Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)
1978-06-13 / 137. szám
Ä labdarúgó-világbajnokság sűrűsödő eseményei az elmúlt hét tévéműsorára különösen rányomták bélyegüket. Igv aztán nem is alakulhatott ki egységes szerkesztési koncepcióra valló program. Amit kaptunk. nagyobbára. töltelékárunak hatott, olyan adaléknak, amely azt szolgálta, hogv beteljen a szokásos műsoridő. Ilyen általános észlelés után van-e mégis amiről érdemes említést tenni? Hát többek között, ha nem Is égrengető témát vetett fel, mégis nyáriasan kellemesnek bizonyult a kedden látott, Előbb vagy utóbb című szellemesen pikáns NSZK tévéfilm. Fiatalos szellem, jó tempó jellemezte mindvégig a fordulatos történetet. A Nyári esték sorozat szerencsés választása volt szerdán a 2. műsorban, az Esküdtszéki tárgyalás című tévédaljáték reprize. A múltszázadi angol operettkomponista, Arthur Sullivan muzsikája a maga dallamgazdagságában, szellemességében ma is élénken csengő, s W. S. Gilbert története is szórakoztató. Kivált ha olyan kitűnő énekes és prózai művészek működnek közre, mint Márkus László, Melis György, Halász Judit, László Margit, Tahi Tóth László, Réti József és hasonlóak. Novellák filmen — ez volt az összefogó címe annak az NDK tévéfilmnek, melyet csütörtökön élvezhettünk. Három kis irodalmi igényű történetet fogott össze az íróirendezői vállalkozás. Számunkra meglehetősen távoli és különös világ, melyet az első történet, O. Henry Válás Tennesseeben című írása nyújtott, mégis nagyon emberinek, emberségesnek érzetük kesernyés humorában, helyzetmegoldásaiban, remek színészi teljesítményeiben. Drámaibb, tragikomikus házassági életképre tárt betekintést Anna Whalgren Feldt A jól szervezett házasság című története, hasonlóan remek szereplőkkel. A harmadik tévéfilm Konsztantyin Pausztovszkij Találkozás című elbeszéléséből készült. A kétségkívül érdekes történet kissé idegennek hatott az előbbi kettő hangvételétől, bár kétségtelen, hogy tartalmi mélységében ez nyújtotta a legtöbbet. Nagyon érdekesnek ígérkezik az a négyrészes sorozat, melynek első részét pénteken ismerhettük meg. A bűn nyomában című különleges vállalkozás a tudományos bűnüldözés titkaiba avatja be a nézőt, kezdve a bűnüldöző tudomány korszerű alapjától, az ujjlenyomattól. A vállalkozásban a tévé munkatársain, népszerű művészeken kívül kitűnő szakemberek is közreműködnek. Szívesen néztük szombaton, este Suppé: Boccaccio című, szellemesen pikáns nagyoperettjének zenés tévészínházi változatát, Farkas Bálinttal, Rozsos Istvánnal, Szerencsi Évával, Zempléni Máriával, Kállai Ferenccel, Csányi Jánossal a főbb prózai és énekfeladatokban. Vasárnap folytatódott a Főszerepben: Kabos Gyulasorozat, ezúttal az erősen limonádé ízű, Nászút féláron című, 1936-os magyar filmvígjátékkal, míg az esti főműsor eseménye Kojak újabb jelentkezése volt, a Szabadíts, meg a gonosztól című meglehetősen valószerűtlen bűnügyi históriával. (b. t.) Mai iévéajánlatunk Í6.05: Tótágas. „Elég volt, elmegyünk végleg, boldogulj magadban, kérlek”. Ezt a levélkét találja a város minden gyereke, amikor reggelre virradóan szüleit kezdi keresni. Egyedül maradtak a városban! Megszűnt az iskola, a házimunka, de nem kell többet mosakodni sem! Sőt, aki akar, még cigarettára is rágyújthat — különösen ha talál trafikot. Egyetlen „felnőtt” maradt csak a városiján — talán véletlenül — egy bohóc, aki vendégszereplésre érkezett. A gyerekek gyanakodva fogadják, és amikor még némi figyelmeztetésre is vetemedik becsukják... Szergej Mihalkov „A szó- fogadatlanság ünnepe” című, regényéből készült magyar filmet Palásthy György rendezte. Az író neve nem ismeretlen a fiatal olvasók előtt. Magyarul megjelent, többek között az öt kiscica, a Három kismalac és az Állat- mesék című könyve. TAth Béla LEGENDÁ Á LÓMÓL 3 1. Mellette álltam én. Nékem Is jutott egy kisebbfajta csin- gilingi, holmi ezüstös, fél fűl- bevalónyi micsoda, és még húsz másnak. Persze, örültem ebben a bolondos hadi világban, amikor hol az akasztófát mutogatják az ember gyerekének, hol laibira való pitykegombbal kedveskednek neki. Azért nem szaladtunk világgá tőle. Hanem, ahogy a nagygallérúak a lovak után jól végezvén dolgukat, maguk is útra keltek, hát kezdődött magunkra maradtunkban a lakmározás. A mi háromszázig való katonáink, meg a kaszaperi verem!alu lakosai sikerítettünk olyan dínom-dánomot, az összes kóborkutyák, amik összesei eglettek, bottal éltek. Ennyi népből kitellett a muzsika is. Volt csimpolya, bőrduda és tekerőlant, bőgők, hegedűk, hadidobok. Ebéd után úgy táncolt a nép, mint a megveszekedett fene. De idegen szájú katonák éppúgy, mint a veremháziak rakták. Egy szó nem ütközött össze. Persze, hogy a mi román fátánk is közöttük, s, hogyne járta volna vele Korbász. Csak épp a kardját lökte be a sátorba, s azon csattogó szárú csizmában, fecskefarkú katonaplünd- rában járta. Sokszor azt hittem, elrepül, annyira kellette magát. Csupa ecetescéklaszínre változott az arca, mert ivott, mint a gödény, és sug- dalt a vászoncseléd fülébe. Pirult az is, mert Korbász tudta a vezérszavakat. Én nem akartam semmit azzal az asszonnyal. Olyan öregnek tudtam magam, mint az út, amin elkocogott a kétezer lovunk. Hanem mégis talpraállt bennem a virtus. Hiszen ebben nincs alárendeltség, meg fölé. Nékom annyi jussom lehet még bármi asszonyi néphez, mint neki! Csak azt nem szerettem, hogy Szepivel egy tükörbe nézünk, egy lócán fekszünk, egy bográcsban főzünk, egy koncon rágódunk, egy szeméten kotorászunk, egy lovat nyergelünk, egy macskát simogatunk. Elkértem tőle a fátát, ahogy felénk szokás, csak könyek- gombbal tudtul adva, hogy hoci ide azt az asszonyi népet! Szepi nem akarta tudomásul venni a szabályt. A fá- ta meg átváltott rám, már átfogta a vállam, én meg derékon kaptam, ahogy a bor és igazság tüzelt. Szepi ellökött, visszamarékolta az asszonyt. Éreztem, valamikor még a nap is melegebben sütött, a Ecseii lakodalmas — a Budai Vigadóban Hosszú kényszerszünet után ismét elfoglalhatta helyét régi otthonában is az Állami Népi Együttes —, amely otthon van már szinte az egész világon. Az első — február végi — előadást annak a 26 vállalatnak tiszteletére rendezték, amelynek dolgozói szívügyüknek tekintették ezt az építkezést, s az utolsó percig oda- adóan munkálkodtak az egykori Budai Vigadó felújításán. A teremben pisszenés sem hallatszik, egy lélek sem ül a nézőtéren, mégis meghitt, othonos, ünnepélyes hangulat árad. Van itt néznivaló a szünetben is. Élményt nyújt a terem visszafogott színharmóniája, a falak, a zsöllyék, a drapériák összehangolt tónusa. Az építők féltő gonddal vigyáztak arra, hogy meg ne bontsák az épület és a belső tér klasszicista stílusát, a vaj- szín-arany falfesték, a hamvaszöld kárpitok, a mélykék franciabársony függönyök jól megférnek a korszerű technikai, elektrotechnikai világító- berendezésekkel. Az építők szemmel láthatóan megérdemelték, hogy ezúttal mindenekelőtt őket köszöntsék — a színpadról. Aztán berobbannak az együttes fergeteges tempóban váltakozó, ének-tánc-életkép csoportjai, s az időközben össze- sereglett közönség percenként tapsolja meg az ördöngős felkészültségű, pazar, látványos előadást. A rendező példaszerű „élesvágással” dolgozik: nincsenek üres pillanatok, nem lanyhul a tempó — filmesek-tévések tanulhatnának itt frissességet, száguldó, figyelmet-fogvatartó ütemet. Végigperegnek az ország legismertebb népviseletei, a magyar folklór dallamvilága, népszokásai, táncmotívumai, s mindez kitűnő keretbe foglalva: az Ecseri lakodalmasnak az a változata ez, amellyel legutóbb Japán közönségét hódították meg. holdvilág is nagyobb volt, nékem is füttyentett a sárgarigó. Nem engedem ráncigálni azt az asszonyt! Visszamaré- koltam a Szepi kezéből, mondom, te se rezelsz cifrábbat, mint én! Hát akkor mit akarsz? Legelni küldted az eszedet, Matyi ? — rikkantott rám Szepi, de nem haragosan, inkább a tisztek lenéző önteltségével, és járta tovább a kacskarin- góst, s keze közül nuncutul rámkacsintott a fáta. Gondoltam, ezek összemelegedtek már, s nékem nincs korpám se, mégis lisztet akarok itten árulni. Jobb lesz. ha másra váltok, hiszen vízen vagyok, mégis szomjan akarok veszni. Félbolond az, aki nyárson süti a téjföit! Tényleg nem laknak nálam a fölső szobában? Hisz akkora fejem van, néha bérlőt fogadhatnék bele! Minek hűtöm hiába a számát ezzel a vászoncseléddel. Fogom a Palinai Pali-féle boroskancsót, lököm a pirost a pörnyésgödörbe, pedig nem vagyok borivó, de hogy egy kicsit összeszedjem magam. (Folytattuk) Készülődés. Lánykórus, legénykórus, tánc, kevés, majd sok szereplővel, cigányzenekar, majd székely népviseletű legények csúfondáros rigmusaira táncol a többi. Virtuóz zenekari számok. A néphumor groteszk táncai-nótái. Fura legénytánc, sámlikon lovagolva. Két táncosból álló lovon is lovagolnak a legények, majd a mafla szerelmest tanítják meg — dallal-tánccal — az udvarlás tudományára. Aztán a Lisztrapszódia, az együttes zenekarának brillírozó előadásában. Végül: „Már a miénk a menyasszony...” És a nagy vigasság; a színpadkép, akár egy mesébe illő születésnapi torta, repülnek a csillogó-villogó, ezerszínű rokolyák, a meggypiros pruszlikok, habos csipkekötények, csillámló, tarka gyönggyel kivarrott álomszép — de valósághű — jelmezek. — Minden előadásra úgy készülünk, mintha premier lenne — mondja Veréb Zoltán, az együttes igazgatója,— pedig az Ecseri lakodalmast már háromezerszer látta a fél világ. Sikereink színhelye volt — többek között — Francia- ország, a Szovjetunió, Hollandia, Belgium, az NDK, Kína, Déi-Amerika tavaly novemberben 28 előadást tartottunk Japánban. A szenvtelennek ismert japánok újráztak, felálltak, autogramért ostromolták az együttes tagjait. Megható volt, mennyire megmozdította őket a magyar néptánc-népzene, s annak nemcsak az egzotikuma, hanem érzelmi tartalma is. — Hogyan lehet végigtáncolni egy estét sarkatlan szegedi papucsban? Speciális tánccipők ezek? (Bagi Klára felvételei) — Itt minden valódi, és semmi sem speciális abban az értelemben, hogy a tánchoz igazítjuk — például — a cipőket. Itt tudnak táncolni, énekelni, és tudnak fegyelmet tartani. Óriási állóképesség kell egy-egy előadáshoz, a sokszori átöltözéshez, a végesvégig tartó kollektív tánchoz- énekhez, a pattogó ritmusok követéséhez. — Minden valódi — tehát a ruhák, a hímzésük is? — Valódi bőrből készülnek a papucsok, a cipők, a csizmák, eredeti anyagból való népviseletben táncolnak-éne- kelnek az együttes tagjai, eredeti a szűr, amit látott, a motívumok, a hímzések. És — természetesen — valamennyi dallam- és táncmotívum a magyar folklór forrásából ered. — Sokat utaznak. Hogyan szállítják a távoli tájakra azt a töméntelen kelléket, amelyet egy-egy műsoruk felsorakoztat? — A díszlet: a legkevesebb. Leginkább jelzett háttérrel dolgozunk, 8-szor 3 méteres vásznak, felnagyított népi motívumokkal. Mégis 4—5 tonna holmit kell magunkkal vinnünk. Erre a célra hatalmas, hetvenszer százötven centis, hajókofferszerű ládákat csináltattunk. Hazai vendég- szereplésre is ezekben szállítják a kosztümöket, — amelyek nélkül mozdulni sem tudnánk. Általában 8—10 komplett műsoruk van; most négy—öt műsorral járják az országot, a világot. Mondják, mindenütt látni őket, csak idehaza nem. Ez tévedés: évente legalább 100—120 fellépésük van Magyarországon. Féreli Gabriella Kihajolni veszélyes Zsombolyai János új filmje június 13-tól a Nógrád megyei mozik műsorán. VI. 13-14. Ralassagyarmat VI. 15-16. Szécsény VI. 17-18 Nagylóc Kiss Mari Bodrogi Gyula Bencze Ferenc Koltái Róbert Tomanek Nándor • Szikora János