Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)

1978-02-28 / 50. szám

Döntés előtt Keszi ben (I.) Viztörténelem, ” 99 tanulságokkal Más tájról hozom a példát, nem titkolva azt, hogy nem akarok senkiit megbántani. Kisalföld egyik kis községé­ben járva, érdekes dokumen­tumot mutatott a községi ta­nács vb-titkámője. Ö maga, régi tanácsi dolgozó, s a do­kumentum, egy régi-régi fa- , lugyűlés jegyzőkönyve, ön­nön életének egy nehéz szaka­szát jelentette. Ilyenformán több volt egyszerű iratnál. A jegyzőkönyvben szerepelt va­laki, aki éles hangon szólt a falu villamosítása ellen. „S most, mi a helyzet ezzel az emberrel?” — kérdeztem a titkártól. Megmondta, hol la­kik. Elmentem hozzá. Szíve­sen fogadott, villanydarálón őrölte a kávét a vendéglátás­hoz, szobájában televízió, rá­dió, a háztartás gépesített. Szégyellte * egykori vélemé­nyét. Nem örültem neki. Nem szeretem, ha egy ember szé­gyenkezni kényszerül. Néhány országos adat ide­kívánkozik. Alkalmi beszél­getésre gyűltünk össze a Ka­rancskeszi községi Tanács el­nöki irodájában. A téma, a tervezett vízműtársulás előké­szítése, a helyzetfelmérés, a jövő latolgatása. Az országos adat erősen alátámasztja a megyei, s ezen belül a helyi elképzeléseket. Az Országos Vízügyi Hiva­tal az idén hétmilliárd forin­tot fordít, a tanácsokkal közö­sen, a vezetékes vízellátás, a csatornahálózat fejlesztésre. A terv az, hogy az év végére a lakosság hetven százaléka egészséges ivóvízzel legyen el­látva. A vízművel rendelkező községek száma elérje az 1200-at. Jegyzőkönyv KeszibőL Karancskeszi egy az 1200- ból, s egy abból a hét község­ből, ahol az idén a vízműtársu­lás megalakítására, illetve a munka folytatására kell szá­mítani. A beszélgetésben part­nereim Futó László tanácsel­nök, Molnár László ÉMÁSZ- kirendeltségvezető, tanácsel­nök-helyettes, Koczka István, vb-tag, községi párttitkár, is- kolaigazató, Rusz György ta­nácsi vb-titkár. A kör később jelentősen kibővül, alkalmi in­terjúalanyokkal. Előbb azon­ban a keszi jegyzőkönyvet néz­zük, a helyi vízműtársulás tör­ténetét, — mert eltérően más községektől, itt iyen is van. A jegyzőkönyv, tuladonkép- pen egy különbizottság jelen­tése. A bizottság nyolc évvel, ezelőtt, egy akkori vízműtár­sulás kudarcát indokolta. Köz­ben néhány érdekes szem­pontra is fény derült. Egye­bek között arra, hogy Nógrád megye hat legroszabb vizű — nem ivóvíz minőségű — köz­sége között szerepelt már a harmincas években Karancs­keszi! Tény, hogy az akkori­ban szikvízgyártásra engedélyt kérő, csupán egyetlen kutat vehetett ilyen célra igénybe. Ez a kút, a mai keszi lakosok nagy része által naponta láto­gatott Ciigány-kút. Ez ma is jó vizet ad. A többi? Számításba sem jöhetett egészségügyi Vizsgálatok után. Hogy ez ak­kor nem vált ismertté? Senki­nek nem volt érdeke a keszi embernek megmondani az iga­zat. Akkor sok egvéb is hi­ányzott. Ami most természe­tes. Az első próbálkozás Hát az bizony balul ütött ki. S tegyük hozzá — nem a helyi lakosság hibájából. De legalábbis nem elsősorban. Mi történt nyolc évvel ezelőtt amikor felmerült a vízműtár­sulás kérdése? A tanácselnök adja meg a választ, eredeti do­kumentumok alapján. A helyi vízműtársulás első lépései tulajdonképpen 1965- ben megtörténtek. A lakosság már akkor, több mint negy­ven százalékban - a társulás mellett volt. Három év múlva helyszíni bejárás is történt, a kiviteli tervek ötmillió körü­li összeget jeleztek. A terve­ket a szénbányák készítette, s az 1970-es falugyűlés tulaj­donképpen azért vetette el az elképzelést, mert kellő infor­máció nélkül (már tudniillik, hogy miibe kerül családonként a társulás) nem is tehetett mást. Ez a közlés ugyanis el­maradt. Dönteni pedig csaK úgy tud az ember, ha tudja, mire kell számítania. Az ille­tékes vízügyi igazgatóság ezen az ominózus falugyűlésen nem is képviseltette magát. Az ál­lami hozzájárulás mértékét sem ismerték a helybeliek. Ä döntést mindez jelentősen be­folyásolta. Az akkori rossz előkészítés érthető módon, növeli a mai vezetők, szervezők és irányítók felelősségét. De felvetődik ez a lakosság oldaláról is: ha ak­kor elfogadják, ma az utolsó részleteket fizetik, s minde­nütt vezetékes, megbízható mi­nőségű ivóvíz van Karancs- kesziben. Most újra itt az al­kalom. Zöldség a bányában Ilyen is előfordult Karancs- kesziben, emlékeznek rá sokan, akik a Kutas nevű területen élnek. Keszi alatt elég maga­san fekvő szénréteget bá­nyásztak. A község egyhar- madát érinti az a kedvezőtlen változás, amely a bányák om- lasztása után adódott. Helyen­ként a zöldség is a bányába omlott azon a részen. A bá­nyavágatokban tűnt el a víz a kutakból. Aztán ami vissza­jött, gyakorlatilag teljességgel ihatatlan volt. A terület lakói joggal köve­teltek megoldást a bányáktól. Az akkori tröszt, ivóvízháló­zatot épített. de vizet adni nem tudott. Lajttal hordták ki Kutasra a vizet. Később, a re­gionális gerincvezeték elké­szültével. utcai közutakra már rá lehetett állítani a jó vizet. Ez ma is létezik, használják. Sőt, a község más részeiről is járnak oda vízért. Ezt a vi­zet issza Salgótarján is. A víz tisztítása korszerűsödhet az évek során, s a város más víznyerési terveit is figyelem­be véve — nem veszélyezteti a karancskeszi vízmű hoza­mát. Ma már nem terveznek nagy gombhoz kis kabátot. Nemrégiben egy falugyűlé­sen, ahol érthetően még nem volt napirenden a vízműtársu­lás megalakításának kérdése, hiszen a kivitelezési tervek, az egyéni összegelosztás után le­het erről beszélni — valaki felvetette: miért tervez a ta­nács a lakosság meghallgatá­sa nélkül? A tanácselnök, ké­résemre megismétli a választ: — Ha az ember házat épít, mit tesz először? — Tervet készíttet valaki­vel aki ért hozzá — válaszo­lom. — Hát ez az. Itt sem lehet másként. (T. Pataki) Reggel elmegy, este érkezik — Nem kell félni, ma senki sem kap oltást. Mészáros Sándomét, ami­kor — a védőnői oklevélnek megszerzése után. 1973 augusztusában — Tereskére került, még Tóth Mária Valé­riának hívták. 1976. szeptem­berében ment férjhez. A kis­lánya, Martina tizennyolc hó­napos. — Az az igazság, hogy na­gyon kell a pénz és ezért kezdtem el újra dolgozni feb­ruár elsején. — Az otthon töltött idő után nem okozott nehézséget az új­rakezdés ? — Nem mondhatnám. Az adminisztráció mennyisége nem változott. Ugyanannyi, mint volt. Két oltásnak lett más az időpontja, a kanyaróé, amit tizennégy hónapos koruk­ban és a himlőé, amit tizennyolc hónapos korukban kapnak a gyerekek. Amit tanultam, ab­ból nem felejtettem el sem­„Házhoz jön” a politika „Majd alszunk a télen!” — mondogatták még nem is olyan régen a termelőszövetkezeti dolgozók kiváltképp úgy a tavaszi-nyári mezőgazdasági munkacsúcsok idején. „Majd alszunk télen” sóhajtották fájós derekukat tapogatva az asszonyok a nyitással-metszéssel, kacsolással töltött va­sárnapok, a fóliasátrak nyirkos melegében töltött kora ta­vasai féléjszakák után. „Úgyis rövidek a nappalok, hosszú­ak az éjszakák, mi egyebet csinálhatnánk?” — tették hozzá, mert kellet legalább a reménye annak, hogy egyszer majd csak kipihenhetik a csontokban ülő fáradtságot, kikúrélhat- jáik a szaggató derékfájást. Aki ma a falvakat járja, éppen úgy nem találja nyo­mát sem az egész téeszközösséget megmozgató betakarítási munkacsúcsnak, sem a téli mormotaálomnak. A magas fokú gépesítés az előbbit jóformán a gépkezelők szűk körére kor­látozta, az emberekben végbement lassú — de annál mélyebb — tudati változás, a közélet iránt fokozódó érdeklődés pe­dig még az emlékét is elmosta tán a tyúkokkal fekvés, a téli álom gyakorlatának. Sőt: a tél mindinkább a testi-lelki erő­gyűjtés, a művelődés és szórakozás, a látókör szélesítésének időszaka lett a vidéki ember számára. Kihasználják a téli estéket A lakóhelyi politika, a közügyek iránti érdeklődés megélénkülése feltétlenül összefügg a szocialista demokrá­cia erősödésével, illetve szélesítésének igényével. Ehhez pe­dig nélkülözhetetlen a lakosság, az állampolgár tájékozott­sága az országos és helyi kérdésekben. Ezt a feltételt hi­vatott megteremteni, biztosítani legátfogóbb politikai tömeg- mozgalmunk, a Hazafias Népfront. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára nemrég a mozgalom propaganda- és ismeret- terjesztő tevékenysége legfőbb időszakának jelölte meg a téli hónapokat. Ezekben a hetekben megélénkült a lakó­helyi politikai élet, népfrontesteken és falugyűléseken ter- vezik-szervezik a közeljövőt, a kényelmesebb életkörülmé­nyeket, a falusi és városi életmód közelítésének feltételeit — szerte az országban. Miben is áll a népfrontfórumok igazi jelentősége? Elő­ször abban, hogy alkalmat ad a találkozásra, a vélemények kicserélésére a társadalom minden rétegének: munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, pártonkívülieknek és kommunistáknak, „ingázóknak” és helyben dolgozóknak, szenvedélyes lokálpatriótáknak és épp csak aludni hazaté­rőknek. Másodszor abban áll e fórumok jelentősége, hogy valósággal „házhoz viszik” a politikai és gazdasági informá­ciókat. Teszik pedig ezt abból a tényből kiindulva, hogy hazánk felnőtt lakosságának jelentős hányada, mintegy hárommillió ember — szülési és gyermekgondozási szabad­ságon levő kismamák, nyugdíjasok, háztartásbeliek — ki­zárólag a lakóhelyén élhet társadalmi életet. Ezzel a há­rommillióval véleményt cserélni, szép terveinkhez támoga­tásukat megnyerni — ez a népfrontfórumok feladata. Ahol már tanács sincs.., A dolog megértéséhez nem árt emlékeztetni arra, hogy mit jelent a Hazafias Népfront és az állampolgárok kap­csolata például olyan „istenhátamögötti” vidékeken, ahol mint Nógrádban is sok a néhány száz lelkes apró falu, ahol az összevonás, a körzetesítés óta esetleg se tanács, se isko­la nem működik! Azokról a vidékekről beszélek, ahol a szocialista demokratizmus egyetlen színtere: a népfrontfó­rum. A lakosság itt kaphat választ a szűkebb haza fej­lődésének, ellátásának, az ország vérkeringésébe való be­kapcsolásának kérdéseire; itt esik szó mindenről: a szol­gáltatások fejlesztésének igényeitől-lehetőségeitől a bejáró dolgozók problémájáig, a gyermekétkeztetés gondjaitól a szocialista életmód kialakításáig, a magónerejű építkezé­sek nehézségeitől a gyermekintézmények fejlesztését szol­gáló társadalmi összefogásig, a vezetékes ivóvíz biztosításá­tól a kereskedelmi ellátásig. Jogászok és tanácsi vezetők, or­vosok és népművelők, írók és pedagógusok, gazdasági szak­emberek és a képernyőről ismert külpolitikai kommentá­torok, közéleti vezetők és mezőgazdászok — a szőnyeged forgó kérdés legjobb szakértői — cserélnek ilyenkor esz- mét-véleményt a helybeliekkel. Az emberek nagy része lokálpatrióta, erős szálakkal kö­tődik szülő vagy lakóhelyéhez; ki községe, faluja törté­nelmi múltjára büszke, ki a felszabadulás óta megtett útjá­ra, ki pedig szélesre tárult fejlesztési lehetőségeire. Ezt a büszkeséget, lokálpatriotizmust munkára fogni, a közösség érdekében kamatoztatni — ez is a népfrontfórumok dolga. Falusi — parlamentek A népfrontestekhez hasonlóan széles körű, nagy jelen­tőségű esemény a vidék életében: a falugyűlés, aminek ugyancsak most van az ideje. Némelyik megyében már- már a „helyi parlament” rangját-tekintélyét vívták ki ma­guknak. Mi mindenről adhatnak számok ezek a „'helyi par­lamentek” ! Közösen elért sikerekről, anyagi-szellemi gya­rapodásáról, járdák kilométere iről, új óvodákról. Talán a televízió volt az első, ami kitágította a falusi otthonok négy falát, s behozta közéjük a nagyvilágot? Ta­lán a műszaki fejlődés, a szervezettebb munka tette, azál­tal, hogy már délutánra véget ér a munka télen a mező- gazdaságban? Talán a demokratizmus iskolája, amit három évtized alatt mégis csak kijártunk, pótolva ezzel az évszá­zados mulasztást? Vagy egyszerűen a népfront politikája, amely egyaránt utat talál a tudományok doktorához és a hívő háziasszonyhoz? Esetleg mindez együtt? Ne kutassuk. Nem ez a lényeg, hanem az eredmény: az okosan kihasznált téli esték, a népfront-akadémiák, -tanfo- ' lyamok, a pezsgő lakóhelyi társadalmi élet. a falugyűlések okosan forró légköre — az a politikai kohó, amelyben kö­zös jövőnk izzik-alakul. Nyíri Éva mit. Sőt Martina megléte se­gítséget jelent a munkámban. Most már saját tapasztalata­imból tudom azokat a dolgo­kat, melyeket eddig csak könyvből ismertem. Így köny- nyebben tudok tanácsot adni a kismamáknak. Miközben beszélgetünk, a fiatalasszonynak megállás nél­kül jár a keze. Fehér rázóke­verékkel kenegeti bilin kupor­gó kislányának térdét, comb­jait, aki e művelet közben is lelkesen vakarózik. — Allergiás — néz rám ma- gysírázóan az édesanya. Foly­tatja: — Vadkerten jár böl- csibe- de muszáj volt itthon tartanom. Elhívtam a karancs- sági nagymamát és amíg én dolgozom, addig ő vigyáz a kicsire. — Az 1200 lelket számláló Tereskéhez tartozik a 600 la­kosú Szátok Is. A két község­ben hány csecsemőt és terhest kell gondoznia? — összesen huszonhét apró­ságot és tíz állapotos asz- szonyt, de Rétságra járok he­lyettesíteni, ahol legalább nyolcvan kisgyerek és negy­ven terhes van. — Alig látszik ki a munká­ból. Reggel elmegy, este jön — szól közbe a hetvenhárom éves nagymama, Űj Béláné. Majd ölébe veszi unokáját és igyekszik begombolni piros ruhácskáját. Hasztalan. Mar­tina pillanatok múlva már a szoba másik sarkában kupo­rog. — Kérem mondja el egy napját — fordulok a védőnő­höz. — Az nehéz lesz! Inkább el­mesélem egy hetemet. Hétfőn» szerdán, csütörtökön délután, pénteken pedig délelőtt van tanácsadás. Mindegyiken ott kell lennem. A közöttük levő időben bonyolítom le a csalá­dok látogatását. Naponta tíz- tizenkét helyre kell eljutnom és ezt le is kell adminisztrál­nom. — Milyen közlekedési esz- közzel jár? — Gyalog, autóbusszal, vagy a saját kocsinkkal. Az utóbbi­hoz jó lenne- ha valamennyi anyagi támogatást kapnék a tanácstól. De ne haragudjon most már igazán mennem kell, elkések a tanácsadásról — szabadkozik a védőnő. Villám­gyorsan sapkát, bundát kerít magára, s elindul az egész­ségház felé. Várják a falu gyermekei! Az ő gyerekei! Tőcsér Julianna Ókori város Grúziában Egy korábbi ismeretlen vá­ros romjaira bukkantak Grú­zia északkeleti részén. Az ása­tások során a régészek szá­mos palota, középület és lakó­ház romjait tárták fel. Fel­színre kerültek mozaikpadlós fürdőszobák maradványai is. A templomok falát mitoló­giai alakok díszítették. Min­denütt ott volt Dionüzosz, a szőlőtermelés, a bor és a ví­gasságok istene. A lakóházak­ban nagyméretű agyagedé­nyekre bukkantak, ezeket el­sősorban bortárolásra használ­ták. Megtalálták egy öntöző- csatorna maradványait is. Az ásatások eredményei megerősítették a történészek­nek azt a feltételezését, hogy a mai Grúzia területén egykor hatalmas város állt. A több mint 2000 évvel ezelőtti város lakói ismerték a szőlőterme­lést- s tudatában voltak az ön­tözés jelentőségének. Űj gumiabroncsok A dinamikusan fejlődő len­gyel járműipar nem kis célt tűzött maga elé a gumiab- roncsgyártásban. A növekedő igények kielégítése érdekében Debicában rekordidő alatt új gumiabroncsgyárat építettek fel. A gyár technológiáját és a műszaki berendezéseket az amerikai UNIROYAL kon­szerntől vásárolták. A kon­szernnel kötött szerződés tíz­éves műszaki együttműködést irányoz elő. ami azt jelenti, hogy ez alatt az idő alatt az amerikai cég műszaki és tech­nológiai újdonságait átveszi a debicai vállalat is. Az új gyár teljes egészében ellátja gumiabronccsal a kis Polski—Fiat igényeit. A régi üzem évi 3,5 millió különböző gumiabroncsot termelt, míg az új gyár már 6,3 milliót. Az itt készült Radial gumiabron­csok már külföldön is rendkí­vül keresettek. A minőség ál­landó javításának biztosításá­ra az ellenőrző csoport hat­van dolgozója külön kiképzést kapott az USA-beli UNIRO­YAL konszerntől. Jellemző a magas műszaki színvonalra- hogy számos mun­kafolyamat már komputerek Vezérlésével történik. NÓGRÁD - 1978. február 28. kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom