Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

V. OSN Szín pom pás sportünnepély Salgótarjánban Szombat délelőtt még a felhősödő eget kémleltük, re­ménykedve, hogy a májusi esőt követően délutánra kiderül oz idő. Nem is maradt el a napsütés, s három óra előtt már sűrű sorok kígyóztak Salgótarjánban a Kohász-stadionba, az OSN városi és megyei sportünnepélyére. A szinpompás bemutató, a sok látványos gyakorlat alighanem minden nézőt meggyőzött róla: érdemes volt kimenni a stadionbal A zászlós felvonulás és a nyitókép után Hoffet István, a Nógrád megyei Tanács elnöke köszöntötte a résztvevő több mint hatezer diákot és pedagógusaikat, valamint a közönséget. Kedves, hangulatos volt a salgótarjáni óvodások és szülők közös gyakorlata. A munkahelyi testnevelésből adott ízelítőt három nógrádi üzem nődolgozóinak bemutatója. Csaknem ezer tar- jáni és zagyvapálfalvai kisiskolás korongparádéja varázsolt ritka szép képeket, jeleneteket a nézők elé. A megye hét néptánc­csoportjából alakított 170 tagú együttes belopta a programba a zenét és a táncot is. Érdekes, ötletdús gyakorlatot mutattak be székekkel a sal­gótarjáni szakmunkástanulók. A pásztói általános és középisko­lások, valamint a balassagyarmati „napraforgós" lányok gya­korlatát nagy tapssal fogadta a közönség, de kijárt az elis­merés a salgótarjáni középiskolások „Edzett ifjúságért" című bemutatójának is. A zárókép élő vörös csillaga és felirata, az állandóan változó háttérképpel együtt méltó befejezése volt az V. OSN Nógrád megyei sportünnepélyének. KULCSÁR JÓZSEF Szöveg: VÄRKONYI FERENC Napraforgók — a balassagyarmati gimnazisták szépséget varázsoltak a pályára Prissen, ügyesen címmel mutatták be gyakorlataikat aa •visok — szüleikkel együtt Vörös és nemzetiszinű lobo­gókkal a kerékpárosok Ezer középiskolás egyszerre mozgott Színes kavalkádot varázsoltak a korongosok

Next

/
Oldalképek
Tartalom