Nógrád. 1978. július (34. évfolyam. 153-178. szám)

1978-07-21 / 170. szám

♦ Egv a ielszónlr. a bek«»... (3) „Minden ismeretlen, de mindenki „Figyelem! Kövessetek el mindent a VIT sikeréért, melynek kezdetéig már csak 98 . . .97 . . .96 . . .nap van hátra” — állt Berlinben az FDJ székháza előtt egy cse­rélhető tábla. Az utcákat pla­kátok árasztották el: „Berlin dolgozói, adjatok szállást a VIT vendégeinek!” Még folyt a romok eltakarítása az NDK fővárosában, a Spree folyóra új hidat építettek, de min­den berlini sietett a VIT si­keréért. Az alig két esztende­je alakult szocialista államot érte a megtiszteltetés, hogy helyet adhatott a harmadik találkozónak. A fesztiválra utazó küldöttek előtt —, mint korábban is — ismét lezárul­tak a kapuk. Olaszországoan például megtagadták az NDK- val határos országokba uta­zást, mint tették ezt a dél­amerikai országokban is. A megnyitón, 1951. augusz­tus 5-én 66 ország ifjúsági küldöttsége vett részt. (Az au­gusztus 19-i záróünnepélyen már 104 ország 26 ezer küldöt­te volt jelen, leküzdve az uta­zás minden akadályát.) Mi­lyen volt ez a megnyitó? A Szabad Ifjúság augusztus 7-i száma így tudósít: „Fel- hangzanak a harsonák, Tuli- kov zeneszerző díjnyertes in­dulója csendül fel és a sta­dion bejáratán keresztül két órán át özönlenek a küldött­ségek a hatalmas sportstadion salakjára, zöld gyepére. Kö­rös-körül zászlókkal, dalokkal, tapsokkal és virágesővel kö­szöntik a felvonulókat”. Vonsik Ilona, aki jelenleg Salgótarjánban a munkásmoz­galmi múzeum munkatársa, így emlékezik a berlini VIT- re: „Csupa várakozás, ezerféle találgatás, izgalmas napok kö­zepette telt el a készülődés ideje. S, végre megérkeztünk az NDK fővárosába, ahol min­den ismeretlen, de mindenki ismerős volt. A közös béke­vágy, a dal, a vidámság egy­szeriben ismerőssé tett min­den fiatalt. Bizonyítani akar­tunk és bizonyítottunk is. A világ sok-sok országának fia­taljai, bár különböző nyelven, de azonos érzéssel és szívvel tettek hitet a béke és barát­ság mellett”. A berlini fesztivál politikai rendezvényeinek középpont­jában az USA koreai, ás Fran­ciaország indokínai agresszió­ja állott. A fesztivál résztve­vői a két függetlenségükért küzdő nép mellett vállalt szo­lidaritást. Érdekes színfoltja volt a találkozónak, amikor a treptówi EAW gyárban fran­cia és vietnami fiatalok bará­ti találkozójára került sor. A franciák gyógyszerrel, ken­dőkkel, ruhákkal, Picasso bé­kegalambjával kedveskedtek. Ugyancsak a Treptow kerü­letben zajlott a megemléke­zés a híres emlékműnél, az Ehrenmalnál, amely 50 ezer szovjet katona hősies harcá­nak állít emléket, akik a Ber­linért vívott harcokban estek el. Raymonde Dien nevét is sokan megjegyezték a fesztivá­lon, de szerte a világon. A francia lány fegyverszállító mozdony elé vetette magát, tiltakozásul országának viet­nami agressziója ellen. Sze­rencsére a csikorgó fékek ide­jében blokkoltak, s így a lány életben maradt. Bátor tettével a háborút nem szün­tethette meg, de példamuta­tása másokat is cselekvésre ösztönzött. A fesztivál két hete alatt 259 nemzetközi műsort mu­tattak be, 32 hangversenyt rendeztek, melyeknek 25 ezer fős közönsége volt. Megszer­vezték a Béke-világtanács, a fiatal művészek kiállítását, szakmai összejöveteleken cse­réltek tapasztalatokat, kikötő- múnkások, bányászok, jogá­szok. A mozikban olyan fil­meket vetítettek, mint Az arancsillag lovagja, Talpalat­nyi föld, Távol Moszkvától, Berlin eleste. A Marx—Engels Platzon megtartott záróünnepélyen 26 ezer külföldi és -25 ezer német fiatal volt jelen. A színpom­pás ünnepségen, tűzijátékok örömfényei között, békedalo­kat énekelve bizonyították, hogy a találkozót ellenzők manőverei kudarcba fullad­tak. T. L. A budapesti orvostudomá­nyi egyetemen végzett fiatalok közül keveset várnak „tárt karokkal” a főváros kórházai­ban, rendelőintézeteiben. Ezért a friss diplomások — leg­alábbis a bátrabb ja — elin­dul vidékre szerencsét próbál­ni. így került tavaly ősszel a balassagyarmati kórház bel­gyógyászatára dr. Németh György is, akit nagy admi­nisztrálásban, kórlapok, záró- jelentések ellenőrzése közben találtunk. — Nekem annyival köny­nyebb volt a dolgom, hogy nem jöttem ismeretlen vidék­re, mivel anyai részről innen származom. Meg azután közel van Budapest is. Az a 80 ki­lométer ma már nem jelent távolságot. A két város közöt­ti ingadozás miatt — szüléi­mét, ismerőseimet gyakran meglátogatom — akut időhi- nánnyal küszködöm. Érdekes, amióta Balassagyarmatra ke­rültem jobban „pesti ember- ákkörben tevékenykedtem — — Ezek szerint elfogadja a ré” váltam; állandóan figye- és ezért szeretnék a szakvizs- borravalót? lem a rádióban; hol van útié- ga után kutatómunkával fog- — Igen. A hálapénz sziiksé- zárás, forgalomelterelés, mi- lalkozni. ges rossz- Ügy is mondhat­képpen halad a metróépítés? Persze, a komfort nem az nám, kétélű fegyver; annak is ~„Az intézet egyik kórtér- igazi, de mindez havonta csak kellemetlen aki adja és annak méből, a tüdőosztályon alaki- no forintba kerül. Ennyi pén- is aki kapja. A legtöbb beteg tottak ki az ön számára ide- zért hol élhetnék? szükségesnek érzi a boríték iglenes _ lakást. Mit jelent a — a fizetése mennyi? odacsúsztatását, ezzel óhajtja gyógyítás központjában élni? — Kevés. Hivatalosan 2200 háláját kinyilvánítani. De az — Műszak után — fél ötig plusz az ügyeleti díj. De most orvosnak kell meghatározni, dolgozom — nem kell órákig 1200 forintot kapok, mivel kitől és mikor fogadja el! Én utazgatom, míg hazaérek, ha- pillanatnyilag a katonaság ál- a gyógykezelés után elteszem, nem csak öt-tíz perc alatt át- lományába tartozom. Ezt az ellenben ha a páciens rossz sétálni az „otthonomba”. Az összeget rettenetesen nehéz körülmények között él, nyug- így felszabaduló időt tanulás- beosztani- Szinte lehetetlen, díjas, elhanyagolt ruházatú, ra, művelődésre fordíthatom, mert péládul a legolcsóbb akkor soha! Minden érdekel — az egyete- szakmai könyv is minimum, — Szabad idejében mivel men évekig tudományos di- száz forintba kerül. foglalkozik? — Kevés időm jut szórako­zásra, kikapcsolódásra, habár minden lehetőség megvan rá. Ma már vidéken sincs lema­radás a kulturális életben, itt is vannak kiállítások, hangver­senyek, színházi előadások. Az orvos magánemberként is kirakatban él az ilyen kisvá­rosban, ahol mindenki min­denkit ismer. Az emberek itt még törődnek egymással. A kol­légákkal baráti, bensőséges kapsolatüan vagyok. Sokszor, összejövünk beszélgetni, vitat­kozni. Ki se megyünk a szak­mai dolgokból, diagnózisok­ból, terápiás eljárásokon el­mélkedünk, tanakodunk. Ezérl lenne jó más szakmabeliekkel is találkozni. Több értelmisé­git megismerni, velük jobban összetartani. Ennek a kérdés­nek a megoldásában talán kaphatónk segítséget a tanács munkatársaitól, akik össze­egyeztethetnék igényeinket. — Meddig marad Balassá- gyarmaton ? — A belgyógyász-szakvizs­gám megszerzéséig minden­képpen. Tőcsér Julianna Ne szaladj Irénke! Irénke szöszt, hosszú hajó, pufók, angyalarcú kislány. Ügy hároméves lehet. Már biztosan áll dundi lábacskáin, nem ma tanult járni. Tágra meredt szemmel áll a lakóte­lepi utcácska egyik oldalán, s figyel a nagyira, aki a túlsó oldalon a kerítésre támaszkodva dirigál. — Gyere nagymamához, Irénke! Most nem jön semmi az úton. Szaladjál, gyorsan! Szaladj, szaladj, szaladj! A kislány tétovázik. Majd megindul és valóban baj nélkül átszalad a gyerekek billegő futásával, a három mé­ternél alig szélesebb úttesten. Ezúttal baj nélkül! Hányszor látni zebrán, és sokszor ott is ahol tilos, kis­gyermeküket maguk mellett kézen fogva futtató szülőket. Egyikük-másikuk még büszke is rá: ő életre neveli a gye­reket, hogy ne máléskodjon az úton. A gyerek pedig, Irénke, vagy Palika, vagy valaki más, legközelebb egyedül is futni kezd. Legtöbbször kellő körültekintés nélkül, sokszor taka­rásból kilépve, s ha egy motorkerékpár, vagy autó alá kerül, a szülő mindenkit átkoz és eszébe sem jut, hogy maga idéz­te elő a tragédiát, ami igen gyakran egy életre szól. A gyalogosközlekedés alapvető szabálya, hogy az út­testen határozottan, de nem futva kell átkelni! Ám ezt a felnőttek közül kevesen tudják, de a gyerekekre a legveszé­lyesebb. Hiszen a bizonytalan lábacskák hamarabb megbot­lanak, a futó gyerek maga elé néz, se jobbra, se balra. Ha megtörtént a baj, akkor már késő bánat. — B. — Hogyan élünk — hogyan éljünk A mai magyar családok Népszerű-e a házasság in­tézménye? Miért foglalkozik egyre több szociológus és de­mográfus, a szocialista orszá­gokban is a család változá­sainak feltárásával, a jelen­ségek értékelésével? — A kérdéseket azok az időszerű problémák vetik fel, melyek összefüggésben vannak tár­sadalom- és gazdaságpoliti­kánkkal: a szocialista társa­dalom tervszerű építésével. A család a mindenkori tár­sadalmi átalakulásokat kö­vetve, formájában, belső vi­szonyaiban, struktúrájában állandóan változó történeti jelenség. Fejlődésének egyes szakaszaiban a társadalmi hatások következményei job­ban érzékelhetőek. Napjaink­ban a polgári, tradicionális jellegű kötelékektől, formák­tól elszakadva, viszonylag rö­vid idő alatt kell (kellene?) megalapozni szocialista élet­módunkat. E változások marxista szociológiai kutatá­sai kiterjednek a - magyar családok szerkezetének, ösz- szetételének vizsgálatára, a több generációjú családház­tartások fennmaradásának jelenségeire, a hagyományos családformák lassú kihalásá­nak és a mai családokat ki­alakító alapvető társadalmi­gazdasági erők hatásának elemzésére. Továbbá a ma­gas válási arányszám — a há­zasságok és családok bomlá­sa — nálunk is indokolja e jelenségek elméleti magyará­zatának kidolgozását, mely szintén a szociológusokra vár. A LEGMEGFELELŐBB EGYÜTTÉLÉSI FORMA Nyugaton — de nálunk is — találkozhatunk olyan né­zetekkel, melyek felvetik a családi kötelékek válságát, sőt az egyén szabad fejlődé­sének, képességei kibontakoz­tatásának gátjává kiáltják ki a család intézményét. Évtize­dek óta tartó vita kavarog a család állítólagos hanyatlá­sa körül, azonban az embe­rek többsége ma is ezt az együttélési formát választja. Ahol az állam — legyen az szocialista vagy kapitalista — tudatos társadalompolitikát folytat, ott a családok támo­gatását szorgalmazzák. Hazánkban az 1973. évi párt- és kormányhatározat nyomán hozott népesedés- és szociálpolitikai intézkedések a monogám család erősítését célozzék, mivel, a mai szocia­lista társadalomban ez a leg­megfelelőbb együttélési és gyermekellátási-nevelési for­ma. Bár Magyarországon a házasságkötések magas szá­ma és aránya arra enged kö­vetkeztetni, hogy a lakosság nagy többsége a házasságot fogadja el a párkapcsolat for­májaként, mégis az utóbbi időkben némi lanyhulás ve­hető észre a házassági „moz­galomban”. A demográfiai évkönyvek adataiból kitűnik, hogy míg 1930-tól 1960-ig a házasságkötési gyakoriság minden korcsoportban emel­kedett, addig 1970-től az utób­bi nyolc évben csökkent a házasodási hajlandóság, külö­nösen az elvált fárfiak kö­rében. A változás egyik lé­nyeges oka a legalizálás nél­küli, tartós párkapcsolatok arányának növekedése. A há­zastársak összes számához vi­szonyítva Budapesten 3,6 szá­zalék, vidéken 2,4—2,2 száza­lék az élettársak aránya. En­nek demográfiai téren egye­lőre negatív következményei is lehetnek, mivel a közfel­fogás a házasságon kívüli gyermekellátást elítéli. A ma­gas hazai válási arányokat nézve viszont előnyös oldal­ról is felfogható ez a jelen­ség: vehetjük próbaházasság­ként, amely felbomlása nem okoz a volt partnereknek ak­kora megrázkódtatást, mint a válás, s legtöbbször a kap­csolatból nem is származik gyermek, akit legdrámaiab- ban érint a szülők elválása. házaspárok — GYERMEK NÉLKÜL Természetesen nincs okunk aggodalomra, mert az utób­bi 30—40 évben a családot létrehozó házasság intézmé­nye nem veszített népszerű­ségéből. A legújabb népese­désstatisztikai adatok szerint a 20 éves és idősebb férfi né­pesség 77, a női népesség 69 százaléka házas családi álla­potú. Hazánkban a családok száma 2 millió 891 ezer, és 8 millió 697 200-an tartoznak kötelékeibe. A családok 56,1 százaléka gyermekes házas­pár, tehát ez a leggyakoribb családforma. Szembetűnő azonban az előző két nép- számláláshoz viszonyítva a gyermek nélkül élő házaspá­rok számának és arányának növekedése. A jelentős emel­kedés (1949-ben 15,8 száza­lék 1970-ben már 33,7 száza­lék) azonban főként a népes­ség elöregedésével magyaráz­ható. Figyelmeztető és az ur­banizáció következményeivel magyarázható jelenség az úgynevezett csonka családok (egy szülő és gyermeke-gyer- mekei) arányának növekedé­se. A mai magyar családok ösz- szetételének vizsgálatakor nem hagyható figyelmen kí­vül a gazdasági-társadalmi jellegzetesség, mely szorosan összefügg a szocialista társa­dalom kialakulásával: A há­zas nők munkavállalása a változások egész sorát indí­totta meg a magyar családok életében, s ma már két vagy több keresővel rendelkező család a gyakoribb típus. TANULMÁNYOK A VÁLTOZÓ CSALÁDRÓL Már a családok összetételé­ből is látható, hogy a tár­sadalom legkisebb közösségi sejtje az utóbbi időkben nem tudja betölteni reprodukciós funkcióját, azaz: a szaporo­dás, a gyermekvállalás kevés a népesség utánpótlásához. Ez társadalmi probléma, de nem jelenti a család intézményé­nek válságát. Bár a három- gyermekes család az ideál, a társadalomnak épp olyan ér­tékes közössége lehet a két­vagy egygyermekes, sőt a gyermektelen család is. Népe­sedéspolitikánk — s ezen be­lül a családjog — az alap­vető életkörülmények, lakás- viszonyok javításával, szoci­ális juttatásokkal elősegíti a család intézményének erősö­dését. Erre utalnak a hazai családkutatások is, melyekről áttekintést adnak a Kossuth Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban megjelent ta­nulmányok: A változó család című könyv szerzői vala­mennyien- az MTA Szocioló­giai Kutató Intézet munka­társai. A kötetet Cseh-Szom- bathy László állította össze. H. A. Nagyoroszi népfrontosok Nyári tervekből ősszel valóság Ezekben a napokban van szusszanásnyi ideje Gyetvai Józsefnének. Eddig egymás után sorakoztak a tennivalók. Tanítónő a nagyoroszi is­kolában. Nem csoda, hogy az év vége mindig esemény, kezdve a bizonyítványok írá­sától egészen a hivatalos ki­mutatásokig. Otthon találjuk. A nemrég épült szép ház, okosan beren­dezett szobájában beszélge­tünk. — Még a tanév vége hagy­ján. Nagyobb izgalmat oko­zott, hogy nemcsak a tanítvá­nyaim, hanem én is vizsgáz­tam. Most fejeztem be a marxista—leninista esti egye­tem harmadik évét. Aztán leszedték a ház mel­letti kertből a málnát. A tíz­éves kislányát meg útnak in­dította a Balatonra. Hadd pi­henjen, vakációzzon a gyerek, a magyar tenger partján. örökmozgó, Igazi közössé­gi ember Gyetvainé. Megvá­lasztották tanácstagnak, négy esztendeje pedig elnöke a nagyoroszi népfrontbizott­ságnak. — Igaz, hogy nyár van, de már most tervezgetünk. Mi­lyen tennivalók állnak előt­tünk, melyek a legsürgetőb­bek, mire kell fölkészülni? Magyarázatul hozzáfűzi: — A népfrontmunkát a ta­nácstól elválasztani nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Sok az összefüggés, a közös fel­adat. Én személy szerint meg különösen érzem. Már csak azért is, mert a tanácstag ak­kor is népfrontelnök marad — és viszont, — akár tanács­ülésen, akár népfront-összejö­vetelen vesz részt. Itt van mindjárt az ellátás. Gyarapodik, igényesebbé válik a falu. A tej és a ke­nyér sokat bosszantotta a nagyorosziakat. Nem érkezett időben, a minőséggel bajok voltak. — Azóta van változás. Sze­rencsére több a félkész áru, változatosabb a töltelékellá­tás. Tudja, nálunk az asszo­nyok is dolgoznak. Vásárol­ni viszont kell. Beszéltünk róla tanácsülésen, népfront­értekezleten, hogy minél ke­vesebb legyen a bosszankodás, az idegeskedés. Mert akár- hogyis nézzük, a családi be­szerzés nagyrészt az asszo­nyokra hárul. Állandóan jelentkező fel­adat, hogy törődjenek az öre­gekkel. — Nálunk is megrendez­zük évente egyszer az öregek napját. Szépen meghívjuk őket, megterítünk, műsorral kedveskedünk, megvendégel­jük őket. Mindezt kevésnek éreztük. — Miért? — Ügy gondolom — egyet­értett velem a népfrontbizott­ság is — ennél többre van szükség, ha igazán azt mond­juk, hogy törődünk az öre­gekkel. így aztán a Vöröskereszt­tel karöltve felkeresték az idős embereket. Aki rászorult, ingyenes étkezésre javasol­ták, sőt szociális segélyre. Akadt olyan nénike, akinek nagyon-nagy örömet okozott az a kocsi fa, amely a tsz- ből érkezett az udvarára. Az ingyenes ebédet az ÁFÉSZ, jó hírű vendéglőjéből kapják azok, akik igénylik. Azt meg igazán ritka he­lyen csinálják, hogy karácsony estéjén valami kis ajándék­kal meglátogatják az egyedül élőket. Nagyorosziban ily módon szereztek valóban bol­dog karácsonyt az egyedülálló öregeknek... — Fontos, hogy érezzék a törődést! Most azon gondol­kodunk, beszervezzük a kis­dobosokat, úttörőket, akik az apróbb munkákat, bevásár­lásokat elintézhetik. Gyetvainé gondolkodik. — El ne felejtsem, „feltér­képeztük” a kismamákat. Hol dolgoznak, hányán vannak otthon, érzik-e az üzemek gondoskodását. Annak meg külön örülök, hogy a körzeti védőnő és az orvosunk, dr. Windegg György vállalták, hogy ősztől kismamák iskolá­ját indítanak. Azt is megkér­deztük az otthon levő fiatal- asszonyoktól, hogy a gyes ide­jén kaptak-e fizetésemelést, tudják-e milyen feladatok áll­nak a munkahelyek előtt, ké­szülnek-e vissza... A falu szépítését, csinosí­tását, a rendbe hozott utak, kiültetett virágok jelzik. — Ebben nem lehet meg­állni, szeretnénk igazi „virá­gos” falu lenni. Ehhez szer­vezzük a társadalmi munkát A tanácselnökünk asszony, maga is szívén viseli a kör­nyezet szépítését. Micsoda do­log az, hogy csak úgy kido­bálják a szemetet a kert vé­gébe, vagy az árokba. Sok idegen halad keresztül a köz­ségünkön, nem mindegy mi­lyen képet visznek maguk­kal. Mi nagyorosziak szeret­nénk, ha ezek a benyomások a legjobbak lennének... Csatai Erzséibet NÓGRÁD — 1978. július 21., péntek ' 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom