Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-16 / 113. szám
Menpie^fu figyelmeztetése Veszélyes politikát folytat Szomália Afganisztán Új tartományi kormányzók r Az etiópiai népi tömegek, miután győzelmet arattak a belső reakció erői felett és megvédték országuk szuverenitását és területi épségét, eltökélten haladnak előre a nemzeti demokratikus forradalom által megszabott úton, a társadalmi igazságosság és egyenlőség új társadalma építésének útján — jelentette ki Mengisztu Hailé Mariam, Etiópia ideiglenes katonai kormányzótanácsának elnöke Jijiga városban egy nagygyűlésen. Az államfő hangsúlyozta: az imperialista hatalmak egyre több és több modern fegyvert szállítanak Szomáliának. Egyiptomi sorkatonák és katonai tanácsadók ezrei és több más országból érkezett katonai személyzet állomásozik még mindig Szomáliában. Arra a lehetőségre várnak, hogy újra megtámadhassák Etiópia területét. A reakciós arab rezsimek készek támogatni Mogadishut. Külső erők minden lehetséges módon bátorítják az etiópiai belső reakció és az erit- reai szeparatista csoportok tevékenységét. Mengisztu Hailé Mariam, az Afrika szarva térségének helyzetéről szólva, leszögezte, hogy Szomália nem szüntette be Etiópia belügyeibe való politikai és katonai beavatkozását, eddig nem ismerte el Etiópia állami határait, s nem adta fel területi követeléseit Kenyával és Dzsibutival szemben sem. Az ideiglenes katonai kormányzótanács elnöke kijelentette: a Szomáliái légierő naponta megsérti Etiópia légEmil Wojtaszek, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere 1927. augusztus 22-en született Krakkóban. 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. A felszabadulás után a franciaországi lengyel ifjúsági mozgalomban tevékenykedett. 1950-ben visszatért Lengyelországba. 1953-tól a Lengyel Ifjúsági Szövetség apparátusában dolgozott. 1958-ban a Béke-világtanács titkárságának tagjává, 1965-ben pedig a Lengyel Országos Béketanács titkárává választották meg, 19?2-ben rövid ideig külügyminiszter-helyettes, 1972-től 1976. márciusáig a Lengyel Népköztársaság párizsi nagykövete volt. 1976. márciusában közigazgatási, területgazdálkodási és környezetvédelmi miniszterré, 1976. december 2^án pedig külügyminiszterré nevezték ki. Tanulmányait a társadalom- tudományok főiskolájának közgazdasági szakán végezte. A Lengyel Egyesült Munkáspárt VI. kongresszusán 1971. decemberében a Központi Ellenőrző Bizottság tagjává választották. 1972-ben a párt Központi Bizottságának póttagja lett. 1976. decemberében a LEMP KB ötödik plénumán a Központi Bizottság tagjává választották. (MTI) terét. Mogadishu szabotőr- csoportokat képez ki, fegyverez fel és küld Etiópiába azzal a feladattal, hogy polgári személyeket gyilkoljanak meg, robbantásokat és terrorista akciókat hajtsanak végre, s megkíséreljék elhinteni a vallási és nacionalista viszálykodás magvát Hararge tartomány lakossága körében. Mengisztu teljesen valótlannak mondta Szomáliának azt az állítását, hogy állítólag visszavonta csapatait Etiópia területéről. Valójában csak átcsoportosítást hajtanak végre, s most új köntösben lépnek elő. Az etiópiai államfő figyelmeztette a Szomáliái vezetést, hogy milyen veszélyes következményekkel járhat jelenlegi politikája. (MTI) Marjai József búcsúlátogatása Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a párt Központi Bizottságának titkára hétfőn búcsúlátogatáson fogadta hazánk távozó moszkvai nagykövetét, Marjai Józsefet. Ugyancsak fogadta a nagykövetet Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára és Pjotr Gye- micsev, a Politikai Bizottság póttagja, a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisztere. Marjai József búcsúlátogatást tett Alekszej Sityikovnál, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa szövetségi tanácsának elnökénél. Viktor Malcev, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese ebédet adott hazánk távozó nagykövete tiszteletére. Marjai József, hazánk moszkvai nagykövete hétfőn búcsúfogadást adott Moszkvában abból az alkalomból, hogy a közeljövőben végleg elutazik állomáshelyéről. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsa új kormányzókat nevezett ki az ország 27 tartománya közül 20 tartománynak az élére. A Tanjug jugoszláv hírügynökség kabuli jelentése szerint az új kormányzók a forradalmi tanács »által korábban kinevezett katonai körzeti parancsnokoktól veszik át hivatalukat. Várható, hogy a közeljövőben új kormányzókat neveznek ki a többi hét tartomány élére is, amelyek a tudósítás szerint az ország legnagyobb és legnépesebb tartományai. A jelentésből kitűnik, hogy tovább folytatódik az egész közigazgatás, különösképpen a minisztériumok, állami vállalatok megtisztítása, az antidemokratikus, ellenforradalmi elemektől. A Tanjug jelentése szerint a kinevezett új kormányzók valamennyien az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt tagjai. Kinevezésüket a jelentés úgy értékeli, mint a polgári közigazgatás megteremtésére tett első intézkedést. Az új rendszer — mint az intézkedésből következik —konszolidálja hatalmát, és folytatódik a helyzet normalizálódása az országban. A Tanjug hírügynökség egy másik jelentésében beszámolt arról, hogy a hatalmon levő népi demokratikus párt megkétszerezte taglétszámát, és széles körű akciót indított abból a célból, hogy tömegeket vonzzon a népi demokratikus forradalom soraiba. (MTI) Technokrata kabinet Az összes bejrúti lap hétfői kiadásában arról számol be, hogy Szárkisz, libanoni köztársasági elnök és Al-Hossz kormányfő felhagy a politikusokból álló új kormány megalakítására irányuló erőfeszítésekkel és ismét a jelenleg ügyvezetőként működő „technokrata” kabinetet bízza meg az ország kormányzásával. A Nemzetközi Demokratikus Májusi remények Van valami jelképes és mélységesen logikus abban, hogy mostanában a szokásosnál is több történik a béke védelmében a leszerelésért. Május a természet látványos megújulásának, a diadalmas életnek a hónapja — ilyenkor az ember valahogy még gyakrabban gondol arra a mérhetetlen felelősségre, amellyel az életnek, az egymást váltó nemzedékeknek, a virágba borult fáknak tartozik. Ezekben a napokban az érdeklődő-aggódó ember úgy érezheti, van alapja a reményre. Miközben hazánkban zajlanak a békehónap eseményei, tágabb térségekben és magas szinteken is egymást követik a legalábbis biztató hírek. Üjra bebizonyosodik, hogy a nemzetközi közvélemény társadalmi világtevékenységben megnyilvánuló békeakarata találkozik a szocialista országok hivatalos diplomáciájának legfontosabb célkitűzéseivel. Néhány bizonyíték, csak a legutóbbi órákból: 1. A belga fővárosban — éppen a NATO székhelyén — felhívást fogadott el az európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság ülésszaka, amelyen húsz európai ország és tizennégy nemzetközi szervezet képviselői hallatták az emberiség — és az emberség — hangját. Kijelentik, hogy valamennyi állam legfontosabb (tehát nem egyik, hanem a legfontosabb) feladata erejéhez mérten mindent megtenni a fegyverkezési hajsza megfékezésére. 2. A brüsszeli határozat már a hónap végén New Yorkban sorra kerülő, a leszereléssel foglalkozó ENSZ-ülésszak közvetlen előkészítésének tekinthető. Ráadásul mind világosabb, hogy a tagállamok többsége ezt az ülésszakot fontos lépésnek tekinti a Szovjetunió által javasolt leszerelési világkonferencia megvalósulása felé. 3. Világszerte százmilliók érzik úgy, hogy a küszöbön- álló konferenciákhoz a legértékesebb hozzájárulás a legszörnyűbb fegyverekkel foglalkozó SALT—II. megállapodás aláírása lenne. A közvélemény lebírhatatlan nyomását Washingtonban is nyilvánvalóan érzik. Ennek jeleként értékelhető az a nyilatkozat, amit Paul Warnke, a Carter-kabinet leszerelési és fegyverzetellenőrzési hivatalának vezetője tett. Bár Warnke emlékeztetett arra, hogy a nézeteltérések még jelentősek, úgy fogalmazott, hogy „a hadászati fegyverkorlátozási egyemény pontjainak nagy többségében” már létrejött e megegyezés. Egy ilyen okmány aláírása aligha megy egyik napról a másikra. A siker azonban biztos, ha Washington a SALT—II. ügyben éppúgy, mint' például a bécsi haderőcsökkentési tanácskozások során — végre maradéktalanul elfogadja az egyetlen megfelelő alapot, az egyenlő biztonság elvét. Harmat Endre í Nőszövetség ülésszaka Pék Miklós, az MTI tudósítója jelenti: Hétfőn Moszkvában megnyílt a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tanácsának ötnapos ülésszaka. Erdei Lász- lóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke vezetésével magyar küldöttség vesz részt a 110 ország 126 nemzeti nőszervezetet egyesítő NDN legfelsőbb fórumának munkájában. Valentyina Nyikolajeva Tye- reskova, a Szovjet Nőbizottság elnöke az ülésszakot megnyitó üdvözlő szavaiban kiemelte, hogy az 1945-ben megalakult Nemzetközi Nőszövetség fennállásának pillanatától kezdve egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy részt vegyen az új világháború megakadályozásáért, a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért és a leszerelésért folyó küzdelemben. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a tanácskozás résztvevőihez intézett üdvözletét Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának titkára olvasta fel. Az SZKP és a szovjet állam vezetőjének üdvözlő szavaiért Freda Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke mondott köszönetét, majd Fanny Edelman főtitkár tartott beszámolót a szövetség legutóbbi VII. kongresszusa óta végzett tevékenységről. Hangsúlyozta, hogy a beszámolási időszakban a szövetség, s a hozzá tartozó nemzeti tag- szervezetek fokozták aktivitásukat a békéért, a demokráciáért és a nemzeti felszabadulásért folyó harcban. Freda Brown, a szövetség elnöke a nők gazdasági, társa-, dalmi, politikai és kulturális he'yzetéről beszélt Ismertette az ENSZ Mexikóban elfogadott 1976—1985-re szóló akció- programja megvalósításának eredményeit a gyermekek nemzetközi évévé nyilvánított 1979-es esztendő rendezvény- sorozatának előkészületeit és vázolta a demokratikus nőszövetség tevékenységét a következő két évre. Az ülésszak részvevőit üdvözölte Helvi Sipila, az ENSZ főtitkárának helyettese, majd Erdei Lászlóné, a költségvetésellenőrzési bizottság elnöke tartott beszámolót a szövetség pénzügyi tevékenységéről. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tanácsa zárt ülésen a leköszönő Fanny Edelman utódaként a finn Mirjam Tuominent választotta meg a szövetség új főtitkárává. Az NDN tanácsának ülésszaka a következő napokban három bizottságban folytatja, majd pénteken plenáris ülésen fejezi be munkáját. május 1715-ig TAVASZI Népszavazási komédia Egyiptomban Kereszty András, az MTI tudósítója jelenti: Egy héten belül népszavazást tartanak Egyiptomban — jelentette be vasárnap este az elnöki hivatal. A népszavazásra bocsátandó kérdések megfogalmazása olyan, hogy a referendum révén az állami szervek szabad felhatalmazás kaphatnak arra, hogy „az egyiptomi demokrácia védelmében” fellépjenek mindenfajta ellenzéki erővel szemben. A népszavazásra bocsátandó „csomag” olyan „elveket” tartalmaz, mint annak megtiltása, hogy az állami adminisztrációban, az állami vállalatoknál, a sajtóban, a szak- szervezetek vezetőségében, a szakmai szervezetekben „bármiféle állást” kaphasson az, aki ateista, vagy a „vallással összeférhetetlen elveket vall”. Ugyanez vonatkozik azokra, akik a júliusi forradalom előtt részt vettek „az ország politikai életének korrumpálásában”, akik tagjai voltak a „hatalmi központoknak” (így nevezik azokat a politikai személyiségeket, akiket Szadat utasítására 1971. májusában letartóztattak), akik az ország politikai életének „megrontását” kívánják, akik „támadják a nemzeti egységet, a szociális békét”. Egy paragrafus azt mondja a sajtóról, hogy „az egyiptomi demokratikus szocializmust, a nemzeti egységet, a társadalmi békét kell szolgálnia”. Az elnöki hivatal bejelentésére azután került sor, hogy Szadat elnök vasárnap a nemzetgyűlés előtt elmondott beszédében kijelentette: „lesújt mindazokra”, akik az országon belül a „kétség légkörét” hozták létre. A népszavazás — amely az eddigi tapasztalatok szerint — kétségtelenül csupán formalitás, az egyiptomi vezetés politikai ellentámadásának bevezetését jelenti azután, hogy az országban uralkodó helyzet nyomán megnövekedett a különböző ellenzéki erők befolyása. Ugyanakkor a politikai ellenzéknek lehetőségei eddig is rendkívül korlátozottak voltak. A parlamentben például a kormánypártnak ötszörös többsége van és Egyiptomban mindössze két ellenzéki hetilap jelenik meg. Felkelés a kongói Shaba tartományban A Kongói Nemzeti Felsza- badítási Front (FNLC) vasárnap Brüsszelben nyilatkozatot tett közzé a zairei Shaba tartományban, a volt Katan- gában, péntek óta tartó harcokról. A nyilatkozat szerint a Mobutu-rendszer ellen felkelt csapatok a lakosság támogatásával súlyos csapást mértek a kormány erőire: megsemmisítettek öt vadászbombázót, két helikoptert, valamint hat csapatszállító repülőgépet, és a zsoldosokból és idegen katonákból álló ellenségnek súlyos veszteségeket okoztak. Ä front elnöke, Nathaniel M’Bumba tábornok felszólította azokat az idegen hatalmakat, amelyektől a kinshasai kormány támogatást kért, hogy tartózkodjanak az ország belügyeibe történő beavatkozástól. Hírek szerint a felkelők elfoglalták Kolwezi és Mutshats- ha városának legjelentősebb részeit. A kingshasai kormány több katonája átállt a felkelők oldalára. (MTI) Ceausescu Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, közíársasági elnök hétfőn délelőtt hivatalos, baráti látogatásra a Kínai Népköztársaságba érkezett. A román vendéget a pekingi repülőtéren a kínai párt és kormány vezetői fogadták, köztük Hua Kuo-feng pártelnök és miniszterelnök, Teng Hsziao-ping és Li Hszien-nien, a KKP KB alelnökei, miniszterelnök-helyettesek és Huang Hua külügyminiszter. A román államfőt és kíséretét több mint százezer kínai üdvözölte a pekingi Tienanmen téren és az ahhoz vezető útvonalon. A Zsenmin Zsipao hétfői száma „jelentős esemény Kína és Románia baráti kapcsolatainak történetében” címmel vezércikkben köszöntötte Nicolae Ceausescut. ★ Hétfőn délután Hua Kuo- feng pártelnök^ és miniszterPekingben elnök tárgyalást folytatott Nicolae Ceausescuval, a román párt és állam vezetőjével. Kínai sajtóközlemény szerint a tárgyalás légkörét az őszinteség, az udvariasság és a barátság jellemezte. Hétfőn este a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kínai államtanács díszvacsorát adott az országos népi gyűlés fogadási termében Nicolae Ceausescu és kísérete tiszteletére. A vacsorán, amelyen Hua Kuo-feng látta el a házigazda tisztét, jelen volt a kínai párt és kormány számos vezető személyisége, köztük Teng Hsziao-ping miniszterelnök-helyettes és Huang Hua külügyminiszter. A vacsorán Hua Kuo-feng és Nicolae Ceausescu mondott pohárköszöntőt. Mindketten hangsúlyozták pártjaik, népeik és országaik együttműködésének és kapcsolataik sokoldalú fejlesztésének fontosságát. (MTI) Napozószerek nagy választékát kínálja a Pest—Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. 2 NOGRAD - 1978. május 16., kedd