Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)
1978-08-19 / 195. szám
Ötvenhétmillió hallgató A tüdővizsgálat új lehetőségei Bronehográfiai vizsgálat Európa egyik legmodernebb tüdőkórházában, az NDK-ban, az Erfurt melletti Bad Berkában Az idősebb korosztályok még jól emlékeznek a tüdő- baj pusztítására, amely nemcsak hazánkban, hanem Európa többi országaiban és az USA-ban is rendkívül elterjedt volt. Ez a súlyos helyzet kezdeményezte már a múlt század közepén a tbc elleni szervezett küzdelmet. Hála a tbc-gondozó és -gyógyító hálózatnak, számos új diagnosztikai módszernek, az antibiotikumok felfedezésének, korunkra a tuberkulózis elveszítette korábbi: jelentőségét. A jól kiépített tbc-há- lózat — megfelelő átcsoportosítás után — ráállt az ösz- szes többi tüdőbetegség elleni küzdelemre. Időközben a korábbi belgyógyászatból kivált és önálló tudományággá fejlődött a tüdőgyógyászat, amelynek az össztüze ma már nem a tuberkulózis, hanem elsősorban a tüdőrák, a krónikus bronchitis és a szilikózis ellen irányulhat. A tüdőgyógyászat egyik új, sokatígérö területe a bron- chológia lett- Ennek egyik módszere, a bronchográfia, amely felvilágosítást ad a hörgőrendszer anatómiai viszonyairól, a hörgőelágazásról és a hörgőrendellenességekről, a hörgők tágulatairól; vagy szűkületeiről. A műtét előtti kivizsgálásban egy-egy elváltozás helyének a megállapítását segíti azzal, hogy az adott területhez vezető hörgőt kirajzolja. A hörgőket jódvegyületek vizes oldataiból álló kontrasztanyaggal töltik fel, miközben a beteg a röntgenasztalon fekszik helyi érzéstelenítésben vagy altatva. Az ilyen állapotban készült röntgenkép képerősítőn, vagy ipari televízió képernyőjén jelenik meg, amelyek nagy előnye, hogy a vizsgálat világosban is elvégezhető és a vizsgáló személyek sugárterhelése így kisebb. A kontrasztanyaggal való feltöltés után —amely kiterjedhet kisebb, vagy nagyobb tüdőrészletre — több irányból készülnek a röntgen- felvételek, így a térbeli tájékozódás pontosabbá válik. A gümőkór és a daganatok diagnosztikájában leggyakoribb módszer a bronchoszkó- pia, vagy hörgőtükrözés. Olyan fémcső segítségével végzik, amely a .főhörgőkbe is levezethető» erős fényforrással van felszerelve és különböző lencséket foglal magában- Az eljárás csak csekély kellemetlenséget okoz a betegnek, mégis leginkább helyi érzéstelenítésben, vagy rövid altatással végzik. A rendellenességet az orvos ennél a vizsgálatnál közvetlenül érzékeli, gyakran azonban együtt alkalmazzák a bronchográfiával. Idegen nyelvek oktatása a Szovjetunióban A Szovjetunióban az idegen nyelv tanulása minden középiskola és főiskola,» tanulmányi programjának elválaszthatatlan része. Az idei tanévben a közép- és felsőiskolák idegen nyelvet tanuló hallgatóinak száma megközelítette az 57 milliót. Az országban 12 idegen nyelvek főiskolája és valamennyi nagyvárosban legalább egy felsőfokú nyelvet oktató intézmény található. A Külföldi nyelvekkel foglalkozó legismertebb főiskola a Maurice Thorez idegen nyelvek főiskolája. * Tudósítónk beszélgetett Marja Borodulina professzornővel, az intézet rektorával, akinek szűkebb szakterülete a német nyelvoktatás módszertana. Rektori költelezettségét és tudományos munkáját ösz- szekapcsolja az oktatói gyakorlattal. Több alkalommal választották meg a német nyelvtanárok nemzetközi szövetségének elnökségi tagjává. — Főiskoláink tolmácsokat és tanárokat képez — mondja M. Borodulina. — Évente 400 végzős hallgatónk van. Valamennyi két nyelvet beszél magas szinten. A képzett szakemberek számát az irántuk mutatkozó igények szabják meg. Ezért hallgatói létszámunk viszonylagos állandósága mellett az egyes nyelvet tanulmányozók száma bizonyos változást mutat. — Mi ennek az oka? — Több oka van. Az ingadozás elsősorban a tolmácsokat érinti. A tanárok iránti igény szinte állandó. Vegyiik például az Inturisztot, vagy a külkereskedelmi minisztériumot. Sok végzős hallgatónk helyezkedik el e két intézménynél. A különböző nyelveket beszélő tolmácsok iránti igény attól is függ, milyenek a kapcsolataink az adott nyelvet beszélő országgal. Általában az a helyzet, hogy nem tudjuk teljes mértékben kielégíteni a végzős hallgatók számát illető igényeket. — Mire tanítják hallgatóikat a nyelven kívül? — Elvben mindarra, amire a többi szovjet főiskola: szeretnénk, ha végzős hallgatóink jó szakemberek és társadalmilag aktív polgárok lennének. A jó német nyelvű szakem- sreknek például ismernie ell a német nyelvet Deszélő jelenlegi életét. És itt nem csupán a tanulmányi program követelményéről, különleges tanfolyamokról és vizsgákról van szó. Arról a mély érdeklődésről beszélek, amely ót kell, hogy hassa a szakembert egész életén keresztül. Hallgatóinknak sok ismerettel kell rendelkezniük arról a népről, amelynek nyelvét tanulmányozzák. Ehhez minden lenet- séges feltételt megteremtünk számukra. — Milyen feltételekre gondol a különleges tanulmányi programokon kívül? — Elsősorban az adott nyelv képviselőivel való közvetlen érintkezésre gondolok, intézetünkben állandóan 200—250 külföldi hallgató tanul. Százan töltenek nálunk különböző időt tanulmányúton és a mi hallgatóink is utaznak az NDK-ba, Angliába, Francia- országba, az Egyesült »\lla- mokba és más országokba. Az ismeretek megszerzésének másik útja — a könyv. Iskolánknak gazdag könyvtára van. Moszkvában működik az .idegen nyelvek könyvtára, ahol hallgatóink állandó látogatók. N ág rád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat BŐRKABÁT. ÉS BUNDAVÁSÁR mától Salgótarjánban a PÉCSKÖ ÜZLETHÄZBAN, Balassagyarmaton az IPOLY .ÁRUHÁZBAN bőrkabátok, bundák gazdag választékát kínáljuk. Már most érdemes vásárolni, mert most a legnagyobb a választék. écsko özletház ruházati áruház BALASSAOYAMMAT Apróhirdetések A zene háza A leningrádi Masztyerszkaja kát. Az oktatás^ 11 eve alatt a utca egyik régi épületében ta- gyermekek a középfokú képesi- lálható a Rimszkij-Korszakov téssel együtt általános iskolai gyermek-zeneiskola. A kiváló ze- zenetanári oklevelet is kapnak, neszerzö, a későbbi híres operák Az iskola végzett hallgatói ko- szerzője több mint 100 évvel ez- zlil sokan híres zenészek lettek, előtt alapította a zeneiskolát. Alekszanör Sztyepanov előadóművész 1973-ban a „Prágai ta- A Szovjetunióban a gyermek- vasz” fesztivál győztese lett. Ma otthonok egész hálózata alakult a Leningrádi Állami Opera- és ki. a szüleiket elveszített gyerme- Balettszínház zenekarának tagja, kék számára. Évente nyár elején Dmitrij Piguzov pedig a harsoná- pedagógusok látogatják végig a sok Moszkvában megrendezett leningrádi, pszkovi, arhangelsz- össz-szövetségi versenyének okle- ki, novgorodi és más területek véllel kitüntetett nyertese, jelen- gyermekotthonait. Felkutatják a leg a Moszkvai Állami Akadé- lehetséges apróságokat, akik az- miai Színház szimfonikus zene- után a leningrádi gyermek-zene- karának tagja. Képünkön: Első- Iskolában folytatják tanulmányai- osztályosok zeneórjája. 6 NÓGRÁD — 1978. augusztus 3?.. szombat Pályásától hirdetünk as alábbi munkakörök betöltésére: 1 fő beruházási oszt. vez. vagy csop. vezető felsőfokú végzettség beruházói szakvizsga, legalább 5 évi gyakorlat. 1 fő építőipari kalkulátor közép- vagy felsőfokú építőipari végzettség, beruházói szakvizsga, legalább 5 évi gyakorlat. 1 fő építész tervező felsőfokú ép. ipari végzettség, legalább 5 évi gyakorlat, A vagy B tervezői kategória. 3 fő műszaki ellenőr közép- vagy felsőfokú szakmai végzettség műszaki ellenőri szakvizsga, legalább 5 évi gyakorlat. 2 fő építész szerkesztő-rajzoló középfokú végzettség. Bérezés a 18/1977 ÉVM és 16/1976 Mü.M. rendelet alapján, a vállalati kollektív szerződés szerint történik. Pályázatot részletes önéletrajz, szakmai gyakorlat, végzettség és fizetési igény megjelölésével „Országos hatáskörű vállalat” jeligére a NÖGRÁD kiadóba kérjük. TRABANT 601-es 1979. júliusáig műszaki vizsgázott, eladó. Csépe, Tar, Szondy u. 81. SZÉP fekvésű házhelyek és egy víkend- telek eladó Salgótarjánban, Damjanich út végén. (Rokkanttelep). Érdeklődni 13-00 telefonon. 18— 20-ig Pécskő út 5. 1. lépcsőház, in. em. 2. WARTBURG 353-as ötvenezer forintért eladó. Somoskőújfalu, Rákóczi út 191. ZSIGULI 1200-as hároméves, friss műszakival, megkímélt állapotban eladó. Érdeklődni: Karancslapujtő, Kossuth út 2/c. Sági Simon, péntek, szombat délután. KÜLÖN bejáratú szoba, konyhás lakrészt keresek 20 000 Ft előleggel „Sürgős 32-33’* jeligére a kiadóba. 250 köbcentis Jáva pótalkatrészekkel együtt eladó. Érdeklődni lehet, Nagylóc, Rákóczi út 72. ERESZTVÉNYBEN kétszintes faház, alul pince, áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: 28-28/3 mellék, telefonon délután ötig, NAGYBATONYI 1 és fél szobás I. emeleti tanácsi komfortos lakásomat elcserélném hasonlóra, balassagyarmatiak előnybe. Érdeklődni: Piliny, Iskola út. 89. Juhász Ferenc. ZAGYVARÓNÁN Iskola út 38. szám alatti kétszobás családi ház eladó. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekhez AUTÓBUSZVEZETŐT keresünk. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. HŰTŐGÉPEK ELADÁSA, JAVÍTÁSA, SZIFONOK, SZIFON- ALKATRESZEK ÉRTÉKESÍTÉSE LEHEL MÁRKASZERVIZ. Salgótarján. Arany János u. 3-13. A megvásárolt hűtőgépet 24 órán belül díjtalanul házhoz szállítjuk. RAMOVILL A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN. t PÓTMAMÁT keresek a három-, és hétéves gyermekeim mellé a Kemerovolakótelepre, minden páratlan hétre délután 16—20 óra között. Cím a kiadóba. KERTES családi ház eladó. Érdeklődni Salgótarján, Móricz Zsigmond út 23. FIATAL házaspár egy gyerekkel maximum l és fél évre albérleti szobát keres ,,1000—1200 forintért 50381” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. IE rendszámú Skoda S 100 1980-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni: Salgó u. 25. fsz. 3. 500 négyszögöl közművesített családi ház építésére alkalmas telek eladó. Érdeklődni: Sebők. Nőtincs, Szabadság út 36. SZÉP fekvésű bérleménytelek termőre forduló gyümölcsfákkal, pincével, faházzal átadó. Érdeklődni: 27-41 telefonon augusztus 21-től 14 óra után. KÉT hároméves sodrott csikó és gumis döntőskocsi eladó. Balassagyarmat, Ságvári út 20. ELADÓ, Pásztó központjába 2 és fél szobás összkomfortos öröklakás. Érdeklődni lehet Dr. Farkas, Pásztói ÜMK. ELCSERÉLNÉM 1+2 félszobás, új tanácsi lakásomat Salgótarján környéki családi házra. „Sebaj-télén 50379” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe.