Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
Albert Valentyinov: Veszélyes kísérlet ■— J<5 reggelt, elvtársak! — mondta Ivan Ivanovics, mire a beosztottjai összerezzentek, és lélekben felkészültek az előttük álló nehéz napra. — A trösztigazgatóság utasítására egy lélektani kísérletet kell elvégeznünk — kezdte Ivan Ivanovics, miközben furcsa pillantást vetett a beosztottjaira. — A célja az, hogy a vezetők megismerjék, milyen túlzásokat kell levetkőzniük a beosztottaikkal való érintkezésben. A jelen utasítás sikeres végrehajtása érdekében valamennyiüknek úgy kell beszélni a közvetlen felettesével, vagyis velem, ahogyan a felettesük, vagyis én szoktam beszélni -fnaguk- kal. Szóval ideiglenesen maguk lesznek a vezetők, és pedig a beosztottjuk. A kísérlet időtartama egy hét. Mindenki érti, mi a feladat? A tisztviselők hallgattak. — Nos, akkor kezdjük — mondta síri hangon Ivan Ivanovics, s mély sóhajjal, mint egy hordó, begördült az irodájába. Baljós csend támadt, ám kisvártatva kitört a ricsaj. — Agyára ment a munka ■— jegyezte meg Szupoumov. — Vagy lagziban volt az éjszaka. — Nyilván próbára akar tenni! — vetette ellen Paf- nyukob idegesen borzolva az üstökét. — Biztosan új beosztást kapott és most azt mérlegeli, kit vigyen magával. — Esetleg tényleg úgy van, ahogy mondta? = suttogta Zolotyikova. — Valóban: miért ne láthatná magát egyszer a főnök az alárendeltjei szemével? — No, én megpróbálom — szólalt meg váratlanul Szlávi n. Felállt, megigazította a za_' kóját, és. az ajtó felé indult De hirtelen eszébe jutott valami, mert visszafordult és feltárcsázta a főnök számát: — Jöjjön be — vetette oda foghegy rőt — Parancsoljon, Borisz Mi- hajlovics. — A főnök minden erejét összeszedve azon igyekezett, hogy méltóságteljesen viselkedjék, ám ez szemmel láthatólag nem nagyon sikerült neki. — Adjon egy cigarettát! — parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon Szlávin. Ivan Ivanovics úgy gondolta, hogy fokozatosan leszokik a dohányzásról, ezért már időtlen idők óta nem vett cigarettát. — Nincs nálam, nem volt még időm venni — mondta panaszosan. — Máskor szakítson magának időt! — vágott a szavába Szlávin. — Megírta a levelet, amit magára bíztam? — Igen. — Nem kellett volna. Ostoba levél. Szükségtelen. Fel kellett volna emelni a telefont, és egy perc alatt elintézni az egész dolgot. De nem, maga erre képtelen, maga csak tenyészti itt a bürokráciát! Gondolkodni kell, Ivanov elvtárs, mozgatni ezeket a... hogyishívják... agytekercseket — bökött a fejére. — Mellesleg ezért kapja a fizetését. Na menjen már, tépje szét azt a levelet és tegye, amit mondtam. Ivan Ivanovics észrevétlenül felszívódott. Pár perc múlva Szlávin újból felvette a kagylót: — Jöjjön csak be! — Tudja mit? ->- mondta szórakozottan, miközben utál- kozva tanulmányozott egy tintafoltot a kisujján. — Mégiscsak küldje el azt a levelet. Mit fogunk mi telefonálgatni, mintha könyörögnénk nekik? Nem vagyunk az alárendeltjeik! Meg aztán a hívást nem csatolhatjuk az aktához. Mit gondol, miért nem?... Mert nem fogja a tűzőgép. He-he-he!... Ivan Ivanovics tisztelettudóan és láthatólag nagy igyekezettel kacagott. De aztán savanyú képet vágott: Nyár, kultúra, Balaton HA NEM IS AKAR IGAZODNI az időjárás a naptárhoz, a nyár és vele az üdülési idény mégis megkezdődött. Már nem is az „első fecskék” népesítik be a Balaton két partját, hanem azok a tömegek, amelyek létszámát immár évről évre csak hétjegyű számmal lehet leírni. Hagyománnyá lett immár, hogy a városi dolgozók nagy többsége számára a nyári szabadság egyet jelent a Balatonnal. Mindjárt hozzátehetjük: a hozzánk érkező külföldiek jelentős részben meg éppen Magyarországot tekintik azonosnak a nyári hónapokban a „magyar tengerrel”. Mindezt lehetne közhelynek is tekinteni, hiszen szinte mindenki tudja a fentieket. A Balaton fejlesztéséért, ellátásáért, kulturáltságáért felelősök mindenképpen. Hazai és külföldi turisták, beutaltak és tóparti telektulajdonosok, környékbeli lakosok és messze földről ide vetődök egyaránt vallják, hogy a Balaton — általánosságban — Európa és más földrészek legszebb, legismertebb és leglátogatottabb üdülővidékeivel is felveheti a versenyt sok tekintetben. Amikor jó az idő, lehet fürödni, csónakázni, vitorlázni. Ám éppen az idei nyár mutatja meg legszemléltetőbben, hogy a balatoni nyaralásnál nagyon is kell számítani a hűvösebb, strandolásra semmiképpen sem alkalmas napokra. Korábban, még egy, évtizeddel ezélőtt is elegendő volt ehhez az, hogy a beutaltak vittek magukkal meleg holmit, a szakszervezeti és vállalati „kulturosok” pedig teljes erőbedobással igyekeztek pótolni, amit a természet megtagadott: az üdülők társalgójában rögtönöztek — társasjátékokkal, ismerkedési estekkel stb. — némi kulturális életet. Nem szorul külön magyarázatra, hogy ez ma már kevés lenne. Jócskán túlhaladta ezt az idő. Most két megye kulturális dolgozóinak egyik legfőbb — bizonyára egész évi — gondja, hogy a Balaton környéke megfelelő meny- nyiségű és minőségű művelődési és szórakozási lehetőséghez jusson azokra a kellemetlen időjárású napokra, amelyeken a tó nem nyújt programot Mi több: napjainkban a Balaton két partján már olyan kulturális eseményekre van szükség, amelyek mindenképpen vonzzák a közönséget. Nem csupán strandoláspótló időtöltésnek felelnek meg, hanem valódi élményt adnak. — Én azt a levelet. I eltéptem. .. Ahogy parancsolni tetszett. — írja meg újra. De szaporán! Már réges-régen el kellett volna intézni ezt az ügyet de maga csak piszmog vele. Dél felé Ivan Ivanovics el- kéredzkedett az SZTK-ba, de Szlávin nem engedte el mondván, hogy sok a munka. Persze nem hagyta ki a ziccert, hogy egy félórás prédikációt tartson neki: nem jó, ha valaki göthös, mivel a táppénz veszteség az államnak, de ha már rádjőtt a nyavalyoghatnék, munkaidő után eredj az orvoshoz. így folyt ez egészen ebédidőig. Akkor azonban felpattant az ajtó, és mint a szélvész, rohant be Ivan Ivanovics. —■ Lefújták! — rikkantott örömmámorban úszva. — Mivel kiderült, hogy nem gondolták át alaposan. Ez a kellőképpen elő nem készített kísérlet oda vezetett, hogy a fő- hatóság egyik vezetőjét infarktustünetekkel kórházba szállították, egy másik pedig megsértette az ideiglenes főnököt, és ezért fegyelmi eljárás indult ellene. Minekutána azonnal határozatot hoztak a kísérlet elnapolására. Diadalittasan Szlávinra tekintett és vészjósló hangon elbődült: — Na jöjjön csak be hozzám! Fordította: Zahemszky László Különös figyelmet érdemelnek — talán inkább érdemelnének — a nyári esték. Aki a Balaton partján tölt a nyárból egy-két hetet, szeretné kihasználni azt az időt „ki- kapcsolódásra”, amiben benne van az is, hogy a hosszú, kellemes estéken megnézne egy-két színi előadást, amire év közben nem jutott ideje. Ha ilyen nincs — marad (már ahol van) a zenés szórakozóhely, műsorral vagy anélkül. Színház terén bizony vajmi keveset nyújtanak még az idén is a balatoni programok. Ami van, az viszont figyelemre méltó. így a Délbalatoni Kulturális Központnak az a kezdeményezése, hogy Siófokon Dürrenmatt- és Capek-ősbemutatót tart. Biztos, hogy külön reklámozás nélkül is siker. Ugyanígy a Pécsi Balett vendégszereplése is, amelyekre kiváncsiak a tóparton üdülő külföldiek is, hiszen az együttes híre mesz- sze túlterjedt már az országhatárokon, s ez a műfaj nem ismer nyelvi nehézségeket sem. Az északi parton a színművészetet elsősorban az Állami Bábszínház képviseli. Délelőtti és délutáni kezdési időpontjai is azt bizonyítják, hogy a kitűnő társulat elsősorban a gyermekek szóra!-oz- tatására rándul le a Balaton- partra. Itt már a siker nem kis részben az időjárástól függ, hiszen kevés gyereket lehet kicsalogatni a vízből kánikulai napon a még oly’ érdekes és kellemes élménnyel kecsegtető bábszínházi előadásért is. SZÍNVONALBAN nagy különbséget mutatnak a két part — azaz: a két megye, Somogy és Veszprém — egyéb színművészeti műsorai. A déli parton Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Psota Irén, Váradi Hédi, Lukács Sándor önálló pódium- estjét hirdették és hirdetik — az északin a „Halló, itt Balaton” című, közelebbről meg nem határozott ORI- műsort. Az első felsorolás önmagáért beszél, a művészek személye a garancia arra, hogy a néző valódi kulturális élménnyel gazdagodik. Ugyanakkor az ORI-műsorról csak annyit lehet sejteni, hogy bizonyára vidám, könnyed ösz- szeállítás lesz és csupán remélni lehet, hogy jó színészek adnak nívós műsort —, s nem afféle „hakni”-műsorok lesznek, ahol — mint erre már sajnos igen sok példa volt — a Balatonnál üdülő közönséget és kulturális igényeit lebecsülik. Mindkét parton jelentős helyet foglal el a nyári műsorokban a folklór, közelebbről a népi tánc. A somogyi part valamennyi szabadtéri színpadán fellép az Állami Népi Együttes, Balatonföldvá- ron nyugat-dunántúli néptán- cos-találkozó, Lellén és Siófokon szövetkezeti néptáncosok gálaműsorai, Keszthelyen és Balatonfüreden a Budapest Táncegyüttes, Tihanyban az amatőr néptáncostábor ösz- szeállításai szerepelnek a programban. A hazai és — elsősorban — a külföldi nyaralók szívesen fogadják ezeket a műsorokat Zenében az északi part vezet Keszthelyen szeptember közepéig folytatódnak a zenei hetek, ugyanígy Tihanyban az orgonahangversenyek és — a szabadtér miatt természetesen rövidebb ideig — a múzeumkerti hangversenyek. A somogyi parton Kőröshegy műemléktemploma ad otthont a Cantus Pannoni- cus hangversenysorozatnak, Siófokon pedig zongoraestek zajlanak. A fiatalabb korosztályokról is gondoskodnak mindkét megyében: együttesek, neves táncdalénekesek lépnek fel számos üdülőhelyen. Végül, de a legkevésbé sem utolsósorban: a képzőművészet Az utóbbi években kialakulóban van az a gyakorlat, hogy a Balaton környékét a képzőművészet különböző ágainak otthonává, ismétlődő és egyszeri kiállítások helyszínévé avatják. Csak felsorolásszerűen az idei programokból: a tihanyi múzeumban egymást váltva és egyidejűleg is több kiállítást rendeznek, Balatonbogláron az immár közismert „vörös” és „kék” i kápolnában egész nyáron vannak kiállítások, Siófokon megrendezik a III, Művészet a művészetben kiállítást, s ugyanott máris nagy sikere van három karikaturista műveinek, Balatonberény- ben grafikák és tűzzománcok, Balatonföldváron és Siófokon művészi fotók szerepelnek kiállításon, s a somogyi part öt helyén tekinthet meg az érdeklődő közönség állandó és időszaki tárlatokat. Itt a hangsúly az „érdeklődő” szón van. Nem lehet eléggé kiemelni azoknak a — többnyire személy szerint nem is jelentkező, csak munkájuk eredményében látható — művészetkedvelő, kulturális szakembereknek érdemeit, akik olyan szerencsés kézzel társították a természeti és az ember alkotta szépségeket: a Balatont és a képzőművészetet. Igaz, ennek nagy hagyományai vannak, hiszen a Ba- láton szépségeit számos, a part valamelyik pontján letelepült és alkotott művész örö-; kitette már meg. Mindent összemérve: van mit látni, hallani — képzőművészeti, illetve zenei alkotásokat — a Balaton két partján az 1978-as nyáron. Mégis: legyünk „maximalisták”: még többre is van lehetőség. Elsősorban a színművészet szorul a háttérbe. Közismert nehézség, hogy a színházi szünet idején legtöbb neves művészünk szabadságát tölti, nehezen kapható fellépésre. Ám legalább színházanként két-három előadást már az évad közben le lehetett volna kötni — ennyi bizonyára kitelt volna a művészek idejéből Is —, s az már 50—70 előadás lenne. HISZEN A BALATON PÁRTJÁN nyáridőben csaknem egy budapestnyi vendég fordul meg. Színvonalas szórakoztatásuk érdekében már a korábbinál sokkal több történik. De még többet, még jobbat is megérdemelnének a vendégek. Anyagilag és kulturális érdekből egyaránt megérné. Várkonyi Endre Tamás István:ABLAKOK nyílnak és ablakok csukódnak mióta nyitni és csukni tudunk Különös ablakokkal élünk mi együtt S megformáltuk eme áteredő mozgás jogi alapjait az önáltatás díszes gyümölcsei mellé Minden tőlünk függ Minden rajtunk múlik Az ablakok is Tárjátok ki és ne csukjátok be őket Káldi János: Régvolt szekerek, hazafelé Csupa arany az esti ég. Csupa ezüst a nyárfasor. Mennek a régi szekerek. Födi őket a sűrű por. Döcög-zörög a sok szekér. Senki se tudja: merre, hol Haloványan és elfogyón. Hajdanában és valahol. Csupa arany az esti ég. Mennek a lassú szekerek. Viszik, viszik a faluba a sok-sok édes éneket. Csupa ezüst a nyárfasor. Tépi a szél a levelet. Bent a szívemben — messze már! — mennek haza a szekerek. NÓGRAD — 1978. július 23., vasárnap 9
