Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
/ Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRÁD AZ MSZMP NOGRÁO MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIV. ÉVF., 196.. SZÁM ÁRA: 1,50 FORINT 1978. AUGUSZTUS 20., VASÁRNAP Megkezdődtek az alkelúynapi ünnepségek a megyében A Munkás-paraszt-katona találkozók — XJi létesítmények A dolgozó nép hatalma szilárd Felavatták a Magyar Hűtőipar zalaegerszegi gyárát Élelmiszeriparunk egyik legkorszerűbb létesítményének a Magyar Híítőipar zalaegerszegi gyárának avatásával ünnepelték alkotmányunk évfordulóját Zalaegerszegen. A zászlódíszbe öltözött hűtőház egyik nagy üzemcsarnokában megtartott nagygyűlésen részt vett és az elnökségben foglalt helyet Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Romany Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Szabó János építésügyi és városfejlesztési minisztériumi államtitkár, Balogh Károlyné, az ÉDOSZ főtitkára. Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Újvári Sándor, a megyei tanács elnöke. A Himnusz elhangzása után Kustos Lajos városi tanácselnök köszöntötte az alkotmány- napi nagygyűlés résztvevőit, majd Farkas Sándor, a hűtöház igazgatója tájékoztatta az ünneplő közönséget legújabb élelmiszeripari gyárunk építéséről, az ellátásban betöltött szerepéről. Az ütemes, jól szervezett munka eredményeként a 11500 tonna befogadóképességű mélyhűtőtároló kevés híján fél évvel a határidő előtt elkészült, s azóta 50 000 tonna húst, baromfit, vajat és mirelitárut fogadott. Negyedévvel korábban fejeződött be a mirelitüzem építése is, s így egy szezonnal korábban kezdhette meg a mélyhűtött árpk a bogyós gyümölcsök, a zöldborsó, a zöldbab, a hasábburgonya és a morzsolt csemegekukorica feldolgozását. Nagy sikernek számít, hogy jelentős időmegtakarítással és a tervezett beruházási költségnél 30 millió forinttal olcsóbban, az előírtnál magasabb műszaki színvonalon valósult meg az új létesítmény. A jeles állami ünnepünkkel összekapcsolt gyáravatáson beszédet mondott Németh Károly. Németh Károly beszéde — Népünk munkája, helytállása. szocialista elkötelezettsége a záloga annak, hogy társadalmi rendszerünk, a dolgozó nép hatalma, a proletárdiktatúra rendszeré szilárd — hangsúlyozta a Központi Bizottság titkára. — Méltón lehetünk büszkék az elvégzett munkára, amelynek eredményeként a XI. kongresszus óta eltelt időszakban 1s előrehaladtunk a szocializmus építésében. Javultak A népgazdaság fejlesztésének feladatait, amelyek a korábbi évekénél nagyobbak és bonyolultabbak, általában teljesítettük. ötéves tervünk időarányos céljait, legfőbb előirányzatait elértük, illetve megközelítettük- A magyar népgazdaság alapjai szilárdak. Népünk élet- körülményed a nehezebb gaz" dasági feltételek ellenére is javultak, bár az életszínvonal emelkedésének ütemét a reális lehetőségekhez igazodva valamelyest mérsékelnünk kellett. Nem csökkentettük viszont. hanem növeltük a lakásépítést, a kommunális beruházásokat, országosan és összességében javítottuk az áruellátást. — Ami az idei első fél év gazdasági fejlődését illeti lennek alapján arra lehet következtetni, hogy a magunk elé tűzött célokat a legtöbb területen elérhetjük. Az ipari termelés a tiszteletet érdemlő erőfeszítések eredményeként a tervezettet valamelyest meghaladó mértékben, 6,4 százalékkal nőtt. A termelés növekedése a munkatermelékenység emelkedéséből származott. Kedvező. hogy azok az iparágak fejlődtek gyorsabban, amelyek célkitűzéseink szerint is fejlesztendők. A mezőgazdaság is teljesítette időarányos feladatait. A gazdag termés, amely fedezi hazai szükségleteinket és a terveinkben szereplő exportra is lehetőséget nyújt, biztonságban van. Joggal illeti tisztelet a mezőgazdaság dolgozóit, a kom- bájnosokat ' és mindenkit, aki ebben a nagyon nehéz és a lakosság ellátása, a népgazdaság szempontjából oly’ fontos feladat megoldásában tudása, szorgalma, képessége legjavát adva becsülettel helytállt. Köszönet és elismerés érte az ország és mindannyiunk nevében! — Kötelességünk — folytatta Németh Károly —, hogy reálisan szemléljük a helyzetet, ezért rá kell mutatf ni munkánk fogyatékosságaira is. A párt intézkedései a nagy átfogó célt, népünk életszínvonalának védelmét, emelését. a szociálpolitikai, társadalmi, kulturális feladatok megvalósításához szükséges anyagi bázis szélesítését szolgálják. Határozottaiföan előre Gondolkodásunkat, munkánkat is ezekkel a magasabb követelményekkel kell összhangba hozni. A gazdasági egyensúly helyreállítása, az életszínvonal rendszeres emelése megköveteli, hogy határozottabban lépjünk^ előre a gazdasági hatékonyság, a versenyképes export/ fokozásában- Ebben jelentős szerepet kell betöltenie elsősorban a termelési szerkezet korszerűsítésének és a gazdasági szabályozás ezt is segítő továbbfejlesztésének. Üzemi és népgazdasági méretekben mozgósítsuk belső tartalékainkat; mindenütt használják ki jobban a korszerű gépeket, tegyék szervezettebbé, a munkát, gazdálkodjunk jobban az anyaggal, energiával és nem utolsósorban az élőmunkával. Sürgető feladat, hogy közös erővel megoldjuk az ország munkaerejének lehető leggazdaságosabb hasznosítását. Ha a helyzet megköveteli, sehol sem szabad visszariadni a munkaerő észszerű átcsoportosításától sem üzemen belül, vagy éppenZászlóiéi von ás séggel az üzemek és a nép- gazdasági ágazatok között Jobban ki kell aknáznunk anyagi és szellemi erőforrásainkat itthon és a nemzetközi kapcsolatokban egyaránt Továbbra is az a legfontosabb, hogy minden tekintetben erősítsük a gazdasági együttműködést a Szovjetunióval, a KGST tagországaival. Emellett továbbépítjük kapcsolatainkat a fejlődő országokkal és gazdasági együttműködésünk révén is segítjük őket kivívott nemzetközi függetlenségük megszilárdításában- Az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök alapján együttműködésre törekszünk a kapitalista országokkal is. Anyagi és szellemi erőink ismeretében elmondhatjuk: képesek vagyunk a nagyobb és jobb teljesítményekre • a gazdasági életben csakúgy, mint a szocialista építés valamennyi területén. Céljaink valóra váltásának legfőbb feltétele adott. A párt Központi Bizottságának az az alapvető következtetése, hogy a XI. kongresszus óta nehezebbé vált feltételek ellenére fő politikai irányvonalunkon, az V. ötéves tervben megjelölt fő gazdasági céljainkon változtatni nem kell, megegyezik népünk tapasztalataival is. A párt, a kormány, a nép egysége, egyetértése pedig mindig úrrá lett a gondokon- Ezután is így lesz. Alkotmányos. létünk forrása, az országot fenntartó és a szocialista fejlődés útján előrevivő erő népünk bizalma a szocialista célokban, pártunk politikájában és az ennek alapján végzett munkája, tanúsított helytállása — zárta beszédét Németh Károly. Az alkotmány ünnepének tiszteletére szombat délután az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját. A Gellérthegyen ugyancsak katonai tiszteletadás közepette vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. (MTI) Az ünnnepség további részében kitüntették a gyárépítésben élenjáró dolgozókat, majd Felházi Sándor, a Zalaegerszegi Állami Gazdaság dolgozója és Tamás Lászlóné, a zalaegerszegi termelőszövetkezet dolgozója az űj búzából készült kenyeret nyújtotta át Németh Károlynak. A nagygyűlés az Internacio- nálé hangjaival fejeződött be. majd Németh Károly jelképesen üzembe helyezte a Magyar Hűtőipar 10. gyárát. Ezután az ünnepség résztvevői megtekintették az ország legújabb élelmiszeripari létesítményét. (MTI) Ma reggelre zászlódíszbe öltözött a megye két városa, »valamennyi községe. A lakóházakat, az intézményeket, a középületeket nemzetiszínű, s a munkásosztály vörös zászlaja díszíti. Az üzletek kirakataiba kikerültek az augusztus 20-át, alkotmányunk napját méltató plakátok is. Tegnap elkezdődött az alkotmánynapi ünnepségsorozat a megyében. Az üzemekben, hivatalokban, intézményekben röpgyűléseken emléj keztek alaptörvényünk 29. évfordulójáról. Számos nelyen több rendezvényre is sor került. Balassagyarmaton például aszfaltrajzversenyt rendeztek a gyermekek részere, megnyitották a népi díszítő- művészeti kiállítást. Az utcaszínház keretében a Madách irodalmi színpad előadásara is sor került. A pásztói járásban is megkezdődött az ünnepségsorozat. Tegnap Pásztón megemlékezést szerveztek az évforduló alkalmából. Kállón a délutáni órákban ünnepélyes keretek között adták át az új ABC- áruházat és bisztrót. Ma tovább folytatódik az augusztus 20-i ünnepség me- gyeszerte. Balassagyarmat város ipari és a járás termelőszövetkezeti dolgozóinak, a határőrök részvételével munkás- paraszt-határőr találkozóra kerül sor ma a városban. Térzene köszönti a balassagyar- ráati és a városba érkező dolgozókat a Palóc Múzeum előtt, majd 9 órakor ünnepi nagygyűlésre kerül spr, amelyet a Hazafias Népfront megyei titkársága, a szakszervezetek megyei tanácsa, Balassagyarmat város és járás pártbizottsága szervez. A nagygyűlés előadója Hajós Sándor vezérőrnagy, a BM-határőrség országos parancsnokának első helyettese lesz. A nagygyűlést a határőrség központi zenekarának és fővárosi művészek közreműködésével kultúrműsor követi. Balassagyarmaton rendezik meg az országos meghívásos autósügyességi versenyt. A Palóc Múzeum egész nap az érdeklődők rendelkezésére áll. Több kiállítás is gazdaggá teszi az ünnepet. Ünnepséget szerveznek a balassagyarmati járásban Bérceién, ahol a házigazdák mellett Galgaguta, Nógrádkövesd, Becske és Szécsénke lakói vesznek részt. A pásztói járásban is tovább folytatódik az ünnepi sorozat. Palotáson térzene fogadja a 15 községből meghívott vendégeket, majd 10 órakor nagygyűlésre kerül sor, melynek szónoka dr. Boros Sándor kulturális miniszter- helyettes lesz. Teljesül a palotás! ak vágya, 11 órakor ünnepélyes keretek között adják át a községben a körzeti művelődési házat és könyvtárat. Mindjárt gazdag kulturális és sportprogramról is gondoskodtak. A palotásiak mellett ott lesznek az erdőkürtiek, a szurdokpüspökiek, a va- nyarciak, sőt meghívták a mezőkeresztesi férfikart is. Lovasbemutató, szabadtéri bál zárja majd a palotási ünnepségsorozatot. Augusztus 20-án Rimócon szervezik az ötödik Palóc szőttes kulturális napok bemutatóját, Varsány, Nógrád- sipek, Rímóc, Nagylóc és Hollókő községek öntevékeny művészeti csoportjainak Közreműködésével. A rendezvény ünnepi előadója Mészáros Ottó, a megyei tanács apparátusi pártbizottságának titkára. Augusztus 20-át, alkotmányunk törvénybe iktatásának 29. évfordulóját a kialakult hagyományok szerint népünne- pély-jellegű rendezvényekkel, aratási ünnepségekkel, munkás-paraszt találkozókkal, kulturális és sporteseményekkel teszik színesebbé, emlékezetesebbé a rétsági járásban. A járási alkotmánynapi ünnepségek keretében munkás-paraszt-katona találkozóra kerül sor ma Bánkon, Nagyorosziban és Nógrádon. Munkásparaszt találkozót rendeznek Diósjenőn, Romhányban, Nőtincsen és Nézsán. Mátraverebélyben rendezik a salgótarjáni járás központi ünnepségét. A politikai ünnepség előadója itt Szomszéd Gy. István országgyűlési képviselő. A járás több községében aratási ünnepségeket, sport- és kultúrműsorokat szerveznek, hogy gazdaggá, színessé tegyék a mai napot.