Nógrád. 1978. május (34. évfolyam. 102-126. szám)
1978-05-23 / 119. szám
K A Sherlock Holmes-ok korát éljük. Kelendő a krimi. A televízió, ez az ördöngős, csodamasina csillapíthatatlan éhséget teremtett iránta az emberekben és egyúttal megteremtette a jóllakatás minden korábbinál nagyobb lehetőségét. A különböző korokban, társadalmi környezetben, helyszíneken játszódó bűnügyi történetek ma már sorozatokba rendeződnek, újabb és újabb Sherlock Holmes-szerű zseniális nyomozót állítva piedesztál- ra. Legtöbbjük tündöklése azonban kérészéletű, az új mes- terdetektívek a feledésbe ho- mályosítják elődeiket. A magyar televíziónak — éppúgy, mint filmgyártásunknak — nem kimondottan erénye a bűnügyi film. Alkotóink szemléletét ezzel kapcsolatosan gyakran vádolták — valljuk be nem éppen oktalanul — arisztokratizmussal. Művészeink előnyben részesítik a drámát, a súlyosabb mondanivalót a szórakoztató műfajoknál, így aztán krimi dolgában még csak a kezdeteknél tartunk, szerény, ám vitathatatlan részeredményeket birtokolva (gondoljunk a Kántor, a Bunker tv-sorozatra, A néma dosszié című filmre). A krimihiányt — tévében, filmen — importból pótoljuk. Az utóbbi évek kirobbanó sikerét hozta a Los Angeles-i rendőrség gyöngyszeme, Co- lumbo hadnagy, tőle azonban a készlet kimerültével kénytelenek voltunk elbúcsúzni. Szombaton újabb mesterde- tektívnek inthettünk istenve- ledet. Valentin főfelügyelő, a francia századelőn létrehozott „tigrisbrigádok” egyik kiválósága, aki kilenc egymást követő szombat délutánján avatott be munkájának titkaiba, igyekezett több-kevesebb sikerrel csillapítani felsrófolt falánkságunkat, befejezte küldetését. A francia tévésorozat, A „Tigrisbrigád” a valóságból merítette tárgyát, megtörtént bűnügyeket rekonstruált. RÍM Egyik fő erényének ezt tarthatjuk: hiszen a valóság sokszor még a képzeletet felülmúló történeteket is képes produkálni. Victor Vicas, a sorozat rendezője, ügyes kezű mesternek bizonyul, megpróbál állhatatosan bevonni bennünket a nyomozás logikai folyamatába, ugyanakkor váratlan fordulatokkal, meglepetéssel is szolgál, amelyek — így utólag gondolatban végigjárva az eseményeket — általában nem hatottak erősza- koltnak. Hálásak lehetünk neki azért is, hogy minden egyes film végén gondosan tájékoztatott a főbűnösök valóságos sorsáról, s így lélekben megnyugodva kelhettünk fel a képernyő elől, megállapítva: hiába a bűn, akármilyen rafinált is, mindig elnyeri méltó büntetését. Egy dologban viszont alaposan ludas: az eseményed izgalma, a jelenetek feszültsége rendszerint a kívánatosnál alacsonyabb fokra redukálódik, s ez óhatatlanul csendes, de tartósnak mutatkozó ásításokat lopott az ajkainkra. Mintha csak maga a rendező is számított volna erre; igyekszik rövidre fogni a történetet, jó vágásokkal, gyors, áthajló jelenetváltások- kal eléri, hogy filmjei sohasem lépik túl az egyórás vetítési időt, ami ugyancsak derék tettnek számít, különösen akkor, ha az NSZK-beli Tett- hely-sorozat darabjaival hasonlítjuk össze. A nyugatnémet sorozat már több hónapja tűnik fel időközönként a szombat esti főműsorban. Egyszer Haferkamp, máskor Konrad felügyelő. Hét végén az utóbbi sztoriját láthattuk A holtbiztos dolog címmel. Mindkét rendőr kiváló szakember, kiváló férfiú. Nyomozói stílusuk korrekt, udvarias, pszichikailag megalapozott, sokszínű. Munkájuk során nagy-, vagy középpolgári rétegek körében mozognak, de az esetek kapcsán — ez egyik különböztetője is lehet I a Columbótól — néha eljutnak alacsonyabb társadalmi rétegek közé is. így módunk nyílik tapasztalni az életkörülmények, az életvitel közötti különbségeket. Ezt tapasztalhatják a film alkotói is, mert nem hagyják ki sosem, hogy legalább egy soványka kritikai megjegyzést ne tegyenek a fényűzésre, a gazdagságra, a hozzánk hasonló nézők igazságérzetének megnyugtatására. A rendezők — Umgelter és Fan ti — ismerik úgy a filmkészítést, mint Vicas, de nem ismerik úgy a krimi műfaját. A valóságos izgalmat műizgalmakkal helyettesítik, főhőseik karakterét nem tudják olyan érdekesen felrajzolni, felesleges kitérőket tesznek a cselekményben, lapossá, vontatottá nyújtva a mesét. Egy átlagfilm azonban mindig futja az erejükből, ami annál is fájóbb, mert némelyik történetből több is kerekedhetne, ha racionálisabban, tömörebben mesélnék el. Ügy tűnik, a képernyő előtt egy óra az ideális vetítési idő. Legalábbis kriminél. Columbo és Kojak is ezt bizonyítja; remekül kiötlött, a néző érdeklődését fogva tartó figurák, „kalandjaik” messze felülmúlják a Tetthely-sztorikat. Columbo esetlen, vaslogikájú, rafinált rendőr, Kojak a belváros „kültelki vagánya”. Az ő filmjeik is a Tetthellyel azonos propagandisztikus célokat szolgálják, csak sokkal hatásosabban, hollywoodi rutinossággal. A tévé bűnügyi sorozatai széles közönségréteg igényeit elégítik ki, szükség van rájuk. De a színvonal egyenetlen. Ne keseregjünk túlságosan rajta, tény: ilyen a világ filmtermése. Ugyanakkor ez a változó színvonal megtaníthat bennünket arra, hogy válasszunk, különbséget tudjunk tenni jó és rossz krimi között. Bár, ha Sherlock Holmes nem is, Columbo azért mégis csak visszatérhetne. (ok) tcvóaján latunk mai ’ 20.00: Trenck báró különös élettörténete. Űj, hatrészes NSZK filmsorozat indul egy valóságos személy, Trenck báró élettörténete alapján. (Külön érdekesség, .hogy annak idején a báró életét Jókai Mór is feldolgozta „A két Trenk” című regényében). A XVIII. század jellegzetes figurája Friedrich von der Trenck. Gáláns gavallér és bátor hős, rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyekkel egy királyi udvarban élő udvaroncoknak és egy kalandfilm hősének rendelkeznie kell. A királyi udvar — II. Frigyes porosz király udvara — az etikett szigorú előírásait akarja rákényszeríteni az udvarban élőkre. Trencktől is elvárnák, hogy lemondjon szerelméről, hiszen hatalmas vetélytársa akadt... T6lh Béla: LEGENDÁK A LÓRÓL 13. Na, elsírtam magam a fakoronán is, úgy apámék után két hétre, hogy azok, bíz nem is léteznek tán a létő világon, mikor egy éjszaka lódobogásra ébredek. De megismerem a horkantásairól is a mieinket. Apám az örökölt lovak első csikóját használta, a Kakas nevűt, anyám meg egy szelíd kancán kocogott pia- colni, Bársonynak hívták. Szekerész is egy apámtól kapotton járt, a Betyáron. Hát a messzi fújtatásukat fölismertem. Első ijedt álmomból, hogy fölneszelek, örömömben majd a fáról ugrottam közéjük. De valami mégis másképp hangzott a lovak felől. Dörmögő beszéd, ahogy a kunyhóhoz érnek. Félszarvon világított a hold. Látom, nem apámék. Csak a lovak. Azok a mieink. Azt hittem, leesek az ágak közül. Hiszen a dörmögő hangú járt itt párszor apámnál lóra alkudni. Vett is a hitványából, ha jól vélek. Hol lehetnek apámék, ha ezek ülik a lovat? Rá se mertem gondolni. Hiszen kölcsön, az ilyen futó kujonoknak, megülni nem ád apám lovat! Még így kapaszkodók a félsz- től, odalent taplót csiholnak, tolvaj fáklya lobban, mennek a nádkunyhóba. Jártasán, félelem nélkül, bár idegenek, mint akik tudják, hogy tévő ember nincs a tanyán. Ezek éngem keresnek! Látott az a kupec éngem nemegyszer. Ha Tornyán nem voltam, itt kell legyek valahol. Kiált is egyet: — Héjj, gyerééék! Hírt hoztunk apádékrul! Sajnos, igazat beszélt, halálhírt hozott. A fáklya mellett láttam a Kakason apám sárga, táskás nyergét, a kis útikészséges szügyellő málhát. A dörmögőn apám csikós- lajbiját, amit anyám varrt ki színes jászvirágokkal a hátán, elején. Hírt hoztál, hírt. Ügy el- fancsalodtam, hogy kis híján föl nem adtam magam. Minek is élek, hogy is élek nélkülük? Hordták ki ia ruhásládákat, lócát, asztalt. A dörmögős nagy kulccsal hadonászott. — Ennek zárja van valahol! Abban tartotta a Lipót- aranyakat. Két hónapja sincs, hogy a markába olvastam hetven arany Lipótokat. Az itt lesz a zár alatt valahol! — Az asszony ruhája alatt lehetett! Nem néztük meg az éccaka sötétjén, mielőtt a Marosba lökdöstük őket. Rettenetesen megdühösöd- tek. — Az nem lehet, a pénznek, tizenkét ló árának itt kell lenni elásva. Hetven arany egy ökölnyi bőrszütyőt teletesz. Azt észrevettük volna az asszonyon. — Mondta a dörmögős, és a nádkunyhóra hajította a fáklyát. Égett, 4 NÓGRÁD — 1978. május 23., kedd Az esztergomi Keresztény Múzeumban az időszakos kiállítási teremben első ízben mutatták be a múzeum szőnyeg gyűjteményét. A nagy értékű, kézzel szőtt keleti szőnyegek közül néhány a XVI—XVII. századból származik. A képen: Részlet a kiállításról. A tankötelezettségi törvény végrehajtása Nagybátonyban 400 ezer forint jutalom társadalmi munkáért A Nagybátonyi nagyközségi Tanács Kenyeres Pál tanácselnök vezetésével a napokban ülést tartott, amelyen több fontos napirendi pontot tárgyaltak. Az ülésen részt vett Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese is. Az első napirend keretében jelentés hangzott el a tankötelezettségi törvény helyi végrehajtásának tapasztalatairól és a további feladatokról Gyenes Lászlóné igazgatónő előterjesztésében. Az előadó elmondotta, hogy a törvény végrehajtása alapvető társadalompolitikai feladat, az általános iskola alapfunkcióját érinti. Valamennyi 6—14 éves tanulót általános műveltséghez kell juttatni, s biztosítani —, ha szükséges a törvény eszközeivel is, — hogy minden tanumint a veszett fene. Lángjánál vasvillákra kaptak, nagy buzgalommal szurkálták az udvar földjét. Ahogy fénye fakult a kunyhótűznek, úgy táplálták ruhásládáink szét- hasigatott darabjaival. Mivel kétségbeesésem a mondottak láttán nem fokozódhatott, harag támadt bennem. Ha apámék vesztek, ezeknek veszniök kell! Száz mesében hallhattam, hogy az okos, sok haszontalant által ugrik. Villázták a földet. Egyszer csak fába szúrt a villa. Rikkantottak akkorát, a nádi verebek fölhussantak a fészkükből. Ástak. Egy kis hordó bukkant elő, teli megérett pálinkával. Nekiestek. Szítták nádszállal, akár az anyatejet. Ástak tovább. Tántorogtak. Megint ittak. Egyszer csak, mint a zsák elterültek eszetlenül. Apámék orvosságnak érlelték azt, mert mindenre jó volt. Kicsi vízzel itták früs- tök előtt, de, ha dagadás jött kézen, lábon, agyagra locsolva lelohasztotta. És használt begyulladt sebre téve. Másztomban egy száraz ágat löktem le. Senki sem rezzent. Ráültem a Kakasra, s lépésben ki. Lábam nem érte a kengyelt, arra meg idő nem akadt, hogy fölcsatoljam. (Folytatjuk) ló elvégezze az általános iskola nyolc osztályát. Nagybátonyban — hangsúlyozta a beszámoló — végrehajtó bizottsági határozat alapján minden ötéves gyermeket felvesznek óvodába, hogy az iskola-előkészítés pedagógiai feladatait megoldják. Az iskola legfőbb feladata, olyan pedagógiai légkör biztosítása, amely lehetővé teszi, hogy minden gyermek eredményesen végezze el a nyolc osztályt, s a továbbtanuláshoz szükséges ismereteket, készségeket, erkölcsi és magatartási szokásokat kialakítsa. Ennek érdekében javították Nagybátonyban a tanítási órák színvonalát, a szakosan adott órák száma 99 százalékos. Növelték a szakkörök számát, ebből 14 működik 231 tanulóval, az öt középiskolai előkészítőn 65 nyolcadikos tanul. A bukások számának csökkentése érdekében az úttörőcsapaton belül meghirdették a „bukásmentes őrs” és a „végezzük el együtt a nyolcadik osztályt” akciókat. Az iskolában a 878 tanuló közül 102 cigányszármazású. Főleg a szorospataki családokból kerülnek ki a hátrányos, veszélyeztetett helyzetű gyermekek. Segítésük érdekében — az iskola igazgatósága — hatékony intézkedéseket tett. Biztosították a napközis felvételt, a tanulószobai elhelyezkedésüket. Szükség esetén szociális támogatást kapnak. A tapasztalat szerint a széles körű pedagógiai, anyagi segítség erős érzelmi kötődést is kialakított a cigányszármazású tanulóknál. Ennek eredményeként mintegy 75— 80 százalékuk eredményesen végzi el a nyolcadik osztályt. Az általános iskola sok segítséget kap a tankötelezettségi törvény végrehajtása érdekében a helyi társadalmi és politikai szervektől és szervezetektől, de a vállalatok, üzemek és intézmények is megfelelő támogatást nyújtanak. Az előterjesztéshez Berényi István, Hanácsek István, Va- lah László, Lumper János, Sulyok k. József, dr. Tolmács: Ferenc tanácstagok szóltak hozzá. Gyurcsik László, a gépüzem szb-titkára az üzemek segítségéről, problémáiról mondott véleményt. Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese hozzászólásában kifejtette, hogy a tankötelezettségi törvény végrehajtásának tárgyalása időszerű, mert az új iskolai dokumentumok bevezetése nagyobb követelményt támaszt a pedagógusokkal és a tanulókkal szemben is. Hangsúlyozta, hogy széles körű társadalmi összefogásra van szükség a törvény végrehajtása érdekében. Nagybátonyban jók a mutatók, mind az ellátás színvonala, mind a szakosan leadott órák aránya a megyei átlag fölött van. Áz elkövetkező években — hangsúlyozta — nagyobb gondot kell fordítani a cigányszármazású és a hátrányos, veszélyeztetett környezetben élő tanulók segítésére. De szükség van arra is, hogy a családi életre való felkészítés színvonala növekedjék. Öröm volt hallani — mondta befejezésül Berki Mihály —, hogy a tanácstagok elismerően szóltak az általános iskola pedagógusainak áldozatos, nehéz, de mégis szép munkájáról. Szabó Nándor vb-títkár előterjesztésében a tanácsülés meghallgatta az 1977 évi fejlesztési tervek és fenntartási költségvetés gazdálkodásának eredményeiről, a Nagybátony nagyközség Tanácsának a Vásárok és piacokra vonatkozó 1/1978. sz. tanácsrendelet-tervezet című napirendi pontokat. Ézt követően Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese méltatta a nagyközség kezdeményezését, mert a NOSZF 60. évfordulója alkalmából társadalmi munkaversenyt kezdeményezett. A felhívás, alapján a megye településéin 58 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek, Nagybátony nemcsak kezdeményező volt, hanem a nagyközségek közötti versenyben megnyerte az első helyezést. Az ezért járó oklevelet —, valamint a 400 ezer forint községi támogatásról szóló okiratot — Kenyeres Pál tanácselnöknek nyújtotta át. Berki Mihály Nagybátony dolgozóinak, üzemi, vállalati, intézményi kollektíváinak a település szépítése, építése érdekében végzett munkáért — a megyei tanács nevében — köszönetét mondott. _______' ’ gy. L ]
