Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Vállalati művelődési bizottságok nyomában *Az Országos Közművelődési Tanács elnöksége és a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége 25002/1976. sz. közös határozatában foglalt állást a vállalati művelődési bizottságok létrehozásáról. A Jtözös határozat megjelentetése a művelődéspolitikai élet egyik jelentős eseménye...” (Részlet egy SZMT-tájékoz- ta lóból.) „Megint egy újfajta bizottság!...” — sajnos még néhány helyen ilyen vélekedéssel is találkozni lehetett, amikor a vállalatok, üzemek illetékeseit figyelmeztették arra: 1977. december 31-ig meg kell alakítaniuk a művelődési bizottságot. De, szerencsére, már csuk elvétve. .. Ahol a közművelődési feladatokat eddig is súlyuknak megfelelően kezelték, ott megértették: nem egyszerű adminisztratív intézkedésről van szó. A közös határozat olyan egységes szemléletű, a felelősséget és a feladatokat egyaránt vállalni tudó bizottságok megalakítására ösztönöz, amely munkájával ki tudja küszöbölni a formalitást, a szólamok helyett a való helyzet felmérésére, a feladatok kitűzésére és gyakorlati megvalósításának szervezésére alkalmas. ★ i Mi történt a közös határozat megjelenése óta a salgótarjáni öblösüveggyárban? A kérdésre alapvetően pozitív a válasz: nagyon sok minden. De... — és a jelentkező problémák, gondok tanulságát is érdemes idézni. 1976. első felének végére, nem sokat késlekedve létrehozták ezt a testületet, nem sokkal később elkészült a II. fél évre szóló munkaterv. Ebben az évben az V. ötéves középtávú közművelődési terv időarányos feladatait is megjelölték a ’77-es tervben. A bizottság hatáskörét így fogalmazták meg: a gyári közművelődési tevékenység megtervezése, irányítása, b közművelődéssel foglalkozó szervek munkájának koordinálása. Évente, négy alkalommal ülésezik, a tervek megvalósítását rendszeresen segíti, ellenőrzi, a feltételeket megteremti hozzá. A tagok sorában a gyár gazdasági, párt-, szakszervezeti és KISZ- vezetése, a fizikai dolgozók egyaránt képviseltetik magukat, azonban a vezetőség eltér az OKTE és a SZOTE határozatában megfogalmazottaktól: nem a személyzeti és szociális igazgató, illetve helyettese és az szb-titkár viseli az elnöki funkciót, hanem a művelődési ház igazgatója. Ez valószínűleg a minél konkrétabb tervezés, szervezés érdekében történt így. Erre utal az is, hogy minden egyes tag részére munkaköri leírást is készítettek; megjelölve a feladatokat és a beszámolási kötelezettséget, azaz a felelősséget egy-egy területért Az elkészült terv a közművelődés szélesítésén alapul, tükrözi a törekvést: ne csak a tanfolyamok, a felnőttoktatás és a hagyományos TIT-sorozatok jelentsék a művelődési tevékenységet De a gyakorlatban ez csak félig-meddig valósulhatott meg. Ennek legfőbb oka a művelődési ház tatarozásának elhúzódása, a kiscsoportok működésének akadályai. Érezhető pozitív változáá a brigádok kulturális vállalásainak színvonalába», tartalmában, az elkészített ajánlást többen figyelembe vették, csökkent a túlzott iskola- és rendezvénycentri- kusság. Készülőben van a jövő évi terv — ebben sok feladat marad a „régi” és sokat segítenek az elmúlt másfél év tapasztalatai. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben már 1975 őszén létrejött egy művelődési bizottság, a tíz szakszervezeti szakbizottság egyikeként, de a határozat szerinti testületet csak nemrégiben választották meg, megszüntetve az előzőt. A korábbi tapasztalatok itt sem bizonyultak feleslegesnek. — A napokban tartottunk bizottsági ülést, amelyen az alkalmazandó munkamódszerekről, a jövő évi elképzelésekről és a ’O-ig szóló távlati célokról volt szó. Január közepén újra találkozunk, hogy megvitassuk az 1978-as tervjavaslatot — mondta el Merlák Ervin szb-titkár, a bizottság társelnöke. — önöknek van összehasonlítási lehetősége, tapasztalata : több-e, mennyiben más ez a bizottság, mint a régi? — Ez a testület sokkal inkább koordinál, nem akarja átvenni egyetlen szerv feladatait sem, de képes segíteni a területek önálló munkavégzését, a párhuzamosságok elkerülését. Mi erre a garancia? Igaz, még nagyon „fiatalok” vagyunk, de az összetétel azt ígéri, képesek leszünk a közös határozat célkitűzései szerint munkálkodni. A tagok komolyan tenni akarnak, érzik, értik, mik a feladatok. Legfontosabbnak tartjuk a kezdeményezések patronálását, az új módszerek terjesztését, a szocialista brigádok művelődésének és a dolgozók önművelésének, tanulásának az eddiginél is hatékonyabb támogatását. Minden gyárrészlegnek más és más lesz a „felelőse” a bizottság tagjai közül, aki átfogja az ott folyó közművelődési munkát, segít a lehetőségek megteremtésében. Gazdasági vezetők és magas kitüntetéssel rendelkező, régi brigádvezetők, politikai vezetők vállalták ezt. Közösen keressük az érdeklődés felkeltésének lehetőségeit, az ösztönző erőket Folyamattá szeretnénk tenni a közművelődést, ami nem könnyű munka. ★ Nem készült még el a felmérés: vajon hány ilyen bizottság alakult megyénk üzemeiben, vállalatainál? És közülük hány fogalmazta meg programját, feladatait? Mindez persze csak számadat lesz... Természetes, hogy az első lépések bizonytalanok a legtöbb helyen, a tervekben most is az egységesebb és konkrétabb oldalt a szakoktatással és a továbbképzéssel összefüggő tevékenységi formák adják és a szervezeti, módszerbeli elképzelések is a „hagyományosak”. De egyre inkább előtérbe kerül a szocialista életmód, a közösségi nevelés kérdése, az egyéni kulturális vállalások lehetőségeinek keresése. A vállalati művelődési bizottságok megalakítása — azaz ezek munkája! — jelentős lépés a közművelődési párthatározat megvalósítása útján. Ahol csak egy „újfajta bizottságot” látnak benne, ott elmulasztják megtenni ezt a lépést, rosszul gazdálkodnak a szellemi erőkkel. Pedig sok még a tennivaló... G- Kiss Magdolna SZÍNHÁZ ÉS KÖZÖNSÉG Ne higgyük, hogy a színház és a közönség egymásra találása lényegében azonos az irodalom és az olvasóközönség egymásra találásával. Az élő színház ugyanis nem pusztán a drámaíróé, hanem legalább annyira a rendezőé, a színészeké és a közönségé is, teljesen más hatásmechanizmussal hozza létre a semmi egyébhez nem hasonlítható atmoszférát, a szemünk láttára, fülünk hallatára élővé váló mű és a közönség együttes szándékából megszülető esztétikai élményt. Az írott dráma jellemei a színpadon szerepekké válnak, a szereplők életet lehelnek beléjük, méghozzá tettekkel és tettértékű szavakkal, s e szavakat és tetteket a közönség reakciói sokkal nagyobb mértékben módosítják, semmint gondolná az ember. Egy jó színházi este valamennyiünk közös alkotása No igen, ha van értő közönség- S ha egyáltalában van közönség. A KÖZÖNSÉG Mindenütt akadnak üres székek, széksorok egy-egy bérleti előadáson. Pesten és a vidéki városok színházaiban, azokban a városokban, ahol nincsen kőszínház, csak „tájolás”. Magától értetődik, hogy a ’„közönség” általában nem létezik. Gyakran előfordulhat, hogy ugyanazt a produkciót egyik este lelkesedéssel, a másikon tartózkodó hűvösséggel fogadják. A színész nagyon jól tudja, hogy minden egyes előadáson meg kell küzdenie a közönségért, és ez hol sikerül, hol nem. A baj ott kezdődik, ha nincsen közönség illetve ha a kétszáz, háromszáz, négyszáz férőhelyes színházterem (kultúrterem, csűr, pajta — teljesen mindegy ebből á szempontból) húsz, haitninc, negyven nézővel pironkodik a színpad előtt. És, hogy ez, ha nem is általános, de nagyon gyakori jelenség, azt az ország minden színháza, városi és községi művelődési házainak igazgatói bizonyíthatják. Vajon miért van ez így ? KELL-E A SZÍNHÁZ? Világos, hogy ez az első kérdés: kell-e egyáltalában a színház- Ha az ember az üresen tátongó széksorokat nézi, akkor hajlamos nem-et mondani, s mindjárt hozzátenni’ „Hát ennyire gazdagok azért nem vagyunk; mert igaz ugyan, hogy szocialista társadalmunkban a kultúra nem áru s ha csak százan nézik meg az előadást, már az is hasznos, node.,. Az állam minden színházjegy eladási árához hozzáteszi a kétszeresét, hogy egyáltalában legyen, lehessen színház. Megér-e húsz-harminc ember tudatgyarapodása, élményszerzése ennyi pénzt? Nem lenne okosabb a kultúra más területein, hasznosabban fehasználni ezeket az anyagi lehetőségeket? „Hát ha nem kell a színház, akkor-.” Mire azonban idáig jutunk a gondolattal, halljuk a művelődési ház vezetőjének megnyugtató szavát: „ Minden jegyet eladtunk, anyagi szempontból teljesen rendben van a dolog”, ám azután csendes kétségbeeséssel hozzáteszi: „Csakhogy azért ez nagyon- nagyon elkeserítő. Én nem értem-. A VEZETŐK FELELŐSSÉGE El kefl fogadnunk azt a tényt, ha anyagi értékek birtokába akarok jutni, azért meg kell dolgozni. De a szellemi kincsek birtoklását sem adják ingyen — a színházjegy árán túl tehát szellemi energiát kell befektetni egy-egy színházi előadás végignézésé- hez. Nos, az emberek manapság már nem sajnálják azt a húsz-harminc forintot, ha a közönségszervezőt, a brigádvezetőt a szakszervezeti kul- turost, a szó szoros értelmében „le akarják rázni magukról”; megveszik a legyet, és ámen. Hogy még el is menjenek? Túl sokat kívánnak tőlünk ! ők megtették a magukét pénzt áldoztak a kultú,- ra oltárán. Méginkább így van ez ott ahol kampányszerűen indítanak „teltházakejót”, s egy egész üzem vagy üzemrész megvásárol száz. százötven, kétszáz jegyet, jutalomként kiosztja a dolgozók között, s az előadáson ott vannak tízen-húszan. A pénztár ablakán meg ott függ a tábla: „Minden jegy elkelt”, s nem kap jegyet az, aki csakugyan, és magától, szervezés és agitálás nélkül meg akarta volna nézni a darabot (mert í> fi CG RÁD — 1978. január 1., vasárnap Lóránt János: Kubai tánc Építészet és muráiig \ művészet kapcsolatáról Lapunk korábbi számába» már hírt adtunk arról a nemzetközi murális konferenciáról, amelyet a szovjet—magyar kulturális egyezmény keretében a közelmúltban rendeztek meg Budapesten, s amelyhek vidéki programjában szerepelt a résztvevők egy csoportjának — nyolc szovjet és 32 magyar vendégnek — látogatása Salgótarjánban, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Itt Újhelyi Imre fejlesztési osztályvezető-helyettes adott tájékoztatást Salgótarján városszerkezetéről, városfejlesztési és városépítési kérdésekről. A vendégek a későbbiekben megtekintették a zománc- és üvegművészeti bi- ennálét s a város néhány murális alkotását- A szovjet delegáció vezetője Vlagyimir Zamkov volt. Somogyi , Jánossal, á képzőművészek szövetsége elnökségi és választmányi tagjával, aki maga is rendszeresen foglalkozik murális feladatokkal, több jelentős freskó, ilyen is van, nem is kevés, de ki törődik velük!). Azt hiszem, nem tévedek: az ilyen tömeges szervezés, az ilyen kampányszerű agitáció helyett ezerszer többet érne az egyedi jegyeladás, két-négyhat jegy eladásának megszervezése és a közvetett agitáció, vagy beszéljünk magyarul: az emberek gyengéjének felhasználása. Ha a gazdasági, köz- igazgatási, politikai vezető ott van egy értekezleten, egy fórumon, egy gyűlésen, akkor mindenki kötelességének érzi, hogy ott legyen. Biztos vagyok benne, hogy ha egy városban vagy községben a tanácselnök, a gyárigazgató, a téeszelnök, a párttitkár, az orvos, az állatorvos, az agronómus elmegy — s előre megmondja, hogy elmegy! — az előadásra, akkor minden egyéb szervezés nélkül telt ház lesz. Hogy ez nem az igazi? Tény hogy nem. De ezek közül az emberek közül nagyon sokat megfog majd a színház varázsa. és azok, akik első- másodízben csak haszonlesésből, erkölcsi tőke gyűjtése céljából, vagy sznobériából mentek el a színházba, később már magáért a színházért fognak odajárni. Elsősorban a vezetőknek kell tehát megérteniük a példamutatás fontosságát ezen a területen is, tudomásul kell venniök, hdgy a színház fontos politikai eszköz is, mert hihetetlen mértékben tágítja az emberek tudatát, látókörét. Ahogyan Gábor Miklós írta Tollal című könyvében: „A dráma hősét... az teszi érdekessé, hogy én, a néző. rajta keresztül a világot látom”. (kemény) grafittó és mozaik kivitelezője, a konferenciáról beszélgettünk. A két szövetség közötti munkakapcsolat folyamatos és munkatervben is rögzített — mondotta Somogyi János festőművész. — E munkakapcsolat részeként került sor a Budapestén megrendezett murális konferenciára is szovjet és magyar résztvevőkkel. Moszkvában 1978-ban egy szélesebb körű nemzetközi konferenciát rendeznek az építészet és a murális művészet kapcsolatáról- Ennek mintegy egyik előkészítője volt ez a budapesti tanácskozás, amelyen az építészek, képző- és iparművészek vettek részt. — Milyen kérdésekről esett szó a konferencián? — Természetesen, nincs mód most a konferencia részletes ismertetésére, hiszen a felmerült és megvitatott kérdések egész sora kapcsolódott a témacsoportokhoz. Csupán ízelítőül említek néhányat ezek közül. Többi között, művészettörténeti áttekintésre is sor került az építészet, valamint a képző- és iparművészet kapcsolatának alakulásáról. Szó volt a környezetkultúra, a vizuális kultúra kérdéseiről, a murális művészet, illetve az új technológiák lehetőségeiről, anyagokról és felhasználásukról, szemléleti problémákról, s még hosszan sorolhatnám- Mindenesetre, mind az építészek, mind pedig a képző- és iparművészek érzik a kérdés fontosságát, a hatékonyabb koordináció szükségességét. Ezzel kapcsolatban az is “nyilvánvalónak látszik, hogy már a tervezés stádiumában kell elkezdődnie a koordinációs munkának. Komplex munka- csoportok kialakítása sokat segíthet majd abban, hogy a hó váltamra iszonyúan nehéz Rossz rém cíbálja oldatomon lógó vászon tarisznyám benne bor és kenyér. Szűk csapáson csörtetek az ösvény platina patakja elszakadt az építészet tervezési stádiumába» tudjanak a képző- és iparművészek bekapcsolódni a munkába. Természetesen, a kérdéskoanplexum további vizsgálatára elengedhetetlenül szükség van ahhoz, hogy elméleti, szemléleti, ideológiai szempontból minden irányban tisztázott alapállást tudjunk majd kialakítani a hazai gyakorlat mind eredményesebbé tétele érdekében. — Milyen eredménnyel járt a szovjet vendégek részvétele a budapesti tanácskozáson? — Mindenekelőtt abban látom a jelentőségét/ hogy rendkívül gazdag tapasztalatokról adtak számot szovjet baráta. ink mind az elmélet, mind pedig a gyakorlat szempontjából, Így mód nyílott a hasznos tapasztalatcserére. Szovjet vendégeink diaanyaggal dokumentálták építészet és murális művészet kapcsolatát. S például élénk vita is kialakult a háromnapos konferencián el. hangzott elméleti és gyakorlati kérdésekről. A szovjet építkezések, természetesen, nagyobb volumenűek a hazainál, így a szovjet művészeknek nagyobb gyakorlati lehetőségük van a közös munkára az építészekkel. \Ezen túl, a Szovjetunióban a szemléleti és az anyagi akadály is kevesebb e munkábanA konferencia után majd a tanulságok levonása következik, amely minden bizonnyal együtt jár a kérdéskomplexum elméleti tisztázásához, az együttműködés szorosabbá vá. lásához építészek, képző- és iparművészek között. Mindez a tevékenység erőteljesen kihat a szebb és tartalmasabb élet és emberi környezet megteremtésére, a szocialista társadalom kulturális és gazdasági célkitűzéseinek ' megvalósításával összhangban. T. E. S a völgybe mint tengerbe ront zuhog a zavaros homály Egy madarat küldtem hírvivőnek magam elé S lám kőként hull robban meteorként élettelen e vékony pitymallatban Megfagyott a fán Tamás István: Szakad
