Nógrád. 1978. április (34. évfolyam. 77-101. szám)

1978-04-18 / 90. szám

Egy tucat zongora egy hőnap alatt Zeneiskola a Karancs 4 televízióból jelentjük Kanalas csoport. Amikor a Karancskeszi községi Taná­cson Futó László tanácsel­nöktől ezt hallottam, meg­ütközve kaptam fel a fejem: ugyan mi lehet az és egyál­talán mi köze a zenéhez; amiről éppen beszélgettünk? Később maga a csoport veze­tője, Lehőcz Józsefnsé zene- tánár adott kimerítő választ a kérdésre. A kanalas csoport 11 zenekedvelő úttörő és kis­dobos december óta működő közössége, amely zenélni ta­nul és zenéjét kanalak ütöge- tésével kíséri, pontosabban ezekkel adja meg a zenei anyaghoz az ütemet. A cso­port célul tűzte ki a népzenei hagyományok felkutatását, megszólaltatását. — Eddig hajdúsági dalokat tanultunk, mert ezeket ko­rábbról ismertem — mondja Lehőczné, aki 1976 szeptem­berétől él Karancskesziben, s a salgótarjáni Állami Zene­iskola kihelyezett tagozatá­nak vezetője- — Hamarosan elkezdjük a Karancs-vidéki, Nógrád megyei dalok gyűjté­sét és feldolgozását. A harmadik éve működő zeneiskola megalakulásának külön kis története van. Há­rom, az emberek művelődé­séért, zenei -műveltségének fejlesztéséért nagy felelőssé­get érző ember remek ötlete volt. Schreier Kálmán tiszte­letdíjas népművelőről (ko­rábban általános iskolai igazgató), László László ta­nárról, megyeszerte ismert és becsült kórusvezetőről és Futó László tanácselnökről van szó. Észrevették, amikor a községi Röpülj páva-kör országos találkozókon is si­kert sikerre halmozott, hogy a karancskeszi emberek rend­— A művészet még nem biztosíték az életre, nem való­színű, hogy képeinket, szobra­inkat megveszik. A művészi pályához szerencse is kell — mondja Szabó Zoltán festő­művész- — Hol is kezdjem a bemutatkozást? A főiskolai évek nagyon izgalmasan teltek. Szegény fiú voltam, olyannyi­ra, hogy Barcsay Jenőhöz, a tanáromhoz fordultam annak­idején: „Jenő bácsi1 holnap diplomázom, és nincs egy rendes ingem.” Ezeket a sza­vakat nem lehet elfelejteni. Tőle kaptam pénzt, hogy vá­sároljak. A tanári kar igen emberséges volt velünk, főis­kolásokkal. — Képein gyakorta jelennek meg munkásfigurák. Honnan jött Szabó Zoltán? — Angyalföldön születtem. Heten voltunk testvérek, szü­leimmel együtt kilencen szo­rongtunk egy lakásban. Már, gyermekkoromban is rend­szeresen festegettem a vízpar­ton. Egy alkalommal megszo­kott Rajkai György festő „Lá­tom szeretsz festeni, gyere be hozzánk a napközibe.” Azon túl rendszeresen jártam hoz­zá, és ő másolatokat festetett velem. Tizenhárom—tizennégy éves lehettem akkoriban. Be­lém oltotta a „mérget”. Igaz, már buzgott bennem a szán­dék: festeni, festeni... Iskoláim elvégzése után dol­gozni kezdtem az angyalföldi csavargyárban, a háború utol­só évében. A Tömöri telep há­zait én rajzoltam tele a for­radalmárok arcképeivel.^ — Hogyan került a főisko­lára? A felszabadulás után az Új­pesti Gyapjúszövőgyárba men­tem segédmunkásnak de több­nyire csak plakátokat festet­tem. Közben pedig konyha­főnök lettem, és kétezer em­berre főzettem naponta ebé­det. Esténként bejártam a Dé- si Hubert festőiskolába, ahol Gráber Margit tanított. Neki köszönhetem, hogy jelentkez­tem a főiskolára. Felvettek, bár nem volt érettségim. Szak­érettségiznem kellett; elég ne­héz körülmények között, völgyében kívül muzikálisak, szeretik a dalt, a zenét, ezért nagyon szívesen énekelnek, össze­ültek, még 1973-ban, és el­határozták, zeneiskolát hoz­nak létre a művelődési ház­ban. Az ötlet gyorsan szüle­tett meg, az engedélyezés két évet váratott magára- De a tanács minden feltétel telje­sítését vállalta. Felmérette a tanulási igényeket, helyiséget adott, pénzt hangszerekre. Csak zenepedagógusokat kért Salgótarjánból. A tanácselnök láthatóan büszke, örömmel beszél a zeneiskoláról. Megértem, na­gyon kevés kis falu dicse­kedhet azzal, hogy ilyen intézménye is van. Sőt, tar­talmi munkájának már eredménye: Berta Benedek, az iskola egykori növendéke zenesgimnáziumba jár. — ötven gyerekkel kezdő­dött a tanítás — emlékezik Futó László a kezdetre- — Aztán kiszélesítettük a kört. Ma az egész Karancs völgyé­ből hozzánk járnak zenét tanulni a gyerekek. És mi­csoda hatással volt az em­berekre kezdettől fogva! Mi egy zongorát és egy pianínót vettünk, a szülők pedig egyetlen hónap alatt egy tu­catot. Most 68 gyerek tanul az iskolában. Hatféle hangsze­ren: gitáron, furulyán, klari­néton, hegedűn, zongorán, trombitán. Fiatal, jól képzett zenepedagógusok: Lehőcz Józsefné, Forgách Zsuzsanna, Laczkó Lajos. Turza Imre tanítják őket. A szolfézst László László oktatja­Lehőczné elégedett az ok­tatás körülményeivel. Három helyiség áll rendelkezésre. Csak azt fájlalja, hogy a megszakításokkal, végeztem él a középiskolát. Nehéz időket jelentettek a főiskolai évek, sokszor elkeseredtem. Gondo­latok, ötletek, élményanya­gom, amit magammal hoz­tam, egyre inkább kezdtek feltámadni bennem. Csakhogy sohasem volt festékem, és fő­leg pénzem. — És a főiskola után? — Később megkaptam a Derkovits-ösztöndíjat, és nem kellett tovább nyomorognom. Dolgozhattam. Ez a paradicso­mi állapot nem tartott sokáig. A Faluszínházhoz mentem díszletet festeni. Rajkai György volt az, aki újra pat­ronált. Akkor kezdtem rajzol­ni. ' — Kitől tanulta a festést, kit tekint mesterének? — - Akit leginkább elisme­rek: Michelangelo. Mindig til­takoztam az ellen, hogy Uitz Béla epigonjának tekintsenek. Kétségtelen, hogy hatással volt rám, de nemcsak tőle, mások­tól is tanultam. Volt idő, ami­kor csak Derkovitsra, vagy éppen Siqueirosra, a forradal­már festőkre esküdtem. Min­den embernek van egyénisége, stílusa, önmagában senki sem képes kifejezni a világot. Ki­zárólag egyetlen irányzatot követni a festészetben, meddő dolog lenne. — Csak fest? — Jobb, ha az ember egyet­len dologra figyel oda. Ma­napság már nem lehet Le­onardo da Vincit játszani. El­sősorban festek, de szeretek szobrászkodni, sőt verset ír­ni is. Többnyire Balaton-Sze- pezdfürdőn dolgozom, de ha beáll a rossz idő, feljövök Pestre. — A festészet elkötelezett­ség! — Én a művészetért élek. És bármit teszek is érte, min­dig hittel teszem. Megpróbá­lok a földön maradni, és azt festeni, amit a gyermekkorom­tól kaptam. Nem megtagadni, a múltat, de átmenteni a má­ba. Bizonyos fokig jó, hogy nem intellektuális családból jöttem, de meg is nehezítette a hangszer kevés. A tanács ugyan — a megyei támoga­tással együtt — eddig már 80 ezer forintot költött rá, de még több kellene. A salgó­tarjáni zeneiskola új épületbe való költözés előtt áll, nem tudja a karancsberényi kérést teljesíteni. — Valahogyan csak „ki­szorítjuk” majd a pénzt a tekerőlantra meg a gardonra — nyugtatja meg a tanács­elnök a fiatalasszonyt és részben magát is. — A gye­rekek olyan szorgalmasak, lelkiismeretesek, hogy meg­érdemlik a támogatást­Évente egy-kettőnél több nem is morzsolódik le közü­lük. Mert itt nem a divat diktálja a zenetanulást, nem a szülői kényszerítés, hanem a gyerekek saját érdeklődése. A zeneiskola két és fél éves léte Karancskesziben fellen­dítette a kulturális életet. Hatása a község egészére ki­terjedt. Új ön- és — á rend­szeres hangversenyek révén — közösségi művelődési for­mát teremtett, s folyamato­san eigy teljesebb műveltségi igény kialakulását és meg- gyökeresedését segíti elő. Hat az állami és társadalmi ün­nepek színvonalának emelke­désére, közvetett formában az iskolai énekkar fejlődésére (minthogy legtöbb tagja zene­iskolás). s a gyermekek pro­dukciói pedig tartalmasabb munkára inspirálják a fel­nőtteket is, a Röpülj páva­kört. A zeneiskola gondolkodást, magatartást, életmódot for­mál- És mindez — bár nem a karancskeszi mértékben — vonatkozik az egész Karancs- völgyre is. Ahonnan a diákok toborzódnak. S. L. dolgomat. Cudarul meg kel­lett küzdenem mindenért. — Mennyire sikeredett a pályája? Nemrég nagyszabású kiállításon láthattuk munkáit. Elégedett? — Borzalmasan nyugtalan alkat vagyok. Semmi sem tud kielégíteni. Magammal soha, nem vagyok elégedett. Képe­im csak addig teremtenek kö­rülöttem harmóniát, amíg fes­tek. Amikor elkészültek, űr támad bennem... A pályám, úgy érzem, jóval sikerültebb, mint ahogy elgondoltam. Éle­tem legnagyobb élményei. 1970- ben megkaptam a Ernst Mú­zeumot, hogy kiállíthassak, legutóbb pedig, 1977-ben, a Műcsarnokban mutathat­tam be festményeimet. — Egy mondatot a család­járól. — Van egy gyönyörű kis­lányom, tizenkét éves, a klasz- szikus festmények mellett ő, az, aki mindig nyugalmat te­remt körülöttem. Ö is szépen rajzol. Sz. B. Mint ismeretes, ez év nya­rán megyénkben rendezik meg a IV. országos ifjúmunkás kempingtalálkozót, melyen várhatóan több mint kétezer fiatal vesz részt. Az előkészü­letek már javában folynak ti­zenkét munkabizottságban, s huszonkét patronáló üzem se­gítségével. A KISZ Nógrád megyei bi­zottsága a közelmúltban fogad­ta el a találkozó részletes programját. Egy kis ízelítő a műsorból. Július 12-én érkez­nek a résztvevő csapatok, s ugyanezen a napon kerül sor az ünnepélyes megnyitóra is. A késő esti programban is­merkedési bál és diszkóműsor szerepel a Neoton Familia. il­letve Gintula (Keresztes Ti­bori közreműködésével. A tv-filmesek az egész eme­letet uralják az Akadémia ut­ca 3. számú házban. A szobá­kat teljesen felforgatták, a bú­torok egymás hegyén-hátán fekszenek. Mindenütt lámpák és kábelek. Horváth Ádám rendező egy ládán üldögél, amíg a hát§ó szobában felállítják a kame­rát a következő jelenet felvé­teléhez. — A „Mire megvénülünk” című Jókaí-regényből készí­tünk hatrészes tv-sorozatot —» mondja a rendező. — Ez a vállalkozás egyik állomása an­nak a tervnek, hogy ne csak külföldről hozzunk be film­sorozatokat, hanem mi ma­gunk is készítsünk ilyeneket. — Milyen lehetőséget kí­nál ez a monstre-forgatás? — Rengeteg jó lehetőséget ígér, hiszen hetven kitűnő szí­nész játszik majd a filmben. A „Mire megvénülünk" ro­mantikus családregény, amelyben minden megtalálha­A Kremlben megkezdődött Lenin könyvgyűjteményének restaurálása. Lenin magánkönyvtárában — kremlbeli dolgozószobá­jában. — több mint 10 000 kö­tetet tartanak számon. Ezek kizárólag olyan művek, ame­lyeket mindennapi munkájá­hoz használt, vagy mint szép- irodalmi alkotásokat, gyakran forgatott. Sok könyvet csak egyszer olvasott el, majd va­lamelyik közkönyvtárnak adományozta. Több kötet vi­szont — mielőtt az itteni polcra került — számos orosz és külföldi várost bejárt, mert tulajdonosa a száműze­Másnap délelőtt tájékozódási futóversenyt rendeznek a tóstrand és a salgói vár környékén, majd az OIKT ha­gyományos versenyeire kerül sor: női és férfi labdarúgó- és kézilabda-mérkőzésekre, tol­laslabda- és lábtenisiverse- nyekre. Az esti kulturális prog­ram a pol-beat elnevezést kapta: bemutatkozik a Sebő-, a Gabrofolk, a Gúnya együt­tes, Dinnyés József, Árpádi László, valamint a Mikroszkóp Színpad társulata. Az OIKT harmadik napján rendezik meg a természetjáró akadályversenyt, s ekkor tart­ják a fegyvertechnikai bemu­tatót. Fakultatív honvédelmi és sportversenyekre is sor ke­rül, bő a választék: céllövé­szet, rönkhajítás, gépkocsive­tó. Az események az 1832—42- es évek reformkori Magyaror­szágán játszódnak. A történet hátterében egy amerikai pár­baj áll, amely Gyáli Pepi és Áronffy Loránd között zajlik. Ök a főszereplői ennek a sa­játos regényes históriának. A családi sorsdráma mögött a politikai hátteret az 1934-es pozsonyi országgyűlés adja... A rendezőt elszólítják, a stáb készen áll a felvételre. A felgyulladó lámpák fényében korabeli divat szerint öltözött ruhákban a két főszereplő, Kern András és Sárvári Győ­ző főiskolai hallgató készül a nagy összecsapásra, az ameri­kai párbajra. A szoba elcsen­desül, indul a felvétel. — Azt mondtad, hogy egyi­künknek meg kell halnia — kezdi Gyáli Pepi alattomosan —, jó, én nem ijedek meg tő­le. Húzzunk sorsot. Haljon meg, akit a végzete ér. Szab­junk határidőt. Mondjuk, tíz évet. Az egyik életben marad. — Legyen úgy — válaszol büszkén Áronffy. — írjuk fel tésbe és emigrációba is ma­gával vitte. A Lenin kedvenc karosszé­ke mögött álló polcon Marx és Engels orosz és német nyelvű első kiadásai találha­tók, amelyekhez gyakran for­dult tanácsért. A könyvtár filozófiai, szo­ciológiai, párttörténeti művek gazdag választékát tartalmaz­za. Mintegy 200 könyv foglal­kozik Oroszország történelmé­vel. „Nem vagyok katona, igazi civil vagyok” — mond­ta magáról Lenin. Ugyanak­kor a polgárháborús években a könyvtárban tucatjával je­lentek meg a hadtudományi művek. zetés, célbadobás, fekvőtá­masz-, kötélmászó-, fejelőver­seny. A találkozó utolsó előtti napján Edzett ifjúságért tö­megsport délelőttöt tartanak a legkülönfélébb versenyszá­mokból, délután pedig társa­dalmi munkán vesznek részt a fiatalok. A nap záróprogramja a VIT kempingbál lesz a Pi­ramis együttes közreműködésé­vel. Ekkor választják meg az OIKT szépét is. Július 16-án, a találkozó zárónapján rendezik meg a megyei „kis VIT-et”, melyen az OIKT résztvevői is ott lesznek. Délután lesz az ün­nepélyes zárás, s ekkor kerül sor — a hagyományoknak megfelelően — a tarisznya és a zászló átadására. NÓGRÁD - 1978. április 18., kedd A forradalmár festőkre esküdtem Beszélgetés Szabó Zoltán festőművésszel t Az országos ifjúmunkás kempingtalálkozó előkészületei Lenin magánkönyvtára filmsorozat nevünket, mindegyikünk á magáét. A két fiú heves összecsapá­sa után, amely verekedésben csúcsosodik ki, véget ér a rövid jelenet. A lámpák kialszanak. — Ki ez a Gyáli Pepi? — kérdezzük Kern Andrást, aki a lámpáktól átmelegedve, le­dobja szárnyas pelerinjét. — Egy vagány egyetemista,' akiből bűnöző lesz. S aki fel­jelentette az oly’ rokonszenves főhőst, az egyetemista Lorán- dot, mert titkos iratokat ter­jesztett Pozsonyban. Vagyis besúgó. Hogy kitérjen a rög­töni párbaj ozás elől, amerikai párbajt ajánl, de abban is csal. Ez azonban csak tíz év múlva derül ki. A filmsorozatban kitűnő szí­nészek játszanak: Zente Fe­renc, Almási Éva, Juhász Já­cint, Frajt Edit fh., Velez Oli­via, Komlós Juci, Hámori Il­dikó, Márkus László, Tábori Nóra, Kállai Ilona, Csűrös Ka­rola, Raksányi Gellért, Dózsa László. A forgatást június vé­géig folytatják. — Mit adhat a rendező egy Jókai-regényhez a film eszkö­zeivel? — kérdeztük Horváth Adámot. — És mire számíthat a néző? — A regény megjelenítése filmen már önmagában is plusz. Az emberekben nagyon nagy a meseigény. Ezt persze az átlagnívó felett kellene ki­elégítenünk. Ha vadromantikát adunk, akkor korszerűtlen lesz, viszont Jókait aktualizálni sem lehet. Egyrészt azt a történel­mi levegőt kell hitelesítenünk tehát, ezúttal az 1932—34-es po­zsonyi esztendőket, amikor a cselekmény lejátszódik a for­radalmi cselekvéssel kacérko­dó diákifjúság között. Más­részt azt, hogy egy letűnt vi­lágban miként értékelik és védelmezik a vélt becsületet. Jókait nem lehet átírni, és én nem is akarom. A rendezőnek a kor szelleméről kell tükröt készíteni. b. sz. . Mai tévéajánlatunk 18.35: Vízből vizet. Magyar vízügyi szakembereket kísértek el bulgáriai tanulmány­útra a HORIZONT szerkesztősé­kének munkatársai. Bulgáriában mindenekelőtt a víztisztítás kér­déseit tanulmányozták. A felszí­ni víznyerés víztisztító berendezé­sek segítségével, a természetes vízforrások tisztításával történik. Érdekes az a módszer, amelyet a Kamcsia tározónál alkalmaz­nak. Itt az elhasznált mezőgaz­dasági és ipari szennyvizet tisz­títják meg és teszik felhaszná­lásra alkalmassá. Meglátogatták azt a szennyvíztisztító berende­zést is, amely Várna peremkerü­letében tisztítja a szennyvizet. Érdekesek azok a kísérletek, amelyeket a tengervíz öntözésére, alkalmassá tételére végeznek. A Fekete-tenger partján épült Ruszalka üdülőtelepen a vízellá­tás itteni módszereivel ismerked­tek. Eszperantisták találkozója Vasárnap befejeződött Sá­rospatakon a hatodik alka­lommal rendezett — kétna­pos — országos eszperantó diákköri találkozó. A Buda­pesti Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetem, az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola, a Debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem, a Szombat- helyi Tanárképző Főiskola, valamint a házigazda, a Sá­rospataki Comenius Tanító­képző Főiskola eszperantó diákköreinek vezetőivel és ta­náraival együtt lengyel és dán vendégek is részt vettek a tanácskozáson.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom