Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-11 / 60. szám
A dolgozók magukénak érzik a jogsegélyszolgálatot A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben 1977- január 1-én alakult meg a jogsegélyszolgálat. Feladata: jogi tanácsadás, a dolgozók képviselete. Aktív és nyugdíjas dolgozókkal együtt 6 ezar ember szolgálatában áll. A gyár jelentőségét és az iparban betöltött szerepét nemcsak gazdasági, műszaki ereje, nemzeti jövedelemhez való hozzájárulásának nagysága adja, hanem az a tény is, hogy Salgótarján munkáslétszámának jelentős részét egy területre tömöríti. A vállalat négy termelő, több szolgáltató és más egységeket foglal magába. Viszonylag gyorsan lépnek be új gyárt- mánystruktúrák. A különböző termelőrészlegek dolgozóinak összetétele kor, nem, képzettség . szempontjából a város kisebb üzemeihez viszonyítva változatosabb. Ez különösen alkalmassá teszi a kohászati üzemeket, hogy az üzemi demokrácia különböző formái között a szakszervezeti jogsegélyszolgálatot, mint az üzemi demokrácia egyik fórumát eredményesen hasznosítsa. A nagyüzemi pártbizottság, a szakszervezet, a gyár vezetői jogszabályokra alapítva új modellként hozták létre a szakszervezeti jogsegély- szolgálatot, s megalakulásától kezdve igén gyakran veszik igénybe a dolgozók. Legtöbben tanácsi, bírósági, földhivatali, telekkönyvi, rendőri szerveknél jogvitás problémáik rendezése érdekében. Az eljáró szervek többsége segítőkész a dolgozók helyett eljáró jogi képviselővel szemben. Azt, hogy mennyire fogadták el a dolgozók ezt a jogintézményt, bizonyítja, hogy egy év alatt két félfogadó helyen — a gyárban és a kisterenyei gyáregységben — 182 félfogadó napot kellett tartani, ebből 26-ot Kistere- nyén. A kisterenyei gyáregységben kéthetenként egyszer, pénteken műszakváltás előtt és után, de ha indokolt, gyakrabban a dolgozók' rendelkezésére állunk. 1977-ben 1266 fő kért és kapott jogsegélyt. A dolgozók kérése, megbízása alapján 211 ügyben jártunk el, adtunk számukra jogi képviseletet. Ebből bíróságok előtti perben 44 esetben képviseltük a dolgozótA jogesetek, az ügyek a legváltozatosabb emberi kapcsolatokból erednek, a jogi segítségadás ehhez igazodik. Jelentős a munkaviszonnyal, társadalombiztosítással, családjoggal, polgári joggal kapcsolatos tanácsot kérők száma. Igen gyakori a gyermektartásdíj összegének követelése, felemelése iránti perekben az iratkészítés, bíróságokon a képviseletadás, szülő gondozásának, tartásának elősegítése, idős, magatehe-1 tetlen nyugdíjasokról való gondoskodás kezdeményezése. Harmincöt esetben nem mindig a dolgozó megelégedésére döntöttünk, mert megtagadtuk a képviseletadást és az ügyvédi munkaközösségbe tanácsoltuk a dolgozókat vagyonjogi vitáikkal, perlekedésükkel. A jogsegélyért folyamodók 60 százaléka fizikai munkás, 20 százaléka nyugdíjas. A vállalaton belüli jogvitás ügyek megelőzésére törekszünk. Valamennyi szervvel vállalaton belül jól alakult a kapcsolat. Szakvéleményükkel gyakran segítik a jogvitás ügyek kialakulásának megelőzését Van-e anyagi haszna a dolgozónak a jogszabály által nyújtott szolgáltatásból? A dolgozóknak nyújtott szolgáltatási forma közvetett anyagi juttatásként jelentkezik (ügyvédi munkadíj, utazási költség stb. megtakarítása). Több mint 100 ezer forintot takarítottak meg. Az anyagi juttatáson túl a gyakori rideg, hivatali hangnem, többszöri utánajárás, bürokratikus ügyintézés eltűrésétől mentesíti a dolgozókat. A vállalat számára is hasznos ez a jogintézmény! Egy jogi tanács beszerzése egy-egy szervnél körülbelül két óra termeléskiesést jelent a vállalatnak. Erre 1266 dolgozónak volt szüksége az elmúlt évben. Egy dolgozónak több esetben is. 211 esetben jogi képviseletet kapott a dolgozó, nyolcórai termelés- kiesést alapul véve, egy dolgozó napi 2000 forint átlagtermelési értékkel számolva, ez a szolgáltatás közel egymillió forint hasznot hozott a vállalatnakösszegezve: a szakszervezeti bizottság irányítása alatt működő jogsegélyszolgálatot a dolgozók magukénak érzik, munkáját igénylik, naponta hozzájárul az értékes munkaerőalappal való hatékonyabb gazdálkodáshoz. A kohászati üzemekben a jogsegélyszolgálat eddig eleget tett a dolgozók igényeinek. A jövőben is arra törekszik, hogy minél kevesebb igazságtalanság érje a dolgozókat, gondjaikkal, problémáikkal megtalálják az utat a jogsegélyszolgálathoz. Dr. Michna István a SKÜ jogsegélyszolgálatának vezetője Gépek exportja A bolgár szerszámgépgyártás exportja 1977-ben az előző évinél 25 %-kal magasabb volt. A Masinoexport Külkereskedelmi Vállalat a hazai termékeket 46 országba exportálja. A szocialista országok mellett eljutnak a bolgár gépek az NSZK-ba- Franciaországba- Olaszországba, Nagy-Britanniába, Finnországba, Kanadába, az USA- ba- Görögországba, Törökországba- Irakba, Iránba, sőt — tavaly először — küldtek gépszállítmányt Angolába isNéhány nap múlva befejeződik a téli gépjavítás az ecsegi Béke Termelőszövetkezetben. A javításokra és felújításokra közel félmillió forintot fordított a termelőszövetkezet. A képen Kiss Jenő és Imre Ferenc traktoros XT—08 típusú tárcsát javít. (kép: —bábéi—) A fejlődő bolgár Iparág 1977-ben több új, korszerű termékkel jelent meg a világpiacon. Hidraulikus gépelemeket, üzemen belüli szállítási rendszer gépsorát- programvezérlésű szerszámgépeket szállított a Szovjetunióba. Az NDK-ba a fémfeldolgozó és a farostlemez-bútoripar számára szerelőszalagokat exportáltak. Egyiptomba a politechnikai oktatáshoz szükséges gépeket, Szíriába marógépeket küldött A közmondásoknak és szólásoknak — népi bölcsességeknek — többé-kevésbé igazuk van. Egy s némely fölött azonban már eljárt az idő. Itt van példának okáért a Ne szólj szám... Ugye, mindenki tudja folytatni: ... nem fáj fejem! A legfrissebb hivatalos statisztika szerint X. falu lélek- száma pontosan 386. Fontos ezt közölni, hiszen a szám jelzi, ebben a helységben mindenki ismer mindenkit. Akárcsak a többi, apró falvaknak is becézett településen. Mivel jár mindez? Például azzal, hogy egyetlen „függöny mögötti” esemény sem maradhat titok, közhírré teszi akiskapuk ácsorgó „közéleti” fóruma. E nyíltságból az is következik, hogy az egész lakosságot érintő, valóban a közösségre tartozó gondokat és problémákat még a verebek is csiripelik. ■ X. faluban például azt ri- csajozták nagy zajjal házról házra, hogy betelt a pohár! Már ami a kereskedelem helyi műintézményének, a vegyesboltnak a munkáját illeti. Érthető is az indulatos vélemény- nyilvánítás, hiszen a szolgáltatás ehelyütt lassan kiszolgáltatottsággá vált. Minden számított, csak éppen a „kedves vevő” nem. Kár lenne persze mindent a verebekre kenni. Náluk is hangosabban méltatlankodtak az asszonyok. Amikor a legváratlanabb pillanatodban zárva találták a munkából hazatérők az üzlet ajtaiát; amikor a vezető megint valami olyat produkált, amit legföljebb az Egy fiú a házból A BALESETI SEBÉSZETEN — mint minden reggel nagyvizitre készülődnek. Az orvosokat követő kisnővérek közül kiválik egy talpig fehérbe öltözött, szőke hajú fiatalember és miután sapkáját egy ügyes mozdulattal zsebre vágja mentegetőzni kezd: — Folyton lecsúszik a fejemről, amíg beszélgetünk lagalább nem kell vigyázni rá... Azoknak a lányoknak bezzeg nincs ilyen gondjuk a fi- tyulájukkal, akik Kakuk Csabával együtt ápolási gyakorlaton vannak a Nógrád megyei Tanács Madzsar József Kórházában. ök, mindannyian, a salgótarjáni egészségügyi szakközépiskola harmadik osztályos tanulói. Az évfolyamon Kakuk Csaba az egyedüli képviselője a férfiúi nemnek, már gyermekkora óta készült az „ápolónői” pályára. — Vakbéjlműtétem volt, amikor ötödikes lehettem. Akkor ismertem meg az egészségügyet közelről... nagyon megtetszett. Elhatároztam, hogy ezen a pályán fogok dolgozni. Az anyukám biztatott, mert ő is ápolónő szeretett volna lenni, de nem tanulhatott. .. Igaz, apukám szerette volna ha inkább szakmunkás- tanulónak megyek, mert ő a 211. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben szakoktató és így segíthetett volna a tanulásban. Az általános iskolában nagyon meglepődtek a választásomon. Az egyik tanár le is akart beszélni az egészségügyi szakközépről... Azt mondta: nehéz lesz nekem. Az egymásnak ellentmondó vélemények azonban nem akadályozták meg Csabát abban, hogy eredeti elképzelésének megfelelően valóra ne váltsa álmait. Sikeresen felvételizett az egészségügyi szakközépiskolában. — VALÓBAN NEHÉZ A TANULÄS, de eddig sikerült megállnom a helyemet. Naponta három-négy órát tanulok. Hangosan mondom a leckét, mert úgy könnyebben megmarad a fejemben. Szeretnék főiskolára menni. Talán mentőtiszt leszek, de addig még van időm gondolkodni. Néha csodálkozom azokon a lányokon, akik kollégiumban laknak, igazán nincs más dolguk mint a tanulás és mégis egymás után szerzik a rossz jegyeket. Én amikor hazamegyek Vizslásra, elvégzem a ház körüli munkát: fát vágok, tüzet rakok, vizet hordok, szóval ilyeneket, s csak azután ülök le a könyveimhez. Kakuk Csaba ugyanúgy tanul, készül a hivatására, szórakozik mint a többi tizenhét éves, de talán egy kicsit mégis komolyabb náluk. — Érdekel a politika, a földrajz, néha magnózom, vagy elmegyek táncolni. Nagyon szeretem az erdőt, és a gyerekeket. Az öcsémmel meg a szomszéd srácokkal járok kirándulni, csatangolni. A testvéremmel jól megértjük egymást, szintén ide akar jönni tanulni. Ha egyszer nekem is lesz családom, akkor én is két fiút szeretnék... A jövendőbeli ápolónőknek hetente kétszer a kórházba kell menniük gyakorlati foglalkozásra. A betegek eleinte, bizony csodálkoztak Csaba „nővéren”, de azután megszokták, már borravalót is akartak adni neki... — Nem fogadtam el és sohasem fogom, akármilyen kevés is lesz — talán 1200 forint — a kezdőfizetésem.' Nincs semmi különös abban amit én csinálok. Ugyanúgy, ágyazok, mosdatok, kötözök, osztom az ételt, veszem a vért, és készítem elő az infúziót, mint az osztálytársaim. KAKUK CSABÁN KÍVÜL; még négy fiatalember jár a Salgótarjáni Egészségügyi Szakközép- és Szakiskolába és — a lányokhoz hasonlóan — ők is mindent megtesznek azért, hogy minél jobban elsajátítsák a korszerű és színvonalas betegápolás fortélyait. Hiszen jó ápolók nélkül — legyenek akár nők, akár férfiak — elképzelhetetlen a gyógyítás és a gyógyulás. T. J. Nincs pontosabb ébresztőóra Ahogy belép a kapun az idegen, előbújik vackából egy bozontos kutya és hangos csaholásával felveri a ház csendjét- Aztán pajtásai is előgurulnak- barátságosan szimatolják az eddig nem ismert cipő orrát. Beljebb kis baromfiudvar elkerítve, tele aprójószágokkal, két húsvétra való bárány is ott viháncol. A portához egész állatsereglet tartozik. Fiatal csikók- bika, vemhes üsző, sertések. Gazdájuk Tóth Jenő 23 éves- kazári szarvasmarha-tenyésztő szakmunkás. A helybeli termelőszövetkezetben dolgozik. — Szüleimnek még a bánya adta a kenyeret. Én nem folytatom az „ősi” mesterséget- Átpártoltam a mező- gazdasághoz. Mióta eszemet tudom, az állatok kötik le az érdeklődésemet — mondja. Édesanyja mesélte, hogy hajdanán, amikor Jenő öthatéves lehetett- ellátogattak a budapesti Állatkertbe- A kisfiúnak egy póni úgy megtetszett, hogy mindenáron haza szerette volna vinni. — Repdestem az örömtől, ha valami finom falatot elcsenhettem a jószágoknak. Nem tudtam anélkül elmenni az iskolába, hogy meg ne cirógassam a kecskegidákat, vagy ne dobjak egy kis zöldet a nyulak elé — említi. Nemcsak az állatok szere- tete fűtötte a pályaválasztásban- hanem a megismerés vágya is. Jelentkezett a Balassagyarmati Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Iskolába. A nyári szünetben- miközben barátai a vakáció örömeit élvezték, ő a tsz-ben foglalatoskodott a jószágokkal. Hordta a takarmányt, almozott és figyelte az állatok viselkedését. — Nem éreztem tehernek. Kikapcsolódást jelentett számomra — emlékezik vissza. Az iskola elvégzése után szívesen fogadták a termelő- szövetkezetben a visszatért ifjút. Az ellető lett a második otthona- Egyedüli szakmunkásként szorgoskodott a telepen. Ritkaságszámba ment, ha a fiatalember nem volt jelen egy-egy ellésnél. Hiába telt le a munkaidő, vagy akadt fontosabb elintéznivaló. Csak akkor hagyta el munkahelyét- ha mindent elvégzett és rendbe tett. Sokszor este tíz óra után is maradt még- hogy a nehéz ellésnél szakértelmével segítse az állatorvost. Egy éve megházasodott, s azóta egy kisfiúval gyarapodott a család. — Hamarosan a feleségem is munkába áll- Nyolcóránként váltjuk egymást a telepen- Kicsit kellemetlen, hogy a szabad időnkben nem lehetünk együtt, de megoldódik ez a probléma is -— újságolja. Nincs pontosabb ébresztőóra Tóthéknál. Hajnalban kelnek. Először a háziállatokat látják el. Aztán indulás a szarvasmarhatelepre. Sz. L. Tollhegyem Ne szólj szám? antikereskedelem-tanban lehetne tanítani; amikor durvaságával ismét megmutatta, milyen is a rossz kereskedő, és a többi... Az indulatok mind magasabbra csaptak. Egyre sűrűbben hangzott el a kérdés: meddig lehet ezt így csinálni? A mérges felháborodást aztán egyik napról a másikra á lázas tervezgetés váltotta fel. Megjelentek az utcán ugyanis a plakátok, széjjel küldték a meghívókat; mindkettő a szövetkezeti részközgyűlésre invitálta a tagokat, a lakosság nagy részét. Meglepetések azonban érik az embert. A reménykeltő várakozásból lett egy nagy semmi! Felszólalt ugyan egy ifjú ember és istenigazából kipakolt. Kapott is egyetlen (!) gyenge támogatást. Egyébként nagy csend, egymás közötti susmutolás. Csoda-e, ha a korántsem higgadt és szép stílusáról közismert üzletvezető mindennek minősítette a két felszólalót, csak éppen tisztességes embernek nem. De a meglepetés folytatódott. A gyűlés után — mint a zarándokok — sorra járultak a jelenlevők a felszólalókhoz. Gratulálni és köszönetét mondani. „Hogy ez rerrtek volt, jól megmondtad; velem ezt tette; elmondhattad volna még; szólni kellett volna arról is, hogy van, aki inkább a szomszéd faluba megy vásárolni; köszönjük!” A hozzászólásokat elintézhetnénk pár sorban, a visszhangra azonban oldalak sem lennének elegendőek. Az ifjú ember elkezdett számolni. Amikor a tizenhatodik azonos véleményt valló lakó- és tagtárs kereste fel, nála is betelt a pohár. Rámordult a jóval korosabb — négyszemközti — támogatóra: nem óhajt a dologról társalogni. A téma nem ide, a patak partjára tartozik. Támasztotta volna alá az érvelést ott, a gyűlésen. A tollhegyre tűzött magatartásformát illusztráló példa ezúttal is a valóságból merített, ahogy mondani szokás: az első betűtől az utolsóig megtörtént. Így akár idézetként is felfogható a nyilvánosság kizárásával már bátran véleményt mondók egyik védekezése: ,.Ne szólj szám, nem fáj fejem!” Csakhogy ez nem igaz. Mért ha egyszer panaszkodik, akkor nvilván valami baja is van. Inkább a következményektől, a kritika fogadtatásától fél. Gyávaságból vagy számításból. A többség akaratából fogant bírálatot megfoaalmazóhoz odadörgölődzők egvike, másika ugyanis alkalmas pillanatban körül udvarolja a meg- bíráltat is. Nem a közmondással van tehát a baj, inkább az emberi gyarlósággal. A kényelemszeretettel. — „Hiányzik ez nekem?” — Meg a kétszínűséggel: „Sosem lehet tudni...” S ha csak X. község példájáról lenne szó, egy sort sem érdemelne az egész. Igaz tanmesét idézhettünk volna azonban egynéhány gyár műhelycsarnokából, de még több hivatal és intézmény folyosójáról. „Ne fáradj, nem látod, hogy palira vesznek? Felhergelnek, s amikor kinyitod a szád, magadra hagynak!” — csitítják sokszor az igazságkeresőket. Mi értelme fáradozásuknak, az őszinte és nyílt szónak? Talán, hogy ragadós lesz, mint a betegség! X. községben egy hét alatt jött meg a bátorság. Csodák csodájára a falugyűlésen folytatódott, azaz igazából elkezdődött a kereskedelmi szolgáltatás vitája. Megy ez kérem — az őszinteség, a nyíltság és a szólás is —, csak gyakorolni kell! Ha így haladunk — hetente nersze nem tarthatunk gyűlést — rövidesen kiiktatható a gyakorlatból az óvatoskodószámító közmondás. Igaz, lehetne a folyamatot gyorsítani is. Nevezetesen: ha még köztudöttabbá válik, hogy becsülete van a szónak, hogy érdemes beszélni. Ha a közérdekből eredő szólás nem marad jegyzőkönyvi holt betű. H- SNÓGRÁD — 1978. március 11., szombat 5
