Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NŐGRAD M <5 Z M 3 G . XXXIV ÉVF.. 83. SZÁM ARA: 1 FORINT 1978. ÁPRIUS 9., VASÁRNAP yégéi ért a pedagógiai napok programja Feladataink a közoktatáS'politikában Szombat délelőtt a József Attila megyei Művelődési Központ színháztermében tartották meg a XIV. Nógrád megyei padagógiai napok záróünnepélyét. A díszelnökségben. helyet foglaló párt-, állami és mozgalmi vezetők, pedagógusok között üdvözölhették a Pedagógusok Szak- szervezete Központi Vezetőségének titkárát, Orbán Sándor- nét és Berki Mihályt, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettesét is. A záróünnepség előadója dr. Gordos János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára volt. Már hagyomány- nyá válik, hogy a plénum előtt geket, hiányosságokat, sem az eredményeket nem lehet a politika, a társadalmi élet többi területétől elszakítva vizsgálni. Mind gazdasági a közoktatás-politika aktuá- feladataink megvalósítása, lis kérdéseiről szóljon a refe- mind a komoly nevelési cél- rátum — a számvetés, a fel- kitűzések végrehajtása igényadatok megjelölése szándékával. Most ez újból időszerű, hiszen ahogy az előadó is kiemelte: a közoktatás-politikai párthatározat megvalósításának első szakasza végéhez, a középső szakasz kezdetéhez értünk. Közoktatásli a társadalmi összefogást, figyelmet. A pártszervek, állami szervek az utóbbi években kiemelten foglalkoztak oktatáspolitikai kérdésekkel, kialakult az oktatásügy egységes irányítása, „profilkomoly szerepük van ma már az iskola-előkészítésben, nemcsak „szociális intézmények”. És ez nagyon fontos, hiszen hatással van a tankötelezettségi törvény végrehajtására is. E téren 1970 óta nem léptünk számottevően előre: a tanulóknak csak 78 százaléka fejezte be 14 éves korig, 84 százaléka 16 éves korig az általános iskolát — azaz minden száz 16 éves közül 16-an hiányos végzettségűek maradnak. Így kerülnek a munkahelyekre, ahol a felnőtt- oktatás, a szakmai továbblépés, minőségi fejlesztés gondjait növelik. A referátum a problémás, fejlesztendő területek között említette a-' kollégiumi nevelést is: a feltételek javulásával nem tartott lépést a nevelési szín tisztítást” hajtanak végre vonal emelkedése. A középpolitikánk amikor arról beszélünk, hogy „új szakasz” következik, nem vadonatúj feladatokról van szó. Az 1972-es év óta eltelt időszakot az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága a napokban értékelte, ennek az ösz- szegző vizsgálatnak a tapasztalatairól hallhattak a záró előadás résztvevői. Gordos János azt hangsúlyozta, hogy sem a közoktatás-politikában ma még fellelhető feszültsé- I stabilizálódott, egyes szakközépiskolákban és még sokáig lehetne sorolni az országos és megyei intézkedéseket. Amikor az egyes intézménytípusokról külön-külön szólt az előadó, mindig a társadalmi háttérrel együtt vizsgálta a helyzetképet. Például elmondta, hogy a pozitív óvodai eredmények mögött (az óvodáskorúak 85 százalékát felveszik megyénkben), ott kell látni a társadalmi összefogást is. Az óvodáknak Átadták a vers- és prózamondó verseny, s a fotópályázat díjait ’ Ünnepélyes keretek között vészi teljesítményért Komárom zárult tegnap a munkásfiata- csapata /érdemelte ki. lók IV. országos vers- es prózamondó versenye. A Szak- szervezetek Nógrád megyei Tanácsának dísztermében a döntőbe jutott versenyzőkön Ugyancsak tegnap került sor a „Munka-, munkásábrázolás országos fotópályázat” eredményhirdetésére. A váci FORTE-gyár, az ÜM salgótarkívül megjelentek az állami jáni öblösüveggyár és a Nép- és társadalmi szervek képvi- művelési Intézet által meg- selői köztük Kiss Károly, a hirdetett pályázatra összesen Szakszervezetek Országos Ta- 273 mű érkezett, melyből a nácsának alelnöke is. szakmai zsűri 20 fotót, illetve Az eredményhirdetés előtt diapozitívet díjazott. A kiállí- Kugel Ferencné, a Salgótarjáni tast Tóth Andrasne, a Szakvárosi Tanács elnökhelyettese szervezetek Nógrád megye: köszöntötte a résztvevőket, és Tanacsanak titkára nyitotta rövid áttekintésben ismertette f meS- a vendéglátó város történelmi és munkásmozgalmi múltját, majd — a 10 tagú zsűri nevében — Debreczeni Tibor, a Népművelési Intézet osztályvezetője értékelte a kétnapos verseny művészeti tapasztalatait, Az idei verseny egyenletesebb, kiegyensúlyozottabb színvonalról tanúskodott, melyben nagy szerepe volt a jobb megyei szakmai előkészítésnek. Maróthi László, a SZOT osztályvezető-helyettese, a zsűri elnöke köszönetét mondott a verseny létrehozásában, szervezésében és lebonyolításában résztvevő szerveknek és a csaknem 3000 fiatalnak. Ezt követően Kiss Károly adta át a legeredményesebb versenyzőknek a diplomákat és a díjakat. Arany diplomát —, s vele kéthetes dubrovniki utazást — kapott Bánkuti Barnabás, csongrádi gépkocsivezető, Há- lyas Gyula szabolcsi lakatos, Molnár Árpád zalai technológus, Zöldhegyi Sarolta budapesti postás-kézbesítő, Bus Anikó Békés megyei bolti eladó és Balázs Anna nógrádi varrónő. Ezüst diplomát 8, bronzot 10 versenyző szerzett A Népszava vándorserlegét Borsod megyének ítélte a zsűri, a verseny közművelődési céljainak legjobb szolgálatáért. A salgótarjáni . Öblösüveggyár kristály vándorserlegét, a legkiegyensúlyozottabb műiskolai hálózat, a szakmunkásképzés eredményei, feladatai mellett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozatának szerepéről is szó esett. A befejező részben az új feladatokról, a személyi és tárgyi feltételekről szólva a nevelői felelősséget hangsúlyozta dr. Gordos János, megköszönve az eddig végzett munkát. Gulyás Jánosné, a megyei művelődésügyi osztály vezetője zárszavában úgy értékelte a programokat, hogy döntő többségükben jól szolgálták a fő célt: a szocialista nevelőiskola megvalósításának segítését. Aktívan bekapcsolódtak több helyen a tanulóifjúság, a szülők, üzemek (öblösüveggyár, ZIM, Volán 2- es Vállalat). A következő évben a közoktatási és közművelődési intézmények együttműködésének lehetőségei állnak majd a sorozat középpontjában, ehhéz várják a pedagógusok javaslatait. Az ünnepség a 20 éves salgótarjáni pedagóguskórus és a hajdiúszoboszlói, ceglédi testvérkórusok hangversenyével zárult. Délután a Magyarok című film vetítése, este pedagógusbál szerepelt még a programban. Vendégváró Hollókő HE Hollókő vendégváró község. Az esztendő minden hónapjában — leginkább tavasz- szál és nyáron — sok a látogatója a község palóc házainak és a szépen berendezett, immár híressé vált népművészeti szobának. A turisták, a régi várak szerelmesei pedig, szívesen keresik fel évszázadok tanúját, a hollókői várat. A látogatók fogadására felkészült az ÁC ÉSZ modern vendéglője is, ahol nógrádi vendégszeretettel fogadják a látogatókat. Bábel László felvétele Hét végi jelentés a tavaszi mezőgazdasági munkákról Nagy körültekinté szorgalommal dolgoznak Kialakult a járások sorrendje — Jól haladnak a balassagyarmati, rétsági és szécsényi járásokban Kialakult a sorrend a já- ez pótolható. Ennek példáját teljesítéséről. Köztudomású, rások között a mezőgazdasági bizonyították a rétsági járás hogy ebben a járásban ter- munka végzésében. Ezt meg- mezőgazdasági üzemei. A ta- mesztenek legjelentősebb határozza a munkára való jó vaszi árpa vetését befejezték, mennyiségben cukorrépát. A felkészülés, a feladatok gondos Sikeresnek mondható a fejtrá- vetésterv megközelíti a négymegszervezése, de nem utolsó- gyázási művelet végrehajtása, száz hektárt. A hét végéig sorban az időjárás és klíma- És legeredményesebben a raeÖtletnapok, feladattervek Segítik az anyagmegtakarítást, fokozzák a termelékenységet Nem lanyhult az újítókedv kenység létszámgyarapodás munkákon való könnyítést cé- megyénk üzemeiben az első nélküli fokozása, a lehetősé- lozták. Ilyen például Hor- negyedév alatt. Az eredmé- gek minél teljesebb kiaknázd- váth István és Fancsik Fények — akár a javaslatok szá- sa nagymértékben függ a mun- renc újítása: egy villamos mát, • akár a hasznukat te- kások és a műszakiak jobbí- olajmelegítő berendezés. Ko- kintjük — kisebb-nagyobb tó> könnyítő ötleteitől. rábban kovácstűzhelyen meföllendülést mutatnak. Ez ör- A Salgótarjáni Kohászati legítették az olajat, ami baleÜzemekben — miként arról setveszelyes es fáradságos Puskás László, az újítási iro- Ugyancsak könnyíti a da vezetője beszámolt — 172 munkát, sőt hasznot is hoz újítást adtak be az első ne- Horváth István és Kiss Lajos gyedévben. Ez számottevő elő- újítása: felfogókészüléket szer- relépést jelent az 1977-es el- késztettek egy marógépre, ami ső negyedévi 119 beadott ja- gyorsítja is, biztonságosabbá vaslathoz képest. Legkivált a is teszi „ a , megmunkálandó huzalmű dolgozói keresték a anyag fölfogását, jobb megoldásokat: 54 jobbító ^ húsz újításból — mintér- javaslatot dolgoztak ki. Nem tesültünk — 12-t már elfogad- sokkal maradtak el a kovacso- tak, az értük kifizetett díj logyariak sem, ok 51 újítással összege 15 ezer forint. A töb- próbálkoztak. Említésre méltó jji javaslat elbírálása folyama- a meleghengermű 29 ujitasa is. Jelentős volt az első negyedévben a régebbi újításokból keletkezett utókalkulált haszon: 4 millió 115 ezer forint; vendetes, mivel a termeléhatás. Uhlár László, a nagy- bátonyi tsz elnöke például a napokban arról panaszkodott a pásztói járási hivatal vezetőjének: olyan kedvezőtlen a talaj állapota, hogy nem tudnak zavartalanul dolgozni. Ezzel szemben a pásztói járásban befejezték a tavaszi árpa vetését, a borsó vetése 83 százalékra áll. A mák egészében a földbe került, a cukorrépa vetésterületének 53 százalékán végezték el a vetést. Az idén, mindenütt a megyében tapasztalható, hogy a mezőgazdasági üzemek nagy körültekintéssel dolgoznak a tavaszi munka sikeres befejezésé érdekében. Igaz, hogy bizonyos késés már van á fel-' gyében végzik a cukorrépa vetését. A járásban jelentős területen termesztenek ebből a növényféleségből. A balassagyarmati és a szécsényi járások termelőszövetkezetei nagyon egyenletesen dolgoznak. Beérett a jó felkészülés eredménye. A tavaszi feladatokból — amelyek most esedékesele — úgyszólván mindent elvégeztek. Földben van a tavaszi árpa, százszázalékos a borsóvetés, a hét végéig a cukorrépa tervezett vetésterületén 74 százalékban elvetettek, csak egy százalékkal maradtak a rétsági járás mögött. Tartják a tervezett ütemet. Nem mondható ez el a pászadatok végrehajtásában, de tói járás cukorrépa vetéstervennek csupán a felén vetették el a magot. Igaz, a héten az időjárás beleszólt a munkába. Ezért most a gazdaságok a kiesést a gépek kétműszakos foglalkoztatásával, valamint a vasárnapi munka megszervezésével pótolják. A tavaszi feladathoz tartozik a takarmánybázis biztosítására végzett munka. Ennek érdekében mindenütt folyik a gyepek műtrágyázása. E munkában első helyen a pásztói járás áll 105 százalékos, másodikon a rétsági járás 97, harmadikon a szécsényi járás 87 százalékos, negyediken pedig a balassagyarmati járás 68 százalékos, és végül a salgótarjáni járás 57 százalékos teljesítésével. tosan zajlik. A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregységében az első „ három hónap alatt 8 újítást ma*jdném ^étszerese^az "elmúlt tSSTÍ&^SS St mat már elfogadtak, értük összesen 1800 forint díjat fiévi első negyedévben keletkezett haszonnak. Az újítókedv felélesztésében nagy szerepe volt a tavaly decemberben rendezett ötletnapoknak, amezettek ki. A régebbi és az idei jobbító javaslatok eredvótTT, 1=tt- Ípn t " h “T ményeként csaknem százezer g* ,rL'f 'o™*"'1 dát ki is dolgozták. Mint megtudtuk: legfőbb cél az anyag- és energiatakarékosság eredértek el az első negyedévben a mátranovákiak. Nagy lendületet adott azújN ményesebbé tétele, különös te- tótevékenységnek az április- kintettel az importnyersanya- ban sorra került újítási hónap; gok megtakarítására. A szak- már az első hat napban hat emberek további buzdítása vé- újítást adtak be, csaknem any- gett nem szabad fukarkodni nyit, mint korábban három az újítási díjakkal sem: idá- hónap alatt. Ahogyan azt Bőig 185 ezer forintot fizettek ki dór Zoltán újítási előadó el- a kohászati üzemekben a ja- mondta: az e hónapban be- vaslatok jutalmazása gyanánt, adott újításokért 100 forint rá- Az Üvegipari Művek salgó- adás jár; ha a feladatterv tarjáni öblösüveggyárában az megvalósítását is segíti: 200 első negyedév során 20 újítás forinttal toldják meg az újí- látott napvilágot. Ez — amint tási díjat; így — a korábbi ta- Simon Gyuláné újítási elő- pasztalatok alapján — várha- adó elmondta — valamivel tó, hogy még számos jobbító jőbb a negyedévenkénti át- javaslatot nyújtanak be ápri- lagnál. A javaslatok főként a lisban a nováki munkások. L