Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-16 / 64. szám

FIN Kupa lövé§zverseny A forradalmi ifjúsági napok első rendezvénye volt a FIN Kupa városi lövészverseny, melyet a KISZ városi bizott­sága és az MHSZ közösen rendezett Salgótarjánban. A rossz idő ellenére 36 csa­pat 120 versenyzője jelent meg a Zagyva-rakodói lőté­ren. Különösen a férfiak me­zőnyében voltak szoros ered­mények. Sokan lőttek azonos köregységet. A csapatverseny is bővelkedett izgalmakban. A nyomda csapata az utolsó fordulóig az első helyen állt, de azután a gépipari szakkö­zépiskola csapata megelőzte. Eredmények: 1. a Ságvári alapszervezet (Gépip. Szak­közép.) 220 köregység, 2. a Rózsa Ferenc a. sz. (Nyomda) 198 ke. 3. a Lovász József a. sz. (SKÜ) 183 ke. Férfiak: 1. Kosár József (nyomda) 82 ke., 2. Tóth Zoltán (Ságvári alapsz.) 81 ke. Nők: 1. Unger Judit (vendéglátó) 62 ke., 2. Hajdú Éva (vendéglátó) 44 ke,. 3. Gibner Hedvig (BRG) 43 köregység. ____________________kJ. Csa patban első az STC Békésen rendezték meg négynapos küzdelemsorozat­ban a tiszántúli ifjúsági ököl­vívó-bajnokságot. A nagysza­bású versenyen 26 szakosz­tály 97 ifjúsági korosztályú ökölvívója (köztük 10 ver­senyző az STC színeiben) lé­pett szorítóba, hogy kiharcol­ja az országos bajnokságért rendezendő küzdelemben va­ló részvételt. Az egyesületek közötti csa­patversenyben az első helyet szerezték meg. Légsúlyban Bo­tos Tibor, harmatsúlyban Farkas Sándor és nagyváltó­súlyban (meglepő fölénnyel) Hranek Sándor bizonyult a legjobbnak: ők végeztek az első helyen. Sőt utóbbi a sal­gótarjáni fiatal elnyerte a legtechnikásabb ökölvívónak járó tiszteletdíjat is. A jelen­lévő szakemberek egyöntetű .Véleménye az volt hogy Hra­nek Sándor, Botos András után a legtehetségesebb ököl­vívó. A továbbiakban: papírsúly­ban Vidák József, légsúly­ban Révai György és harmat­súlyban Szabó Sándor szerez­te meg a harmadik helyezést, egyben az országos ifjúsági bajnokságon való induláshoz a jogot. Rétsági „öregek” sikere Befejeződött Rétságon a már évek óta megrendezésre kerülő 30 év feletti, nem aktív „öregfiúk” teremfoci­tornája. Nagy volt az érdek­lődés, hiszen összesen 16 csapat nevezett. Az egy hó­napig tartó torna jó szórako­zást nyújtott a játékosoknak és a nézőknek. A tornát és a kupát nagy küzdelemben a rétsági November 7. lakóte­lep csapata nyerte. A ver­senybizottság további értékes díjakat ajánlott fel: a leg­eredményesebb góllövő Ko­vács András (Érsekvadkert), a legjobb kapus Krupár Jó­zsef (Diósjenő), a legjobb mezőnyjátékos Ferencsik Já­nos (Rétság). T eke Női területi verseny Somoskőújfaluban A Nőgrád megyei Teke- tak fel a helyezettek közé. szövetség rendezésében So- Ennek megfelelően színvo- moskőújfaluban az automata nalas verseny zajlott le a pályán területi női tekever- határszéli községben. A 38 senyt bonyolítottak le. E ver- indulóból 11-en jutottak to- senynek a rendezési jogát vább az országos vidékbaj- első ízben kapta meg Nóg- nokság küzdelmeire. Az élme- rád megye. Tehát egyben el- zöny állása: 1. Veresné 442, ismerése is Nógrád teke- 2. Süliné 439, 3. Tompáné sportjának. A női területi (mindhárom SZEOL) 432 fa. versenyen közel 40-en raj- a megyei tekeszövetség toltak; a Szegedi Olajbányász, nevében Mizser József adta a Szegedi Vasutas, a Békés- át, a két felajánlott díját, így csabai Spartacus és MÁV többek között a leggyengébb Előre, a Makói Vasas, az teljesítményt nyújtónak és Ózdi Kohász, a Szentes, Nógrád megye legeredménye- Nyíregyháza és Somoskoújfa? sebben szereplő női tekézőjé- lu versenyzői. A nagy me- nek a vigaszdíjat. Az előbbit zőnvben több olyan női teké- __ ... ző is szerepelt, akik koráb- ®ozd Judit Szentes), az utób- ban világbajnokságokon, nem- “t Szabó Eszter (Somoskőuj- zetközi versenyeken íratkoz- falu) kapta. Súlyemelés Druzsba Kupa Moszkvában A világ- és Európa-bajnok- bolgár, magyar, lengyel, ku- sággal csaknem egyenlő érté- bai, amerikai, finn, svéd, ja- kű súlyemelő Druzsba Kupa pán, török, csehszlovák, NDK- viadalt az idén Moszkvában beli, osztrák, algériai, koreai, rendezik meg. Csütörtöktől mongol, görög, jugoszláv és hétfőig tartanak a küzdelmek román versenyzők is. a podsipnyiki kultúrpalotában. Mint Jurij Szandalov álla- A világ legjobb súlyemelői ta- mi edző elmondotta, olimpiai, lálkoznak. Rajthoz állnak világ- és Európa-bajnokokkal vonul fel a szovjet súlyemelés. Indul többek között Voronyin, Kolesznyikov, Vartanyan, Mi- litoszjan, Besszonov, Zajcev, Rigert. Rajthoz állnak a szov­jet súlyemelés új reménysé­gei is. Kedden elutazott ~ Moszkvá­ba a Druzsba Kupén résztve­vő magyar csapat is. A ko­rábbi évekkel ellentétben a legjobb versenyzők szerepel­nek, éspedig: Kőszegi György (lepkesúly), Száraz László (lepkesúly), Stark András (váltósúly), Baczakó Péter (közénsúly), Antalovics Ferenc és Rehus- Uzor György (félnehézsúly), Sólyomvári János (nehézsúly). Értesítjük a lakosságot, hogy Salgótarjánban a fő­téri gyógyszertár folyó hó 18-án, szombat reggel 7 órától hétfőn reggel 7 órá­ig karbantartás miatt zárva lesz. A gyógyszerellátást és az ügyeletet a vásártéri (üveg­gyár mellett) gyógyszertár látja el. A Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakkö­zépiskola tanulói és nevelői, az iskola épületében 1978. március 11-án du. 14—18-ig rendezendő baráti találkozóra szeretettel meghívják az iskola volt diákjait és tanárait. Program: Nyitott szakköri ülések. Tájékoztató az iskola és a KISZ-szervezet életéről. Sportversenyek a volt és a jelenlegi diákok között. Kocatartó kistermelői! ügyeimébe ajánljuk: Előnyös feltételekké: továbbra Is vásárolhat vemhes kocasüidöt az állatforgalmi és húsipari vállalatoktól Kérjük, bogy rendelését mielőbb juttassa el felvásárlóinkhoz, kirendeltségeinkhez, ahol részletes felvilágosítással i< szolgálnak. Állatforqalmi és Húsipari írőszi Országos bajnokság Salgótarjánban Kecskemét helyett Salgótar­ján lesz a színhelye az or­szágos ifjúsági ökölvívó-baj­nokságnak. A március 31-től április 4-ig tartó seregszem­lét ugyanis eredetileg az al­földi városban kellett volna megrendezni. Itt azonban technikai akadályok jöttek közbe. Az ökölvívó-szövetség Salgótarjánt jelölte ki a baj­nokság végleges színhelyéül, így igen népes mezőny össze­csapásainak lehetnek szemta­núi a helyi sportrajongók a városi sportcsarnokban. Súly­csoportonként 16 fiatal öklöző lép szorítóba. Az ötnapos küz­Kézilabda Karancs Kupa Jól szerepeltek a megyei csapatok A kézilabda Karancs Kupa küzdelemsorozata vasárnap az OSN nyitóünnepélye és a téli spartakiád megyei döntői miatt csak délutánra korláto­zódott. A női találkozók ez­úttal elmaradtak. Elsősorban a férfi felnőtt csapatok küz­delmei voltak érdekesek. A Detva mindkét ellenfelét könnyedén legyőzte. A Pász­tói SE óriási küzdelemben aratott diadalt, a BSE egygó- los veresége is a torna erejét igazolta. Mindkét megyei csa­pat ellenfele gyöngyösi NB Il-es csapat volt. A BSE, a Szőnyi SE, a Pásztó és a hét­ről hétre javuló Nagybátony méltó ellenfélként vette fel a harcot az NB Il-es csapatok­kal. i-z ifjúságiaknál megle­petésként hatott a tarjáni serdülőválogatott győzelme a BSE ellen. Eredmények: Detva U.— Gyöngyösi Izzó 27—17 (11—9). Ld.: Ruzicska (8), ill.: Ko­vács (4), STC—Apc 39—21 (19—11). Ld.: Horváth (19), ill. Kerek (10), Detva—Pa­lotás 33—7 (16—5). Ld.: Hu- dák (6), ill.: Budai (3), Pász­tó—Gyöngyösi Izzó 25—22 (10—9). Ld.: Alapi (10), ill.: Ruttkai (11), Zalka SE—BSE 23—22 (9—12). Ld.: Eke (5), ill.: Cseri P. (12). Férfi ifjúsági: S.-tarjáni serdülő, v.—BSE 18—13 (5—8). Ld.: Bodor (7), ilL: Kovács (5). A torna állása, férfi felnStt 2* zaika SE ? s : ä W4-U3 ló s. st. Gépip. «3-3 118-109 6 pontját 0-0 gólaránnyal az Ibse3 ^ 6 3 í ? S Sö Serd.V. 5 2 '- ! 74— 82 4 STC «“Pt®­5. ' szőnyi SE 6 2 3 1 128-129 7 « Sh^VsK 6 2 ' 6 * N<Sl íeInött 6. Gyöngy. I. 8 3 1 4 171—172 7 7- Nb- ITSK 6 - - 6 60- 87 7. Pásztó 6 3 - 3 121—140 6 . iróllnvőlistán • 1 Lubomir !■ Detva 6 5 - 1 76—55 1# 8. Apcl V. 8 1 - 7 127-183 2 A gOllOVOllStan. 1. LUDOmir 2 STC 5 4 - 1 78-38 8 9. Palotás 6 - - 6 76—168 - Durica (Detva I.) 42, 2. Bér- 3 Gyöngy. I. 6 1 1 4 50—60 3 A góllövőlistán: 1. Horváth tók Sándor (St. Gépip.) 35, 3. 4. Pásztó 5 - 1 4 32—83 l Tibor (STC) 72, 2. Cseri Pé- Daniel Zachar (Detva II.) 33 A góllövőlista élmezőnye: 1. tér (BSE) 47 és Ruttkai Sár- góllal. Gréczi Márta (Gyöngyösi Izzó) dór (Gy. Izzó) 41 góllal. A fordulóra kitűzött egyet- 28, 2. Hanuskova (Detva) 22, len női mérkőzés a Gyöngyö- 3. Lukács Mária (STC) 21 gól­Férfi ifjúsági _ ___ gj izzó távolmaradása miatt lal. A mérkőzés két m. 1. A Detva—Pásztó találkozón a pásztóiak gólerőssége, Alapi átlövése nyomán a hálóban kötött ki a labda. (Herbst Rudolf felvétele) 1. Detva L 2. STC 6 6 - - 135— 50 12 5 4 - 1 67— 45 8 elmaradt. Nők a Matterhorn­csúcson Először közelítette meg té­len egy kizárólag nőkből álló hegymászó csoport a Svájci Alpok 4777 méter magas Mat­terhorn nevű csúcsát. A négy bátor lengyel nő közül ugyan csak egyiküknek — a 29 éves Krystyna Pomlmoswska elekt­romérnöknek — sikerült a csúcsot valóban elérni és meg­jelölni azt, mert az óránként 120 kilométer sebességű szél a csoport másik három tagját a cél elérése előtt 50 méter­rel megállította. Az Alpinista Egyesületek Nemzetközi Szö­vetsége mégis csoportos telje­sítményként fogadja el a len­gyel lányok vállalkozását. A csoport vezetője kijelentette: „ha nem fúj a szél, három napon belül mind a négyen felértünk volna a csúcsra, de delemsorozat érdekes cseme- vállalkozásunkat így is nagy gét ígér. 1 sikernek tekintjük”. Sportmorzsák A járási sportfelügyelőség ma értekezletet tart a játék- az elmúlt napokban a sport- vezetők részére. A tanácsko- köri elnököknek értekezletet záson megvitatják az őszi tartott, ahol megvitatták a szezon tapasztalatait és szó téli sportesték tapasztalatait, lesz a tavaszi idény feladatai- az Edzett ifjúságért mozga- ról. lom eddigi tapasztalatait. Az ( + értekezleten elkészült a járási labdarúgó-bajnokság tavaszi Már hagyomány a szécsé- idényének sorsolása, amely nyi járásban, hogy a járási március 19-én indul. Az első úttörőelnökség és a járási „felvonás” párosítása: Ka- sportfelügyelőség minden év- rancsság—Rimóc, Szalmatercs ben megrendezi az általános —Ságújfalu. Endrefalva— iskolások részére a Gyere ve­Nógrádsipek, Nógrádmegyeri lünk, csináld velünk! játékos Tsz—Hollókő, Nógrádszakál sportvetélkedőt. Ebben az év- —Ludányhalászi, Ipolytamóc ben is megrendezték a körzeti —Nagylóc, Varsány—Nóg- versenyeket, amelynek győz­rádmegyeri Spartacus. tesei vasárnap Szécsényben * mérik össze leleményességü­A szécsényi járási labda- két, ügyességüket, bátorságu- r úgó-játékvezetői bizottság kats ^ i . . ■ Két sporthír Négy nemzet — Hollandia, játszott és a találkozó döntet- NSZK, Egyesült Államok és lenül végződött További ered- Kanada — női vízilabdacsa- mények: patainak részvételével be- Timann (holland)—Hort mutató mérkőzésekre kerül (csehszlovák) döntetlen, sor a Nyugat-Berlinben au- Gligorics (jugoszláv)—Vu­gusztusban rendezendő úszó- kies (jugoszláv) döntetlen, világbajnokság keretében — Miles (angol)—Larsen (dán) jelentette ki Javier Ostos, a függő. Nemzetközi Úszó Szövetség Karpov (szovjet)—Bukics (FINA) elnöke. Arról az ülés- (jugoszláv) függő. ről, amelyen ez a határozat Balasov (szovjet)—Bryne született, rövidesen közle- (amerikai) függő. ményt adnak ki. Hübner (nyugatnémet)— Ljubojevics (jugoszláv) függő, * Tál (szovjet)—Szpasszkij A jugoszláviai Bugojnóban (szovjet) függő. , a 14. fordulóval folytatódott Az élcsoport sorrendje: a nemzetközi sakkverseny. A Szpasszkij 8,5 pont (1), Tim- magyar színeket képviselő man 8,5, Karpov, és Ljubo- Portisch Lajos sötéttel ezúttal jevics 8—8 pont (1—1), Tál a jugoszláv Bora Ivkovval 7,5 (1). Évzáró közgyűlés Ipolytamócon megtartották teljesítményre kötelez a múlt. a sportkör éves értékelő köz- Növelni kell a sportköri ta- gyűlését. Szabó Tibor elnök- gok, különösen a nősportolók helyettes értékelte a sportkör létszámát, tavalyi tevékenységét. Az év ~ „ , ... , . közben újjáalakult vezetőség Tervezi az ^óktóg a sport­igyekezett mindent megtenni a jobb eredményekért, ám Jan “ a,“v,an ,sp°rt° ennek még nincs meg a lát- ók ^.a pá?01? ta§ok tevő' szatja minden területen. leges támogatására. A labdarúgók megnyerték A számvizsgáló bizottság a legutóbbi járási bajnoksá- elnöke, Telek Zoltán ismer- got. Jelenleg a negyedik he- tette a sportkör tavalyi pénz- lyen állnak, s a tavaszi ügyi, gazdasági mutatóit. El- idényben tizenhárom mérkő- mondta, hogy a tervezett 30 zésből kilencet hazai pályán ezer forint bevételnél tíz szá- játszanak. Bizakodnak az elő- zalékkal többet realizált az relépésben, a jó helyezés meg- egyesület, elsősorban a labda­tartásában. A sportszerűségi rúgok sikerei folytán, amely­versenyben is vezetnek. lyel a hozzászólók többsége A KISZ-szel és a határőr- is foglalkozott. Az elnöki zár- séggel jó a kapcsolat. Ha a szó után sportbállal ünnepel- spartakiádon voltak is emlí- ték az ipolytamóciak a sike- tésre méltó eredmények, rés esztendőt. ’ sakkban és kézilabdában jobb (Szabó) | NÓGRÁD = 1978. március 16., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom