Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
) ä r o z a f (Folytatás a 3. oldalról) turális fejlődés új jelenségeinek feltárása, a pozitív tendenciák kibontakozásának elősegítése, a kedvezőtlen vonások folyamatos kiküszöbölése. Növekvő követelményeket kell támasztani a kommunistákkal, mindenekelőtt a vezetőkkel szemben. Az alkotóműhelyek és a helyi szervek továbbra is kívánatos önállósága megfelelő felelősséggel párosuljon. A tudományos és a művészeti kritika következetesen érvényesítse és képviselje a marxista—leninista elveinket, a nem marxista nézetek határozottabb elvi bírálatban részesüljenek. A kommunisták minden szinten vállalják a felelősségből rájuk háruló részt a párt politikájának megvalósításáért az ideológia, az oktatás, a kultúra, a köz- művelődés területén. Ennek érdekében az elvi-orientáló munka megjavítására, a szocialista eszmeiségű alkotások következetesebb támogatására, a marxista erők fokozottabb összefogására van szükség. jelenséget. Mindezek ellenére még nem értünk el minden területen olyan mérvű fejlődést, amilyen a jelenlegi körülmények között kívánatos és lehetséges lenne. A párttagok kis részének magatartásában még mindig megtalálhatók olyan jelenségek, amelyek a fegyelem erősödését hátráltatják és ártanak a párt tömegkapcsolatainak. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar munkásosztály idén hatvanéves marxista—leninista pártja társadalmunk elismert vezető ereje. Megalakulása óta folytatott harcával, az egész nép ügyének becsületes szolgálatával nyerte el pártonkívüli szövetségesei, a dolgozó milliók bizalmát. Ezt a jövőben is csak az egész párttagság állhatatos munkájával, helytállásával tudja és kívánja gyarapítani. VII. Pártunk nemzetközi tevékenysége VI. A párt Ä Magyar Szocialista Munkáspárt, a párt szervezetei és tagjai a XI. kongresszus határozatainak szellemében és azok megvalósításáért dolgoznak. A párt eszmei, politikai és szervezeti egysége szilárd, tömegkapcsolatai erősek. 1 A párt vezető szerepe a szocializmus építésének Irányításában és szervezésében megfelelően érvényesül. A marxizmus—leninizmus tudományos elméletére támaszkodva és a társadalmi fejlődés valóságos helyzetéből kiindulva a párt határozza meg a szocializmus építésének soron levő és távlati feladatait a munkásosztály és az egész dolgozó nép érdekeit képviselve szervezi és irányítja az építőmunkát, ellenőrzi a végrehajtást. Tevékenységében épít az állami és a társadalmi szervekre, támaszkodik a tömegszervezetekre, mozgalmakra — a Hazafias Népfrontra, a Kommunista Ifjúsági Szövetségre, a szakszervezetre, a nőmozgalomra —, amelyek szocialista rendszerünkben rendeltetésüknek megfelelően önállóan tevékenykednek. A párt irányító tevékenységének fontos részeként a pártellenőrzés minden szinten javult, rendszeresebbé vált és kiterjedt a párt-, az állami, a társadalmi, a gazdasági élet összes területére. A párt vezető szerepének erősítése, irányító munkájának további javítása fejlődésünk alapfeltétele, s ez megkívánja munkamódszerének állandó javítását. A munkában nélkülözhetetlen elemző, értékelő tevékenység mellett nagyobb figyelmet kell fordítani az egységes cselekvésre, a végrehajtás megszervezésére és az ellenőrzésre. A választott testületek tagjai egyénileg is jobban vegyenek részi a határozatok végrehajtásának ellenőrzésében. Q A kongresszusi határo"*za toknak megfelelően eredményesen hajtottuk végre a párttagsági könyvek cseréjét A tagkönyvcsere során törlés és kilépés útján 20 760-an kerültek ki a pártból; eltérő politikai felfogásuk, a párt politikájával való egyet nem értésük miatt mindössze 34-en váltak ki. A párt a kongresszus óta eltelt időben is egészségesen fejlődött: 1975-től 1978-ig 83 ezer új tagot vettek fel, közülük 56 százalék fizikai dolgozó, 60 százalék harminc év alatti és 31 százalék a nő. Az újonnan felvett párttagok nagy többsége a tagfelvételt megelőzően tömegszervezetekben, szocialista brigádokban, munkásőrségben végzett társadalmi munkát. Jelenleg eredeti foglalkozás szerint a párttagság csaknem háromnegyede munkás és paraszt. A tagkönyvcsere ugyanúgy, mint a mindennapi munka tapasztalatai is megerősítették, hogy a pártegység nem egyszer s mindenkorra adott, azt az időszerű feladatokhoz igazodóan újból és újból meg kell teremteni. Nem elég az elvekben, a feladatokban egyetérteni, a cselekvésben is egységesnek kell lenni. Az egység legfőbb tartalma és célja a XI. kongresszus határozatainak végrehajtása, a feilett szocialista társadalom építése. Q A párt politikájának *-** megvalósulásában döntő szerepe van a káderek helytállásának. A párt és az állam vezető testületéiben, valamint apparátusában, a gazdasági, a kulturális építőmunka területein különböző szinten dolgozó párttag és pártonkívüli káderek zöme, megfelel a követelményeknek, szocialista elveknek, s normák szerint él és dolgozik, alkalmas a megnövekedett feladatok ellátására. A vezető testületekben megnövekedett a fizikai dolgozók, a nők, a fiatalok aránya. Előrehaladás történt a káderek meggondolt cseréjére vonatkozó kongresszusi állásfoglalás érvényesítésében is. A kádermunka feltételei jobbak lettek, de még nem kielégítő a káderekkel való foglalkozás, a munkások, köztük a fiatalok és a nők felkészítése politikai, gazdasági, társadalmi vezető tisztségek betöltésére, hiányosságok vannak a káderek előreléptetési módszerében. A fejlődés, az előttünk álló feladatok megkívánják, hogy a kádermunka az eddiginél is nagyobb figyelmet kapjon. Megkövetelik, hogy a vezető posztokon, különösen a kulcspozíciókban csak rátermett, a politikai, szakmai, magatartásbeli követelményeknek egyaránt megfelelő vezetők legyenek. Következetesen érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy elsődleges a társadalom érdeke, saz értékelés mércéje a végzett munka eredménye. Helytelen, hogy gyakran elhúzódnak indokolt személycserék, megengedhetetlen szubjektivizmus miatt az elfogadhatónál többször fordul elő téves kiválasztás, nem kielégítő az utánpótlás nevelésének színvonala. A szükséges stabilitás megőrzése mellett biztosítani kell a káderek rendszeres, a változó igényeknek megfelelő cserélődését. Társadalmunk demokratizmusa abban is fejeződjék ki, hogy a vezetők köre folyamatosan felfrissül új káderekkel. Minden vezető tekintse kötelességének, hogy tudatosan és tervszerűen gondoskodjék a politikai és szakmai követelményeknek egyaránt megfelelő szocialista típusú vezetők kiválasztásáról, neveléséről, előléptetéséről, a szükséges kádertartalékról. Az eddiginél céltudatosabban kell foglalkozni az új káderek kiválasztásával és nevelésével. Mindez az eddiginél nagyobb tervszerűséget, áttekintést, objektív kiválasztást igényel, aminek intézményes feltételeit is meg kell teremteni. A A XI. kongresszus óta eltelt időszakban párttagságunk nagy erőfeszítéseket tett és sikeresen teljesíti a kongresszus által kitűzött feladatokat. Egysége, példamutató munkája igazolja, hogy megfelel a XI. kongresz- szuson megszabott, a Szervezeti Szabályzatban rögzített nagyobb követelményeknek. A Központi Ellenőrző Bizottság tapasztalatai is igazolják, hogy a pártban tovább erősödött a fegyelem. A XI. kongresszus óta a pártszervek és szervezetek következetesebben fellépnek azokkal a párttagokkal szemben, akik megsértik a Szervezeti Szabályzatot, kommunistához méltatlanul dolgoznak és élnek. A pártszervek szigorúbban léptek fel a párthatározatok végrehajtásában mulasztást elkövetők, valamint a pártmegbízatást, a pártéletet elhanyagolok ellen. A határozottabb fellépéssel is sikerült visszaszorítani számos kedvezőtlen A nemzetközi kommunista mozgalom világszerte fellendülőben van. A szocializmus, a kommunizmus az emberiség korábbi történetében példa nélküli, az egész földkerekségre kiterjedő eszmeáramlattá és politikai erővé vált. A kommunista és munkáspártok a szocialista országokban az új élet építésének vezetői, a kapitalista országokban a társadalmi haladás úttörői, a volt gyarmati területeken a nemzeti függetlenség teljes kivívásáért és a haladásért folytatott küzdelem élharcosai. A szocializmusért, a demokráciáért, a nemzetek érdekeiért, a békéért folytatott harcban a kommunista és munkáspártok többségének növekszik taglétszáma, szélesedik tömegbefolyása, erősödik politikai szerepe saját hazájában. A kommunista és munkáspártok a nemzetközi helyzet alakulásinak jelentős tényezői. 1 Pártunk a marxizmus—-*-• leninizmus elveitől vezérelve, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus eszméitől áthatva kiveszi részét a nemzetközi kommunista mozgalomnak a haladásért, a békéért foytatott harcaiból. Arra törekszünk, hogy fejlesszük kapcsolatainkat valamennyi testvérpárttal, és tevékenységünkkel elősegítsük mozgalmunk marxista—leninista egységének erősödését, közös céljaink elérését. A XI. kongresszus óta eltelt három évben a világ minden tájáról összesen 65 testvérpárt küldötteivel folytattunk kétoldalú megbeszéléseket Pártunk képviseltette magát a testvérpártok kongresszusain. Tevékenyen vettünk részt az európai kommunista és munkáspártok nagy jelentőségű berlini értekezletén, a testvérpártok számos más tanácskozásán. Részt vettünk a szocialista országok testvérpártjainak egységét és ideológiai együttműködését szolgáló rendezvényeken. A Magyar Szocialista Munkáspárt szolidáris azzal a harccal, amelyet a tőkésországokban működő kommunista pártok vívnak a monopoltőke gazdasági és politikai hatalmának megtöréséért, a dolgozók érdekeinek védelméért, a társadalmi változásokért. Az internacionalista szolidaritás jegyében szélesíti és erősíti kapcsolatait a fejlődő országokban működő kommunista pártokkal. 2 Pártunk azt vallja, hogy * az országonként eltérő történelmi feladatok megvalósítása minden kommunista és munkáspárttól konkrét helyzetmegítélést és feladatmeghatározást követel. Természetesnek tartjuk, hogy a különböző feltételek között tevékenykedő, stratégiájukat és taktikájukat önállóan kialakító pártok keresik a választ a fejlődés új kérdéseire. Ez szükségszerűen együtt jár véleménykülönbségekkel és vitákkal is, ugyanakkor megnöveli a tapasztalatcsere jelentőségért. A nemzetközi munkásmozgalmon belül jelenleg is mutatkoznak álforradalmi tendenciák, jobb- és „baloldali” elhajlások a marxizmus—leninizmus irányvonalától. Jelentkezik nacionalizmus, szov- jetellenesség, amelynek legszélsőségesebb válfaja a mao- izmus. Mindezeket a béke, a szocializmus, a haladás ellenségei igyekeznek kihasználni a munkásmozgalom bomlasz- tására, zavar és szakadás előidézésére a kommunisták soraiban, a szocialista országok egységének megbontására. Pártunk álláspontja, hogy mindén egyes testvérpárt joga és kötelessége a marxizmus— leninizmus tanításainak, a szocialista forradalom és építés általános törvényszerűségeinek az adott ország sajátosságait és hagyományait figyelembe vevő önálló, alkotó alkalmazása. Ez minden párttól igényli a nemzeti és a nemzetközi érdekek egyeztetését, az egységre való törekvést, a kölcsönös szolidaritást és az elvtársi együttműködést Mozgalmunk fejlődésével együtt nő a proletár internacionalizmus jelentősége, a testvérpár- tok önállósága, egyenlősége és önkéntes együttműködése alapján. | Q Pártunk kongresszusai, határozatai, a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai világtalálkozójának és 1976-os berlini európai konferenciájának megállapításait szem előtt tartva harcolunk a nemzetközi munkás- mozgalom egységéért, akció- képességének növeléséért. Az imperializmus elleni harc közös céljai alapján erősítjük kapcsolatainkat a fejlődő országok nemzeti felszabadító mozgalmaival, nemzeti demokratikus pártjaival. A béke, a leszerelés. a nemzetközi enyhülés előmozdítása, a dolgozó emberek jogainak védelme érdekében együttműködésre törekszünk a szocialista, szociáldemokrata pártokkal isA Központi Bizottság továbbra is fontos feladatnak tartja. hogy pártunk a marxizmus—leninizmus. a proletár internacionalizmus szellemében végzett aktív nemzetközi tevékenységgel is segítse a haladás erőinek térnyerését. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy országunk, pártunk, szocializmust építő népünk a nemzetközi színtéren a legnagyobb hatást az eredményes hazai építőmunkával, társadalmi fejlődésünk időszerű feladatainak megoldásával fejtheti ki. 4i NÓGRÁD - 1978. április 23., vasárnap A Központi Bizottság a XI. kongresszus óta végzett munka áttekintése során megállapította, hogy mind az eredményekben, mind a fogyatékosságokban tükröződik a párt vezető testületéinek és végrehajtó szerveinek munkája. Kiindulva a pártnak a társadalom szocialista fejlődéséért érzett felelősségéből szükségesnek tartja a végrehajtás gyengeségeinek önkritikus vizsgálatát, a munka megjavítását minden szinten. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mély megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség, a dolgozók milliói helyeslik és cselekvőén, tettekkel segítik a XI. kongresszus határozatainak végrehajtását. A továbbiakban is számit népünk szocialista öntudatára, hazaszeretetére, a dolgozók alkotó tevékenységében rejlő hatalmas lendítőerőre. A Központi Bizottság felhívja a pártbizottságokat, az alapszervezeteket, a párt tagjait, a kommunistákat, hogy továbbra is legyenek kezdeményezői, szervezői a kongresszusi határozatok következetes végrehajtásának. Példamutatóan járjanak elől abban a munkában, amelyet népünk szocialista nemzeti egységbe tömörülve végez hazánk, a Magyar Nép- köztársaság felvirágoztatásáért. (MTI) A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének üiése A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront elnökének elnökletével április 21-én ülést tartott, amelyen meghallgatta Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának tájékoztatóját az MSZMP Központi Bizottságának 1978. április 19—20-i üléséről. Az elnökség támogatta az MSZMP Központi Bizottságának javaslatát az Elnöki Tanácsban és a Minisztertanácsban javasolt személyi változásokról. II budapesti pártbizottság ülése A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti bizottsága április 21-én kibővített ülést tartott, amelyen meghallgatta Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának tájékoztatását az MSZMP Központi Bizottságának 1978. április 19—20-i üléséről. A pártbizottság Katona Imrét, a Központi Bizottság tagját, érdemeinek elismerése mellett — más fontos megbízatása miatt — felmentette a budapesti pártbizottság első titkári tisztségéből, a pártbizottság tagjai sorából; beválasztotta tagjai sorába Méhes Lajost, a Központi Bizottság tagját és megválasztotta a pártbizottság első titkárának. Az Elnöki Tanács ülése A Magyar Népköztársaság Elnök Tanácsa április 22-én, szombaton ülést tartott. Az Elnöki Tanács elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének javaslatát. Cseterki Lajost, az Elnöki Tanács titkárát — nyugállományba vonulása miatt, érdemeinek elismerése mellett — mentesítette a titkári teendők alól és Katona Imrét, az Elnöki Tanács tagját bízta meg az Elnöki Tanács titkári feladatainak ellátásával. Az Elnöki Tanács más fontos megbízatásuk miatt felmentette tisztségükből: Havasi Ferencet, a Minisztertanács elnökhelyettesét, dr. Korom Mihály igazságügyminisztert és dr. Markója Imre igazságügyi minisztériumi államtitkárt. A Minisztertanács elnökhelyettesévé Marjai Józsefet, igazságügyminiszternek dr.1 Markója Imrét, a kohó- és gépipari miniszternek Soltész Istvánt választotta meg. ★ Szombaton az Országház Munkácsy-termében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöko előtt Marjai József, dr. Markója Imre és Soltész István letette a hivatali esküt. Az eskütételen jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tai nácsának elnöke. Bisshu Béla, Cseterki Lajos és Párái Imre kitüntetése A Magyar Népköztársaság kenységének és a szocializ- Elnöki Tanácsa több évtize- mus építésében szerzett érdes munkásmozgalmi tévé- demeinek elismeréséül Biszku Bélának, a Politikai Bizottság tagjának — nyugállományba vonulása alkalmából — a. Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta. Az Elnöki Tanács Cseterki Lajosnak és Párdi Imrének, a Központi Bizottság tagjainak, a szocializmus építésében végzett eredményes munkájuk elismeréséül — nyugállományba vonulásuk alkalmából — a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket szombaton' Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke. Marjai József Dr. Markója Imre Soltész Istváa