Nógrád. 1978. február (34. évfolyam. 27-50. szám)

1978-02-26 / 49. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOCRÁO MEGYEI ei'ZCKTS AGA. ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXIV ÉVF., 49. SZÁM ARA: 1 FORINT »978 FE8RUÄP 26., VASÁRNAP Művészeti program kiállítás Salgótarján kö Egert ' „Eger bemutatkozik Salgó­tarjánnak” — ezt az elneve­zést kapta az a program, amely az elmúlt év áprilisá­ban zajlott le Nógrád megye ezékhelyén. Elöljáróban el kell mondani, hogy a két vá­ros párt- és tanácsi vezetői­nek közös elhatározása volt a testvérkapcsolatok kiépítése, a már korábban is meglevő együttműködés kiszélesítése. A szándék abból az alapból sar­jadt, hogy bár Eger és Salgó­tarján történelmi útja eltérő, közös gyökerük a hagyomá­nyok, a néprajzi és népművé­szeti értékek. Salgótarján az iparfejlesztés, a városrende­zés terén rendelkezik gyü- mölcsöztethető tapasztalatok­kal, Eger pedig a széllemi, kulturális életben foglal el vezető helyet Észak-Magyar- ország területén. Az egriek múlt évi látoga­tását viszonozták most szom­baton a salgótarjániak. Dél­előtt fél tízkor a két város párt- és tanácsi vezetői talál­koztak egymással az egri vá­rosháza vb -termében. A foga­dáson elsőként Schmidt Rezső, az egri városi pártbizottság első titkára köszöntötte a tarjáni vendégeket, majd dr. Varga János, az Egri városi Tanács elnöke mondott rövid tájé­koztatót Heves megye szék­helyének életéről. Az üd­vözlő szavakra Ozsvárt Jó­zsef, a salgótarjáni városi pártbizottság első titkára és Fekete Nándor, a Salgótarjáni városi Tanács elnöke válaszolt Délelőtt 11 órakor az egri Gárdonyi Géza Színház volt a színhelye a salgótarjáni művészeti csoportok bemutat­kozásának. A két város ta­nácselnökének köszöntő szavai után, zsúfolt nézőtér előtt mu­tatta be műsorát a salgótar­jáni pedagóguskórus, ame­lyet Virág László karnagy dirigált. Különösen nagy si­kerük volt Szokolay Sándor Miniatűr kantáta című mű­vének előadásával, amelyet hosszan tartó taps kísért. Igencsak nagy sikere volt a táncosoknak, a Kohász Mű­velődési Központ néptánc­együttesének. Elsőnek a kis- terenyei párost adták elő, majd kanásztánc következett és végül az eleki polka, ame­lyet a táncosoknak meg kel­lett újrázni. Dicséret illeti a produkcióért Takács Dániel- nét, aki a táncokat betanítot­ta, de Boros Sándor zenei vezető és Székely István ko­reográfus nevét ugyancsak meg kell említeni. A művészeti program má­sodik felében a salgótarjáni szimfonikus zenekar színvo­nalas muzsikáját hallhattuk Róna Frigyes vezényletével. Schubert IV. szimfóniájának két tételét és Smetana cso­dálatos melódiájú szimfoni­kus költeményét a Moldovát interpretálták nagy átéléssel. A műsort a salgótarjáni szim­fonikus zenekar és a pedagó­guskórus közös száma az Ecseri lakodalmas zárta be. Szombat délután egy óra­kor az egri megyei művelő­dési központban Salgótarján tanácsának elnöke, Fekete Nándor kiállítást nyitott meg, amelyen a Bányagépgyártó Vállalat, a BRG, a Nógrád megyei nyomda, a Lampart ZIM, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek, a ruhagyár, valamint az öblös- és síküveggyár mu­tatta be értékes termékeinek legjavát. Salgótarján párt- és taná­csi vezetői, valamint a művé­szeti csoportok tagjai a délu­táni órákat Eger történelmi nevezetességeinek megtekin­tésével töltötték. A salgótar­jáni szimfonikus zenekart a megyei művelődési központ­ban az egri szimfonikus ze­nekar tagjai látták vendégül, s a baráti találkozón közös zenélésre is sor került. Pataky Dezső Irodalmi színpadi napok Országos minősítő Szentendrén r Négy megye legjobb amatőr színjátszó csoportjai előtt gördült le a függöny Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ és könyvtár színháztermében. Az irodalmi színpadok országos minősítő versenyén a vendéglátó megyét négy, Hevest öt, Bács-Kiskunt hat, Nógrádot hét együttes képviselte. Pénteken és szombaton kora délutántól késő estig foly­tak a bemutatók, délelőtt pedig próbák és szakmai viták biztosították az egész napos p rogramot. Az első versenynap tapasz­talatait összegezve elmond­hatjuk, hogy az együttesek a bemutató jelentőségét megil­lető felkészültséggel léptek a zsűri és a közönség elé. A korábbi versenyekhez képest szembetűnő változást jelen­tett az a műfaji sokszínűség, gondolati, tartalmi gazdagság, ami a produkciókat jellemez­te. örvendetes jelenségnek könyvelhetjük el, hogy a cso­portok többsége szakított a hagyományos oratórikus elő­adásmód legpuritánabb for­májával, a pódium játékkal. Ez az egyébként jelentős for­ma csak akkor válik igazi él­ménnyé, ha az előadók, a versmondók valóban magas színvonalon képesek tolmá­csolni az irodalmi anyagot. Amatőrökről lévén szó erre legfeljebb a csoportok néhány tagja képes, míg a többiek rontják az összhatást. Nem véletlen, hogy a pénteki be­mutató legsikertelenebb elő­adásait épp ezek a műsorok jelentették. Mind az egri írisz Színpad által bemutatott Balladacso­kor, mind pedig a miskei irodalmi színpad Radnóti eclogákból összeállított pó­diumjátéka sok kívánnivalót •hagyott maga utóm De ez a belső egyenetlenség csökken­tette a kecskeméti szakmunká­sok előadását is. Ök Orbán Ottó A világ teremtése cí­mű művét adták elő. Sokkal jobban sikerültek azok a vállalkozások, melyek­ben nagyobb szerepet kapott a játék, a tényleges színját­szás. Számunkra külön öröm, hogy a nap legjobb ilyen jel­legű produkcióit épp a nóg­rádi együttesek előadásai je­lentették. A salgótarjáni Pe­tőfi színjátszó szakosztály és az öblösüveggyári Tempress színjátszó csoport darabjairól lapunkban már beszámoltunk. A balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad Capek-feldolgozása A rova­rok életéből, szintén nagy sikert aratott. Mellettük a kiskunhalasi művelődési köz­pont Harlekin Színpadának O’Niel drámája a Jones csá- tartott ennek a fő nulatnak, stílusnak legsikerül­tebb előadásai közé. Kelle­mes perceket szerzett a be- kölcei színjátszók groteszk politikus állatmeséje Gatfan Morris: Bikini-je, az egri 212. sz. Szakmunkásképző In­tézet romantikus regények stílusát kifigurázó bohózata; Antonin Wolf; Kecefán vagy Hacafán korának legnagyobb rablója, valamint az ugyan­csak egri Baróti Szabó Dá­vid Színpad Illyés paraszt­komédiájának, a Tűvé-tevők- nek előadása. A nagybátonyi csoport Ilyenek vagyunk cí­mű összeállítása sajnálatos módon gyengébben sikerült, mint a salgótarjáni bemutató, s az átdolgozás úgy tűnik nem vált a műsor előnyére. Épp az a spontán jókedv, fiatalos lendület hiányzott belőle, szar vo- (Folytatás a 2. oldalon) Nagybátonyban, az ötödik ötéves tervben 566 lakást építenek. Emellett az általános isko­lai tantermek számát nyolccal bővítik. Építenek egy ötvenférőhelyes óvodát, valamint 650 négyzetméter alapterületű ABC-áruházat. Az új lakások gázvezetéket kapnak, és a régebben épült otthonokba is folyamatosan bevezetik a földgázt. — kép: kulcsár — Hazaérkezett a megyei párldelegáció A Szlovák Kommunista Párt Besztercebányai Kerületi Bi­zottságának meghívására Sko­da Ferencnek, a Nógrád me­gyei pártbizottság titkárának vezetésével a februári győze­lem 30. évfordulója tiszteleté­re rendezett besztercebányai ünnepségen megyei pártdele­gáció vett részt. A nógrádi pártdelegáció részt vett a besztercebányai ünne­pi pártbizottsági ülésen, a koszorúzási ünnepségen és a népi győzelem 30. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi nagygyűlésen. A megyei pártdelegáció teg­nap hazaérkezett Salgótarján­ba. A békealap javára Kommunista szombatot tar­tanak Lenin születése évfor­dulójának tiszteletére április 22-én a Szovjetunióban. A kez­deményezést egyszerre több gyár kollektívája tette meg, s azóta országszerte igen so­kan csatlakoztak már hozzá­juk. Az önkéntes munka részt­vevői a kommunista szombat termelési értékét a szovjet bé­kealap céljaira ajánlották fel. Gazdagodott a versenymozgalom Tanácskoztak a brigádvezetők Tegnap szocialista brigádve- melyest gyorsult a lakásépítés: is kevés. Valamennyi kollek- zetői tanácskozást tartottak a 135 lakást adtak át tavaly, tíva lelkesen csatlakozott a KISZÖV Nógrád megyei köz- csaknem 10-zel többet a tava- csepeli felhíváshoz, s jelentős pontjában. Az összejövetelen lyinál, az idén pedig 168-at vállalást tettek. Kiemelkedett tavaly a társadalmi munkában elért előrelépés: egy brigád­tagra átlag 24 társadalmi munkaóra jutott az ipari sző' az ipari szövetkezetek három- terveznek. három kollektíváját képvisel- Gáspár a bAzámoló­te egy küldött. Tanácskozásuk . ... . . témája a szocialista brigádver- hogy bár a termelés J“'““ “• ‘t1»“ minőén területen meghaladta J*“?8“***^ A brigádok kő­nek értekelese volt. az ei6ző évi szintet, a tervet nem sikerült maradéktalanul 3 S y • teljesíteni. Ennek okai között feltárásának nehézségeit, a rossz technológiai adottságo­Az erről szóló beszámolójá­ban Szalai Gáspár, a KISZÖV elnöke kiemelte, hogy „az ipa- ."'üí'líö ri szövetkezetek termelési eredményeinek egyik legfőbb erőforrása a szocialista mun- kaverseny”. Ezért nélkülöz­hetetlen a versenymozgalom­ban rejlő erők eddiginél jobb felhasználása a célok elérésé­re. A gazdasági eredményeket lásáról szólva a KISZÖV ismertetve elmondta, hogy nőké megállapította, 1977-ben a termelés az előző 1977-ben gyarapodott a Szalai Gáspár beszámolója a belső _ tartalékok után néhány hozzászólás hang­zott el, majd a KISZÖV el­nöksége nevében felhívást tet­kat, a kevés és jelentéktelen . , , . T . ... , , újítást és a gazdaságtalan tek kozze a Lan« gepgyan fel‘ termékeket. A brigádmozgalom híváshoz való csatlakozásra. A felhívás hangsúlyozta, hogy alakú- a brigádvállalások főként a el- hatékonyság fokozására, a mi- hogy rőség javítására irányuljanak, moz- de kapjon teret az ifjúság, a évinél kisebb létszámmal is galomban résztvevők száma, nők gazdasági, társadalmi, po- növekedett. Több lett a nyere- amely 1506, az összlétszám litikai és szociális helyzeté- ség, emelkedett az . átlagbér, több mint 40 százaléka, ör- nek javítása, a dolgozók mun- Az eredményeket az idén to- vendetes, hagy nőtt a fiatalok kakörülményeinek és kultuirá- vább kívánják javítani. Vala- aránya. Ez azonban még így lis lehetőségeinek jobbítása. ,JÓt, S jól...” Szép magyar beszéd megyei döntő Beszélni nehéz — fogal­mazza meg egyre népszerűbb rádiósműsorának és könyvé­nek címében is Péchy Blan­ka színművésznő, a Magyar Népköztársaság Érdemes Mű­vésze. De a szép magyar be­széd közügy, nyelvünk gaz­dagságát, ízeit, színeit meg tanuló a kötelezőt olvasta fel. Mint a zsürielnök, Pásztor Emil az összegzésben el­mondta: egy-két kivételtől eltekintve felkészülten, jó színvonalon szerepeltek a fiatalok, különösen az ismert szöveg interpretálásában. Nem művészi teljesítményt kell becsülnünk, a fiatalok várták, hanem szövegértést körében is elismertetve a jó értelmezést, tiszta artiku- nyelvi tisztaság fontos szere- lációt és helyes hangsúlyozást, pét a társadalomban. Ezért tagolást. Elvétve akad már tett alapítványt 1960-ban a csak beszédhiba a hangkép- művésznő, elindítva a Ka- zésben, de az éneklő, mono- zinczyról elnevezett Szép ton hanghordozás, az írásje- magyar beszéd versenyt, lek érzékeltetésének hiánya 1976-ig háromévenként tar- rontja több diák beszédjét, tottak országos döntőt, az- Az eredményhirdetéskor a óta az alapítvány módosítá- szakmunkástanulók közül sával (az Oktatási Miniszteri- külön dicséretet kapott kie­melkedő teljesítményéért az első helyezett Székely Zsu­um rendezésében) évente. E versengésnek a megyei döntőjét tartották meg szom­baton a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban. A me­gye középfokú iskolái egy­két kivétellel két főt indí­tottak, összesen 29 diák sze­zsanna, a salgótarjáni 211- es ISZI tanulója. Második Görömböly Mária, a Ke­reskedelmi és Vendéglátó Szakiskola diákja, harmadik Bánházi Márta, szintén a 211-es tanulója lett. A rebelt. A zsűrit dr. Pásztor gimnáziumi és szakközépisko- Emil, az egri Ho Si Minh Ta- ' nárképző Főiskola docense vezette, tagjai Kiss Aurélné magyar szakfelügyelő, dr. Jármay Pálné, a magyar sza­kos munkaközösség vezetője, Gazsi Tamásné és Erdős Ist­ván, a megyei tanács művelő­désügyi osztályának munkatár­sai voltak. A házigazda, He­rold László iskolaigazgató kö­szöntője után először a szak­munkástanulók, majd a többi középiskolás szabadon vá­lasztott szövege hangzott el. Ennek értékelése után a két kategóriában négy, illetve tíz Iái kategóriában Farók Pé­ter, a Bolyai János Gimná­zium harmadikos növendéke szerezte meg az első helyet. Iskolatársa, Hives Márta ne­gyedikes lett a második, Ré­vai Gyöngyi, a salgótarjáni Madách Gimnázium és Szakközépiskola harmadikos diákja a harmadik. Dicsé­retet és a legjobbakhoz ha­sonlóan könyvjutalmat kapott még Péter Zsuzsa és Tóth Erika, a Táncsics Közgazdasá­gi és Kereskedelmi Szakkö­zépiskolából, Majlik Erzsébet a MadáchbóL Izrael megtartja településeit Izrael szándéka az, hogy jait. Izrael nem óhajt kivonul- megtartsa katonai településeit ni a megszállt arab földekről, a Sinai-félsziget megszállt te- ellenikezőlég: a különalkudo- rületén, még abban az eset­ben is, ha visszaadja e terü­letet Egyiptomnak — jelentet­te ki Arial Sáron izraeli föld­a tJ7rf Erről tanúskodik a meg­clomsta Vlla&- szállt arab területeken létesí- „5 . . ' ...... , , . tendő újabb településekre vo­f a Repülések kér- natRozó tarv_ amelyet a kor­ri bizottság^elnöke i^beszé- mány csütörtükön ismertetett MÄel" közéi- a ciorista világkongresszussal keleti politikájának valódi cél- (MTI) zások révén minden eszközzel arra törekszik, hogy megszi­lárdítsa ott uralmát és törvé­nyesítse a megszállást. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom