Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)

1978-05-27 / 123. szám

SZÍNHÁZI ESTÉK Puntila i ír és szolgája, Matti Bertold Brecht művészi for­radalma a drámaköltészetben, a színházművészetben tagad­hatatlan. Tartalmi és formai szempontból egyaránt hadat- üzen a hagyományos, a szá­zad elejére már csak közhely- szerű igazságokat puffogtató, andalító, a közönséget szelle­mi restségre kárhoztató pol­gári színjátszásnak. A forra­dalmi eszmével, a marxizmus —leninizmussal feltöltekezve, általa megtermékenyülve, Brecht szemléletmódjában, stílusában az előzőnél gyöke­resen más, új színházat te­remt. Az epikus színház ugyanakkor fel is használ sok elemet, vívmányt a század- forduló különböző színpadi kísérleteiből, saját törekvései­nek megvalósítása érdekében. Brecht gondolkodtatni akar­ja a nézőt, azért szakít a hagyományos dramaturgia épí­tési módszerével, s változatos eszközökkel — feliratok, ma­gyarázó szövegek, songok stb. , — tartja ébren a néző szelle­mét, nem engedve lehetőséget rá, hogy érzelmei egy pilla­natra is háttérbe szorítsák a rációt. A szolnoki Szigligeti Szín­ház a salgótarjáni József Atti­la megyei Művelődési Köz­pontban a szerző egy kései darabját, a második világhá­ború elejént írt Puntila úr es szolgája, Matti című „népszín­művét” mutatta be, Csiszár Imre rendezésében. A vérbeli komédia finn környezetben játszódik, de története, alakjai szabadon behelyezhetők más országok társadalmába is. A rendezés jól érzékelteti ezt az egyetemes érvényűséget. A színpadtér uralkodó szürkesé­ge az átlagosságot s egyúttal az általánost jelzi. Sokan él­tek— élhettek — Puntila-kép­Major Tamás Puntila szerepében úr pen földbirtokosok a tradíci­ók és a kor szorításában, sa­ját emberi hibájuk vergődésé­ben, alkoholmámorba fulladó pótcselekvésekkel a valóságo­san értelmes tettek helyett, az ordenáréság, a kínzó kijózano­dás tüskéin pörgetve, pattog­tatva, tehetetlenül, mint az eldobott gumilabda. Puntila igazi kapitalista, de parányi mértékben, amennyiben társa­dalmi helyzetének és környe­zetének foglya, szánalmas fi­gura. Brech — és maga a rendezés — nem hagy kétséget a nézőben a kettősséget illető­en, ugyanakkor Puntila el­lensúlyaként a szolga alakjá­ban felrajzol egy egészséges, józan gondolkodású figurát is, ránk bízva a kettőjük közötti választást. Ha a Puntila úr és szolgá­ja, Matti című darabot Brecht más műveihez hasonlítjuk, például a Koldusoperához, a Mahagonnyhoz vagy A vágó­hidak Szent Johannájához, megállapíthatjuk, ez a mű nem viseli olyan túlfeszített formában magán a brechti stílusjegyeket. A komédia ha­gyományos dramaturgiájába nem ágyazódik bele olyan mélyen a szerző sajátos ábrá­zolásmódja, visszafogottan bá­nik az elidegenítő effektusok­kal. Ennek pontos magyaráza­tát csak sejthetjük: az író bi­zonyára úgy érezte, hogy a hagyományos és az új színhá­zi elemek ökonomikus vegyí­tésével hatásosabban tudja közvetíteni gondolatait. Mert tény: Brech tét meglehetősen nehéz befogadni, lehet szeret­ni, vagy elutasítani, csak kö­zömbösen szemlélni nem. Major Tamás Puntila meg­személyesítő jeként bizonyítja, hogy nemcsak rendezőként alapos értője Brechtnek. Szí­nészi játékát nemes egyszerű­ség, finom kimunkáltság jel­lemzi. Kicsit a kelleténél szürkébben „indítja” a figu­rát, de később alakításában talán éppen ezért tud olyan hihetetlen magaslatokig eljut­ni. Blaskó Péter Mattija szin tén . remek alakítás. Kedves csirkefogót és melegszívű embert látunk egyszerre. A többi szereplő közül Szakács Eszter, Papp Zoltán, Holósi Frigyes, Baranyai Ibolya és Falvay Klári játékát dicsér­hetjük. v Sulyok László Emlékezetes búcsú Évadzáró hangverseny Nagybátonyban Egy színvonalas koncert természetes velejárója a szép kivitelű, minden igényt kielé­gítő meghívó. Á nagybátonyi Bányász Művelődési Ház ka­marazenekarának eddigi hang­versenyei során a komoly ze­nét kedvelők tábora ezt nyil­ván mindenkor tapasztalta. Nagy kár, hogy a május 21-re hirdetett évadzáró hangver­seny meghívójára — valószí­nűleg és helyesen költségmeg­takarítás miatt — már közel sem mondhatjuk ugyanezt. A meghívónak nevezett papírda­rab ugyanis igénytelen, ní- vótlan, szerkezetileg felületes, a zenekar érdekeit egyáltalán nem szolgálja. Igaz, a köz­mondás szerint ajándék lónak nem illik, a fogát nézni, de érthetetlen és egyáltalán hol van az megírva, miért tör­vényszerű, hogy ami ingyen van —, mert feltételezhetően ezért a valamiért nem fizet­tek — annak feltétlen rossz­nak, színvonal alattinak kell lenni. Szerencsére az évad utolsó hangversenyét végig­hallgatva a hangulatunk ör­vendetesen megváltozott, s a mindent feledtető élőzene va­rázsa, az együttes változatla­nul színvonalas muzsikálása kétségünket eloszlatta, bizal­munk töretlen maradt. Antonio Vivaldi négy hege­dűre és zenekarra Komponált h-moll versenyműve csendült fel elsőnek. A barokk zene legnagyobb mesterének a há- romszázegynehány évvel ez­előtt született alkotása mind­három tételen át végtelen megnyugvást, kiegyensúlyo­zott, csodálatos világot idézett fel képzeletünkben. A mai dü­börgő, száguldó, modern kor emberének, azt hiszem, min­denkor nagy élmény, élő elő­adásban ilyen zenét hallgatni, melynek különösen a második és harmadik tétele volt hi­bátlan. A négy hegedű szólis­tái: Torják Vilmos —, aki egyébként hangversenymeste­re a zenekarnak —, Becze La- josné, Venterné Szeberényi Ilona és Ángyán Károly vol­tak, kik előadásukkal őszinte és nagy tetszést arattak. Kari Stanitz cseh zeneszerző F-dúr klarinétversenvét Ven­ter László, a nagybátonyi ál­lami zeneiskola tanára adta elő. Az együttes művészeti ve­zetőjének humanitását dicséri hogy Becze Lajos után —, aki az elmúlt hangversenyek egyi­kén Dimler B-dúr klarinét­koncertjének szólistája volt — most Venter László előtt is megnyitotta az érvényesülés útját, aki igen szép és magas fokon művelt hangszertudás­sal különösen az első és har­madik tételének kulturált, érett előadásával szolgált rá az előlegezett bizalomra. A zenekar kísérő szerepet töltött be, a szólista iránti messze­menő együttérzéssel és hozzá­értéssel. Rossini a XIX. század olasz operairodalmának Verdi mel­lett legkimagaslóbb alakja. Egészen természetes tehát, hogy nevének hallatán mind­járt világhírű és népszerű ope­rái, a Sevillai borbély, a Teli Vilmos stb. jutnak eszükbe Pontosan ezért érdekes és új­szerűnek hatott egy fiatalkori művének bemutatása az A- dúr szonáta. A két hegedűre, csellóra és gordonra (nagybő­gőre) komponált művet Rossi­ni egy gordonművész barátjá­nak szánta, ezért — megbe­csülése jeléül — a nagybőgőt, mint hangszert igen hálás, szolisztikus szerephez juttat­ta mindhárom tételen keresz­tül. A mű bemutatása a szép­sége és szórakoztató volta mellett a hangszert tanuló fia­talságunk részére is hasznos volt, mert az általuk eléggé lebecsült bőgőnek a zeneka­rokban való fontos szerepét vitathatatlanul igazolta. Farkas Ferenc igen neves, külföldön is elismert zene­szerzőnek Piccola musica di concerto vonószenekari alkotá­sa, amit kis koncertmuzsikánal is nevezhetnénk, volt a hang­verseny befejező műsorszáma. Kamarazenekarunk talán en­nél a műnél érte el a kon­centrált együttmuzsikálás csúcspontját. A korszerű, iga­zán mai magyar zene feszült­séggel telített, izgalmas, ma­gával ragadóan szép volt, amit a hálás közönség ütemes taps­sal jutalmazott. Torják Vil­mos vezette 'kamarazeneka­runk — így is mondhat­juk — ötösre vizs­gázott. A zenekar életében ugyanis ez az évadzáró hang­verseny az együttes kétéves szorgalmas és kitartó munká­ját, az egymás iránti emberi és szakmai megértést döntően befolyásolta. Végezetül Nagybátony zenei életének indulására, a zeneis­kola életre hívására akaratla­nul is visszagondolva, bizony álmodni sem mertük volna, hogy Nagybátonyban ilyen rendszeres és állandó jelleggel bíró komolyzenei élmények­ben lehet részünk; és főleg azt nem, hogy ezeknek a szép estéknek életrehívóját a nagy­bátonyi Bányász Művelődési Ház kamarazenekarának hív­ják. Borsányi Mátyás Mai tévéajáulatuM k 20.25: Földünk és vidéke „Karinthy Ferenc szerepé­ben Losoncz István, Vitai András, Karinthy Ferenc, de leginkább Sinkovits Imre” — adja tudtul a Földünk és vi­déke szereposztása. Mindeb­ből talán az is kiderül, hogy önéletrajzi ihletésű tévéjáté­káról van szó —, amely leg­főképp Karinthy Ferenc Le­ányfalu és vidéke című köny­ve alapján készült —, és az is, hogy az író különféle alak­ban, gyerekként, fiatalon, sa­ját korában, sőt; önmagával beszélgetve is a nézőközönség elé kerül. Karinthy Ferenc — saját bevallása szerint — soha nem írt olyat, amit ne tapasztalt volna, aminek ne tudná valós hátterét, alapját. Nemcsak erős nagyítóval figyeli meg maga és környezete életét, is­merősök és ismeretlenek cse­lekedetét, azoknak rugóit is kitapintva, hanem mindezt olyan humorral kezeli, ami mindenkihez közel áll... A gazdag szereplőgárda mellett egy régi amatőrfilm felidézi a műsorban Karinthy Frigyes alakját is. iskola és társadalom Együtt a szülőkkel KÖZELEG a tanév vége, lassan már kialakulnak az osz­tályzatok. Ezekben a hetekben, napokban sok helyen tarta­nak szülői értekezleteket, ahol a szokásosnál is nagyobb a résztvevők száma... Igen, még azok is eljönnek, akik év köz­ben csak nagyon ritkán érdeklődtek az iskolai élet iránt, el­foglaltságaik miatt nem látogatták a többi szülői összejövetelt.1 Mit produkált a gyermek egész évben? Milyen területeken vannak problémák? Miben lehet segíteniük? — kérdezik meg. Néhány esetben bizony, kissé elkésve. Szerencsére, a többségre nem ez a jellemző. Az iskolák nyitottabbá válásával természetes módon együtt járt a szü­lőkkel való sokoldalú kapcsolat kiépítése. Hiszen az iskola és társadalom közötti elsőszámú kapocs a családi ház. A neve­lésközpontúság igénye is arra ösztönzi a pedagógusokat, hogy nevelési eljárásaikat egyeztessék a szülőkkel, egyre inkább bevonva őket a gyermekek személyiségének formálásába. Ennek két alapvető feltétele van. Az egyik a folyamatos kapcsolattartás, amely nemcsak a szülői értekezleteken való megjelenést, a családlátogatást foglalja magába, hanem fel­tételezi a szülők bekapcsolását az iskola előtt álló nevelési feladatok megoldásába. A másik a pedagógiai kulturáltság növelése. Az iskolai reformok, a pedagógia megújulása nem­csak a pedagógusoktól követel nagyobb tájékozottságot, ha­nem a családi nevelésben is. Mindkét feltétel megteremtésében nagy szerepe van a szülők akadémiájának, a szülők iskolájának. Ahány ház, any- nyi szokás — szinte minden iskolában más-más módszerekkel találkozunk. Sok kisközségben — bár nem fűzik egybe a prog­ramokat a fenti elnevezésekkel — a TIT-előadások, a Haza­fias Népfront által szervezett fórumok, ankétok jelentős ré­sze a neveléssel, pszichológiával kapcsolatos. A tantestületek TIT-tagjai, meghívott szakemberek (gyermekorvosok, pszicho­lógusok, pályaválasztással, gyermek- és ifjúságvédelemmel fog­lalkozók) segítségével tájékoztatják a szülőket az iskolaérett­ségtől a kamaszkori problémákig, a tanítási folyamatba való beilleszkedéstől a pályaválasztási gondokig, teendőkig terjedő széles skálán, számos fontos kérdésről. Pásztón például a két általános iskola közösen szervezte meg a szülők iskoláját. Előadónak a háromrészes sorozathoz dr. Király Gyulát, az eg­ri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola pedagógiai tanszékének tudományos munkatársát hívták meg. Sok bonyolult, nehéz kérdés került szóba a komplex személyiségformálás folyama­tával kapcsolatban. A jelentkezési lapok kitöltése, a pálya- választási döntés előtt például a Kun Béla Általános Iskolában fórumot hívtak össze, ahol a szülők tájékozódhattak a szak­maválasztási és továbbtanulási lehetőségekről. Az ehhez ki­adott segédanyagokat később átadják az alsóbb osztályosok szüleinek, hogy ne az utolsó pillanatokban döntsenek, hanem alapos mérlegelés után. Szinte nincs olyan korosztály, ame­lyiknél a szülők ne segíthetnének folyamatosan is a pályavá­lasztásban. Egyre több helyen vált gyakorlattá, hogy a tanul­mányi séták, illetve kirándulások vezetői között ott vannak a szülők is — az üzemlátogatásoknál, a munka emberközeli megismertetésénél, ez igen nagy nevelőerőt rejt magában. A szülői munkaközösségek egész éves tevékenysége, a tudatosan irányított, nyílt légkörű szülői értekezletek is erő­síthetik a folyamatos együttműködést. Jó példa erre a ka- rancslapujtői Általános Iskola, ahol kiemelten foglalkoznak mindezzel. A szülői munkaközösségi választmányok nagyobb létszámúak, mint általában. Kialakították az iskolai munka­tervet (nagymértékben a szülőkre támaszkodva) és emellett az egyes osztályokban külön-külön is készültek feladattervek, igazodva a felmerülő nevelési problémákhoz. Az első osztály­ban például az iskolaérettségről, a fiziológiai-pszichés problé­mákról, az iskolai munkába való beilleszkedésről esik a leg­több szó. Később az oktatás, a tanulási folyamat mikéntjét, az otthoni segítség módját, a szaktárgyak belépésekor mód­szertani problémákat beszélnek meg. Már az alsó tagozat utolsó két évében felmerülnek a jövendő pályaválasztás kér­dései, és folyamatosan igyekeznek segíteni a képességeknek megfelelő, reális választást, a munka megszerettetését. REGEN „felborult” a tiszta formában sosem létező kép­let: az iskola oktat, a család nevel. A nevelés-oktatás össze­fonódó folyamatában csak együtt, a feladatokat ismerve le­het mind magasabb színvonalat elérni. Egymást kiegészítő, se­gítő partnerként tehet legtöbbet pedagógus és szülő a gyerme­kek neveléséért. Ezért érdemes már a tanév során keresni az együttműködés lehetőségeit. Mert nemcsak az érdemjegyek múlnak ezen... G. Kiss Magdolna 4 NÓGRÁD - 1978. május 27., szombat Tölh Béla LEGENDA A LÓRÓL 17. A beszélgetők észre sem vették, hogy odajártam. Ittak, aztán újra megéheztek. Csi­csókát sütöttem füstölt sza­lonnával nekik. Kicsit alább­hagyott a viharzás, tolvaj­lámpa mellett számolták meg aztán a lovakat, birkákat, hogy beírják a lajstromba. Még megcsicsókáztattuk vendégeinket, aztán majdnem nyikkanat nélkül távoztak. — A kontraktussal mi le­gyen? — fordult vissza a ba­rát. — Gondolkozunk rajta — válaszolt Pali szárazon. — Szökni nem tudtok. — Nem is akarunk. A sajá­tunktól, a saját hazánkból, minek szöknénk? No, magunkra maradtunk, beszéljük aztán, hogy fordíta­ni kell a sorsunkon. Beírtak bennönket az utolsó pityke- gombig, hát mit álljuk ki az örökös vekzatúrát. — Könnyen beszélsz, te Pa­li. Mivel nem is dadogsz, meg két kezedben hordod a kin-: csesbányát. Én mesterséget a lószereteten kívül nem tudok. Bármi földbirtokosnak a mar­kában vagyok. Hanem, ha Viktor hozzám jönne, én megállnák itten Rá­koson ! Mintha várta volna már szavam, úgy válaszolt Pali. — Hozzád megy! — Mondta? * — Nem. De tudóm. Lát­tam magahurvolásán a nyá­ron, hogy akár soha nem tá­gítana mellőled. Már akkor maradt volna, csak apám ihingette: — Gyerünk Viktor, menjünk Viktor! Most megülöm a Kakast, holnap jön apám, anyám Vik­torral, mteg egy kálomista kántorral, aztán üsd, vágd a világot sógor! — Te nem jössz velünk-? — Nem haragszol, voltam én itt eleget. A Kakas visz- szajön apámékkal, amit ösz- szetepertünk, legyen a tiétek! — Majd megszolgálunk ér­te. Ha városi leszel, olykor nem árt, ha kis tanyasi hL zócskával bekocogtatunk te­lenként. — Majd látjuk, csak boldo­guljatok! Megölelgetett, megdöngette a hátam, nyereggel ment a Kakasért. Itt álltak már az okos dögök a barátok távoz­ta után a cserényben. Ügy tűnt, nem aludtam egy kummanatot egész éjjel. A Kakas lépteit számoltam. Most érhet a Túzokos halomra. Most a Kiri laposán léptet. Rátér a Dongér szárazulatára. Most a kökényesi dombra. Mégiscsak aludhattam, jó kivilágosodott a borult ég, mikor vetem föl a szemem. Hohohó, hát*az én nászné­pem? Szaladok a padlás szá­jába onnét ellátok a Dongér magasulatáig. Ám egy nyúl nem mozdul a bodoran rára­kódott havak között. Na, el­beszélgetek én az állatokkal, osztom, szorzóm: ez az enyém, ez a barátoké. De mivel min­dig az övéké volt a jobb a kiszámolásnál, hát elölről kezdtem többször is. Csak mig így etetve dézsmálom szét állatseregleteimet, hát szép ciripelve megszólal nagy messziről egy szánkócsengő. Ök jöttek. Viktoréit. Ahogy Pali megmondta. Apja, anyja, me- ő. A Kakas a ládásszán- kó saroglyájához kötve. Hogy örültem! Bántam is én. hogy egy fia egyházfit nem tudtak hozni, hiszen egy harangozó meg egy kurátor maradt csak az őszi nagy himlőjárvény után a tudók közül. Majd csak akad tavaszra! A harangozó odasógorol a he­tedik határban, a kurátor meg mozdulatlan beteg, de három hete is tán. Szütyőből csur­gatják szájába a tejet, hogy élete pilácsát valami pisla lángon tartsák. — Sebaj, gyerekeim! Hoz­tunk új istrángot, összekötlek én azzal bennőtöket, hogy soha semmi ki nem oldja. De köti is aztán sietve, míg anyósom az eszem-iszomot a karólábú asztalon szétrakja. Én csak nézek. Nekem jó. Viktor komolyan áll. Látha­tott már odabent ehhez hason­lót. Nekem annyi, mintha kis- csikókat kötnének csak össze puha gondossággal. — Ásó, kapa, nagyharang! Soha el ne múljon fölöttetek a jó! Megpuszilgattak bennünket, összenyomták a képes felün­ket. A csongrádi szlankamen- kót még összekötözve ittuk, de ahogy leülünk az asztal­hoz, hát csak szépen lekerül a kötőfékszár, s föl egy fogas­ra. Majd megőrizzük öreg ko­runkig, ahogy jó házaknál a menyasszonyi fátyolt szokás Alkonyat előtt pakolnak az ipamék. Sötét lesz az éjszaka úttalan utakon. Ahogy magunkra marad­tunk, úgy éreztem, testvérem van. Palit is annak éreztem, hát most a Pali testvére a testvérem. Viktor otthonos. Megtanult a nyáron itt min­den zugot. Dolgozik, mintha az előbb hagyta volna abba. (Folytatjuk) \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom