Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-14 / 62. szám
Erich Honecker államelnök a NSZEP titkára a lipcsei nemzetközi vásáron megtekintette a magyar pavilont. A képen Szűrös Mátyás, hazánk berlini nagykövete fogadta. Szovjet akadémikusok levele Carterhez A neutronfegyver gyártásáról való lemondásra szólította fel Carter amerikai elnököl 35 kiemelkedő szovjet tudós, akadémikus. — A neutronbomba gyártására vonatkozó igenlő döntés újabb szakaszt nyitna a fegyverkezési hajszában, megnehezítené a fegyverzetek ellenőrzésével kapcsolatos kétes sokoldalú tárgyalásokat, magasabb és veszélyesebb szintre emelné az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti nukleáris egyensúlyt — állapítják meg hétfőn Moszkvában nyilvánosságra hozott levelükben a szovjet tudósok. Emlékeztetnek arra, hogy a Japán elleni atomtámadásra 1945-ben kiadott végzetes parancs és a termonukleáris vannak, mint Anatolij Alekbomba kidolgozásának megkezdéséről 1950-ben hozott döntés óta az amerikai elnökök egyetlen állásfoglalása sem gyakorolt akkora hatást a jövőbeni amerikai atompolitika meghatározására, mint Carter elnöknek a neutronszandrov, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke; Geor- gij Szkarjabin, az SZTA főtitkára ; Viktor Ambarcumjan csillagász; Msztyiszlav Keldis matematikus; Leonyid Sze- dov, a Nemzetközi Űrhajózási Szövetség alelnöke; Nyikolaj bombára mondandó „igen”-je Baszov fizikai Nobel-díjas; vagy „nem”-je. Hangsúlyozzák, az amerikai elnöknek reális lehetősége van arra. hogy tartózkodjék attól a lépéstől, amely még jobban megnehezítené, az amúgy is bonyolult probléma — „a nukleáris szellem visszakény- szerítését a palackba” — megoldását A levél 35 p’-í'rója között olyan kiemelkedő tudósok Leonyid Kantorovics közgazdasági Nobel-díjas; Alek- szandr Prohorov fizikai Nobel-díjas; Nyikolaj Szemjo- nov kémiai Nobel-díjas; Pavel Cserenkov fizikai Nobel- díjas —, valamennyien a SZTA és számos külföldi tudományos akadémia tagjai. (MTI) Visszatérésre készülnek a Szaljututasai Megkezdték az űrállomás kodniok kell majd a földi egyes berendezéseinek üzemen kívül helyezését a Szálját—6. utasai: Jurij Roma- nyeko és Georgij Grecsko. A két szovjet űrhajós, aki immár több mint három hónapja végzi munkáját a Szalju- ton, a hét második felében visszatér a Földre, s előtte „konzerválnia” kell munkahelyét a következő váltás számára. Romanyenkó és Grecsko ugyanakkor folytatja megfigyeléseit is és előkészíti a viszatérésre űrhajóját. A két űrveterán szombaton ismét alapos orvosi vizsgálaton esett át — ez is már a visszatérés előkészítéséhez tartozik. Az elkövetkező napokban számos olyan gyakorlatot kell elvégeziük, amely a tartós súlytalanság után szervezetüket felkészíti a várható megterhelésre, a leszállás során fellépő túlterhelésre és arra, hogy ismét alkalmazviszonyokhoz. Az eddigi tapasztalatok szerint a hosszú űrutazás után ez jó néhány napot is igénybe vesz. Az orvosi vizsgálat adatai szerint egyébként szervezetük teljesen normálisan működik, s ami a legfontosabb, szívműködésük, keringési rendszerük munkájában semmiféle probléma. A Szojuz—28 űrhajóval a Földre visszatért nemzetközi személyzet, Alekszej Gubarev és Vladimir Remek a hét végét a bajkonuri űrközpontban töltötte, folytatták orvosi kivizsgálásukat. Az űrhajósok a kialakult hagyomány szerint utazásuk emlékére fát ültettek az űrhajósok fasorában. Kellemes meglepetést jelentett számukra, hogy megtudták : világrekordot állítottak fel — a nemzetközi repülő szövetség ugyanis számon tartja a „nemzetközi űr- kísérletek” időtartamrekordjait is. Eddig ezt az egyetlen nemzetközi kísérlet, a Szojuz —Apollo vállalkozás szovjet és amerikai űrhajósai tartották, a Gubarev—Remekkettős azonban hosszabb időt töltött a világűrben. „Semmiképpen sem a rekord érdekelt bennünket — nem is tudtunk erről” — mondotta a nints televízió tudósítójának Alekszej Gubarev. — „a fontos az, hogy sikeresen tudtuk megoldani az elénk tűzött feladatot”. (MTI) A „Császár ’ birodalma Nyugatnémet rakéták Afrikában A múlt század végén a Német Birodalom is harcba indult a gyarmatokért. Igaz- a poroszok kicsit elkéstek; mire katonáik és telepeseik hozzákezdtek volna Afrika és Ázsia leigázásához, addigra az élelmesebb angolok és franciák már nagyrészt elfoglalták a szabad területeket”. Akár- hogyis, de tény: az első világháborúig mégis voltak német gyarmatok afrikai földön, s Vilmos császár tengerentúli birodalmát a háborús vereség tette történelemmé- Most viszont egy újabb -,császár” jelent meg a fekete földrész szívében, hogy ott gyarmatot alapítson- Igaz- az illetőnek csak a családneve utal uralkodóra, de tény: Lutz Thilo Kayser 40 stuttgarti mérnök 100 négyzetkilométernyi teljes hatalmú urának tudhatja magát Az Observer ábrája a már létező és tervezett OTRAG-ra- kétákat más országok rakétái között ábrázolja. Az alsó sorban a szállítási kapacitás kilogrammban. gyón jól emlékeztek a V—1 nai célú rakétákat. Ezt az áléves V—2 rakéták által okozott lítást számos tény cáfolja. Az ezer gyilkosságokra- rombolásra, első és legfontosabb: manap- térség volt hát okuk rá, hogy új- ság aligha lehet különbséget Mi azOTRAG? donsült szövetségesüktől meg- tenni a polgári és a hadicé- tagadják ezt a fegyvert!) A lókat szolgáló rakéták és műtiltás ténye azonban aligha holdak között. Az OTRAG akadályozta meg a bonni ha- rakétái, bármennyire .,primi- tóságokat abban, hogy ráké- tívek” is legyenek, alkalmas- takutatásokat folytassanak, sá tehetők pusztító nukleáris A Magyarországnál nagyobb Ezt bizonyítja Kayser korábbi töltetek célbajuttatására- Ha- terület Zaireban- az ország tudományos múltja is. A sonló következtetésre jutott Kivu tartományában van. stuttgarti mérnök ugyanis ra- több haladó afrikai állam is. Mobutu elnök az évszázad kétájának kifejlesztéséhez je- Érthetően aggasztja őket- végéig adja át Kaysernek, il- lentős összegű állami segélyt hogy a Kayser-féle „biroda- letve egyszemélyes részvény- kapott- s ingyenesen használ- lom hataraik közelében le— társaságának az OTRAG-nak háttá a Lampolthausenben tesült. közvetlenül fenyegetve az országnyi földdarabot. De levő szövetségi rakétakutató Tanzániát, Angolát, Zambiát mi is ez az OTRAG? Miért ír intézet laboratóriumait is. En- és Mozambikot- A gyanút alámar hónapok óta a világsajtó nek az állami segítségnek az támasztotta egy Amerikából erről a titokzatos vállalko- értékét a Spiegel 10 millió érkező jelentés. Tad Szüle a zásról? Röviden: az OTRAG, nyugatnémet márkára becsű- New York Times volt sztárazaz az Orbital Transport und H- Raketen AG olyan nyugatnémet illetőségű magántársaság, amely, mint arról neve is árulkodik, rakéták és mesterséges holdak építésére alakult. Korlátlan logok Kivuban A rakétafejlesztés drága dolog, s elengedhetetlen hozriportere a Penthouse magazinbán arról írt- hogy Kay- serék Kivuban szárnyasrakétákkal kísérleteznek. (Érdemes itt hivatkozni még egy névre: az OTRAG felügyelő bizottságának az elnöke nem aki Az OTRAG elnöke, Kayser zá egy "aránylag nagy kitérje- m<;s’ mint. De,b.u*’.. , 1953 óta foglalkozik rakéta- désű kísérleti telep is. Ezt m“1; a ,n}fs,°?1)c, világháborús kutatással. Egyetemi tanul- Kayser vállalkozása ideális náci rakétakísérleteknek is mányai befejeztével két volt helyen találta meg — Zaire- vezető figurája volt később náci tudóshoz csatlakozott, ban. A kivui terület több p ..® von Braunnal akik az ötvenes évek közepén szempontból is kedvezőnek fg^uí'/;.az USA*ban tevekeny- már a Bundeswehr számára mutatkozott: 1- Mobutu el- kedett-) dolgoztak. Kayser velük nök szinte korlátlan jogokat együtt kezdett el dolgozni biztosított a 100 ezer négy- n(n r" „i;.' . azon a rakétatípuson, ame- zetkilométeren, s az OTRAG blA'nUZVGIIlcSScl lyet ma, mint a ,-szegény embereinek diplomáciai kiember rakétáját” reklámozza- váltságokat adott- 2. A Ka- Az OTRAG amerikai kapi A londoni Observer című lap pani Tono fennsík aránylag csolataira a minap rámuta- szerint a nyugatnémet terve- ritkán lakott terület- s nagy tott a szovjet sajtó is. Á zésű rakéta azért lehet lé- előnye, hogy az egyenlítőhöz TASZSZ egy februári jelen- nyegesen olcsóbb a jelenleg közel fekszik. Ez ugyanis le- lésében beszámolt arról, hogy létező típusoknál, mert fo- hetővé teszi a geostacionárius Zaireban tovább folynak a lyékony hajtóanyagot használ, műholdak föld körüli pályára rakétatámaszpont építkezé- s építéséhez számos olyan bocsátását. (Ismert az a tény, sei. s a munkában amerikai egyszerűbb alkatrészt alkal- hogy ezek a mesterséges égi- szakemberek is részt vesznek, maznak, amely az iparban ál- testek a legalkalmasabbak Ehhez még egy hírt kellhoz- talánosan használt- A rakéta- felderítő feladatok ellátására, záfűzni: Szüle szerint az építés azonban nagyonis kü- Kayser pedig ilyen műholda- ..OTRAG—Zaire üzlet,. a lönbözik más iparágaktól. Ez kát akar sorozatban felbocsá- CIA közvetítésével jött létre, bizony nem lehet egyszerűen tani.) Potenciális vevőköréta Nehezen lehetne persze a tudományos, vagy kereske- fokozottan fegyverkező har- nyugatnémet szövetségi kor- delmi ügy, politikai és kato- madik világbeli államokban, mány hozzájárulását tagadni, nai kérdések egész sorát veti elsősorban az arab olajmo- Kayserék ugyanis minden kü- fel. narchiákban véli meglelni. A lönösebb nehézség nélkül Az első kérdés az: miként vevők olyannyira biztosnak szállíthatják rakétáikat kifoglalkozhat egy nyugatné- ígérkeztek, hogy az OTRAG- próbálásra Közép-Afrikába, met cég nagy hatósugarú ra- nak sikerült igen jelentős hasonló ..áruk” kiszálkéták gyártásával, amikor kezdőtőkét összeszednie. A Utasát az NSZK területéről ezt éppen a NATO országai stuttgarti cég minden lehettiltották meg az NSZK-nak séges alkalmat megragad arszövetségi törvények különleges engedély megadásához még 1954-ben az ún. „pári- ra- hogy hangoztassa: az kötik. Sőt, a bonni kormány zsi szerződésekben” (a nyu- OTRAG tisztán kereskedelmi gat-európaiak akkor még na- vállalkozás, nem készít katoTodor Zsivkov Japánban r Hatnapos hivatalos látogatásra hétfőn a japán fővárosba érkezett Todor Zsivkov, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke. Kíséretében van Petr Mladenov külügyminiszter és Nacso Pa- pazov, az állami műszaki-tudományos bizottság elnöke. Japáni tartózkodása idején tárgyalásokat folytat Fukuda Takeo miniszterelnökkel, valamint a japán kormány más képviselőivel a kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztéséről, felkeres továbbá ipari létesítményeket. A bolgár államfőt fogadta Hirohito császár is. A japán külügyminisztérium szóvivője a látogatást jelentős eseménynek nevezte a két különböző társadalmi rendszerű ország szívélyes kapcsolatainak elmélyítése szempontjából. A japán sajtó a szocialista Bulgária életéről, eredményeiről szóló cikkekben, képes mellékletekben üdvözli a tárgyalások megkezdését. Az NDK állami televízió a napokban közvetítette a Todor Zsivkovval készített interjút és a népi Bulgáriát bemutató színes riportfilmet. Todor Zsivkovnak ez a második japáni utazása. Miniszterelnökként 1970-ben részt vett az oszakai nemzetközi vásáron (MTI) 2 NÓGRÁD — 1978. március 14.. kedd Palesztin akció Izraelben Sok halott és sebesült — Izrael megtorlásra készül Az El Fatah palesztin szervezet egy osztaga szombaton este ■ izraeli területen, Tel Avivtól mindössze 12 kilométerre fegyveres akciót hajtott végre, s összecsapott az izraeli hadsereg alakulataival. A palesztinai ellenállási mozgalom szombaton a WAFA által ismertetett közleménye szerint az osztag megtámadott két, izraeli katonákat szállító teherautót. A palesztin fegyveresek és az akció szí- helyére vezényelt izraeli alakulatok közötti összecsapásban több mint harminc katona vesztette életét, legalább nyolcvanan megsérültek. Ellentmondóak a jelentések arról, hogy hány izraeli és hány palesztin katona esett el. A palesztin osztag néhány tagja kitört az izraeli csapatok gyűrűjéből és egérutat nyert. Kézrekerítésükre hatalmas hajszát indítottak. A WAFA palesztin hírügynökség már szombaton hírül adta, hogy a támadásért a El Fatah vállalja a felelősséget. A szervezet szombati és vasárnapi nyilatkozatai szerint az akciónak két célja volt. Egyrészt nyomatékot adni az izraeli megszállás elleni harcnak, másrészt válaszolni Szádat egyiptomi elnök Izrael előtt megalkuvó különutas- politikájára. A nyugati hírügynökségek a fegyveres összecsapásról beszámolva az első Tel Aviv-i hivatalos közléseknek megfelelően arról írtak, hogy a két megtámadott busz utasai polgári személyek voltak. A fegyveres összecsapás részleteiről igen keveset tudni, mivel az izraeli hatóságok hírzárlatot rendeltek el. A fegyveres összecsapás darázsfészekké változtatta az izraeli kabinetet. Begin miniszterelnök és Dajan külügyminiszter elhalasztotta washingtoni látogatását, amely hétfőn kezdődött volna. Weizman izraeli hadügyminiszter is sietősen visszatért Washingtonból Tel Avivba. Begin vasár- nani sajtóértekezletéből egyértelműen kiderül, hogy Izrael keményen meg akarja torolni a palesztin támadást. Elsősorban Libanonban tartanak attól, hogy az izraeli légi és szárazföldi egységek nagyszabású támadást indítanak dél-libanoni területek ellen. Izrael ugyanis a támadásért Libanont is felelőssé tette, mondván, hogy a palesztin fegyveresek dél-libanoni gerillatáborból indították a támadást. A WAFA palesztin hírügynökség viszont azt hangsúlyozza, hogy az akció végrehajtói Izraelben élő, illegalitásban tevékenykedő harcosok. Libanon a Biztonsági Tanács öt állandó tagállamának közbenjárását kérte azon törekvésében, hogy elhárítsa az esetleges izraeli megtorló akciókat. Az izraeli kabinet hétfőn négyórás rendkívüli ülésen foglalkozott a fegyveres összetűzés okozta helyzettel. Az ülésen hozott döntésekről egyelőre nincs értesülés. Az arab országok többsége jogosnak mondotta az osztag támadását hangsúlyozva: az akció annak következménye, hogy Izrael makacsul elutasítja a palesztin nép élethez való jogának elismerését. (MTI) 10 millió márkát adott egy, a rakétalőtéren építendő hídra — természetesen a fejlődő országok megsegítésére szánt alapokbólAz OTRAG-ügy tehát tovább bonyolódik. Kayser nagyhangú nyilatkozatokat tesz- s sorra járja a lehetséges vevőket „olcsó kémholdakat” ajánlva- Nagy terve- hogy megépít egy 25 ezer tonnás hajót, amely mozgó ra- kétakilövőül szolgálva függetlenítheti cégét a ,-kormányok kénye-kedvétől”. Persze a legfontosabb most a vásárlók toborzása, hiszen a tavaly májusi első rakétakilövés óta a pénzügyi alapok csökkenték, s a titokzatos hitelezők sem tartják állandóan nyitva a zsebüket. Afrikai politikusok rámutatnak: a nyugatnémet vállalkozás fő üzletfele a fajüldöző Dél-Afrika. A pretóriai rezsim ugyanis gyors ütemben fejleszti nukleáris kapacitását. s az OTRAG állítólag Dél-Afrikában is fenntart kísérleti telepeket. A stockholmi békekutatő intézet egy szakembere viszont arra mutat rá, Kayser vállalata Pekinggel szeretne üzletet kötni. Kína továbbra is gyors ütemben fegyverkezik- s vezetői szerint az ország egyik fő feladata az ütőképes katonai erő — azaz az atomfegyverek és rakéták — fejlesztése. M. G.