Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-06 / 105. szám

I A Lampart ZIM salgótarjáni gyáregységében az idei esztendőben ismét aranyjelvényes szocialista brigád címet ért el a Madame Curie nevét viselő kollektíva. A tíztagú, lányok­ból és asszonyokból álló brigád a gyár laboratóriumában végzi nap mint nap a nagy fi­gyelmet és pontosságot igénylő minőségi vizsgálatokat. Az elmúlt esztendőben több újí­tást nyújtottak be. A gazdasági megtakarításban jó eredményeket értek el. A végzett tár­sadalmi munkájuk is számottevő. Képünk a mechanikai laboratóriumban készült, ahol Szijj Nándorné és Vargáné Vékony Mária, a brigád vezetője a zománcozásra kerülő le­mezek szakítóvizsgálatát végzi. kép: _bábéi C sak tiszta forrásból! Népdalkörök és parasztkórusok országos minősítése Á népdalkörök és paraszt- Szanda, Mohora-Magyar­kórusok második országos námdor, Legénd, Palotás, minősítésére ma és vasárnap Bércéi, Nógrádsipek, Érsak­vadkert, Nézsa-Nógrádsáp, Herencsény, Zabar, Hollókő, Kishartyán, Vizslás és Szur­dokpüspöki csoportjai sze­repelnek kerül sor Salgótarjánban, a József Attila megyei Műve­lődési Központban. A ren­dezvényen 28 csoport, mint­egy 700 szereplő vesz részt, köztük szlovák nemzetiségi csoportok is. Az ünnepi nya van a népi dallamkincs megnyitót Gulyás Jánosné, ápolásának. Helyi kezdemé- tt Nógrád megyei Tanács VB nyezésre, először 1973-ban művelődésügyi osztályának tartottak megyei bemutatót Vezetője mondja. Magyarnáfídorban, 1977-ben Ma Egyházasgerge, Kis- pedig megyei minősítés volt terenye, Maconka, Mátra- ugyancsak e községben, mindszent, Karancskeszi, (Mint ismeretes, a Népmű­Nemti, Cered, Vanyarc, Etes velési Intézet 1975-ben hir­es Mihálygerge népdalkörei, dette meg először a páva- illetve vegyes kórusai lépnek körök országos minősítését.) dobogóra. Vasárnap pedig: A mostani kétnapos rendez- Nézsa, Rimóc, Erdőkürt, vény célja, hogy felmérje e mozgalom helyzetét, s a szakmai zsűri további útmu­tatást adjon a mozgalom továbbfejlesztéséhez. Ideológiai továbbképzés művészeknek Képzőművészek, írók, mű- bi ülésén elhangzottak, illetve vészetirányításban dolgozók a KB-határozat alapján szólott részére szervezett ideológiai időszerű ideológiai, közműve- továbbképzést tegnap Salgó- lődési és művészetpolitikai tarjánban a Nógrád megyei kérdésekről. Így — többi kö- Tanács VB művelődésügyi ősz- zött — a békés egymás mellett tálya. A megyében élő alkotók élés megvalósulása és az ide- a megyei József Attila Műve- ológiai harc összefüggéséről, a lődési Központ klubjában ta- nemzetközi munkásmozgalom lálkoztak dr. Gordos Jánossal, néhány aktuális kérdéséről a Magyar Szocialista Munkás- művelődés_ és művészetpoliti- part Nograd megyei Bizottsa- . , „ „ , gának titkárával. Dr. Gordos kank néhány időszerű kerdese- János, az MSZMP KB legutób- ről. Kitüntetéseit a Vöröskeresztnél a világnap alkalmából Nógrádban jelenleg folya­matosan mintegy harminc csoport működik. Ennél jó- val több az alkalmi csopor- tok száma, amelyekben jó­formán minden korosztály képviselteti magát. Népdal- köreink többségénél vitatha­tatlan a fejlődés. A csopor­tok elsődleges feladata a hagyományőrzés. A népdal­körök többsége a dalokat élő előadás (nótafa) után tanulja. Elkerülhetetlen, hogy a források kiapadva egyes dalok „slágerré” válnak, gyűjtőmunkát kevés csoport- vezető tud végezni. Értéke­lendő, hogy egyértelműen műdallal csak elvétve talál­kozunk e kórusok repertoár­jában. Azonban mindenek­előtt a gyűjtőmunkában, a kórusok belső életének szer­vezésében szükség van az előrelépésre. E kétnapos rendezvény főleg szakmai segítséget je­lenthet csoportjainknak, azon túl, hogy széles nyilvánosság előtt adhatnak számot tu­dásukról. Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANAGS LAPJA XXXIV. ÉVF., 105. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1978. MÁJUS 6., SZOMBAT Brezsnyev és Schmidt pénteki találkozóján Allandöuci kell tenni a leszerelés folyamatát Ma 25 évre szóló kerelme^állapodást írnak alá Az MTI tudósítói ’jelentik: Az Egyesült Nemzetek Szerve- Két és fél órás megbeszélést zete közgyűlésének rendkívü- folytatott pénteken délelőtt li leszerelési ülésszaka elé ter- Leonyid Brezsnyev, az SZKP jesztett szovjet javaslatok ezt KB főtitkára, a Szovjetunió a célt szolgálják. Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kan­cellárral. Leonyid Zamjatyin, a szov­jet küldöttség szóvivője sze­rint A Szovjetunió és az NSZK álláspontja ebben az alap­vető kérdésben nem tér el egymástól, mindketten a békére és az enyhülésre törekednek. a megbeszélés fő témája az volt, mit kell tenni, hogy a politikai enyhülést katonai enyhülés egészítse ki, Brezsnyev kiemelte: egyetért Schmidt kancellárral, aki már több ízben kijelentette, hogy az enyhülésnek nincs ésszerű alternatívája. Mint Klaus Bölling, bonni milyen lépésekre van szűk- kormányszóvivő elmondotta, a ség a haderők és fegyverzet szovjet—amerikai SALT-tár­közép-európai csökkentéséről Syalásokkal kapcsolatban folyó bécsi tárgyalásokon az Schmidt kancellár hangsúlyoz- előrehaladás érdekében. ^a ■ országa, bár nem atomha­Brezsnyev tájékoztatta a kan- ®s nem is kíván nuk­cellárt a hadászati támadó- eari,s^fegyverek birtokába jut- fegyverek korlátozásáról folyó n*> erősen érdekelt abban, hogy szovjet—amerikai tárgyalások- a na§yhatalmak mielőbb fon tos haladást érjenek el e fegyverek korlátozása terén. Reményét fejezte ki, hogy ha- NSZK marosan sikerül megoldani a ról, hangsúlyozva, hogy ma ez a legfontosabb kérdés a leszerelés terén. Klaus Bölling, az kormányának szóvivője kije­lentette, hogy a megbeszélés igen intenzív, koncentrált, '1 ^ tárgyszerű, mindenképpen jó törekszik katonai fölény m™ eszmecsere volt. A két allam- teremtésér*» S SÄtÄS:,‘Sä“ Brezsnyev és SotaUB ££* még nyitott kérdéseket. A kancellár pozitívan értékelte Brezsnyevnek azt a kijelenté­csok voltak jelen, a két or- má"yfő. ^szögezte^személyes megbeszélésén csak a tolmá­szág külügyminisztere __ Gro- arc*eke is fűződik ahhoz, hogy m fkoésGemchefre_ ezzel Lrmfön'előhte’i -jövőbe" siT egyidőben külön megbeszélést t. rfT. epnl a kécsi folytatott egymással. S^Tész“^”» Leonyid Brezsnyev kifejtet- minden olyan lépésben, amely te: ma a legfontosabb feladat valóban gyakorlati eredmé- az enyhülés megszilárdítása, a nyékét hoz a haderők és fegy- leszerelés megvalósítása, a verzet csökkentése terén, fegyverkezési verseny meg- A két államférfi megbeszé- szüntetése, a világháborús fe- lésén a leszerelési kérdésekről nyegetés kiküszöbölése. Az szólva röviden érintették a SZKP KB főtitkára rámuta- neutronfegyver problémakörét tott: szovjet vélemény szerint is. Mint Leonyid Zamjatyin a fegyverkezés üteme ma a elmondotta, a szovjet állás­világban meghaladja azoknak pontot erről a kérdésről Brezs- a lépéseknek az ütemét, ame- nyev már korábbi állásfogla- lyek a leszerelésre irányul- lásaiban kifejtette. A Szovjet- nak. Ezt az irányzatot — amíg unió elítéli a neutronfegyver nem késő — meg kell állíta- gyártását és javasolja, hogy ar- ni. A leszerelés folyamatát ál- ról kölcsönösen mondjanak le. landóvá kell tenni és új im- Brezsnyev emlékeztetett arra, pulzusokkal kell ösztönözni, hogy a heutronfegyver rend­' A Magyar Vöröskereszt több mint egymilliós tagságának, a lakosság mind szélesebb kö­rének cselekvő együttműködé­sét kérjük a Vöröskereszt V. kongresszusa határozatainak végrehajtásához. Mindenek­előtt ezt jelenti számunkra a május 8-i vöröskeresztes vi­lágnap idei jelszava, a „Csat­lakozzon hozzánk” — mondotta Hantos János főtitkár, azon az ünnepségen, amelyet pénteken tartottak a Vöröskereszt orszá­gos központjában a közelgő világnap alkalmából. Megem­lékeztek a mintegy 130 orszá­got átfogó mozgalom megala­pítója, Henry Dunant svájci író és publicista születésének 130. évfordulójáról is. Az ünnepségen — amelyen részt vett Vidovszky Kálmán, az MSZMP Központi Bizottsá­gának alosztályvezetője es Medve László egészségügyi miniszterhelyettes — Gegesi Kiss Pál akadémikus, a Vörös- kereszt elnöke kitüntetéseket adott át. A mozgalomban vég­zett kiemelkedő tevékenysé­géért 79-en kapták meg a „Vöröskeresztes munkáért” ki­tüntetés arany fokozatát. Az idén hamadik alkalommal ítél­ték oda a „Szocialista társa­dalmi gondozásért” emlékpla­kettet az egyedülálló idős em­berek ellátásában öt évnél ré­gebben közreműködőknek. Az emlékplakettet 21-en kapták meg. (MTI) Hosszabb távú együttműködés jegyében Heltai András, az MTI tudó­sítója jelenti: Az amerikai mezőgazdasági miniszter a kétoldalú keres­kedelem bővítéséről, hitelkap­csolatokról, agrártudományi tapasztalatcseréről készül tárgyalni Budapesten és bízik abban, hogy az eddigi együtt­működés talaján még széle­sebb körű kapcsolatok ala­kulnak ki a magyar kormány illetékes vezetőivel. Robert Bergland, a Carter-kormóny mezőgazdasági minisztere (po­litikai tiszte előtt farmer) szombaton európai körútra in­dul, amelyen túlnyomórészt szocialista országokat, egyebek között a Szovjetuniót, Len­gyelországot, Romániát keresi fel, majd dr. Romány Pál me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívására négy • napot tölt hazánkban. Ez lesz egyébként a harmadik szemé­lyes találkozó a két ország mezőgazdasági vezetői között. Robert Bergland az MTI washingtoni tudósítójának adott nyilatkozatában hangoz­tatta: „már eddig is érintke­zésben állottam a magyar kor­mány illetékes képviselőivel. A budapesti megbeszélésektől azt várom, hogy megismerjük: hosszabb távra milyen tervei, szükségletei vannak a magyar gazdaságnak — s milyen sze­repe lehet ezekben a tervek­ben amerikai vállalatoknak. Lehetőséget látok rendszeres cserekapcsolatra a mezőgazda- sági tájékoztatásban és kétség­kívül vannak a magyar ag­rártudománynak olyan vívmá­nyai, amelyek az amerikai tu­dományos körök érdeklődésére' tarthatnak számot. Személye­sen, első kézből szeretnék ta­pasztalatokat szerezni — mint mezőgazdász, s mint érdeklő­dő magánember egyaránt. Bi­zonyos vagyok benne, hogy — az eddigi együttműködés tala­ján — még szélesebb körű, szívélyes, baráti kapcsolatok alakulnak majd ki Budapes­ten.” A kérdésre, hogy — szükség- szerű párhuzamként — ho­gyan növelheti hazánk az Egyesült Államokba irányuló kivitelét, Robert Bergland ki­jelentette: „világos, hogy egyetlen ország sem viselheti el hosszabb távon, ha a ke­reskedelmi mérleg partnerével szemben kiegyensúlyozatlan. Látogatásom egyik fontos célja éppen az, hogy felmérjük: a hagyományos magyar export­cikkek, mint például a húské­szítmények mellett, milyen más magyar termékek lenné­nek alkalmasak az amerikai piac számára — így a mező- gazdasági cikkeken túl ipari gyártmányok is.” E vonatkozásban a minisz­ter elmondotta: a kormány, azon belül a mezőgazdasági tárca, amellett van hogy, tö­röljék el az Egyesült Államok és a szocialista országok ke­reskedelmét, hitelkapcsolatait politikai okokból akadályozó amerikai megkötöttségeket. szerbe állítása növelné a nuk­leáris háború veszélyét, ala­csonyabbra süllyesztené az úgynevezett atomküszöböt. A Szovjetunió javaslata tisztessé­ges, a neutronfegyver gyártá­sáról történő kölcsönös lemon­dás olyan becsületes megoldás lenne, amely egyaránt megfelel a Varsói Szerződés és a NATO biztonsági érdekeinek. Schmidt kancellár válaszában kifejtet­te a NATO ismert álláspontját a neutronfegyver kérdésében. A tárgyalásokon röviden érintették Nyugat-Berlin prob­lémáját is. Mindkét szóvivő nyomatékosan leszögezte: az eddigi megbeszéléseken ez a kérdés nem szerepelt köz­ponti témaként. Leonyid Brezsnyev aláhúzta. Derűlátó­an ítéli meg annak esélyeit, hogy a várossal kapcsolatos problémákat a négyhatalmi megállapodás alapján rendezni lehet. Schmidt kancellár meg­elégedéssel nyugtázta a szovjet államfő szavait. Mint már jelentettük, Nyi- kolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első el­nökhelyettese és Nyikolaj Pa- tolicsev szovjet külkereske­delmi miniszter pénteken dél­után másfél órás megbeszélést folytatott Bonnban Otto Lambsdorff gazdasági minisz­terrel a két ország kereskedel­mi-gazdasági kapcsolatai­ról, a szombaton aláírás­ra kerülő új, 25 évre szóló kcretmegállapodásról. A Szovjetunió és az NSZK kormányközi gazdasági bizott­sága szeptemberi moszkvai ülésszakának előkészítéséről is szó volt a megbeszélésen. Ezen az ülésszakon a többi között szó lesz arról, hogyan működ­hetnek közre az NSZK válla­latai a nyugat-szibériai ipar­vidék fejlesztésében, beleértve a tomszki olajfinomító felépí­tését. Szó volt a kompenzációs kereskedelem fejlesztésére vo­natkozó szovjet javaslatokról is. A nyugatnémet gazdasági minisztérium szóvivője szerint az NSZK kormánya elvben nem ellenzi az ilyen kereske­delem kibővítését, azonban csak bizonyos körülmények között tartja azt megvalósít­hatónak, különös tekintettel a nyugatnémet gazdaság struktu­rális sajátosságaira. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken Bonnban ta­lálkozott a nyugatnémet kor­mánykoalíciót alkotó két párt — a szociáldemokrata és a szabaddemokrata párt — par­lamenti frakcióinak elnökével, — Herbert Wehnerrel és Wolfgang Mischnickkel. A két nyugatnémet politikus kijelentette, hogy elégedett a Leonyid Brezsnyev és a Német Szövetségi Köztársaság vezetői közt folyó tárgyalásokkal. Mindketten hangsúlyozták, hogy továbbra is készek aktí­van előmozdítani a moszkvai szerződésben meghatározott irányvonal folytatását. Leonyid Brezsnyev kiemelte azt a jelentős szerepet, ame­lyet az SPD és az FDP par­lamenti képviselői töltenek be a szovjet—nyugatnémet kap­csolatok fejlesztésében. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom