Nógrád. 1978. január (34. évfolyam. 1-26. szám)

1978-01-19 / 16. szám

Kérési továbbítunk A karancssági Mikszáth út lakóitól tíz aláírással kaptunk a napokban panaszos levelet. Panaszuk közérdekű, ezért so­raikat ezúttal ajánljuk az il­letékes tanács figyelmébe: — Utcánk miiítegy 200 mé­teres szakaszon olyan gödrös, kátyús, hogy azon közlekedni nem lehet, főként akkor, ami­kor a fagy kienged, a ko­csik tengelyig süllyednek a sárba. Ez tavasszal még rosz- szabb körülményeket j-lent- het. Ezért úgy érezzük, idő­ben szólunk, amikor azon ké­résünknek adunk kifejezést, jó volna az említett járhatat­lan út javítását mielőbb üve­gezni. Azt is el kell monda­nunk, hogy utcánkat a ter­melőszövetkezet gépei és lo­vas fogatai tették ennyire tönkre. Már kértük a községi ta­nácstól is ebbéli panaszunk orvoslását, de eddig csak Ígé­retet kaptunk. Jó volna, ha eldöntenék, ki­nek kötelessége az utat zúzott­kővel helyrehozni. Mi azonban azt sem bánnánk, ha a hivat­kozott útszakaszon járdalapo­kat raknának le, mert már gyalogosan sem tudunk közle­kedni a sártól és gödröktől. Tisztelettel a karancssági Mikszáth út lakói nevében: tíz aláírás. Válaszol az illetékes: Nem marad a vevő bizonyíték nélkül A NÓGRÁD 1978. január 12-i olvasók fórumában Bizo­nyíték nélkül... címmel írás jelent meg Hizsnyai Sándor aláírással, melyben elismerő­leg nyilatkozik üzletházunk áruválasztékáról, a dolgozók udvarias, kedves figyelmes ségéről. Észrevétele az volt, hogy — öltönyvásárlás esetén, ha azon igazitanivaió volt, (felhajtás, hosszának rövidítése) nem maradt a vásárlónál írásos bizonyíték arról, hogy az áru az ő tulajdonát képezi. Javaslatával kapcsolatban válaszunk a következő: — Vásárlóink érdekvédel­mének legteljesebb biztosítá­sára — 1978. január 16-tól — az igazítás céljából műhe­lyünkben maradt árukról — hivatalos elismervényt adunk. Köszönjük .észrevételét. Kér­jük, hogy a jövőben is keres­se föl üzletházunkat vásárlási szándékkal, mindig a legna­gyobb készséggel állunk ren­delkezésére. — írja Baráthy István, a Pécskő Üzletház igazgatója. Baleset nélkül TűlfeljcsHeiték vállalásaikat A napokban került sor a salgótarjáni TIGAZ-nál dol­gozó Nógrádi Sándor ezüstko­szorús szocialista brigád 1977- ben végzett munkájának és vállalásainak értékelésére. A tizenöt tagú brigád vala­mennyi vállalását túlteljesí­tette. Két ésszerű javaslatot hasznosítottak a kirendeltség területén, melynek következ­tében két százalékkal csök­kent a vállalat önköltsége­Az 1977-es tervet 115,6 szá­zalékra teljesítették és a ter­vezett 450 óra társadalmi munka helyett a brigád 800 óra társadalmi munkát vég­zett, mely körülbelül 24 000 forint értéket jelent. Külön említést érdemel az egyik/szo- cialista brigádtag. Jecsmenik Pálnénak a járási munkásőr­ségnél végzett több mint 140 órás társadalmi munkája. A Nógrádi Sándor brigád tagjai arra a legbüszkébbek, hogy az e'múlt évben senki sem szen­vedett közülük balesetet. (takácsné) Miéti van, ha hiába ? Levelezőink jelentik • • Öregedési gondok Sáwnsonházán Születések száma 1977-ben egy. Elhalálozások száma: 8. E rideg statisztika Sámson- háza községre, a Nagybárká- nyi községi közös Tanács egyik társközségére vonatko­zik. Arra a községre, mely a felszabadulás után soha nem látott fejlődésen ment ke­resztül, s melynek szépen ki­vitelezett kétszintes, modem lakóházai ámulatba ejtik a községen áthaladó turistákat. Mi tagadás, szorgalmas em­berek lakják az alig 400 lel­kes falucskát, mert álattartá- sa országos viszonylatban is figyelemre méltó. Aligha van hazánknak olyan községe, ahol az egy főre jutó háztáji szarvasmarha-állomány el­érné községünk szintjét. Van hát miből építkezni és autót vásárolni. Az idegen, aki a szárrtokon túl nem néz mé­lyebben a község életébe, ta­lán arra gondol, hogy a szo­morú statisztika hátterében a rossz orvosi ellátottság játszik szerepet. Nos, erre a község szinte egyhangúlag nyomban nemet mondana, mert á körorvos ugyan Nagy- bárkányban székel, de mun­kájával elégedett a lakosság. Ha erre szükség van, napol­ta többször is átjön a község­be, de a fekvő betegeket hí­vás nélkül is látogatja, és ha arra szükség van, gondosko­dik a kórházba szállításról is. Körorvosunk szereti hivatását és lelkiismeretesen végzi. Az idézett statisztika ma­gyarázata a fiatalok város­ban való letelepedésével ma­gyarázható, melynek követ­keztében a falu lakóinak át­lagéletkora magas, és a nyug­díjasok száma állandóan nö­vekedik. Kevés olyan lakóhá­za van a községnek, ahol ne lakna nyugdíjás. A fiatalok kapcsolata a szülőfaluval csu­pán annyi, hogy időnként au­tóval hazaruccannak, és még aznap, megpakolva térnek vissza a városba, új lakóhe­lyükre. Ennek következménye, hogy megszüntették a község álta­lános iskoláját és Lucfalvára helyezték át, mely Sámson- házától 10 kilométer távol­ságra van. Eleinte többen bosszankodtak a döntést ille­tően. Ma már belátják, hogy megalapozott volt. A község­ben működik még egy szlo­vák nemzetiségi óvoda, me­lyet naponta hat-hét gyermek látogat. Felügyeletükről egy óvónő és egy dada gondos­kodik. Elgondolkoztató hát, ha egy községben nincs szük­ség általános iskolára, szük­ség lenne öregek napközi • otthonára. Ez természetes és megalapozott óhaja lenne a községnek. Hely is lenne az otthon számára egy kis körül­tekintés után, és a személyzet helyileg biztosítható. Ameny- nyiben az óvoda működteté­se így is célszerű, s békésen megférne egymás mellett az öregek otthona és az óvoda. Szikora László Sámsonháza Sötétedő Se néz űr falva Nem jött az előadó Több mint 17 esztendeje, hogy Benczúrfalván is kigyul­ladt a villany. Akkor nagy örömet okozott a község la­kosságának. Az utóbbi idő­ben azonban nagyon sok bősz- szúságot. Helyzetünk lassan tarthatatlan. Pedig az elmúlt esztendőkben a háztartási gé­pek sora vonult be a háztar­tásokba Benczúrfalván is, s ezzel nőtt a lakosság energia- igénye. A tizenhét évvel ez­előtt megépült vezetékek ezt a terhelést nem bírják. De ugyanez a helyzet a közvilá­gítással is, nemcsak a ház­tartási áramfogyasztásnál. Az elmúlt napokban járási kezdeményezéssel szervezték a községi nyúltenyésztő szakcso­port és a nyúltenyésztéssel foglalkozók részére egy szak­előadást a házinyúltenyész- tésről. A jó szervezés ered­ményeként az előadáson négy. ven érdeklődő jelent meg. Egy szépséghibája volt csu­pán a tervezett előadásnak, hogy az előadó nem jelent meg és értesítés sem érke­zett arról, hogy nem tudja előadását megtartani. így a megjelentek nagy felháboro­dással távoztak. Felelőtlenség történt, amely nagyban gátolja a jövőben az ilyen és hasonló jellegű szervező munkát. Tudvalevő, hogy az emberek mozgósítása egy-egy rendezvényre nem könnyű feladat. Ezért is és a háztáji kisállattenyésztés szor­galmazása érdekében sem kö­zömbös az ezzel foglalkozó emberek kellő felkészítése, felvilágosítása. Kiss Béla Rimóc Az ÁFOR közli Balesetre szél \/, bosszúság anyagi kár, mind egy helyen, illetve száz méteren belül két helyen, mégpedig a Szarvas- gede—Apc közötti közút me­gyénkben levő szakaszán. Az úttest teljes szélességében annyira rossz, hogy azt kike­rülni nem lehet, csak nagy óvatosan áthajtani rajta. Mivel már egy éve is van, hogy ez az áldatlan állapot tart, az autóbuszvezetők meg­szokták, hogy itt meg kell áll­ni és újra indulni. Nem így viszont akik először vagy csak ritkán járnak erre, mert azok fékcsikorgások közepette áll­nak meg, de ilyenkor monda­nak is valamit, amit nem le­írni, hanem hallani kellene az illetékeseknek. A mintegy 30—40 centi mély, egy méter széles ká­tyúk megálljt parancsolnak a járműveknek, és azok meg is „Önkiszolgálás19 miatt A NÖGRÁD január 5-i (csütörtöki) számában fényké­pes cikk jelent még Egy ben­zin — két ár... címmel a sal­gótarjáni éjjel-nappal nyitva- tartó kutunkról. Ezzel kap­csolatban az alábbi tájékozta­tást tudjuk adni és látjuk szükségesnek közzétenni: Szó sincs arról, hogy vál­lalatunk egy új, fura szolgál­tatást kíván bevezetni, mint ahogy azt a cikkíró kommen­tálja. Különösen hat az a kérdés is. „hogy mindezzel milyen célt kívánnak elérni az AFOR-nál?” A cikkben szereplő és fény­képpel is bemutatót,); szuper­benzines kútoszlop legutóbbi hitelesítése 1977. december 12- én történt meg, az erre ille­tékes szerv, az Országos Mé­résügyi Hivatal (OMH1 szak­embereinek közreműködésével. A kút az OMH előírásai­nak mindenben megfeleli és ísy az OMH/77. ólom- zárral lett ellátva. Azóta a kút javítva nem lett, a kút­oszlop a kifogásolt esettől el­tekintve hibátlanul üzemelt. Éppen a fogyasztók biztonsá­gos kiszolgálása érdekében minden kutunkat évenként el­lenőriztetjük, hitelesítjük. A kifogásolt esetnél a kút­oszlop két oldalán levő szám­láló az egyik oldalon 1 fo­rinttal többet mutatott, mint a másik oldalon. Műszaki szakembereink ennek magya­rázatát az alábbiakban látják: — a kiszolgálást nem a kútkezelő végezte, hanem fo­gyasztói „önkiszolgálás” tör­tént és a nullázás szabályta­lanul történt. — a számláló számhengerét működtető kuplungtárcsa, a hidegben dermedt olaj, eset­leg páralecsapódás miatt ké­sett és nem tudott nullára visszaállni. — a számtárcsa a tengelyen meeszoriüt, mivel a legtöbbet forduló tárcsáról, az 1 forintról van szó és így alaphelyzetét elfoglalni már nem tudta; — ezen kívül még több olyan tényező adódhatott, ami miatt a számsor nullára ál­lása akadályozva volt. Fentiek véleményünk sze­rint egyértelműen azt bizo­nyítják, hogy egy véletlen és igen ritkán előforduló eset következett be a joggal kifo­gásolt esetnél, mert kútkeze­lőink jelentése szerint sem előtte, sem utána hasonló eset nem fordult elő. Sem válla­latunknak, sem kútkezelőink­nek semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy Kedves Fogyasztóinkat megkárosítsuk, ezért a cikkben közzétett/fel- tételezések sértik vállalatunk jó hírnevét, sértik dolgozóin­kat. Megjegyezni kívánjuk, hogy a kifogásolt esetnél a 100 forintot, és nem a maga­sabb összeget kérték, illetve fizette ki az utas. Varadi István tájegységvezető Miskolc Néhány évvel ezelőtt gyökeres változást vártunk a konté­neres szemétszállítástól, s az első próbálkozásokat minden­ki kitörő örömmel üdvözölte. Azóta mindennaposak lettek a kon­ténerek, de az őket körülvevő szeméthalmok is. Felvételünk a salgótarjáni járműbolt mellett készült, de hasonló a kép a megyszékhely több pontján is. Elég ha a Sebaj-lakótelcpet idézzük. Hiába a korszerű konténer, ha az ürítéssel addig várnak, amíg már a fedél sem zárul a túltöltés miatt. Elvégre a lakosságnak mindegy, hogy konténer, vagy kuka körül halmozódó szemét rontja-e a városképet. Mindkettő egy­formán visszataszító! Már hónapok óta kénytelenek vagyunk teljesen, vagy rész­legesen sötétben járni. A ré­gi hagyományos lámpák ve­zetékei, foglalatai tönkremen­tek, a községi tanácsnak pe­dig nincs pénze arra, hogy korszerűbb, használhatóbb lámpatesteket szereltessen fel. Az ÉMÁSZ arra hivatko­zik, hogy rosszak az égők. Talán igazuk van! Marad te­hát egy megoldás: fizetni az áram átalánydíját és sötétben járni Benczúrfalván közvilá­gítás nélkül! Hz. J. állnak. Például az a busz, mellyel én magam is járok (Buják—Apc vasútállomás kö­zött) naponta hétszer fordul ezen az útvonalon, ami any- nyit jelent, hogy 28 alkalom­mal kell megállnia és újra in­dulnia a járműnek (de ez csak egy a forgalmas úton), nem beszélve a kocsik rúgózásának az „edzéséről”. Ha az anyagi oldalát néz­zük, mondhatnánk, hogy ér­demes volna a 2. sz. Volán Vállalatnak is megjavítani az utat, de mondhatnánk azt is, hogy akkor minek a KPM Közúti Igazgatóság ? A kátyúk megszüntetéséhez 1—2 köbmé­ter anyag, félórás munka, na meg egy kis akarat kellene, de hogy kinél, ezt maid el­döntik az illetékesek. Deák László Buják, Kossuth út 9­« Vigyázat! U szeges csúzli! A minap az Arany János úton különös esemény részed se voltam. Ütitársammal folytatott beszélgetésemet valami apró tárgynak vállamhoz csapódása, majd fémes csörrcnés szakította félbe­Megálltunk. Fél méterre tőlünk a lámpa fényénél nagy­méretű U szeget fedeztünk fel a járdán. Körülnéztünk. Az úttest másik oldalán, a betongyűrűk között a sötétben két fiút pillantottunk meg. Felszólításunkra természetesen elsza­ladtak. E sorok írója vette a fáradságot és a két rossz­csontot követni kezdte. Miután a közeli lépcsőházban néhány perces liftezés! „manőverüket” türelmesen kivárta, nyakon- csípte és felelősségre vonta őket. A kis gézengúzok rövid idő után minden erőszak nél­kül ráeszméltek cselekedetük veszélyességére. Megértették, hogy kilőhetik gyanútlan járókelők szemét és ez szüleik számára komoly jogi és anyagi felelősségre vonással, életre szóló kártérítéssel járna. Végül ígéretet tettek, hogy a vá­rosban, emberekre soha többé nem „vadásznak”, és társa­ikat is megakadályozzák ebben­Nem tudom, divat-e ma az iskolákban az U szeges csúzli, de azt bátran kijelentem, hogy nagyon aktuális és hasznos lenne, ha minden ked vés szülő és pedagógus ezt az esetet és tanulságait megbeszélnék a gyermekeikkel és ta­nulóikkal. Soós Károly Salgótarján, Arany J. út 13. Szerkesztői üzenetek h. É. (Salgótarján): Az év végi részesedés és a jutalom után járó táppénz összegét az egyéb keresetektől eltérő mó­don kell kiszámítani. Az év végi részesedés és a jutalom napi átlagának megállapításá­ban a keresőképtelenség el­ső napját megelőző naptári évben kapott év végi része­sedést, illetőleg jutalmakat kell figyelembe venni. A na­pi átlagot pedig úgy számít­ják ki, hogy a figyelembe ve­hető kereset összegét eloszt­ják a naptári év munkanap­jainak és munkaszüneti nap­jainak számával. Az így ki­számított napi átlagrészese­dés, illetőleg jutalom lesz az e címen járó napi táppénz alapja. A. S.-né (Jobbágyi): A ter­hességi-gyermekágyi segély a szülési szabadság tartamá­ra jár. Ha a szülő nő szülé­si szabadságra nem jogosult, mert már megszűnt a mun­kaviszonya, vagy mert olyan jogviszony keretében végez munkát, amelynek alapján szülési szabadság nem jár, a terhességi-gyermekágyi se­gély a szülési szabadságnak megfelelő idő tartamára jár. •fr K. M.-né (Nagylóc): A be­dolgozó nem jogosult gyer­mekgondozási segélyre. A biztosított bedolgozói jogvi­szony tartama azonban beszá­mít a gyermekgondozási se­gélyhez szükséges tizenkét havi , jogszerző időbe, ha az olyan bedolgozói jogviszony volt, amelyben napi hat órát, vagy annál többet foglalkoz­tatták a bedolgozót. Bedolgo­zói jogviszonyának tartama tehát jogszerző időnek számít, de csak akkor, ha a szülés illetőleg a szülési szabadság idején már nem bedolgozói, hanem olyan munkaviszony­ban van, amelynek alapján gyermekgondozási ságra jogosult. szabad­V. E. (Pásztó): Az iparjo­gosítványt a kisipari-igazgatá­si eljárásban első fokon eljá­ró tanács szakigazgatási szer­ve (iparhatóság) adja ki. El­ső fokú iparhatósági hatás­körrel rendelkeznek: — vá­rosban a tanács vb ipari szakigazgatási szerve, —• nagyközségben a tanács vb szakigazgatási szerve, — köz­ségben a tanács vb szakigaz­gatási szerve, ha erre a me­gyei tanács végrehajtó bizott­sága kijelölte. A kijelölés hi­ányában a községi kisipari- igazgatási ügyekben a járá­si hivatal jár el. Kisipar- igazgatási ügyekben első fokú eljárásra az az iparhatóság il­letékes, amelynek területén a kisiparos telephelye van, illetve, amelynek területén te­lephelyet kíván létesíteni. Az iparjogosítvány kiadása irán- ti kérelemhez csatolni kell: — három hónapnál nem ré­gebbi erkölcsi bizonyítványt; — a tevékenységhez előírt szakképesítést, szakmai gya­korlatot igazoló okmányt —, az illetékes állami és köz­egészségügyi, járványügyi felügyelőség igazolását arról, hogv a kérelmező megfelel a tevékenységhez közegészség- ügyi szempontból szükséges személyi és tárgyi feltételek­kel. Az iparhatóság az. iparjo­gosítványt akkor adja át a kisiparosnak, ha az a tevé­kenység folytatásához szük­séges többi hatósági enge­délyt megszerezte, belépett a KlOSZ-szervezetbe. és mun­kakönyvét megőrzésre átadja az iparhatóságnak. összeállította: Tóth Jolán NÓGRÁD — 1978. január 19., csülüriök /

Next

/
Oldalképek
Tartalom