Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-06 / 131. szám

Világbajnokság idején — egyebekről

Az ember nem választhatja el magát világa mindennapos valóságától. Mégis, bár napjaink egyik legizgalmasabb beszédtémája a labdarúgó-világ- ha.inokság. foglalkozzanak ezzel inkább a sporttu-lósitók. Engem hetek óta sokkal inkább az a hármas műsortematika izgat és érdekel, melyet Sarkadi—Kabos—Bergman nevével zárhatnék közre. Sarkadi Imre, felszabadulás utáni irodalmunk immár félklasszikusa, Kabos Gyula, a narmin- cas-negyvenes évek nagy magyar színész-nevettetője, —, ha ügy tetszik — emberileg és művészileg egyaránt tragikomikus művésze, valamint a Greta Garbót követő , svéd hullám" -egyik legnagyobbja, Ingrid Bergman nevével.

Micsoda különbözőségek, fgy hárman, nevüket említve. „Magyar” szintű eredmények, sikerek, ugyanakkor „világméretű” diadalok. Lehet-e ezeket egy nevezőre hozni, közös témában emlegetni?!

Nos, vegyük sorra őket.

Az utóbbi műsorhetek futásában egymást követve három Sarkadi-művet is láthattunk, illetve újraláthattunk. Az elveszett paradicsom. Sarkadi legteljesebb dramaturgié jó és legdúsabb szövedékű drámája annak idején, a halálát követő hetekben küión- leges hangsúllyal és jelentőséggel szinte reveláló erejű bemutatója volt a Madách Színháznak. Talán annál is inkább, mert néhány héttel korábban, az adott politikai konstellációban az író így vélekedett közelebbi lehetőségeiről: »Lehet, hogy a Madách színre hozza az „elveszettet”, de inkább bízom abban, hogy az Oszlopos Simeon kerül hamarabb közönség elé az Ódry Színpadon.«

Ügy érzem, az írói tragikumban szerencsés fordulat, hogy mégis előbb az Elveszett paradicsomot láthattuk megrázóan katartikus voltában, amely A gyáva című kisregény mellett szinte a teljes írói életművet összegezte —, s mintegy lezárta —, mint a jóval korábbi évek sajátos filozófiai alapjaira épült Oszlopos Simeont.

Ha a tragikusan elhunyt Sarkadi nem abban az alkotói sorozatban kerül elénk halála után, ahogyan került, ma talán hamis értékrendben áll előttünk. Szerencse, hogy értő és baráti kezek tapintatosan gondoskodtak a hagyaték igazságos és arányos elrendezéséről az „Elveszett” után a Kőműves Kelemennel, a Hortobágyonnal, majd az Oszlopossal.

A Kőműves kivételével mindezeket most, az utóbbi hetekben láthattuk a képernyőn, mégpedig olyan kiváló produkciókban, ahol szükségtelenné vált a korábbi előadásokkal való egybevetés. Például az, hogy Gábor Miklós Sebő doktorát egybevessük a maival, Sztankay Istvánnal. a korabeli Myrát, Vá- rady Hédit Piros Ildikóval, az Oszlopos Simeon megintcsak volt Kis Jánosát, Gábor Miklóst kecskeméti azonosával, Andorai Péterrel. De, ha az eddig készült novellaváltozat, a Hortobágyon feldolgozásai közül kell választanom, ismétlésként is, az elmúlt csütörtökön műsorra tűzött, Havas Péter által feldolgozott és rendezett adaptáció mellett szavazok, két ragyogó vidéki színésszel, Piróth Gyulával és Gerbár Tiborral, mert

olyan finom tapintató műfaj- áttételt láthattunk, amire ritkán akad példa.

Kabos Gyula a magyar filmtörténelem úgynevezett feledhetetlen egyénisége. Bizonyára így lehet, ha sajátosan félszeg gesztusai, beszédritmikája mellett egyéni da- dogásmódorán is mulatni tudunk. Az immár milliószor nyűtt — és valljuk be —, megunhatatlan Hyppolit, a lakájban megközelíthetetlen jellemkomikus. Amit feladatában véghez visz, jobban már nem is lehetne. A sorozat keretében láttuk az Ez a villa eladó című produkciót is. 1935-ből való, meglehetősen silány fércelmény, s Kabos is azt nyújtja, ami „lényege”, a dadogást, az ostoba szóviccek sorát. Szerintem így —, ilyen áron igazán kár, sőt bűn „felfedezni” újabb nemzedékünknek egy nagy komikust. Az idősebb generációknak szánt nosztalgia még nem bizonyos, hogy e filmek láttán becsülést és értékelést vált ki az ifjabb nemzedékekből.

Méltó feladatot vállalt magára a Magyar Televízió, amikor úgy határozott, hogy sorozatot kezd a negyvenes évek világsikerű svéd filmszínésznőjének legemlékezetesebb szerepvállalásaiból. így frissült újjá bennünk az Akiért a harang szól lányalak jóban, vagy az 1943-as amerikai produkcióban, a Casablancában nyújtott lenyűgöző alakításának egykori csodálatos élménye, melyek többek voltak művészi teljesítménynél; bátor és tiszteletreméltó politikai hitvallást és kiállást is jelentettek.

b. t.

MI 4 FOLKROmC ?

*

Beszélgetés Székelj Ivánnal az elektronikus zenéről

Huszonnyolc éves, fiatal alkotó, akinek neve máris ott látható az Operaház, Erkel Színház színlapján. Elektronikus balettjének zenéjét használta fel Fodor Antal koreográfus Radnóti-táncjátéká- hoz, amelynek „Nyolcadik ec- loga” a címe: a híres költemény nyomán. A zeneszerző Székely Iván. A mai muzsikusnemzedék köréből elsősorban elekronikus zenéjével tűnik ki. A Bartók Béla zenei szakiskola neveltje volt, még a Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc keze alatt tanulta a komponálás művészetét. Színházi körökben akkor figyeltek fel rá, amikor a ka- kaposvári „új hullám” rendezői kezdték foglalkoztatni, s egy egész sereg színdarab kísérőzenéjének megírásával bízták meg.

— 1973 óta már számos színpadi művel jelentkeztem — mondja. — Ily er- volt A kutya testamentuma, a Pinocchio, A három testőr, majd az Alkésztisz, Hekabé, Elektra, Troilus és Cressida, Thep- sis kordája, Ivanov és a Mesél a bécsi erdőhöz készített muzsikám. Írtam szimfonikus zenét, szóló és kamaradarabokat, dalokat, rádiójátékok zenéjét, filmkísérőzenét, sőt templomi harangokra is komponáltam szabadtéri kísérletek céljára. Fél esztendőt Varsóban töltöttem ösztöndíjasként

— A zene melyik ágazata érdekli a legjobban?

— A zenélés passzív és aktív formáit egyaránt szeretem. Elsősorban középkori zene. jazz. elektroakusztika, magyar és idegen folklór. Animációs kísérleteket végzek a régi és legújabb zenével. És tanítok a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

— Kapcsolata az elektronikus zenével?

— Számos ilyen szerzeményem van, például „Variációk Szimfonikus zene című munkám témáira”. . (Cselló, két zongora, ütő és öt elektronikus játékos kell az előadásához.)

— Ügy tudjuk, hogy akusztikai, elektroakusztikai elmélettel és gyakorlattal Is foglalkozik. Megmagyarázná az elektronikus zene fogalmát?

— Általában úgy mondják, hogy az európai zene két részre szakadt. Az egyik Bachfól máig terjedő korszak, a másik az elektronikus korszak. De én ebben a meghatározásban nem hiszek. Az elektronika csak eszköz. Én pedig nem vagyok eszköz- és stíluskoncentrikus, mert betartom a játékszabályokat. Az elektronikus zene szintetikus módon állít elő hangokat, generátorokkal. Tágabb értelemben belefér valamennyi hangszer, beleértve az emberi hangot is.

— Több nemzetközi és hazai zenei kollektíva tagja.

— Igen. A Jeunesses musi- cales magyar tagozatának vagyok a zenei ismeretterjesztés-felelőse. Nemrég érkeztem haza Portugáliából, ahol beválasztottak ennek a testületnek központi héttagú bizottságába. Ott angol nyelvű előadást tartottam a témáról.

— A „Nyolcadik ecloga” címmel bemutatott elektronikus balettjében, amelyet az Erkel Színházban láthatunk Budapesten, csángó népi dallamot használ fel.

— Csakugyan így van. Ezzel is kísérletezem. A folklórt és az elektronikát óhajtom összekapcsolni. Ezt a kompo- nálási módot folkronicnak neveztem el.

Kristóf Károly

NÓGRÁD — 1978. június 6, kedd

Mai tévéajánlatunk

16.55: Zöld arany.

Joggal nevezik az erdőt zöld aranynak. A városiasodás korában nemcsak a nyugalmat, a levegő tisztaságát adják a fák. hanem sokféle tárgy, eszköz, szükségleti cikk alapanyagai is. A HORIZONT Szerkesztőség műsora Romániába viszi el a nézőt. Románia területének huszonöt százaléka erdő, a tizedik a fában gazdag országok között a világon.

A fakitermelés jelentős ágazat, de nem kevésbé fontos a telepítés, hiszen csak úgy lehet hasznosítani a zöld arany kincsét, ha nem csak vágják, de termelik, óvják is.

A riportfilm bemutatja a fa- feldolgozás különböző ágazatait a bútorgyártástól a faragásokig, a sportcikkek készítésétől a papírig. Betekintést kap a néző az erdészeti szakemberek képzésébe is.

Városképek és tájképek a Képcsarnokban

Kiss Attila tárlata

Kiss Attila: Az Országház utca (olaj).

Lapok, képesújságok, folyóiratok hasábjain közzétett rajzaiból, illusztrációiból széles körben ismert Kiss Attila neve, akinek a napokban megnyílt kiállítása az első egyéni bemutatkozás Salgótarjánban, a Képcsarnok üzletében. Akik ismerik rajzait, rögtönzéseit — közülük elég sokat közölt már a NÖGRÁD is az évek során —, azoknak mindenekelőtt vonalvezetésének finomsága, érzékenysége és bája tűnhetett fel.

Kiss Attila azonban nem grafikus, hanem festőművész. 1968 óta állít ki, eddig tíz önálló tárlata volt, többi között Kazincbarcikán, Szombathelyen, Székesfehérváron,

Veszprémben és négyszer Budapesten rendeztek kiállítást műveiből. Nagyváradon született 1941-ben, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, festőművész szakon diplomázott. Mestere Bernáth Aurél volt.

Viszonylag rövid életpályára tekinthet vissza. Ez a pálya azonban máris sok emberi és művészi tapasztalatot hozott. Hosszabb ideig élt Észak-Magyarországon, Kazincbarcikán, Veszprémben, s jelenleg Budapesten. Szombathely pedig indító város volt, gyermekségét ott töltötte. De bárhol élt is, nemcsak a tájak benyomásait gyűjtötte magába, hanem az emberek örömeit, gondjait, emberi viszonyainak alakulását is.

Ezen a kiállításon városképeket és tájképeket látunk. Ez a tematikai egysíkúság azonban csak erre a kiállításra érvényes, nem pedig Kiss Attila festészetére. Szándékosan hozta Salgótarjánba városképeit és tájképeit, remélve, hogy a kedves ismert tájakkal mindig szívesen találkozik a Képcsarnokba látogató. Milyen tájakkal? Többi között, ódon budai utcákkal, szentendrei szögletekkel, budai városrészletekkel, vagy éppen a Fekete-tenger homokos, bolgár partjával. Csupa ismert és kedvelt történelmi, vagy táji értékkel bővelkedő tájak ezek. Látásmódban a képek realisták, őrzik az élmény melegét, s látványhoz való hűségre törekednek. Amint látjuk, a városképek, tájak kiválasztásánál is inkább az ünnepit, a felemelőt, a szépet keresi a művész. Kerüli a szikárabb valóság keménységét, a drámaibb helyzetektől megkíméli a nézőt. Elsősorban a megfáradt ember gyönyörködtetésére törekszik.

De beszéljünk röviden arról is, amit ezen a tárlaton nem látni. Kiss Attila ugyanis emberközpontú művész, és nemcsak rajzaiban, hanem festményeiben is. Sok képe

foglalkozik az álom és valóság viszonyával. Felmutatva az álom látomásosságában rejlő gyönyörűséget. Különösen szívesen fest kissé idealizált áttetszőén finom, karcsú, fiatal nőalakokat. Arcuk angyali szépsége, hosszan leomló hajuk zuhataga, csípőjük villanása feltűnik sok olajképén. Időnként már-már a vizionálás felé csúszik ez a látásmód. Valóságon túli lebegést látunk benne. Kiss Attila vérbeli festő, igen nagy szerepet szán a koloritnak, hatalmas belső indulatai elsősorban káprázatos színvilágában bontakoznak ki. Pazar bőségben ragyogtatja a színeket. Valóság és látomás ötvözéséből születik a legtöbb képe. Nem annyira arról, ami van, hanem inkább arról, ami jó volna, ha lenne.

Kiss Attila humanista mű. vé z, és hagyománytisztelő. A stílusáramlatok zajos hullámzása közepette rendületlenül kitart a figurális, az ember- központú festészet elvei és gyakorlata mellett. Nem divatos magatartás ez, de rendkívül tisztelni reméltó.

Rokonszenves a szándék, a szépség felmutatására való törekvés, a hétköznapiban az ünnepi emelkedettség megfogalmazása. Kívánjuk, hogy álmai folytatódjanak.

Tóth Elemér

Tölh Béla

LEGENDÁIK A LÓRÓL

25.

Ilyenkor kicsi hízelgő beszédekkel kell élni. Megkönnyíti a bánást. Szép finom madárfüttyentések is nyugtatják. És vigyázni, hogy fölálltában maga alá ne törje a lábait. Ekkor aztán, ha annak való, aminek szánjuk, hát fölrúg a két hátsó lábával, nekiindulva a vakvilágnak. Kicsit szaladjunk vele, távolodunk is a ménestől. Még nem hiszi, hogy kézben van. A futtató kötelet pedig engedni neki, ha kell, ötven ölnyire is. hadd fáradjon vele. Akkor aztán a kötél, tartása szerint a nehezebb oldal felé kezd kanyarodni, körben fut. Már a miénk. Hadd fussa a köröket. Az igazi ló százszor elforogja a kötelet tartó csikóst, amikor érezni lehet vágtáján, hogy veszti az erejét. Nem kell letörni, vadítani, taj- tékdurásig hajtani. Nemikor

magától csihad, hagyni kell. Kicsit a futtató száron, közelebb lehet hozzá menni, ha tűri jó, de ha nem tűri, se baj. Nem egy nap alatt születik a nyerges! Mikor úgy a pányvajárást tud.,a, érzi a nyaklót, meg a vezeték- szárat, hogy nem szaggatja, nem esztelenkedik vele, hanem belátja, hol a vége erejének, a kötélnek, az okos ló hamar megtanulja, nem kell neki két nap, jó szóra megáll.

Hanem, hogy így mutatom én húsz embereimnek a szelídítő iskolát, veszem észre, hogy Szepi is ott áll, ideszánt ötven katonájával, fordítja nékik szóról szóra mozdulataimat. Gondolom, jól is teszed, pajtás. Lehet itt ötezer katona alá való cocó, mire azt én húsz emberemmel elkészítem, a török még egy Temesvárt fölépít ellenetek.

Na, hogy így megmutattam

az elsőnapi tudnivalókat, csak neki árkányozgatják embereim is magukat a szemmel választott csikóságnak. Teszik olyan szépen, ahogy tulipán nyílik a szemünk1 láttára, ha fölkel a nap.

De nyugodtan ám, emberek! Nem ám, hogy nekiesünk, mint bolond tehén a fiának. Érző lelkek ezek. Az ember hamarább eltűri a gorombaságot, mint a ló! A ménest egyszerre négy embernél több ne környékezze! Megfutnak izgalmukban, mehetünk utánuk, míg állásra verjük őket. Kegy ember négyfelé osztja a csapat figyelmét, jobban boldogulunk. De az én embereim, mintha vadászaton lennének, olyan szenvedelmesen merül- köznek a lófogó játékba.

Egy legényem. Sévity I ázó indul a lócsapatnak, de üres kézzel. Mondom, árkány- ra, Lázó, hova mégy puszta kézzel? De nem szól, csak int, ahogy szimatra indult kutya legyez vissza farkával gazdája szavára, ha elfogja a buzgalom. Lessük aztán Lázót.

Hátulról támadja meg a választott csikót, mint a farkas. Mire az horkanna egyet ijedtében, a horkanás után felrúgna, Lázó a ló horgasíná- ra lépve a ló hátán terem a szilajnak. Átkulcsolja a nyakát, lábával a hasa alá kapcsol. Teheti, karikalábú, mint akinek hortla szárították a

gatyáját. Kivágódik a csordából, ahogy szikra röppen az éjszakai rőzselángokból.

Kapitány Korbász is csak föltaszítja fejebúbjára fazék- nyi csákóját, a térdét veri. s mondja az ebedeussát, az efce- deussát az anyjának is, neki, de egy pimasz tyirmok ez. te, halljátok, mint az ördög! Háj. háj, tyirmokom, tyirmekom (gyermekem), ilyenek iopdos- ták Kecskeméten is a csikója- inkat! Még gatya se volt rajtuk. Hogy hívják ezt a tyir- mokot? Nem ő volt a tolvaj? De ha kitapintom, huszonöt naponta a hátsó fertályára, de utána magasra akasztom, any- nyi bizonyos!

De Korbász is inkább örömében beszélt, mint haragjában, hisz süvít Sévity olyan pompázatosán a pusztában, alig győzzük szemmel tartani. Már birkányi alakot mutat csak, aztán kutyái nagyságban távolodik, s elfogy fecskényi- re, míg kitűnik látásunkból. Ló, lovas egyben. Rágombolta magát, fejét a nyakára szorította. Tudtam a titkát. Tényleg lólopók fogásai ezek. Ahogy a karjával elől megkulcsolja a ló nyakát, úgy szorít egy kicsit a legzöcsövön. Nem erősen, mert, ha hirtelen szorítja el a levegőt, bukik a ló akkorát, a lovas is repüL

(Folytatjuk}