Nógrád. 1978. június (34. évfolyam. 127-152. szám)

1978-06-16 / 140. szám

Lassan épülő otthon Ősztől teljesebben miiködnek A televízióból jelentjük Játék a valósággal / „Nem a munka volt keve­sebb, hanem a lehetőség” — fogalmazta meg frappánsan Vratni József, a salgótarjáni öblösüveggyári Kossuth Mű­velődési Ház elmúlt évi hely­zetét. Aki járatos a közmű­velődés berkeiben és hallott ennek az üzemi művelődési intézménynek a felújításáról, tudja milyen igaza van. Hi­szen a két és fél ezres mun­káslétszámú gyárnak és a körzet lakóinak kellett volna programokat ajánlani a mű­velődéshez — májusig szinte helyiség nélkül. Május elseje tiszteletére átadták a föld­szinti szobákat, termeket — de csak részben felszerelve, berendezve. Milyen tervekkel készültek az évre? Mi az, amit a meg­felelő, objektív körülmények hiánya mellett dolgozni, aján­lani, a brigádok művelődési vállalásaiban segíteni tud­tak? — Az utóbbival kezdeném — az üzem dolgozóinak 50 százaléka a 158 szocialista bri­gádban tevékenykedik — nem mindegy tehát, miképpen tu­dunk segítséget adni a kultu­rális vállalásaikhoz. E téren az elpiúlt években történt egy­két változás az öblösüveg­gyárban — az ajánlásokat már novemberben megkapják a dolgozók. Igyekeznek a gyá­ri vezetők az értékelés for­malitását, sematikusságát megszüntetni. — Ez a brigádmozgalom egyik legkényesebb pontja. Mivel sikerül ebben előbbre lépni? — Az utóbbi időszakban a művelődési ház kapcsolata a szocialista brigádokkal szo­rosabbá vált. Ez összefüggött a patronálási rendszer ter­jedésével, a szocialista bri­gádok a vetélkedőkre felké­szítés, országjáró kirándulá­sok, ankétok, találkozók szer­vezése esetén többször kértek segítséget tőlünk. Közben si­került megismerni művelődé­si tevékenységüket — a hi­bákkal együtt... — így a vál­lalások eddigi gyakorlatát tudtuk szembeállítani, illet­ve kiegészíteni ajánlásunkban az új jegyekkel. Ez főleg az egyéni vállalásokra vonatko­zik. Tapasztalható az a rossz gyakorlat, hogy „képviseleti rendszer” alakul ki a brigá­doknál, azaz egy-két fő (aki amúgy is rendszeres színház- látogató, szereti a tárlatokat) jár el a rendezvényekre és ezt könyvelik el kollektív eredménynek. De nem jobb az sem, hogy mindenki be­iratkozik a könyvtárba, és sosem tartanak beszélgetése­ket, vitákat egy-egy műről. Az egyéni igényekből fakadó, de valóban többletet jelentő vállalásokra szeretnénk ösz­tönözni. Azzal, hogy a bri­gádok önmagukat is érté­kelik, hogy igényesebbé vál­nak a kulturális vállalások, közelebb kerültünk ehhez. — Milyen programokat, kis. csoportos foglalkozásokat tudtak biztosítani a felújítás időszakában? Hogyan foly­tatódott az 1976-ban elindí­tott önálló TlT.alapszervezet munkásakadémia-sorozata? — A kisebb közösségek, klu­bok csak részben maradtak együtt Többségükben úgy, hogy „külterületen” tevé­kenykedtek: a varró-, a fotó-, a bélyeggyűjtő-szakkör, a ze­nekarunk és a munkásszínpad működött. Az utóbbi siker­rel: az év során 34 fellépésük volt, zömében önálló műsor­ral, de kísérleteztek pol- beates, verses összeállítással is. A szentendrei minősítőn aranydiplomát nyertek és azóta több meghívást kaptak. A TIT-szervezetünk egyéves Mezőtúr fazekassága Kiállítás a Néprajzi Múzeumban Fazekaskiállítással köszönti a Néprajzi Múzeum Mezőtúrt, a 600 évvel ezelőtt városi rangra emelt települést. A régi túri kerámia legszebb emlékeit a Néprajzi Múzeum őrzi. Mező­túr az Alföld második legna­gyobb fazekasközpontja, a kor­sósmunka terén országosan el­ső. A múlt század elején még olyan fekete edényeket éget­tek, mint napjainkban Nádud­varon. 1813-ban „Czéh-For- ma Társaság”-ot alakítottak és 1817-ben sikerült elnyerniük a Korsós Céh kiváltságlevelét, költségeihez 88 mester já­rult hozzá. A gyűjtemény leg­korábbi tárgya egy fekete gyertyamártó edény is az 1813- as évszámot viseli. Sok datált tárgy alapján a mezőtúri kerámia történeti fej­lődését folyamatosan szemlél­hetjük. A mázas edények az 1850-es évektől jelennek meg. A virágozott díszítés klasszikus fénykorát az 1880-as évektől számítjuk, a fejlődés az 1890- es években jut el csúcspontjá­ra. A korsómesterek írástu­dók voltak, a korsósok által szignált tárgyak alapján az egyes mesterek munkásságát be lehet mutatni. A „cifra” munka terén K. Nagy Gábor­nak volt nagy szerepe. Híres Badár Balázs, már a század- fordulón nagy sikereket ért el díszedényeivel — a kiállítás a hagyományoshoz közel álló munkáit mutatja be. A kiállí­tás záróesztendeje 1914, ez a korszak törést jelentett a ha­gyományos stílusban. 4 NÖGRÁD —1978. június 16., péntek sikeres periódus után kissé leállt, ősszel már nem voltak előadások, tavasszal felülvizs­gáltuk a tevékenységüket, új­jászerveztük a vezetőséget. Néhány hete újra elkezdődtek a sorozatok. A nyári idő­szakban 10 helyen lesz ilyen akadémia, 6—6 előadással, ősz­szel 12—12 alkalommal. Nagy igény van erre a munkahelyi formára. Szeretik a dolgozó­kat. Még néhány tervet hadd említsek, melyet a „teljes üzem” beindulásakor tudunk megvalósítani, de erre az esz­tendőre szólnak. A felső szin­ten oktatási kabinetet hozunk létre. Három oktatóterem­mel ott lesz a műszaki klub és könyvtár, valamint régi ál­munk, a kiállítóterem és a nők klubja, gyermekmegőrző­vel. Van egy olyan elképzelés is, hogy intézményünkben va­lósítja meg a megye az ama­tőr színpadok és könnyűzenei együttesek megyei bázisát. Korszerű színpadunk, a szép öltözők, a jó világítás és a lelkes, összetartó, komoly fel­adatokra képes színpadi gár­dánk alkalmassá tesz erre minket. — Az elmúlt évben az üze­mi KISZ-bizottság tevékeny­ségét is felülvizsgálták. Ez hogyan befolyásolja a fiata­lok művelődését? — Eddig nem volt kimon­dottan jó kapcsolatunk a KISZ-esekkel. Inkább alka­lomszerűen, minden évben le­ültünk megbeszélni a progra­mot. Eljutottunk odáig, hogy lekötöttük, csak éppen a fia-, talok elfelejtettek eljönni. Az új KISZ-titkárral megbeszél­tük : minden alapszervezetnél közművelődési felelős segít abban, hogy felmérjük az igé­nyeket és ősztől, amikor „tel­jes gőzzel” tudunk indulni, a szocialista brigádoknál és a KISZ-alapszervezeteknél egy­aránt a „Házigazda-rendszert” vezetjük be. Havonta más­más közösséggel együttesen szervezzük a programokat. Ez mind az ifjúsági klub tar­talmasabb munkáját, mind a brigádok igényesebb, egyé­nekre szabott vállalásait se­gíti. Csak a földszinten nincs igazán otthonos berendezés. Az egyik teremből a másikba hordjuk a kényelmetlen ülőalkalmatosságokat. Re­méljük hamarosan jó körül­mények között, rendes házi­gazdaként fogadhatjuk a bri­gádtagokat és a fiatalokat. G. Kiss Magdolna Csákányi László és Bősze György jelenete a tv-filmből. „Én mindig csak játszom” avagy „Művészet óh!”. Ennyit mond a cím, illetve az alcím a forgatókönyvön, amely egy készülő sajátos műfajú tv- játékot sejtet. A televízió 1- es stúdiójában az imént kez­dődött meg a munka, s még bábeli zűrzavar fogad, ami a televíziósok számára minden­napos. Ügy tűnik nincs is semmifé­le díszlet. Ám a dísztelen dísz­létek között már ott sürög- forog Iglódi István a rendező. S hogy a .„káosz” még telje­sebb legyen a képzeletbeli né­zőtéren üldögél még agy fáradt arcú rendező: Kern András. Mellette óriási üstdobok és egy pocakos dobos. Színdarabot próbálnak. Szín­házi próbát láthatnak a tele­vízió stúdiójában. Csakhogy mégsem igazi színházat! Csak amikor Bartha László díszlettervező közelebbről is megmutatja a kék háttérbe belevetített „fényképről köl­csönvett” nézőteret, akkor vá­lik érthetővé a képi foganta- tású látvány: a színház és kellékei. A színen a játék jóvoltából tehát egyszerre két rendező dolgozik. De ezúttal az egyik rendezőt rendezik! Azt, aki a „Hogyan születik a színház” című háromfelvonásos drá­mát próbálja, Száraz György írása nyomán. Mindez az „Én mindig csak játszom” című tv- produkció keretei között. Az ügyelő, aki ezúttal nem a valóságos ügyelő, csunán a darabbeli (Gyenge Árpád) monoton hangon szólítja fel a színészeket. „Kérem a máso­dik rész szereplőit a színpad­ra!” Bejön a rendkívül felvilla­nyozott színésznő, Hacser Jó- zsa. Szőkén, szemüvegben, vál­lán mindenbe beleakadó rojtos kendővel... — Óh, Tibold én drága je­gyesem, hol vagy — kezdi si- koltva nagy pátosszal, miköz­ben sűrűn belepislog a szö­vegkönyvbe. — Nem, nem jő a kedves... A súgó (Csákányi László) együgyű, ártatlan képpel ül­dögél egy széken, a jól látha­tó középen és minden szót re­kedten súg fel.... A patetikus szöveg kellős közepén a színésznő váratla­nul, szerepéből teljesen kies­ve, kérdi: — Itt az van, hogy felmu­tatja, majd csókjaival borítja a gyűrűt.. Tényleg borítsam? Ne szaporítsuk a szót. Fo­lyik a próba. Egyelőre még ki- érleletlen játék zajlik a sze­münk előtt. Játék, amelyet a színészek már-már éreznek, s alig fogják vissza magukat. Különösen Hacser Józsa szi­porkázik jókedvűen és felsza­badultan. — Egyelőre legyetek még unalmasak — inti le óikét Ig- lódi István, — Aztán majd el­szabadultok. Miféle játék ez! A műsor prológusát és egyúttal alapöt­letét Darvas Iván mondja élj — Egyszer megkérdeztem Rátkay Mártont: „Marci bácsi, te dolgozol?”. Mire Rátkay azt felelte: „Én sohasem dolgozom, én mindig csak játszom”. Ebből a mondatból született a tv-játék címe is, amely vi­dámságot és szórakozást ígér Radványi Ervin összeállításá­ban. Három nagyobb lélegzetű jelenetet kombinálnak össze esy hatvanperces műsorban. Mondandója: az élet is, a mű­vészet is csak játék! Ezt a tételt hivatott bizo­nyítani a most próbált da­rab, valamint egy francia bohózat, Jean Silvaiij „Mecé­nás kerestetik” című játéka, Páskándi Géza Szilárd rob­banás című szatírája és Ör­kény István ..A színész ha­lála” című monológja. To­vábbá az egész műbe bele­csomagolva még a Gúnya együttes is... A próba tovább folyik. sz. b. Mai iévéajántaÍMitk 16.50: Népművészek. A sorozat második darabja Benke Jánosné moldvai csán­gó énekeit és imáit örökítette meg. Benke Jánosnét már hama­rabb megismerhették a nézők; a Virágvasámap című film­ben, a Mikes Kelemenről szó­ló tévéjátékban hangzottak fel énekei, siratói. A Szárász köz­ségbe települt moldvai csán­gók között ő őrzi a legrégebbi hagyományokat. Erdélyi Zsu­zsanna kutató fel is dolgozta, ki is adta — a Magvető Ki­adónál, előbb pedig folyóirat­ban látott napvilágot — az Archaikus népi imákat, ame­lyeknek első darabja, a He­gyet hágék, lőtöt lépék kezde­tű, Benke Jánosnétól szárma­zik. Ezek az énekek . és Imák profán eredetűek, a pogányság szimbólumrendszerét is ma­gukba ötvözve kapcsolódnak a keresztény hitvilághoz. A leg­régebbiek egyidősek az Óma­gyar Mária siralommal. A műsorban Benke Jánosné énekét, imáit Erdélyi Zsuzsan­na és Domokos Pál Péter elemzik. 34. ródzott a kimondhatatlan, így azután a csikóslajbi, de öt- Zöld dió gubacsát megáztat- yengombos, szűr meg csizma, tűk gázlickőoldatban azzal készség, pénz kellett ah- öltöztettük a lovat. Letettek ^oz. „ . „ , , . , olyan rigószőrűek, a tulajdon A gvardian jobbagyai vol- gazdáját elfogta a dadogás tunk továbbra is, de bérbe ad­örömében. Némely háborúhoz, va ,5?arcí lo re.v^sere_ a meg olyan flancolás kapott kincstárnak, szorostól boros- lábra, hogy piros farkú, söré- Na§y . Ígéreteink voltak nyű lovakon szaladjon a tiszt. ‘oluk> de mindig kicsit kap- A fehér ló sörényét, farkát vö- Junk. Lopni azért nem lop- rösre, a barna szőrűek far- ;Vn Hanem, ha pap az ol- kát fehérre festették. tarról ©1* mi a ménes után. Kara Matyi tanítása után a Festettünk, orvosoltunk, ne- módik olyanok, hogy vissza- mely *°^aka^ magunknak te- visszatémek. ö is az apjától romiettünk, muveskedtünk. tudta, hogy a törökök ural- yaiJ és létezik imrfiáron ma idején annyiféle színben ágyúműves, puskaműves, festették a lovakat, ahogy a hogyne lennénk mi, lóte- katonakenyerű emberiségnek nyesztok és tanítók egyenesen váltakozott a gusztusa. loművesek. Volt idő, amikor a piros szí- * Hogy erre a szavakkal ke- nű lovakért égett a kedves a vert valóságos játékra rábuk- vagyonos katonának. Az akkori kantunk, emelkedett is gő- lónevelők tudtak is olyat gösségünk lajtorjája akkorát, pingálni. Mi több, azok kö- azt hittük, a Fiastyúkot mi ül- zött is többféle változatot. Vol- tettük, pitykegombos lajbijú tak uszályveres színűre fes- csikósok hajtottuk a Göncöl- tettek, habos szeplősek, vagy szekeret. Amúgy meg a világ szepék, habzó tubinok, ikrás szigorú volt, kegyetlen. Azért galambszínűek, pettyesek, tar- lassan mégis kinőttek a szom- kafoltos farúak és mások. széd falvak a vermek közül. Magunk között mondogat- Karóba vert falak emelkedtek, tűk, hogy több gyászt érdé- igaz, nádtetővel, de ablakok- melt volna tőlünk az öreg Ka- kai immár, s füstölő kémé­ra, de hát egyre ágaskodott nyekkel. Kondoros, Szent- bennünk a legényi erő, ka- andrás, Tornya, Szentes, eme­lintettek magukon akkorát, hogy magunk is csak lóhátról értük el róluk a csurgást. No, voltak is új urak. Az egész térség Kötegyántól mihoz- zánkig Harruckern báróé, ki is a törököt űző keresztényi hadak élelmezési dicsőségéért kapta ezt a kis darab földet, amelyet lóhátról fél év alatt lehetett volna tán beporosz- kálni. ö aztán kisebb úri mi­voltokba adta tovább a tájé­kot, ahogy nagy boltosok ad­nak kis boltosoknak kifelé a portékából. De ezek a kisebb urak se tartották magukat alábbvalónak Harruckernél. Minden kakas úr a maga sze­métdombján. Hogy több embernek lehes­sen parancsolni a néptelenség- től kongó térségeken, hát hordták a sűrűbb országrészek megijedt szegényeit. Trencsé- nyi tésztaevő moldvaiak, má- léevők, lipóti brinzafalók. potyogtak le a síkságokra, s nagy magukbaféltükben szor­goskodtak a nekik idegen meg­élésen. Mert azok aztán nem ajándékba kapták a zsebken- dőnyi pusztarészeket. Har­madévre már sarcot vetettek rájuk, és adót, és porciót. Hogy így emberrel szökken­tek teli hirtelenében a faluk, bennük kocsmák, lányok, hát volt nékünk magunkban élő, viruló kedvű csikósoknak is hová járni. Ugyan a falu is ki­járt hozzánk. Az igavonó úgy kellett azoknak, akár a napi betévő. Az igavonó a pusztán termett, a pásztori népezetek keze alatt. A felülről jöttek sörcsináló, pálinkafőző embe­rek voltak. Főztek százfélét. Bogyóságokból szederből, kör­téből, meggyből, fehér eper­ből. Ezzel fizettek. Komlós úgy kirügyezett a nagy semmi téreken, hogy mi, akik jártuk a sömlyékes tájé­kot, nem ismertünk rá. Ók is minden nélkül, épp kezebe- liekkel érkeztek le a Dunán, föl a Tiszán domentátumos, lóval húzatott hajókkal Vá­sárhelyig. Onnan aztán gya­log, könnyedén odasétáltak a kijelölt faluhelyre. Itt kap­tak ásót, kapát, vetőmagot. De iga nélkül se té, se tova. No, a sörrel, pálinkával, a szép szóval megvevődtek a pászto­ri népek. Kis darab földeket fölekézni, fél napra beszökni pár, hámot ismerő katonaló­val, mibe sem került. Két ménesem mellé négy szekerész ló volt osztva, az­zal én úgy rendelkeztem, mint a magaméval. Kijön egyszer hozzám egy magabíró, nagy darab, Tren- csénből szakadt parasztember, hogy de bármit megad, inkább mutatta, mint mondta, ha hét végén megekézném némi föld­jeit, mert vetni kellene, de erősen. Gondoltam, kicsi vál­tozatosság nékem se árt. Mel­lém volt beosztva szakasznyi erejű lóidomár katona, azok úgy szolgáltak engem, mo- hodzó bajszú, nagy akaratú gyereket, hogy valahányszor hosszú szárú pipámra vágya­koztam, hárman is leugrottak a nyeregből meggyújtani a csutora túlsó végét. En aztán odaszántogathattam, ha akar­tam. Na, jön a trencséni hir­telen paraszt, mert odafönt, valami ipart űzött az, csak itt züllött, az új életben a más­fajta nincstelenségre, de kí­nálja a csobolyónyi epörpálin- kát, hogy pedig pán szuszed így, meg pán szuszed úgy. Mármint, hogy én a szomszéd úr így, meg úgy. (Folytatjuk) I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom