Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)
1978-03-17 / 65. szám
Elrabolták 4Idő Morét Filmjegyzet Radar Két díj Nógrádba került Világ proletárjai, egyesüljetek! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA \ XXXIV. ÉVF., 65. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1978. MÁRCIUS 17., PÉNTEK Földel ért a Szojuz—>27 Jó egészségben az űrhajósok Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: 96 nappal a bajkonuri rajt után pénteken kora délután visszatért a Földre a Szaljut —6 űrállomás állandó személyzete, a világrekorder űrkettes. Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko űrhajója, a Szojuz—27 pontosan az előre megadott körzetben szállt le. A két kiváló űrhajós egészséges, a tartós űrutazás után is jól viselte el a leszállás okozta megterhelést. A leszállásra moszkvai idő szerint 14 óra 19 perckor került sor, a kazahsztáni Celi- nográd várostól 265 kilométerre nyugatra. Néhány órával előbb az űrhajósok átszálltak az űrállomásról a Szojuz—27 űrhajóba és pontosan délelőtt 11 órakor lekapcsolták az űrhajót az űrállomásról. Ezt később a moszkvai televízió képfelvételről közvetítette. A megadott időpontban működésbe lépett az űrhajó fékező hajtóműve, lekapcsolódtak a vissza nem térő egységek. A leszállás a megadott időpontban történt: megfelelő magasságban előbb a nyitó ejtőernyő nyílt ki, majd a több mint másfél ezer négyzetméter felületű főernyő is, a Föld felett közvetlenül pedig működésbe lépett a puha leszállást biztosító fékező berendezés rakétasorozata. Romanyenko és Grecsko a leszállás első szakaszában állandó kapcsolatban állt a földi irányító központtal és folyamatosan beszámolt a legfontosabb mozzanatokról. Amikor az atmoszféra sűrűbb rétegeibe lépő űrhajó és a Föld között átmenetileg megszakadt a rádiókapcsolat az irányító központban feszült várakozás előzte meg azt a pillanatot, amikor a helikopteres egység jelentette: helyreállt a kapcsolat, a két űrhajós jól van. A földet érést rövid orvosi vizsgálat követte. Romanyenko és Grecsko jól viselte el a tartós űrutazás után a leszállást és jó egészségben volt. Az űrhajósokat a helyszínről azonnal tovább vitték. Hosz- szabb ideig a bajkonuri űr- repülőtéren maradnak, hogy beszámoljanak útjükről és, hogy szervezetük gondos orvosi felügyelet mellett alkal- mozkodjék a földi körülményekhez. Mezőgazdasági vezetők Hazánkba tanácskozása Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács kétnapos tanácskozást szervezett a megye mezőgazdasági üzemei, társulásai vezetőinek. A továbbképzés keretében a szakemberek többek között előadást hallgatnak a mezőgazdaság időszerű tennivalóiról, a sajátos Nógrád megyei feladatokról. Csütörtökön részt vett az eseményen Géczi János, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, aki a Központi Bizottság napokban megtartott üléséről tájékoztatta a résztvevőket. Herencsé- nyi József, a megyei tanács elnökhelyettese a megye mezőgazdasági termelésének elmúlt évi tapasztalatait, s a feladatokat foglalta össze a előadásában. Tájékoztató hangzott el az állategészségügy helyzetéről, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok pénzügyi gazdálkodásáról, a törvényesség megyei helyzetéről. A tanácskozás ma folytatja munkáját. érkezik Willy Brandt Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának meghívására Villy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke a közeli napokban hazánkba látogat. (MTI) Minies Szomáliában Milos Minies jugoszláv külügyminiszter, Tito államfő különleges megbízottja, csütörtökön kétnapos látogatásra Mo- gadishuba érkezett. Feltételezik, hogy Tito elnök üzenetét adja át Sziad Barre Szomáliái államfőnek. (MTI) Iskolaigazgatói értekezlet a káderén személyzeti munkáról Kétszáz darab pantográfot gy ártott tavaly, ugyanennyi elk észítését tervezi 1978-ban a Szerszámgépipari Művek ersekvadkerti gyáregysége. E termékek értéke több mint 12 millió forint. Túlnyomó rész ük exportra — svéd, angol, török, nyugatnémet piacra — kerül. Képünkön: Kovács László gyalus a sablonasztai felületét készíti (Bábel felv.) A KISZ kb felhívása Országos ViT-műszakra Kemény párharc a francia választásokon Példátlan polarizálódás előzi meg a francia nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulóját; mind a jobboldal, mind a baloldal maximális mértékben egyesíti erőfeszítéseit saját közös jelöltje érdekében. A politikai légkört kemény párharc jellemzi: a kormány- párti politikusok szinte példa nélkül álló hangnemben egyetlen témára: a „kommunista veszély’’ motívumára összpontosítanak és egy-két évtizeddel ezelőtt szokásos nyelvezettel vázolják fel a ••vörös veszedelem” képét. Mintegy varázsütésre az egész polgári sajtó úgy tünteti fel, hogy a baloldal közös választási nyilatkozata Mitterrand „kapitulációját” jelenti az FKP előtt, amely ••uralná a baloldal kormányát és meghatározná politikáját a győzelem esetén” — holott az FKP leszögezte, hogy csak a tárcák mintegy harmadára számít és a közös program időszerűsítésekor megoldatlanul maradt kérdések rendezését a pártok a választás utánra halasztották. Az FKP a maga részéről visszautasítja ezt a kampányt és a baloldal minden erejének lojális összefogására szólít fel annak érdekében, hogy vasárnap vereséget lehessen mérni a baloldalra- (MTI) A KISZ központi bizottsága felhívással fordul az if- júkommunistákhoz, a dolgozó, a tanuló- és a katonafiatalokhoz: április 22-én, Vlagyimir Iljics Lenin születésének évfordulóján szervezzenek országos VIT-műszakot. Az „antiimperialista szolidaritás, béke és barátság” jelszó jegyében ezen a nyáron Kuba, az amerikai földrész első szabad országa ad otthont a fesztiválnak, várja a Föld fiataljainak, köztük a mi ifjúságunknak képviselőit is — hangzik a felhívás. Világszerte már több mint 90 országban alakultak meg a VIT nemzeti előkészítő bizottságai, hogy megkezdjék szervező, mozgósító munkájukat. A VIT házigazdái lendületes munkával, össznépi ösz- szefogással készülnek a fesztiválra. A kubai fiatalok, az ország minden lakója szívügyének tekinti a VIT-et. Már javában tart a programok helyszíneinek előkészítése, a parkok, a házak, az utcák, a terek csinosítása, díszítése. Á kubai fiatalok tettekkel bizonyítják, várják a világ ifjúságának seregszemléjét. A XI. VIT. magyar nemzeti előkészítő bizottságának felhívása nyomán megkezdődött a hazai felkészülés: a munka helyi tervezése ismerkedés a fesztiválmozgalom céljaival, történetével, a haladó nemzetközi ifjúsági mozgalommal. A .Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna!” vetélkedő helyi rendezvényei is egyértelműen bebizonyítják ifjúságunk érdeklődését, lelkesedését, tenni- akarását. A fiatalok társadalmi munkaakciókkal már eddig is jelentős összegekkel gyarapították a VIT-alapot. — Most ismét közös cselekvésre hívunk valamennyiötöket — hangoztatja a KISZ kb felhívása. Az április 22-i országos VIT-műszak feladatainak megvalósításával, vállalásokkal vegyetek részt az idei népgazdasági terv teljesítésében, a helyi fejlesztési célok megvalósításában. Arra van szükség: a dolgozó fiatalok fordítsanak fokozott figyelmet az exporttermékek gyártására, a minőség javítására, a nagy- beruházások munkálataira. A tanuló- és a katonafiatalok tegyenek vállalást mindenekelőtt a településfejlesztési környezetvédelmi feladatok végrehajtására s vegyenek fészt a hasznos huíladék- anvagok gyűjtésében. E munkába vonják be a legfiata- labbakat, az úttörőket is. A munkáért kapott összeggel járuljanak hozzá a VIT-alap további növeléséhez. (MTI) i Igazgatói értekezletre gyűltek össze Nógrád megye általános és középiskolai igazgatói tegnap Salgótarjánban, a Nógrád megyei Tanácson. A tanácskozáson két napirend megvitatása szerepelt. Berki Mihály, a Nógrád megyei Tanács elnökhelyettese a kulturális ágazat káder- és személyzeti munkájának helyzetét, az ezzel kapcsolatos időszerű tennivalókat ismertette. A témával összefüggésben a cél a megyei párt-vb határozatának egységes értelmezése volt, a gyakorlati végrehajtás érdekében. A vitában résztvevők indokoltnak tartották a területen folyó káder- és személyzeti munka áttekintését. Egyetértettek azzal, hogy az új tantervek bevezetésének személyi feltételeit csak a káderpolitikai elvek következetes gyakorlati érvényesítésével lehet megteremteni. A továbbiakban az igazgatók tájékoztatást kaptak az áprilisi nevelési értekezletekről, az új dokumentumok bevezetésének előkészítése és a fekészülés ellenőrzése jegyében. Zsivkov japán körúton Kifizetődő a kukorica öntözése Országos tanácskozás as OVH-ban Tokióban befejeződtek Tódor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke és Fu- kuda Takeo japán miniszter- elnök hivatalos tárgyalásai. A bolgár küldöttség tagjai csütörtökön kétnapos vidéki körútra indultak. A megbeszélések végeztével a felek közös közleményt írtak alá: megállapodtak abban. hogy gazdasági vegyes bizottságot hoznak létre és együttműködési egyezményeket kötöttek a tudomány, a technika, a mezőgazdaság, a halászat és a kulturális csere területén. A közlemény szerint Bulgária és Japán továbbra is a béke, az enyhülés és a hatékony leszerelés mellett száll síkra. Az öntözéses gazdálkodásnak kihasználatlan tartalékai vannak; azon túl, hogy az öntözésre berendezett területek sem kapják meg minden évben a mesterséges csapadékot, a vízzel ellátott részeken nem optimális a hasznosítás —, állapították meg az Országos Vízügyi Hivatalban csütörtökön megrendezett szakmai tanácskozáson, amelyen a MÉM által tudományos kutatók bevonásával elkészített, a legutóbbi hat év öntözéses gazdálkodását elemző tanulmányt vitattak meg, összefüggésben az idei feladatokkal. Az elmplt évi viszonylag kedvező csapadékellátással ugyan részben magyarázható, hogy az öntözési lehetőségeket nem teljesen használták ki a termelők —, bár itt előrelépést jelent, hogy ugyanakkora területet láttak el vízzel, mint az egy évvel korábbi aszályos időszakban — az azonban figyelmeztető, hogy egyes megyék, de különösen a gazdaságok között az eredményekben nagy különbségek mutatkoznak. Viszonylag kedvező a felhasználás: a termelők általában a legjobban rászoruló növényi kultúrákat öntözik: a paprika terméste- rületének 60, a paradicsoménak 30, a cukorrépáénak pedig 23 százalékát öntözik. A megyék közötti arány már kedvezőtlenül alakul, a víz- pótlásnál számításba jövő növényi kultúrák kétharmada öt megyében van. Nem alakult ki kellőképpen a területi koncentráció sem, nem ritkán egy-egy gazdaság a legnagyobb területen éppen a búzát öntözi, azt a növényt, amely az esőztetést viszonylag a legkevésbé hálálja meg. Azt, hogy érdemes öntözni, az adatok egyértelműen bizonyítják; a paradicsom 31, a burgonya 60, a fűszerpaprika pedig 23 mázsával nagyobb hektáronkénti termést adott az elmúlt hat évben az öntözött területeken, mint a „száraz vidékeken”. A vízügyi szervek és a MÉM együttes intézkedéssel készültek fel az idei öntözési szezonra, a gazdaságok előreláthatóan a kívánt meny- nyiségben vehetik igénybe az öntözővizet, amelynek fel- használását id^n hamar meg kell kezdeniök, ugyanis az agrometeorológiai mérések szerint a téli csapadék jelentősen elmaradt az átlagostól. 1978-ban két tározó építése fejeződik be és egész sor gazdaságban kisebb-nagyobb szárnyvezetékek, csatornák épülnek. Jó ütemben halad az öntözőrendszerek rekonstrukciója is. A műszaki fejlesztések helyének kijelölésénél ügyeltek rá, hogy a legjobban felkészült és az öntözővíz fogadására szakmailag is alkalmas nagyüzemek jussanak hozzá az újabb öntözési lehetőséghez. (MTI) Ülést tartott A XI. VIT MAGYAR NEMZETI ELŐKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁGA Csütörtökön Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ központi bizottsága első titkárának elnökletével ülést tartott a XI. Világifjúsági és Diák Találkozó magyar nemzeti előkészítő bizottsága. Barabás János, a KISZ kb titkára adott tájékoztatást a fesztivál kubai- valamint nemzetközi és hazai előkészületeiről- A bizottság megállapította: az előkészületek az ütemterv szerint jól haladnak. Eddig 108 nemzeti előkészítő bizottság alakult meg földünkön. A világ demokratikus, békeszerető ifjúsága, a? antiimperialista szolidaritás, béke és barátság! jelszó jegyében készül a seregszemlére, amelyet július 28.- és augusztus 5. között rendeznek meg Havannában. (MTI)