Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-18 / 194. szám

Salgótarjánban a Salgó Cipőipari Szövetkezetben az elmúlt esztendőben 202 ezer pár láb­belit gyártottak 41 millió forint értékben. Az idei tervek szerint közel 35 ezer párral többet gyártanak, melynek termelési értéke 48 millió forint. A képen Szilágyi Lajos, a Dózsa György Szocialista Brigád tagja a Kontúr présgépnél munka közben —b— Felmérés az öregek körében Ezernyi gondozott Salgótarjánban Növekszik az idősek száma — Kevés napközi otthon működik Mindenki egyetértett azzal a felszólalóval, aki a végrehaj­tó bizottság tagjaként, a leg­utóbbi salgótarjáni tanácsi vb-ülésen így fogalmazott: — Ez a testület nem ismert lehetetlent, amikor a gyere­kekről kellett dönteni, amikor a város fiatalságát kellett se­gíteni. Másként lenne, amikor az öregek helyzetét vizsgál­juk? Nincs másként, mint azt vb- ülésen elfogadott határozatok és állásfoglalások is bizonyít­ják. Fokozott figyelem nyilvá­nul meg az idős korúak hely­zetének megismerésére. Hatá­rozatban mondta ki, egyebek között, a tanácsi testület, hogy még ebben az esztendőben, az egészségügyi bizottság és a Vöröskereszt közreműködésé­vel, széles körű felmérést kell végezni a városban élő idős korúak körében. A városi ta­nács egészségügyi osztálya pe­dig, a felmérés tapasztalatai alapján, az év végére külön feladattervet dolgoz ki. Tehát a tisztánlátást, . a feladatok megismerését és meghatározá­sát kötelezővé tette a végre­hajtó bizottság! Elmaradva minden állagtól A nagyobb figyelem, a vál­toztatni akarás mindenképpen időszerű Salgótarjánban, hi­szen például a máshol már nagy népszerűségnek örvendő öregek napközi otthonainak számában, befogadóképességé­ben is rendkívül jelentős az elmaradás. A város tízezer hatvan éven felüli lakósara mindössze 44—45 férőhely jut az öregek napközi ottho­naiban. Ezekből kettő műkö­dik a városban, egyenként mintegy húsz férőhellyel. A napközi otthonok befogadóké­pességének aránya országosan megközelíti á százat, de a me­gyei is a hetven felett van tízezer hatvan éven felüli la­kost számítva (!). A feladat­terv, s előtte a széles körű fel­mérés, nyilván megerősíti azt a törekvést, hogy az igények ismeretében, s annak arányá­ban újabb öregek napközi ott­honai létesüljenek Salgótar­jánban. Gondolni kell azonban azok­ra is, akik viszonylag maga­sabb nyugdíjjal rendelkeznek. Részükre az úgynevezett ön­költséges ellátási forma beve­zetése lenne a legcélszerűbb. Követve ezzel azt a városi koncepciót, hogy később eset­leg nyugdíjasok háza is épül­jön a városban. A rendelkezésre álló adatok szerint, a jövőben tovább nö­vekszik az idős korúak ala­nya, s ezen belül természete­sen azok száma is. akik a szociális gondoskodás valami­lyen formáját szeretnék igény­be venni/ Jelenleg a város 47 ezer lakosának több mint 13 százaléka jutott túl a munka­képes koron, s egyre több az olyan öreg ember, aki egyedül él. A rendszeres segélyben ré­szesülőkön kívül évente átla­gosan mintegy 150 rászoruló kap rendkívüli segélyt. Ezen kívül a társadalmi szervekkel közösen, a városi tanács ille­tékes osztálya még további kétszáz öreget gondoz és pat­ronál. Tartási szerződéssel Salgótarjánban 34 öreg ember rendelkezik. A városban je­lenleg mintegy kilencszáz idős korú részesül a szociális gondozás valamilyen formájá­ban. Segély évente négyszer ? A szociális ellátás és gon­doskodás számos formája va­lósul meg a gyakorlatban. Az idős korúak helyzetének is­mertetésénél maradva érde­mes hangsúlyozni, hogy a tel­jes összegű segély összege je­lenleg megközelíti az ezer fo­rintot, pontosabban szólva: 940 forint, havonta. A teljes összegű segélyezettek száma csökken ugyan, ugyanakkor egyre nagyobb igény mutatko­zik az úgynevezett részsegé­lyek iránt. S mivel az idősek száma növekszik, szükség van a rendkívüli segélyekre is. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy a rászoruló, indokolt esetben, évente négyszer kap­jon rendkívüli segélyt is. Ez természetesen a rendszeres se­gélyezettekre vonatkozik. Ez­zel a lehetőséggel a városi ta­nács csak részben tudott élni, megfelelő anyagi keretek hiá­nyában. Ügy tűnik, hogy mintegy kétszázezer forintra lenne szükség ahhoz, hogy a négyszeri rendkívüli segélye­zés megvalósuljon. S ezzel összefüggésben ke­rült a figyelem előterébe az a nem éppen szerencsés gyakor­lat, hogy az ügyintézők más­irányú elfoglaltsága miatt ez a munka kampányszerűen ha­lad, s főként az év végere korlátozódik. Pedig éppen év közben nagyobb az idős korú­ak igénye a rendkívüli segé­lyekre. A gyakorlaton változ­tatni akarnak, s egy friss ha­tározat szerint létrehoznak egy csoportot, amely a szoci­álpolitikai munkát összefogja, irányítja a jövőben. A város perifériáján A házi szociális gondozás ugyancsak a fejlesztendő fel­adatok között szerepel. Ezt a munkát nagyrészt hivatásos gondozónők látják el. A leg­több gondozott személy a vá­ros szélén, alacsony komfort- fokozatú lakásban, régimódi háztartás közepette él. Ezért a gondozónőknek gyakorta megterhelő fizikai munkát kell végezniük. Segítenek a tiszteletdíjasok is, akik jelen­leg huszonnégyen vannak, s ilyenformán összesen 84 idős korú házi szociális gondozását végzik rendszeresen. Nehéz tiszteletdíjas gondozót találni erre az összetett, gyakorta ko­moly erőpróbát jelentő mun­kára. A területi gondozást várhatóan elősegíti majd a tervezett felmérés, amely a feladatokat is megmutatja. (T. Pataki) az üzemi demokráciáról Az üzemi, munkahelyi de­mokrácia továbbfejlesztése napjaink egyik legfontosabb társadalompolitikai kérdése. Lényege csakúgy, mint szük­ségessége ma már alapvetően tisztázott: kialakultak az el­gondolások a továbbfejlesztés fő útjára, módjaira is. Ezek az elgondolások immár széles­körűen érvényesülnek, hatnak az üzemi, vállalati élet min­dennapi gyakorlatában. E gya­korlat tapasztalataiból eredő gondolatok, meglátások össze­gyűjtése, a további értékelés­re, elemzésre váró kérdések megvitatása volt a célja an­nak az eszmecserének, amely a párt elméleti-politikai fo­lyóirata, a Társadalmi Szemle oldalain folyt több mint három­negyed esztendőn át, s amelynek folyamán huszonöt írás látott e témában napvilágot.' Sok ismeretet adott ez az eszmecsere az olvasónak. Olya­nokat, amelyek további gon­dolkodásra serkentenek, s egyúttal kedvezően fejleszthe­tik, gazdagíthatják a gyakor­latot. A szerteágazó, sok té­mát érintő vitának ez alka­lommal csupán néhány gon­dolatára hívhatjuk fel a fi­gyelmet. Az érdekek egyeztetésének színtere ♦ Az üzemi demokrácia a munkahelyi kollektívák, a dol­gozók — közvetlen vagy köz­vetett — részvételét jelenti a vezetésben, a döntésekben, a vállalati célok, elhatározások kialakításában. Igényli tehát a különböző vélemények fel­színre jutását, adott esetben az eltérő álláspontok közötti vitát, a nézetek egyeztetését A Társadalmi Szemlében fo­lyó eszmecsere ezt a felisme­rést tovább mélyíti felhívta a figyelmet, hogy ez esetben szükség van a társadalmi fo­lyamatok materialista megkö­zelítésére, vagyis a vélemé­nyek mögött észre kell venni az ezeket meghatározó érde­keket. Az üzemi demokrácia fórumain tehát nem egyszerű­en a dolgozók véleménye nyilvánul meg, hanem kifeje­ződnek az érintett személyek és csoportok közvetlen érde­kei is. A szociológiai elemzések ki­mutatták és a mindennapi ta­pasztalatok meggyőzően tanú­sítják, hogy a közvetlen érde­kek érvényesítésére irányuló törekvések egyeztetése a mun­kahelyek életében mindig is „jelenlevő” folyamat. Az üze­mi demokrácia kibontakozása ebből a szempontból azért je­lentős, mert intézményes ke­reteket nyújt az érdekek ki­fejezésére, szükség esetén ösz- szecsapásra, s az egyeztetés a kollektíva nyilvánossága előtt az érintettek, illetve képvise­lőik részvételével történik. Ez jobb feltételeket teremt ah­hoz, hogy a célokat a valósá­gos érdekviszonyok ismereté­ben, azok alapján határozzák meg. Idejében és sikeresen oldhatók fel olyan érdekellen­tétek, konfliktusok, amelyek különben a folyamatok mé­lyén meghúzódva megosztanák a kollektívát. Ha az üzemi demokrácia e lehetőségével tudatosan élnek, jóval kedve­zőbbek a feltételei egy-egv munkahelyi kollektíván belül a cselekvés valóságos egységé­nek megteremtéséhez, az össz- vállalati és ezen keresztül a népgazdasági érdekek tényle­ges érvényesítéséhez. így van ez megyénk üze­meinek döntő többségében, el­sősorban a nagyvállalatoknál. A feltételek kialakítása A Társadalmi Szemle olda­lain folyó vita résztvevői kö­zött éppúgy, mint társadal­munkban teljes az egyetértés abban, hogy országunk társa­dalmi-politikai viszonyai ked­vező feltételeket nyújtanak az üzemi demokrácia tovább­fejlődéséhez. De az eszme­csere szinte minden résztvevő­je rámutatott, hogy az általá­nos feltételek mellett nem ke­vésbé fontosak a helyi körül­mények. „Az, hogy egy de­mokratikus fórumnak, részvé­teli formának van-e tartalma, és milyen tartalma van. el­választhatatlan a vállalat, a munkahely konkrét viszo­nyainak összességétől” — hangsúlyozta a vita egyik résztvevője. A hozzászólók eb­ből kiindulva nagy figyelmet szenteltek annak a kérdésnek, milyenné kell formálni a vál­lalati szervezetet, az irányítás, a dönté? rendszerét, a terme­lés és a gazdálkodás rendjét ahhoz, hogy a dolgozók ne csak formálisan, hanem való­ságosan részesei lehessenek a vezetésnek. Ennék a feladatnak sok eleme, tényezője van, ame­lyek a vállalat nagyságától, jellegétől, feladatkörétől füg­gően helyileg eltérőek. Álta­lános elvnek tekinthető a bel­ső irányítási mechanizmus olyan meghatározása, amely az alsóbb vezetési szinteknek is megfelelő jogkört és fele­lősséget biztosít., Nem kevésbé lényeges a döntési jogkör egy­értelmű szabályozása, az egyes testületek, fórumok sze­repének, rendeltetésének vilá­gos meghatározása, a tervezés, a belső elszámolás, az ellen­őrzés célravezető rendszeré­nek kialakítása. Az eszmecse­re egyik fontos következteté­se volt, hogy mindenütt meg lehet találni azokat a formá­kat és kereteket, amelyek a helyi körülmények között op­timálisan biztosítják mind a hatékony gazdálkodást, mind pedig a dolgozóknak az irá­nyításban történő részvételét. Természetesen semmilyen irá­nyítási rendszer sem küszö­bölhet ki minden ellentmon­dást, ezt irreális lenne el­várni. A cél olyan feltételek és körülmények kialakítása, amelyek között ezek az ellent­mondások a lehető leggyor­sabban és legeredményesebben oldhatók fel. A szubjektív tényezők Az optimális feltételek és körülmények kialakítása nél­külözhetetlen. Enélkül az üze­mi demokrácia kibontakozta­tása jámbor óhaj vagy üres szólam maradna. Azonban csak az objektív tényezők nem elegendőek. Az eszmecsere több résztvevője figyelmezte­tett: tévedés lenne azt gondol­ni, hogy az érintettek eleve örömmel fogadják az irányí­tásban való részvétel lehető­ségét és azonnal élnek is ve­le. Valójában ehhez fel kell kelteni az igényt, s ez nem is olyan egyszerű. A beosztottak számára ugyanis ez — az egyik cikk szavaival élve — „munkát, többletfeladatokat, felelősséget hoz..., azaz felké­szülést, tájékozódást, tanulást tehát időt és energiát igényel”. Mi több nemegyszer igényli konfliktusok, összeütközések vállalását is a vezetéssel vagy más dolgozókkal. Mindezeknek a vállalására csak az késztetheti tömegesen a dolgozókat, ha úgy ítélik meg, hogy a részvétel az em­lítettek ellenére „megéri”, vagyis szavuk meghallgatásra talál, észrevételüknek van fo­ganatja. Ez pedig — a szer­vezeti feltételek mellett — nem kis részben a vezetők magatartásától, hozzáállásától függ. Ilyen értelemben a ve­zetők és beosztottak szemlé­lete, magatartása kölcsönösen hat egymásra, alakítja egy­mást. Mindkettő formálásában ugyanakor lényeges szerepe van a politikai szervezetek, mindenekelőtt a pártszervezet tudatos nevelő, meggyőző munkájának. Ennek a politi­kai munkának a tartalma nem utolsósorban annak bemuta­tása, érzékeltetése, hogy mind a vezetők, mind a beosztot­tak közvetlenül érdekeltek az üzemi demokrácia érvényesü­lésében, mert az végső soron jobb feltételeket teremt mind saját feladataik ellátásához, mind pedig az egész munka­helyi kollektíva tevékenysé­géhez. Ez az érdekeltség ob­jektív tényező, de szükséges tudatosítani, az érintetteket er­re ráébreszteni. A Társadalmi Szemlében le­folytatott vita ehhez a tevé- kenységez sok gondolatot, jó „muníciót” adott. Egyúttal az eddiginél sokrétűbben mutatta be azokat a kapcsolódásokat, amelyek egyfelől a szemlélet és magatartás formálása, más­felől a gyakorlati-szervezeti intézkedések és lépések között fennállnak, amelyek figye­lembevétele elengedhetetlen az üzemi demokrácia további fej­lesztésében. • Gyenes Remekül tegye dolgát... — Egypáran azt mondják: bolond ember, aki szeret dolgozni. Nevetünk rajta egyet, tán még bólogatunk is, pedig nem igaz. Mert azt, amit egy munkás nap mint nap végez, szeretni muszáj. Ügy talál benne örömet, ak­kor töri magát az egyre jobb és jobb munka végett. Kü­lönben meg szenved a mű­szak alatt, még az is lehet: belebetegszik... Derűs egyszerűséggel mond­ta ezeket Kakuk Gyula, a salgótarjáni bányagépgyár vasszerkezeti lakatosa- Zö­mök, erős ember; borostás ar­cán a mindennapi fejtörés, a gondolkodással végzett mun­ka jelével. Kamaszként került az üzembe, itt tanulta ki a szak­mát, s már még egyszer ‘ka­masszá serdült volna,. mióta átvette a „segédlevelet”. A szakma fokozatosan vált kedvessé neki, mert az iskola kijártával egy másik vásas- szakmába kívánkozott. De fikarcnyit se bánkódott a másikért, alaposan beletanult a „vasszerkezeti lakatosság­ba” és idestova tizenhat esz­tendeje — Jevtusenko cím­adó szavaihoz igazodván — remekül teszi dolgát. — A jó minőség nagyon fontos. NDK-belieknek ál­lítjuk össze ezeket a szállító- berendezéseket — mutatott a mellettünk ágaskodó be- hemót vasszerkezetre —, s a demokratikus németek na­gyon „rámennek” a gyártmá­nyok jó minőségére. Idén már több mindent készítet­tünk exportra és az átvevők meg voltak elégedve velünk. Ez nekünk mindig jó érzés-.. — Különbséget tesz-e mun­kás export és belföldi minő­ség között? — faggattuk Ka­kuk Gyulát. — Legtöbbször egyformán megdolgozunk mind a kettő­vel. A minőségnek egykép­pen jónnak kell lenni ennél is, annál is, mert a bánya veszélyes üzem, s ha lekerül oda egy rossz gép, nagy bajt okozhat. Legföljebb az a különbség, hogy a külföldre szántakat kívülről jobban szemügyre vesszük, s muta- tósabbra „pofozzuk”. Megkérdeztük Kakuk Gyu­lától, mit jeleni neki az: ma­gyar minőség. Amint elmond­ta, odahaza — Vizsláson, ahol két kislánya nevelkedik — úgyszólván minden műszaki cikk (legyen az mosógép, rá­dió, televízió) magyar gyárt­mányú. ö maga tehát, nem viszolyog a hazai ipar termé­keitől. De —, mint iparunk egyik „bennfentese” — érez-e valamifajta felelősséget azért: milyen híre futamodik ter­mékeinknek földgolyószerte­— Az biztos! — vágta rá határozottan. — Fontos, hogy arra törekedjen mindenki: tudásától telhetőén a legjob­bat adja ki a kezéből. Ter­mészetes, hogy a most fölsza­badulok nem tudnak fele­annyit se, mint aki tíz éve benne dolgozik a szakmában. De az igyekezetnek minden­képp meg kell lenni, mert az, ha van is, ha hiányzik is, meglátszik a munkán... Kakuk Gyula mutatott egy össze-„heftelt” vaskeretet, aminek a sarkait piros fes­tékkel bemázolták. Elmond­ta, azért van szükség a fes­tésre, mert ha végül az egész szerkezetet összeállítják, nem marad mód hozzáférni a sar­kakhoz, s az akkor soron jö­vő festés már hiányos lesz: az „eldugott” részeket köny- nyűszerrel kikezdi a rozsda- Ennek veszik . elejét az előze­tes bemázolással, ami külpn- ben nincs előírva számukra, egyszerűen azért csinálják, mert a maguk eszével gon­dolkodva meggyőződésük: így lesz tartós a gyártmány. — Az igazán jó minőség tulajdonképpen a lelkiismeret, tői függ — mondta Kakuk Gyula. — Nem akarom ma­gam dicsérni, de úgy érzem, hogy ez bennem megvan. Nem is az én érdemem. Ta­pasztalom, hogy bíznak ben­nem a főnökök,- meg a társa­im. Én meg nem akarom el­játszani ezt a bizalmat.. • mól— NÓGRAD — 1978. augusztus 18., péntek 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom