férj. — Ilyennek képzelték el otthon az itt eltöltött napokat? — Kellemesen csalódtunk. Az ellátásunk jó. Az üdülő kültúrosa, Zethner Marika színes, változatos programot állított össze: múzeumlátogatás, városnézés, kirándulás, túra, mozi, előadói est. A gyerekek részére játékversenyeket szervez, nem unatkozunk. A pihenés mellett szórakozunk és bővíthetjük ismereteinket — AMI AZ EGÉSZBEN a legjobb, hogy együtt van a család, itt vannak a gyerekek, nem kell rettegni, hogy mi van otthon velük — tette hozzá a férj. — Anyagiakban mit jelent ez a két hét? — Ezer forint körül fizettünk be. Könnyen ki lehet számítani, mennyi jut egyikünkre egy napra. Nem sok, ami itt elfogy, azt majd csak a végén tudjuk megmondani, de azt is ki lehet bírni. — Üdülésnél nem utolsó szempont az étkezés... — Arra nem lehet panasz! Napi négyszeri étkezés. Háromféle menü közül választhatunk. A minőség és a mennyiség kielégítő. Magyar Józsefék Mohorá- ról látogattak el a 700 éves városba. — Az egészben az az érdekes — kezdte a beszélgetést a feleség —, hogy a beutalót a férjem kapta — aki a balassagyarmati növényvédő állomáson dolgozik — a pedagógusüdülőbe. — A feleségem a pedagógus, ugyanis óvónő — fejezte be a gondolatot a férj, majd hozzátette. — Tudjuk, hogy amióta a SZOT átvette az üdülőt, a legkülönbözőbb területen dolgozókat beutalják ide, épp úgy, mint a pedagógusokat más SZOT- üdülőbe. A hétéves Marika egy pillanatra beszalad a szobába, hogy elkérezkedjen a játszótérre. — A gyerekek nagyon élvezik az egészet. Gábor állandóan a pajtásai között van. Kőszegre sem volt hajlandó velünk jönni — így az anyuka. — Hányadik közös üdülése ez a családnak? — Mióta a gyerekek nagyobbak, három-négy éve, tudunk jobban kimozdulni. Olyan helyen már voltunk, ahol az étkezésről mi gondoskodtunk. Igazán kikapcsolódni, pihenni ilyen üdülőben lehet. Meglepő, hogy milyen gazdag, színes, programot állítottak össze részünkre. — Nem zavarják a szülők szórakozását, pihenését a gyerekek? — Én a családos üdülésnek vagyok a híve. Kell az a két hét, hogy teljesen együtt legyen a család. Tudom, hogy a személyzetnek nehezebb. A gyerekek mozgékonyabbak, hangosabbak. Az étkezésnél is figyelembe kell venni őket. A program készítésénél is gondolni kell a jelenlétükre. Nekünk, szülőknek is le kell mondani egy-két dologról. Az a tudat, hogy együtt a család, a gyerekek itt vannak, élményeinket megtudjuk velük osztani, mindenképp megéri! EBBEN AZ ÉVBEN 80 ezer család kapott SZOT- beutalót az országban. Közöttük szép számmal vannak megyénkből is. A 80 ezerből két nógrádi család véleményét hallgattuk meg. Valószínű, hasonló véleményt kapunk, ha másokat kérdezünk meg. Az igények egyre nőnek a családos beutalók iránt. Reméljük, hogy a lehetőségek is ezzel párhuzamosan bővülnek. Jövőre a 80 ezres szám tovább növekedik. Szenográdi Ferene A z utcáról behallatszott egy-egy támolygó részeg éneke, vagy némelyik autóduda mérges hor- kantása, de ennek ellenére bent, a kórházban csend és nyugalom honolt. A sötét folyosókon opálos fénnyel hunyorogtak a tejüvegizzók. Csend volt, szokatlanul nagy csend— Nemsokára éjfél lesz — pillantott karórájára az ügyeletes nővér —, itt az ideje, hogy elinduljak. Nesztelenül lépkedett vászoncipőjében. Minden kórterembe benyitott, minden ágy mellett megállt, figyelt; hallgatta az egyenletes szuszogást. Pulzust tapintott, megtörölte az izzadó arcokat, betakarta a nyugtalanul alvókat, „csak egy korty” vizet adott, majd felszívta és beadta az — ebben a késői időpontban — esedékes injekciókat. — Harmincnyolc beteg és mindegyikükért én felelek — gondolta, miközben behúzta ügyeleti szobájának ajtaját. Szétszedte a kávéfőzőt, vizet csurgatott bele és jól megtömte fekete porral a masinát. Amíg várta a bugyborékoló- kotyogó hangot addig rendet rakott az asztalon sorakozó gyógyszerek, benzines-, jó- dosüvegek és az egyszer használatos tűk között- Egyik lépésénél cipőjének talpa alatt üvegszilánk csikordult. A váratlan zajra összerezzent. — Az este összetört fecskendő darabja lehetett — nézett a kőre, majd négy kanál cukrot tett, időközben megfőtt kávéjába. Leült a fehérre mázolt, kényelmetlen szákra és kortyolgatta a sűrű italt. Éjszakai — Szerencsére nyugalom van az osztályon, de azért már hajnalodhatna — motyogta maga elé és az asztalon heverő könyvet lapozgató. Olvasni próbált, de a betűk gonoszul táncoltak a fehér papíron. Piros* sárga, lila, fekete vonalakká, kék hullámokká, zöld hegyekké változtak. Közben gunyorosan vigyorogtak az ápolónőre, akinek szemeit homokkal szórta tele a fáradtságEkkor sikoltott fel a vészcsengő. Hangja nekicsapódott a falaknak, beleütközött a szekrényekbe, eltévedt, kavargóit a zegzugos folyosókon. A halkan ketyegő óra mutatói rémületükben megdermedtek. Csattanva borult fel a szék, amikor felugrott róla a fehérköpenyes lány. Egy pillanat alatt sorra nézte a kórtermek ajtaja fölé szerelt lámpákat: egyik sem világított piros szemecskéjével. — Akkor az intenzív osztályon lehet valami baj — gondolta már futás közben. — Ármin bácsinak megállt a szíve! — ezekkel a szavakkal fogadta kolléganője és a monitorra mutatott, aminek képernyőjén a máskor oly’ vidáman ugráló zöld manó helyét egyenes, vibráló vonal foglalta el. — Vedd át a-masszálást. én rohanok és hozom a Ruben ballont! A fekete, műanvagból készült lélegeztető készülék maszk-ia rákerült a beteg arcára és ádáz küzdelem kezssolgálat dődött életének megmentéséért- Míg az intenzíves nővér a ballonból juttatott levegőt a tüdőbe, addig az osztályos ápolónő erőteljes, ritmikus mozdulatokkal nyomást gyakorolt a páciens mellkasára. A két nő megállás nélkül, összehangoltan dolgozott. Futva — köpenyét gombolva — érkezett az ügyeletes orvos. Megpöccintette a vészjelző kapcsolóját, a csengő elnémult. — Vegyék ki a feje alól a párnát! — rendelkezett, miközben megemelte az ágy végét, hogy a lábakban levő vénák könnyebben kiürülhessenek, Ezután hosszú ujjaival a férfi nyakán tapogatózott: az artéria karötisz pulzálását figyelte. — Nem tapintható — dör- mögte. — Éva, térdeljen fel az ágyra és teljes erejével nyomja a szegycsontot! — Magának, Mária, egyelőre nincs más dolga, mint továbbfolytatni a lélegeztetést! Négy-öt nyomás a mellkasra. egy-két fúvás a tüdőbe- .. három, négy... egy, kettő. .. Némán teljesítették feladatukat. Arcukon csörgött az izzadtság. fehér köpenyük testükre tapadt- A háromcsatornás EKG-gép képernyőién a zöld egyenes vonal makacsul tartotta magát. Az orvos felhúzta a beteg szemhéjait. — A pupillák tágak, fényre nem reagálnak — állapította meg. — Mária, szívjon fel két ampulla izuprelt, addig én kezelem a ballont — mondta és máris átvette a lélegeztetést. Kercegő reszelőhang, üvegcsörömpölés. S, a nővér sietve hozta a fecskendőt és a jódos pálcát. A vastag, hosz- szú tű a mellkas bal oldalán hatolt be a mozdulatlan testbe- A visszaszíváskor sötéten vöröslő vér áramlott az üveghengerbe, majd a dugaty- tyú lassan megmozdult és a gyógyszer közvetlenül az álló szívbe került. Reménykedéssel telített csend ülepedett az intenzív szobára, ök hárman, még mindig nem adták fel a küzdelmet, hittek az életben, abban, hogy sikerül távol tartaniuk a halálts a képernyőn megje- lent az első kicsi, szinte észrevehetetlen ugráló ábra. Azután még egy.. • megint egy. .. és megszűnt az egyenes vonal, élni, vibrálni kezdett a masina, visszatért a pittyegő hang is. A fekvő ember arca sem volt már harn uszürke— Azonnal kössenek be infúziót! Tegyenek bele adrenalint és káliumot! Tízpercenként ellenőrizzék a pulzust, légzést, vérnyomást! Mária, állandóan figyelje a monitort, ha bármi rendellenességet tapasztal, azonnal szóljon nekem! — pattogtak az prvos utasításai, majd jó éjszakát kívánt és elindult szobája felé. A kórterem ablakával szemközt levő ház szürke tűzfalára vidáman csudálkoztak rá,, a nap első sugarai. Hajnalo- dott. Tőcsér Julianna Gépkészítő üvegesek Az Üvegipari Művek Szerszám- és Készülékgyára Pásztón különböző tevékenységekkel segíti a társgyárak munkáját Az egyetlen olyan „üveges” üzem, ahol semmilyen üvegáru nem készül, azonban munkájuk elengedhetetlen a különböző üvegféleségek készítéséhez. Az ország valamennyi üveggyára részére különböző gépeket berendezéseket gyártanak, részt vesznek azok felújításában, korszerűsítésében. A Budapesti Ampullagyárban dolgozó gépek felújítását határidő előtt elvégzik. Galó József és Orsós Gyula, a karbantartás mielőbbi elvégzésében jelentős részt vállaltak A miskolci üveggyárnak a drótszerkezetes üveg vágására és szakítására alkalmas berendezés készítését vállalták el. A karcagi üveggyár megrendelésére komplett üvegfeldolgozó gépsort, hűtőszalagokat, alapanyagokat keverő berendezéseket állítanak össze, melynek helyszíni szerelését is elvégzik ^ Kulcsár József képriportja ] NöGRÁD — 1978. augusztus 22., kedd *>
