Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-21 / 93. szám

Ülésezik a megyei testnevelési és sportbizottság ' A Nógrád megyei Tanács testnevelési • és sportbizottsága ma délután tartja soron következő ülését. A napirendi pon­tok között elsőként a megye testnevelésének és sportjának tavalyi eredményeiről, helyzetéről, majd a 25/1976. tanácsi határozat végrehajtásáról, megyénk tömegsportjáról tart tá­jékoztatót Szúnyog Tibor, a megyei TSH elnöke. Végül Ve­res Mihály, a TSH elnökhelyettese számol be az előző bi­zottsági ülés óta történt fontosabb eseményekről. Ezt köve­tően egyéb témákat tárgyal meg a testnevelési és sportbi­zottság. Sáltk Újabb értékeli döntetlen Az OB II-es sakkcsapat­bajnokság Keleti csoportjában szereplő Salgótarjáni TC si­kerrel vette a VI. fordulót és értékes döntetlennel tért haza Miskolcról az élcsoport felé kacsingató Spartacus otthoná­ból. A tarjáni sakkozóknak ez volt a harmadik idegenbe­li 7—7-e, s ezért dicséret il­leti a csapat valamennyi já­tékosát. Az eredménnyel — közel az 50 százalékos mér­kőzésenkénti 7 pontos átlag­hoz — az STC a 8. helyre tornászta fel magát a táblá­zton. A tarjáni sakkozók közül Ponyi Attila, Kánya Zoltán, Tóth Pál és Kassai Sándor győzött, Tóth László, Klepej József, Gál Gábor, Palla György, Tóth József és Cza- kó Béla döntetlent ért el. A VI. forduló további ered­ményei: Láng Vasas—DEAC 6—8, DVTK—MÉM 7,5—5,5 (1), Selyemkikészítő—Szolno­ki MTE 6,5—7,5, BKV Előre —Szeged 10,5—3,5, Ganz-Vil- lany—Bp. MEDICOR 9,5—4,5, Nyíregyháza—Debreceni Sp. 3,5—8,5 (2). A Keleti csoport állása 1. Debr. Spart. 6 6­- 54 (2) 2. Debr. EAC 6 5 1- 53.5 3. Ganz-Vili. 6 3 1 2 50 4. Ny.-egy. ASE 6 4 1 1 48,5 (2) 5. Misk. Spart. 6 3 2 1 45,5 6. BKV Előre 6 3­3 42,5 7. MÉM 6­4 2 39 (1) 8. STC 6 1 3 2 38,5 9. Szegedi VSE 6 2 1 3 38,5 10. Láng Vasas 6 2 1 3 38 11. DVTK 6 1 1 4 37 (1) 12. Szóin. MTE 6 2 1 3 36 13—14. Bp. MED. 6 1­5 32,5 Bp. Selyem. 6 1­5 32,5 Az STC sakkozói a VII. fordulóban, április 30-án Sál­gótarjánban fogadják a BKV Előre csapatát. (sz. I.) mbl , ,ä;.! iíü* ; ... C ÍMÜNK: Lemezposta 1817 BUDAPEST Ismerjük meg egymást! A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat május 2-án Induló, új szolgálatának hírével kopogtatunk be Önhöz: BEMUTATJUK A LEMEZPOSTÄT Tudjuk önről, hogy lemezgyűjtő, vagy a lemezgyűjtés gon­dolatával foglalkozik. Szeretnénk a segítségére lenni. Mi a lemezposta? A lényege: az érdeklődők bárhol az országban, postai úton rendelhetik és kapják meg a kiszemelt hanglemezeket, mégpedig a ren­delés kézhezvételétől számított 12 napon belül. A 250 Ft-nál nagyobb értékű megrendelés esetén önt még postaköltség sem terheli. MIT KÍNÁLUNK? , A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egész HUNGAROTON lemezválasztékát. A lemezposta révén ön könnyebben összeállíthatja vagy kiegészítheti a lemeztárát. Ehhez segítséget nyújt a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat teljes katalógusa. Kívánságára a vállalat megküldi a kata­lógust a megrendelőinek, azt évente kiegészíti, sőt az új lemezek megjelenéséről is előre tájékoztat. Mi tudjuk önről, hogy szereti a lemezeket. Elmondjuk önnek hogyan tudunk segíteni, ha lemezeket akar gyűjteni. Hogy kölcsönösen, még jobban megismerjük egymást, kérjük, hogy küldje vissza nekünk a kitöltött szelvényt, és mi újra jelentkezünk. Ha katalógust kér aláhúzással jelezze érdeklődési körét: Zenekari művek, versenyművek, kantáta, oratórium, egyházi zene, opera, kórusművek, hangszerszólók, kamara­zene, mai magyar zeneszerzők, irodalom, vers, egyéb Név: Cím: aláírás VARJUK szives VÁLASZÁT! Eredmények, táblázatok Az április I6-án lejátszott megyei I. osztályú ifjúsági bajnokság eredményei: STC III.—Egyházasgerge 7—0 (3—0), Pásztó—STC II. 3—3 (1—1), Bárna—Mátranovák 2—3 (1—1), Szécsény—Ka­rancslapujtő 3—0 (0—0), St. Bányagépgyár—Kazár 5—0 (2—0), Nagybátony—Somoskő­újfalu 4—0 (2—0), Bgy. Volán —St. Volán 1—0 (1—0), Pa­lotás szabadnapos volt. A bajnokság állása 1. STC II. 21 16 3 2 90-26 35 2. STC III. 21 15 3 3 88-20 33 3. Pásztó 21 14 4 3 85-22 32 4. Nagybát. 20 15 — 5 88-18 30 5. Szécsény 21 14 2 5 56-20 30 6. Bárna 21 12 3 6 67-28 27 7. Mátranovák 20 13 — 7 60-39 26 8. Bgy. volán 21 10 3 8 51-30 23 9. K.-lapujtó 20 9 1 10 40-55 19 10. Kazár 21 5 3 13 26-75 13 11. E.-gerge 20 4 2 14 28-68 10 12. St. Volán 20 4 2 14 23-83 10 13. Palotás 20 4 1 15 22-93 9 14. S.-kőújfalu 21 2 3 16 25-84 7 15. St. B.-gép 20 2 — 18 23-111 4 Megyei serdülő bajnokság. Északi csoport: Kazár—STC II. 1—1 (0—0), Bárna—St. Vo­lán 2—3 (1—1), K.-lapujtő— Mátranovák 2—2 (0—1), Egy­házasgerge—St. Bányagépgyár 2—1 (0—0). A bajnokság állása ' 1. STC II. 11 7 3 1 45-10 17 2. St. B.-gép 11 8 — 3 29-11 16 3. M.-novák 11 5 3 3 31-23 13 4. Kazár Ulti 29-13 12 5. St. Volán 11 4 4 3 31-18 12 6. E.-gerge 11 5 — 6 12-38 10 7. K.-lapujtfl 11 2 4 5 20-28 8 8. Bárna 11---------11 2-58 — D éli csoport: STC I.—STC II. 13—0 (7—0), Nagybátony— Somoskőújfalu 2—0 (2—0), St. Síküveggyár—Palotás 0—4 (0—1), Szőnyi SE—Pásztó 5—1 (3—0). A bajnokság állása 1. STC I. 11 10 1 — 74-1 *1 2. N.-bátony 11 7 2 2 53-9 16 3. S.