Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-09 / 107. szám
i Labdarúgó NB Ilf. Jó játékvezetés mellett Balassagyarmati SE—iWEDOSZ ÉGSZÖV 2—O (2—0) Balassagyarmat, 2000 néző, V.: Bodó. Bgy. SE: Balázs Zs. — Robb, Jelen, Lajkó, Erdélyi, Hornyák, Szűcs, Szed- lák (Nagy), Hugyecz (Fábri), Lucska, Tóth. Edző: Dávid Róbert. ÉGSZÖV: Szeles — Csapiár, Kovács, Németh, Réti, Nagy, Szekulov, Mandák, (Kovács), Horváth, Kiss, Juhász (Sallai). Edző: Sipos Ferenc. Az ötödik percben Szűcs előtt adódott az első helyzet, de kapu fölé emelt. A 10. percben Tóthoz került a labda, és a 11-es pontról szorongatott helyzetben a kapusba lőtte a labdát. A 16. percben Szűcs és a kifutó Szeles 12 méterre a kaputól egyszerre ért a labdához. A lendülettől kipattant a kapus kezéből és a felszabadítás rövidre sikerült. Lucska az eléje került labdát az üres kapu mellé lőtte. A szórványos ellentámadások nem okoztak különösebb gondot a hazai védőknek. A 22. percben Szedlák indult a félpályától, végigvezette a labdát a védők között, húsz méterről megcélozta a kaput, de lövése a bal kapufa mellett az alapvonalon túlra jutott. Egy perc múlva vezetést szerzett a hazai csapat. Középről indult a támadás egy szerelés után. Tóth átívelte Kovács felett a labdát, a kapu fölé tört, és kellő pillanatban jobbra adta az érkező Szűcsnek, aki a háló közepébe lőtt. 1—0. Lendület- beh maradtak továbbra is a kék-fehérek. A 28. percben jobb oldali partdobás után szép Erdélyi—Szűcs összjáték végén az elvetődő kapus mellett a csatár élesen mellé lőtt. A 35. percben Réti elhamarkodottan lőtt, Balázs elcsípte a labdát. A 38. percben bal oldali szögletrúgás után Lajkó kapásból kapu mellé küldte a labdát. A 43. percben Szűcs közeli lövését védte Szeles. Szünet után góllal kezdtek a hazaiak. A 49. percben Tóthot buktatták a 16-os vonala előtt. A szabadrúgást a csatár végezte el és a jól eltalált labda a sorfalon túljutva a vetődő kapus mellett a bal kapufa tövénél vágódott a hálóba. 2—0. Az 56. percben ellentámadás futott a pályán, de Kovács messze a kapu mellé lőtt. A 60. percben Szekulov Balázs kezébe rúgta a labdát. A 78. percben Fábri—Nagy összjáték végén a csatár jó helyzetben a kapu fölé perdí- tett. A 83. percben abszolút gólhelyzetben Szűcs miután remek csellel becsapta Csapiárt, a kifutó Szelesbe lőtte a labdát. A kilencven perc alatt nem volt nagy iram és a játék színvonala is az átlagos szinten maradt. Néhány szellemes megoldást csak a gyarmati csatárok produkáltak, és kihagytak néhány biztosnak tűnő gólhelyzetet is. Az időnként tetszetősen adogató vendégcsapat nehéz feladat elé állította a hazai védőket. A két csatársor közötti különbség döntött. Jók: Robb (a mezőny legjobbja), Lajkó, Hornyák, Szűcs, Erdélyi, ill.: Kovács, Nagy, Horváth. — reiter — Balszerencsés vereség a kiesőjelöltek rangadóján Labdarúgó NB II. Öt gól a zuhogó esőben SIC—Komló 4—1 (2—I) Sáf or aljaújhelyi Spartacus—St. Síküveggyár 3—1 (1—1) Sátoraljaújhely, 1000 néző, v.: Kozsla. Sátoraljaújhely: Vakles — Perecsi, -Forgács, Lisovszki, Csongrádi, Sütő (Gáspár), Machalek, Tóth, Sul- ler, Dutkievicz, Sztankó. Edző: Cserépy László. Salgótarján: Smida — Kasza, Fehérvári, Gulyka, Kaszanyi, Szabó, Czene, Krivanek II., Ungvári, Krivanek I., Czékmány (Bocskai). Edző: Vertig József. A találkozót síküveggyári szögletek vezették be. Az ötödik percben Krivanek I. bombája arasznyira zúgott el a johb felső sarok mellett. Ezután mintegy negyedóráig kiegyenlített mezőnyjáték jellemezte a találkozót. A 20. percben Szabó lövésszerű beadása a védőkön irányt változtatott, de Vakles kitűnő reflexszel védett. A 25. percben Czene bombája adott munkát Vaklesnek. A 30. percben Krivanek I. kilépett a védők közül, s a labdát éles lövéssel a bal alsó sarokba lőtte. 0—1. A 35. percben súlyos védelmi hibából Tóth egyenlített. 1—1. A 43. percben Ungvári húzott el a balszélen, félmagas beadására Krivanek I. rajtolt, de centiméterekkel elkésett a gólbiztos helyzetről. A 44. percben Krivanek II. szögletét Szabó kapura fejelte, a védők lábáról kipattant labdát Krivanek I. a hálóba lőtte. A játékvezető meglepetésre nem adta meg a gólt. A 47. percben ártatlannak látszó bal oldali támadás végén Gulyka fejéről a labda rossz irányba szállt, s a felfutó Tóth laposan a bal sarokba továbbított. 2—1. A Síküveggyár nem adta fel, az egyenlítésért harcolt. A 62. percben Szabó Krivanek I. elé játszott, ő a 16-os közeléből a bal felső sarkot célozta. Vakles nagy bravúrral mentett szögletre. A 70. percben a partjelző bemondására az előző durvaságért törlesztő Krivanek I-et kiállították. A játék túl keménnyé vált. A 82. percben szabadrúgáshoz jutott a Síküveggyár, Fehérvári legurított labdáját Szabó arasznyira lőtte mellé. A 84. percben egy sátoraljaújhelyi támadás befejezésénél Kasza becsúszó szerelése nem sikerült, Suller közelről nem hibázott. 3—1. A kiesőjelöltek találkozóján azonos hadrendben játszott mindkét együttes. A nagy tét a síküveggyáriakra hatott nyomasztóbban. Ez elsősorban a helyzetek kihasználásánál volt észlelhető. A találkozó egyébként a szünetig teljesen nyílt volt. Csupán a pontosabb irányzékon múlott az egy-két gólos vezetés. Szünet után a gyorsan kapott gól ellenére sem adták fel a küzdelmet a vendégek. Krivanek I. kiállítása után még tíz emberrel is reménytnyújtóan harcoltak az egyenlítésért, helyzeteket teremtettek. A mérkőzés sorsa a 84. percben lőtt harmadik góllal dőlt el. Jó: Tóth, Perecsi, Machalek, ill.: Kasza, Gulyka, Kaszanyi. — mátyus — T erep verseny t eher aul óknak Érdekes, látványos sportág magyarországi „ősbemutatójára” került sor május 6-án E(ér-Virágospusztán: tehergépkocsik terepversenyét rendezték meg a változatos, két kilométeres pályán, ahol tíz kört tett meg a benevezett 17 jármű. A résztvevők között ezúttal még nem szerepelt nógrádi versenyző, de az izgalmas, küzdelmes verseny egyértelmű sikerét könyvelhették el a Volán Tröszt rendezői. Képünk arról tanúskodik, hogy ilyenkor is elkél a kollegiális segítség, ha a lóerők kevésnek bizonyulnak a nehéz terepen. (Tóth József felvétele) Labdarúgás Ismét két pont az STC előnye Keleti csoport r A labdarúgó NB II. vasárnap lejátszott 32. fordulójának eredményei: Debrecen—Eger 1— 0 (0—0), Kossuth KFSE— Fűzfő 5—0 (1—0), Nagykanizsa—BKV Előre 2—1 (2—1), Vasas Izzó—BVSC 4—0 (2—0), Szolnoki MTE—Békéscsabai TASK 2—0 (1—0), Váci Híradás—MÁV DAC 2—2 (2—1), Kazincbarcika—Budafok 0—0, Szekszárdi Dózsa—Dorogi AC 2— 1 (1—1), Volán SC—Várpalota 1—1 (0—0). Az NB n. állása 1. Salgót* 32 19 8 5 59-25 46 2. K. Vegy. 32 18 8 6 57-28 44 3. V. Izzó 32 18 8 6 50-21 44 4. Debrecen 32 19 5 8 43-32 43 5. Eger 32 14 10 8 46-34 38 6. Szolnok 32 13 9 10 40-28 35 7. Budafok 32 13 8 11 53-36 34 8. Vác 32 13 8 11 37-34 34 9. Dorog 32 13 8 11 31-29 34 10. Volán 32 10 13 9 39-38 33 11. BTASK 32 11 9 12 32-35 31 12. Kanizsa 32 11 7 14 40-41 29 13. Komló 32 11 7 14 33-38 29 14. Fűzfő 32 10 9 13 43-59 29 15. BVSC 32 8 12 12 40-47 28 16. KKFSE 32 6 15 11 45-57 27 17. Szekszárd 32 8 8 16 35-60 24 18. BKV E. 32 7 9 16 29-45 23 19. MÁV D. 32 6 7 19 34-64 19 20. Várpalota 32 5 6 21 33-68 16 NB III. Keleti csoport: Szegedi Dózsa—Szegedi VSE 3—0 (0—0), Ny.-házi Vasutas Sp.— Hajdúszoboszlói Bocskai 3—0 (1—0), Honvéd Papp J. SE— Leninvárosi MTK 2—0 (0—0), HÓDGÉP METRIPOND SE— Debreceni MTE 2—1 (1—1), Ózdi Kohász—Borsodi Bányász 4—2 (2—2), Honvéd Szabó Lajos SE—Szolnoki MÄV 3—0 (3—0), Miskolci VSC— Gyulai SE 1—0 (0—0), Recski Ércbányász—Kisvárdai SE 2—0 (0—0). 1. özd 32 18 9 5 64-27 45 2. Szarvas 32 19 6 7 74-36 44 3. MVSC 32 19 5 8 71-34 43 4. Sz. Dózsa 32 16 9 7 57-37 41 5. Nyíregyh. 32 12 14 6 35-21 38 6. Papp SE 32 12 13 7 55-35 37 7. DMTE 32 15 7 10 54-37 37 8. HMSE 32 13 11 8 50-41 37 9. Leninváros 32 15 6 11 57-41 36 10. Szabó SE 32 14 7 11 48-37 35 11. Gyula 32 12 9 11 43-47 33 12. Lehel SC 32 12 8 12 39-52 32 13. Bors. B. 32 12 6 14 51-65 30 14. Szó. MÁV 32 7 13 12 53-67 27 15. Recsk 32 9 8 15 39-56 26 16. Kisvárda 32 7 11 14 36-54 25 17. S.-újhely 32 6 9 17 34-66 21 18. H.-szob. 32 4 12 16 30-55 20 19. SZVSE 32 3 11 18 23-61 17 20. Salg. Sík. 32 4 8 20 27-71 16 NB III. Középcsoport: Kecskeméti SC—Vasas Ikarus 4—0 (1—0), 22. sz. Volán SE— Ganz-MÁVAG 2—1 (1—0), Bp. Spartacus—Építők SC 2—1 (1—0), Dunaújvárosi Építők—Dunakeszi VSE 4—2 (3—2), Honvéd Bem József SE —Kecskeméti TE 0—0, Láng Vasas—Auras JSE 4—2 (4—1), Gyöngyösi Sp.—Erzsébeti SMTK 1—0 (0—0), Perbáli Tsz SK—Enyingi MEDOSZ 3—0 (0—0), Pénzügyőr SE—Ceglédi VSE 4—0 (1—0). Középcsoport 1. Ganz-M. 32 18 6 8 76-41 42 2. B.-gyarm. 32 16 10 6 51-29 42 3. Építők SC 32 15 10 7 64-39 40 4. Pénzügy. 32 16 8 8 51-31 40 5. KSC 32 16 7 9 57-33 39 6. 22. Volán 32 16 7 9 47-34 39 7. KTE 32 15 7 10 49-41 37 8. Perbál 32 14 8 10 45-34 36 9. Gyöngyös 32 16 4 12 45-44 36 10. D.-keszi 32 14 7 11 44-39 35 11. Bp. Spart. 32 13 9 10 37-39 35 12. Bem SE 32 12 9 11 36-34 33 13. ESMTK 32 13 5 14 54-58 31 14. D.-újv. É. 32 12 5 15 51-55 29 15. Ikarus 32 9 9 14 35-46 27 16. ÉGSZÖV 32 8 9 15 34-43 25 17. Cegléd 23 7 8 17 31-63 22 18. Auras 32 6 9 17 27-61 21 19. Enying 32 5 6 21 31-70 16 20. Láng 32 6 3 23 26-66 13 Varga Sándor (középen) küzdelme a labdáért Hohmannal, míg a háttérben Gruborovica beavatkozásra készen. (Herbst Rudolf felvétele) Salgótarján 4000 néző, v.: Maczkó J. (Dorozsmai, Simon)' Salgótarjáni TC: Szűcs (Kovács az 55. percben) — B. Kovács, Horváth III-, Varga, Ádám — Kegye, Kanász — Szoó, Bíró, Földi (Mohácsi a 63. percben), Kajdi. Edző: dr. Lakat Károly- Komlói Bányász: Bien — Gyű rína, Kovács, Gallai, Barta — Tresch, Szabó, Gál (Kopács a 63. percben) — Gruborovics, Hoh- mainn, Kolesánszky (Lamm az 57. percben). Edző: Csaba GáborA két egykori NB I-es labdarúgócsapat találkozója vasárnap délután csúszós, vizes pályán zajlott le. A mérkőzés közben hatalmas zápor is végigsöpört a pályán. Az STC lépett fel támadólag és már a 8. percben megszerezte a vezetést- Kegye a 16-os környékére előreívelt, Földi ügyesen visszafejelte a labdát az érkező Vargának, aki ballal kapásból 17 méterről a jobb alsó sarokba lőtte. 1—0. A 19. percben Hohmann középen helyzetbe hozta Kolesánszkyt, de Horváth III- a megcsúszó játékos elől az utolsó pillanatban mentett. A 33. percben két Bíró-fejes veszélyeztette a X totó 18. Eieti eredménye 1. Vasas Izzó—BVSC 4-0 1 2. Szekszárd—Dorog 2-1 1 3. K.-barcika—Budafok 0-0 x 4. Várpalota—Volán 1-1 X 5. BKV Előre—Kanizsa 1-2 2 6. Bakony V.—proszlány 1-1 X 7. Kőszeg—Alumínium 0-0 X 8. 22. sz. Volán—Ganz-M. 2-1 1 9. Bp. Spart.—Építők 2-1 1 10. Verona—Torino 0-0 x 11. Napoli—Milan 1-1 X 12. Lazio—Bologna 0-1 2 13. Atalanta—Roma 0-1 2 + 1 14. Lehel—Szarvas 1-0 1 komlói kaput, de Bien szögletre védett. A 35- percben Szoó jobbról szögletet ívelt be, Kanász jó ütemben ugrott fel, fejese nyomán a középre tartó labda Bien kezéből kicsúszott és a hálóba gurult 2—0- A hazaiak csak két percig örülhettek a kétgólos vezetésnek. A 37- percben a bal oldalon előretörő Hohmann a középen kiugró Kolesánszky elé ívelt, aki 10 méterről a rossz ütemben kiinduló Szűcs fölött fejjel a bal sarakba csúsztatta a labdát. 2—1. A hazai mezőnyfölény azért nem eredményezett több gólt, mert a két szélső bizony nem csillogtatott széls serényeket. Szünet után a 47. percben váratlanul növelte előnyét a hazai csapat. Ártalmatlannak tűnő helyzetben Barta a 16-oson belül kézzel ért a labdához és a játékvezető habozás nélkül 11-est ítélt. A büntetőből Ádám biztosan lőtt a bal sarokba. 3—1. Feljavult a vendégcsapat, nagy akarással küzdött, számos veszélyes támadást vezetett. Ám a befejezések nem sikerültek. A második játékrészben a vendégek négy gólhelyzetet hagytak ki. Ám a 80. percben mégis az STC rúgta a gólt. Kegye 25 méterről kapura lőtte a labdát, amely a vetődő Bienről kipattant, és Bíró biztosan vágta a hálóba. 4—1- A 81. percben Szoó elfutott a jobb szélen, pontosan beadott, de Kajdi 6 méterre a kaputól, nagy helyzetben a jobb kapufára tette a labdát. A 86. percben Szabó a bal szélen tisztára játszotta magát, beadásából Hohmann három lépésről óriási helyzetben mellé perdített. Közepes színvonalú és iramú mérkőzést vívott a két csapat, ősszel Komlón 2—2 volt az t eredmény, ezúttal sikerült a hazai pálya előnyét kihasználni. Az első félidőben az STC gyorsan vezetéshez jutott, és jelentős mezőnyfölényben játszott. A biztonságos védekezésre nagy súlyt fektető vendégek csak ritkán jutottak el Szűcs kapujához. Szünet után ismét hazai góllal folytatódott a játék. Ezután a Komló kitámadott, pontosabban, gyorsabban szőtték támadásaikat, mint a hazaiak. Ám amikor döntő helyzetbe kerültek, nem tudtak a hálóba találni. Az STC feltétlenül megérdemelte a győzelmet, de a mutatott játék alapján a gólkülönbség kissé túlzottnak mondható. Az STC kapujában Szűcs a gól előtt hibázott. Kovács magabiztosan védett. B- Kovács megfelelt, Horváth III. ezúttal ritkán jött zavarba. Varga volt a védelem legjobbja, szép gólt is lőtt. Ádám ön- feláldozóan játszott- A középpályán Kanász nyújtotta a többet, de Kegye sem keltett csalódást. Szoó régen .látszott ilyen passzívan. Bíró a csatársor leg jobb jakáit lendületes és szemfüles volt. Földi keveset volt játékban. Mohácsinak kevés jó megmozdulása akadt- Kajdit csak lelkesedéséért lehet említeni. A Komló kapujában Bien rosszul védett, legalább két gólért hibáztatható. A védelemből az erőteljes Barta emelkedett ki, míg Kovács jó helyezkedésével próbálta ellensúlyozni lassúságát. A középpályán a mozgékony Szabó dolgozott a legtöbbet. A csatárok közül a jól cselező Hohmann, valamint a jól lövő Gruborovics említhetőMaczkó játékvezetőnek nem volt nehéz dolga, elfogadhatóan bíráskodott. Rozgonyi István i