Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)
1978-01-25 / 21. szám
Biztató kezdet! Minősítették a megye amatőr színpadait SALGÓTARJÁNBAN, a József Attila megyei Művelődési Központban rendezték meg a napokban az amatőr irodalmi színpadok és színjátszó csoportok minősítőjét, melyen kilenc együttes adott számot munkájáról, tehetségéről. Mindenekelőtt elismeréssel kell szólnunk a mozgalom megyei eredményeiről. Köszönet illeti azokat, akik felkarolják az együtteseket, anyagi és erkölcsi támogatást nyújtva, szakmai tanácsokkal segítve ‘ a tehetséges csoportok próbálkozásait. Amatőrökről lévén szó. természetesen más mércével kell értékelnünk, mint hivatásos művészek előadásait. De éppen az ígéretes kezdet, a tehetségről tanúskodó produkciók teszik szükségessé, hogy néhány megjegyzést fűzzünk a látottakhoz. A bemutatót a szécsényi Nógrádi Sándor Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola nemes lokálpatriotizmussal átitatott pódiumjátéka nyitotta meg. Dr. Szabó Károly „A vezérlő fejedelem városa” című összeállítása a Szécsény- hez kapcsolódó mondákat fűzte csokorba. Az előadás minden jószándéka ellenére sem nyújtott többet „iskolás léc- kefelmondásnár. Hiányoltuk a gazdagabb képi világ megjelenítését, az oldottabb előadói technikát. Mintha a rendező nem bízott volna a mondák önön drámai töltésében, túlságosan sok informatív közlendőt iktatott az előadásba, ami helyenként megbontotta a mű egységét, hatástalanná tette a dramaturgiailag súlyponti részeket. Petőfi „A helység kalapácsa” című komikus eposzát vitte színre a herencsé- nvi művelődési ház irodalmi színpada. Az egyenetlen színvonalú előadásbá — a jó kvalitások felcsillanása mellett — alapvető rendezési hibák csúsztak. Ezeket különösen a játéktér következetlen kialakításánál lehetett kitapintani. A narrátort megszemélyesítő kislány nem volt tudatában szerepe súlyával, nevezetesen, hogy „kívülállóként” is aktív részpse a komédiának. Az említett hibák kiküszöbölése és a színjátékban rejlő lehetőségek bátrabb kiaknázása bizonyára előnyére válik majd a produkciónak. Három tehetséges fiatal és egy rossz darabválasztás. Így jellemezhetnénk röviden a ri- móci amatőrök sikertelen bemutatkozását, akik Király Dezső egyik kabarétréfáját adták elő. A „poros” jelenet gyengeségeit rájátszással próbálták ellensúlyozni, ami természetesen tovább rontotta az előadás értékét. KELLEMES VÁLTOZÁST jelentett a programban a te- rényi kultúrotthon együttesének fellépte. A többségükben úttörő korú gyerekek egy november 7-i emlékműsort mutattak be látványosan, mozgalmasan. A terényiek bebizonyították, hogy ilyen jellegű rendezvényre is lehet színvonalas műsort készíteni.-A felnőtt ifjúság életérzéseit közvetítette a nagybátonyi bányász irodalmi színpad „Ilyenek vagyunk” című lírai önvallomása. A Szabó Lőrinc, Nagy László és más költők verseit felhasználó műsor igazi kötőanyaga a zene volt. A közismert slágerek azonban néhol sekélyesítették a mondanivalót. Ettől függetlenül a csoportnak már az első percekben sikerült kontaktust teremteni a közönséggel, és meggyőzni a nézőket arról, hogy valóban „ilyenek” a mai húszévesek — legalábbis Nagyba tony ban... Kétségkívül a délelőtt legnagyobb élményét jelentette a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ „Petőfi” színjátszó szakosztályának előadása. Brády Zoltán „Rövidzárlat” című kamaradrámáját mutatták be a mezőny „veteránnak” számító amatőréi. A kifogástalan szereplőválasztás Mai tv‘aj aulaiunk 20.40: Magnóliákért. A tévéjáték Karinthy Ferenc hasonló című írásából készült, Félix László rendezésében. A főszereplő. Artúr bácsi (Páger Antal játssza) a század eleje óta él Olaszországban, a világtól, a világ eseményeitől elzárva. Az egykor népszerű írót magányában csak a lánya által fizetett társalkodónő, Magda (Halász Judit) látogatja. Minden alkalommal süteményt, ajándékot visz az idős embernek. S ő az egyetlen kapocs, aki hazájáról, Magyarországról híradást hoz. ő az egyetlen, akivel magyarul beszélhet. Az egyre gyérülő memó- riájú öregembert különös viszony fűzi a fiatal nőhöz, ö testesíti meg számára a külvilágot, az ő látogatásai jelentenek eseményt életében. Már-már úgy érzi, Magda a legközelebbi rokona. S Magdának is többet jelent a különc öregúr, mint egyszerű munkaalkalmat. De a sors elszakítja egymástól Magdát és Artúr bácsit... mellett, itt találkozhattunk először a fényhatások dramaturgiai funkciót betöltő alkalmazásával. Fény- és hangeffektusok domináltak a nagylóci Radnóti stúdió „Történetek az olvasókönyvbe” című oratorikus munkájában is. Náluk azonban a bravúros technikai megoldások öncélúvá váltak, és a mindenkori háborúk ellen protestáló műben épp a lényeg, az emberi arc maradt sötétben. Ennek ellenére a darab szuggesztív hatása vitathatatlan. Néhány megragadóan szép pillanattal ajándékoztak meg az ipolytarnóci fiatalok. A halálratáncoltatott leány balladájának feldolgozása mégsem tartozott a sikeres bemutatók közé. Egy előadás ■időtartama ugyan nem lehet esztétikai fokmérő, de a ballada „rövidsége” feltétlenül összeforrottabb játékot igényelt volna. A szereplők lassan találtak, magukra, s mire a kívánt atmoszféra létrejött, már véget is ért az előadás. A klubteremben került sor a vanyarci irodalmi színpad műsorára. Szlovák virágvasárnapi népszokást elevenítettek fel, diákos jókedvvel, látványos koreográfiával. Vidám játékukba a közönséget is bevonták. ami nagymértékben hozzájárult sikerükhöz. A gondosan szerkesztett és rendezett folklóranyagot magabiztosan mozgó kitűnő ériekés beszédkultúrával rendelkező fiatalok adták elő. A ZSŰRI TAGJAI ÉS DEB- RECZENI Tibor zsürielnök, a Népművelési Intézet művelődésügyi csoportjának osztály- vezetője értékelő mondataikban kitértek arra az örvendetes jelenségre, hogy a megye kisközségei is bekapcsolódtak a mozgalomba. A díjak odaítélése nem okozott különösebb meglepetést. A rimóci színjátszók kivételével valamennyi együttest dicsérő minősítéssel jutalmazták. Megyei szinten .„kiválóan minősült” a terényi, a nagybátonyi és a vanyarci csoport, valamint a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ „Petőfi” színjátszó szakosztálya. Ök februárban Szentendrén, a területi bemutatón bizonyíthatnak ismét, immár országos — arany, ezüst és bronz — fokozatokért versengve. Alapminősítőre legközelebb 1979'ben kerül sor. Reméljük, a mostani találkozó tapasztalatait is felhasználva tovább fejlődnek a megismert egjriittesek és a jövőben kiforrottabb, erőteljesebb előadások igazolják az idei seregszemle biztató jeleit. Pintér Károly ¥ ¥ Az egy fejű »au országában f4.) Lengyelországban előbb vagy utóbb a lengyel—magyar történelmi kapcsolatok emlékeibe botlik az utazó. A közös múlt egyik jellemző dokumentuma a híres varsói A művelődési központ bejárata. királyi fürdő kupolaterme, ahol a négy legnagyobb lengyel király, a világ négy „jótevője” között szerepel Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király képe is. Dél felé haladva a történelmi kapcsolatok relikviái egyre szaporodnak. Krakkóba érve úgy érezheti az utazó, hogy a középkori Magyarországra juttatta egy játékos kedvű varázsló: ami itthon középkori építészetünkből elpusztult, azt ott viszonylag épségben viszontláthatjuk. A három részre szakadt Magyarország idején a Jagelló Egyetem volt a magyar szellemi élet központja, számos kiemelkedő írástudónk tanult itt, többek között Komjáthy Benedek, Dévai Bíró Mátyás, Kálmáncsehi Márton, Bencéd i Székely ■ István. A XV). —XVI. században külön kdí- légiuma volt a magyar diákoknak: a Bursa Hungarorum, az épület ma is áll az ulica Bracka 5-ben. Az emlékezet nemcsak a szépet őrizte meg, feljegyezték azt is, hogy a magyar diákok egyszer óriási tömegverekedést rendeztek. „Hivatalból” elsősorban nem a lengyel történelem elmúlt évszázadai érdekeltek, Krakkóban azonban a múltat — és benne a lengyel—magyar történelmi kapcsolatot — nem lehet megkerülni. A városi és megyei művelődési központ, a mai lengyel kultúra egyik legfontosabb intézménye például a „Bárányos ház” nevű. patinás, szép barokk-klasszicista palotában van, amelynek bejáratat kosfejek — a hajdani báránykereskedők cégérei — díszítik. A később többször átépített épületet’ Báthory István egyik hívének ajándékozta, aki magyar borkimérést nyitott benne. A lengyel közművelődés elmélete és gyakorlata figyelmet érdemel világviszonylatban. A második világháború alatt — a németek tudatos népirtása következtében — a lengyel értelmiség nagy része elpusztult, ezért a felszabadulás után ténylegesen nemzeti kérdés lett az oktatás és a „szabadművelődés”. Az ország szellemi életében egyre nagyobb szerepet játszó köz- művelődési intézmények sora létesült, két éve pedig — a közigazgatás átszervezésével párhuzamosan — egységes közművelődési hálózatot alakítottak ki. amelynek területi központjai a megyei művelődési házak. Krakkó megyei művelődési központjának feladatairól Tadeusz Starzec igazgató tájékoztatott: — A megyei művelődési központ kettős feladatot lát el: egyrészt szakmai felügyeletet gyakorol a megye ösz- szes művelődési háza felett, függetlenül a fenntartó szervA gyermek képzőművészeti szakkör rögtönzött „kiállítása”. tői, másrészt a város művelődési házaként működik. Célunk, hogy komplex művelődési központot alakítsunk ki minden községben, amely magába foglalja a hagyományos művelődési házat. mozit, könyvtárat, helytörténeti műFilmjegyzet MÉSZÁROS MÁRTA új filmjében — akárcsak a rendezőnő korábbi alkotásaiban — elmérgesedett-elüszkösö- dött erriberi kapcsolatokról, zilált családi viszonyokról, az egyensúlykeresés zsákutcáiról van sió. A címtől eltérően nem ketten játszanak főszerepet a történetben, hanem öten. Két férj, két feleség — és egy kisgyerek, aki a háttérből figyeli a tragikus eseményeket, s a film végén megfogalmazza a lehangoló tanulságot: Minden felnőtt hazudik és csak áltatja önmagát. .. Juli egyszerű munkásasz- szony. Házassága azért siklott ki, mert férje, János, az ital rabja. Hármasban ilyen körülmények között nem élhetnek. A férfi állandó fogadkozásai nem egyebek színes szavaknál: képtelen ura lenini akaratának és lemondani az alkoholról. Mikor a cselekmény kezdődik. Juli a munkásszállásra megy gyermekével együtt (noha ezt a s»ab*<vok t'l'iák). Ez a nyitó-szituáció. Még hozzá kell tennünk az elmondottakhoz, hogy a konfliktust sajátságos ellentmondás színezi. A nő megelégelte férje viselkedését, ám fizikailag — szexuálisan — vonzódik hozzá: ez természetesen megnehezíti a végleges elszakadást. Mari, a munkásszállás vezetője —, noha Juli meglehetősen arrogánsán viselkedik vele szemben — megszánja anyát és gyermekét. Vállalja bújtatásukat is. Barátság szövődik a két asszony között. A hosszú beszélgetések és az időközben lejátszódó események (Juli és János többmenetes „mérkőzése”) hatására Mari is felülvizsgálja életét. Rádöbben arra, hogy az ő házassága is tartalmatlan. Megpróbálja menteni, ami menthető, de kísérletei eredménytelenek maradnak. Férje hosázú útra utazik — Mongóliába megv dolgozni —, ő pedig üres szívvel búcsúztatja (ha ugyan annak lehet nevezni utolsó együttlétüket.) János végül is megkezdi az elvonókúrát. Juli helyett Mari és a kis Zsuzsi látogatja meg az idegileg és érzelmileg teljesen összetört embert,. Utána vágja a -gyerek a két nő fejéhez az említett mondatokat. Az Ök ketten valóságanyaNOGRAD - 1973. január 25., szerda gának magva reális. Sajnos, elég sokan élnek így mint a film hősei. Riasztóan nagyszámú nálunk a háborúskodó család, terjed az alkoholizmus, az egymás közötti kommunikáció gyakran felszínes, üres és hazug. Egyszóval: Mészáros Márta —, ahogy mondani szokás — rajta tartja kezét az élet ütőerén. Mégsem örülhetünk teljes szívvel ennek a filmnek. Elégedetlenségünk oka egyrészt a szemléiét (az alapállás) elfogadhatatlanságában, másrészt a sztori kimódolt, hiteltelen valószínűtlen fordulataiban rejlik. Vegyük sorra alaposabban kifogásainkat. Mészáros Márta filmről filmre hitet tesz a női önállóság szükségessége. mellett. Gondolatával voltaképpen egyetérthetünk, a választott modellel viszont semmikéo- pen sem. A program azért feminista, mert a rendező tudatosan és szándékosan „el- cajzolja” figuráit és egyfajta női. felsőbbrendűséget hirdet. Juli és Mari boldogtalanok ugyan — méghozzá a férfiak miatt azok —, ám így is összehasonlíthatatlanul gazdagabb, összetettebb, értékesebb jellemek. mint párjuk akik tragédiájuk okozói. Hogy , mondanivalóját hangsúly os ítha.ssi'. Mészáros Márta képtelenségek sorát aggatta a mesére. C-ak pm-et- kettőt említünk. Juli fölöttébb harcias pózt vesz fel, mikor Mari — hivatalból, kötelességszerűen — figyelmezteti a szabálysértésre. A válasz: Mari megfogja a durvaságában magáról megfeledkezett nő kezét. Ennek a közeledésnek nincs pszichológiai alapja, nyilvánvalóan az a funkciója, hogy elindítsa a film cselekményét. A következmény: a logika többszörös kibicsaklása. Mari többször közvetít Juli és férje között, ezekből az emberbaráti jócselekedetekből azonban olykor-olykor hiányzik az alapos motiváció. Tételszerű a munkásszállás igazgatónőjének néhány gesztusa is: ahogy férjével elégedetlenkedik, maid n egkí'é.ii oc „ja u >. téríteni”. A gyerek —, aki némán figyéli a nagyok csatározásait — slusszpoénként ítéli el az alakoskodást, csakhogy ez még akkor !is didaktikus /csattanó, ha egyébként elképzelhető a tartózkodó fájdalom üvöltő elégedetlenségbe való átcsapása. Ami a művészi megformá- Ieti, llgath fenntartásainkat. A „kevesebb-több” dialektikájáról az alkotók megfeledkeztek. Konkrétan: a nyerset nagyon nyersnek, a visszataszítót nagyon visszataszítónak ábrázolják. ^Vonatkozik ez a szövegre is, a képi hangszerelésre is. Mészáros Máriának van érzéke ahhoz, hogy az élet kiáltó ellentmondásait felfedezze. Egy-egy részlet (például a munkásszálláson rendezett összejövetel, a két lás nyelvét illeti, hasonlóképpen nem hallgathatjuk el asszony közötti beszélgetés a legintimebb dolgokról) érdekes, mozgalmas, lendületes. A film egésze mégis szétesik, mert az említett következetlenségek erőszakot lesznek ' a realitáson. Hiba lenne, ha finomkodó prüdériával tiltakoznánk a kevéssé szalonképes kifejezések és helyzetek bemutatása ellen. Ilyen is van, a filmművészet ezt is megjelenítheti. De az ök ketten című filmben Mészáros Márta egyszer-kétszer túllép a jó ízlés határain. Kár, hogy ezt teszi, mert a szóban forgó képsorok funkciótlanok. JÓ SZÍNÉSZEK játsszák az ök ketten szerepeit. A forgatás idején több glossza tette szóvá a francia sztár, Marina Vlady foglalkoztatá- s'\ Nos. a s'ín ’nj nv .i- déktalanul megoldotta a feladatot, kellő illúziót teremt a magyar asszony karakterét megformálva, de a jellem illogikus lépéseit ő sem tudta elfogadtatni. Monori Lili sokadik alkalommal formálja meg a perifériára sodródott, határozatlanságában^ is határozott nőt. Most már „visszaköszönnek” a gesztusai. Jan Nowickinek testhezálló a feladat, a lengyel színész markáns egyénisége — paradox módon — megnyerő, bár János taszító figura. Kende János, az operatőr a megszokott színvonalon fényképezte az. inkább árnyékokból, mint fényekből szőtt világot. — s — f zeumot. Tudományos kutató csoportunk programokat dolgoz ki a községi művelődési házak számára. Kivesszük részünket a szakemberképzésben is: kétéves tanfolyamokat szervezünk a népművelési dolgozóknak, öt éve versenyeket hirdetünk a községi művelődési házaknak, a seregszemléket mindig más-máa városban tartjuk. A művészi kivitelű. szép termeket végigjárva az igazgató elmagyarázza, hogy ml mire szolgál. Tevékenységük sokrétű, szerveznek különböző irodalmi, művészeti és ideológiai ismeretterjesztő előadás-sorozatot, előadó es-* teket, idegen nyelvi tanfolyam mókát, filmvitát, tánctanfolyamot. Sok állandó klub működik : képzőművészeti szakkör (külön gyerekeknek), mű* velődés-szociológiai stúdió,’ sakk-klub, csipkeverő tan-: folyam, táncklub; puszta fel-* sorolásukra sincs itt helyj Különböző együtteseknek^ tánccsoportoknak, beat-. komoly- és népzenei együtteseknek ad otthont a művelődési központ. Ezenkívül mozi éa százezer kötetes könyvtár működik a házban. A könyvtál? előterében a hónap új könyveit állították ki — és nem** vitrin alatt —, az olvasók kézba vehetik, belelapozhatnak, ízt lelgethetik a könyvújdonsá-; gokat. A művelődési központnak negyedévenként megjelenő, tipográfiailag is igen színvonal las folyóirata van, amely egy-j szerre szól a megye népmű-l velőinek és a művelődni várj gyó nagyközönségnek. A művelődési ház programját egész évre előre kialakítják, és íz-j léses füzetben kinyomtatiákf — Arra törekszünk. hog# rendezvényeink ciklikusak legyenek, bizonyos típusú foglalkozások a hónap, illetve a hét azonos napján, azonos időben kezdődjenek, —■ mondja az igazgató, belelapozva a programfüzetbe — A perió- dikusság növeli az előadások látogatottságát, a különböző témák iránt érdeklődők bizonyos napokra ideszoknak a művelődési házba. A programfüzet is mutatja, hogy a művelődési központ két funkciója nem különül el egymástól. saját rendezvényeinket mintegy modellnek szánjuk, amelyet más művelődési házak is alkalmazhatnak, ha azok beváltak. Különböző formákkal kísérletezünk: ilyen kísérleti rendezvényünk például a „reneszánsz lakoma”, amely szórakoztató formában nyújtja az érdeklődőknek a reneszánsz kor tudományos és művészeti, irodalmi, zenei ismereteit. A művelődési központ sokrétű tevékenységének vázlatos ismertetését zárjuk egy praktikus információval: egész Krakkóra kiterjedő kulturális telefonügyeletet is ellátnak. Ha valamilyen kulturális programra kíváncsi valaki Krakkóban, elegendő egy ‘rieíonszámot felhívnia, mindenről pontos tájékoztatást kap. Angyal János (Következik: V. Legenda és valóság.) Bejárat a könyvtárba.