Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
Rétfőn és kedden gépkocsinyeremény- belétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénztár február 27-én és 28-án Budapesten rendezi a gépko- csinyeremény-betétkönyvek idei első, sorrendben 67. sorsolását. A húzáson az október 31-ig váltott és január 31-ig még érvényben volt öt- és tízezer forintos nyereménybetétkönyvek vesznek részt. A Budapesten váltott betétkönyvekre hétfőn délelőtt 349, a vidéken váltottakra kedden délelőtt 552 nyereményautót sorsolnak ki. Az ötezer forintos betétkönyvekre 631, a tízezer forintosokra 270 személygépkocsi juj;. A kétnapos húzás összesített eredményét március elsején teszik közzé. Enyhítő körülmény-8 ? Jogunk egy esetben ismeri el a részegséget enyhítő körülménynek; ha a vádlott úgynevezett abortiv patholó- giás ittasság állapotában cselekedett. Megtörténhet ugyanis, hogy néhány pohár szesz után egy békés természetű embert is úgy kihoznak a sodrából, hogy pillanatnyi tudatzavar uralkodik el rajta, s tőle egészen idegen módon cselekszik. Az első fokon eljárt Nyíregyházi megyei Bíróság ezt az enyhítő körülményt állapította meg a 25 éves, nagyhalászi illetőségű ifj. Kormány Béla bűnügyében. A vádlottat emberölés bűntettének kísérletében, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt egyévi és hathónapi szabadság- vesztésre ítélte. Az ügy ezzel nem zárult le, mert az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért folyamodott a Legfelsőbb Bírósághoz. A tárgyalás várhatóan több hetet vesz igénybe, mivel a büntető tanács mindjárt az első napon új orvosszakértői vélemény bekérését rendelte el annak bizonyítására: ifj. Kormány Béla személyiségével ,.összeegyeztethető-e” az ilyen különös ittas állapot. A vádlottnak tavaly fia született, és efölötti örömében csaknem egy teljes napon át az újszülött egészségére ivott. Estére Nagyhalász presszójában hangulata már olyannyira „megemelkedett”, hogy táncolni lett kedve. Nyomban fel is kért egy fiatal nőt, de annak vőlegénye a kérést megtagadta. Ifj. Kormány Béla ekkor a férfit kihívta az udvarra, ahol kisebb tömegverekedés tört ki. A kedélyek lecsillapodtak, s mindenki visszatért a presszóba. A vádlott viszont dühét az asztalokon, székeken töltötte ki, majd zsebkését kirántva a vőlegény felé indult. A szerencsétlen embert kétszer megszúrta, s életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A Legfelsőbb Bíróság fontosnak találja azt a körülményt, hogy az ifjú apa a bűncselekményt követően a rendőrségen is meglehetősen indulatosan viselkedett. Rátámadt az őt kihallgató rendőrökre is, jóllehet az abortiv pathológiás ittasság állapotában cselekvő embert éppen az jellemzi hogy a pillanatnyi tudatzavarában elkövetett bűncselekmény hatására összeomlik. Népzenei nap Neműben Hangulatos rendezvényre Tcerül sor Nemtiben ma délután. A község művelődési házában népzenei napot tartanak. A műsorban a helyi pávakörön kívül vendégek is fellépnek, A József Attila megyei Művelődési Központ népi- tánccsportja mellett bemutatkozik a dormándi citerazenekar. A népzenei nappal egyidőben kiállítás nyílik a helybeli hímzőszakkörben szorgoskodó asszonyok legszebb munkáiból, ugyancsak a művelődési házban. NÓGRÁD Választási közlemény Mint arról már tájékoztattuk olvasóinkat Salgótarjánban öt városi tanácstagi választókerületben időközi tanácstagi választásokra kerül sor. Alábbiakban közzé tesz- szük az egyes kerületek jelöltjeinek adatait és a választókerületek szavazóhelydsé- geinek címeit. A 11. számú választókerü-' let jelöltje Szojka Lászlóné, Lovász József utca 1. szám alatti lakos. A kerület szavazóhelyisége a Gagarin Általános Iskolában lesz. A 15. számú választókerületben Egyed Miklósnét — Schuyer Ferenc utca 38. — jelölték. A kerület szavazóhelyisége az Építőipari Vállalat munkásszállásának étkezdéje. A 25. számú választókerület jelöltje Gecse István Arany János út 9. szám alatti lakos. A kerület szavazóhelyisége a Baglyasi út 2. szám alatti Állategészségügyi Állomáson lesz. A 70. számú választókerület jelöltje Barna Ferencné — Csokonai utca 110. — A kerület szavazóhelyiségéül a zagyvapálfalvi volt tanácsház (jelenleg földhivatal) épületét határozták meg. Végül a 83. számú választókerületben Kovács Gyulánét, Rónabánya-telep Landler Jenő utca 19. szám alatti lakost jelölték. A szavazóhelyiség a Rónabányái Művelődési Házban lesz. Az említett kerületek választópolgárai értesítést kaptak a választási névjegyzékbe való felvételükről. A salgótarjáni városi választási 'elnökség kéri, hogy az értesítést a szavazás alkalmával vigyék magukkal és mutassák be a szavazatszedő bizottság elnökénél. Kérik továbbá, hogy szavazataikat lehetőleg a délelőtti órákban adják le a kijelölt szavazóhelyiségekben. A választásra március 5-én, vasárnap reggel 6 órától kerül sor. Véget ért a tanácskozás A Hazafias Népfront Nőigrád megyei Bizottsága által szervezett, Salgótarjánban tartott háromnapos megyei tanácskozás, amelyen a községi és városkörzeti népfrontvezetők vettek részt, szombaton délután befejeződött. A tanácskozás utolsó napján rendezték meg a fórumot, melyen a megye párt-, állami és társadalmi szerveinek vezetői adtak választ a kérdésekre, majd Kazinczi Pál, a HNF megyei bizottsága munkatársának előadását hallgatták meg a résztvevők. A helyi népfrontbizottságok munkájának továbbfejlesztése, a mozgalmi tevékenység szervezése címmel. Orvosi ügyelet Salgótarjánban ma egész nap orvosi ügyeletét tartanak a Vöröshadsereg úti új rendelőintézetben. Itt látják el a járás ügyeletét és a fogorvosi ügyeletét is. (Feljárat az MHSZ melletti kapun). Kihívás a kórház számain, a 11- 20-as számtól H-25-ig történhet. Az ügyelet hívható a 27- 91-es telefonon is. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2., telefon 344), ma egész nap működik ügyeleti szolgálat. Nagybátonyban a központi rendelőben fogad az orvos. A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban ma reggel 8 órától a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. Naptár 1978. február 26., vasárnap. Sándor napja. A Nap kel: 6.31., nyugszik: 17.24 órakor. A Hold kel: 21.21., nyugszik: 7.56 órakor. 1978. február 27., hétfő. Ákos napja. A Nap kel: 6.29., nyugszik: 17.25 órakor. A Hold kel: 22.30., nyugszik: 8.28 órakor. Száz évvel ezelőtt, 1878. február 26-án halt meg — 66 éves korában — Mirza Fatali Ahundov (eredeti nevén Mirza Fethali Ahondzadze) azerbajdzsán író. költő és filozófus, a modern azerbajdzsánt irodalom egyik megalapítója. Előbb perzsa és arab, később orosz nyelvet és irodalmat tanult, s 1934-ben Tbilisziben, amely ekkor a Kaukázus legjelentősebb kulturális központja volt, tolmácsként cári szolgálatba lépett. Itt került kapcsolatba a dekabristákkal, az 1830-as lengyel felkelés emigránsaival, akik nagy hatással voltak tevékenységére, világnézetének kialakítására. 1850—1855. között irt nagy sikerű vígjátékaiban, amelyek nevét külföldön is ismertté tették, a humor és a szatíra fegyverével fordult szembe a feu-' dalizmusban gyökeredző elmaradottsággal, kulturálat- lansággal, vallási fanatizmussal, s állást foglalt a nők emancipációja, a haladás ügye mellett. Hasonló nézeteknek adott hangot filozófiai és esztétikai írásaiban; ezek materialista, ateista világszemléletről tanúskodnak. Tbilisziben színházat alapított, s darabjait itt adták elő. Nyelvi törekvése — az egyszerű, a néphez közelebb álló hangvétel — szintén úttörő jelentőségű volt. Negyvenöt (évvel ezelőtt, 1933. február 27-én gyújtották fel a hitleristák — provokációs célzattal — a berlini Reichstag épületét. Ehhez az annak idején több szempontból is világszenzációt keltő ügyhöz, s közvetlen etSzmlnyeJKez lartoztíi, Hogy 1933. január 30-án Hinden- burg elnök Adolf Hitlert nevezte ki birodalmi kancellárrá. A fasiszták a koalíciós kormány élére kerülve egy pillanatig sem haboztak, s megkezdték a német demokratikus erők szétzúzását. Ebben az akcióban játszott fontos szerepet a német parlament épületének felgyújtása; a gyújtogatással természetesen azonnal a kommunista pártot vádolták meg. A folytatás; törvényen kívül helyezték a kommunistákat (csakhamar a szociáldemokratákat is); március 1-én letartóztatták — majd 11 év múlva a buchenwaldi koncentrációs táborban meggyilkolták — Ernst Thälmannt, a Német Kommunista Párt vezetőjét. Elszabadult a fasizmus szennyes áradata. 1933. szeptemberében vette kezdetét a lipcsei per, amely — a fasiszták céljaival ellentétben — a vádlott Georgij Dimitrov bátor fellépése folytán a Reichstag valódi felgyújtóit, a nácikat, a nácizmus módszereit leplezte le. köszönetnyilvánítás Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága jó édesanyánk és nagyanyánk, PRIBELI ISTVANNÉ szül. Jancsok Anna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni Igye- ke z tok GYÁSZOLÓ CSALÁD BALASSAGYARMAT — A fafaragásról. A Horizont Stúdió soron következő előadására kedden kerül sor a József Attila megyei Művelődési Központ klubjában, melynek témája a fafaragás és a bútorművesség. Előadó Krusnyák Magdolna tanárnő, a Nők Lapja munkatársa. — Óvodai nevelés. Az általános iskolára való felkészítésben jelentkező feladatok és a város óvodáinak működési körülményei voltak a témái annak a vezető óvónői megbeszélésnek, melyet a napokban tartottak Balassagyarmaton. Két lap egy rejtvény A Lobogó és a NÓGRÁD közös rejtvény pályázó la Március 1-től, minden szerdán — 1-én, 8-án, 15-én, 22« én és 29-én — a Lobogó szerkesztőségével együtt kereszt- rejtvényt közlünk lapunkban. A Nógrád megyéről szóló keresztrejtvény vízszintes sorát lapunkban, míg a rejtvényt kiegészítő függőleges sorok szövege a Lobogó minden csütörtökön megjelenő számában található. Televíziókészüléket nyerhet, aki a Nógrád megyéről szóló öt keresztrejtvényt — NÓGRÁD-ban és a Lobogóban — helyesen megfejti és a megfejtést április 12-ig levelezőlapon beküldi a LOBOGÓ címére 1394 Budapest, Postafiók 427. A Lobogó egyébként Nógrád megyéről március 30-i számában összeállítást közöl. 9—14 fok Sorsolási naptár A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó februári jutalomsorsolását. A húzáson az 5. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremények: 2 Zsiguli és egy Trabant személygépkocsi. Az igazgatóság összeállította a jövő havi sorsolási naptárt, amely szerint március 3-án Lakiteltken, 10-én Szedresen, 17-én Letenyén, 24-én Pécsett. 31-én pedig Székesfehérvárott húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó lottósorsolását a televízió is közvetíti. Várható időjárás ma estig: változóan, helyenként erősen felhős idő. Csak néhány helyen várható kisebb eső, zápor, napközben megélénkülő, időnként megerősödő déli, délnyugati szél. Folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9—u fok között. Nincs ötös ¥ 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 84 fogadónak volt, nyereményük egyenként 91 518 forint, 3 találata 7 803 fogadónak volt, nyereményük egyenként 493 forint. A kéttalálatos szelvények száma 231 475 db, ezekre egyenként 20 forintot fizetPásztón a nagyközségi-járási könyvtár gyermekrészlegének az elmúlt évben több mint 700 tagja volt. Nagy részük a Dózsa György Általános Iskola tanulója. A kisdiákok körében a legnépszerűbbek a kalandregények, de az utóbbi időben gyakran emelik le a polqyól az ismeretterjesztő könyveket is. A könyvtár igazodik az igényekhez. Hetente tartanak — aktualitásokhoz kapcsolódó — foglalkozásokat, előadásokat. — Klubtagjainké a szó címmel rendezvénysorozatot tartanak a rétsági Salvador Al- lende ifjúsági klubban. Ma délelőtt az ifjúsági klub irodalmi színpada mutatkozik be. fa kell fizetni A MÉM rendelkezésére az állami erdőgazdaságok a továbbiakban nem szednek úthasználati díjat a járművek vezetőitől azokon az erdészeti, saját használatú utakon, amelyeken a közlekedésrendészeti hatóság bizonyos feltételek mellett korábban már engedélyezte a közforgalmat. A várhatóan növekvő autós turistaforgalomra való tekintettel azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a faanyagszállítás céljára egy forgalmi sávval kiépített, keskeny üzemi utakon a gépjármű-közlekedés nem veszélytelen, ezért szükség van a gépjárművezetők fokozott óvatosságára. Erre egyébként az erdészeti ut&k végpontjain elhelyezett táblák, illetve a továbbra is szolgálatot teljesítő sorompóőrök is felhívják a gépjárművezetők figyelmét. A rendelkezés szerint az állami erdőgazdaságok azonban időszakosan vagy véglegesen lezárhatják az említett üzemi utakat az autós turista- forgalom előtt, ha azt a termelési tevékenység (erdőművelés, fakitermelés, -szállítás, vadászat stb.) indokolttá teszi, vagy a forgalmi rend kialakításáért felelős hatóság forgalombiztonsági okok miatt elrendeli. — Kiadták az előadást. Pozsgay Imrének, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján Szocialista társadalom és humanizmus címmel elhangzott előadása megjelent füzetalakban a Kossuth Könyvkiadónál. A KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat salgótarjáni számítóközpontja felvételre keres 35 évet be nem töltött női munkaerőket április 1-i belépéssel adatrögzítői munkakörbe. A felvételt követően a dolgozókat a vállalat saját költségén kiképezi. Jelentkezni lehet személyesen a vállalat termelési osztályvezetőjénél Salgótarján, Május 1. űt 56., Tel.: 24-80. ÉRTESÍTÉS Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a pásztói áruház március 2-án (csütörtökön) délután korábban, 15.30 órakor zár. Ezúton is elnézést kérünk kedves vásárlóinktól! ÁFÉSZ-VEZETÖSÉG NÓGRÁD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megye! Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőn n. L Telefon: 22-94 22-95, 22-9«. 22-91. Főszerkesztő: 12-94, 14-40 Sportrovat: 11-59. Éjszak?* szerkesztés: 15-69. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Telex: 229 109. Irányítószám 3101. Terjeszti; s Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nőgrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján. Petőli u. L. PL; 96., Fv.s Kelemen Gábor igazgató. Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133—1558 *