Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)

1977-12-11 / 291. szám

as ÉP oooooooooo Nógrád megyei a a oooooooooo Mz orszcsg egyik Seggeieratesebis ealtaaroinlsfim készterméket elöéliitö gyám lesz Biztos jövő vár a fiatalokra Most éli újjászületésének legszebb, egyúttal, legnehe­zebb időszakát. Az eddig meg­tett út elég változatos volt- Jórészt a kísérletezés jegyeit viselte magán. Az előnyös változás kezdetét 1972-ben je­lölik meg a Balassagyarmati Fémipari Vállalat vezetői, amikor a Magyar Alumínium Tröszt (MAT) „szárnyai” alá vette x vállalatot azzal a szándékkal, hogy az alumíni­um készáru-termelés egyik fontos és jelentős üzemévé formálja majd a MAT-on be­lül. A gyár alapvető termelési arculatának tisztázása után a fejlsztés nyitányaként, elha­tározták a már működő öntö­de bővítését, ami tizenegy­millió forintba került. Ennek eredményeként a termelői ka­pacitás megduplázódott A fejlesztés révén olyan alumíniumbázis alakult ki, amely szinte kínálta magát az újabb fejlesztésre. Erre ke­rült, illetve kerül sor 1977— 78-ban. A fejlesztés befejezé­se után az öntöde, közepes öntési technológia alapján elé­gíti ki a megrendelők kü­lönböző alumíniumöntvény igényeit, a korábbinál maga­sabb színvonalon. Azért kez­dődőt itt a fejlesztés, mert itt voltak a legjobbak a gyár­tási tapasztalatok. Az öntöde fejlesztésével egyidőben olyan alumínium késztermékek előállítására is vállalkoztak, amelyekhez meg­volt az általános gépi felké­szültség, és a jó képességű szakmunkás gárda. Ez utób­biakkal sorozatos átképzése­ken ismertették meg az új technológia követelményeit, ílv módon a korábbinál ma­gasabbra emelték a munká­sok munkakultúráját, tovább bővítették szakmai ismeretei­ket­Az átalakulás idejében me­rült fel a régi, hagyományos kábeldob gyártásának jövője. A kérdés így hangzott: szük­ség van rá, vagy meg kell szüntetni termelését? Volt idő amikor megkongatták fe­lette a vészharangot, később pedig újra visszakapta létjo­gosultságát. Végül megmaradt a hagyományos kábeldob­termelés, ugyanakkor gyors ütemben emelkedett az alu­míniumtermékek mennyisé­ge. Íme a bizonyíték: az ez évi adatok szerint a kábel- dobtarmelés 20—30, az alu­míniumtermékeik pedig 200— 300 százalékkal haladják meg az 1975. évi szintet. Értékes ez a fejlődés, mert a többlettermelést tfermelé- kenységből biztosították, mun­kaerő-növelés nélkül. KÖNNYŰFÉMBŐL BÄNYATAM A vállalat életében a dön­tő fordulat 1976-ban kö­vetkezett be, amikor 61 mil­lió forintos beruházással hoz­zákezdtek a biztonságos, hosz- szútávú jövő megalapozásá­hoz: a hidraulikus könnyűfém bányatám előállításához. Meg­tehették, mert a MAT a ba­lassagyarmati vállalat által elért fejlesztésre fordítható pénzen felül jelentős össze­geket adott az új termék ki­kísérletezéshez, az ehhez szükséges feltételek megte­remtéséhez. A harminc darabból álló nullszériát először a bauxitot termelő Kincsesbányán pró­bálták ki. Onnan Padragkútra szállították, ahol jelenleg á szénbányászok ismerkednek meg a gyár új termékével. Nemrég írták alá azt a 132 millióról szóló bankhitelt, amelynek felhasználásával megvalósítják a hidraulikus könnyűfém bánytám üzem­szerű sorozatgyártását­A négy típusban előállít­ható új termék a körültekin­tő, alapos, céltudatos gyárt­mányfejlesztői munka ered­ménye. 1978-ban a beruházás első ütemének üzembehelye­zésekor négyezer, 1980-ban a befejezés időszakában pedig évente kilencezer-ötszázat gyártanak a hozzátartozó ki­egészítő berendezésekkel együtt. Erre az időre az éves termelési érték 75—80 szá­zalékát, ez az új, korszerű termék adja, vagyis egyed­uralkodóvá válik a gyár ter­melésének arculatában, éle­tében. Egyenlőre kizárólag belföldi megrendelésre készül. Pilla­natnyilag tárgyalások folynak a Német Demokratikus Köz­társasággal. Üzletkötés cél­jából mintaszállítmányokat küldtek a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és Lengyel- országba. Ennek az új terméknek a bevezetésével, meghonosítá­sával jelentős mértékben nö­velik a gyár technikai-műsza­ki színvonalát, a munkások általános szakmai és munka- kultúráltságát. A mostani öt­éves terv végére, az ország egyik legjelentősebb alumí­nium készterméket előállí­tó vállalatává lesz. De most is van miből vá­lasztani, mivel elég széles az a termékskála, amit a gyár vezetői ajánlanak más gyá­raknak, megrendelőiknek. A PASZ GYÁRTMÁNYCSALÁD Kezdjük talán ezzel. A Pasz- termékek a villanyszerelésben jelentenek széles ' körű, variá­ciós lehetőséget. Ugyanis az eddigi szerelési módokhoz ké­pest könnyebb és gyorsabb munkát biztosítanak, ami öt­ven százalékos munkaerő- megtakarítással jár. Az e ter­mékeknél 1 alkalmazott szerelé­si technológia növeli a mun­ka termelékenységét, de jól illeszkedik mind a hagyomá­nyos, mind az új építési mó­dokhoz. A Pasz-tartószerkezet kor­rózióálló, esztétikus, nem ki- ván karbantartást. Alumíni­umötvözetből állítják elő, könnyű- és nehéz kivitelben. A Pasz szerelését gyorskötő elemek teszik rendkívül egy­szerűvé és gazdaságossá. Csa­varok nélkül a tartó-toldó, és rögzítő funkciókat is bizto­sítják. A termékek megfelel­nek az érintésvédelmi mun­kabizottság által előírtaknak is. A Pasz-termékieiket az épí­tőipari és szerelőipari vállala­toknál, valamint a Metrónál tudják előnyösen alkalmazni. Megrendeléseket csak 1978- második félévére fogadnak el. Kiss mennyiségben raktáruk­ról azonnal kielégítik az igé­nyeket. RAKODÓLAPOK A nemzetközi rakodólap- rendszer alapméreteinek megfelelő nagyságban, kü­lönböző magasságbán és for­mában, hegesztett kivitelben, négy tipusban készülnék­Nagyon jól lehet hasznosí­tani a hús-, a konzerv-, a ve­gyi- és az egyéb élelmiszer- ipari területeken. Előnyei: kicsi az önsúlya, nem gombásodik, hosszú az élettartama, könnyen tisztít­ható, fertőtleníthető, nem rozsdásodik, nem kíván fe­lületkezelést A különböző méretű rako­dólapokból az idén tizenegy, jövőre pedig tizennyolcmillió forint értékben állítanak elő. Van egy továbbfejlesztett vál­tozata is, aminek teherbíró­képessége ötezer, kilogramm Ebből a típusból - eddig a hű­tőházak négyezer darabot ren­deltek. ’ Űjabb megrendelést, csak a jövő év első felére igazolnak vissza. A kívánt termékeket nagyságban, mennyiségben és jó minőség­ben a megrendeléstől számí­tott negyedéven belül leszál­lítják. ŰJ ÉVBEN, ŰJ KONVEKTOR Egységes konstrukciójú, falra szerelhető kivitelben készül. Fűtőelemét a gyár által készített mángorolt, alu- míndumbordás csövek alkot­ják. Minden 90/20 C-fokos viz fűtőrendszerekben hat at­moszféra nyomással alkal­mazható. Olyan a konstruk­ció, amely feleslegessé teszi a szelepbeépítést- Ezért igen előnyösen használható az egycsöves fűtési rendszerben is. Csekély víztöltete bizto­sítja a gyors felfűtést, és sza­bályozást. Ennél a tulajdon­ságánál fogva különösen al­kalmas kis hőtehetetlenségű könnyűszerkezetes épületek­ben való beépítésre. A jelenlegi választék ki­lenc féle konvektorból áll. Egek készülnek, bal és jobbos kivitelben. Egymás mellé he­lyezésével egy összefüggő fű- tősávot lehet kialakítani. A konvektorok közötti hézagot pedig külön burkolattal lehet lefedni. Sorozatgyártását 1978-ban kezdik meg. Az új esztendő­ben tízezer négyzetméter ké­szül. Megrendeléseket csak közületektől és nagykereske­delmi vállalatoktól fogadnak eb A kívánságokat negyed­éven belül teljesítik­A gyár vezetősége felhívja a megrendelők szíves figyel­mét, hogy kívánságaikat az alábbi címre 'szíveskedjenek küldeni: Balassagyarmati Fémipari Vállalat. 2661. Ba­lassagyarmat, Postafiók: 30. Anyag- és áruforgalmi osz­tály. Telexszámunk: 282218. Az elmondottakból kitűnik, hogy gyorsütemű fejlődés előtt áll ez a szorgalmáról, igyekezetéről jól ismert vál­lalati kollektíva. Az új követelményekkel azonban csak akkor tudnak ’megbirkózni, ha gondoskod­nak olyan szakmai utánpót­lásról, amelyet már az új tercnéikek előállítására készí­tenek fel a szakmunkásképző- iskolákban. I? fim 'Pi mii * >- m ■ V f ;■ ■■ í ■ - ' Vi A Pasz gyártmánycsaládhoz tartozik a képen látható ká­belcsatorna szerelés változat. Űj gyártmány a konvektor. 1975-től kísérleti jelleggel Ide­iglenesen üzemelt, a gyártás végleges engedélyezése folya­matban van. Sorozatgyártását 1978-ban kezdik meg. ÉRETTSÉGIZETTEKET ÉS LÁNYOKAT IS Az 1978—79-es tanévben a nemrég megépült, új, 1200 négyzetméter alapterületű, korszerű tanműhely, tizenöt könnyűfémöntő, harminc gé­piforgácsoló, húsz géplakatos, tíz szerszámlakatos, tizenkét elektronikai műszerész szak­ma elsajátítására vállalkozó, általános iskolát végzett és ériettségizett fiatalokat, lá­nyokat vár. Az öntő- és gépi forgácsoló szakmát választók, a tanul­mányi ösztöndíjon felül még 300 forint vállalati ösztöndí­jat is kapnak. A választott szakmákban a képzési idő három év. Az utolsó év második félévétől, már teljesítménybérben lehet dolgozni- Aki szorgalmasan, nagy igyekezettel tevékenyke­dik, az elérheti a kezdő szak­munkások bérét. A szakmát szerzett fiatalok — főleg a gépi forgácsolók — nagyértékű, korszerű, félauto­mata, nyolc—tízmillió forin- - tot érő gépeken dolgoznak. Az elektrotechnikai műszerész­szakmát választók pedig az előbb említett gépek kar­bantartását és beállítását vég­zik majd el. A szakmunkás-bizonyít­vány megszerzése után a leg­jobbaknak lehetőségük van a szakmunkások középiskolá­ját elvégezni. Ezt követően technikusi végzettséget sze­rezhetnek, illetve műszaki fő­iskolára kérhetik felvételüket. Az ide kívánkozó fiatalok a 217. sz. balassagyarmati Szond.y György Ipar-i Szak­munkásképző Intézetben je­lentkezzenek felvételre. Je­lentkezési lapukon jelöljék meg, hogy a Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál kíván­nak dolgozni. Ezzel végéhez is értnük rö­vid kis körképünknek. Talán sikerült egy kicsit bepillanta­ni a sokat ígérő, szép jövő előtt álló vállalat terveibe, megismerni azokat az erőfe­szítéseket, amelyeket eddig tettek a gyártmányszerkezet korszerűsítéséért, új termékek megalkotásáért, azt a lehető­séget, amit a gyár vezetősége azoknak a fiataloknak kínál, akik mint a jövő szakmun­kásai hosszabb időre akar­ják elkötelezni magukat a gyár kollektívájával, alkotó közösségével- (X) A képen látható alumínium-raklap különféle típusban 's méretben készül. Az itt látható gramm. teherbírása: 1000 kilo­1 NÓGRÁD — 1977. december 11., vasárnap íi %

Next

/
Oldalképek
Tartalom