Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
Levelek Kemerovóból Testvérmegyénk dolgozóinak példás sikerei Mindig öröm, ha barátainktól levelet kapunk. De háromszoros boldogság, ha nagy távolságból, igaz testvéreinktől és legnagyobb ünnepünkre kapunk üdvözletét. Az APN szovjet hírügynökség közvetítésével Szibériából, távoli testvérmegyénkből érkeztek levelek. Bányászok, kohászok, gépkocsivezetők és pártmunkások küldik üdvözleteiket. Beszámolnak életükről, munkájuk újabb sikereiről. Kedves kötelességünknek tartjuk, hogy az üzenetet a nyilvánosság előtt továbbítsuk. Egy brigád, egymillió tonna szén A kemerovói terület híres szénbányáiból. Az elmúlt évben három brigád — közöttük a miénk is — írja R. Min- gulov, a Jubilejnaja bánya brigádvezetője — több mint egymillió tonna szenet termelt Januárban, nehéz körülmények között, egyetlen brigád 99,4 ezer tonna szenet küldött a felszínre. A munka termelékenységének növelése mellett jelentős villamosener- gia-megtakarítást értek el, hiszen a fejtést kiszolgáló villanymotorok számát a negyedére csökkentették, Kuznyeckben gyors ütemben fejlődik a hidraulikus jö- vesztéses külszíni fejtés. Ezáltal nemcsak villamos energiát takarítanák meg, hanem az utóbbi hat évben 40 millió tonnával csökentették a mélyművelés során elkerülhetetlen szénveszteséget A technikumokban, az egyetemeken és a mérnöktovábbképzőkön külön tantárgy lett a gazdaságos anyag- és fűtőanyag-felhasználás. A párt- alapszervezetek 753 bizottságot hoztak létre, amelyek az anyag- és energiatartalékok gazdaságos hasznosításával foglalkoznak. Ebben a munkában aktív részt vállaltak a különböző választott szervek: a pártalapszervezetek, a szak- szervezeti és a komszomolista aktivisták. Prokopjevszkben és más városokban a gyerekek arra ügyelnek, hogy a lakótelepek közterein, utcáin és kapualjaiban nappal ne égjenek a lámpák. Viltás a fejlésen — Az elmúlt évben brigádunk a Belaz 540 típusú tehergépkocsin 569 ezer tonna meddőt szállított el. Az idén szeretnénk átlépni a 600 ezer tonnás teljesítményt — írja G. Sztruckij, a Kemerovói Autóközlekedési Vállalat gépkocsivezetője. A külszíni fejtésen a meddőréteg lehordása nehéz, ugyancsak tekergetni kell a kormányt. Hogyan akarnak az idén rekordteljesítményt elérni? A váltást a fejtésen, a rakodásnál szervezték meg. Ezáltal három üresjáratot takarítanak meg, illetve három tele fuvart nyernek. A gépkocsik üzemanyag-adagolását úgy állították be, hogy az emelkedőn sem kell feleslegesen tövig taposni a gázpedált. Igaz, az utak is jobbak r lettek, a kemerovói terület minden városába, járási központjában már aszfaltút, illetve szilárd burkolatú út vezet. Jobb minőségű acélt csapolnak Az I. számú nagyolvasztó rekonstrukciója határidőre és kiválóan sikerült. A konverter acélműben növekedett' a villanymotorok és elektromos berendezések kihasználtsága. A havi acélgyártási tervet a nagyjavítás utáni hónapokban havonként 2700 tonnával teljesítettük túl — írja Sz. Tara- bara, a Nyugat-Szibériai Kohászati Kombinát főolvasz- tára. Korábban előfordult, hogy az utolsó öntecsek szeny- nyezettségük miatt a selejtbe kerültek. Az idén az acélüstökben semleges gázokkal hivatják át az anyagot, ezáltal növelték a berendezések kihasználtságát, javult a minőség, a teljes acélmennyiséget fel lehet használni/ Erőmű kerekeken Naponta és havonta hány vasúti kocsit raknak meg Ke- merovóban szénnel és vasérccel? A pontos adatok közlése nélkül is sejtik Nógrád megye vasutasai és teherfuvarozással foglalkozó dolgozói. A lejtőn lefelé gördülő vasúti szerelvény egyre gyorsuló mozgását fékezni kell. Ez többféle módon lehetséges. De villamos motorfékkel is csökkenthetik a sebességet. Ebben az esetben a meghajtómotorok generátor' ként működnek, energiát termelnek vissza a hálózatba. — Kuznyeckben a villamosított vasúti szerelvényeken egyre inkább terjed a villa- mosenergia-takarékosság említett módszere. Naponta minden egyes villanymozdonyuk 4—5 ezer kilowattóra energiát ad vissza. Minek nevezzük, ha nem kerekeken mozgó erőműnek? A minőség éve Nemcsak a kuznyecki bányászok, a kohászok, a kemerovói gépkocsivezetők törekszenek takarékosságra és jobb minőségre. Főleg a párt- szervezetek és a párttagok iparkodnak nagyon, hogy az idei munkaverseny tömegméreteket öltsön és a konkrét vállalásokat teljesíteni is tudják. Az esztergályos munkalapján feltüntetik, hogy a különböző forgácsolási fogásokkal mekkora energiamegtakarítást lehet elérni, mérnökök és technikusok segítik az olvasztók kokszfelhasználásának csökkentését, a bányákban megoldják a szénfejtő kombájn legkedvezőbb üzemeltetési módját. Januárban a kuznyecki bányászok terven felül 328 ezer tonna szenet adtak. A tervezettnél több acélt és hengerelt árut termeltek. De a mező- gazdaságra is gondoltak Kemerovo városban 12,5 ezer tonna műtrágyát gyártottak terven felül. A kemerovói terület dolgozói ezt az évet a „kiváló munka” évének nyilvánították. V. Sztinyikov, az SZKP kemerovói területi pártbizottság titkára hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából azt kívánja Nógrád megye dolgozóinak, hogy hasonló sikereket érjenek el a termelés növelésével és különösen a minőség javításával. Mindentudó teherautó Az önbillenős Belaz 549-es a Szovjetunió egyik legnagyobb teherautója. A földtől a raktár felső pereméig számított magassága 4,5 méter. Diesel-motorjának teljesítménye 1050 LE. A teherautó egyetlen kereke 300, kilóval súlyosabb egy Volga személygépkocsinál, rakterén két vasúti kocsi 80 tonnányi terhe fér el. Hatalmas méretei ellenére a Belaz 549-es irányítása semmivel sem bonyolultabb, mint bármelyik más tehergépkocsié. Elektromos transzmisszója, fokozat nélküli sebességváltója, a hátsó kerekeket meghajtó külön elektromotorjai vannak. Különböző kiegészítő tartozékok szerelésével a gépkocsi egyaránt megbirkózik az Északi-sarki faggyal és a trópusi meleggel. Gumiköpenyei jól viselik a 60 fokos hideget is. A Szovjetunió csaknem valamennyi nagyobb építkezésén találhatunk Belaz 549-eseket. A X. ötéves tervben a Szovjetunióban 120 tonnás, sőt ennél nagyobb tehergépkocsikat is előállítanak. Nagy Színházban Balerina Ljudmila Szemenyaka, a Moszkvai Nagy Színház egyik kiválósága. A leningrádi balettiskola hetedikes növendéke volt, amikor először vett részt versenyen. Azóta sikerrel szerepel országos és nemzetközi balettversenyeken, díjakat nyert, győzött, megkapta a Francia Balettakadémia Anna Pavlova díját. Nemrégiben az Angara című balett más alkotóival együtt kitüntették a Szovjetunió 1977-es művészi Állami-díjával. Ö volt az első A szovjet Ikarusz (Emléksorok Jurij Gagarinról) Mottói 1951. október 4-én, az alsó szovjet mesterséges szputnyik felbocsátásával megkezdődött a világűr meghóditása. Három és fél év múlva, 19*1. április 12- én először jutott el az ember a Kozmoszba. Az űrkorszak, a világűr meghóditása és az ezzel kapcsolatos eredmények elválaszthatatlanul összeforrnak Jurij Gagarin nevével... Falusi ács fia volt. Hétéves volt, amikor falujukat elfoglalták a hitleristák. Megtanulta, hogyan kell leküzdenie az élet nehézségeit, keserűségeit. Akaraterővel, bátorsággal, munkaszeretettel. Gagarin kedves hősei közé tartozott Ciolkovszkij, az égitestek közötti utak elméletének megalapozója, Kibalcsics, a reaktív hajtóművek kidolgozója és Cskalov, a legendás repülő, aki a Szovjetunióból az Északi-sarkon keresztül leszállás nélkül repült az Egyesült Államokba. Ugyanúgy elsők voltak az emberek, mint később ő is. Jurij ipari tanuló iskolában tanult, majd technikumba került. Itt fejlődött ki benne a közösségi szellem, egymás segítésének követelménye. Ugyanolyan volt, mint a többiek, mégis kiemelkedett. Megválasztották a kosárlabdacsapat kapitányának, pedig csaknem mindenkinél alacsonyabb volt. Sok iskolatársához hasonlóan Gagarin a technikum utolsó évfolyamán beiratkozott a repülőklubba. Itt csoportelsőnek választották. Ezután a repülő főiskolára ment. Később a távoli Északon szolgált. Aztán álmai megvalósuKoroljov akadémikus üdvözli a világűr hősét. lása, a Bajkonúri Orrepülőtér következett. Miért esett éppen rá a választás ? Ezzel kapcsolatban szeretnék egy félig hiteles történetet felidézni Popovics űrhajós szavai nyomán. Amikor az első űrhajós kiválasztása folyt, Koroljov akadémikus minden jelölttől megkérdezte: „Hogy érzi magát? Kész a repülésre? Az űrhajósok azt felelték: „Kitűnően érzem magam. Kész vagyok repülni”. A sorban Gagarin volt az utolsó. — ön is kitűnően érzi magát, és kész repülni? — kérdezte a főkonstruktőr. Gagarin egyenesen a szemébe nézett, és ezt felelte: „Jelenleg fáj a fejem. De kész vagyok bármilyen feladat teljesítésére”. Koroljov megkönnyebbülten felsóhajtott, és elnevette magát: „Ej, fiúk! Valamennyiüknek fáj a feje, mert ilyen port kaptak. Tudom, hogy valamennyien hősök, de szerettem volna meggyőződni, kitől kaphatok objektív információt.” így hát Gagarin lett az első. .. Fiatalon érte a szerencsétlenség. Amikor megérkezett a tragikus hír, az egész szovjet nép szíve megkövült. Egy idős néni ezt mondta: „Nem ismertem személyesen, de olyan, mintha az én fiam lenne.” Mondhat-e valaki ennél többet?... Gavriil Petroszján Védnökség a nagy építkezéseken Az Idén már 140 össz-szö- vetségi és 65 köztársasági építkezés folyik a Komszomol védnöksége alatt- Gazdaságilag. eredményesség szempontjából milyen hatása van a Komszomol-védnökségnek az építkezés menetére? Erről beszélgetünk Igor Szmimowal, a Komszomol kb osztályvezetőjével— A Komszomol központi bizottsága 1978-ban hat területi ipari komplexum építése fölött vállalt védnökséget. Ezek: a nyugat-szibériai, a kurszki mágneses anomália, a pavlodar—ekibasztuzi, a bratszk—uszty-ilimszki, a dél-j akutföldi komplexumok, — továbbá a legnagyobb —, a BAM építése. — Az említett területek ipari hasznosításának komplex módja arra kötelez bennünket, hogy a védnökség is komplex legyen. Régebben a komszomolisták részvétele egy-egy kiemelt építkezésen elsősorban arra irányult, hogy az adott objektum mielőbb üzemeljen- Napjainkban a Komszomol-védnökség azt jelenti, hogy a tervrajztól a késztermékig garantálja a minőséget- Az építőmunkán kívül segítséget nyújt a ter- vezőintéeetnek. a szállítóüze-' mek, kulturális intézmények, különféle szervezetek fiataljainak is. — A nyugat-szibériai területi ipari komplexum védnöksége ügyében például — öt minisztériummal egyetértésben — nemrég hoztunk hatá-- rozatot. Vállaltuk, hogy minden évben Komszomol-megbí- zólevéllel 10 ezer önkéntest, az egyetemi építőtáborokból 20 ezer fiatalt küldünk Nyu- gat-Szibériába, továbbá 250 kereskedelmi szakképzettségű és a szolgáltatásokban jártas fiatalt. Hamarosan pályázatot hirdetünk olyan munkásszálló tervezésére, amely megfelel a fiatalok igényeinek és a nyugat-szibériai éghajlati viszonyoknak- Iskolát szervezünk a komszomolista ifjúsági brigádok vezetői részére— A védnökség nemcsak a termelésre vonatkozik. A nagy építkezéseken kiállításokat rendezünk a fiatal képzőművészek munkáiból, könyvesboltokat nyitunk az ..Ifjú Gárda” Könyvkiadó bevonásával. Az olimpiai bajnokok az építkezések sportegyesületeinek nyújtanak segítséget. Az idén Tyumenyben rendezik meg a Komszomol-védnökség- gel folyó építkezések fiataljainak első össz-szövetségl spartakiádját- A Szputnyik ifjúsági utazási iroda — több minisztériummal közösen —> üdülőtábort épít a Fekete- tenger partján a nyugat-szibériai építkezéseken dolgozó fiataloknak. — A területi ipari komplexumok építésében rendszerint tucatszámra vesznek részt a vállalatok. Baj akkor van, amikor az irányítás széttagolt, holott a munka összefüggő láncolatot képez- Ha egy láncszem valahol elszakad, elveszítjük annak az óriási hatékonyságnak egy részét. amit egyébként a termelésszervezésnek ez a formája jelent- Emlékezhetünk még a bratszki esetre, amikor az elektromos energiát egyszerűen nem volt hol hasznosítani: a vízi erőmű felépült -r- az alumíniumüzem, a fafeldolgozó komplexum építésével viszont lemaradtak. A területi ipari komplexumok fölött vállalt védnökség fokozottabb felelősséget ró a helyi Komszo- mol-szervezetek bizottságaira valamennyi érdekelt vállalat munkájának összehangolásában. V- Fronyin A Belaz 549-es önbillenős teherautó. Jelenet az Angara című balettből. Valja — Ljudmila Szemenyaka, Szcrgej — Borisz Akimov, az Oroszországi Föderáció érdemes művészei, Állami-díjasok. Gj lökhajtásos teherszállító géppel gazdagodott az „AN” > repülőgépcsalád. Az AN—72, az AN—26-ot fogja felváltani. Az AN—72 átlagsebessége óránként 600—700 kilométer, maximális teherbírása 5 tonna. A repülőgép belsejébe, akár egy Volga gépkocsi is begördülhet. NÓGRÁD — 1978. április 3., hétfő 13