Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-06 / 80. szám
Jogi tanácsadó ÜZEMI BALESETI kártérítés P. János rimóci olvasónk 1976. júniusában szenvedett üzemi balesetet. Keresőképtelenségének tartamára vállalata a táppénz és keresete közötti különbözetet kifizette. Nem fizette azonban meg a 600 forintos fájdalomdíjat, a szabad szombatokra a járulékokat és a kórházi kezelési ideje alatt felmerült költségeit, a felgyógyulása óta végrehajtott háromszori béremelésnél is hátrányba került. További sérelme, hogy bár 1959 óta dolgozik a vállalatnál, de a tízéves jubileumi jutalmat nem kapta meg, mert 3 971-ben saját elhatározásából két és fél hónapig más vállalatnál dolgozott. Jogos volt e a vállalat eljárása — kérdezi olvasónk. Hatályos jogszabályaink értelmében az üzemi balesetet szenvedett dolgozó anyagilag nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe mint a baleset előtt volt. A balesetet szenvedett dolgozó tehát igényt tarthat a kiesett jövedelemre, felmerült költségeinek megtérítésére és minden más, a balesettel összefüggésben keletkezett kárának megtérítésére, feltéve természetesen, hogy a baleset bekövetkezésének felelőssége alól a vállalat nem tudja magát kimenteni. Munkajogunk azonban csak a tényleges kár fogalmát ismeri, így fájdalomdíj címén kártérítést követelni nem lehet. A táppénz és a kereset kö- rötti különbözet kifizetésével a vállalat anyagi felelősségét már elismerte. Ennek alapján az egyéb károk megtérítését is kérheti, illetőleg ennek érdekében, panasszal a munkaügyi döntőbizottsághoz fordulhat. Meg kell azonban jegyeznem, balesete óta oly sok idő eltelt, hogy az akkori követeléseinek jogosságát ez idő szerint eredményesen bizonyítani aligha tudja. Továbbá baleseti sérüléseiből felgyógyulása után sem egészségromlás »sem rokkantság nem maradt vissza, vagyis baleseti járadékban nem részesült, erre az időtartamra keresetkiegészítést nem követelhet. Az időközben végrehajtott béremelés mértékét pedig csak akkor kifogásolhatja. ha azt jogszabály vagy a vállalat kollektív szerződésében foglaltak alapján hajtották végre. Jogszabályaink csak a 25, 40 és az 50 éves munkaviszony után járó jubileumi jutalom kifizetését teszik kötelezővé. Az olvasónk által közölt tízéves jubileumi jutalom feltételezhetően törzsgárdatagsá- got, illetőleg az ezzel járó juttatásokat takarja. Ennek részletes szabályait jogszabály nem határozza meg, ezt a vállalat törzsgárdaszabályzatá- ban kell megkeresni, és annak szabályai szerint eljárni. TÁPPÉNZ és a tsz-tagok BETEGSÉGI SEGÉLYE H. Béla olvasónk 1977-től részesül öregségi nyugdíjban, amikor még mint nyugdíjas tsz-tag 1050 órát teljesített. Ez év februárjában megbetegedett, de táppénz iránti igényét azzal utasították el, hogy annak jogosságához az elmúlt évben legalább 1500 órát kellett volna teljesíteni. Lehet olyan jogszabály, amely szerint a tsz-alkalmazottak 840 óra után, a tsz-tag pedig csak 1500 óra után részesülhet táppénzben a nyugdíj megállapítása után — kérdezi olvasónk. Az alkalmazottak, vagyis a munkaviszonyban állók táppénzét a társadalombiztosítási jogszabályok alapján a társadalombiztosítási szervek, a tsz-tagok táppénzét, vagyis betegségi segélyét pedig a szövetkezeti jogszabályok alapján a termelőszövetkezet saját pénzforrásaiból fizeti. Lehet és van is olyan jogszabály tehát amely szerint keresőképtelenség címén a tsz-nek azt a tagját kell jövedelempótló készpénzsegélyben részesíteni aki: a) orvos által igazolt betegsége miatt munkáját nem tudja elvégezni, b) keresőképtelenné válását közvetlenül megelőző naptári évben a részére megállapított munkát, vagy ennél kevesebb, de férfitag legalább évi 1500, nő pedig 1000 munkaórát teljesített. (12/1977./ III. 12./MÉM. sz. rend. 41. §). Tekintettel arra, hogy a nyugdíj folyósítása mellett a tsz-tagok sem dolgozhatnak többen a jogszabályban meghatározott órakeretnél, így azok a tsz-tagok akik részére 840, vagy 1260 óra munkavégzés van engedélyezve, a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint jövedelempótló készpénzsegélyben nem részesülhetnek. Természetesen ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a termelőszövetkezet az ilyen tagjait más alapok terhére anyagilag támogassa. Ez a támogatás azonban jogi úton nem kényszeríthető ki. A munkaviszonyban állók — közöttük a nyugdíjas munkavállalók is — részére táppénz, a keresőképtelenség tartamára, legfeljebb azonban egy gümőkóros megbetegedés esetén két éven át jár. Ha azonban a keresőképtelenséget közvetlenül megelőzően egy, illetőleg két évnél rövidebb ideig volt folyamatosan biztosított, táppénzt csak a folyamatos biztosítás tartamára kaphat. (1975. évi II. tv. 19 §). Nyugdíjas munkavállalók esetén ezt a szabályt olyképpen kell alkalmazni, hogy a nyugdíjas részére engedélyezett órakeretbe a táppénzes időt is bele kell számolni. Az a nyugdíjas munkavállaló tehát, akinek 840 órakeret van engedélyezve, a ténylegesen ledolgozott és a táppénzben töltött idő a 840 órát nem haladhatja meg. Ha meghaladja. arra a hónapra a nyugdíj folyósítását beszüntetik, vagy visszafizettetik. Dr. J. S. Gyógyszer és aUraimazltodóképesség Űj gyógyszert találtak fel az egészséges emberek, pontosabban az űrhajósok, halászok és bányászok alkalmazkodóképességének fejlesztésére szovjet orvosok. A Szovjetunió északi vidékeinek taj- gáin növő egyfajta bozótos növényből nyert gyógyszert adaptogennek nevezték el. Ez a növény tulajdonságaiban nagyon hasonlít a gyógyhatá- sáról ismert ginszenggyökér- hez, csak abban különbözik tőle* hogy az évnek minden szakában felhasználható. Ez a természetes adaptogen nor- malizálja a szervezet működését, és hozzásegíti az embert, hogy minél könnyebben alkalmazkodjék az új életkörülményekhezE^ész évben gyűjtse a „MÁRKA^-kupakot! ötven „Márka”-kupakért egy-egy sorsjegyet adunk, ha 1978. december 31-ig eHuttatja vagy elhozza a bcgyüjtőbelyre. Cím: 1061 Budapest, Hegedű u 9. Az átvétel időrendje: hétfőn, szerdán és pénteker 13-tól IS óráig. Bármilyen „Márka" üdítő italos kupakkal szerencséje lehet. Sorsolás: 1979. ianuár 13-án. Főnyeremény: egy Zsiguli személygépkocsi, további értékes nyeremények. némán 0 NOGRAD - 1973. április 6., csütörtök A pásztói ÁFÉSZ üzemeltetésében április 1-töl megnyílt Pásztón a Cserhát csárda. Kulturált kiszolgálással, ételkülönlegességekkel, hangulatos zenével várjuk KEDVES VENDÉGEINKET. Pásztó, ÁFÉSZigazba lóság• Felhívjuk a vállalatok figyelmét, hogy a VEGYÉP- SZER salgótarjáni gyára a Gépipari Technológiai intézet hegesztő • ff >. o minősítő bázisaként működik. Minősítő bázisunkon I. és II. osztályra minősítünk hegesztő szakmunkásokat lemez- és csőkategóriábarj az igényeknek megfelelően. A minősítés feltételeiről érdeklődni lehet a gyár személyzeti osztályán, telefonon a 26-65/194-es melléken, valamint levélben. VEGYÉPSZER salgótarjáni gyára, Salgótarján, Rákóczi út 249. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat az érkező új gépek kezeléséhez, javításához DARUKEZELŐ, GÉPKEZELŐ. KOMPRESSZORKEZELŐ. GÉPKOCSIVEZETŐ és LAKATOS szakmunkásokat felvesz. Jelentkezés a vállalat központjában, Salgótarján, Munkás út 8. Munkaügyi osztály. Ebek kötelező védőoltása Salgótarján városban a veszettség elleni védőoltások az alábbi helyeken és időpontokban lesznek. Kérjük az ebeket elővezetni és az oltások alkalmával az adóbefizetési csekket is bemutatni. április 7. (péntek) 8—8.15 óra Pintér-tp-i bolt előtt 8.30—9 óra Z.-róna, tanácsházudvar 9.30—10 óra Rónafalu bolt előtt 10.30—11 óra Rónabánya-tp. italbolt április 10. (hétfő) 8—9 óra Zp. volt művelődési ház 9.30—10.30 óra Zp. Déryné úti italbolt 11—11.15 óra Zp. Kotyháza-puszta április 11. (kedd) 8—9 óra Városi főállatorvos lakása Dobó K. út 5. 9.30—10 óra Somlyó-bt. italbolt április 14. (péntek) 8—9 óra Salgó-kapu 10—11 óra Salgóbánya-tclcp italbolt április 17. (hétfő) 8—10 óra rostái aluljáró környéke, 15—17 óra a régi piac helyén április 18. (kedd) 8—9 óra Vaglyasalja sportpálya április 20. (csütörtök) 8—10 óra Postai aluljáró környéke 15—17 óra a régi piac helyén. A NIAűEV miskolci kirendeltsége MISKOLC. Szeles út 22. Tel.: 16-638. Telex: 62-411. műszaki becslést tart 1978. április 11—12-én SALGÓTARJÁN. BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE. tRÁSBELl BEJELENTÉSÜKET KÉRJÜK MAGYAR HIRDETŐ VÁLLALAT, SALGÓTARJÁN. PAVILONSOR ALA MEGKÜLDENI! Ügyintéző: V a r 9 a. FOGLALKOZUNK: HASZNÁLT GÉPEK. MŰSZEREK VÉTELÉVEL. ELADASAVAL ÉS KÖZVETÍTÉSÉVEL