Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-16 / 89. szám
Orosz István: HALÁSZTANYA Káldi János: Vers egy leányhoz, aki a gyermekruhák színeit és mintáit tervezi A szívünket, a jövőért tüzest, azt tervezd rá - és a szeretetet. Azt lássák ott tündér szemükkel a parkban játszó gyerekek. Aztán rá a friss-dús tavaszi fényt. A nárcisz lángját is fesd oda. Zöldelljen rajta múlhatatlan a magyar tájak fasora. Könnyű, szelíd szín legyen az alap. Tán sejtelem-fehér, vagy égikék. S daloljon ott egy kismadár is. Zengje-fújja az énekét. Tamás István: PILLÁIMON két éjszaka álma Ajkamra csak fonnyadó csók állna Napraforgó mi háttal áll a Napnak Pohár szikvíz Hiába járom ujjaimmal a zsebek mélyét Csak kék és fekete vonalak szemem alatt retúr S az üvegen tál tizenhárom barna bőrű vasúti kocsi S a sarokban szemétkosár meg söröspohár cserép Még egy óra Egy óra múlva Indul a tarjáni személy Éledő dzsesszélet ''Tavasszal megindul a -*• dzsesszfesztiválok hazai szezonja. A több éve kialakult gyakorlathoz híven a Magyar Rádió, s a vidéki művelődési központok szervezte program- sorozatok Szegeden kezdődnek- (hogy ebben az évben 1972 óta először ismét Székesfehérvárott, majd Debrecenben folytatódjanak, és végül november végén Nagykanizsán záródjanak.) Idén hetedszerre rendezik meg a szegedi jazz- napokat, április 22—23-án. Idáig moziterem volt a fesztiválok színhelye, most a megnövekedett érdeklődés nyomására a sportcsarnok 2000 főt befogadó palotája látja vendégül a dzsesszrajongókat. Igen gazdag nemzetközi Rrogramot hallhatunk. A legnagyobb várakozás alighanem az Elektric Circus együttes, Toto Blanke német gitáros nemzetközi zenekarának szereplését előzi meg. Blanke — az 1977-es jazz-poplistán Európa 3. legjobb gitárosa, a dzsessz-szakemberek szavazatai szerint, invenciózusa, finoman árnyalt játékával tavaly decemberben Pécsett mutatkozott be a magyar közönségnek — most híres együttesével jön Magyarországra, amellyel több nagy sikerű lemezt rögzítettek. A zenekar külön érdekessége, hogy nemrég magyar tagja is van; a rendkívül fiatal — alig 20 éves — Lakatos Antal személyében. Toto Blanke Pécsett ismerte meg az ifjú szaxofonost — a magyar dzsessz egyik legtehetségesebb ígéretét — s meghívta egy hosszabb európai turnéra, nyugat-németországi és lengyelországi szereplés — köztük a rangos wroclawi Jazz nad Odra Festivál gálaestje — után érkeznek Szegedre. A másik nemzetközi formációban Carmel Jones (USA) jó nevű trombitás és Pege Aladár, Szakcsi Lakatos Béla és Jávori Vilmos játszik együtt A huzamosabb ideje nyugaton muzsikáló Pege Aladár majdnem minden hazai nagyobb dzaesszmegmozduláson részt vesz, változó, többnyire nemzetközi összetételű együttesekben. Nem egyszer saját maga invitálja kollégáit Magyarországra. Ezúttal először lép fel Liszt Ferenc-dfjasként. A most április 4-én átadott kitüntetés nemcsak Pege Aladár, de az egész magyar dzsessz nagykorúsodó korszakának elismerése is, hiszen ritkán kap dzsesszmuzsikus ilyen rangos díjat Rendszeres szereplői dzsessz- fesztiváljainknak az európai dzsessznagyhatalom, a lengyel dzsessz képviselői is. Zbigniew Namyslowski, a Manstreim, az SBB (ők éppen Szegeden debütáltak hatalmas sikerrel 3 éve), majd a Laboratorium után újabb kiválóság Janusz Muniak kvintettje jön Varsóból. Muniak a vezető lengyel dzsesszmuzsikusok közé tartozik, több híres együttessel játszott és készített lemezt. Most a tavalyi Jazz Jambo- reen sikerrel bemutatkozott, fiatal tagokból álló együttesével Jön Szegedre, akikkel szenvedélyes Free-stílusú, te- norszaxofonszólóira épül modem avantgárd zenét játszik. A dixilaend kedvelőinek a két legjobb hazai „dixi” együttes, a Benkó és a Molnár Dixilaend Band ad minden bizonnyal értékes élményt. Benkóék országszerte, sőt külföldön is jól ismertek. (Nyugat-Németország után most Hollandiában préselnek tőlük lemezt, itthon már az ötödik nagylemezük anyaga — egy Erkel színházi Live-felvé- tel — is elkészült.) Kevésbé ismerik a hasonló kvalitású Molnár-dixilaendet, akik Szegeden otthon muzsikálnak, hisz’ ők Szeged reprezentánsai a könnyűzenei életben. (A hetekben jelent meg első nagylemezük.) Elmaradhatatlanok a dzsesszrock stílus képviselői, azé a stílusé, amely ma a legdivatosabb, s a legnagyobb erővel szervezi, tömöríti maga köré a fiatalokat A Ki mit tud győztes új Rákfogó zenekar némileg megváltozott legénységgel, Füsti Balogh Gábor együttes néven lép majd fel, valamint a vidéken élénkülő dzsesszéletet reprezentáló békéscsabai Hat szív és Deseő Csaba funky- és popelemekből egyéni stílust kikevert kvintettje játszik még dzsesszrock stílusban. A kik nem jöhetnek el Szegedre, azoknak mindkét nap rádiós helyszíni közvetítés ad ízelítőt a koncertek kiemelkedő eseményeiről, hangulatáról. Kőbányai János ,l**l»il*^**l**l**l»*l**l**l**l**l**l**l**l**l**l**l**l**l»»l»*l**l**l**l**l**l*<**l**l**l**l**y<**l*^*<*<r*<*^*<*<^ hétfő helyett ma kellett találkoznunk? Árvái térdén szorongatta táskáját. — Nézd, kérlek, mi jól megvoltunk. .. — Hogy-hogy megvoltunk? Csak nem hagysz itt? Árvái halványkék szemeit Józsára emelte. — Nem erről van szó. — Hanem? — Kérlek, a távolléted alatt változás történt. Az igazgató elvtárs arra kért, hogy vegyem át az osztály vezetését, mert... Elhallgatott, mint a rossz színész, aki egy cseppnyi kínos szünettel akar hangsúlyt adni szavának. — Mert? — .. .mert te elkerültél tőlünk. — Érdekes — mosolygott Józsa, mert az igazgató szavai jutottak eszébe: Az átszervezés, amiről már oly régen van szó, elmarad. — Igen. És ez szomorú. — Na fene. — Az osztály kollektívája úgy határozott, hogy ne is gyere be többé, ne zavard nyugalmukat, mert az a szocialista munka rovására megy... — Mire? — .. • a, a szocialista munka. .. — Miért hangsúlyozod? Mehetne talán, mondjuk a kapitalista, a trockista, a nihilista munka rovására? Na, mondd meg végre: mit akarsz, mi az, ami nem telefontéma és nem várhatott hétfőig? — Amit mondtam. — Mi? — Hogy ne gyere be többé az osztályra. — Kinek a döntése ez? — A kollektíváé. < — Ki bízott meg azzal, hogy ezt velem közöld? — A kollektíva. — Nevet kértem — koppantott az asztalra Józsa. — Mi? — Ki? Te saját magadat bíztad meg, vagy az igazgató szólt. — Nem. — Hát akkor neveket mondj! A kollektíva emberekből áll! És a mi osztályunkon elég kevés emberből. Na, gyerünk, mert... — Mindenkinek ez a kívánsága. — Kinek? Gergelynek? — Nem, nem. Gergelynek nem. — Síposnénak, akit most küldtem ki Brnóba, akinek fizetésemelést kértem? Bozzai- nénak, aki... — Nem. De én így nem tudom közölni. — Mit? — Hogy add át a kulcsokat. A személyes holmijaidat majd átküldőm. — Hová? — Az új helyedre. — Hová — mosolyodott el Józsa gúnyosan. — Ja, jó. Parlament. Egyes kapu. Elnöki Tanács. Örülök, hogy veled közölték először, hogy a Hazafias Népfront politikáját figyelembe véve, helyesebben: szem előtt tartva, kineveztek. Hát akkor gratulálhatsz! Árvainak megrebbent a szeme. — Én nem így gondoltam. — Én sem. De elképzelhető. Oly kevesen vagyunk már negyvennégyesek, szóval, akik negyvennégyben kezdtünk valamit tenni ezért az országért. Még a háború alatt. — Látod, ez a te bajod! Sohasem lehet tudni, mikor mondasz igazat, mikor gúnyolódsz. — A te bajod meg az, hogy ezt nem érzed! — Ez meddő vita — ráncolta seszínű szemöldökét Árvái. — Add át a kulcsokat, és ne zavard az osztály dolgozóinak a nyugalmát, mert az a szocialista munka rovására megy. — Sajnállak. Már ötpercenként ismétled magadat. Józsa komolyan nézett Árvái szemébe. És sokáig. Élvezte, hogy szüntelenül pislog. Mint a riadt gyermek. Nem, nem érzett gyűlöletet iránta. Inkább szánalmat. Mert valamit, amit ő tudott, Árvái még nem tudott, és mégis hetvenkedett. — A kulcsokat — mondta Árvái táskáját szorongatva. Józsa elmosolyodott. Körülnézett a zsúfolt kávéházban, üdvözölte néhány ismerősét távolból, aztán arra gondolt, jó lenne hangosan felnevetni. Itt ül vele szemben a helyettese, akinek szabad kezet engedett, sőt még akkor sem szólt, amikor az egyik beosztottjával összefogva, az ő munkakörébe is beavatkozott. Talán ez volt a baj. A jó szíve. Hogyis' mondta Kincs Gergő? „öregem, egyszer nagyon ráfázol a jó szívedre”. — A kulcsokat... Józsa nem figyelt Árvái szavaira. Azon töprengett: hogyan merészkedhet egy ember így belegázolni a másik ember becsületébe, hogy feljebb kapaszkodjon? — mert szeretnék elmenni. Józsa visszakapta tekintetét. — Kiszórakoztad magadat? — Nem értelek! — Nem baj. Majd megértesz. — Felemelte az ujját, figyelmeztetőn. — Én egy fél óra múlva elfelejtem az egészet. Az nem érdekel, hogy te elfelejted-e, vagy sem. Persze, jobb lenne, ha elfelejtenéd. Menj haza, és pihend ki magad. Feleségednek add át üdvözletemet. Hálás vagyok, hogy akkor megszerezted nekem azt a gépírónőt. — Megmondom neki. De a kulcsokat... Józsa megcsóválta a fejét. Nem, ez az ember nem ért a szóból. Az asztalra csapott. — Nincs kulcs! — De a kollektíva... — Majd nekem mondja meg, hogy mi baja van velem, és ne általad üzengessen, mint egy lakájjal. Nincs kulcs! És nem is lesz! Tizenegykor közölte velem az igazgató, hogy várja a tervet. S, hogy én vigyem be. Érted? Különben, az átszervezés, amiről oly régen szó volt, elmarad! És hétfőn reggel kilenckor a szokásos időben, értekezlet. Fizetek ! Ledobott tizenöt forintot az asztalra és mosolyogva átment a szombati társasághoz. Húsz éve már, hogy minden szombaton itt találkoznak, akik még élnek a népes gárdából. ÁRVÁI DÖBBENTEN NÉZETT Józsára. Előbb homloka lett fehér, aztán az arca. Mintha a vér kifutott volna belőle, értetlenül motyogta: Az átszervezés elmarad? ugye Aki látni akarja, gyönyörködni kíván benne, vendégeinek szeretné mutogatni, az úgy tartja, hogy kevés. Aki viszont a ráfordított pénzre gondol, vagy éppen az afelől szállongó hírekre, az mindjárt soknak találja. Akkor is, ha néha ugyanazok a személyek képviselik — a maguk szűkebb, vagy nagyobb társaságában — a kétféle álláspontot Nem találós kérdés a fenti. Amiről szó van: a műemlékek ügye. Értékeinkre büszkén szeretünk hivatkozni, újra meg újra elnézegetjük őket, ám adófizető állampolgárként sokszor úgy gondoljuk: sokba kerülnek. Mi hát az igazság? összesen 8500 körül van országosan azoknak az épületeknek a száma, amelyeket műemlékként, műemlék jellegű épületként vagy városképi építményként tartanak nyilván. Évszázadok viharos történelmét okolhatjuk csak azért, hogy az első kategóriába — más országokkal összehasonlítva — igen kevés épület tartozik. Ezekre viszont úgy vigyáz a törvény, hogy előírja: csak az építésügyi és városfejlesztési, meg a kulturális miniszter közös engedélyével lehet épületet törölni a műemlékek sorából. Korszerűtlen volna az olyan műemlékvédelem, amely csak a puszta falak —, ha még oly régiek is! — megőrzésére törekszik. Már csak azért is, mert az épületek nem is tudnak megmaradni önmagukban, lakatlanul. No meg az sem utolsó szempont, hogy a mai nagy épülethiány idején igazán indokolatlan luxus volna a csupán falainak szépségéért megcsodált műemlék. Nem kell messzire menni a példákért: Székesfehérvár, Sopron évszázaddal ezelőtt épült házaiban ma is lakások vagy hivatalok vannak. A külső jelleg változatlan megóvása mellett belül korszerűsítették ezeket az épületeket csakúgy, mint a budai Várnegyed műemlékpalotáit. A gótikus ülőfülkék vagy a reneszánsz boltozatok mit sem vesztenek szépségükből azáltal, hogy a házakban központi fűtés működik és fürdőszobák szolgálják a lakók kényelmét. Ha az egykori építtetők mindezt láthatnák, bizonyára ők is helyeselnék nagy gonddal épített lakóházaik korszerű hasznosítását a huszadik században. Kalocsán az egykori rendházból kulturális központ lett 17 millió forintos költséggel, ugyanez újonnan építve legalább 70 millióba került volna. Mihályiban a Dőry bárók egykori kastélyában most a Győr-Sopron megyei Tanács közigazgatási továbbképző központja működik, a költség 9 millió volt. Talán mondanom sem kellene, hogy az új épületekkel ennek sokszorosát kellett volna ráfordítani. S ez csak néhány példa az igen sok közül. Több gondot okoz az, hogy számos műemléknek nehéz gazdát találni. Pedig a helyreállítással, rendbe hozással ugyanis sokszor nem lehet addig várni, amíg valaki jelentkezik a műemlék majdani használatáért. Bajnán (Komárom megye) a legendás „ördöglovasnak”, Sándor Móricnak egykori kastélyát a Műemléki Felügyelőség és a Bábolnai Állami Gazdaság állította helyre — gazdája azóta sincs. Ugyanazon a környéken, Majkon az egykori remetelak — emeletes főépület és 17 kis ház — kitűnő lenne alkotóháznak, de sorsáról nem született döntés. A Fejér megyei Lo- vasberényben a termelőszövetkezet használja — értékéhez méltatlan módon — a volt Cziráky-kastélyt. Most a Műemléki Felügyelőség és a tanács rendbe hozatja, de nem tudni, ki és mire használja majd azután. Hasonló példákat ugyancsak könnyű lenne még hosszan sorolni. Magtárak, raktárak, baromfiházak és hasonlók vannak számos falusi és tanyai műemléképületben. A terv —, s nem is távlati — az, hogy ezeket kiköltöztetik az értékes falak közüL De legalább ennyire fontos, hogy méltó fel- használást nyerjenek a helyreállítás után a műemlékek. Több helyen vannak már skanzenek, a népélet jellegzetességeit őrző „házgyűjtemények”. A terv az, hogy ezeket kell teljessé tenni, újakat nem érdemes nyitni. Kormányhatározat intézkedik a népi műemlékek védelméről, Tihanyban, Szigligeten, Hollókőn, a csongrádi halászfaluban, a hajósi pincesoron és másutt is sikerült megszűnt, vagy szűnőben levő életformák emlékeit megmenteni. Sok olyan ház van országszerte, amelyet érdemes megőrizni. Ha tulajdonosa hajlandó karbantartani, ehhez a Műemléki Felügyelőségtől évi 2000—5000 forint hozzájárulást kap. Ahol már nem lakik a házban régi tulajdonosa, igyekeznek másokat rábeszélni, hogy — ugyancsak megfelelő támogatással, ami elérheti a 30 ezer forintot is — hozzák rendbe a népi műemlékházakat. Ahol lehet, falumúzeumot, tájházat rendeznek be a népi építészet szép hagyományait őrző házakban. Nehéz úgy rangsorolni, de talán a legtöbb gond — a városképi szempontból fontos épületekkel van. Itt működhet ugyanis a legszabadabban az egyéni megítélés. Valakinek tetszhet — például — a debreceni városközpont számos régi háza, más inkább modern épületeket képzel helyükre. Nem csupán a példa kedvéért említjük Debrecent; a Nagytemplom közeiében három házat a Műemléki Felügyelőség mentett meg a lebontástól éppen azért, mert őrzik a város megszokott képét, hangulatát, amit még oly szép épületek is elrontanának. S ahogy múlik az idő, egyre gyakrabban adódik a kérdés: mi az, amit az újból meg kell védeni? Hiszen ilyen is van, sőt egyre több. A közelmúlt, a huszadik század egymást követő építési stílusainak néhány emlékét feltétlenül meg kell őrizni — még akkor is, ha némelyiket nehéz szépnek mondani. Mindinkább közüggyé lesz a műemlékvédelem. A felügyelőség bevonja munkájába az állami intézményeken kívül a társadalmi szervezeteket, a tájegységek idegenforgalmi intéző bizottságait, a szocialista brigádokat, fiatalokat, népfrontbizottságok lokálpatriótáit. Minden ésszerű, épkézláb javaslatot érdemes megfontolni, megtárgyalni Azért is, hogy több legyen a büszkélkedni-, mutogatnivaló rendbe hozott műemléképületünk. Meg azért is, hogy mindenki érezze: az ember áll a műemlékvédelem középpontjában, s az erre a célra fordított milliók jó célt szolgálnak. Várkonyi Endre NŰGRÁD - 1978, április 16., vasárnap 9
