Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-21 / 93. szám

Rábeszélni kevés Mármint bárkit arra, hogy a keze alól ki­kerülő termék minősége megegyezzen az elő­írásokkal. A pontosság kedvéért másként fo­galmazva: csak rábeszélni, csak szavakkal szorgalmazni a termékminőség javítását nem elég. Azt, hogy napjainkban mind a bel-, mind a külföldi eladásoknál gyorsan növekszik az áru milyenségének szerepe, s döntővé lép elő. különösebben nem szükséges bizonygatni, mert gazdag tapasztalataink vannak erről. Vásár­lóként is, eladóként úgyszintén, s hogy mek­kora tartalékok rejlenek itt, arra egyetlen pél­dát. A könnyűipar exportjának árbevételét 15—20 százalékkal lehetne növelni — állapí­totta meg a minisztérium részletekbe menő vizsgálata — csupán a tervezettel egyező mi­nőségű, s határidőre leszállított árukkal! Az­zal tehát, amihez nincs szükség különösebb befektetésre, többletráfordításokra, elegendő lenne —, de sajnos, csak lenne a pontos mun­ka, a következetes ragaszkodás a szerződé­sekben foglaltakhoz és a szabványok betartá­sához. Föltételezhetjük, sem a könnyű-, sem más iparban nem akadnak seregestől olyanok — mert néhány nemtörődöm ember mindenütt meglelhető —, akik szántszándékkal a kí­vántaknál rosszabbat készítenének, legyen az szövet, cipő, bútor, szerszámgép, vagy ce­ment, motorbenzin, hengerelt acél. Mégis, a gyengébb minőségű termékek seregestől áram­lanak a termelői és a lakossági felhasználás­ba, így például a bútorok 25—30, a burkoló­lapok 22—26, az acéllemezek 18—20 százalé­ka hibás, nem egyezik a szabvány megjelöl­te áruosztály követelményeivel, azaz az első­ből másod-, a másodból harmadosztályú lesz, vagy éppen szabványon kívüli. Pedig dolgoz­tak azzal is, fölhasználták hozzá az anyagot, az energiát s mégis... Igen, csak rábeszélni a jobb minőségre nem elég. Az előírt termékmi­nőség megtartásának, s még inkább a termék- minőség javításának bonyolult feltételrend­szere van, ami a technikai, technológiai té­nyezőket éppúgy magába foglalja, mint a szervezési, ellenőrzési intézkedéseket, az erköl­csi és anyagi ösztönzést —, s ezek ellentétét, a kényszerítést ■—, s nem utolsósorban a tu­dati, szemléleti hatásokat. Ezek együtt alkot­hatnak csak olyan környezetet, amelyben ter­mészetes igény a jó s a még jobb, olyan lég­kört, ahol szégyen a rossz, a piac által leérté­kelt, s ahol ezért közösnek érzik a sikert épp­úgy, mint a kudarcot. Érdekes elemzésre vállalkozott a nehéz­ipari tárca, több tudományos intézettel ösz- szefogva. Azt kutatták a kiválasztott cégek­nél, vajon milyen tényezők mekkora súllyal hatnak a végső termékkibocsátás minőségére, hol lelhetők a leggyengébb pontok? Sommás megállapítássá tömörítve a sok ágra bomló vizsgálati eredményeket, azt mondhatjuk, a legtöbb buktató a gyártáselökészítésben talál­ható. Abban a szakaszban tehát, amikor a termék még nem megfogható valami, hanem terv, szavak szövevénye a műveleti utasítás­ban, tőmondat az anyag- vagy szerszámigény­lési lapokon, napi feladatkiadás a gépbeállí- tóknál, karbantartóknál. Az már nem is meg­lepő ezek tudatában, hogy a vizsgált válla­latok egy részénél rendkívül gyenge a mű­szaki dokumentáció — termékek sora készül például szóbeli technológiai utasítások alap­ján —, szervezetlen a fölszerszámozás menete, kidolgozatlanok a minőségellenőrzés objektív mércéi. Le a kalappal a tárca igazságföltáró erő­feszítései előtt mivel hasonló vizsgálódást folytattak a termelékenységi mutatók nem­zetközi összehasonlításával —, mert legalább a diagnózist megállapíthatták, amit másutt még nem mondhatnak el. A diagnózis: első lépés a baj gyógyításához, esetünkben a jobb termékminőséghez. S ezek a lépések termé­szetszerűen állítanak előtérbe olyan, külön- külön esetleg nem nagy súlyúnak tetsző té­nyezőket, mint az alapanyag állandó minősé­ge, a műveletközi ellenőrzés, a célszerszámok alkalmazása, a következetes etalonvizsgálat, a technológiai utasításokért viselt személyes felelősség. Ami bármennyire is esetleges föl­sorolás, érzékelteti: a jobb termékminőség bo­nyolult feltételrendszerhez kötődik, s nem elég annak egy-egy részletet megteremteni, hanem éppen az összefüggésekre, az úgyne­vezett lánchatásokra jut a hangsúly. Tisztességes szándékot, becsületes igyekeze­teket tehet nevetségessé az, ha a szavak mögül hiányoznak az elengedhetetlen feltételek, ha a címzettek úgy érzik, azt várják tőlük, ami megoldhatatlan. Szellemes és igaz mondás ami az üzemekben járja: jobb árut nem száj­jal kell csinálni. Azaz, nem úgy válik értéke­sebbé valami, hogy amikor elkészült, ugyan gyatra, de addig dicsérik, míg jobbnak látja a vevő.. . Van példa erre, mint ahogy a mi­nőség következetes számonkérésére szintén, azaz az iparban egyszerre van jelen az, ami e területen visszahúz, s ami előre lendít. Be­szélni mindenki beszél a minőség javításának szükségességéről, de a cselekvők tábora sze­rényebb. Ez alighanem a leglényegesebb ma­gyarázata annak, hogy a ráfordításokhoz mér­ten miért aránytalanul nagy a közepes vagy annál gyengébb minősítésű áruk aránya az össztermelésen belül, miért marad el a lehet­ségestől a jövedelmezőség. Mészáros Ottó PASITŰI BRIGÁDOK X pásztói Mátraaljai Állami Gazdaságban az idén huszon­egy brigád küzd a szocialis­ta cím valamelyik fokozatá­nak elnyeréséért. Az idei fel­ajánlások értéke meghaladja az egymillió forintot. A válla­lások közül kiemelkedik a ser­téstelepen dolgozó kollektíváé: terven felül csaknem félmillió forinttal emelik a termelési értéket s emellett ezer óra társadalmi munka végzését ajánlották fel. A brigádok tagjai az újítá­sokról sem feledkeznek meg. A sziráki gépműhely dolgozói jelenleg öt, a sertéstelepiek és az építők 3—3 újításon dol­goznak. NEM AZ ASSZONY A HIBÁS Ott ültem, mellette a ló­cán, félig hűlt munkadara­bokkal a lábunk előtt és mé­la undorfal köpte ki szájá­ból a harmadik falat piros­arany paprikautánzattal meg­kent szalonnadarabot. Nem ízlik? — kérdeztem, bár nem kellett volna: arcjátéka be­szédnél is érzékletesebben tükrözte a választ. Mindig ez a rohadt szalonna, meg kol­bász, disznósajt! Belecsömör- lik már az ember! Zsírpapírba csomagolta a maradékot és panaszkodott. Tudja — mondta — hány­szor meg hányszor főzne mást húsnál a feleségem, ha kap­na valamit azokból a sokat hirdetett, agyonreklámozott, mirelit, félkész és készéte­lekből? De hát, mire ő is vé­gez a műszakkal, jóformán semmi sincs a pultokon. Tény: sok alkalommal nem a háziasszony — o kosztját fogyasztók panaszkodtak a korszerű táplálkozási módot jelszóként hirdetőkre. Han­goztatták: nem az asszony a hibás, hogy majd‘ mindig azt esszük; ludas ebben a keres­kedő is. De nincs teljesen igaza a vásárlónak sem — bizony­gatja, szavait adatokkal alá­támasztva Türei Mihály, a Pécskő ABC-áruházának ve­zetője. Nálunk is dívik még a hagyomány, s hosszú évtize­dek beidegzödöttségét nem vetik le magukról egyik nap­ról a másikra a háziasszo­nyok. Azt tartják: melós férj­uruknak hús kell, hús, és még egyszer az. S közben, az igazán tápláló tej- és tejter­mékek forgalma 1977-ben, az előző évinél mindössze ötven­hatezer forinttal nőtt, s hi­ába, hogy jobb az ellátás, bő­vült a választék a háziasz- szony gondját. tényleg lé­nyegesen megkönnyítő mély­hűtött árukból, mégis ezek forgalma 1977-ben a két év­vel ezelőttinek alig duplájára emelkedett. Az egyik eszi a szalonnát, beleunton el is csomagolj a, a másik az új iránti érdekte­lenségről beszél. És mindket­ten rosszkedvűek. B., hogy: vásárolna az asszony, de... Az üzletvezető, mert: ren­delne, de nem veszik... Mint egy gordiuszi csomó! — karácsony — Propagandisták Számomra öröm az emberek érdeklődését kielégíteni AMIKOR CSAKNEM HAR­MINC ÉVVEL EZELŐTT, 1948-ban a balassagyarmati Goldperger István elvégezte az első propagandista tanfoiya- mot, avagy ahogyan az igazol­ványa is bizonyítja a hathe­tes esti előadóképző iskolát, maga sem gondolta, hogy egy életre elkötelezete magát a propagandista munkával. De akkor, alig néhány esztendő­vel a felszabadulás után még zavarosak voltak az emberi fejek, a gondolatok. Propa­gandistákra, agitátorokra volt szüksége a pártnak, hogy megértesse politikáját. S a most 67 éves, idős, de gondol­kodásban rendkívül friss Goldperger István — 43 éves munkaviszony után ment nyugdíjba — ma is aktív propagandistája a pártnak. — Tulajdonképpen ott kezd­tem a propagandista tevékeny­séget, amikor a felszabadu­lást követően először mentem be a vármegyeházára, s mind­járt megkezdtem a munkát az új társadalmi rendszerért. Az­zal folytattam, hogy jártam a megyét, Szirákon, Kálión, Pa­lotáson át, s mint a párt első tagia agitáltam a földreform mellett. Mert agitálni, ma­gyarázni kellett, hogy mit is akar a párt a földreform meg­valósításával. .. A szekrényfiókból igazolvá­nyok, dokumentumok egész sora kerül elő. Bizonyíték valamennyi arról, hogy Goldperger István sokat tett ezért a társadalmi rendszerért, sokat azért, hogy Balassagyarmaton és környé­kén is megértsék a párt sza­vát. Bizonyíték arról, hogy a népnevelő-felelősből hogyan lett egész életre a párt pro­pagandistája. — Párttagságom 1945. ja­nuár elsejétől elismert. Vol­tam a párt elnöke, a két párt egyesítésének előkészítésében, mint az egységbizottság tagja, majd az MDP városi végre­hajtó bizottságának a tagja, s ki tudná még felsorolni a több mint háromévtizedes funkciókat. Egy azonban biz­tos. Bármilyen gazdasági be­osztásban is dolgoztam, hoz­zám mindig a propagandista tevékenység volt a legköze­lebb. Az egykori népnevelő­ből városi vezető propagandis­ta lettem. Vezettem alapfokú, középfokú szemináriumokat, tanítottam a bolsevik párt történetét, legutóbb a gazda­ságpolitikai tanfolyam állt kö­zelebb hozzám. Most, már há­rom éve, a politikai vitakör a kedvenc oktatási formám, hi­szen az ajánlott témák mel­lett a hallgatók kérdéseit vi­tatjuk meg... Van egy szép emlékem. A felnőttek mellett mindig szerettem a fiatalok között lenni, azokat tanítani, nevelni. A Szántó Kovács Já­nos Gimnáziumban például éveken át vezettem politikai vitakört. Az akkori hallgatóim közül sokan már tanárok, vagy más fontos politikai munka­körben dolgoznak. Szerettem, szeretem az oktatást, külö­nösen a fiatalok között lenni... Arra pedig külön büszke va­gyok, hogy sok olyan propa­gandista van a városban, aki valamikor az én hallgatóm volt... A szobában rengeteg könyv, újság, folyóirat kelti fel az érdéklőlő figyelmét. Goldper­ger István azonnal észreve­szi, hogy a folyóiratokat, könyveket, újságokat nézzük. Kérdés nélkül válaszol. — A harminc év alatt még nem volt olyan szeminárium, vagy politikai vitakör, ahová ne készültem volna fel előre. Nos, ezért a folyóiratok, új­ságok, könyvek. Módszerem­hez tartozott és tartozik ma is, hogy először megtartom az előadást, aztán konzultáció, majd egy-egy hallgató- össze­foglalja az anyag lényegét, s csak utána mondom el a ma­gam véleményét. Ami pedig nagyon fontos: meg kell ta­lálni a kontaktust a hallgatók­kal. Ez az oktatás egyik alap­törvénye a szemináriumokon is... AMÍG GOLDPERGER IST­VÁN a kitüntetések között keresgél, felidézzük a több mint harminc év más esemé­nyeit is. Munkahelyi emlékek, igazgatói visszaemlékezések elevenednek meg. Magam en­nek ellenére arra gondoltam: harminc év alatt hány párt­tagnak, pártonkívüli dolgozó­nak hirdette, magyarázta a párt igazát, politikáját. Szinte lejátszódott előttem, hogy ma­ga is tanult — több tanfo­lyamot végzett, elvégezte a marxista—leninista esti egye­temet csak azért, hogy egyre magasabb szinten taníthasson. S amíg csiszolgatja a Munka Érdemrend bronz fokozata, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ugyancsak bronz fokozata, a Kiváló dolgozó, meg más, ma­gas kitüntetést, köztük azt, amit sokéves eredményes propagandista munkáért az MKP megalakulásának 50. év­fordulója tiszteletére kapott, csendesen teszi hozzá: — Ma is örömmel végzem az oktatást, öröm számomra, mert emberek között vagyok. A harmincéves rutin sokat számít ebben a munkában is, megismerem az emberek te­hetségét. De számomra öröm ' az emberek politikai érdeklő­dését kielégíteni. Ettől pedig egy propagandista számára aligha van nagyobb öröm... Somogyvári László Burai Emma Baglyasaljáról jár az üzembe- Két műszakban szereli a tűzhelyeket. Fiatal társaival megbízható munkát végez. 2500 forintos jövedelmének egy részét öltözködésre, utazásra, szórakozásra költi, de a nagyobbik rész takarékba kerül. Tüshel^­készilök Határainkon túl is ismerik a ZIM salgótarjáni gyára nevét, Korszerű termékei a tőkés­piacon is rangot szereztek. Le­hetne-e keresett, modern, tet­szetős árut jó munkaszerve­zés, felkészült szakemberek nélkül készíteni? Aligha! A ZIM salgótarjáni gyárában tekintélyt vívtak ki maguk­nak azok a dolgozók, akik­nek többsége szocialista bri­gádban teljesíti kötelezettsé­geit. Szorgalmuk, pontos, munkájuk meghatározója a ZIM jó teljesítményeinek. Balázs Illés hatfős takarító- brigád vezetője- Olykor a szállításokban, rakodásokban is részt vesznek. Ahol szükség van rájuk, segítenek. Ügy tartják róla, hogy késése nem akad, s ha csak nem volt beteg, soha nem hiányzott munkahelyéről. Orosházi Miklós gépipari szakközépiskolát végzett, s érettségivel került a tűzhelyeket ellenőrző meósok közé. Szigorúnak tartják- Inkább tőle kerüljön javításra a ter­mék, mint a vevő az üzletben vegye észre. Radics Julianna a szerelőszalag dolgozóit látja el különböző tűzhelyalkatrészekkel. „Egyszer azt szeretném, ha én is a szerelők között dolgozhatnék” — vallja bizakodón­(Kulcsár József képösszeállítása) NÓGRÁD - 1978. április 21., péntek 3 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom