Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
Népművészeti kiállítást nyitottak meg a napokban a szécsényi n. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban. A három amatőr két járást képvisel: Fodor Istvánné szécsényi OTP- ügyintéző festett tányérokat, köcsögöket, Kelemen Ferenc hollókői fafaragó faliképeket, kanalasokat, tálasokat, tükrösöket, fogasokat és Krekács István palotási termelőszövetkezeti tag népi hangszereket mutat be. A Népművelési Intézet által zsűrizett művek március 25-ig tekinthetők meg. (kép: — bábéi —) Köztünk lehetnének b baleset' kisebb- dolgozó közül kettőt súlyosan -I. ha az ÉSZAKKÖ PestMinden nagyobb lelki megrázkódta- megégetett. Közülük az vidéki Kőbánya Vállalat nóg- tással jár. Különösen így egyik ma is köztünk lehetne, rádkövesdi üzem berceli bá- van akkor, ha emberi életet ha a súlyos mulasztást el- nyájában a is követel a mulasztás. követő dolgozó betartja a vezetőfülke rögzítését ellenőrzik. ÁBtor nem Az alábbi történeteket, pil- biztonságtechnikai fegyelemre billen előre a vezetőfülke és a lanatképeket azért adjuk vonatkozó előírásokat- közre, hogy élő tilalomfaként * álljanak mindazok előtt, akik •.! ha az út- és látási nem veszik elég komolyan viszonyoknak mozgásban levő teherkocsiból nem esik a kerekek' alá a benne ülő dolgozó. Ö is közmegfelelően tünk lehetne.. • <*■ "SÄ *Sí L ve£S LTsSlyosan közlekedik, aikkor és Salgótarján között az egyik enyhe kanyarban nem tér át a menetirány szerinti bal oldalra, nem ütközik össze a vele szemben szabályosan közle- n_„H kedő Lada személygépkocsi- val. Akkor nem esik ki a kocsit ne..» életüket, nem vigyáznak rá. vezeti gépkocsiját a Salgó- Azokról lesz szó. akik ma is tarjáni Ruhagyár balassa- köztünk lehetnének, ha.. aki három társával együtt a ha a szurdokpüspöki salgótarjáni központba igye- Kishartyán Béke Termelőszövetkezetben a kezett műszaki tanácskozásra. „ lovasfogattal facsemetét szállító dolgozó betartja a szak- N, ha a Nógrádi Szénbá- szervezeti munkavédelmi nyák kányási aknaüzemében szabályzat előírását, akkor az indító és a munkát végző az általa vezetett lovak nem dolgozó között megvan a vadulnak meg az erdei úton kapcsolat, akkor a felcsapódó ágaktól, non for- Il-es sikló 2-« osztályc*6já- ££^£“0 iTközttok 'lehet" dúlnak vissza, nem ütköznek nál az állványra tett csillének! az út melletti tőkének, szekrény nem nyomja a zárónem borul fel a kocsi- akkor sorompó támlájához a dolga- hajtója még ma is köztünk zót, aki súlyos fejsérülést lehetne. • ér ha a Ceredvölgye Termelőszövetkezetben az E 301/1 típusú rendrearató-ka- száló géppel dolgozó szövetkezeti tag megfelelően vá- dolgozó- ha lasztotta volna ki a hegyes társát- hogy PillanatSoépeinkfcel szenvedett, és a kórházba akartuk a már részben nem behegedt sebeket felszaggarfcni. De a halálos balesetek után apa nélkül maradt kilenc szállítás után meghalt ★ II» ha a bribesi aknaüzemnél nem a gép mozgása kiskorú gyermek nyomatéko- közben végzi a javítást a nem kéri arra indítsa be a san figyelmeztet: kiáltsunk álljt a fenegyerekeskedésnek, a felelőtlenkedésnek, a mapart dűlőjében a megfordulá- marőtárcsát, mivel nem fér gukról megfeledkezöknek- a si helyet, akkor ma is tünk lehetne. •. I ha az ecsegi tsz majorjában a vasvázas szín alatt egy erőgéphez csatolt pótkocsival történő tolatásnál az erőgép vezetője meggyőződik a tolatás veszélytelenségéről- Akkor köztünk lehetne az a dolgozó, akit az erőgép azott álló pótkocsihoz szorított, majd a kórházba szállítás után meghalt. ♦ IN ha a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a központi targoncajavító műhelyben társadalmi munkát végző dolgozó nem arról a műszaki hibás targoncáról tisztítja az ablakot, amelynek hiányzott a kibillenést gátló szerkezete. Akkor nem esett volna le 3 méter magasból, és... V ha á Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál biztosítják a tárgyi és személyi feltételeket- akkor az a két dolgozó még ma is élne, akik a balassagyarmati szennyvíztisztító telepen iszapolást végeztek. E munka közben a csapolóaknába mentek, hogy a tolózárat ellenőrizzék. Ekkor estek az aknába, ahol a felgyülemlett gázoktól mérgezést szenvedtek. Mindketten a helyszínen meghaltak. '★ ' NI ha a NagybátonyiKözséggazdálkodási Vállalatnál, a lakóépületek felújításakor az egyik lakásban parkettázó dolgozó az égő gyufát nem dobja a Pálmafix 501 típusú ragasztó felé- amelynek illanó gőze belobbant és a helyiségben tartózkodó négy köz- hozzá ahhoz a csavarhoz, saját és mások életével ját— am.it meg kellett volna húz- szadozóknak! Ha szükséges, nia. Mivel kérését teljesítet- akkor a jelenleginél szigorúb- ték, ez lett a veszte. A tár- ban lépjünk fel a mulasztókcsa elkapta és a helyszínen- 0 is köztünk lehetne, ha. N kai szemben! V. K. Forradalmi ifjúsági napok A TAVASZ a nagy törté- kánk fontos eleme. Iíoz- arról, hogy a sikerrel zárult, nelmi eseményekre való em- zájárul ahhoz, hogy a jó rendezvények, fiatalos, öt- lékezés ideje. Bármennyire fiatalok kötődjenek szívükkel letes, érzelmi hatást erősítő véletlen, mégis jelképes erejű, és eszükkel a múlt harcaihoz, elemeit megtartva keressük az hogy népi-nemzeti megújuló- tanulják meg összekapcsolnia új formákat. Ez azt is jelenti, sunk mindig tavaszra esett. történelmi múltat a mai fel- hogy a mozgalmi évet záró Az idén tizenharmadik ál- adatokkal és a jövőre való események, a szervezeti éle- kalommal került sor a fórra- felkészüléssel. E munka során tünkkel kapcsolatos tenniva- dalmi ifjúsági napok megren- nem csak a történeteket kell lók, és a társadalmi, gazdasá- dezésére Társadalmi, politikai felidéznünk, hanem összegez- -gi feladatok, valamint a for- rendezvények, kulturális és zük a tanulságokat, vessük radalmi ifjúsági napok tartal- sparteseményék sokaságával össze a mái problémákkal, ma és feladatai összhangban tiszteleg az ifjú generáció né- tennivalókkal. legyenek. pünk nagy történelmi sorsfor- KERESSÜK, kutassuk » ka- ^ s°Kféte sokszínű feldúlójának emléke - az 1848- eS a ^o- aa“ csa* ^ as polgári forradalom és nem- mányok adta céljaink e’«srését zeti szabadságharc, a. Tanács- segítő tapasztalatokat, vala- a ^ÍSZ+bag3aiT- klvul, az köztársaság kikiáltása és ha- mint i»7. ^asvsirHrSi íjánióiSrri'rÁ iVí ifjusóig széles tönie^-eire is ha minti az ezekből táplálkozó új. zánk felszabadulása előtt. előremutató feladatainkat. A A tavaszi nemzeti ünnepek kérdések megválaszolásához alkalmából válaszol ifjúsá- az MSZMP XI. és a KISZ IX & tettekkel' való ünneplés? gunk arra a érdesre, h<*y mutat mann Jól Hogyan gazdagodik a mindentóan megoldani. Mit jelent a fiatalok és a társadalom számára a színvonalas munkával miként lehet méltó folytatója szolgálják ezt az iáén a szioct, «0* . T«nto- «- SSÄiTffJS'JSSiV rsssi/ssssa, i A. szocialista társadalmat meg- legizgalmasabb, a valóban alapozó elődök törekvései- mindenkit közvetlenül érintő MINDENEKELŐTT az nek. Több ez mint emlékezés, kérdéseknek. szükséges, hogy a fiatalok lástöbb az események felidézésé- Azt mondtuk, hogy a for- sák a három nagy történelmi nél, a hősök példájának emle- radalmi hagyományok mégis- évforduló jelentőségét és kap- getésénél. mertetése és ápolása nevelő csolatát, valamint tudják öszA koszorú, a szavalat, a tisz- munkánk fontos eleme. Te- szekapcsolni a történelmi múl- telgés is benne foglaltaitok gyük hozzá, folyamatos mun- tat a mai feladatokkal és a jö- ugyan tavaszi programunkban, káról van szó. A hagyományok vőre való felkészüléssel. Az de legalább ennyire fontos, ápolása azt is jelenti, hogy ás- ünnep, az emlékezés, a forra- hogy hitet tegyünk szocialista merkedjünk meg eszménye- óalmi ifjúsági napok rendez- társaá'almunk építésének ügye inkkel, példaképeinkkel kő- vénysorozatának szervezése mellett, hogy meghatározzuk zöttük a kommunista ifjúsági előtt is programot adott a fi- népünk, nemzetünk sorsát job- mozgaliom alapítóival, harco- atalok ezreinek, programot az bitó, hazánkat erősítő tenni- saával, a felszabadulás utáni ifjúsági szövetségnek. A ren- valónkat.- A cselekvés az iga- évek ifjú országépítőivel. dezvénysorozattal — immár zán méltó tisztelgés múltunk A 1 Hagyományos rendez- hagyományosan — ennél többhaladó kiválóságai, nemzeti vényscirozat keretet ad a tör- re akarunk vállalkozni. A hőseink emléke előtt. A cse- ténelmi emléknapoknak az forradalmi ifjúsági napok cél- lekvés bizonyítja igazán, hogy érteleimre és érzelemre ható, ja. s helye mozgalmi életünk- ifjúságunk felelősséget érez az ifjúságot jobban mozigióst- ben világos. Sikere az idén is jelenünk és jövőnk alakításá- tó m agünneplésére. A keretet attól függ, hogy mit tesz érért. bővíteni, gazdagítani lehet és te a KISZ-tagság, az ifjúság. A haladó forradalmi hagyó- kell. Nem arról van szó hogy Márton József, mányok megismertetése és mindjén évben újabb és újabb a KISZ Salgótarján városi ápolása nevelő mun- ötlet-akkel álljunk elő, hanem Bizottság titkára Tavaszi tisztasági akció Környezetünkért, egészségünkért Idén — a tisztasági moz- rendezése. A felsorolt teendők galom huszonöt éves jubileu- elvégzése érdekében a megye ma érvében — a hagyományok- valamennyi városában és közhoz híven újra megrendezésre kerül a tavaszi tisztasági akció. Ennek a március 10. és április 15. között lebonyolításra kerülő mozgalomnak a szervezésében, lebonyolításában és értékelésében a Hazaségében egyidőben — március 25-én, vagy április 1-én, — nagyszabású társadalmi munkanap megszervezésére kerül sor. A jelenleg több mint kétszázötven tagú kömyezetvéGas Népfront Nógrád megyei delmi társadalmi őrség első- Bizottsága és a Magyar Vö- sorban figyelő- és jelzőszolgá- rösbereszt Nógrád megyei ve- latot lát el, ők nem vesznek zetősége közösen vesz részt. részt különakciókban. A környezetvédelmi rendez- A környezet- és természet- vénysorozat legfontosabb fel- védelmi, tisztasági mozgalom adatai közé tartozik —, hogy elsődleges célja, olyan széles csak néhányat említsünk — körű társadalmi mozgalom ki- a fák, virágok ültetése, a par- bontakoztatása, amely az om- kosítás, a háztartási hulladék berek szemléletét oly módon helyes tárolása, megsemmisí- alakítja, hogy jogos igényükké tése, a vízszennyezés és a zaj válik környezetük óvása, tisz- csökkentése, az erdők, ma- tává, egészségesebbé, szebbé darak és fák napjának meg- tétele. Hétfőn kezdődik Engedményes tnzelövásárlési akció Hétfőtől — március 13-tól Nógrád megye valamennyi állami és ÁFÉSZ TUZEP-telepén megkezdődik a lakossági engedményes tüzelővásárlási akció« Amíg a készletek tartanak, mázsánként 11 forinttal olcsóbban adják a szenet, 10 forinttal a brikettet. Nem vonják be az akcióba a komlói és a pécsi mosott szenet, a berentei, a lyukó- bányai, valamint az edelényi kocka- és darabosszenet, s nem terjed ki a kedvezmény a lengyel importból származó HAL- DEX-szénre sem. Hétfőtől ugyancsak megkezdik a dolgozók és a nyugdíjasok kedvezményes akcióját, s az engedmény kiterjed a hitelakciós utalvánnyal rendelkezőkre is. Az utalványokat egyébként ezen idő alatt be kell váltani, de kedvezményes kiszolgálásban részesítik az illetményszén-utalvánnyal rendelkezőket is. Érthető érzékenységgel és nem kis határozottsággal reagált a Balassagyarmati városi Tanács azokra az észrevételekre, amelyek nyomán az utóbbi időben láb- rakapott egy vélekedés: aváJEGYZETLAP Üres lakások Balassagyarmaton? üres, lezárt lakást Hogy zéken már szerepel, s amely ingatlankezelők éves felújítáhagyott névjegyzék áll rendelkezésre. „Jó lenne, ha legalább egy-két lakás valóban üresen állna. A nemvárt esetekre számítva.” Így vélekednek a tanácsiak, akik bizony nem rendelkeznek az ideális egy-ket rosban sok lakás áll üresen, mennyire üresek ezek, a fel- jegyzék jóváhagyását a társa- si tervéről, amely Balassagyar- üres lakással sem. kihasználatlanul, esetleg ki- mérés sem tudhatja megáll«- dalmi bizottság és a végre- maton az idén nyolc tanácsi Talán nem haszontalan néutalatlanuL Az erről szóló ész- pítani, hiszen azokat felnyit- hajtó bizottság intézi. Ismere- rendelkezésű lakásra terjed ki. hány mondatban emlékezhetni revételek különböző fórumo- ni csak különleges rendszabá- tes, hogy a vállalatok népgaz- Ugyanakkor hét tanácsi lakás ................ k on, lakossági bejelentés for- lyok megtartása mellett, s dasági érdek alapján abban az áll készen arra, hogy a felújímájában hangzottak el. Innen rendkívüli alkalmakkor lehet esetben rendelkeznek lakások- tások idejére otthont nyújtson az érthető érzékenység és a Pontosan egy OTP- és két ta- kai, ha a létesítési költség tel- a lakóknak. Ezek valóban ürehatározottság is, amely arra nácsi rendelkezésű lakásról jes összegének húsz százaié- sen állnak. De egy még így irányul, hogy a legszélesebb van szó, ezeknek azonban bér- kát kifizették a tanácsnak. Ez is hiányzik. A teljes képhez körű nyilvánosság előtt tér- lője vagy tulajdonosa van,jo- azonban mindössze egyszeri tartozik, hogy a városban jejünk vissza a kérdésre. Alá- gilag tehát rendezett ügyek- bérlőkiválasztási jogot jelent lenleg harminc kisajátítási kásügyek amúgy is a legtelje- kel állunk szemben. Más kér- a vállalatnak, amely így oldja ügyet kezelnek. A kisajátított kez^rirkás^VgényiőjéreugVansebb társadalmi ellenőrzés alá dés, hogy a lakások tulajdo- meg szakembergondját Ötször területekre 168 lakást építenek ez vonatkozik, csupán az ‘öszesnek — elég csak a kiutalá- * - í"”'1 T1 * ~~ ~ sok menetére gondolni —, a lakossági bejelentések meg a kiemelten kezelt ügyek soroltak, jó régen. arra, hogy tanácsi lakást az kaphat, aki helyben lakik, vagy dolgozik, a család jövedelme, egy személyre számítva nem haladja meg az 1500 forintot, nincs ingatlan, vagy gépkocsi a tulajdonában. A tanácsi értékesítésű szövetkezeti lakás igénylőjére ugyannosai, illetve bérlői esetenként jelölhet dolgozol közül bérlőt fel a jovoben. Ilyenformán a szeg nagyobb ötszáz forinttal.’ Az idén egyébként 38 ilyen lakást adnak át a városban. A leggyorsabban realizálható az OTP-lakás, amelyből a kívül az idén 84 korszerű, központi fűtésű otthont létesítenek és adnak az új tulajdonosoknak. Ezek más városban vállaltak mun- a vállalat, ha a létesítés telkét, ahol esetleg családostól jes összegét kifizeti. Eseten- közé rokonoknál, albérletben lak- ként előfordul, hogy átmeneti- ra várók érdekét is képviseli, nak. Ügyük tehát folyamaiban leg üresen áll egy-egy ilyen A kisajátított lakások lakói, a kisajátítás a legteljesebb értékű városi érdek, s a lakás„ , van, s mivel két lakással sen- rendelkezésű lakás, mert még kiválasztás után, más lakásba . Ki sem rendelkezhet, rövidé- nem foglalta el a dolgozó. Ez költöznek, illetve ha anyagi sen a megoldásnak Is meg sem tekinthető azonban „üres- lehetőségük megengedi, más kell születni. Érdeke ez a vá- nek.” Egy dinamikusan fej- lakást vesznek. Ide is kellenek Balassagyarmaton üres lakások, kihasználatlan, kiutalatlan otthonok, történt-e valami- rosnak> és az ország mág tá_ 16dő várrosban> ^ Uyen jelle- hát, úgynevezett üres lakások. a?, u: ™la>?°"'?OKnaK- ff* ián rendezetlen, átmeneti kö- gű lakások száma amúgy is A harminc kisajátítás alatt le- rülmények között élő tulajdo- szinte hónapról hónapra változik, növekszik, csökken a a választ a legilletékesebbek- riselő'néf^ tanáCS tÍSZtSéS' vő közül huszonkettő kerül az Idén átadásra tervezett 28 ta- rendelkezésű lakásba, lakás-építés keretében kerül értékesítésre, kiutalásra. A vállalatoknak március huszadikúŰgynevezett „üres lakás” le- felsorolhatatlanul változatos nácsi . , .. . , . , Kétségtelen, a városban van- hét még néhány olyan bérlc- egyéb életkörülmények, mun- nyolcán vásárlással oldják meg lg,KeI eaamuK a tanacs szónak üres lakások, ugyanakkor mény is, amelyet a városi ta- kavállalás, költözés hatására, a változtatást. mara a javaso t névsort. Az mégsincsenek. séges ez? Hogyan lehetOTP-lakások 90 százalékára Jelöl, a javaslatok nyomán, tanácsnak, közhasználatú kifeje- Vállalati bérlőkijelölésre egyébBalassagyarmaton zéssel — leadott a bérlő, s ként az éves lakáskeretnek a 28 tanácsi rendelkezésű la- ... . . jelenleg folyik egy egészség- most a szükséges felújítás, mindössze öt százalékát hasz- kás kiutalására érvényes, több- onos a anacs. ügyi felmérés, ami elsősorban tisztasági festés előtt áll. Ezt nálhatják fel. Mindezt szigorú szőrösen ellenőrzött és jóváa lakás- és életkörülményeket követően kiutalható. De esu- jogszabályok és sokszorosan el- ___________. ___________________________• / v izsgálja. E felmérés során ta- pán igényjogosultnak. Olyan- lenőrzött cselekvések övezik. Iáitok két-három, úgynevezett nak, aki a lakáskiutalási jegy- Szükséges még szót ejteni az T. P. NÓGRÁD — 1978. március 12., vasárnap i