Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-03 / 53. szám
Sorokban Vincze István, dr. Korch- máros Tamás. Mecser Lajos és Juhász Attila sikeresen befejezte a sísegédedzői tanfolyamot. Versenybírói vizsgát is tettek. X A hagyományoknak megfelelően a Magyar Űttörők Szövetsége, a Pajtás szerkesztősége és a Magyar Televízió gyermekosztálya ebben az évben is kiadta az Év úttörősportolói és -csapatai címet. A lányok mezőnyében Kékesi Erzsébet, az STC sífutója is kupát nyert öt lány- és hat fiútársával együtt. Ugyanebben az értékelésben különdí- jat kapott Galbács Judit atléta (STC), aki egyéni háromtusában megnyerte az úttörőolimpiát, és az aranyérmes csapat tagja volt háromtusában és sífutásban. A balassagyarmati városi Tanács Kórház-Rendelő Intézet azonnali felvételre keres általános segédmunkásokat, teherforgalmi portást, éjjeliőrt. Bérezés az érvényben levő rendelet alapján. Felvételre jelentkezés az intézet személyzeti, vagy munkaügyi osztályán. TÖBB KONZERV — TÖBB SZABAD IDŐ! Március 1-töl árengedményes konzervvásár, amíg a készlet tart. Régi ár: Üj ár: Zöldborsó zsenge 5/4 13,50 10,— Bolgár csemegeuborka 1/1 14,— ÖrNatúrlecsó 5/4 15.50 üZöldbab 1/1 12,50 lő,— Székelygulyás vegyespörkölt 1/2 16,— 10,Salgótarjánban: Nagybátonyban: 151. sz. kemerovo-telepi ABC 2. sz., 33. sz., 100. sz. bőitől 155. sz. Kohász ABC, 165. sz. Napsugár-telep, Kisterenyén: 170. sz. Lenin tér, 5. sz. bolt 188. sz. KlSZ-lakótelep, 201. sz. ÉVI ABC, Zagyvapálf alván: 221. sz. Pécskó utca. i8. sz. Abc. Balassagyarmaton: Karancslapu jtőn: 127. á., 140. á., 141 sz. ABC. 80. sz. Abc. Nógrád megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat Pest—Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagyker. Vállalat. r\ imm nprohirdelesek ELŐNEVELT fehér csirke kapható. Bo- csó, Ságújfalu, Kossuth út 12. RIGA motorkerékpár, jó állapotban eladó. Kisterenye, Zrínyi út 103. RENAULT 10-es szgk. '80-íg vizsgázott eladó. Érdeklődni 11 órától Salgótarján, Pécskó út 2. VH. em. 2. MAGYAR Autóklub baLassa/gyanmia'ti szervezete felvételt hirdet irodai ügyintézői munkakör betöltéséMAR most rendelje meg lakása festését, mázolását, tapétázásét, parkettacsiszolását, -lakkozását, lakása takarítását. Bútormozgatással vállalja a gyorsjavító szolgálat határidőire. Tele- fomszám munkanapokon 21-3*5. Elkészült a | csoportbeoszt ás A Nemzetközi Kupa Bizottság — a tornán Belgium kivételével azoknak az országoknak az együttesei vesznek részt, amelyek válogatottjai a VB 16-os döntőjében szerepelnek — szerdán Zürichben elkészítette a csoportbeosztást. A magyar együttesek közül az Ü. Dózsát, az MTK- VM-et, a Videotont, a Bp. Honvédet és a Ferencvárost „sorsolták”. A magyar csapatok csoportjai: 1. Nice (francia), Genova (olasz), Ű. Dózsa, Vienna (osztrák), 2. St. Etienne (francia), AS. Róma (olasz), MTK-VM, 3. Laval (francia), Videoton, Lokaren (belga), Utrecht (holland), 9. O. Marseille (francia), Bp. Honvéd, FC Den Haag (holland), Eintracht Braunschweig (NSZK). 10. Lyon (francia), Foggia (olasz), AZ 67 Alkmaar (holland), Ferencváros. A játéknapok: május 9.. 13., 17.. 20., 24., és 25. STC-sikerek a fedettpályás atlétikai versenyeken Az országos ifjúsági fedettpályás bajnokságon kiválóan szerepelt Novák Gyula, az STC ifjúsági hármasugrója. Lukács Imre tanítványa az aranyjelvényes szintet túlteljesítve, az eddig legjobb megyei ifjúsági eredménnyel az előkelő negyedik helyet szerezte meg, 14.09 métert ugrott. Balassagyarmaton rendezték meg a serdülő „A” és az ifjúsági fedettpályás megyei bajnokságot. A több jó STC eredmény közül a kiemelkedők: Fiúk. 30 m. Ifjúsági: Mo lek Tibor 4,4 mp, Barta Emil 4.5, Soós Tibor 4,5, Serdülő Varga Tamás 4,4, Kollár Róbert 4,4. Magasugrás, ifjúsági: Barta Emil 176 cm, Szabó Gyula 176 cm. Serdülő: Pál- falvai Zoltán 179 cm. Medicinlabda-dobás: Kotroczó József 10,60, Németh Szilárd 10,52, Farkas Péter 10,50. Lányok, 30 m. Serdülő: Kiss Aranka 4,8. Magasugrás, ifi: Szabó Katalin 146 cm. Serdülők: Oláh Andrea 149 cm, Szlivka Zsuzsa 146 cm. Medicinlabda-dobás: Kalmár Ibolya 9,12, Ispán Erzsébet 9,12, Szlivka Zsuzsa 9,32. A salgótarjáni sportcsarnokban a serdülő „B” korcsoport versenyzői találkoztak. Jobb eredmények. Fiúk. Magasugrás: Telek Gyula 165 cm, Miklós Szilárd 140 cm. Tízesugrás: Telek Gyula 25,50 m, Vass József 23,30 m Medicinlabda-dobás: Telek Gyula 10,56 m, Miklós Szilárd 9,54 m. Leányok. Magasugrás : Harcsa Erzsébet 135 cm. Ötösugrás: Blaskó Erszébet 10,80. Medicinlabdadobás: Szekér Enikő 9,17. i Járom csoportban abdarúgók felmérő futóversenye A Somoskőújfalui országút 64. kilométerköve vasárnap délelőtt újból „hadszíntérré” vált. A megye egyetlen „száraz” futópályáján a Nógrád megyei Lagdarúgó Szövetség edzőbizottsága innen indította az egyik csoport Salgótarján környéki I. osztályú labdarúgócsapatok rajthoz álló versenyzőit. A felmérő futóverseny célja Salgótarján határában a 60-as kilométert jelző tábla volt. Az atlétikai szövetség rutinos versenybí- rógárdájánák nem jelentett nehéz feladatot a lebonyolítás. A rajtnál megindított stopperórák a labdarúgóknál jóval gyorsabban — autón — érkeztek a célhoz. A futóverseny időeredményei hŰ€*n jellemezték a csapatok felkészültségét és edzettségi fokát, összesen 15 egyesület 170 felnőtt és 165 ifjúsági labdarúgót állított rajthoz. A csapatversenyt Salgótarjánban az STC, Pásztón Nagybátonyi Bányász, Balassagyarmaton pedig a Bgy. Volán nyerte. A versenyek során kiemelkedő teljesítményt ért el Vágó Attila, az STC sportolója.. 3000 méteres ideje 8.42 perc volt. Az ifjúságiaknál a salgótarjáni I. csoportban az első 15 helyet az STC versenyzői nyerték. Állami vállalatoktól és magánosoktól elfogadunk: megrendeléseket re. Jelentkezni írásban, vagy személyesen a klub irodájában. Balassagyarmat, Beloiannisz út naponta 16— 17-ig. BALASSAGYARMATON háromszobás komfortos családi ház garázzsal, mellékhelyiségekkel, 360 négyszögöles kerttel, beköltözhetően eladó. kazánok Tipizálás miatt felajánljuk Érdeklődni: balassagyarmati hirdetőben, Luther utca 8. Telefon 510. vegyszeres tisztítására. vízkő, és egyéb lerakódások elfcávomegvételre üzemképes ADK 6,3 WARTBURG Lim. 1 éves 10 ezer km-rel eladó. Érdeklődni: Pásztó, könyvesbolt. Telefon: 97. típusú AGYTOLLAT veszek. Berki Jánosné, Salgótarján, Úttörők útja 13. lítására, valamint kazánblztosi revízióra való felkészítésre Állami Energetikai és Energiabiztonság, technikai Felügyelet engedélyével. Nógrád megyei Ké(Panther) 100 ezer Ft-ig OTP-, vagy magánlakást vennék. „Sürgős” jeligére a kiadóba. autódarunkat. ELCSERÉLNÉM kétszoba, konyhás családi házamat tanácsi bérlakásra, vagy öröklakásra, megegyezés szerint. Zagyvapálfal- va. Csokonai út 144. ményseprő és Kályhaépítő Vállalat, 2660 Balassagyarmat, Petőfi út 13. Cím; AGROFILL Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat Salgótarján, Fülemüle út 9. sz. NAGYBATONYI postahivatal azonnali belépéssel hírlapkézbesítőket felvesz. Jelentkezni lehet a hivatal vezető Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy vállalatunk 1978. február 27-től március 18-ig az alábbi tüzeléstechnikai cikkeket árengedménnyel értékesíti: Luna—Lux. zom. tűzhely (belföldi) 2570,— Ft helyett 1970,— Ft. 512. tip. folytonégős kályha (NDK) 4800 Kcal 2650,— Ft helyett 2340,— Ft. 517. tip. folytonégős kályha (NDK) 6800 Kcal 3280,—Ft helyett 2900,— Ft. Megrendelhető: a Vállalat balassagyarmati telepén, Balassagyarmat, Rákóczi út 28. sz. Telefon: 74. Eredmények. Felnőttek (táv 4000 méter): 1. Novák (Karancslapujtő) 13:33.7, 2. Kovács J. (Mátranovák) 14:06.2, 3. Ecsegi (Bányagépgyár) 14:08.2, 4. Bogár (St. Volán) 14:17.4, 5. Kilczin (Mátranovák) 14:29.0, 6. Szi- kora (STC) 14:35.0. Ifjúságiak (táv 3000 méter): 1. Vágó (STC) 8:42, 2. Tarján (STC) 9:09,2, 3. Jánosi (STC) 9:12.6,' 4. Kovács E. (Kazár) 9:53.8, 5. Balázs Gy. (Somoskőújfalu) 9:54.2, 6. Serfőző (Mátranovák) 10:03.6. Balassagyarmaton. Felnőttek (táv 4000 méter): 1. Juhász (Szécsény) 16:15, 2. Ho- ßtyjUd dászi (Bgy. Volán) 16:28, 3.- Jusztin ((Szécsény) 16:29. Ifjúságiak (táv 3000 méter): 1. Fábián (Bgy. Volán) 11:56, 2. Hustyava (Bgy. Volán) 12:02, 3. Hodászi II. (Bgy. Volán) 12:05. Pásztón. Felnőttek (táv 4000 méter): 1. Szabó ' (Palotás) 14:50, 2. Orosz (Nagybátony) 15:15, 3. Kiss Gy. (Nagybátony) 15:16. ja&'JWa A Pásztóról indult mezőnyben a palotási Szabó Mihály bizonyult a leggyorsabbnak a felnőttek 4000 méteres versenyén. Ifjúsági, (táv 3000 méter): 1. Szőke (Nagybátony) 10:45, 2. Kovács F. (Nagybátony) 10:46, 3. Szomora (Nagybátony) 10:50. —mátyus— | Balassagyarmati mozaik NB II -es tervek a kézilabdázóknál —Mi újság a tömegsportban? Készülnek az atléták A Bgy. SE tömegsportbi- — párhuzamosan szerepelnek zottsága erősíteni szeretné a felnőttekkel — a város kö- kapcsolatait az egyesület bá- zépfokú iskoláiból. A fiatalok- zisvállalataival. Ennek érdé- kai Gál Endre foglalkozik, kében március elején kidől- — Üj színfoltja városunk gozzák azoknak a tömegsport- sportjának, egyesületünknek délutánoknak a programját, a közelmúltban alakult női amelyek keretében kispályás kézilabda-szakosztály. Ke- labdarúgásban, asztalitenisz- mény Lászlóné testnevelő ta- ben — és természetesen a re- ná vezeti az edzéseket, (ö is ális igényeknek megfelelően kézilabdázott a Bp. Postás NB bármely sportágban — verse- I-es csapatában.) A lányok nyékét szerveznek a vállala- már bemutatkoztak a Karancs toknál. Kupa teremtornán és a győzeŰjság egyébként, hogy már- lem ízét is megkósolták. Az cius 11-én a KISZÖV és a STC tartalékgárdáját egv- KISZ városi bizottsága szövet- szer legyőzték, a másik mérkezeti tömegsportnapot ren- kőzésen döntetlenül játszot- dez Balassagyarmaton. Ennek tak, míg az egri lányoktól kivédnöke ugyancsak a Bgy. SE kaptak. Kovács Anna, Szu- az egyesület biztosítja a szak- gyiczki Tamásné, Vidámi Jóembereket, versenybírókat. A zsefné. Gyerhát Mária, Robb rendezők a város és a járás Zsuzsa, Lábát Mária és a töb- hét szövetkezetének 200 női biek kedden és csütörtökön és férfidolgozóját várják. A találkoznak a városi sportnők váltófutásban, zsinór’ab- csarnokban. Együttesünk indában, kötélhúzásban, a fér- dúl a megyei bajnokságban, fiák váltófutásban, kötélhúzás- Célunk a rutinszeraés, tisztes ban, kispályás labdarúgásban, helyezés elérése, asztaliteniszben és sakkban x mérik össze tudásukat. , ,. Uj vezető edzője van * balassagyarmati atlétáknak Demus László, a Bgy. SE Fábrl Gábor személyében, aki kézilabda-szakosztályának a veszprémi Bakony Vagycsz- technikai vezetője mondja: hez távozott: Kun László fel— Nagy terveink vannak adatkörét vette át. Negyven erre az esztendőre. Több si- felnőtt és ifjúsági atléta vég- kertelen év után az idén fér- zi az alapozást. Üjság, hogy a ficsapatunknak a megyei baj- kék-fehérek kiadták az egye- nokság megnyerését, a síké- sülét kiválóságát, Zánóóki Gépes osztályozót, az NB II-be zát a Salgótarjáni TC-nek. A jutást tűztük célul! Ügy ér- sportiskolások szorgalmasan zem, célkitűzésünk, amely- készülnek, sőt már hallatnak nek elérése érdekében erősí- is magukról. A Csepel SC hatettünk, reális. Leigazoltuk a gyományos Rausch István Váci Híradásból Petyerák idénynyitó mezei futóverse- Lászlót és Kovács Lászlót.’ A nyép a 12 évesek korosztályánál játékosunk a Váci Fonó- ban balassagyarmati győze- ból Csabuda Árpád és az Ér- lem született. A lányoknál Lu- sekvadkerti MEDOSZ-ból Ko- kács, a fiúknál Urbán győzött nopás Balázs és Szvetlik La- Végül egy vívóhír: Rozmán jós. A fiúk Kis Sándor vezető Vilmos lett a vezető edző, és edző irányításával készülnek a balassagyarmati szakosz- az áprilisi rajtra. Számítunk tálynál dolgozik edzőként az természetesen a régi rutinos ismert salgótarjáni vívó. Nagy játékosokra, így Cseri Péter- Béla is, re, akinek játéka meghatáro- (sz. 1.) zó lehet a feljutás szempontjából. Sikerült egy 14 fős ifjú- "] ~ . — s_ágd csapatot is összehoznunk J NÓGRÁD - 1978. március 3., péntek Kosárlabda NB II. Éj szakosztály- vezetőség A Salgótarjáni TC kosárlabda-szakosztályának új vezetőségében nyolc tisztségviselő, öt edző és a két csapat- kapitány kapott helyet. Elnök Langár István, helyettese Bástl Sándor, technikai vezető Omaszta Zoltán lett. A tavalyi bronzérem átvételekor a női és a férfigárda elé az első öt hely valamelyikének elérését tűzte ki célul az új vezetőség az idei bajnokságban. Sporíhírek Elutazott Ottawába- a mű- korcsolyázó- és jégtánc-világbajnokságra a magyar színeket képviselő Regőczy—Sallai jégtánckettős. A strasbourgi Európa-bajnokságon január végén harmadik helyet szerzett duó ezúttal is dobogós reményekkel indul: elképzeléseik szerint az EB után történt kűrmódosítással éremhez juthatnak. + Megtörtént a végleges döntés: a március 10. és 19. között Duisburgban sorra kerülő XI. asztalitenisz EB-n tíz magyar játékos vesz részt. A névsor: Jónyer István, Gergely Gábor, Klampár Tibor, Kreisz Tibor, Takács János- Molnár János, Kisházi Beatrix, Magos Judit, Szabó Gabriella és Oláh Zsuzsa. A válogatott március 7-én> kedden utazik az NSZK-ba. * Két jelentős erőpróbán szerepelnek a közeljövőben a magyar párbajtőrözők: a színhely London és Havanna. Az angol fővárosban szombaton lesz egyéni viadal, ezen dr. Fenyvesi és Kulcsár lép pástra. A tengerentúli erőpróbát, a Ramon Fonst-emlékver- senyt március 7. és 11. között bonyolítják le, a magyarok (Erdős. Gábor. Somov, Sápi és Szabados) a párbajtőrszámban indulnak. :