Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)
1978-01-19 / 16. szám
A rádió as egészségünkért Torna tanulóknak és dolgozóknak ' 1976 januárjában hangzott föl először a Petőfi rádióban a jól Ismert szignál, rmely néhány perces tornára hívta az ország dolgozóit. 1977 szeptemberétől a munkahelyi testneveléshez az iskolai jelző is járult, már a műsor címében jelezve a Magyar Rádiónak azt a — nyugodtan mondhatjuk — világszerte egyedülálló kezdeményezését, hogy a hét minden napján — szombat kivételével — a rádión kereszti segíti tanulóink és dolgozóink testedzését. — A műsor indításával az volt a célunk, hogy csökkentsük a munka során fellépő fáradtságot, segítjük a dolgozók egészségének védelmét. Ehhez i árult később az OTSH és az OM jogos óhaja, hogy programunkat a tanulóifjúságra is kiterjesszük, segítséget adva ezzel testnevelőink- ■ űr. Ogv véljük, ho'-v a műsor betölti feladatát: nemcsak napi egy alkalommal nyújt tfestedzési programot, de a gyakorlatanyag összeállításával segítjük a testnevelők, sport- szervezők saját anyagának összeállítását is. Tervünk, hogy a • gyakorlaton vágókat lemezen, vagy magnószalagon kiadjuk, tervezzük az adások szombati bevezetését is — mondta Roska Miklós, a Magyar Rádió rovatvezetője. A rádiótoma nagy népszerűségnek örvend: mintegy 40 ezren vesznek részt ebben az országos, közös testedzésben. Fotóriporterünk egy-egy helyszínről hozott „igazolást”. A budapesti ampullagyár üvegcsiszoló műhelyében (első képünk) kezdetétől fogva tornásznak a dolgozók a rádió műsorára. Különösen nagy segítség a rádiótorna ott, ahol nincsenek meg a testnevelés optimális feltételei. A főváros gimnáziumai előszeretettel használják fel az adás összeállításait, nemcsak a műsor ideje alatt, de magnóról bejátszva a tanítás más időszakában is. Képünkön a budapesti Steinmetz kapitány gimnázium diákjai az iskola udvarán (2. számú kép). Végül: pillanatkép a stúdióból. Az egyenként 0 perces adások felvétele több órás, nehéz munkát kíván. Akiknek csak a.hangját hallják a hallgatók: a mikrofon előtt Antal József, a Testnevelési Tudományos Társaság főtitkára, a zongoránál Bánházi Ottóné, és aki a gyakorlatot bemutatja: Phurné Antalffy Zsuzsa testnevelő. Szöveg: Major Árvácska Kép: Németh Ernő Kistermelők, háztáji gazdaságok! A szécsényi ÁFÉSZ igényén ek megfelelően időben biztosítja a fei)ér és sárga, hús- és tojáshasznosítású, előnevelt baromfit. Hortobágyi n agytestű naposlibát és naposkacsát. Igényével forduljon az ÁFÉSZ helyi felvásárlójához, a szécsényi ÁFÉSZ egész területén. ÁFÉSZ Szécsény Ahol a tanács figyel a sportéletre Egy falusi sportkör jó vagy rossz munkáját több tényező meghatározza. Ezek között jelentős helyet foglal el a községi tanács tevékenysége. Az hogy a mindennapi munka során ; milyen súlyt kap a falu sportéletével való törődés, vagy a nemtörődömségLudányhalásziban hosszú évekig csak agonizált a sportélet. A fiatalok megpróbálták megmagyarázni a bizonyítványukat, vagy beletörődtek a kialakult helyzetbe, a semmittevésbe. A múlt év tavaszán Szigeti László személyében új elnök került a tanács élére. A fiatal, energikus tanácselnök a többi feladattal együtt hozzáfogott a község sportéletének a talpra állításához. A járási sportfelügyelőséggel közösen összehívták a fiatalokat. Az értekezleten a tanácselnök elmondta, hogy milyen követelmények vannak a sportban, és ehhez milyen támogatást biztosít a községi tanács. Ludányhalásziban meg-, alakult az új sportkör. Az egyesület elnöke nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A közgyűlés leváltotta, új elnököt választott. A tanácselnök nemcsak beindította a faluban a sportéletet, rajta is tartja kezét a sportélet ütőerén. A fiatal egyesület labdarúgó csapata helytállt a járási bajnokságban- A helyi üzemek részére kispályás labdarúgó-bajnokságot szerveztek. Az Edzett ifjúságért mozgalomban két alkalommal, rendeztek tömegsportnapot. Megerősödött az egyesület szervezeti élete. A ludányhalászi példa fényesen bizonyítja, hogy ha a községi tanács odafigyel a falu sportéletére, mindennapi munkája szerves részének tekinti a sporttal és testneveléssel való törődést, ez mindenképpen a falu aktív sportéletében nyilvánul meg. sz. f. Teljes csawaííal Belgrádiján Májusban kerül sor Bel- grádban a második ökölvívó világbajnokságra^ A vb szervező bizottsága híradása szerint előzetesen eddig 41 ország 413 versenyzőt nevezett A rendezők további jelentkezéseket várnak. Véleményük szerint 45Ó felett lesz a résztvevők száma. Tizenhét ország — közöttük Magyarország is — teljes csapat indulását jelezte. Magyar Hírlap Kupa Salgótarjánban, a megyei tanácson 45 induló részvételével lebonyolították a Magyar Hírlap Kupa házi sakkbajnokságot. A győzelmet Kozák Lajos (pénzügyi osztály) szerezte meg Övári Péter (titkárság) és Schablik Béla (pénzügyi osztály) előtt. A kupa megyei döntőjét szombaton Salgótarjánban, az SZMT székházában bonyolítja le a Közalkalmazottak Szakszervezetének Nógrád megyei bizottsága. Otimpiai pontszerzőink Hajszálnyira a bajnoki aranytól Nem úgy sikerült az 1977- es év az SKSE-vívóinak, ahogy szerették volna. Joggal volt elégedetlen a vezetőedző, Vertich Tamás, amikor az ifjúsági magyar bajnokság előtt még nem szerzett olimpiai pontot a szakosztály. A remények utolsó • hordozója lett a magyar bajnokság döntőjébe jutott Torják Ágota. — Ha valaki azt mondja a bajnokság előtt, hogy bejutok az első hat közé, előre kiegyeztem volna az eredményben — emlékezett vissza az SKSE tőrvívója. — A döntő után mégis elégedetlen voltam. Pedig, de rosszul indult! Horty (Csepel) ellen kezdtem — vereséggel. A két Vörös Meteor-versenyző következett: Petre és Szőcs Andrea. Üjabb vereségek! Már minden veszni látszott. Talán éppen azért, mert nem volt semmi veszítenivalóm, megnyertem a többi asszót. Végül negyedik lett a tarjám vívónő. Tulajdonképpen ekkor ébredt rá, hogy még az aranyérem sem lett volna elérhetetlen. Petre Györgyi 7 győzelemmel végzett az első helyen. Az utána következő három — így Torják Ágota is — hat győzelmet ért el. Köztük a találatarány döntött, s Áginak volt a legrosszabb. Ha tehát a három vereség közül az egyiken győzött volna, már újravív az első helyért! Akkor ma őt emlegetnék ifjúsági magyar bajnokként. Hogy mennyire nem lett volna hiú ábránd az arany, arra , rávilágít a bajnokságot követő Budapest—Vidék válogatott találkozó. — Az országos bajnokságon kialakult ranglista alapján állították össze a két csapa-. tot. A fővárosiak győzelme egy pillanatig sem volt kérdéses. Mi vidékiek messze, elmaradunk tőlük. Sok jó vívó között gyakran előfordul, hogy akár a legiobbak is elvéreznek a előcsatározúsok során. Mégis a reális erőviszonyokat tükrözi, hogy a szentesi Deákkal csak ketten kerültünk be a kilences döntőbe. A vidékiek jó része a mezőny után kullog. Ezen a találkozón is legfeljebb megszorítani tudtuk őke*. Egye1- len vereséget szenvedtem, azt is 5—4 arányban. A magyar bajnok Petrét 5—0-ra vertem meg! Milyennek könyve’hető el az 1977-es év? — Az ifjúsági bajnokság 4. helye tulaidonkéooen nőm rossz eredmény. Egészében véve viszont nagyon balszerencsés év volt. HátiZom- szakadással kezdtem. Ezért csak április elején tudtam bekapcsolódni a komo'v munkába. Háromhetes edzés után mit várhattam a felnőtt magyar bajnokságtól? Novemberben a lábam tört el, nemrég pedig a kézért^ rendült meg. A hosszú kihagyás után nem csoda, hogy nem sikerült megvédeni az 1976-ban kivívott I. osztályú szintet. Torják Ágota négy éve mindig aranyjelvényes. Egy I. osztályú minősítés után érthető, hogy ezt már nem könyveli el sikernek. Mert ezt 1977-ben is teljesítette! Asztalitenisz Felnőtt vidél^bajnokság Salgótarjánban Birbózóversenyek Az áprilisi EB jegyében, a már megszokott kísérletezés szellemében állították össze a svédországi hagyományos kötöttfogású birkózó Klippan Kupára a szovjet válogatottat. A január 27—29. közti eseményen teljes gárdával indulnak, amely 48 kg-tól felfelé így fest: Anatolij Bozin, Viktor