Nógrád. 1978. március (34. évfolyam. 51-76. szám)

1978-03-14 / 62. szám

Fiatal szakfelügyelő — Frázisnak tűnik- de ez az igazság: általános iskolás korom óta a pedagóguspá­lyára készültem. Úttörő ko­romban, mint őrsvezető fog­lalkoztam a kisebb gyerme­kekkel- A középiskola négy éve alatt ifivezetőként tevé­kenykedtem- A gyermekek­kel való foglalkozás: táboro­zások, kirándulások, a sok őrsi és raj gyűlés megerősítet­te pályaválasztásomat. Esz­tergomban, ahol a tanítókép­zőt végeztem- hű maradtam az ifjúsági mozgalomhoz. Raj- vezető-helyettes voltam és a kisdoboskabinetben dolgoz­tam — vall pályaválasztásá­ról Gál Józsefné, a Nógrád- megyeri Általános Iskola fia­tal nevelője. — Az első munkahelye a Nógrádmegyeri Általános Is­kola? — Igen! Többen megpró­báltak lebeszélni: menjek máshová, mert sok a cigány- tanuló és egy kezdő nevelő­nek, különösen, ha az illető még nő is, nagyon nehéz dol­ga lesz. Nem szeretek a ne­hézségek elől meghátrálni: vállaltam! — Ennek már öt éve. Mit mondana most azoknak- akik el akarták -,téríteni”? — A hat-tízéves gyermekek nagyon hálásak tudnak len­ni. Csak az érzi és tudja a cigánytanulók ragaszkodását, szeretetét, ki nap mint nap közöttük van. Ezeknek a ta­nulóknak többet kell adni- de ez a munka megéri. A konkrét válaszom pedig: fér­jemmel úgy döntöttünk, hogy Nógrádmegyerben családi házat építünk­Gál Józsefné tudja és vall­ja- mindennapi pedagógiai tevékenységét ennek a szel­lemében végzi- A tíz egyné­hány tantárgynál többet kell adni. Ha szükséges, pótolni az otthont, felkészíteni a gyer­meket az önálló ismeretszer­zésre- a szabad idő kulturált eltöltésére. Lehetőséget te­remteni az elmaradottak fel­zárkóztatására, a tehetségek és az adottságok kibontakoz­tatására. Mindezt csak rend­szeres- differenciált pedagó­giai tevékenységgel lehet el­érni. Csak úgy, ha ismeri ta­nítványainak életkörülménye­it, a gyermek egész személyi­ségét. A tanítási óra adta le­hetőségeknél többet ad a rá­bízott gyermekeknek. Kirán­dulni viszi őket- múzeumláto­gatást szervez a részükre. Nyáron ott volt a csapattá­borban, szabad idejének je­lentős részét a gyermekek kö­zött tölti. — Az egyik kisgyermek többek között azt mondta: azért szeretem a tanító nénit, mert mindig jókedvű, moso­lyog. — Nem tudom, hogy me­lyik gyermek véleménye volt — mondta egy kicsit de­rűsen, aztán így folytatta — A gyermekszeretet, az opti­mizmus- az állandó égés, a jókedv, vidámság, ez a mi marsallbotunk. Pedagógiai munkájának csak egyik része a nógrádme­gyeri gyermekek nevelése, tanítása. Három éve tanul­mányi felügyelő. Fiatalon kapta a komoly, felelősségtel­jes megbízatást. — Bizonyos szorongás fo­gott el- mikor először szak- felügyelőként beültem az is­kolapadba. Az járt az eszem­ben. hogy az idősebb kollégák miként fogadnak, mint fel­ügyelőt. A fiatal szakfelügyelő jó munkakapcsolatot alakított ki a kollégákkal. — A pedagógia mozgalmas éveiben lettem szakfelügyelő' Ekkor került bevezetésre az új matematika tanítása, a tantárgycsoportos oktatás és kezdett meghonosodni az egész napos iskolarendszer. A főiskolán már ennek az el­méletét tanultuk. Ez nagy­mértékben megnövelte önbi­zalmamat a szakfelügyelői pályán. Heti három napot ta­nítok és hármat látogatok. Elsősorban a segitőszándék és csak másodsorban az ellenőr­zés a látogatásom célja. Külö­nösen a képesítés nélküli ne­velőknek adok nagyon sok el­méleti és gyakorlati tanácsot. Egy-egy jó módszert a mun­kaközösségi összejövetelen is megbeszélünk, hogy közkincs legyen. — Hogyan ítéli meg a já­rás nevelőinek pedagógiai munkáját? — Az alsó tagozatos neve­lőket látogatom. Nyugodtan mondhatom, hogy a járás is­kolái között nincs nagy szint- különbség. A nevelők mun­kájukat hivatásból végzik. Minden tevékenységük mö­gött meghúzódik a gyermek- szeretet- És ezt jó érezni- lát­ni- tapasztalni- Nagyon sokan vannak, kik állandóan kutat­ják az új módszereket, nem elégednek meg azzal, amit a főiskolán tanultak. Gál Józsefné az úttörő- szervezeten keresztül került közelebb a pedagóguspályá­hoz. Ma is szívesen vesz részt a mozgalom munkájában. A szécsényi járási úttörőelnök­ség kisdobos szakbizottságá­nak a vezetője. Egyre több járási megmozdulást — sza­valóverseny, sportverseny- ve­télkedő — szervez a kisdobo­soknak. hogy ezzel is lehető­séget adjon a legkisebbeknek a kibontakozáshoz. Sz. F. Angyal Barnabás nyilatkozik Minden olyan , amely a béke ügyét szolgálja... Egyetlen váza annyit ér, mint egy autó A Zsolnay-íajansz évszázados világhírneve Száz éve, ahogy az 1878-as párizsi világkiállításon arany­érmet nyert és előállítójának a francia kormány becsület­rendjét hozta a pécsi Zsolnay- fajansz. A magastüzű techni­kával készült krémszínű ala­pon kidomborodó színes és arany mintákkal díszített vá­zák. tálak, készletek nagy fel­tűnést keltettek és egyben megalapozták a gyár nem­zetközi hírét. A porcelánfa­jansz különleges értékét az adia, hogy művészi munká­val, kézzel díszítik-színezik, mégpedig nem festékkel, ha­nem színes mázzal. Ezt rá­égetik, így a színezés haszná­lat közben sem kopik, meg­őrzi eredeti szépségét. Mivel mindig luxuscikk­nek számított, keresletére hatottak a háborús idők, gaz­dasági válságok. Fél évszáza­dos szünet után csak a gyár­alapítás centenáriuma tiszte­letére, a hetvenes évek ele­jén újították fel a különle­ges termék készítését. Eh­hez akkor kedvező feltétéit teremtett a gyárfiatalító re­konstrukció is. Azóta évtente nyolc-tíz vi­lágkiállításon szerepel a Zsol- nay-fajansz. Érdekes párhu­zamosság: akárcsak a száz ív előtti párizsi siker után, most is angol cégek a legna­gyobb vevők. Hárommillió forint értékű fajansz dísztár­gyat rendeltek 1978-ra. Slá­ger a 40—50 centiméter ma­gas váza és a nagy átmérő­jű fali dísztál. Egy-egy váza értéke Angliában megegyezik egy kisebb autó árával. Az angol vevők monoklival pász­tázzák a tárgyakat, hiba ter­mészetesen a legcsekélyebb sem lehet rajta. A Zsolnay-fajansz iránt nemcsak a külföldi, a hazai érdeklődés is nő. A Hiltoné után a margitszigeti Thermál Szálló sokezer darabos gála­edénye is ilyen lesz. Hajnal Irén Az emberek napról napra várakozással figyelik a világ különböző tájairól érkező hír­adásokat, amelyek időnként az egész világ békéjét fenye­gető , kritikus eseményekről tudósítanak. Aggodalommal vesszük, amikor arról érte­sülünk, hogy valahol a világ­ban újra és újra fellobban a békés jövőt fenyegető helyi villongások tüze. Ezek a lát­szólag csak egy-egy térséget érintő ellentétek azonban ma­gukban hordozzák a nagyobb méretű összecsapások veszé­lyét. Ezt kell megakadályoz­ni a békeszerető embereknek, ezt akarva tömörítik soraiba hazánk tízezer meg tízezer polgárát a békemozgalom. A béke megvédésének támoga­tása mindannyiunk ügye. Er­ről tanácskozott nemrégiben az Országos Béketanács, amelynek egyik tagját, a Salgótarjáni Kohászati Üze­mek dolgozóját, Angyal Bar-' nabást kerestük fel kérdése­inkkel. — Az Országos Béketanács hogyan ítélte meg a békemoz­galom tavalyi eredményeit? — Az Országos Béketanács ügyvezető elnökségének be­számolója igen eredményes tevékenységről adott számot — mondta Angyal Barnabás. — Munkánkat a Béke-világ- tanács célkitűzéseinek meg­felelően a válsággócok felszá­molása, a függetlenségükért küzdő népekkel való szolida­ritás, az igazságos béke meg­teremtése jegyében végeztük. A gazdag eredmények közül kiemelhetjük a neutronbomba elleni tiltakozó mozgalmat, amelyhez nemcsak a kohásza­ti üzemek, hanem Salgótarján, a megye gyárai, üzemei és in­tézményei is csatlakoztak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról megemlékező rendezvényso­rozatot, amely az internacio­nalizmust, a népek közötti barátság érzését mélyítette el az emberekben. Salgótarján dolgozóinak békeakaratát de­monstrálta az a nagygyűlés, amelyet a VEGYÉPSZER-nél tartottunk az országos béke­hónap zárásaként. Beszélnünk kell a forró hangulatú Dean Reed-békeműsorról is. — Az idén milyen felada­tok megoldásának segítését tűzte maga elé a hazai bé­kemozgalom? — Tudnivaló, hogy a nem­zetközi és a hazai békemozga­lom az idén ünnepli megala­kulásának 30. évfordulóját. Májusban ismét megrendez­zük az országos béke- és barátsági hónapot, s még szá­mos rendezvény szerepel ter­veinkben. A rendezvények le­hetőséget adnak arra, hogy a leszerelés a harmadik világ népeivel való szolidaritás és az európai enyhülés melletti állásfoglalással társadalmunk minden rétege hozzájárulhas­son a magyar béketanács ered­ményes munkájához. Akcióink szervesen kapcsolódnak az idei év nagy nemzetközi ese­ményeihez, a genfi leszerelési konferencia és az ENSZ rend­kívüli leszerelési közgyűlésé­nek céljaihoz. — A városok és a települé­sek lakói, megyénk békeszere­tő lakossága hogyan kapcso­lódhat a békemozgalom idei akcióiba? — A magyar békemozgalom idei tervei alapján helyi ter­vek készülnek. A Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága a tavalyi jó ta­pasztalatok figyelembevéte­lével, s az országos tervek alapján készíti el a helyi programot, amibe minden dolgozó, a megye minden la­kosa bekapcsolódhat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a£ emberek megértsék a világ­ban zajló eseményeket. Ért­sék, hogy mi történik a szo­cializmust építő Vietnam kam­bodzsai határán, hogy kiknek áll érdekében a neutronbom­bát gyártani és késleltetni a SALT II. elfogadását. Ebben nagy feladata van a tömeg­kommunikációs eszközöknek is. Nekünk elsősorban a mindennapi munkánkban való becsületes helytállással, min­dennapi politikai állásfogla­lásunkkal kell bizonyságot tenni a béke mellett. Köte­lességünk a proletár interna­cionalizmus szellemében részt venni a szolidaritási akciók­ban, s minden olyan helyij vagy országos rendezvényen* amelyek a béke ügyét szol­gálják — fejezte be a beszél-« getést Angyal Barnabás­—p. a.— Évszázadok találkozása. — kj — Számonkérők Az integráció útján A szocialista gazdasági in­tegráció keretein belül egyre mélyül Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti együtt­működés a közlekedési eszkö­zök gyártása terén. Ez a tö­rekvés különösen pagy hang­súlyt kapott az „Ávtoexport” szovjet külkereskedelmi egye­sülés és a Motokov csehszlo­vák vállalat Prágában meg­rendezett kiállításán, amelyen szovjet teherautók és speciá­lis gépkocsik kerültek bemu­tatásra. Először volt látható a Naberezsnija Cselniben gyártott gépóriás, a „KA­MAZ” típusú szovjet teher­gépkocsi. A „KAMAZ”-gyár építésében — mint ismeretes — csehszlovák vállalatok is részt vettek. A kiállításon bejelentették, hogy Csehszlovákia megvásá­rolja a D—902 típusú nagy­teljesítményű szovjet hóelta­karító gépet, amelyet a hegyi utak tisztításához fognak használni. Ez a gép valóban egyedülálló — óránként 1200 tonna hó eltakarítására al­kalmas. A hóréteg szélessé­ge elérheti a 3 métert, magas­sága a másfél métert. A cseh­szlovák szakembereket az útépítő gépek szállítására al­kalmas pótkocsik is érdekel­ték, valamint más gép beren­dezések. [if egint rossz napom van. B. úr, a maszek kis­kereskedő megállít a piacon, s hű maradva önmagához, is­mételten erőszakos. — Mire vár? Arra vár, hogy meggondolom. Soha vissza nem térő alkalom. 200 négyszögöl ragyogó fekvésű szőlő és potom áron adom. Hagyjon, B. úr. Udvariatlanul hátat fordí­tok neki, nincs szándékom szőlőt venni, a szőlőt szere­tem ugyan, de műveléséhez, gondozásához nem fűlik a fogam. Nem értek hozzá és a szabad időmet másra fordí­tom. B. úr. persze rosszallóan csóválja a fejét, viselkedésem felháborítja. Hangoztatja is, hogy nem ért engem, hiszen foglalkozásom olyan, hogy mellette nyugodtan megmű­velhetném ezt a 200 négyszö­gölet, s még hasznom is len­ne belőle. Erőszakos, tolakodó, elvégre a „javamat akarja”. Csak hogy nekem nem kell sem a jóindulata, sem a szőleje. A város utcáit járva min­dig találkozom a számonké- rőkkel, a felelősségrevonók- kal, a beavatkozókkal, a köz­beavatkozókkal, a tanács­adókkal, az erőszakos jóaka­rókkal. Ettől lúdbőrzik a há­tam, és ilyenkor érzékelem pontosan azt, hogy mi is tu­lajdonképpen a vidékiesség. Okvetetlenkedér. tapintatlan­ság... Inkább példákkal foly­tatom. Tegnap este D., a város fontoj hivatalának fontosko­dó hivatalnoka megrótt, ami­ért nem látott a művelődési központ márványtermében, ahol tegnap este G. zongora­hangversenyét élvezhettem volna. Máskor számon kéri tőlem, hogy miért nem je­lentem meg a fotókiállításon. A fontos hivatal fontoskodó hivatalnokát zavarja, hogy nem úgy élek, ahogy ő. Meg­győződése: az az egyetlen praktikus és okos életvitel, amit ő csinál. Fáraszt és el­szomorít fontoskodása. összetalf'.kozom István­nal, a fiatal mérnökkel. Kis­sé ideges. Elpanaszolja; szomszédja leszólta, hogy új­ból külföldi útra készül fele­ségestül. A szomszéd minden további nélkül illetékesnek érzi magát arra, hogy be­avatkozzék Istvánék belügyei- be, kifejti; az utazás haszon­talan pénzoocsékolás, István vásárolna inkább egy hobbi­kertet, az az igazi kikapcso­lódás, nem pedig a dögfárasz­tó csavargás. Igen, és a hob­bikertben megteremne a krumpli, a zöldség, a sárga­répa. István nyúzott képpel hall­gatja szomszédját és szen­ved. Annál udvariasabb, sem­hogy a bősz okvetetlenkedőt rendre utasítsa. István a könyvek szerelmese, és szen­vedélyes utazó. Harminc­éves és bejárta fél Európát. Ismeri Róma utcáit, s meséli, hogy amikor a rádióban Bul­gáriáról szóló híreket hall­gat, maga előtt látja a cso­dálatos Rodope hegységet, s gondolatban egy várnai kis­kocsmába másticát szürcsöl. Szomszédja osztályvezető egy nagyvállalatnál, gyakor­latilag értelmiségi munkakört tölt be, és elvileg ugyancsak szellemi munkát végez. Csak­hogy a látszat csal. Ez az osztályvezető egyáltalán nem végez szellemi munkát, inge­rülten várja a délutánt, hogy „leléphessen”. A szőlőjében érzi magát elemében,, ami tiszteletre méltó dolog volna, ha felhagyna az osztályveze- tősködéssel és kifejezetten a szőlővel foglalkozna. Mi lenne, ha egyszer Ist­ván kérdőre vonná osztályve­zető szomszédját: hogyhogy örökké a tőkék között gör­nyed, s könyvet mikor vesz a kezébe? A fiatal jogász megint egy más eset. Ő a maga módján urbánus, megrögzött város­lakó, „aszfaltkoptató”, a ter­mészetben kizárólag tájképe­ken gyönyörködik. Napi mun­káját befejezvén menetrend­szerűen beül a kisváros egyetlen első osztályú presz- szójába ismerősökkel talál­kozni, beszélgetni, vagy csak egyeszerűen bámészkodni. Szó sincs arról, hogy alko­holizálás céljából időzik a presszóban, és arról sincs szó, hogy nőkre vadászik. Az intézmény „buzgómó- csing” gondnoka rossz szem­mel nézi a fiatal jogász „lé- hálkodását”, s kartási alapon gyakran érzi magát indíttat­va, hogy hősünk magatartá­sát kifogásolja, számon kérje. Így: — Presszózunk, presszó­zunk, doktor úr? — érdeklő­dik fájdalmas képpel. S a gondnok ilyenkor elő­adja, hogy ez az élet rosszra vezet, ennek züllés lesz a vé­ge, mert a lejtőn nincs meg­állás, arról nem is szólva, hogy rengeteg pénzbe kerül a mindennapos presszózás. Máskor arról faggatja a fi­atal jogászt, hogy talán válni készül. Meggyőződése; min­den olyan házasság válással végződik, amelyikben a férj kimaradozik. Nagy a csábítás és így tovább és így tovább. Különben is, egy komoly em­ber, — a gondnok szerint — nem „tehénkedik” egész este szórakozóhelyen. Jogász ismerősöm fogcsi­korgatva fogadkozik: eddig türelmesen végighallgatta az okvetetlenkedőt, de legköze­lebb beolvas neki és megkér­dezi tőle, ki kérte meg őt ar­ra, hogy felügyeljen a presz- szó törzsvendégeire. A gond­nok majd természetesen meg­sértődik, elvégre ő a jogász­nak csak a javát akarja. A számonkérők kisvárosi figurák. Kifogásolnak, felháborodnak, s kizárólag azt tartják jónak, ami szerin­tük megfelel az erkölcsi ér­tékrendnek. Irigylendő ma­gabiztonsággal ítélkeznek. Vélekedéseikben megfeleb- bezhetetlenek. Gondolom: aki nem úgy él, nem úgy visel­kedik, nem úgy vélekedik, ahogy ők, azt szívesen kerék­be törnék. Varga S. József 5 NÓGRAD - 1978, március 14., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom