Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-12 / 61. szám

Függöny a lakásban Az egyszínű szőnyeg és az egyszínű bútorkárpitozás jói egészül ki a nagymintás füg­gönnyel, sőt, lehetővé teszí, hogy a függöny által egységessé kiképzett felületet sima falként használjuk, azaz háttal elé állítsunk ülőbútort. Van fényáteresztő és söté- dékunk vele. Például: északi veszünk. Piros-fehér kockás títőfüggöny. Ám e két tulaj- fekvésű szobába, ahová so- a függöny, piros-fehér pety- donság mellett rengeteg sze- ha rém süt be a nap, készít- repe lehet a függönynek a tessünk sárga függönyt. A helyiség hangulatának meg- jól megválasztott .szín belop- teremtésében. Harmonizál, ja Ide a napsugár hangulatát szebbé teszi a berendezést," Városi bérházak közé, ahol sőt — még a helyiség ará- csak a szembeniévé ablak je- nyait, hőmérsékletét is befő- lenti a „természetet”, a zöld, lyásolhatja. levélmintás függöny üdíti a A fényáteresztő függöny kedélyeket. Ha pedig túlságo- áttetsző anyagból készült, s san is sok napfény süt a szo- áttört, háló-, négyzet-, vagy bába, kék, sötétkék függöny- csipkemintás. Csak a helyi- nyel kirekeszthetjük. De ne- ség hangulatát befolyásolja, hogy meleg színeket, naran- fényviszonyait nem, mivel csőt, rózsaszínt, pirosat vá­tyes az asztalterítő, és piros- fehér csíkos a bútorhuzat. A száda — akár tiszta fe­hérben, akár fehér alapon valamilyen beszövéssel vásá­roljuk — csak akkor Illik a helyiségbe, ha valamilyen egyéb népies holmink is van: párna, faragott szék stb. Eb­ben az esetben nem kell az azonos színálláshoz ragasz­kodnunk. A függöny lehet fodros, rojtos, de legszebb a simán ugyanúgy engedi át a fényt, lasszunk, mert az a fényt, beszegett, ráncolva felakasz- mint az ablaküveg. Régi be- még melegebbnek tünteti, tott. Ez utóbbi illik legjobban rendezésű lakáshoz, stílbútor- Meleg színű függönyt te- mindenféle berendezéshez, de ez a legkönnyebben tisz­títható is. A térhatás is megváltoztat­ható e lakástextília segitsé­hoz használhatunk csipkefüg- gyünk idős, fázós családtag- könyt. akár régi kézimunkát, jaink szobájának ablakára: a akár gépi csipkét. A sötét szí- puderrózsaszín, a lazac, a na- nű bútorok és kárpitozás rancsos okker meleg hatású, igénylik ezt a könnyű, for- A hideg színek — zöld, kék géveL Kis helyiséget tágít a világos színű függöny. A sö­tét színű a zártság érzését kelti. Ha alacsony a lakás, a függőleges csikozású függöny magasítja; ha túl magas a helyiség — s az ablakkeret megengedi — ne fedje be a falat a függöny, hanem csak széles sávban fusson végig az ablakon, ablakokon. A függöny viszonylag ol­csó. Értékénél azonban sok­Torday Aliz Agyérműtét Ä moszkvai idegsebészeti intézetben F. Szerbinyenko, az orvostudományok doktora az agyér-operáció új módsze­rét dolgozta ki. Az új sebészi beavatkozás szükségtelenné teszi a koponya megnyitását. Eddig több mint 300 beteget operáltak meg eredményesen, az új módszerrel. ______ m ai játékot. A modem be- — alacsony, meleg szobában, rendezéshez azonban csínján nyaralóban igen kellemes bánjunk a mintázott függő- hangulatot kölcsönöznek. nyökkeL Csak akkor hasz- A nyomott, szövött függő- naljunk virágmintas vagy nyök mlntázata nem lehet bonyolultabb geometrikus független a szpba berendező- mintázatú csipke —- klöpli, sétől! Nagymintás, harsogó teritex — függönyt, ha motívummal ellátott darab egyébként nincs harsogó, kizárólag egyféle lehet a szo- nagymintás textil a szobá- bábán, ha nem akarjuk, hogy ban. Ellenkező esetben vá- állandó feszültség vegyen kö- lasszuk az apróbb vagy na- rül bennünket. A csíkos, a gyobb hálós, sima függönyt, kockás variálható. Szép, ha ltal nagyobb az esztétikai je­A függöny, mind a fényát- ugyanabban a színállásban lentősége, eresztő, mind a sötétítő, ad- többféle mintázatú textilt dig érjen ameddig az ablak ...................... f akerete. Ha el akarjuk tit- ...... ““““““ “ k ölni az ablak formáját vagy éppen kicsi a helyiség, az egész ablakos falat tetőtől talpig bevonhatjuk függöny­nyel. Szép, egységes felületet alkot a húzott függöny, fölé a karnis alá világítást sze­reltethetünk —y remek han- gulatfény — ez az úgyneve­zett függönyvilágítás, amely az egész függöny felső szélén végigfut. A sötétítőfüggöny készül­het kartonból, pamutból, szövött anyagból, de még bár­sonyból is. Szerepe, hogy a lakás esti kivilágítását, belső életét elzárja a külső tekin­tetek elől; ha a lakásnak ro­lója, redőnye, zsaluja vagy más sötétítő ablakszárnya van, természetesen nem szük­séges a sötétítőfüggöny. Ha­csak nincs valami egyéb szán­Előkészítés pályaválasztásra A munka átszövi egész éle- tosan hallottakat így lassan tünket Kihat családi körül- véleményt alkot a szülők üze- ményeinkre, társasági együttlé- mi, hivatali, illetve egyéb tünkre. Az otthonunkba, a munkahelyi tevékenységéről, baráti körbe legtöbbször a együttéléséről. Vonzódást, vagy munkahely hangulatával ér- ellenszenvet táplál a megis- kezünk. Örömmel töltenek el mert körlümények iránt A az elért eredmények, sikerek, véleménye, érzelmi viszonyu- — lehangolnak, elkedvetlení- lása alapján törekszik a mé- tenek a kudarcok. lyebb megismerésre, tapaszta­latszerzésre, vagy messziről el­végzett munkánk eredmé- kerüli a szülő munkahelyét, nyessége, sikere viszont nagy­A BEFOLYÁSOLÓ ERŐK mértékben függ a gondolko­dásunktól, képességünktől. ÄTÄ’Ä. äs « k.í",IHéí KTvS Xf ÜSS >“■“ * könyv,. tel.vlz»,. szükségtelennek tart, akarata k,ozvetl<Ln ko™yfezetf sok-s°k _x__ 1.x______________x eleme. Ezek hatasat viszont a s zülők erősíthetik, vagy gyen­gíthetik. Hisz a könyv kivá­lasztásában, a játékok vásár­__ lásában, a szórakozás irányí­A z említett körülmények a tásában; a baráti kör klala£(_ tásában, a szülők nagy be­folyásoló erővel bfrnak. Fel­merül az iskola, a nevelők, az ifjúsági szervezetek gyer­meki érdeklődést formáló te­vékenysége is. A gyermekek ellenére kényszerítették rá. NE A SZÜLŐ ALMAIT! felnövekvő egyének életében rendkívül jelentőssé teszik az életpálya, a hivatás megvá­lasztását Ha igazán akarunk gyer­mekeinknek — és mindenek­előtt nekik — segíteni, akkor között kialakuló szellem, 3 pályaválasztás előkészületeit szakkörök, a közös megmoz- már a korai gyermekkorban dulások, az elismert tanár meg kell kezdenünk. Ez alatt megnyilvánulásai erősen be- nem azt értem: a szülő hatá- folyásolhatják az érdeklődés rozza el, hogy hatéves kislá- alakulását. Nagyon fontos, nyából orvost, vagy mérnököt hogy a kialakult érdeklődés nevel. Inkább arra gondolok: kellő összhangot mutasson a a szülő és az iskola milyen gyermek hajlamaival, adottsá- sokoldalúan tárhatja fel a gaival. A gyermek néha éppen gyermekek előtt az egyes hi- olyan pálya iránt vonzódik, vatásokat, szakmákat, foglal- amelynek sikeres gyakorlására kozásokat, munkaköröket, és nem alkalmas, például gyenge az érdeklődésre, hajlamra látással gépkocsivezető kíván építve milyen lehetőséget biz- lenni. Az Időben felfedezett tosít az adottságok fejlesztő- alkalmatlanság a folyamatos sére. A gyermekkortól foly- előkészítésnél nem okozhat tatott pályaelőkészítés is le- gondot. Kellő tapintattal mes­het haszontalan, vagy káros, rázkódtatások nélkül más ha a szülő csupán a saját irányba terelhető a gvermeki álmait, elképzeléseit kíván- figyelem, esetenként kellő gva- }a a körülmények teljes fi- korlással az adottság is fej­gyeimen kívül hagyásával leszthető. gyermekére ráerőszakolni. A tapasztalatszerzés, az A pályaválasztásban Jelen- adottságok működtetése mind tős lehet az elhatározás indí- közelebb vezet a szakma, a tékáit adó gyermeki érdeklő- hivatás mélyebb megismerésé- dés, melynek kialakulásában hez. így az elképzelések és a lényeges a szülők szerepe, valóság összevetése megment- Gondoljunk csak az esti be- heti a fiatalt a csalódástól is. szélgetésekre, amikor a csa- Kellő ösztönzésre a gyerekek Iádban előkerülnek a munka- szívesen hasonlítgatják össze helyen szerzett benyomások, az egyés életpályák előnyeit, események. A gyermek ilyen- hátrányait. Az ilyen mérlege­kor figyel — ha közvetlenebb léseket követő elhatározások a viszony —, kérdez és rak- már alaposabbak lesznek, nem tározza a munkával kapcsola- hordják magukon az egyolda­lú választás — később nega­tívan érvényesülő — jegyeit A mélyebb megismerésen, ta­pasztalatszerzésen, tájéko­zottságon nyugvó döntés elke­rülhetővé teszi az esetleges későbbi vívódásokat is. A pályák előnyeinek, hátrányai­nak felsorakoztatásával a gyermek nem maradhat egye­dül. A 14—17 éves fiatal alig­ha képes önmaga eligazodni — a bonyolult, nem ritkán ellen­tétes körülmények között. íté­letei gyakran felületesek, egy- szempontúak. A pálya társa­dalmi hasznossága, elismertsé­ge, távlata, anyagi vonatko­zása, követelménye és az ezek­kel összevetett egyéni képes­ségek, vágyak, törekvések, a családi körülmények — mind­mind olyan tényezők, ame­lyek felszínes megítélése, vagy figyelmen kívül hagyása ké­sőbb zavart okozhat, felborít­hatja az egyén életét, kihat­hat a közösségre. KÖZÖSSÉGI ÖSSZEFOGÁSSAL A pályaválasztás közelítésa előtérbe hozza a pályaalkal­masság kialakítását. A gyer­meknek, amíg alkalmassá vá­lik egy szakma, hivatás elsa­játítására, rendszerint sok követelménynek kell eleget tennie. Nagyon sok segítséget, gondoskodást, ösztönzést igé­nyel a továbbtanuláshoz nél­külözhetetlen ismeretek elsajá­tításában. A munka szüksé­gességének, társadalmi szere­pének megértése, az együttélés legalapvetőbb normáinak meg­ismerése, gyakorlása, a külön­böző emberi viszonylatok kö­zötti eligazodás sok türelmes szót, okos érvelést kíván. A hivatástudat kialakítása, az élet nehézségeinek leküzdése megköveteli a jellem szüntelen szilárdítását. Az értelem csi­szolása, az erkölcsi meggyőző-' dés kialakítása, a jellemszi­lárdítás nem oldható meg könyvekből, ismertetésekből.' Ezt a nagy, emberformáló te­vékenységet nem végezheti el önmagában a szülői ház, az iskola, az Ifjúsági szervezet, a környezet. Nagy közösségi ösz- szefogásra, a hatások széles körének érvényesítésére van szükség. Nádházi Lajos Ha megjelennek a ráncok Valljuk be: sokszor csak ak­kor döbbenünk rá, milyen fon­tos a rendszeres arcápolás, ami­kor a tükörben meglátjuk az érek múlását jelentő első ránco­kat. Vannak azonban olyan esetek is, amikor nem lehet a korral rontják a fiatal arc kellemes har­móniáját és öregítenek. Ilyen a gyakran összevont szemöldök következményeként kialakult szemöldök közötti függőleges ránc, amely szigorú kifejezést kölcsönöz az arcnak. A fiatalabb nőknél Idő előtti társítani a ráncok kialakulását, szemkörnyéki ráncosodást okoz­mert már fiatal korban jelent­keznek. Ennek oka nagyon kü­lönböző lehet. Leggyakrabban az úgynevezett mimikái ráncok vé­sődnek az are bőrébe, amelyek hat: ha túlzott mennyiségű szem­héjfestéket használnak; ha a szemhéjfestéket este nem távolít- ják el maradéktalanul a bőrről; ha romlik a látásuk, ezért Írásnál, ujuattuniiiittnHmtiiiiiittNiMifiimtiimiimtiiiiiit' fizura it a 2 hif csavaró 5 v a I Hosszú hajú fiatal olvasók- kifésüléskor szétszedjük és 3. A hosszú hajtömeget A. A fufrut és a fül inéi­nak ajánlunk néhány egy- sok kis libegő fürtöt alaki- megtupirozva felkeféljük há- Ietti rövid szálakat 1—1 gu­szerű, változatos frizurát. tunk belőle. tll] „tt mcekötiük rigara’ a hosszd hajat 4—5 1. A hajat simán hátrafé- 2. A hajat hátul a fejtetőn tul a * ^ „ . tt gk 3 . ’ nagy csavaróra tekerjük fel. süljük, és összefogva egy to- kicsit feltupírozzuk, majd ke- 8 a végeit 3 4 nagy csiga- Amikor kifésüljük, a hosszú natot készítünk, amiből a tar- fével lazán lesímitjuk. Ismét ba fésüljük. Kétoldalt a fül hajfürtöket, összefogjuk csat­kó fölött kis kontyot forrná- csak az arcba hajló rövi- mellett és hátul a nyakban tal va@y szalaggal a tarkón, a lünk. Elöl a homlok fölött és debb haj kerül csavaróra, , , a rfl. végeit pedig sok-sok csigába, kétoldalt, összesen három amit kifésülés során csigába, ... , lokniba szedjük. A rövid ha­gurigára felcsavarjuk a rö- a fül mellett lazán csüngő vid hajat, majd a fentiek sze- jat a 2. sz. rajz szerint fésüi­videbbre vágott hajat, majd loknikba formálunk. rint járjunk eL jük. olvasásnál összehúzzák a szemü­ket; ha. tartósan erős fényhatás­nak van kitéve a szemük; ha szükség esetén nem viselnek szemüveget; ha érzékeny a sze­mük és gyakran jelentkezik szemgyulladásos vagy egyéb szem- bántalom; ha túlzottan száraz a bőrük és nem kezelik rendsze­resen a szemkörnyék bőrét. A szemkörnyéki szarkalábak kialakulása ellen és a meglevő apró ráncok elsimítására többféle módszert alkalmazhatunk. Ezek közül leghatásosabbak a kozmeti­kai készítmények, ilyen például a MICHEL szemráncolaj. Leg­újabb kozmetikai termék erre a célra a FABULON SZEMRÁNC­KRÉM. amelynek kedvező hatá­sa már egy-két heti rendszeres használat után Jelentkezik. Ne feledkezzünk el a gyógy­növények kedvező hatásáról sem. Készítsünk főzetet 1—1 adag zsá­lyalevél. mályvalevél, borsmenta és kamilla keverékéből, de .16 erre a célra orosz tea is. A lan­gyos főzetbe mártsunk vattala- pokat. kissé nyomkodjuk és he­lyezzük a szemekre. Ha a boro­gatás kihűlt, az eljárást ismétel­jük meg. Utána kenjük be a szem környékét szemránckrém­mel vagy szemráncola.i.tal, majd apró ütögető mozdulatokkal masz- szírozzuk meg a kezelt részt. A száraz bőr hamarabb rán­cosodik. ezért fokozott gonddal kell ápolnunk, hogy megelőzzük a korai ráncosodást, vagy a már kialakult apróbb ráncok elsimul­janak. A szannanos mosadokás helyett használunk Iemosótejet (FABULON ARCLEMOSÓ. UBOR­KA LEMOSÓTEJ, NARANCS­VIRÁG LEMOSOTEJ stb.). Nap­palra használjunk hidratáló kré­met, éjszakára bőrtápláló krémet dolgozzunk a bőrbe. Nagy válasz­ték áll rendelkezésűnkre bel- és külföldi készítményekből néldául OPERA LUXUS UBORKAKRÉM nappali. OPERA LUXUS UBOR­KAKRÉM ZSÍROS, OFROVTTAL •hidratáló nappali, GEROVITAL bőrtápláló éjszakai krémek stb. A nappali és éjszakai krémekkel természetesen a nyak finom bő­rét is kenjük be, mert a nyak ráncai árulkodnak a nők korá­ról. A nyak ráncai leginkább al­vás közbén keletkeznek, a ma­gas fejpárna következméj^e, te­hát minél alacsonyabb párnán aludjunk. Fási Katalin \

Next

/
Oldalképek
Tartalom