Zsuk, Vlagyimir Po- gugyin, Borisz Kraszarenko, Gennagyij Jermilov, Ánatolij Bikov, Joszif Berisvili, Igor Kanyigin, Mihail Szaladze, Avtangyil Majszuradze. A TASZSZ közölte azt is, hogy a március 3. és 5. közötti Poddubnij szabadfogású emlékversenyen eddig 10 nemzet indulása biztos, de továbbiak jelentkezése várható.' Magyar birkózók is részt vesznek ezen a EB előtti rangos sorozaton. Érkeznek a A hét végén rendezik meg Salgótarjánban az 1978. évi felnőtt asztalitenisz vidékbajnokság férfi- és’ női küzdelmeit. A férfiaknál bőségesen érkeznek a nevezések, egyenlőre kevesen neveztek a nők. Férfi egyesben 62, női egyesben 12 a nevező, férfi párosban 32, vegyespárosban 40, női párosban 7 pár asztaliteniszező áll asztalhoz. A városi nevesének sportcsarnokban 12 asztalon zajlanak a küzdelmek- Olyan neves együttesek versenyzői is asztalhoz állnak, mint a Kilián FSE, a Szondi SE, a Kaposvári Vasas és a szombathelyi Savária. Az ünnepélyes megnyitó szombaton 13 órakor lesz, míg vasárnap reggel 8 órától rendezik a mérkőzéseket. Sakk Érdemes volNe megrendezni ? Egy híres kosárlabdázó Szergej Belov, a szovjet kosárlabda-válogatott kapitánya, a csapat motorja és legeredményesebb góldobója, talán a világ legtöbb címet elnyert kosárlabdázója. A müncheni olimpiai játékok bajnoka, világbajnok, Európa-bajnok, Szovjetunió-bajnok, a szimbolikus világválogatottak többszörös résztvevője. Nemrég a szovjet válogatottat ismét győzelemre vezette a kontinens-közi kupa küzdelmeiben. Szergej Belov játékára a technikai tökéletesség és . taktikai bölcsesség jellemző. Mint csapatkapitány, bármely pillanatban képes átvenni a játék vezetését, előrelendíteni csapatát. Sportpályafutása a szibériai Tomszkban — Kemerovo .‘S’.omszéd megyéjében — kezdődött, ahol már tizannégyéves korában a felnőtt kosárlabdacsapatban játszott. Első edzője G. Rés volt, aki nagyszerű tulajdonságokat fejlesztett ki tanítványában: megtanította önállóan dolgozni, tudását állandóan tökéletesíteni. Belov egész sportpályafutása nem más, mint fáradhatatlan munka tudásának gazdagításáért. 1964-ben, a 20 éves - Szergej, a szverdlovszki Uralmas csapatban kezdett játszani, majd 1969-től egészen napjainkig a Szovjetunió legjobb kosarlabdacsapatának, a hadsereg központi sportklubja csapatának tagja. E csapatta] ^lov nyolc alkalommal lett a Szovjetunió bajnoka és kétszer Európa Kupát nyert. Most fejezi be a testnevelési főiskolát. Edzőként szeretne dolgozni, de még hosz- szú ideig játszani is akar. Ä Korcsnoj—Szpasszkij sakkvilágbajnok-jelöltek párosmérkőzésének befejezése alkalmából a belgrádi sajtó számos nyilatkozatot közölt arról, hogy érdemes volt-e a „Duga” című hetilapnak megrendeznie a nagy versenyt? A vélemények erősen megoszlanak. Íme közülük kettő: Vojin Mladenovics, a Duga című hetilap főszerkesztője: — Nem bántuk meg, hogy elvállaltuk a párosmérkőzés megszervezését. Az érdeklődés ffelülmúlta minden várakozásunkat. Lapunk példányszáma több mint 10 ezerrel emelkedett ezért továbbra is kitartunk ama elképzelésünk mellett, hogy megpályázzuk a Karpov—Korcsnoj vb-döntő megrendezés! jogát. Erre a célra 10 millió dinárt tudnánk biztosítani. Ez azonban valószínűleg kevés lesz, mert értesüléseink szerint Nyu- gat-Berlin kétmillió márkát hajlandó ,adni. Sajnáljuk, hogy elhalásszák előlünk a világraszóló sportesemény megrendezését. Milan Matulovics jugoszláv sakknagymester: — Én vagyok az egyedüli olyan Belgrádban élő nagymester, aki a szakszervezetek székházában Korcsnoj és Szpasszkij párosmérkőzésé- nek egyetlen találkozóján sem jelentem meg. Távolmaradásomat tiltakozásnak szántam. A jugoszláv sakk élversenyzőinek státusza ugyanis mindmáig rendezetlen, miközben’ 3,5 millió dinárt kidobtunk a világbajnokjelöi- tek párosmérkvzésének megrendezésére. Arról nem is szólva, hogy az ügyes szervezők egy része jókora ösz- szeget vágott zsebre a párosmérkőzés idején végzett szolgálatokért ilyen, vagy olyan ürüggyel. I J NÓGRÁD r 1978. január 19., csütörtök 7 f