Nógrád. 1978. augusztus (34. évfolyam. 179-205. szám)

1978-08-17 / 193. szám

Gyula bácsi, a klarinétos

Némi izgalommal kopogtattam be Heckenberger Gyula bácsi otthonába. A kohászok fúvószenekarának klarinétosát semmiképpen nem akartam zavarni, ugyanakkor az „átkos” újságírói kíváncsiság nem hagyott nyugodni . . . Érdekelt az az ember, akiről tudtam, hogy 1921 óta (!) tagja a gyáriak zenekarának; aki több mint ötven éve a zene varázsában él.

Szerencsére Gyula bácsi kedvessége, fiatalos gondolkodásmódja feloldotta kezdeti zavaromat. Pár perc után máris vitába bonyolódtunk, eltűnt a nagy korkülönbség (Gyula bácsi a 71. évét tapossa, jómagam alig múltam el harminc ...), csak a témánk volt fontba, a zene — mindkettőnk „nagy szerelme”.

A fúvószene esztétikai minőségéről beszélgettünk. Elmondtam, hogy sokak szerint a fúvósmuzsika korántsem a zene „non plus ultrája”; az ilyen jellegű zenekarok rendszerint átiratokat játszanak, ezek pedig közismerten a népszerűsítést szolgálják a zenekritikusok nem éppen nagy örömére . , .

— A fúvószenét hiba lenne csak az esztétikai oldaláról megközelíteni — mondja Gyula bácsi —, bár nem szerelném, ha dilettánsoknak tartanának bennünket ... Mi nem vagyunk hivatásosak: a zenekar tagjainak többsége munkásember. Muzsikálásra csak a kenyérkereső munka után van idő, de nem sajnálja senki, mert a zenekar egyúttal baráti közösség, barátok között pedig jól érzi magát az Halber ... Ha nagyon hivatalosan akarnám magamat kifejezni, így mondanám: „kollektívát alakító tényező . .”

Aztán sokat beszélünk arról, hogy a „széles rétegek közelebb kerüljenek a zenéhez...” Nos, a fúvószerekar ennek a legjobb iskolája! Gondolja meg: itt mindenkinek meg kell tanulni kottát olvasni, megismerkednek a zeneirodalom óriásaival stb., stb. Vegyük például Gershwin muzsikáját. Meggyőződésem, hogy a zenekar tagjai nem kapcsolják ki rádiójukat, ha történetesen a Kék rapszódiát közvetítik, mert a méltán népszerű zeneszerzőtől zenekarunk is játszik három darabot. Nem az eredeti hangszerelésben, ám Gershwin szellemében. Mondhattam volna más zeneszerzőt is, a lényeg az, nogy a zenekar tagjai érdeklődő emberek, a művészet életüknek szerves része.

— A zene szeretető mindenfajta ' művészi élményre, tehát az emberi lélek megnemesíté- sére alkalmas indítóerő .

— vetem közbe.

— Igen ... — töpreng Gyula bácsi. — A zenét szerető ember többnyire jó ember. — Talán többet is kibír, mint a zenét csak mulatósra haszná|

ló emberek. Az én életemnek

is voltak nehéz korszakai. A húszas évek elején, amikor írnokként kezdtem a gyárban, vagy később, a munkanélküliség kilátástalan korszakában, kellett a zene, hogy megnyugtasson, és erőt adjon. Aztán a harmincas években, a zene nemcsak jelképesen segített, hanem kenyeret is adott. Ora- adásból éltem közel két évig, hegedűt oktattam . . . Pedig a tanult szakmám vasesztergályos volt, de akkoriban nem lehetett bejutni a gyárba. Csak 1939-ben kerültem ismét vissza, és dolgozhattam a szakmámban. Hamarosan iskolákat végeztem, irodában dolgoztam különböző beosztásokban, egészen 1954-ig. Ekkor könyvtáros lettem.

— A könyvek nem allnak messze a muzsikustól . .

— Általában: a műveltség, a szép szeretete hozzátartozik a muzsikushoz . . * Mindig szerettem a könyveket, ma is könyvtáros vagyok, természetesen nyugdíjasként; a Nógrádi Szénbányák műszaki könyvtárát vezetem.

Eljöttem már Gyula bácsitól, amikor eszembe jütott, hogy nem kérdeztem meg tőle: boldog embernek niszi-e

magát? Válaszát csak sejtem. Akinek életében a könyvek és a muzsika olyan szerepet játszanak, mint az övében, nem lehet boldogtalan . . .

Sárközi Gábor

ŰJ KÖMYfEI

A Kossuth Könyvkiadó megjelentette könyvalakban az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) I. kongresszusának jegyzőkönyvét. A könyv tartalmazza a néhány hónappal ezelőtt megtartott kongresszuson elhangzott központi bizottsági beszámolót, amelyet dr. Agostinho Neto, az MPLA elnöke mondott el, Aczél Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának felszólalását, valamint a programról és az MPLA-nak a munkásosztály pártjává alakulásáról hozott határozatokat. A Közgazdasági ismeretek sorozatban látott napvilágot

N. V. Markov könyve, A szocialista munka a tudományos -technikai forradalom viszonyai között A szerző könyvében foglalkozik a munkás új típusának kialakulásával, a tudományos munkaszervezés elvi és gyakorlati kérdéseivel. Dr. Tóth Antal szerkesztésében látott napvilágot a Fiatalok kézikönyve; a hasznos munka közli a legfontosabb tudnivalókat hazánkról, a katonai szolgálatról, a tanulás, a szakmai képzés, illetve továbbképzés lehetőségeiről. Sorra veszi a legfontosabb állampolgári . ismereteket, a munkaviszonnyal, a jövedelemmel, az egészségügyi és szociális lehetőségekkel, a családpolitikával, a politikai és társadalmi szervezetekkel, az ideológiával, a kultúrával, a sporttal, a KISZ- és más ifjúsági szervezetekkel, a mozgalmi élettel és munkával kapcsolatos tudnivalókat. Megjelent egy érdekes válogatás Vlagyimir Iljics Lenin cikkeiből, beszédeiből, A nemzetközi kommunista mozgalom egységéről címmel. A kötet anyaga húsz esztendőt fog át: az első írás 1903-ban született, míg az utolsó a Komintern

IV. kongresszusához szól, amely 1922-ben ülésezett.

A Magvető Könyvkiadó a népszerű Tények és tanúk sorozatban megjelentette Táncsics Mihály Életpályám című önéletrajzát. Az Acsteszérről indult jobbágyfiú sorsát, a takácsmesterséget tanuló fiatalember életét, a vándorlások közepette folyvást tanuló, művelődő férfi viszontagságait, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hétköznapjait, majd a szabadságharc .bukása utáni időket írja meg Táncsics a klasszikus magyar memoárirodalom remekművének számító önéletrajzában. A Világkönyvtár sorozatban

újabb kötetek láttak napvilágot. A belorusz Alesz Adamo- vics Hatinyi harangok című regénye a német fasiszták által megszáll Belorusszia földjén harcoló hős partizánoknak, a falvak ártatlanul legyilkolt lakóinak állít emléket.

Presser Gábor zenéje

Presser Gábor a magyar beatzene meghatározó egyénisége: zeneszerző, szövegíró, korábban az Omega, 1972 óta a Locomotiv GT billentyűs játékosa és vezetője. Zeneszerzői munkásságáért 1977- ber Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki — elsőként a műfajból.

— Bevezetőként az indíttatásról. Milyen zenei irányzatokkal ismerkedtél meg gyermekkorodban, melyek voltak rád különös hatással?

— Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen zenei világon nevelkedtem. Elvégeztem a konzervatóriumot, s ez szakmai szempo- ból nagyon sokat jelentett. Ebben a műfajban nincs olyasfajta lecke, mint a komoly zenében a klasszikus repertoár. A tanulás és a fejlődés egyetlen lehetséges módja, hogy állandóan újabb és újabb zenéket hallgatunk — és Igyekszünk is odafigyelni arra. ami legalábbis benünket érdekel.

— Hogyan határoznád meg ennek a műfajnak a lényegét? Milyen szerepet tölt és tölthetne be a beatzene?

— Nem szeretem „megide- ologizálni” azt, amit csinálok, a zenéről sem szívesen beszélek. Nem az elemzés a fontos. hanem az, hogy ha valaki feltesz egy lemezt, mit ért és érez belőle. A lényeg a zene, amely egyre bonyolultabbá válik. Ojabban a mondanivaló is nagyobb hangsúlyt kap, a szövegek sokat iavul- tak. Egyfajta magatartás. a fiatalokra jellemző életszemlélet fogalmazódik meg Pennák.

— Visszatérő szó dalaitokban a „mindenki”.

— Kulcsszó ez, amit megpróbálunk mindenhol visszahozni. Idáig a szerelem, a csók, az éjszaka, a telihold voltak a fő témák. Ezek ma már lejártak. A „mindenki”

jellemző a mai életre és erre a nemzedékre. Mindenki: mindenkinek, mindenkihez, mindenkiről.

— A zene és a hallgatók viszonyára értitek, vagy egyfajta kollektivitáseszményt jelképez?

— Elsősorban arra vonatkozik, hogy mi szeretnénk, ha mindenkié lenne, amit játszunk. Mindenki megértené, mindenki szeretné.

— Számaitok gyakran valamilyen történetet, élményt mesélnek el; a viszonyítást, az értékelést viszont kevésbé tapasztalhatjuk. Törekedtek arra, hogy a hetvenes évek magyar valóságából fogalmazzatok meg jelenségeket úgy, hogy egyúttal állást is foglaltok? ,

— Szerintem mi megállás nélkül állást foglalunk, esek a sorok között kell olvasni. A számaink engedélyezésekor is nagyon éreztük, hogy je’en van az értékelés.

— Szilágyi János „Kettesben...” című rádióműsorában Bródy Jánost a fiatalság ideológusának nevezte. Szükségesnek látjátok-e. hogy egy beatzenész ilyen szerepet töltsön be?

— Szükség van erre, csak ezt éppen nem a mi -zeme- lyünkben látják az illetékesek. Hivatalból nem mi vagyunk az ifjúság képviselői...

— Hogy érted ezt?

— ... Hanem azok, akik a fiatalság túlnyomó többségét képviselik. Egyrészt a szakmai képviseletek, másrészt a mozgalmi szervek.

— Ti mennyire vállaljátok mégis ezt a szerepet? *

— Amennyire lemezeinken ez hallható.

— Ti kezdtétek el ezt 4 zenét Magyarországon, s még mindig ti vagytok az élvonalban. Van-e utánpótlás?

— A mai viszonyok között ez kilátástalannak tűnik. Ma már nem állhat össze 4—5

húszéves gyerek, hogy játszani akarnak. Annak idején mi lépésről lépésre fejlesztettük tovább, amink volt; kölcsönökből; akárhogyan, de végül eljutottunk oda, hogy már ki sem merem mondani, mennyibe kerül mindaz, amink van, amit hurcolunk és rongálunk. Most ezt nem lehet megtenni, mert olyan szintre fejlődött a hangminőség és a látvány, hogy a nulláról lehetetlen elérni. Hiába a tehetség, a szándék, felszerelés nélkül nem lehet kiállni. Nincs elég nagy zenekar, amely a fiatalokat felkarolja. A piac teljesen telítődött, s a közönséget nem különösebben érdekli a második vonal.

— És benneteket?

— Bennünket annyiban, hogy nekünk kell mindezt helyettesítenünk. És ez megoldhatatlan. A lemezgyárnak kellene pénzt áldoznia, tehetség- kutatásra és felszerelésre.

— A sajtóban azzal . vádolnak” benneteket —, akik elkezdtétek —, hogy érdek- közösséget alkottok, s elzárjátok az utat a fiatal együttesek elől. Zalatnay legújabb lemezét Somló és Demjén szerezte. Zorán albumában pedig neked volt nagy részed. Miért?

— Nekünk az a Kedvező, ha mindenki jó lemezt készít, mert akkor a közönség is megszeret egy bizonyos színvonalat.

— Kétségkívül akadnak olyan előadók, akik a műfaj álarcában bóvlit adnak el. ami az igényesebb, őszintébb törekvések hitelét rontja.

— Ez tény, de az ítélkezéssel óvatosabban bánnék, mert, aki ebből pénzt utd csinálni, az sokkal nagyobb művész nálunk. Ezen a pályán csak azok maradtak meg idáig, akik nagyon hittek abban, amit vállaltak.

Túri Gábor

Mai icvéajánlalunk

20.00: AZ A SZÉP, FÉNYES

NAP.

Szabó Magda történelmi játékát a Nemzeti Színház művészeinek előadásában láthatják, felvételről.

„Az a szép, fényes nap” — énekli a palota egyik lakója, a lány, a pogány éneket. S Géza fejedelemnek nincs módjában megtiltani a dalt. De

nehéz dolga van honfitársaival is, akik a kalandozások korában éltek, élnek ma is — 994 őszén, amikor is fia, Vajk felveszi a kereszténységet.

Itt van legelőször Is első feleségének édesapja, Gyula, aki a pogány világ emlékeiből él. S a sámán, akit csak a halál válthatott meg. Gyula legszívesebben Böngével, levágott orrú harcostársával

emlékezik a „dicső múltra”. Csakhogy ezen a szép, fényes napon Géza fejedelem udvarába gyűlnek Európa keresztény uralkodóinak követei, s nem hallgathatják a pogány harci dalokat.

Géza szembekerül a múlt megrögzött maradványaival, de szembekerül fiával, Vajkkal is, akiből hamarosan István király lesz.

H. Barta Lajos:

Z. Szerkesztő emlékezetes esetei

(3.)

Vezető óvónő (szikár, szemüveges, Irodájában, íróasztalánál, a fotelben ülő Z. Szerkesztőhöz): Hogy panasz van rám, hogy én nem köszöntem az óvónőnek, akinél járt? Kérem, nincs nekem vele semmi bajom. Hát a múltkor kapott jutalmat. Másnak is kell adni. Mert akkor a másik, az új elmegy és ittmaradok óvónő nélkül- (Töpreng.) Lehet, lehet, hogy elmentünk egymás mellett, lehet, hogy köszönt és nem vettem észre, mert el voltam gondolkodva, de ebben nincs szándékosság. Nem csoda, ha megtörtént, már azt sem tudom, hogy mit csinálok. Kérem, egy hónap nyári szünet volt az óvodában és megígérte a kisipari szövetkezet, hogy ezalatt az egy hónap alatt kifesti az óvodát, de már eltelt hat hét is, és még csak az emelet van készen, nyolcvan gyereket kell egy szobába bezsúfolni, a földszintet most kezdték... és úgy kérem, hogy négy festő volt, most meg már csak egy ember van itt és az is csak piszmog. •. nem tudok én neki borravalót adni, hogy gyorsabban ugye... nem tudok

én neki borravalót adni, mindennap sört hozni, énnekem erre, sörre, nincs óvodai keretem, és hát így, így nem is csoda, hogy már nem is tudom, hogy mit csinálok, hogy mi...

V■ P. szobafestő (ötvenöt éves, meszes ruhában a földszinti óvodai szobában, papírral letakart kisszékek, játékok között, létra mellett a Z. Szerkesztő előtt egy kaparókanállal hadonászik): Itthagyom az egészet! Szarom az egészbe. Nekem mehetnek panasszal újsághoz, még a miniszterhez is. Majd kész lesz a festés, ha kész lesz, és kész. Mindig a melóst kell piszkálni?!

Z. Szerkesztő: Nyugodjon meg. Csak nyugodtan.

V- P. festő: Nyugodtan? Hogyan. nyugodtan?! Most megint megírja majd a melósról, hogy nem dolgozik. Hát írja meg! Eggyel többször, vagy kevesebbszer, már mindegy. (Kis szünet.) Egyszer azt írja meg, hogy egy igazgató nem dolgozik, vagy egy miniszter. .. Hát idefigyeljen, az én öcsém igazgató. Árról írja megZ. Szerkesztő: Mit?

V. P. festő: Mit?... Kérem, amikor harminne éve segédmunkás voltam, én is elmehettem volna iskolára urazni, küldtek, jó fejem volt, mehettem volna, nem mentem, azt mondtam az öcsémnek, nézd öcsém, én dolgozom tovább, jól keresek, megélünk egy pénzből ketten is, menj, tanulj tovább, én eltartalak, biztosítom neked a jövődet. Biztosítottam- Güriztem. Az én kenyeremet ette és most meg tessék, megtagadott. Pedig én mindent megtettem érte. Én. Az én véremből lett, ami lett.. • Amit szerzett, az... az az én diplomám.

Z. Szerkesztő: Ml baja van vele?

V- P. festő: Mi?... Tegnap, vasárnap délután, kimentem a Dózsa-meccsre a barátaimmal. Egyszer csak, ahogy megyünk, látom, hogy a bejáratnál megáll egy autó. Ni, mondom, az öcsém. Az öcsém, mondom a társaimnak! És integetek is, szervusz öcsém, szervusz, ö meg csak oda se néz, becsapja az autó ajtaját, és megy, még nem is köszön, megy azzal a nővel, akivel volt, nem is köszönt, csak ment, szégyellte, hogy én a bátyja vagyok és nem is nézett rám. És akkor mondták a társaim, mit mar- háskodsz, hogy az a te öcséd, még nem Is köszönt. De, de, mondtam, én bizisten, az öcsém. De erre ők, képzelődsz komám, és nevettek, hogy még csak nem is köszönt vissza az öcsém- (Hirtelen felnéz.) Hát ember ez? Hát az?

Z. Szerkesztő (hogy a festőt valamelyest megnyugtassa cigarettát vesz elő — két dobozzal, Munkást és amerikai Kentet és a festő elé nyújtja): Tessék. Gyújtson rá. Munkást, vagy Kentet? (Oldásnak szánva): Én felváltva szívom.

V. P. festő (zaklatottan): Köszönöm- Munkást. Én csak ezt szívom. (Rágyújt, fújja a füstöt.) Vannak most ezek a mindenféle szagospácolt

flanccigik. Mézzel meg csokoládéval, vagy mivel, az kell a flancosoknak. (Hirtelen ismét beremeg.) A flancosok!..- (Csend.) Az öcsém egyszer régen elhívott egy társaságba, mondta, hogy mondjam azt, hogy építész- mérnök vagyok, mert ugye ott azt kell. Mondtam, nem mondom, festő vagyok, szobafestő. Akkor addig-addig beszélt, hogy így kell, hogy így meg úgy, hogy belementem. Akkqr elmentem. Akkor ott mindenféléről szó esett, ki, mit csinál. Tőlem is megkérdezték, hát ön, mit csinál? ön! Én meg hlrtele- nében azt mondtam, hogy szobafestő vagyok, hirtelené- ben el is felejtettem, hogy nekem hazudnom kell- És akkor az öcsém kivezetett. Megfogott, ott az emberek előtt, és kivezetett, azt mondta, hogy részeg vagyok, már eleget ittam, haza kell mennem, és kitett az utcára és többet nem is állt szóba velem. Az öcsém!... Hát ember ez? Ember az ilyen? És most a meccsen is ottmaradtam szégyenemben a társaim előtt. Csak álltam ott ök meg nevettek- (Szippant a cigarettából.) Hát ez írja meg.

(Z. Szerkesztő egy robogó autóban, külvárosi utcán a sofőr mellett, szájában tűz nélküli cigaretta. A sofőr belöki az elektromos cigarettagyújtó gombját a műszerfalnál, majd kirántja és odatartja Z. Szerkesztő elé. Z- Szerkesztő rágyújt. Robog a kocsi.)

V. R. gyárigazgató (tágas igazgatói szobájában, támlás, kárpitozot forgószékben,

hátradől, Z. Szerkesztőt nézi, majd felnéz a plafonra-) Hát, kérem, én, mint gyárigazgató köteles vagyok magának nyilatkozni, mint hivatalos személy. De, mint magánember nem. Igaz?

Z. Szerkesztő: Igaz.

V. R. gyárigazgató: Hát, kérem, panaszkodni, sírni azt tud, ahhoz ért, már megbolondul az ember tőle, kérem. (Szembenéz Z- Szerkesztővel.) Az öcsém panaszai... jó... mondja, csak mondja a magáét, csak mondja, már nem is felelek rá, nem érek én rá erre, van nekem elég bajom. Kérem, kétezer ember van a kezem alatt- Kétezer. Egészen eddig az évig egy másik gyárban voltam Igazgató. Júniusban behívattak a minisztériumba és megbíztak ennek a gyárnak a vezetésével. Ebben a gyárban szinte állaftdó a tervlemaradás, a zűrzavar, átnéztem a gyár tervteljesítési mutatóit és mondhatom, nem egy örömlátvány. De megbíztak, át kellett vennem. Olyan vállalat ez, ahol már szóbeszéd, hogy a tervlemaradás csak úgy szüntethető meg, ha megszüntetik a gyárat is... (Csend ) Hát kérem. És ilyen körülmények között... Kétezer ember... és mindegyiknek. ■. (Hirtelen): Hát mi vagyok én. gyárigazgató, vagy szoptatós dada?! Most is feljelentett az egyik munkásom, egy műszerész. Feljelentett, hogy nem engedem énekelni a kislányát.

(Z. Szerkesztő értetlen, csodálkozó arccal ül.)

V. R- gyárigazgató: Ne csodálkozzon, hogy ez egy gyár, és hogy hogy kerül ide az éneklés. Hát, kérem, most van ugye ez a népművelési határozat, program. Bejön a szakszervezetis, meg a kul* túrfelelős, hogy hát a kultúr- házban műsort kellene rendezni, irodalmit, meg egy-két mást. zeneszámot is, éneket, és adjanak egy kis pénzt korrepetitorra, mert úgy gondolják, hogy nem hívnak művészeket, hanem a gyári dolgozók lépjenek fel, meg a gyerekeik, és hát, hogy színvonalas legyen a műsor, felfogadnának egy korrepetitort, aki biztosítaná a színvonalat. Na, jó, megegyeztünk. Amikor összeállt a műsor, mondtam, hogy meg akarom nézni, mert nem engedem, hogy itt mindenféle tingli- tangli legyen, itt nívó kell! Na, megnéztem. És akkor azt mondtam, minden rendben van, egész szép dolgokat hoztak össze, Shakespeare, meg ilyeneket, csak egyet nem engedhetek, annak a műszerésznek a lánya nem énekelhet, mert hamis, mert rette* netes- Akkor a műszerész nagy cirkuszt csinált, hogy én nem erígedem, hogy a munkásgyerek tehetsége kiteljesedjen. és feljelentett,1 hogy akadályozom a művelődési törvény végrehajtását; és üldözöm, mert cigány és biztos a négereket is üldözném, ha az USA-ban élnék,1 Hát, kérem.

4NÓGRÁD — 1978. augusztus 17., csütörtök ]