-kőújfalu U 7 — 4 45-20 14 4. Szőnyi SE 11 8 1 4 30-32 13 5. Pásztó 11 5 — 6 36-28 10 8. Palotás 11 í — 8 23-27 6 7. STC rv. 11 3 — 8 18-67 6 8. St. Síküveg 11 1 — 10 8-101 2 Nyugati csoport: STC III,— Bgy. SE II. elmaradt, St. Sík­üveg—Bgy. Volán 0—4 (0—1), Bgy. SE I.—Szécsény 1—2. A bajnokság állása 1. Bgy. SE a 8 6 2 — 30-5 14 2. Szécsény 9 6 12 12-13 13 3. Bgy. Volán 9 5 2 2 22-7 12 4. Bgy. SE I. 9 2 3 4 21-20 7 5. St. Síküveg. 9 2 — 7 8-19 4 6. STC Hl. 8 1 — 7 7-36 2 Járási bajnokságok. Salgó­tarjáni járás. Felnőttek: Tar­navölgye—Mátramindszent 2—1, Etes—Kishartyán 4—1, Kisterenye—Cered 1—1, Nagy- bárkány—Karancskeszl 3—0, Karancsberény—Ötvözet MTE 1—2, Ménkesi Bányász—Nagy- bátonyi Bányász 2—0. A teljes bajnokság állása 1. K.-Z.-völgye Tsz SE 15 12 3 — 41-11 27 2. ötvözet MTE 15 11 2 2 53-15 24 3. Cered 15 7 5 3 29-17 19 4. K.-berény 15 8 2 5 23-22 18 5'. N.-bát. B. II. 15 7 2 8 31-20 16 6. Ménkesi B. 13 6 4 5 23-17 16 7. Etesl KSE 15 8 — 7 24-31 16 8. K.-tereny. SE 15 5 4 6 30-25 14 9. K.-keszi Sp. 15 2 6 7 16-34 10 10. K-.hartyáni Tsz SE 15 4 1 10 22-48 9 11. M.-mlndsz. Tsz SE 15 2 4 9 16-35 8 12. T.-Völgye SE 15 1 1 13 16-49 3 Ifjúságiak: Tarnavölgye— Mátramindszent 3—5, Etes— Kishartyán 1—0, Kisterenye— Cered 2—3, Nagybárkány— Karancskeszi 6—1, Karancsbe­rény—Ötvözet MTE 0—4, Mén­kesi Bányász—Nagyba tonyi Bányász 4—0, STC ifj. III.— Karancskeszi ifj. 3—1. A bajnokság állása 1. Ötvözet MTE 17 15 1 1 68-9 31 2. K.-tereny. SE 17 11 — 6 84-22 22 3. K.-Z.-völgye Tsz SE 16 10 2 5 54-30 20 4. Etes 16 9 — 6 47-28 20 5. STC ifj. ni. 16 8 3 5 45-44 19 6. Ménk. Bány. 16 8 — 8 49-31 16 7. Cered 16 7 2 7 33-38 16 8. K.-berénv 16 5 3 8 25-47 13 9. N.-bát. B. TT. 17 6 1 10 23-47 13 10. T.-völgve SE 16 6 1 9 23-48 13 11. K.-keszi ifj. 17 5 2 10 23-35 12 12. M.-mindsz. Tsz SE 16 5 1 10 25-55 11 13. Kishartyánl Tsz SE 16 3—13 19-68 6 A tiszta bajnokság állása 1. K.-Z.-völgye Tsz SE 14 11 3 — 38-11 25 2. ötvözet MTE 13 10 1 2 51-14 21 3. Cered 14 7 4 3 27-15 18 4. K.-berény- 14 7 2 5 21-22 16 5. Ménkesi B. 13 5 4 4 21-16 14 6. Etesl KSE 13 7 — 6 21-28 14 7. K.-tereny. SE 13 4 4 5 28-19 12 8. K.-keszi 14 2 6 6 15-30 10 9. K.-hartyáni Tsz SE 14 4 1 9 22-44 9 10. Mátramindszentl Tsz SE 14 2 4 8 16-31 8 11. Tamav. SE 14 1 1 12 13-43 3 Edzett ifjúságért Kupa: Rá­kóczi-telep—Karancsalja 10—1, Kis-Zagyvavölgye Tsz SE II.— Vizslás 1—0. Pásztói járás. A csoport: Csé- cse—Szurdokpüspöki 2—2, Fel­sőtold—Erdőkürt 2—5, Kálló— Buják elmaradt, Mátraszőlős —Egyházasdengeleg elmaradt, Bér—Ecseg 1—3, Szirák—Va- nyarc 5—4. A bajnokság állása 1. Ecseg 17 14 3 — 73-22 31 2. Erdőkürt 17 13 2 2 64-18 28 3. Sz.-püspöki 17 11 2 4 48-25 24 4. Kálló 16 9 1 6 43-30 19 5. M.