Nógrád. 1977. december (33. évfolyam. 282-307. szám)
1977-12-08 / 288. szám
Leányok Balassagyarmaton. — kj — Két év alatt Négyszázötven lakás Évekkel ezelőtt még csak egyetlen lakótelepet emlegettek — tegyük hozzá: büszkén és jogos büszkeséggel — a balassagyarmatiak, a Leninről elnevezettet. Móra újabb két lakótelep nőtt ki a földből, nem egy esetben a régi, elavult családi házak helyén. A Balassagyarmati városi Tanács tervosztályán beszélgetünk Szimán László osztály- vezetővel. Az ötéves terv eddig eltelt két esztendejében hogyan alakult a lakásépítés helyzete a városban, hányán költözhettek be új otthonukba, mi jellemzi a magánerős házépítkezéseket ? Szimán László, hogy a kérdésekre pontosan válaszolhasson, egy konyhaasztalnyi nagyságú papírlapot terít szét előttünk, s abból olvassa ki az adatokat. Először a célcsoportos lakásépítéseket nézzük. 1976-ban, az első évben 66 lakást adtak át. az -dén huszonnyolcat fognak, azokat is csak december 20-a körül, bár erre az esztendőre is 66 volt a terv. Egyik részük tanácsi bérlakás, másik hányaduk tanácsi értékesítést! szövetkezeti lakás. — Mi az oka annak, hogy 38 lakást nem tudnak átadni az idén? — A központi fűtéshez szükséges lapradiátorodat nem sikerült időben beszereznie a kivitelezőnek. Noha jókor rendelte meg és vissza is igazolták. A végén személyes kapcsolatokat kellett igénybe venni, és így tudtuk elérni, hogy a Hajdúsági Iparművek elküldte a szükséges radiátorokat, amelyeknek már el is kezdték a szerelését. De az említett 38 lakást már nem tudjuk ebben a hónapban átadni. 1976-ban 120 OTP-lakást kezdtek el építeni, s a tavasz elején vehették birtokukba kényelmes otthonukat az új lakók. A Rákóczi és a Mikszáth utca kereszteződésében épült 21 lakásba még az elmúlt évben költözhettek ke a tulajdonosok. A Fürst Sándor utcában 15 norvég típusú, kétszintes, kertes családi ház készült el, s egy hónapja már lakhatók. Az Április 4 lakótelepen a Balassagyarmati Építő Szövetkezet dolgozói JC lakáson munkálkodnak. Négynek az átadását azonban csak a jövő év elején tudják garantálni. A legnagyobb gond, a tervezettől való lemaradás a Kun Béla telepi építkezésen tapasztalható, ahol a NOTÉV húsz égetően szükséges lakással marad adós ebben az évben. A Rákóczi úton jelenleg 140 OTP-lakás kivtelezése folyik, közülük december végéig 28 kerül kész állapotba. A lakásépítő szövetkezet többségében kétszintes, négylakásos házakat épített, s az idei harmadik negyedévben 28 tervezett lakást adtak át a boldog tulajdonosoknak. örvendetes, hogy a magánerőből 'felépített házak száma jelentősen meghaladja a tervezettet. Az állami támogatások kedvező rendszere fellendítette az építési kedvet. Az 1977-re tervezett 49 lakás helyett eddig 54 házra adott ki használatbavételi engedélyt a tanács műszaki osztálya. De — mint elmondták — még újabb 14 családi ház birtokba vétele várható az év végéig. — Hogyan összegezné a lakásépítkezések eddigi tapasztalatait? — Az elmúlt két évben — kezdi a feleletet Szimán László tervosztályvezeíő — a négy építkezési kategóriában összesen 444 lakást adtunk át,. S azt mondhatom, ha a 38 cél- csoportos lakást is sikerűit volna még ebben az évben átadnunk, akkor tulajdonképpen semmi panaszra sem terme okunk, ' hiszen utolértük volna magunkat, teljesítettük volna a tervet. Ezen azonban most már kár keseregnünk. Az egyes lakásokat illetően elmondhatom, hogy valamennyi korszerű, nagyon sok központi fűtéses, döntő részben két-, néhány esetben háromszobásak. Nagyságuk is megfelelő: egy-egy lakás átlagosan 54—56 négyzetméter alapterületű. S elégedettek lehetünk a minőséggel is. Így vélekednek az újonnan beköltözőitek, s inkább azért méltatlankodnak, hogy az építők nem végzik el a megígért időben a hiánypótlásokat. — Jelenleg 830 lakásigénylő várakozik előjegyzésben Balassagyarmaton. Miattuk sem tenne érdektelen néhány szóv hallani a jövő évi lakásépítési elképzelésekről. — 1978-ban 266 lakás átadását tervezzük. Ezekből 91 tanácsi építésű célcsoportos lakás lesz és 140 OTP-lakás. Jövőre szövetkezeti nem készül. Magánerőből 32 lakás felépítését tervezzük, de ismerve a nagy építkezési kedvet, valószínűnek tartjuk, hogy ismételten túlteljesítjük. A műszaki osztállyal közösen a modernebb építkezési formák — például a láncházak, sorházak — építését ösztönözzük. S, az OTP-lakásoknál kísérletképpen tervezzük a félkész lakások átadását, amelyekne,-: például festését maguk a lakók végezhetik el, saját ízlésük szerint. ísn) Közművelődési aktíva Közművelődési aktívaülést tartottak a közelmúltban Balassagyarmaton a városi párt- bizottság székházában. Rith Lajosné, a városi oártbizott- ság titkára ismertette a párt- bizottság állásfoglalását a köz- művelődés további fejlesztésének városi feladatairól. Ezután tíz hozzászólás hangzott el melyek a határozat végrehajtásának módszereire vonatkoztak. Tizenkét tanfolyam A szakszervezeti oktatás keretében tizenkét tanfolyam indult az ősszel Balassagyarmaton, közvetlen pártirány dóssal. A többit üzemi és intézményi szakszervezeti tanácsok és szakszervezeti bizottságok irányítják. A tanfolyamok zömén a társadalom időszerű kérdéseiről, valamint a munkahelyi élet kérdéseiről van szó. A szakszervezeti oktatásban 57 párttag propagandista tevékenykedik. Ifjúsági fórum A közelmúltban ifjúsági fórumot tartottak Balassagyarmaton az Ipari Szakmunkás- képző Intézetben. Az intézmény vezetői a tavalyi diákparlamenten felvetett huszonkét kérdésre és javaslatra adtak választ, örömmel mondották el, hogy a javaslatok 90 százalékát azóta megvalósították, vagy a megvalósítás folyamatban van. Ami továbbra is gondot jelent, hogy a Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyára tanműhelyének kérdését még mindig nem sikerült megoldani. Röviden összevont városi-járási párt- végrehajtó-bizottsági ülést tartottak december 7-én Balassagyarmaton. Koplányi István munkásőrparancsnok jelentést tett a városi-járási mumcásőr- ség idei tevékenységéről és vázolta a jövő esztendei tennivalókat. * Ismertető jelenik meg Balassagyarmat hat MSZQT tagcsoportjának múltjáról, jelenéről és terveiről. A fényképekkel illusztrált ismertetőt — amely a város felszabadulásának évfordulójára jelenik meg — Hopkó Tatjana ..zerkasztéi te. Terjesztői nap Balassagyarmaton A ma reggel 9 és 15 óra között Balassagyarmaton a városi pártbizottság székházában terjesztői napot tart a Kossuth Könyvkiadó Nógrád megyei Kirendeltsége. E rendezvény a terjesztés bevált formája, melyet negyedévenként bonyolítanak le Milyen sportesemények lesznek Balassagyarmaton? Elkészült Balassagyarmat jövő esztendei sportnaptára. Jellemzője, hogy az ideinél több sporteseményt láthatnak a szurkolók, és ezek várható színvonala magasabb lesz. Országos rendezvények is lesznek, hála a sportcsa-noknaií és a javuló létesítményviszonyoknak. Mit láthatnak tehát ^övőre a sportbarátok Balassagyarmaton? Atlétikában például több megyei döntőt. Február 12-én a városban rendezik meg első ízben a megyei felnőtt és ifjúsági fedettpályás atlétikai bajnokságot. A megyei serdülő B-összetettbajnokság időpontja április 22—23. A területi serdülő B összetettbajnokság színhelye május 13—14-én szintén Balassagyarmat. A megyei váltóbajnokságra szeptember 30-án kerül sor. Az ifjúsági ügyességi csapatbajnokságot október 1-éh rendezik meg. A területi ifjúsági válogatottak második fordulója október 15-én kerül sorra, Pest. Heves és Nógrád válogatottja között. A megyei középiskolás- bajnokságot július 22-én bonyolítják le csakúgy, mint a DIB—Lebo atlétikai emlékversenyt. Az OSN—DIB nemzetközi atlétikai versenyt szeptember 24-én láthatják az érdeklődők. A labdajátékok kedvelőinek is lesz .sportcsemsge. A DIB— Palóc Kupa nemzetközi kézilabda teremtorna >anu.ár 15- én kezdődik és március közepéig tart. Labdarúgásban az NB l’.I-as bajnoki mérkőzések mellett május 14—17-én négy csapat részvételével területi középiskolás-bajnokságot bonyolítanak le. További ifjúsági válogatott és nemzetközi mérkőzések is várhatók. Az ökölvívó DIB—Palóc Kupa serdülő- és ifjúsági tornát szeptember 22—24 között rendezik meg a városban. A iu- tóvadlövők megyei bajnokságára július 8—9-én, a Palóc Kupa lövészversenyre augusztus 22—23-án kerül sor. Teniszben és úszásban, valamint kispályás labdarúgásban városi bajnokságot rendeznek. Vívásban a DIB Kupa kardver- seny időpontja április 16. A tömegportrendezvények- ből kiemelkedik: július 23-án a munkahelyi spartakkíd megyei döntője. Az V. OSN zárórendezvényeként november 7-én Balassagyarmaton a sport- csarnokban sportünnepélyt és dísztornát tartanak. A balassagyarmati járás sportrendezvényeinek zömét is az Ipolv parti városban bonyolítják le. Kitünően szerepelnek a labdarúgók A Bgy. SE NB Ill-as labdarúgócsapata minden várakozást felülmúló sikerrel szerepel a középcsoport ’ őszi idényében. Jelenleg csak rosszabb gólkülönbséggel szorulnak a 2. helyre a Ganz-MÁVAG mögé. Vasárnap meglepetésre hazai pályán csak 0—0 arányú döntetlent értek el a kék-fehérek a Kecskeméti TE ellen. Miért nem sikerült győzni — kérdeztük Dávid Róbert vezetőedzőtől? — Egyrészt' a pálya rendkívül jeges, havas volt. A csatárok nehezen tudtak tervszerű akciókat vezetni, mert ne-' héz volt a labdát lekezelni. Másrészt a vendégek csak két csatárral játszottak, a többiek megszállták a 16-os környékét. Helyzeteink így is akadlak, Tóth, Hugyecz és Lucska szerezhetett volna gólt. Ez volt egyébként a hazai pályán elveszített ötödik pont. De nincsenek elkeseredve a csapat vezetői és a minden dicséretet megérdemlő szurkolók. Reális esélye van a csapatnak arra, hogy jövőre már az NB II-ben folytassák a bajnoki pontvadászatot. Politikai képzés s KlSZ-ben A politikai képzési év októ- szervezeti titkárképző tanfo- ber 15-én kezdődött a KISZ- lyamra 85-en jártak, illetve ben Balassagyarmaton. A 30 járnak. A város KISZ-fiataljai Kilián-kört 504-en látogatják. . - ... __ „„ . ...... ... f közül 4J3-an Kloo-en kívüli Az ifjúsági vitaköröknek *071 résztvevője van. A KlSZ-atc- politikai oktatásban vesznek tivisták körére 273-an, alap- részt. Rendszeres tájékoztatás A városi tanács tagjai rendszeresen tájékoztatják választó'kát a tanács testületi üléseiről, készséggel állnak rendelkezésre az állampolgárok ügyes-bajos dolgainak intézésében. E ciklusban eddig 42 fogadóórát tartottak- A tanácstagi beszámolókra is sor került. A tanácstagok ez alkalommal 5400 választópolgárral találkoztak. Ez a szám azt jelzi: % lakosság 32 százaléka közvetlenül kapott tájékoztatást az eredményekről, a ja-' vaslataikkal, észrevételeikkel nagy segítséget nyújtottak a várospolitikai munkához. A tanácstagi fórum keretében viszont a tanácstagok kapnak időről-időre felvilágosítást az időszerű feladatokról, a készülő tervekről, azok végrehajtásáról, a társadalmi munkákban való közreműködés lehetőségeiről, a tanácstagi teendőkről. Balassagyarmaton megkezdődött az ünnepi vásár. A jó áruellátásnak köszönhető, hogy minden vevő teli szatyorral hagyja el az árusító egységeket. Képünk az IPOLY Áruház elő tt készült. kép: — bábéi —