-SZŐ1ŐS 15 8 1 6 38-24 17 6. Tar 16 8 1 7 45-40 17 7. Csecse 16 7 2 7 35-41 16 8. Szirák 17 8 2 9 29-41 14 9. Vanyare 17 3 5 9 27-45 11 10. Felsőtold 17 4 3 10 27-46 11 11. Buják 14 4 % 9 16-27 9 12. Bér 16 2 3 11 18-73 7 13. E.-dengeleg 15 1 4 10 17-48 6 Ifjúságiak: Csécse—Szurdok- püspöki 2—3, Felsőtold—Erdő­lüf»poffiírcle«éselc MEGKÍMÉLT álla­potban levő barna hálószobabútor eladó. Salgótarján, Salgó út 54. 4. ajtó. A SOMOSKOI el­ágazónál hétvégi te­lek faházzal eladó. Érdeklődni a 22-94 te­lefonszámon. AKAI 1721 W mag­nó, tartozékaival igé­nyesnek eladó. Ér­deklődni a 26-62 te­lefonon. JO állapotban levő Trabant 601-es CO forgalmi rendszám­mal eladó. Fehér, Pásztó, Nógrádi Sán- dor-lakótelep. B ALAS SAGYAKMA- TON, Lenin-lakóte- lep 13. épület 2. lép­csőház, III. 2. ajtó szövetkezeti lakás beköltözhetően el­adó. KIFOGASTALAN állapotban P—21-es eladó. Salgótarján, Eperjes-telep. Megye­ri. ELADÓ Duna oldal- kocsi. Érdeklődni, Gyöngyöspata, Jókai út 18. KULCSMASOLAS a város központjában, Csaba, Balassagyar­mat, Táncsics utca 9. RÖVID kereszthú- ros, páncéltőkés bécsi zongora eladó. Ér­deklődni: Általános Iskola. Ipolyvece. ELADÓ Kadét, meggypiros, vizsgázott. Telefon 13. 8—9 között. IS Opel újszerű, 1981-ig Mohora. óra NÉGYÉVES Zsiguli eladó. Cím: Salgótar­ján, Vár út 13. Meg­tekinthető egész nap. SALGÓTARJÁN Vá­rosközpontj ában OTP-öröklakás eladó. Érdeklődni 13-12 tele­fonon 17 órától. FIAT 850-es eladó. Salgótarján, Vasvári Pál út 13. OLYAN személyt keresek néhány hétre, aki óvodáskorú gyer­mekemre lakásomon felügyelne. Salgótar­ján, Arany János, út 13. III. e. 1. ___ , NYOLCHETES né­met juhász lcutya- kölykök eladók. Ér­deklődni : Balassa­gyarmat, Üjkóvár 3. sz. A kisterenyei Egyesült Zagyva- völgyi ÁFÉSZ pá­lyázatot hirdet az 1. sz. presszóban (Kisterenye) PINCÉRT MUNKAKÖR ellátására. Pályázati feltétel: szakképesítés, vagy 5 éves szak­mai gyakorlat. Címünk: AFÉSZ­központ, Kistere­nye, Madách út 4. BONTÁSBÓL desz­kák, gerendák 10 mé­terig eladók, a fiú- kollégium mellett. NÉGYÉVES Wart­burg eladó. Salgótar­ján. Sebaj-telep, 10 emeletes épület TV/3. Csáki. JO állapotban levó IB Skoda 100-as ol­csón. ugyanott ZH Trabant, garázzsal eladó. Érdeklődni a 29-10 telefonon 189 melléken, munkaidő­ben. TRABANT 601-es eladó. Salgótarján, Malinovszklj út 5. I. em. 10. 16 órától. kürt 6—0, Kálló—Buják el­maradt, Mátraszőlős—Egyhá­zasdengeleg elmaradt, Bér— Ecseg 1—3, Szirák—Vanyare 5—4. A bajnokság állása 1. Felsőtold 17 13 1 3 55-22 27 2. SZ.-püspöki 17 13 1 3 60-28 27 3. Tar 16 9 2 5 51-30 20 4. M.-szőlöS 15 9 1 5 32-18 19 5. Ecseg 17 9 1 7 37-27 19 6. Szirák 17 6 5 6 35-37 17 7. Erdőkürt 17 8 1 8 30-35 17 8. Vanyare 17 5 3 9 31-31 13 9. Csécse 18 6 1 9 27-32 13 10. Kálló 16 6 1 9 30-38 13 11. Buják 14 5 1 8 22-39 11 12. E.-dengeleg 15 5 — 10 13-35 10 13. Bér 16 2 — 14 14-65 4 B csoport: Felnőttek: Palo­tás II.—Erdőtarcsa elmaradt, Hasznos—Szarvasgede 7—0, Kisbágyon—Mátrakeresztes 11—0. A bajnokság állása 1. Kisbágyon 14 13 — 1 68-20 26 2. Hasznos 14 8 2 4 46-23 18 3. M.-keresztes 14 6 3 5 30-34 15 4. Palotás II. 13 5 2 6 31-28 12 5. Erdőtarcsa 13 4 1 8 21-41 9 6. Szarvasgede 14 1 — 13 14-64 2 Rétsági járás: A csoport. Felnőttek: Borsosberény—Nóg- rádsáp 3—0, Romhány—Szen­dehely 5—1, Nőtincs—Nagy­oroszi 0—1, Nézsa—Berkenye 2—7, Tolmács—Nógrád (a pá­lya használhatatlansága miatt elmaradt), Bánk—Felsőpetény 10—0, Legénd—Tereske (Te­reske nem utazott el). A bajnokság állása 1. Romhány 18 17 1 — 69-10 3S 2. Szendehely 18 14 2 2 61-16 30 3. N.-Oroszi 18 11 4 3 44-22 26 4. Berkenye 18 8 7 3 46-21 23 5. Nógrádsáp 18 11 1 6 50-30 23 6. B.-berény 18 8 5 5 45-22 21 7. Bánk 13 7 3 8 43-49 17 8. Tereske 17 6 5 6 34-43 17 9. Nógrád 17 7 1 9 41-51 15 10. Tolmács * 17 6 — 11 27-55 11 11. Nőtincs 18 4 2 12 24-38 10 12. Felsőpetény 18 3 1 14 35-63 7 13. Nézsa •• 18 3 1 14 16-75 S 14. Legénd 17 2 1 14 13—53 • x= büntetőpont levonva. Ifjúságiak: Borsosberény—' Nógrádsáp 1—6, Romhány— Szendehely 4—1, Nőtincs- Nagyoroszi 0—0, Nézsa—Ber­kenye 5—2, Tolmács—Nógrád (a pálya használhatatlansága miatt elmaradt), Bánk—Felső­petény 1—2, Legénd—Tereske (Tereske nem utazott el). A bajnokság állása 1. Nógrádsáp 17 12 2 3 38-17 28 2. N.-oroszi 17 11 2 4 49-17 24 3. Szendehely 17 11 2 4 48-22 24 4. Tereske 15 9 3 3 32-17 21 5. Nőtincs 17 7 6 4 43-22 20 6. Nézsa 17 9 2 6 37-29 20 7. B.-berény 17 7 2 8 30-47 18 8. Romhány 17 6 2 9 27-43 14 9. Bánk 16 5 3 8 27-33 13 10. Berkenye 17 5 2 10 23-38 12 11. Felsőpetény 16 4 1 11 17-44 9 12. Tolmács 16 3 2 11 14-52 8 14. Legénd 17 2 1 14 13-53 4 B csoport: Kétbodony—Hor- pács 4—1, Nógrád II.—Bor- ■sosberényi ÁG 3—0 (Borsosbe­rény nem utazott el), Alsópe- tény—Pusztaberki 1—2, Rom­hány II. szabadnapos volt. A bajnokság állása 1. Nógrád II. 10 8 2 — 28-5 IS 2. Kétbodony 11 8 1 2 40-16 17 3. Romhány 10 7 2,1 26-7 16 4. Alsópetény 10 3 1 6 27-28 7 5. B.-ber. AG 11 3 — 8 15-34 6 6. Pusztaberki 10 2 1 7 13-35 5 7. Horpács 10 — 3 7 10-34 3 Magántermelők! A. Dunakeszi Hűtőház továbbra Is felvásárol — málnát — szamócát — egrest — feketeribiszkéi — Pándy- meggyet a hűtőházba beszállítva. Cím: 2121 Dunakeszi Pf. 37.

Next

/
Oldalképek
Tartalom